Abaligeti régi vasúti alagút.A Budapest–Pécs vasútvonalon Abaliget állomástól kelet-északkeletre található egykori alagút, a vasút régi nyomvonalán. A Budapest-Kelenföld-Szentlőrinc vasútvonal 1880–1882 között épült, ennek során Abaliget és Husztót között a kanyargós vasútvonalon a domborzat miatt egy 196 m hosszú alagutat, és ettől északra egymás után 400 m-re két völgyhidat (viaduktot) építettek. A vasútvonalon az 1971–73-as években ezen a szakaszon vonalkorszerűsítés és nyomvonalmódosítás történt, aminek következtében új alagutat építettek. A felhagyott régi alagutat a felette keresztben haladó közút miatt egy vastag vasbeton fallal választották ketté, így átjárni nem lehet rajta, de az északi és a déli vége nincs befalazva (egy ideig a déli felében gombát termesztettek).

 

Aligvár. Terecsenypuszta helyén a 18. században állt egykori kocsma elnevezése. A nevet ma egy forrás és egy kulcsosház őrzi, és egy monda is kapcsolódik hozzá.

 

Aligvár-forrás. Terecsenyben, a Zrínyi-kulcsosház közelében, attól délkeletre 500 m-re található kiépített, állandó vízhozamú forrás. Elérhető a K+-P■ jelzésről leágazó K● jelzésű úton. A forrást 2009-ben a Mecseki Erdészeti Zrt. Szigetvári Erdészete készítette Baumann József és Baumann Józsefné közreműködésével. A forrás tábláját és a tölgyfaleveleket egy szobrásztábor ideje alatt faragták fiatal művészek. Elnevezése a Terecsenypuszta helyén a 18. században állt Aligvár csárda nevét őrzi.

 

Aligvár kulcsosház. Terecsenyben, az autóbusz-fordulónál, a régi iskola épületéből kialakított 40 fős kulcsosház. Elnevezése a Terecsenypuszta helyén a 18. században állt Aligvár csárda nevét őrzi.

 

Almamellék.  Szigetvártól 15 km-re északkeletre található község. 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták a Szigetvári járás részeként. Lakóinak száma: 373 fő (2025). Gépjárművel a 67-es főútról Szentlászlónál leágazó mellékúton érhető el. A települést először 1492-ben említik írásos formában. A nevében szereplő „alma” a közelében folyó Almás-patakra utal, melynek neve már 1009-ben, a pécsi püspökség alapító oklevelében szerepel. Az egyedüli település az Almás-patak völgyében, amely a török hódoltság után fennmaradt. Az idők során a település területe több birtokoshoz is tartozott, a legismertebbek közülük a Batthyány és a Biedermann családok. Itt volt az 1900–1976 között működött Kaposvár–Szigetvár vasútvonal egyik állomása (1977-ben az almamelléki állomáson forgatták Zsombolyai János Kihajolni veszélyes! című filmjét). A Biedermann család építette a falu mellől induló, ma is működő keskeny nyomtávú vasutat 1901-ben. Ekkor még a kitermelt fa elszállítására szolgált, ma már csak idegenforgalmi látványosság: kirándulókat, turistákat szállít a közeli Sasrétre. A falu rk. temploma 1890-ben épült. A látnivalók közé tartozik az Erzsébet-park, melynek fáit Erzsébet királyné tiszteletére ültették, valamint a kisvasút állomásépületében berendezett erdészeti és kisvasúttörténeti kiállítás. A település jelentős német nemzetiségi lakossággal rendelkezik, a német nemzetiség épületei, műemlékei ma is megcsodálhatók. Jelzett turistaút a faluban nem vezet, a kisvasúti végállomás közelében halad a Dél-dunántúli Pirostúra útvonala.

 

Almamelléki erdei kisvasút. Hivatalos elnevezése: Almamelléki Állami Erdei Vasút. Almamelléktől Sasrétig vezető kisvasút, az ország egyik legkeskenyebb (600 mm-es) nyomtávú erdei vasútja. A Mecsekerdő Zrt. kezelésében van. Beceneve: „Zselici Csühögő”. Báró Biedermann Rezső, a községtől északra fekvő területek birtokosa építtette 1901-ben. A vasút feladata elsősorban a kitermelt fa fuvarozása volt a nagyvasúthoz, de a németlukafai hamuzsírégető boksa és üveghuta termékeit és az irtásokon termelt mezőgazdasági terményeket is a vasúton szállították. A báró által Sasréten alapított iskolába is vonaton utaztak a gyerekek. Kezdetben lovat használtak vontatásra, 1955. december 21-én vásárolták meg az első motormozdonyt. 1901 és 1984 között  – a fakitermelési területek megváltozásával – több szárnyvonala is épült, illetve került elbontásra. Ma már csak a sasréti vonal maradt fenn, illetve egy 1 km-es oldalág Lukafapusztára, ezen azonban már nincs forgalom. Sajátos turisztikai élményt nyújt az erdei vasút, a pálya széles, szép panorámájú völgyön halad közel 8 km hosszban. A kiinduló állomás Almamelléken, a volt nagyvasúti állomás mellett van (a falu északkeleti végén). Az egykori állomásépületben erdészeti és kisvasúti kiállítás tekinthető meg, az épület előtt 2001-ben – a kisvasút fennállásának 100. évfordulóján – fából faragott emlékoszlopot állítottak. Innen indulva a vonat a nádasokkal szegélyezett halastavak és a szép környezetben lévő Vitál Szálló mellett halad el, majd fordul a sasréti erdők irányába. Utazás közben gyönyörködhetünk a jellegzetes, lankásan dombos zselici tájban. A pálya nyomvonala ezután kettéágazik a lukafai és a sasréti ágra. A sasréti ágon először a festőien szép halastó, az erdei iskola, az ősbükkös és végül a vadászkastély előtt elhaladva érkezünk meg a végállomásra. A vonatozás mintegy 20-25 percet vesz igénybe. A vonat visszaindulásáig üdítő sétát tehetünk Sasréten. 2023-ban a teljes Almamellék–Sasrét pályát és az almamelléki végállomást is felújították. 2025-ben alakították ki az almamelléki vasútállomás mellett az 530 m hosszú hajtánypályát, melyen lábbal tekerhető hajtányon lehet közlekedni.

 

Almamelléki Ősbükkös. Sasrét környezetében található, 5,9 ha területű, helyi védettségű terület. Az ország egyik legidősebb bükkállománya, közel 200 éves bükkfák alkotják. Területén vezet a Sasréti tanösvény.

 

Almás-forrás. Sasréten, a Sasréti tanösvény végén az ősbükkös tövében található szépen kiépített, kifolyócsöves forrás. Innen ered az Almás-patak. A forrás kiépítésének dátuma nem ismert, valószínűleg 1906-ban – a sasréti iskola építésekor – foglalhatták az iskola vízellátásához. A forrást 2000-ben újrafoglalták, a tőle néhány méterre lévő Kis-Almás-forrással együtt. Mellette pihenőhelyet alakítottak ki, kőből kirakott tűzrakóhellyel.

 

Almáskeresztúr. Szigetvártól északkeletre 11 km-re található kis falu, zsáktelepülés a Porovica-patak mentén. Lakóinak száma: 85 fő (2025). 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták a Szigetvári járás részeként. Gépjárművel a 67-es főútról leágazó, Mozsgón átvezető országúton érhető el. A községet először egy 1296-ból fennmaradt okirat említi Keruchur néven. A török hódoltságot követően Tótkeresztúrra keresztelték, jelenlegi nevén csak 1902-től ismert. Az 1700-as évek végétől németek lakták, akiket a második világháború után kitelepítettek, és felvidéki magyarokat költöztettek a helyükre. A falu rk. temploma 1898-ban épült. A faluban dolgozott 1994-től Heil József festőművész (JOHE), aki a Johe Galéria és Festőiskolát vezette. A falu idegenforgalmi nevezetessége a Kaba Farm. A S sáv jelzés vezet át a településen.

 

Almás-patak. Sasréten, az ősbükkösben, az Almás-forrásból eredő, a Dél-Zselic területét északkelet-délnyugati irányban átszelő patak. Szigetváron körülöleli a várat. Korábban Alma-pataknak is nevezték. Neve onnan eredhet, hogy régen ezen a környéken nagyon sok vadalma volt, és a patakba hullott gyümölcsöt a víz szállította.

 

Alsókövesd. Egykor önálló település Bakócától 3 km-re nyugatra, ma Tormás része. A Szágyra vezető műútról Tormás után leágazó, Felsőkövesdre vezető aszfaltút mentén található, néhány ház alkotja. Itt lakott 1926–29 között Fekete István író, aki fiatal mezőgazdászként gróf Majláth György birtokán kapott segédtiszti állást. Az út mellett áll az az 1880-ban épült egykori erdőgondnoki lakás, melyben lakott. Az épület előtt vezet a K sáv jelzés (Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala) és a Fekete István Emlékösvény.

 

Antalszállás. Boldogasszonyfához tartozó, attól 2 km-re északra lévő kis település a 67-es főút mentén, Baranya és Somogy vármegyék határán. Északi végén – a régi Kaposvár–Szigetvár vasútvonal nyomvonalán – halad a Dél-dunántúli Pirostúra útvonala.

 

Bakóca. Zsáktelepülés Sásdtól 10 km-re délnyugatra. Lakóinak száma: 267 fő (2025). Gépjárművel Oroszló felől a Mindszentgodisán át vezető közúton érhető el. Egy 1332-ben keltezett írásos emlék Bokolcha néven említi. Birtokosai a Zichy, a Nádasdy, a Melczer, majd a Majláth család voltak. A Majláth család legnevesebb tagja Majláth György (1818–1883) a kiegyezés utáni Kúria elnöke volt, az ő felesége telepítette le a faluban a Szt. Vince irgalmas nővéreket, és alapította 1892-ben a bakócai iskolát. A falu rk. temploma 1721-ben épült, jelenlegi formáját 1848-ban nyerte el. Fekete István író fiatal mezőgazdászként az itteni Majláth-birtok segédtisztje volt 1926–29 között, s innen származik felesége is. Híres állatregényeinek élményein kívül a Ballagó idő című önéletrajzi regényében örökítette meg itteni életét. A falu egyik nevezetessége a Kelleméri Meltzer család által 1720-ban barokk stílusban épített kastély, melyet a Majláth család az 1860-as években átépített. Az államosítás után 1950-től nevelőotthon működött benne egészen az 1990-es évek közepéig. 1983-ban eredeti arculatát figyelembe véve felújították. Jelenleg magántulajdonban van, állapota elhanyagolt, romos. Látnivalók még: Sáfrány Géza Fazekasmúzeum, Fekete István Emlékszoba. 1900-ban a falu határában lignitmezőt találtak, mely máig kiaknázatlan. Bakóca a végpontja a Nagymátéra vezető Fekete István Emlékösvénynek.

 

Balogh István-emlékkő. Terecsenytől nyugatra 500 m-re, az Aligvár-forrás mellett található emlékkő. A Dél-Zselic Természetbarát Klub és a Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészete állította Balogh István (1945–2011) emlékére. Felirata: „Balogh István természetjáró, a Zselic szerelmese emlékére”. Balogh István a Dél-Zselic Természetbarát Klub elnöke volt. Gondozásba vette és felújította a gazdátlanul maradt terecsenyi Zrínyi kulcsosházat, közreműködött az új zselici turistaútvonalak kialakításában, a jelzések felfestésében és a Zselic turistatérkép lektorálásában is. Elindította – a Zselic 30 teljesítménytúra utódaként – a Papi pipa teljesítménytúrát, ami évente megrendezésre kerül manapság is. Az emlékkő megközelíthető Terecsenyből a K+- P ■ jelzésű turistaútról leágazó K● jelzésen.

 

Baranyajenő. Sásd és Kaposvár között, a 66-os főút mentén fekvő község. mentén. Lakóinak száma: 408 fő (2025). A település egykor a Jenő törzsbeliek lakhelye volt; neve is erre utal. Már az ókorban lakott hely volt, a falu határában római korból származó leletanyag került felszínre. Fennmaradt oklevelek 1283-ban említették először Jenew írásmóddal. Baranyajenő (Jenő) birtokosai a nyúlszigeti (Margit-sziget) apácák voltak, akiknek kolostoruk is állt itt egykor. Később a pálos rend szerzetesei is megtelepedtek a faluban. A török hódoltság alatt vár épült a mai templom Várdombnak nevezett helyén. A magyarlakta falu a hódoltság alatt sem néptelenedett el. Földesura akkor a pécsi püspök volt, s a Jankovich családnak is volt birtoka a település határában. Később, az 1760-as években Lotaringiából jött németek telepedtek le a községben. 1945 után a németek többségét kitelepítették a faluból. A község legmagasabb pontján álló, műemléki védelem alatt álló Szűz Mária Szent neve templom 1822-ben épült klasszicista stílusban, később részben romantikus jellegűvé alakították át. A faluból indul a P■ jelzésű turistaút a Hármashatár (Baranya, Somogy, Tolna) felé.

 

Baranyaszentgyörgy. Sásdtól 9 km-re nyugatra lévő település. Lakóinak száma: 108 fő (2025). Gépjárművel a 66-os főútról Baranyajenőnél leágazó bekötőúton érhető el. A török idők alatt is lakott hely volt. A 17. század végén évtizedekig puszta, majd a 18. század közepén Lotaringiából német telepesek jöttek. A falu temploma 1775-ben épült. Közelében szép halastó van. Jelzett turistaút nem vezet a faluban.

 

Basa-kút. Lásd: Kumilla-forrás.

 

Becefa. Egykor önálló, 1966-tól Szigetvárhoz tartozó falu, a várostól északkeletre. Gépjárművel a 67-es főútról Szigetvártól északra leágazó zsibóti bekötőúton, vagy délről a 6-os főútról leágazó úton érhető el. Régebben Beceszegnek nevezték. Nevét a Bece családról kapta, akik a 13. században lakták. Református temploma 1809–1813 között épült. Jelzett turistaút nem vezet a faluban.

 

Boldogasszonyfa. Baranya vármegye északnyugati részén fekvő község, a 67-es főút mentén. Közigazgatásilag hozzá tartozik még Antalszállás és Terecseny. 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták a Szigetvári járás részeként. A település és környéke már az őskortól  lakott hely, a falu helyén a kőkorszaki ember lakóhelyének nyomaira bukkantak. Boldogasszonyfát az 1300-as években említik először Bodugazunfalva néven. Az 1400-as években Boldog Assonfalva, majd az 1500-as években Boldogh Asszonfa, az 1700-as évek végétől Boldogasszonyfa. 1746-ban német, majd szláv és magyar családok telepedtek le a faluban. A település az Igmándi család birtoka volt, kastélyuk ma is áll a faluban, romos állapotban. A falu klasszicista stílusban épült rk. templomát 1872-ben szentelték fel. A templom kertjében lévő emlékparkban található a kitelepített német lakosság emlékére 1998-ban állított emlékmű. A falu határában a horgászok által kedvelt horgásztó található, szálláslehetőségekkel (Boldogasszonyfa Horgásztanya). A faluban jelzett turistaút nem vezet, a hozzá tartozó Antalszállásnál halad a Dél-dunántúli Pirostúra útvonala, ill. a szintén hozzá tartozó Terecsenyből indulnak turistautak a Dél-Zselicbe (K+, P■).

 

Bükkösd. A Zselic és a Mecsek határán található település az Okor-patak (Bükkösdi-víz) völgyében, a Szentlőrinc–Oroszló műút mentén. Lakóinak száma: 1000 fő (2025). Vasútállomása is van (Budapest–Pécs vasútvonal). Mivel a Bükkösdi-víz a Zselic keleti határa, így az egykori Bükkösd a Zselichez tartozik, míg a hozzácsatolt Megyefa a Nyugat-Mecsek része. A falu neve viszonylag későn, 1448-ban bukkan fel írott forrásokban, a bükkös, bükkerdő jelentésű főnévből alakult ki. A mai település négy falu egyesülésével jött létre: Bükkösd, Gorica, Megyefa és Egéd. A török hódoltság végére mindegyik falu területe lakatlan pusztává vált, az 1700-as években magyarok, majd németek építették újjá. A 18. századtól a Horváth, a Petrovszky, majd a Jeszenszky családok birtokolták. A Dél-dunántúli Pirostúra bélyegzőhelye. A vasútállomástól indul a S■ jelzésű turistaút Szabás felé, és innen indul a Mecsek–Ormánság Sárgatúra jelzése (S sáv) a Nyugat-Mecsek irányába. Látnivalói: Petrovszky-, később Jeszenszky-kastély. (A műemléki védelem alatt álló, U alakú épületet Baranya megye legelegánsabb homlokzatú barokk kastélyaként tartják számon. Az épületet Petrovszky Zsigmond építtette 1786-ban. A kastély az államosításig a Jeszenszkyek tulajdona volt, majd 1953-tól nevelőotthonként működött. Közben az épület állaga jelentősen leromlott. A nevelőotthont 1997-ben felszámolták, 1999-től magánkézben van.) A megyefai Jeszenszky-kastély (1788-ban Jeszenszky Antal építtette. Az idők során többször is átépítették, 2016-ban elkezdték felújítani, de ez nem fejeződött be). Kápolna (a Petrovszky-kastély feletti dombon, a Jeszenszky család sírhelye. Megyefalvi Horváth Dániel emeltette 1739-ben). Római katolikus templom (1791-ben Petrovszky Zsigmond építtette. A díszes szószék festett képe egy jellegzetes porosz öltözetű parasztot ábrázol, aki búzát vet).

 

Bükkösdi Ökopark. Bükkösd északi határában elterülő, magánkézben lévő vadaspark és ökopark. A park területén vadaspark, vadaskert, valamint a honos és őshonos magyar háziállatok részére karámrendszer került kialakításra. Az ide érkező látogatók különféle vízi és szárazföldi szárnyasokat, valamint a Magyarországon előforduló nagyvadfajokat láthatják saját természetes környezetükben. A vadasparkban séta- és túraútvonalak kerültek kialakításra, ahol természetes közegükben tekinthetők meg a park állatai. A parkban étterem és több vendégház működik. Az ökopark lovasprogramok, gyermekes programok, tematikus nyári táborok helyszíne, de alkalmas helyszín egyéb (családi, céges stb.) rendezvények lebonyolítására is.

 

Cigány-forrás. A Sasréthez közeli egykori Németlukafán lévő forrás, az itt lévő kút a település víznyerő helye volt. A régi kút helyén alakították ki az új forrásfoglalatot, a Szigetvári Erdészet építette 2001-ben. Körülötte gyümölcsfák állnak, jelezve, hogy a vidék nemrég még lakott volt.

 

Csebény. Almamelléktől északkeletre lévő kis zsáktelepülés. Lakóinak száma: 69 fő (2025). Gépjárművel az Almamellék–Ibafa közötti országútról leágazó aszfaltúton érhető el. Az ismert történelmi forrásokban legkorábban 1211-ben, majd 1466-ban említik Chebe néven. A török hódoltság alatt elnéptelenedett. Később főleg németek lakták, akiknek nagy részét a második világáháború után kitelepítették. A településen kis helytörténelmi gyűjtemény tekinthető meg. A Szabásra vezető földút mellett van az egykori Csebény, valamint a közeli Szabás települések régi, felhagyott temetője. Érdekessége, hogy Szabás főutcája egyben községhatár is volt, így az akkori törvények szerint csak a Csebényhez tartozó déli házsor lakói temetkezhettek ide (a másik, északi házsornak – mely Szágyhoz tartozott – az utca keleti végén volt temetője). Pontos adatok nincsenek az utolsó temetésről, valamikor az 1900-as évek első felében lehetett. Gondozott sír már nincs, a területét elfoglalta az erdő, sőt valamikor erdő művelési ágba is sorolták. Az utolsó erdőtervezés során megtörtént a temető térképi elhatárolása, és az erdő rendeltetése fatermesztésűből örökségvédelmi kategóriába került. A temetőben található keresztet a Mecsekerdő Zrt. 2017-ben felújította. A községben jelzett turistaút nem vezet. A tőle 1 km-re északra fekvő Szabáson (ami Csebény része) halad át a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala, és onnan indul a S sáv jelzés Szigetvár felé.

 

Csepegő-kő. Gálosfától délkeletre, Somogy és Baranya vármegye határához közel, Somogy vármegye területén található látványos természeti képződmény, a pannon kori homokkőben kialakult kis szurdok, időszakos vízeséssel és szabadban fejlődő cseppkövekkel. Az itteni kőzetet alkotó anyagon az átszivárgó és ezután szénsavassá váló víz hatására alakultak ki azok a cseppkövek, amelyek még napjainkban is növekednek. Megközelíthető két irányból, a K sáv jelzésről (Rockenbauer Dál Dél-dunántúli Kéktúra útvonaláról) Nagytótvárostól délkeletre, ill. északra leágazó K● jelzésen

 

Cserdi. Szentlőrinctől 4 km-re északra fekvő település a Szentlőrinc–Oroszló műút mentén. Lakóinak száma: 371 fő (2025). Mellette halad a Budapest–Pécs vasút, Helesfával közös megállóhelye van (Cserdi-Helesfa). A falu az ősidők óta lakott, határában római kori emlékeket fedeztek fel. Az Árpád-kori település, Cserdi nevét 1294-ben említik először az oklevelek Chergy módon írva, 1326-ban Chereg, 1450-ben Cherdy, 1884-ben Cserdi alakban írták. A történelem során magyar lakta falu volt, a 19. század elején betelepült néhány német család is, később pedig nagy számban cigányok. A település neve borvidékként is jegyzésre került. Korábban is, ma is gondozott, ápolt szőlőskertek húzódnak meg a Szőlőhegyen. A falu templomát Szent Márton tiszteletére építették 1851-ben, majd 1990-ben bővítették. A faluban jelzett turistaút nem vezet.

 

Csertő. A Zselic déli részén, Szigetvártól 6 km-re északra fekvő zsáktelepülés, gépjárművel a 67-es útról leágazó bekötőúton érhető el. Lakóinak száma: 395 fő (2025). 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták a Szigetvári járás részeként. A település 1974-ig önálló volt, azután Mozsgóhoz csatlakozott, 1990 óta ismét önálló. Egykor érintette az 1900–1976 között működött Kaposvár–Szigetvár vasútvonal. Neve a magyar cser, és a tő (alsó) jelentésű szavak összetétele (csererdő volt a falu helyén, ezt kiirtották, de a fák töve sokáig megmaradt a földben). A település területén bronzkori, kelta, római maradványokat találtak. Első említése 1360-ban történik, Chertw alakban írva. A török hódoltság alatt is folyamatosan lakott, a 18. század elején lakói magyarok. 1830-ban lett a Festetics család tulajdona, ekkor épült a kastélya is, amely a 2. világháború után görög iskola, majd postás üdülő lett. A kastélyban 1952–1996 között gyermekotthon működött. Ma magántulajdonban van, felújították, és egy színvonalas idősotthont hoztak létre benne. A 19. század végén alakult ki a falutól délre Belsőmajor, többségében magyar lakossággal, amely ma a falu belterületéhez tartozik. A faluhoz tartozik egy Szőlőhegy nevű különálló rész is, ahol a 19. században telepedtek meg, de lakóinak száma folyamatosan csökken. A Pipagyújtó nevű hely állandóan lakott urasági malom, később csárda is volt. A falu és a 67-es főút közötti területen az Almás-patak felduzzasztásával nagy kiterjedésű halastavat alakítottak ki (Csertői-halastó). A faluban jelzett turistaút nem vezet.

 

Csodaszarvas tanösvény. Sasréten, a Kikerics Erdészeti Erdei Iskola épülete mellől induló, 2,7 km hosszú tanösvény. A Zselicben élő, vadászható állatfajokat, és vadászati technikákat mutatja be. Jelzése: fehér mezőben „szarvas” szimbólum.

 

Dél-dunántúli Pirostúra. Három vármegyén (Somogy, Baranya, Tolna) átvezető, Siófoktól Szekszárdig tartó, piros sáv jelzésű túraútvonal (és túramozgalom), melynek hossza 321,9 km. Dél-zselici szakasza 25,4 km hosszú, Antalszállástól Bükkösdig tart. A túramozgalom dél-zselici bélyegzőhelyei: Terecseny, Ibafa, Bükkösd.

 

Dinnyeberki. Szentlőrinctől észak-északnyugatra, Helesfa északnyugati szomszédjában fekvő zsáktelepülés. Lakóinak száma: 87 fő (2025). Megközelítése gépjárművel dél felől Szentlőrincről, északkelet felől Oroszlóról lehetséges. Dinnyeberki nevét az oklevelek 1305-ben említik először Dinneberki néven, majd 1327-ben Dinnyeberki, 1328-ban Dennaberke néven írták. A községjelölés kifejezi azt, hogy hajdan erre dinnyetermő hely, valamint berkes, mocsaras rész húzódott. A település közelében több patak folyik, a legismertebb az Okor. A mai lakók a legnagyobb vízfolyást Malom-ároknak nevezik, aminek az Árpád-kori neve Gyűrű (ebből ered a közeli Gyűrűfű helységmegjelölés). A török időkben is lakott volt. Később az Esterházy család is birtokosa volt a településnek. A falu templomát korábban iskolaként és templomként használták (iskolakápolna). A falutól nyugatra, az Isten-kút környékén a középkorban egy Csipolya nevű település volt, az Árpád-kori földvár maradványai a Kis-Várhegyen találhatók. Dinnyeberkin vezet át a Dél-dunántúli Pirostúra útvonala. Közelében található Gyűrűfű ökofalu.

 

Domolospuszta. Szigetvárhoz tartozó puszta Zsibót közelében. Gépjárművel a Zsibótra vezető műútról leágazó bekötőúton érhető el. Mellette található az 1975-ben épített Domolosi-horgásztó, és annak közelében az 1870-ben, Gleim berlini építész által tervezett kastély, amely ma szállóként működik. Jelzett turistaút nem vezet ide.

 

Ezüsthárs tanösvény. A mozsgói Szent-kúttól induló, és Almáskeresztúrtól délre, a László-forrásnál végződő, 7,5 km hosszúságú tanösvény. 2002-ben létesítette a Mecseki Erdészeti Rt. Szigetvári Erdészete. A tanösvény tábláinak segítségével megismerkedhetünk az erdőgazdaság és az erdészek munkájával, a Dél-Zselic geológiájával és természeti értékeivel. Jelzése: fehér téglalap alapban zöld hársfalevél.

 

Farkaslaki-erdő. Bőszénfától délkeletre elterülő erdőrész, természetvédelmi terület. Tömegesen virágzik itt tavasszal a kakasmandikó.

 

Fekete István Emlékösvény. 10 km hosszúságú emlékösvény Bakóca, Nagymáté térségében. Fekete István író emlékére létesítették, aki fiatal mezőgazdászként Bakócán dolgozott, az itteni Majláth-birtok segédtisztje volt. Az emlékösvény útvonala egy Nagymátéról kiinduló, Alsókövesden és Felsőkövesden át haladó körút, melyről leágazik egy útszakasz Bakócára, ahol a Káni-kereszt az út végpontja. Az út nagyrészt a K sáv jelzésen (Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra) halad, de Felsőkövesd és Nagymáté között egy egyedi „forrás” jelzés, a Bakócára vezető ágán pedig egy álló kereszt jelzés van felfestve, ill. Nagymátétól a kéktúra útvonalig egy tölgyfalevél szimbólum jelzi az utat. Az emlékösvényen elhelyezett táblákon olvasható idézetekben az író saját szavaival meséli el a történeteket, egy fél évszázados szép vadászélet gazdag tapasztalatait adja át. Az emlékösvényt 2006-ban létesítették, az útvonalát és tábláit dr. Tóth Aladár, a Mecsekerdő Zrt. erdésze tervezte.

 

Fekete István Füvészkert. Nagymátén, a vadászház körül kialakított 9,4 ha területű arborétum. Kialakítását 1967-ben kezdték el, később Fekete Istvánról nevezték el. 600 m hosszú tanösvény vezet benne, és itt láthatjuk Fekete István mellszobrát is.

 

Felsőkövesd. Tormáshoz tartozó kis erdei település. A faluba a Szágyra vezető műútról Tormás után leágazó keskeny aszfaltos út vezet. A középkorban Kövesd néven falu állott itt, mely a török hódoltság elején már három részre oszlott: Alsó, Felső- és Egyházaskövesdre. A török hódoltság alatt e falvak pusztává lettek. Az 1780 körüli években rövid ideig üveghuta működött itt zömmel német ajkú üvegkészítőkkel. Ennek felszámolása után uradalmi majorság létesült, melynek lélekszáma a múlt század közepén már 100 fölé emelkedett. 1945 előtt uradalmi birtok volt, adatok szerint téglagyár is működött itt. A kis településen egy szép, villás tölgyfából faragott, 5,5 méter magas harangláb áll, melynek felirata: „Adományozva Felsőkövesd településnek: 1855, felújítva a lakosság segítségével 1994." A haranglábat a Mecsekerdő Zrt. 2017-ben felújította. Itt halad a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala (bélyegzőhely, a bélyegző a haranglábnál van), és itt vezet a Fekete István Emlékösvény is.

 

Felsőmindszent. Lásd: Mindszentgodisa.

 

Feri-forrás. Sasréttől 1 km-re északra található, foglalt forrás. A Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészete építette 2022-ben. Sasrétről a K● jelzés vezet a forráshoz.

 

Godisa. Lásd: Mindszentgodisa.

 

Gorica.  Bükkösdhöz tartozó, attól északra 5 km-re található kis település. Megközelíthető a Szentlőrinc–Oroszló országútról Bükkösd–Hetvehely között leágazó keskeny aszfaltúton. Nevének magyar jelentése: hegy, hegyecske, korábbi magyar elnevezése Erdi volt (1542). Ezt a nevet a betelepült délszlávok cserélték fel Goricával, amely szintén kis erdőt jelent. A megye egyik legkisebb községe volt, mely annak idején ennek ellenére önálló iskolával is rendelkezett. A Magyarország helységnévtára 1967-es kiadása még 30 lakóházat említ 140 lakóval. Az 1970-es években fokozatosan elnéptelenedő település a 80-as évektől kezdve éledt újra az által, hogy sokan vásároltak itt felújításra szoruló házat. A folyamat eredményeként Gorica mára üdülőfaluvá vált, de van már néhány állandó lakója is. A falun vezet át a kék „körtúra” útvonal, melyen Kánba, a Hollófészekre és Nagymátéra lehet eljutni.

 

Gödre. Baranya északi részén, Somogy vármegye határán található település, a 66-os főút mentén. Hozzá tartozik az egykori Siskovics-birtok, Vidákpuszta is (ma Szénáspuszta), amely korábban Gödreszentmárton külterületi része volt. Lakóinak száma: 708 fő (2025).  A bronzkori, római leletekben gazdag község neve Gödri alakban 1472-ben olvasható először, a gödör főnév „i”-képzős származéka. A török uralom idején elnéptelenedett. A faluban 1745-ben holicsi németek telepedtek meg, szőlőt, majd gabonát termesztve. Boraik Bécsbe és Itáliába is eljutottak. A folyamatos fejlődés eredményeként Gödre 1807-ben mezővárosi rangot kapott. Az 1946-os kitelepítések után Gödrére a vidákpusztaiak és felvidéki magyarok költöztek be. Gödre 1954-ben Gödrekeresztúr néven egyesült Kiskeresztúrral, majd 1969-ben Gödreszentmártont is hozzácsatolták, s az egykori három község együttes neve Gödre lett. A németek már korán kápolnákat építettek, 1773-ban Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt katolikus templomát Winkler Mihály plébános emeltette. A faluból indul a Somogy vármegyébe (Kaposkeresztúrra) átvezető Z sáv jelzés.

 

Györgymajor. Lásd: Nagymáté.

 

Gyümölcsény. Mindszentgodisához tartozó kisebb zsáktelepülés, 2 km-re északra. Hozzá tartozik Gyümölcsénypuszta is. Jelzett turistaút nem vezet erre.

 

Gyűrűfű (ökofalu). Dinnyeberkitől északkeletre, a Dél-Zselic gyönyörű lankái között fekvő kis település, hazánk egyik első ökológiai faluja. Közigazgatásilag Ibafához tartozik. Nevével már 1332-es írásos forrásokban is találkozunk. A török idők alatt Gyűrűfalva néven említik. A 18. század végén zömmel magyarok, németek és horvátok lakták. 1830-tól saját iskolája is volt. Népessége 1900-ban érte el a csúcsát 305 fővel, utána folyamatosan apadni kezdett. Az 1960-as években aztán hihetetlenül gyorsan a tudatos falusorvasztás áldozatává vált a kistelepülés. A Magyarország helységnévtára 1967-es kiadása még 40 lakóházat említ 198 lakóval, de az elvándorlás rendkívül felgyorsult.  Az elvándorlás okai szerteágazóak voltak. A bekötőút hiánya, a termelőszövetkezetbe való kötelező belépés, a fejlesztések teljes elmaradása, a bolt bezárása mind-mind nehezítette az itt élők mindennapjait. Az évtized végére megszűnt az összes közintézmény. A település elnéptelenedése olyan gyors és látványos volt, hogy szociológusok, újságírók kutatták az okait, fotósok keresték fel a látványosan leromló szellem-falut. Még filmet is forgattak a helyszínen Holt vidék címmel, Gaál István rendezésében, Törőcsik Mari főszereplésével. Végül az utolsó család 1970. november 25-én hagyta el a falut. Ezzel a település megszűnt, a hátrahagyott épületeket bedöntötték, Gyűrűfű a régi paraszti életforma pusztulásának jelképévé vált. 1991-ben Borsos Béla és Kilián Imre az egykori településen elkezdték létrehozni Magyarország első ökofaluját. Megalapították a Gyűrűfű Alapítványt, azt a jogi személyt, amely az ökofalu területét adó 174 hektár földterület megvásárlásával a település fizikai megvalósítását lehetővé tette. Innentől kezdve a mai rohanó, túlcivilizált, városi életformát elhagyó, emberléptékű társadalmi modellt kereső néhány család telepedett le (2023-ban 13 lakóházban éltek családok). Gyűrűfű a kihalt falu újjászületésének példájává vált Magyarországon. Az itt lakó családok igyekeznek ötvözni a hagyományos és a modern életformát, s tőlük telhetően takarékosan, környezettudatosan élnek. A házak természetes anyagokból (vályog, kő, fa stb.) készülnek, nádágyas szennyvíztisztító tartozik hozzájuk. A fűtés fával, illetve napenergiával történik. A csapadékvizet ciszternákban gyűjtik, vegyszert nem használnak. A falu életét a Gyűrűfű Alapítvány szervezi: kezeli, gondozza az alapítvány termőföldjeit, karbantartja, fejleszti a belső utakat, működteti a faluházat, tanfolyamokat szervez, bemutatja az ide látogatóknak Gyűrűfűt, és segíti azokat, akik szeretnének Gyűrűfűre költözni. Gyűrűfű gépjárművel Dinnyberki felől, kövezett úton érhető el (3,5 km), Ibafával csak földúton van összeköttetése (5 km). Jelzett turistaút nem vezet itt, Dinnyeberkin és Ibafán halad át a Dél-dunántúli Pirostúra útvonala.

 

Hármashatár. Baranyajenőtől északra 3,5 km-re található határpont, Baranya, Somogy és Tolna vármegyék határainak találkozási pontja, a P sáv jelzésű turistaút mentén. A határpontot kopjafa jelzi, melyet 1998 szeptemberében állított fel három település: Kercseliget (Somogy), Jágónak (Tolna) és Baranyajenő (Baranya). A kopjafa mellett erdei pihenőhely és kis fából (villanyoszlopokból) épített kilátó található. Baranyajenőről a P■ jelzés vezet a P sávra, a kopjafától 1,3 km-re éri el azt.

 

Hársas-út. Az Almamellék–Ibafa közötti országútról induló, hársfákkal szegélyzett földút. A dombtetőn vezet Sasrét felé, az erdei kisvasúttal nagyjából párhuzamosan. Néhány pontjáról szép kilátás nyílik a dél-zselici dombokra. A P+ turistajelzés vezet végig az úton.

 

Hajnal-kút. Nagymátétól nyugatra, az erdészeti műút alatt 50 m-re a völgyben található, vízműhálózatba foglalt bővizű forrás. Túlfolyó vize is van, mely szitaszerűen folyik ki egy csövön. Felirata nincs. Jelzett turistaút nem vezet hozzá.

 

Hajtánypálya. Lásd: Almamelléki erdei kisvasút.

 

Helesfa. Szentlőrinctől 6 km-re északra fekvő település, a Szentlőrinc–Oroszló műút mentén. Lakóinak száma: 428 fő (2025). Mellette halad a Budapest–Pécs vasút, Cserdivel közös megállóhelye van (Cserdi-Helesfa). Keleti határában folyik a Bükkösdi-víz. A település neve az írott forrásokban az 1332–1337 közti időből való pápai tizedjegyzékben bukkant fel először Heleusfolua alakban. 1542-ben Helesfalva néven említik. A török hódoltság ideje alatt folyamatosan lakott magyar falu volt, lakói azóta is többségében magyarok. A 19. század közepén kezdett a németség betelepedni a környező németajkú településekről. A község barokk templomát 1722-ben Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére szentelték fel. Többszöri restaurálás után mai formáját 1828-ban kapta. A falu nevezetessége a Nádosy (Nádassy)-telepen található kastély, amely ma szociális intézményként működik (Boróka Otthon). A kastély építésének dátumaként a források egy része a 18. századot jelöli meg, más információk szerint a területen két kastélyépület épült, az északi kastély 1863–64-ben, a déli Nádosy-Mattyasovszky kastély 1890 körül, mely a Nádosy család egyik rokonának, a Mattyasovszky-Zsolnay családnak volt a kastélya. A kastély közelében található oroszlán szobor – mely Nádosy István emlékét őrzi – Ferenczy István szobrászművész alkotása. A kastélyt egy 20 holdas arborétum veszi körül, mely természetvédelmi terület, előzetes bejelentéssel látogatható. A vidéken hajdan jelentős volt a bortermelés, több pince is fúródik a domb mélyébe. A hagyomány szerint Vörösmarty Mihály az egyik pince ajtajára véste nevét. Az uradalmi borospincéből az önkormányzat egy rendezvénytermet alakított ki. A faluban jelzett turistaút nem vezet, a közelében, a Nádassy-telep mellett halad el a Dél-dunántúli Pirostúra útvonala.

 

Hódosi-kereszt. A Karácodfa feletti Kántor-hegyen, a K sáv turistajelzés (Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra) mentén álló kőkereszt.

 

Hollófészek (358 m).  A Zselic legmagasabb pontja, gyakorlatilag egy majdnem sík hegytető. Az 1900-as évek első felében állt itt egy kisebb kilátó, ami az 1950-es években összeomlott. 2023-ban egy 27 m magas, 9 szintes kilátót építettek, amiről csodálatos körkilátás nyílik: a Mecsek keleti és nyugati csúcsai, a Misina és a Tubes tornyai is láthatók, déli irányban a Dráva síkján túl a Papuk hegység vonulata, és tiszta, páramentes időben akár a Balaton-felvidék hegyei, a Badacsony, a Szent György-hegy, a Gulács és a Keszthelyi-hegység sziluettjei is felismerhetők. A kilátó Nagymátétól 1,5 km-re, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalának közelében van. A K sáv jelzésről kiágazó K▲ jelzés vezet a Hollófészekre.

 

Horváthertelend.  Almamelléktől északkeletre lévő kis zsáktelepülés. Lakóinak száma: 51 fő (2025). Gépjárművel az Almamellék–Ibafa közötti országútról leágazó aszfaltúton érhető el. Az első, 1332-ben készült oklevélben Horcholond alakban említik (talán a „hirtelen” melléknévből képződött), később "horvát" jelzővel különböztették meg Magyarhertelendtől. A koraközépkorban a Meltzer család birtoka, a 11. században már plébániája van, a temető feletti dombon állhatott a katolikus temploma is. A török hódoltság idején kihalt, csak a 18. század közepétől népesült be horvátokkal, majd egyre nagyobb arányban németekkel. 1928-ban a település lakói adományokból templomként és népiskolaként működő épületegyüttest építettek. A népiskola eredeti formájában került felújításra. A 2. világháború után a német lakosság többségét elűzték Németországba. A falun vezet végig a S sáv turistajelzés.

 

Husztóti vasúti völgyhidak (viaduktok). A Mecsek nyugati határán fekvő Husztót községtől délnyugatra, a Budapest–Pécs vasútvonal mai vonala mellett, annak nyugati oldalán állt egykori völgyhidak. A Budapest–Kelenföld–Szentlőrinc vasútvonal 1880-1882 között épült, ennek során Abaliget és Husztót között a kanyargós vasútvonalon a domborzat miatt egy 196 m hosszú alagutat, és ettől északra egymás után 400 m-re két völgyhidat (viaduktot) építettek. A vasútvonalon az 1971–73-as években a völgyhidak szakaszán vonalkorszerűsítés és nyomvonalmódosítás történt, aminek következtében a völgyhidak feleslegessé váltak. A hidak robbantására 1976. június 7-én került sor. A tartópillérek ma is állnak.

 

Ibafa. Dél-zselici zsáktelepülés, lakóinak száma: 179 fő (2025). Gépjárművel a 67-es főútról Szentlászlónál leágazó bekötőúton érhető el. Első okleveles említése 1425-ből való. Szigetvár eleste után elnéptelenedett. Az 1700-as évek közepén horvátok, majd németek települtek a faluba. A ma is álló katolikus templomot 1865-ben építették. A falu hírnevét e templom plébánosának köszönheti, aki fapipájával tette Ibafa nevét közismertté. A hagyomány szerint Hangai (Schreier) Nándor, aki 1864-től 1905-ig volt a falu plébánosa, nagyon szeretett pipázni. Ez adta az ötletet barátjának, Roboz István újságírónak a mondóka megírásához, mely már az 1900-as évek elején iskolás könyvekben szerepelt, mint nyelvtörő. 1931-ben megszületett az ismert szöveg zenei feldolgozása is, Komjáthy Károly-Emőd Tamás-Török Rezső: Ibafai lakodalom című operettjében. Ettől kezdve az ibafai pap és pipája az érdeklődés középpontjába került. Ekkor Sarlós (Schlachter) Ferenc volt az ibafai plébános, akinek viszont nem volt pipája, ezért hívei egy szép fapipával ajándékozták meg. A pipát Gerber Béla iparművész készítette 1934-ben, amely teljes egészében (kupakjával együtt) fából készült, nagyméretű, különleges és egyedi darab. Ettől kezdve az ibafai plébánosok sok szép pipát és más dohányzástörténeti relikviát gyűjtöttek össze. Ezen egyházi gyűjtemény legbecsesebb darabja az eredeti ibafai papi pipa. A pipákat a híres pipamúzeumban lehet megtekinteni, melyet 2023-ban felújítottak és kibővítettek. A kiállítási terekben helyet kapott a papi gyűjtemény, a Janus Pannonius Múzeum legszebb darabjai, de megcsodálhatók a községi önkormányzat saját gyűjteményének különlegességei éppúgy, mint magángyűjtemények kincsei is. A múzeum előtt 2022-ben állították fel az „ibafai pap”, Hangai Nándor fából készült szobrát, mely a plébánost ábrázolja karosszékben ülve, kezében a fapipával. A szobrot – nagy mérete ellenére – egyetlen rönkből kifaragva alkotta meg Horváth-Béres János faszobrász. A település híres, évente megrendezett programja az Ibafai Lassúsági Pipaszívó Verseny. A falu nevezetessége még egy 100-150 éves védett platánfa, amely az egykori kocsma udvarán áll. Ibafán halad át a Dél-dunántúli Pirostúra útvonala (bélyegző a pipamúzeumnál), illetve a S sáv jelzésű, Szigetvártól Szabásig vezető turistajelzés, valamint innen indul a Nagymátéra vezető K■ jelzés.

 

Isten-kút. A Dél-Zselic legnevezetesebb kiépített forrása Gyűrűfű határában, a Dinnyberkiből Gyűrűfűre vezető út mellett. Régen Gyűrűfű vízellátását szolgálta. A kútnak érdekes felirata van: „Vándor, hogyha szomjúság gyötör e rengeteg erdőben, állj meg itt az Isten-kútnál, vedd az ivókád kezedbe, éltesd szegény Magyar hazát. A bor hevít, a víz éltet, de a bornak ára vagyon, a vizet a természet Istene ingyen adja. 1862.” A forrást a Mecsekerdő Zrt. 2017-ben felújította. Jelzett út nem érinti a forrást (régen – a nyomvonalmódosítás előtt – a P sáv jelzésű turistaút haladt erre).

 

Jámborka-forrás. Almamellék és Sasrét között a kisvasút nyugati oldalában a P+ jelzés mellett, a réten található kifolyócsöves forrás. 2002-ben foglalták. Mellette fából készült esőbeálló található asztalokkal, padokkal. A kisvasútnak megállóhelye van itt.

 

Kán. A Mecsek hegység és a Zselici-dombság találkozásánál, egy festői, észak-déli fekvésű völgyben található, egykor önálló kis település, ma már üdülőfalu. Hetvehelyhez tartozik. Gépjárművel a Bükkösd–Hetvehely közötti országútról leágazó, Goricán át vezető úton érhető el. Alapítása a 12. század elejére tehető, neve a Kán nemzetségtől eredeztethető, egy 1126-ban kelt oklevélben már fellelhető. A török időkben elnéptelenedett, a Würtenbergből betelepített lakosságnak köszönhetően az 1760-as években éledt újjá. A második világháború után a hagyományos paraszti lét és kultúra felbomlásával a lakók sorra elköltöztek, 1978-ban mint önálló község megszűnt. A fokozatosan elnéptelenedő település a 80-as évektől kezdve éledt újra az által, hogy sokan vásároltak itt felújításra szoruló házat. A folyamat eredményeként Kán mára üdülőfaluvá vált, de van már néhány állandó lakója is. A rekonstrukcióknak köszönhetően, érintetlen természeti környezetben a századelő magyar népi építészetének értékes öröksége újult meg. Tipikus sváb falu haranglábbal, temetővel, jellegzetes szobrokkal. Több házban foglalkoznak falusi turizmussal. 1998-tól közel húsz évig itt rendezték a Káni Filmfesztivált, melynek apropóját a világhíres Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválnak otthont adó Cannes városával való névrokonság adta. Gépkocsival érkezve zsákfalu, túrázóknak átvezet rajta a kék „körtúra” útvonal, melyen a Hollófészekre és Nagymátéra lehet eljutni.

 

Káni-kereszt (Vörös-kereszt). Bakóca déli határában, a Bakócza és Kán községek közötti egykori, szekérrel járható földút mellett álló fakereszt. A Fekete István Emlékösvény bakócai végpontja, „ahol Fekete István és Piller Edith oly sokat imádkozott” (forrás: ifj. Fekete István: Fekete István az Édesapám volt). A keresztet a Mecsekerdő Zrt. 2017-ben felújította.

 

Kántor-hegy (259 m). Karácodfától északkeletre található magaslat, a K sáv jelzés (Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra) vezet át rajta. Egy kőkereszt áll rajta (Hódosi-kereszt).

 

Kaposvár–Szigetvár vasútvonal. A Zselic térségén végigkanyargó vasutat 1900. november 9-én adták át a forgalomnak. A Kaposvár állomásról induló 52,6 km hosszú vasútvonal Szigetváron csatlakozott a Pécs-Barcsi Vasúttársaság vonalához. A vasútvonal Kaposvártól keletre, Sántostól északra hagyta el a Kaposvárt Dombóvárral összekötő fővonal nyomvonalát, a Kapos folyó és a Surján-patak torkolatához közel. Innentől kezdve a Surján völgyében haladt dél felé egészen Bőszénfáig, ahol keresztezte a mai 67-es főút vonalát, majd Antalszállás északi végén ismét keresztezte azt (itt lépett be Baranya területére, a Dél-Zselicbe) Ezeken a szakaszokon több töltésen és bevágáson haladt a vasút, majd Terecseny térségében ért ki az Almás-patak völgyébe, amelyben egészen Szigetvárig folytatta útját. (Almamelléken csatlakozott a vasútvonalhoz a báró Biedermann Rezső által 1901-ben építtetett, ma is működő kisvasút). A vasútvonal baranyai szakaszán a megállók, ill. állomások a következők voltak: Antalszállás, Terecsenypuszta, Almamellék, Almamellék alsó, Szentlászló, Szulimán, Mozsgó-Szulimán, Csertő, Turbék-Töröksír, Szigetvár. A vasútvonalat 1976. december 31-ével szüntették meg. 1977 nyarán a vasútvonal Almamellék állomásán forgatták Zsombolyai János Kihajolni veszélyes! című filmjét, itt a vágányokat a filmforgatás után szedték csak fel. 1998-ban a vasútvonal egy másik állomása, Mozsgó-Szulimán is filmszerepet kapott a Kisváros című tévésorozat egyik epizódjában. Ma az egykori vasút vonalán több szakaszon is turistautak húzódnak. A Dél-Zselicben Antalszállástól a Korcsányi-tavak mellett haladva Almamellékig a Dél-dunántúli Pirostúra egyik szakasza esik egybe a megszűnt vasút nyomvonalával. Szentlászló volt vasútállomáson az állomás hajdani épületét 2019-ben megvásárolta Rácz Mihály, aki 2020-ban vasúttörténeti kiállítóhelyet létesített az egykori állomásépületben. 2025. november 7-én a szigetvári vasútállomáson emléktáblát avattak a Kaposvár–Szigetvár vasútvonal átadásának 125. évfordulója alkalmából.

 

Karácodfa: Szentkatalintól északra fekvő kis falu, néhány állandó lakossal. Zsáktelepülés, gépjárművel a Szentlőrinc–Oroszló műútról Hetvehelytől északra leágazó bekötőúton, Szentkatalinon át érhető el. 1978-ig önálló település volt, akkor csatolták Szentkatalinhoz. Első írásos említése 1554-ből származik, ekkor Karácosfalva néven tűnik fel. Feltételezések szerint az előtag a délszláv Karac személynevet foglalja magában. A török hódoltság alatt részben elnéptelenedett. A török időket követően a Meltzer család, később pedig gróf Majláth György királyi személynök tulajdona lett. 1724 után elsősorban magyar családok telepedtek meg itt. 1898-ban épült fel a római katolikus templom, melynek harangtornyát 1972-ben lebontották. A kis templom ma romos állapotban van. A település feletti gerincen vezet a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala, amelyre a falun át vezet a Szentkatalinról induló K■ jelzés.

 

Képespuszta. Szentkatalintól nyugatra fekvő, néhány házból álló kis település, Szentkatalinhoz tartozik. Keleti részén római régészeti maradványokat találtak. A 18. századtól lakott települést összesen alig több mint egy tucat ház alkotja, melyeket többnyire nyáron laknak. A turisták, kirándulók kedvelt állomása, nyaranta gyerektábor működik itt. A településen jelzett turistaút nem vezet, gépjárművel a Szentkatalinra vezető műútról leágazó bekötőúton érhető el.

 

Keresztény vonatkozású erdei emlékhelyek a Dél-Zselicben. 2017-ben a Mecsekerdő Zrt. által kezelt területeken 27 vallási vonatkozású erdei emlékhely és azok környezete újulhatott meg Baranyában (fa- és kőkeresztek, források és emlékművek, egykori települések templomai helyén álló haranglábak). A munkálatok a fellelhető dokumentumok (fényképek, leírások) és helytörténeti, régészeti kutatómunka alapján a korabeli formához illeszkedve, ám modern technológiák és anyagok felhasználásával, hosszútávon időtálló megoldásokkal zajlottak. A fejlesztés keretében az objektumok környezetének rendezése is megtörtént, ezáltal a kirándulók, turisták számára is könnyebben megközelíthetővé váltak. Valamennyi helyszínen információs emléktáblát is elhelyeztek. Több emlékhely mellett erdei pihenőket is kialakítottak a bakancsos kirándulók nagy örömére. A Dél-Zselic területén megújított emlékek: Csebényi temetői kőkereszt, Felsőkövesdi harangláb, Isten-kút, Mátyás-kút, Káni-kereszt (Vörös-kereszt), Mozsgói Szent-kút, Sasréti Mária-szobor, Szent István-forrás.

 

Kikerics Erdészeti Erdei Iskola. A Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészete erdei iskolája. Sasréten, az egykori iskola épületéből 1996-ban alakították ki, ahol több napos programokat is szerveznek gyerekeknek. Mellette 4 db fűthető faház biztosít szállást 42 fő részére. A házak – ha nincs erdei iskolai program – turista szálláshelyként is igénybe vehetők.

 

Kisbeszterce: Bakócától nyugatra található kis zsáktelepülés. Lakóinak száma: 76 fő (2025). Gépjárművel a Mindszentgodisa–Bakóca országútról leágazó bekötőúton érhető el. Oklevél először 1542-ből említi Byztrice formában. A szláv eredetű szó értelme: gyors folyású patak. A török hódoltság idején mindvégig magyarok lakták a falut. Később szerbek és horvátok telepedtek le, de az ő falujukat, temetőjüket és templomukat mindeddig nem találták meg. Turistajelzés nem vezet a településen, tőle 2 km-re délre vezet a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala (jelzetlen úton érhető el).

 

Kis-Almás-forrás. Sasréten, az Almás-forrás mellett, attól 5 méterre eredő, kiépített forrás. 2000-ben – az Almás-forrással együtt – újrafoglalták.

 

Kishajmás. A Dél-Zselic keleti részén lévő, a Mecsekkel határos település, a Pécs–Dombóvár vasútvonal és a Szentlőrinc–Oroszló országút mentén. Vasúti megállója van (Szatina-Kishajmás). Lakóinak száma: 171 fő (2025). Kishajmás és környéke ősidők óta lakott hely volt, erre utalnak a területén talált, római korból származó sírkövek és középkori temető nyomai. A település neve 1542-ben bukkan fel először írott formában Hagymas alakban. A régi falu valószínűleg a török korban elpusztulhatott, erre utalnak a falu határában fellelhető Puszta, Pusztaszentegyház, Pusztahajmás helynevek. A feltevések szerint a közeli Hagymás patak mentén állhatott az ősi falu. A törökök elvonulása után mai helyén települt újra, s mivel először csak egy-két család lakott itt, Kishajmásnak nevezték el. A 19. század elején néhány német család is letelepedett itt. A Szent Kereszt felmagasztalása nevére szentelt római katolikus temploma 1906-ban épült A falu meredek hegyoldalban létesült kálváriájának stációképei a Zsolnay-gyárban készült mázas kerámia alkotások. A kálvária legérdekesebb látnivalója 3 – szintén a Zsolnay-gyárban készült – pirogránit angyal szobor egy kis kápolna körül. A faluban az 1990-es évek előtt híres kerámiaüzem működött, amely mára megszűnt. A Faluházban gazdag kiállítás látható az egykori kishajmási kerámiaüzemben gyártott mázas kerámiatárgyakból. Környékbeli nevezetesség még a község határában található homokkő szurdok. A faluhoz tartozik a tőle 2 km-re északra fekvő Szatina. Jelzett turistaút nem vezet erre.

 

Kishárságy. Somogyhárságyhoz tartozó, attól északra fekvő kis település. Nevezetessége a szép parkban álló Zichy-kastély, ami - és körülötte a park – nem hivatalos források szerint.1939-ben épült. Ma magántulajdonban van, elhanyagolt állapotban. Jelzett turistaút nem vezet itt.

 

Kisibafa. Ibafához tartozó, attól keletre elhagyott település a P sáv jelzés (Dél-dunántúli Pirostúra) mentén. Aszfaltúton nem érhető el. Hat házból állt, néhány romos épület még látható. Átvezet rajta a S■ jelzés is. Közelében van a jó vizű Liki-forrás.

 

Korcsánypuszta. Boldogasszonyfától keletre lévő puszta, néhány épülettel, magántulajdonú gazdasági terület. Szentlászlótól bevezető kövesúton érhető el. Alatta, az Ördöglik-patak völgyében négy halastó található, mellettük vezet – az egykori Kaposvár–Szigetvár vasútvonal nyomvonalán – a Dél-dunántúli Pirostúra útvonala.

 

Korpád. Elhagyott község Dinnyeberkitől északra. Közel húsz épületből állt, házaiból már semmi nem látható. Az 1960-70-es években néptelenedett el teljesen, nagyjából Gyűrűfűvel egyidőben. A Magyarország helységnévtára 1967-es kiadása még 31 lakóházat említ 124 lakóval. Egy-egy helyen még fel lehet fedezni a téglából épült házalapokat, a romok inkább csak földhányásoknak tűnnek a bozótosban. A P sáv jelzés (Dél-dunántúli Pirostúra) és a S■ vezet végig az egykori falun.

 

Kumilla-forrás (Basa-kút, Török-kút). Szigetvár északi határában, a vártól 1 km-re egy bokros-vizenyős területen fakadó merítős forrás. Basa-forrásnak és Török-kútnak is nevezik, mivel már a 17. században ismert forrás volt. A forrás neve I. (Nagy) Szulejmán szultán lányának a nevét őrzi. 2011-ben felújították. A forráshoz a szigetvári vasútállomástól induló S● jelzés vezet.

 

László-forrás. Alamáskeresztúr határában, a falutól délre, a Tekeresi-erdőben található kicsi, de állandó vízhozamú forrás, az Ezüsthárs tanösvény keleti végpontja. 2001-ben épült a Mecseki Erdészeti Rt. Szigetvári Erdészetének kivitelezésében. A forrás nevét közös megegyezéssel az itt tevékenykedő erdészről, Lakits Lászlóról kapta.  A forrás közelében van az almáskeresztúri homokbánya, mely ma már csak egy 8-10 méter magas homokfalként látható, az úgynevezett felső-pannon homok felszíni megjelenése.

 

Liki-forrás. Ibafától délkeletre, Kisibafa határában, a Liki-erdőben az egykori vadászház romjaitól kb. 600 m-re található foglalt forrás. 2003-ban építette ki a Mecseki Erdészeti Zrt. Szigetvári Erdészete. A fölötte húzódó gerincen vezet a Dél-dunántúli Pirostúra útvonala és a S■ jelzés.

 

Lukafapuszta. Lásd: Németlukafa.

 

Magyarlukafa. Szigetvártól északra 17 km-re lévő kis település, gépjárművel Somogyapáti felől Somogyhárságyon át érhető el. Lakóinak száma: 82 fő (2025). 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták a Szigetvári járás részeként. A település először egy 1234-es oklevélben szerepel Luca néven, majd 1395-ben Lucafalwa, 1408-ban Lukafalwa, később Lukafa, Lukafalwa írásmóddal említik. A falut a török idők után sokáig csak mint pusztát említették kevés magyar lakossal. 1772-ben németek érkeztek ide, akik a faluban letelepedve üveghutát létesítettek itt. A település lakói emellett nagy számban foglalkoztak makkoltató disznótartással is, kihasználva a Zselic hatalmas erdőségeinek lehetőségeit. A település egy lehetséges példát nyújtott az 1970-es évektől elnéptelenedő zselici falvak újraélesztésére. Nagyvárosokból fiatal családok telepedtek ide, s az eredeti formájában helyreállított talpasházból tájházat alakítottak ki, ami 1979-ben nyílt meg, "néprajzi műhelyt" rendeztek be. A telek végébe egy gerendavázas pajtát telepítettek át Somogyhárságyból, melyben alkalmi előadásokat (néptánc, színház) tartanak. Közösséget formáló táborok, kézműves hétvégék alkalmával tanulhatók meg a népi kismesterségek (fazekas, fafaragó, bőrös, szövő, vesszőfonó). Az állatok védőszentjének, szent Vendelnek a tisztelete a mai napig él, az ő nevéhez fűződik a falu legnagyobb ünnepe, a Vendel-napi búcsú, melyen évről évre több ezer látogató vesz részt. A faluban jelzett turistaút nem vezet.

 

Magyar-Török Barátság Park. Szigetvár külterületén, a Kaposvárra vezető 67. számú főútvonal mentén, a városközponttól, illetve a vártól északkeletre, mintegy 3 km-nyi távolságban található történelmi park. 1994-ben a Török Köztársaság kezdeményezésére és anyagi támogatásával – hosszas diplomáciai tárgyalások után – létesítették, I. (Nagy) Szulejmán szultán születésének 500. évfordulóján. Az egyik korábbi – azóta bizonyítottan megcáfolt – feltételezés szerint itt, az Almás-patak bal partja közelében, attól mintegy 500 m-re állt egykor a szigeti várat ostromló török sereg fővezére, Szulejmán szultán tábora. A szultán nem érhette meg seregének diadalát, 2 nappal a vár bevétele előtt elhunyt. A park 1996-ban ivókúttal bővült. Törökország 1997-ben Zrínyi Miklósnak, a nemes ellenfélnek is szobrot állított a Szulejmán-szobor mellé. A szoborpár mögött helyezték el Szulejmán szultán nyitott türbét formázó jelképes sírépítményét, bár eredeti síremlékének helyét a legutóbbi időkig a parktól alig több mint 1 km-re keletre elhelyezkedő turbéki kegytemplomnál sejtették. (E vélekedést alapjaiban ingatta meg az a 2015-ben bejelentett tudományos hír, amely Szulejmán szultán türbéje maradványainak – a Segítő Szűz Mária-templomtól távolabb – a turbéki-zsibóti szőlőhegyen 2015 őszén történt felfedezéséről számolt be.) A parkhoz turistajelzés nem vezet.

 

Mátyás-kút (Mátyás király kútja). Gödrétől nyugatra, Baranya vármegye határához közel, a Gödrei-vízfolyás völgyében található kiépített forrás, mellette asztalokkal, padokkal és tűzrakóval. Elnevezése onnan származik, hogy állítólag Mátyás király lovával ennél a forrásnál pihent meg. A forrást 2017-ben a Mecsekerdő Zrt. felújította. A forráshoz jelzett turistaút nem vezet.

 

Mézes-kút. Kishajmás nyugati részén, a Kálváriától nem messze található gyér vizű forrás. Régi elnevezésű vízkifolyás, melyet 2008-ban épített ki a Mecseki Erdészeti Zrt. Sásdi Erdészete, támfalas megoldással foglalva.

 

Mindszentgodisa. Baranya északi részén, Sásdtól délkeletre fekvő település. Lakóinak száma: 681 fő (2025). Gépjárművel a 66-os főútról Oroszlónál leágazó országúton érhető el (Oroszlótól 4 km). A Budapest–Pécs vasútvonal a falu közelében halad el, vasútállomása van (Godisa). A település Felsőmindszent és Godisa egyesítésével jött létre 1977. április 1-jén; 1979-ben csatolták hozzá a szomszédos Gyümölcsényt. A mai falu területén már kelták is letelepedtek. Egy 1542-ből származó forrásban Mynthzenth néven szerepelt, a név arra utalt, hogy a falu templomát a mindenszenteknek ajánlották. Felsőmindszent falu a török időkben sem néptelenedett el, mint Godisa nevű szomszédja. A 18. század második felétől németek telepedtek itt le és a kihalt Godisa is újranépesedett. Boródpuszta településrésze elsősorban az ott folyó állattenyésztési tevékenység miatt jelentős, a magyar nemzeti kincsnek számító gidrán lófajta tenyésztésének egyik helyszíne. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Mozsgó: Szigetvártól 8 km-re északkeletre fekvő település a Porovica-patak mentén, lakóinak száma: 862 fő (2025). Gépjárművel a 67-es útról leágazó bekötőúton érhető el. 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták a Szigetvári járás részeként. Római kori leletek tanúskodnak a település első lakosairól, de az Árpád-kori település nyomai is megtalálhatók itt. A község az írásos emlékekben 1330. évben Dombró vagy Dumburou néven fordul elő először, ekkor a Viszlai család birtoka. 1375-től használják a Mozsgó nevet először Mosgov alakban. Sziget várának közelsége miatt, a törökdúlás idején a falu elpusztult. 1726 után horvátok és magyarok, majd németek a betelepedők. Ekkor a Batthyány család birtoka, majd később a Biedermann családé. A szerb megszállás idején határátkelő volt itt, a demarkációs vonalon. A falu rk. templomát 1746-ban gróf Batthány Károly építtette, melyet 1876-ban neoromán stílusban újjáépítettek. A faluban álló gyönyörű uradalmi kastélyt a Biedermann család építtette 1896-ban, ma szociális otthon. A kastély parkja természetvédelmi terület. A faluban található a Szent-kút, ahonnan az Ezüsthárs tanösvény indul. Az autóbusz-megállótól induló S+ turistajelzés a zsibóti szőlőhegyre vezet, ahol a S sáv jelzésre csatlakozik.

 

Nagymáté (Györgymajor). Bakócától délnyugatra található kis erdészeti település, a Dél-Zselic egyik „ékköve”. Megközelíthető déli irányból a Bükkösd–Hetvehely között, északról a Tormás felől leágazó erdészeti aszfaltúton. Egy 9,4 ha területű arborétumban található itt, melynek telepítését 1967-ben kezdték el. Az arborétumot később Fekete István Füvészkertnek nevezték el, emlékezve az írónak a környékben töltött fiatalkori éveire. Itt találjuk a Nagymátéi vadászházat, melyet a Mecsekerdő Zrt. üzemeltet. A ház története: az 1960-as években a Mecsekben folyó uránbányászati és kutatófúrások következtében az akkori Hetvehelyi Erdészet területén lévő Petőcpusztán három erdészlakás, kb. 10 erdészeti dolgozói lakással és egy munkásszállással életveszélyessé vált. Az itt lakó családokat kiköltöztették a környező falvakba, a munkásszállás helyett pedig Nagymátén építettek egy munkásszállás néven futó vadászházat 1965–66-ban. Az idők során többször átépítették, így nyerte el jelenlegi formáját és kapta mai rendeltetését. A park növényeit egy körbevezető tanösvény mutatja be, és innen indulhatunk a Fekete István Emlékösvény bejárására is. Fekete István szobra a vadászház közelében áll. A vadászház mellett a Mecsekrdő Zrt. egy vendégházat is működtet (Kiskastély), itt is lehet szállást kapni. Nagymátétól 500 m-re vezet a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala, amit a K■ és a K „körtúra” jelzésen érhetünk el. A K „körtúra” jelzésen Hollófészekre, Kánba és Goricára, a K■ jelzésen – másik irányban – Ibafára juthatunk.

 

Nagymátéi arborétum. Lásd: Fekete István Füvészkert.

 

Nagymáté tanösvény. Nagymátén, az arborétumban (Fekete István Füvészkert) vezető, az arborétum növényeit bemutató 600 m hosszú tanösvény, melyet 2004 augusztusában alakított ki a Mecsekerdő Zrt.

 

Nagytótváros. Sasréttől északkeletre, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán, Baranya és Somogy vármegye határán fekvő egykori település, ma már romjai sem látszanak. A Gálosfához tartozó kis erdei településen a Magyarország helységnévtára 1967-es kiadása még 8 lakóházat említ 27 lakóval. A közelben található a Csepegő-kő, látványos természeti képződmény. Itt ágazik le nyugati irányba a K+ jelzés Terecseny felé. A turistautak elágazásánál fedett erdei pihenőhelyet találunk asztallal, padokkal.

 

Németlukafa. Sasrét közelében, az erdei kisvasút lukafai mellékágának végállomása közelében létezett egykori település. Házai ma már nem látszanak. A Magyarország helységnévtára 1967-es kiadása még 9 lakóházat említ 67 lakóval. Valamikor kiterjedt szőlő és gyümölcsöse volt, ami még nyomokban felfedezhető. Lukafán a török uralmat kisszámú lakosság vészelte át. A vidék ekkor a Koroknay családé, majd 1848-ig a Batthyány családé volt. A 18. században Lukafa északi részén üveghuta létesült, ami számos szudétanémet betelepülőt vonzott. Így ez a falurész Németlukafa néven vált jelentősebb településsé, míg Lukafa – jelentőségét vesztve – pár házas uradalmi pusztaként maradt fenn a kisvasút lukafai szárnyának végállomása mellett. Németlukafa üvegcsűrjei nagy valószínűséggel a Dunántúl leghosszabb ideig működő hutái voltak. Első terméke 1799-ben készült, és 1888-ig működött. Az üveggyártás virágkorában, 1830-ban 75 ortodox keresztény cigány és 192 katolikus (döntően német) lakos szerepel az egyházi jegyzőkönyvekben. A helyi kiváló minőségű agyagra épülve kerámiagyártás is kezdődött Németlukafán 1841-ben (Spitzer-féle üzem). Itt tanulta ki a mesterséget Zsolnay Ignác is. Ezt a manufaktúrát vásárolta meg a Zsolnay-család, és 1854-ben Pécsre áttelepülve, az itt felhalmozódott szakmai tudással indították meg nagyhírű vállalatukat. Az üveggyártás megszűnése után az üvegművesek elszéledtek, maradék részük a helyben vállalt mezőgazdasági-erdészeti bérmunkát. A 20. század elején a környék legnagyobb birtokosai a Biedermannok voltak. A területen nagymértékű szőlőtermesztés folyt. A szőlő feldolgozására és a bortárolásra épült az a hatalmas épület (pince és magtár), mely még ma is áll. 1902-ben épült, 80 méter hosszú emeletes pince, amelynek az emeleteire való bejárás praktikusan lejtőn való megközelítéssel történt. A földszinten hatalmas borospince volt, amely a szomszédos domb alá is kiterjedt, a két emeletén pedig magtár. A pécsi Littke pezsgőgyár részére termelt szőlőt már a 1900-as évek elején itt darálták és préselték, gépi úton. A gépeket fagáz hajtotta. Régen a település vízellátását a Cigány-forrás biztosította. A településből mára a magtáron kívül a csak a temetője maradt fenn, elhanyagolt állapotban. Jelzett turistaút nem vezet itt, térkép alapján lehet idetalálni.

 

Nyugotszenterzsébet. Szentlőrinctől északnyugatra, Almáskeresztúr déli szomszédjában fekvő zsáktelepülés a Dél-Zselic és a Dráva-sík határán. Lakóinak száma: 213 fő (2025). Közúton csak délről, a 6-os főút irányából közelíthető meg. A falu környéke már a római korban lakott volt. Nevét 1332-ben említette először egy oklevél S. Elyzabeth alakban. Nevét valószínűleg temploma védőszentjéről kapta. A  török időkben is folyamatosan lakott volt, bár a lakossága lecsökkent. A török alóli felszabaduláskor 5 család lakta. A 18. század végén települt újra, ekkor Esterházy Miklós herceg a földesura. Az 1865–1883 közötti kataszteri nyilvántartásban Szent-Erzsébet kisközségként szerepel. Református templomát az Esterházy-család építtette 1824–34 között. 1858-ban egy tűzvészben súlyosan megsérült. 1901-ben átépítették (ez az évszám olvasható a bejárat fölött), majd 1972–1973-ban felújították. A faluban látható Árpádházi Szent Erzsébet fából faragott szobra. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Okorvölgy. Kis község Hetvehely közelében, az Okor-patak mentén. Lakóinak száma: 85 fő (2025). Megközelíthető a Szentlőrinc–Oroszló műútról Hetvehelytől északra leágazó bekötőúton. Okorvölgy és környéke már a bronzkorban is lakott hely volt. Területén a bronzkori halomsíros kultúra népének nyomait tárták fel. Írott forrásban 1542-ben bukkan fel először a község neve Okorwelgh alakban. A török időkben elnéptelenedett és csak a 18. században települt újra, főleg német és magyar lakosokkal. A lakosság elsősorban állattenyésztéssel, ökörtartással foglalkozott. Régebbi források szerint az Ökörvölgy nevet viselte (egy 1940-es Baranya vármegye úthálózati térképen még így szerepel a neve). A településen jelzett turistaút nem vezet.

  

Ödön-forrás. Nagymátétól északnyugatra, az erdészeti kövesút alatt, attól 130 m-re található forrás, a Fekete István Emlékösvény mentén. 2001-ben Ambrus Attila kerületvezető erdész elképzelése alapján foglalták a forrást. Mellette áll az emlékösvény egyik tájékozató táblája. A forrás mára elhanyagolt állapotba került.

 

Palé. Sásdtól 3 km-re keletre fekvő kisközség, zsáktelepülés. Lakóinak száma: 80 fő (2025). Gépjárművel a 66-os főútról leágazó bekötőúton érhető el. Nevét 1327-ben említik először az oklevelek Pauli néven. A település a középkorban a somogyi apátság birtokai közé tartozott. A hadiút mellett fekvő falu a török időkben a háborús viszontagságok miatt elnéptelenedett. A 18. század végén az elnéptelenedett faluba Tolna vármegyéből telepítettek német családokat. A második világháború után a település többségét alkotó német lakosságot kitelepítették a faluból. A településen és közelében jelzett turistaút nem vezet.

 

Ratkócapuszta. Két épületből állt egykori puszta Goricától keletre. A K „körtúra” jelzésű turistaút vezet a helyén, az egykori pusztát tábla jelzi.

 

Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra. Az Írott-kőtől Szekszárdig tartó, a Nyugat- és Dél-Dunántúlon végig­ve­zető, 565 km hosszú, kék sáv­val jelzett túraútvonal (és túramozgalom), az Országos Kékkör része. Dél-Zselici szakasza 23 km hosszú, a Gálosfától délkeletre található Nagytótvárostól (vármegyehatár) Abaliget vasút­­­­állomásig tart. A túramozgalom dél-zselici szakaszának bélyegzőhelyei: Felsőkövesd, Abaliget vasútállomás.

 

Sasrét (Sasrét-puszta). Almamelléktől északra 6 km-re található gyönyörű, nagy kiterjedésű erdei rét, közepén kis tóval, a Dél-Zselic vidékének egyik ékköve. Egykor a Biedermann család birtoka volt. Nevezetes, látványos épülete a vadászkastély (ma a Mecsekerdő Zrt. vendégháza), amit báró Biedermann Rezső építtetett 1902-ben főerdésze, Bázler Ernő tervei alapján. A Sásrét nevű mocsaras, lápos völgyet lecsapolta, és a hatalmas mocsári tölgyeket meghagyva egy fenyőfákkal koszorúzott hatalmas angolparkot hozott létre, átnevezte Sasrétre. Sasréten néhány épület is volt (Sasrét-puszta), ahol a birtokon dolgozók laktak. Biedermann Rezső fia, Imre megszervezte az uradalomban dolgozók gyermekeinek a taníttatását, és 1910-ben iskolát építtetett Sasréten. Sasrét-pusztán a 2. világháború és az államosítás után is laktak még. A Magyarország helységnévtára 1967-es kiadása Sasrétpuszta címszónál 6 épületet említ 31 lakóval. Az iskola is működött egészen az 1970-ig (a bezáráskor már csak 5 tanulója volt). A régi iskolaépületben ma a Mecsekerdő Zrt. erdei iskolája (Kikerics Erdészeti Erdei Iskola) található. Sasrét nevezetessége még az ősbükkös, az Almás-patak forrásai (Almás- és Kis-Almás-forrás), és itt van az Almamellék–Sasrét erdei kisvasút végállomása is. Több turistaút találkozik itt (P+, P■, K■).

 

Sasréti Mária-szobor. A sasréti vadászkastély előtt álló, Lourdes-i Szűzanyát ábrázoló szobor. Az eredeti szobrot a helyi főerdész, Bassler Ernst (Bázler Ernő) családja állíttatta feltehetően a 20. század elején. A tégla talapzaton álló gipsz szobor kb. 1 méter magas volt, barlangját sajátosan egy hatalmas bükkfa törzséből faragták, előtte egy pad állt. Az eredeti szobor rongálás következtében megsemmisült. Az új szobrot Vanyúr István szigetvári szobrászművész készítette márványból. 2017. október 8-án az egyházmegye főpásztora, dr. Udvardy György megyéspüspök áldotta meg. Az ünnepi eseménnyel egyúttal a Mecsekerdő Zrt. „Keresztény vonatkozású erdei emlékhelyek felújítása Baranyában” c. projektje keretében felújított további 26 hasonló, felújított emlékhely szimbolikus átadása is megtörtént.

 

Sasréti tanösvény. A Sasréti vadászkastély közelében, az Almamelléki Ősbükkös területén vezető, 2 km hosszúságú tanösvény. A Kikerics Erdészeti Erdei Iskola mellől indul. Kihelyezett tábláival az erdő növényvilágát mutatja be. A tanösvény a foglalt Almás- és Kis-Almás-forrás mellett vezet, ahol erdei pihenő, kiépített tűzrakó is található.

 

Somogyapáti. Szigetvártól északnyugatra 7 km-re fekvő település a Szigetvár–Kadarkút országút mentén, a Zselic déli határán. Lakóinak száma: 470 fő (2025). 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták a Szigetvári járás részeként. A faluhoz tartozik Adorjánpuszta és Dióspuszta. A település és környéke már ősidők óta lakott helynek számít. Területén csiszolt kőeszközök, az ie. 4000-2800 között élt, úgynevezett vonaldíszes kerámia népének kerámiatöredékei, és a lengyeli kultúra idejéből származó leletek kerültek elő a földből. Somogyapáti neve 1322-ben fordul elő először az oklevelekben, Apáti néven. A török hódoltság alatt egy időre elnéptelenedett. A 18. században népesült újra, részben szláv családokkal. A falu központjában áll a Szent László nevét viselő római katolikus templom. Barokk stílusú; szentélyét 1777-ben, hajóját a 19., míg tornyát a 20. században építették. A családi házból átalakított, 1953-ra elkészült, Szent Mihálynak szentelt dióspusztai kápolnát 2005-ben felújították. Ekkor került bele az 1951-ben elbontott Regnum Marianum kisharangja. Jelzett turistaút nem vezet erre.

 

Somogyhárságy. Szigetvártól 15 km-re északra található, hosszan elnyúló falu. Lakóinak száma: 340 fő (2025). 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták a Szigetvári járás részeként. Közúton a Szigetvár–Kadarkút országútról Somogyapátinál leágazó műúton érhető el. Első említése 1346-ban Hassagh formában található. 1489-ben már két település: Felsewwhassagh és Alsowwhassagh, majd 1724-ben Hárshágy néven szerepel az irodalomban. A 19. század elejétől Kis- és Nagyhárságy néven említik, majd a század végén a két falu egyesítésével jött létre Somogyhárságy. A falu a török időkben  pusztává lett. A 18. század körül először németek, majd magyarok telepedtek itt le, s a falu hamarosan a környék legjelentősebb lélekszámú településévé vált. A falu földesura a 19. század végéig a Festetics család volt, ezután a gróf Bolza család birtokolta egészen 1945-ig. A településhez tartozik Kishárságy és Antalfalu. A környéken jelzett turistaút nem vezet.

 

Somogyviszló. Szigetvártól 10 km-re észak-északkeletre elhelyezkedő község. Lakóinak száma: 213 fő (2025). 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták a Szigetvári járás részeként. Közúton a Szigetvár–Kadarkút országútról Somogyapátinál leágazó műúton érhető el. Somogyviszló (Viszló) nevét 1329-ben említették először Wyzlou módon írva nevét. 1403-ban Somoghwyzlo alakban említik. A község református temploma 1784-ben épült. Jelzett turistaút nem vezet itt.

 

Szabás. Csebényhez tartozó, attól északra 1 km-re fekvő, elnéptelenedett kis település. Csebénnyel földút köti össze, melynek egy részét az utóbbi években kaviccsal burkoltak. A faluban csak földút vezet. A középkorban jelentős település lehetett, ugyanis 1332–1335 között templomos helyként írták össze. Szabásnak 1542-ben plébániája már nem létezett, meglévő lakói elszegényedtek, majd a falu csakhamar el is néptelenedett. A török időkben lakatlan volt, a későbbiekben ismét betelepült. Az 1970-es évektől fokozatosan elnéptelenedett, de néhányan még 2020-as évek elején is laktak itt. A Magyarország helységnévtára 1967-es kiadása még 25 lakóházat említ 109 lakóval. Néhány épület ma is megvan, többnyire romosan, egy-két épületet azonban felújítottak, és alkalmilag használnak. Érdekesség, hogy egykor Szabás főutcája egyben községhatár is volt, a déli házsor Csebényhez, míg az északi Szágyhoz tartozott. Az akkori törvények szerint a két oldal lakói külön temetőben temetkezhettek. A déli, Csebénnyel közös temetőben található keresztet a Mecsekerdő Zrt. 2017-ben felújította. A faluban az 1980-as években egy kulcsosház is működött (Lafferton Henrik pécsi természetjáró magánházában), itt volt az akkori Dél-dunántúli Kéktúra egyik bélyegzőhelye. A falun vezet végig a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala, valamint innen indul Szigetvár felé a S sáv jelzés.

 

Szágy. Zsáktelepülés Baranya északnyugati részén, a vármegyehatár közelében. Lakóinak száma: 114 fő (2025). Gépjárművel a 66. számú főútról Baranyajenőnél leágazó bekötőúton érhető el. Az első írásos említésében, mely 1554-ből való, Aszágy néven szerepel. A megnevezés az aszú és az ág szavak összetételéből alakult ki. Az előtag értelme: száraz, míg az utótagé: folyóág. Közelében, a Szent István-forrásnál római leleteket találtak. A helység a török időkben lakatlanná vált. A végtelen erdőkkel borított vidékre a 18. század végén települt német eredetű lakosság, az első telepesek 1770-ben Lotaringiából érkeztek. A falu birtokosa egy ideig a Petrovszky család volt, majd Majláth György nyerte el adományként. A magyar népesség aránya csak az első világháború után nőtt meg. A településen jelzett turistaút nem vezet, tőle délre 3 km-re halad a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala.

 

Szágyi-tároló. Két kisebb vízfelületű tó Szágytól délkeletre, a Felsőkövesdre vezető bekötőút mentén, Alsókövesd közelében. Környezete szépen kiépített, kedvelt kirándulóhely.

 

Szatina. Kishajmástól két kilométerre északra fekvő, Kishajmáshoz tartozó aprócska zsáktelepülés. Gépjárművel a Szentlőrinc–Oroszló országútról Kishajmástól északra leágazó bekötőúton érhető el. Közelében halad a Budapest–Pécs vasút, Kishajmással közös vasúti megállóhelye van (Szatina-Kishajmás). Neve 1542-ben bukkan fel először írott formában Zlatina (szláv szó, jelentése: forrás) alakban A sorra elhagyott házakat a pihenni vágyók veszik meg, így lassanként üdülőfaluvá alakul. Jelzett turistaút nem vezet erre.

 

Szent István-forrás. Szágytól délre, a Nagy-Komló-völgyben található foglalt forrás, környezetében padokkal. A régészek a forrásnál római kori leleteket és sírkő-maradványokat is találtak. Az 1864-ben készült kataszteri térkép bővizű, állandó vízhozamú forrásként jelöli, rajta a hely akkori német neve: „Stefani Brunnen”. A hajdani források szerint egykoron ifjú házasok zarándokoltak, és sikeres gyermekáldásért könyörögtek e helyen, ahol a néphit szerint Szent István király is megfordult. A forrásnál Szent István-nap alkalmával minden évben szentmisét mutatnak be. A forrást a Mecsekerdő Zrt. 2017-ben felújította. Megközelíthető a K sáv jelzésről (Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra) Szabásnál leágazó K● jelzésen (1,2 km).

 

Szentkatalin. Csendes kis zsákfalu a Dél-Zselic keleti szélén, Hetvehelytől 6 km-re északra, az Okor patak közelében. Okorvölgy szomszédja. Lakóinak száma: 97 fő (2025). Gépjárművel a Szentlőrinc–Oroszló műútról Hetvehelytől északra leágazó bekötőúton érhető el. Első okleveles említése 1542-ből való Zenth Catherina alakban, amely a középkori templom védőszentjének az emlékét őrzi. Keleti aljában római régészeti maradványokat találtak. A török hódoltság alatt is folyamatosan lakott helység. Egy 1703-ban kelt okiratban Szent Katalina néven szerepel. 1898-ban a belügyminiszter a Katalina nevet Katalin alakban állapította meg, annak ellenére, hogy a község kérte a Katalina meghagyását. A német lakosok 1750 után települtek be és számuk az első világháborúig növekedett, de arányszámuk nem haladta meg a magyart. A falu iskolájának alapítója és alapításának éve nem ismert, de 1810-ben már állott. Az iskola államosítása, majd körzetesítése után 1978-ban szűnt meg helyben a tanítás. Csatolt településrészei Karácodfa és Képespuszta. A falu közelében halad el a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala, melyre az innen induló K■ jelzésen lehet eljutni.

 

Szent-kút. Mozsgó déli felén található kiépített, 100 évnél is idősebb forrás. Nevének eredete nem ismert. Eredetileg nem volt kifolyása, a vizet meríteni kellett. A forrás foglalásának 2001. évi felújítását követően vize egy faragott sziklán át folyik ki. A forrás-kútnál a régi időkben egy Mária-szobor állt, ami az idők során eltűnt. A 2001-es felújításkor a forrás falába, a kifolyás fölé Vanyúr István szigetvári szobrász alkotása, egy márvány dombormű került, amely Szűz Máriát ábrázolja a kisded Jézussal. A Mecsekerdő Zrt. 2017-ben felújította. A forrástól indul az Ezüsthárs tanösvény.

 

Szentlászló.  Szigetvártól északra 15 km-re fekvő település a 67-es főút mentén. Lakóinak száma: 730 fő (2025). 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták a Szigetvári járás részeként. Innen ágazik le a bekötőút Almamellékre, és az attól keletre fekvő zsákfalvak, Ibafa, Csebény, Horváthertelend felé. A település neve az írott forrásokban először 1237–1240 között bukkan fel. A község neve a falu templomának védőszentjére, Szent László magyar királyra utal. Ősi lakott hely. A mai plébánia területén levő, elnéptelenedett Margitpuszta az 1333. évi pápai tizedjegyzékben önálló plébánia volt. A plébánia egész területe, mint Szent László király adománya, a pannonhalmi apátság birtokaként szerepelt, mint a zselici kanászok szálláshelye. A 16. században plébániája volt, a török hódoltság alatt azonban nem laktak itt folyamatosan. A 18. század elején magyar-horvát vegyes lakosság lakta a települést. 1774-ben, majd 1784–1792 között németeket telepítettek ide. Ekkor a helység jórészt németek által lakott település volt. A II. világháború után, 1948-ban azonban a német anyanyelvű lakosságot – mintegy 160 főt – kitelepítették, helyükre a volt jugoszláviai Našce és a szlovákiai Naszvad községekből költöztettek lakókat. A településen 1738-ban már fatemplom állt, 1789-től kihelyezett káplánság működött, mely 1821-től önálló plébánia lett. A ma is álló templomot 1812-ben szentelték fel. Az iskola előtti parkban áll a falu névadójának, Szent László királynak a mellszobra, Márkus Péter szentendrei szobrászművész alkotása. A szobrot 1996-ban, a millecentenárium évében avatták fel. A bronzszobor hű mása a Győrben őrzött hermának, fehér márvány talapzaton a Szent László felirat látható. A település mellett haladt 1900–1976 között a Kaposvár–Szigetvár vasútvonal. Az egykori állomásépületben hozták létre 2020-ban a Szentlászló Vasúttörténeti Kiállítóhelyet, melynek célja, hogy emléket állítson a volt vasútvonalnak. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Szentlélekpuszta. Almáskeresztúr és Gyűrűfű határában a patak nyugati oldalán állt egykori puszta. A turistatérképen romként jelzik.

 

Szentmártonpuszta. Almamellék közelében, a falutól északkeletre lévő egykori kis puszta. Az itt álló kastély hajdan Biedermann Rezső báró és családja nyári kúriájaként szolgált. Ma kastélyszállóként működik (Vitál Szálló). Közelében horgásztavak vannak. Megközelíthető az Almamellékről Horváthertelendre vezető országúton. A kastély előtt halad el az Almamellék–Sasrét erdei kisvasút, melynek megállóhelye is van itt (Szentmártonpuszta).

 

Szigetvár. A Dél-Zselicnek a Dráva-síkkal határos déli szegélyén elhelyezkedő város, Baranya vármegye nyugati részén. 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták, járási székhelyként. Lakóinak száma: 9383 fő (2025). Átvezet rajta a 6-os számú főközlekedési út és a Pécs–Barcs vasútvonal. 1900–1976 között Kaposvárral is volt vasúti összeköttetése, ezt a vonalat 1976 végén megszüntették. Az Almás-patak árterületének ez a része évezredek óta lakott, mindenkor fontos út haladt át a vizenyős területen, s vagy a patak szigetén, vagy a mocsaras övezet szélén telepedtek meg elődeink. A kutatók a keltákat leigázó rómaiak Limosa nevű települését sejtik a környéken. A honfoglalás korában Botond törzse élt errefelé. Egyes kutatók szerint a városias település kialakulása szerzetesrendi szervező tevékenységnek is köszönhető. A 15. századra már a középkori fogalmaknak megfelelő várossá alakult, melyet biztonságot nyújtó védőművekkel erősítettek meg, és vízzel öveztek. A település múltjának alakulása szorosan összefügg a vár történetével. A mai vár területét, a várostól északra fekvő szigetet egy kisnemesi család birtokolhatta, amelynek első ismert tagját, Szigeti Anthimiust vélik a vár alapítójának. Egyik utóda a 15. század első harmadában háromemeletes téglatornyot építtetett, amely a lovagvár magjául szolgált. E torony alapját régészeti kutatás tárta fel a mai vár északnyugati bástyájában. A tornyot körös-körül megerősítették, kelet felé L alakban bővítve a területet. Ezt a várrészt, a középső várat csak palánkfal választotta el a hajdani lovagvártól (belső vár). 1473-ban a Gara család, majd az enyingi Török család birtokában volt a környék. A mohácsi csata (1526) után mind a várat, mind a várost megerősítették. Elmés vízszabályozással a tóvá duzzasztott Almás-patakkal vették körül a szigeteket. Ekkoriban állta ki első ostromát Szigetvár. A kettős királyság idején Szapolyai János hadai török segítséggel támadtak rá, de Török Bálint vitézül védekezett. Később átpártolva János királyhoz 1541-ben esett török fogságba Buda ostromakor. Támasz nélkül álló özvegye átadta a várat Habsburg Ferdinándnak. Így lett Szigetvár királyi birtok. Az uralkodó felismerve a vár jelentőségét állandó őrséggel látta el. Nevezetes kapitányok védték az ismétlődő török ostrommal szemben; Kerecsényi László 1554-ben, Horváth Stancsics Márk 1556-ban verte vissza a támadó ellent. Az utóbbi mind a várat, mind a várost védő bástyákat korszerűekké építtette át olasz hadmérnökökkel, s az ő elgondolásai alapján épült a várostól délre fel az "újváros". Zrínyi Miklós, horvát bán és dunántúli főkapitány 1561-ben lett Szigetvár védelmének irányítója. 1566-ban I. Szulejmán szultán ötvenezres reguláris erőkből álló sereggel vette ostrom alá Szigetvár várát, amelyet Zrínyi mintegy 2500 katonával védett, 34 napig ellenállva a török túlerőnek. 1566. szeptember 7-én, amikor már a belső vár is lángokban állt, Zrínyi és még harcképes 300 katonája kitörést kísérelt meg („Zrínyi kirohanása”), de a várkapuban valamennyien hősi halált haltak. Az ostrom során a középkori kerek torony is elpusztult. A vár bevétele után a törökök azonnal megkezdték az erőd és a település újjáépítését. Magát a várat tégla-, illetve kőfalakkal erősítették meg, aminek eredményeként – a későbbi, felszabadítást követő kisebb átalakításoktól, bővítésektől eltekintve – kialakult a mai formájában látható erőd. Számos középületet emeltek a városban, melyek közül több nagy becsben álló oszmán török építészeti alkotás, köztük a Szulejmán szultán és Ali pasa dzsámija (ma Szent Rókus rk. templom), valamint az ún. Török ház (karavánszeráj) kisebb-nagyobb mértékben átalakítva napjainkig fennmaradt. Szigetvár a hódoltság idején kiemelt katonai-igazgatási szerepet töltött be. A mai Baranya vármegye területén itt tartott legtovább a török uralom, s 1689 februárjában is csak a várvédők kiéheztetésével és szabad elvonulásuk árán foglalták el Vecchi ezredes csapatai. Az elkövetkezendő években komoly erődítési munkálatok folytak, többek között az északi oldal kazamatáinak kiépítésével. A megváltozott haditechnika miatt a 18. század közepére Szigetvár elvesztette hadászati fontosságát. Mária Terézia eladta a várost, a lakosságot jobbágysorba juttatva. A vár is földesúri kézbe került, birtokosai között volt Szily Ádám, Tolnai Festetich Lajos, a Wenckheim és az Andrássy család. A 19. század végén a Pécs–Barcs vasútvonal megépítése után a város bekapcsolódhatott az ország vérkeringésébe. Megalakultak a nagyüzemei: 1881-ben a gőzmalom, 1884-ben a cipőgyár, 1937-ben a konzervgyár. Az évszázados fejlődésnek köszönhetően az egykori hősi helytállás 400. évfordulóján, 1966-ban Szigetvár megkapta a városi rangot. A vár és a török kori építészeti emlékek mellett a város nevezetessége a termál- és gyógyfürdő. A szigetvári vasútállomásról indult régebben a S sáv jelzés északi irányba (régebbi Zselic turistatérképek ábrázolják), melynek a Szilvási csárdáig vezető szakaszát – mivel végig országúton haladt – megszüntették, most a Szilvási csárda autóbusz-megállótól indul. A vasútállomástól vezet a S● jelzés a vártól 1 km-re északra található Kumilla-forráshoz.

 

 

Szilvási csárda. A Szigetvárról Zsibótra vezető országút mentén, a Zsibóti-szőlőhegyen lévő vendéglátóhely. Előtte autóbuszmegálló, innen indul a S sáv jelzés Szabás felé.

 

Szulimán. Szigetvártól 9 km-re északra fekvő zsáktelepülés. Lakóinak száma: 222 fő (2025). Gépjárművel a 67-es főútról leágazó bekötőúton érhető el. Egykor a már megszűnt Kaposvár–Szigetvár vasútvonal is érintette a települést. A falu a hiedelmek szerint I. Szulejmán oszmán szultánról kapta a nevét, aki a szigetvári vár ostroma idején a falu közelében táborozott seregével. Egy másik megközelítés szerint a falu korábbi neve a „szőlővel beültetett hegyoldal” jelentésű Szőlőmál szóösszetételből ered. Első említése 1403-ból való, Zelewmalként írva. Az 1500-as években Török Bálint birtoka volt. A törökök kiűzése után horvátok és magyarok népesítették be újra, majd 1800-tól német családok költöztek be. A település birtokosai voltak még a Balogh család, a Batthyányiak és a Biedermannok. A II. világháború után a kitelepített németek helyére a Szőlőhegyen lakó zsellérek és a környező puszták urasági cselédei költöztek be, de érkeztek Somogyból, Szlavóniából és Szlovákiából is. A falu templomát 1722-ben építették barokk stílusban, 1880-ben átépítették, majd 1890-ben Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelték fel. A templomot 1994-ben felújították. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Terecseny (Terecsenypuszta). Boldogasszonyfához tartozó kis település, zsákfalu Baranya vármegye határán. 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták a Szigetvári járás részeként. Gépjárművel a 67-es útról leágazó bekötőúton érhető el. 1183-ban már szerepel egy oklevélben mint kisnemesi birtok, Terecső néven. Feltételezhető, hogy egészen a török uralomig lakott volt, és a török hódítás idején vagy a felszabadító háborúk alatt néptelenedett el. A 18. században már csak pusztaság. Lakóházak ekkor már nem voltak, viszont egy Aligvár nevű csárda épült a területen 1760 körül. A puszta ekkoriban a Batthyányak uradalmainak részét képezte egészen 1856-ig, a birtok eladásáig, onnantól kezdve pedig a Biedermann család volt e terület tulajdonosa. A 19. század második felében német ajkú zsellérekkel népesült be. A betelepülők jelentős része a szomszédos Németlukafapusztáról érkezett, miután ott megszűnt az erdei üveghuta. Terecseny a 20. század első felében élte fénykorát. A századfordulóra épült meg a Kaposvár–Szigetvár vasútvonal, amelynek a falu egyik megállója lett. A falu ebben az időszakban volt a legnépesebb, és a század első négy évtizedében töretlenül fejlődött. 1930-ban 147 magyar és 99 sváb lakta. A II. világháborút és a földosztást követően a falu fejlődése megtorpant. 1970 körül megindult a lakosság elvándorlása (a Magyarország helységnévtára 1967-es kiadása még 55 lakóházat említ 276 lakóval), főleg a környékbeli városokba (Kaposvár, Szigetvár, Pécs). 1973-ban megszűnt az általános iskola. További nagy törést jelentett a Kaposvár–Szigetvár vasútvonal felszámolása 1976-ban. Ma a települést alig félszázan lakják, több épületet külföldiek vásároltak meg üdülési céllal. Terecsenyben két kulcsosoház működik (Zrínyi, Aligvár), a régi vasúti megálló épületében pedig, mely ma magántulajdonban van, az Erdei Pihenőház. Terecseny mellett, a régi vasút nyomvonalán vezet a Dél-dunántúli Pirostúra útvonala (bélyegző az Erdei Pihenőháznál, vagy a faluban a Zrínyi kulcsosháznál). A faluból indul a K+ és P■ jelzésű turistaútvonal.

 

Tormás. Település Baranya északnyugati részén. Lakóinak száma: 228 fő (2025). Gépjárművel a 66. számú főútról Baranyajenőnél leágazó, Szágyra vezető bekötőúton érhető el. A falu nevét feltételezések szerint Árpád vezér unokájától, Tormástól származtatják, akinek itt birtoka volt, mások egyszerűen a torma növénynevünkkel hozzák kapcsolatba, amely vadtormával benőtt helyre utal. Ásatások bizonyítják, hogy római hadiút is vezetett területén. A falu a török hódoltság végére elnéptelenedett. 1714-ben kezdett benépesedni a környékbeli falvak magyar lakóiból. A 19. század húszas éveiben telepedtek le az első németajkú lakók. A II. világháború után a németek kitelepítése a falut is érintette. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Tóth-forrás. Karácodfától északnyugatra a Lipalagi-erdőben található forrás, a K sáv jelzésű út (Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala) közelében, mellette pihenőhely. A Mecseki Erdészeti Zrt. építette 2001-ben Tóth László erdőmérnök, erdészeti igazgató emlékére. A forrás homlokzatán vörös márványba vésve a következő felirat olvasható: „Vándor, ki e hűs, üde forrás vizét iszod, az erdő szolgájára emeld kalapod”. Környezetét vadregényes bükkös övezi. A K sávról leágazó K● jelzés vezet a forráshoz.

 

Török-kút. (Lásd: Kumilla-forrás)

 

Turbék (Turbékpuszta). Szigetvár külterületi településrésze, a városközponttól északkeletre 4 km-re. A 67-es főútról Zsibót felé leágazó műúton érhető el. Nevének eredetére két elképzelés van. Az egyik magyarázat szerint a Turbék névalak a szigeti vár 1566. évi ostromakor elhunyt I. (Nagy) Szulejmán szultán halálának helyén emelt türbe (sírépítmény) török szóból eredeztethető (türbe > Türbék > Turbék). Ezen értelmezés alapján tehát Turbék nevében a szultán hajdanvolt türbéjének emléke őrződött meg. A másik feltevés szerint a Tur személynév és a bég méltóságnév összevonásával jött létre. Turbék újkori benépesülése a 18. század második felében, a helyi Mária-kegyhely jelentőségének növekedésével párhuzamosan kezdődött el. A turbéki szőlőhegyre vezető úton magasodik a Segítő Szűzanya kegytemploma, melyet a török alóli felszabadulás után nem sokkal építettek előbb fából, majd a 1760–1770 között kőből. A templom főoltárára a Segítő Boldogasszony képét tették, mert közbenjáró segítségének tulajdonították a török fölött aratott győzelmet, az ország felszabadulását. A templom a környék magyar, német és horvát katolikusainak közös búcsújáróhelye. A néphit szerint a mai kegytemplom helyén temették el a szigetvári vár ostromakor meghalt I. (Nagy) Szulejmán szultán szívét és belső szerveit, majd föléje egy nyolcszögletű, aranyozott kupolájú síremléket, türbét emeltek, melyet a török uralom után elbontottak. Ezt a legendát ingatta meg a 2015 őszén bejelentett tudományos hír, amely Szulejmán szultán türbéje maradványainak – a Segítő Szűz Mária-templomtól távolabb – a turbéki-zsibóti szőlőhegyen történt felfedezéséről számolt be.

 

Vásárosbéc. Baranya vármegye nyugati határánál fekvő település, zsákfalu. Lakóinak száma: 171 fő (2025). 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták a Szigetvári járás részeként. Közúton Somogyapáti felől, Somogyhárságyon át érhető el. A falu és környéke a fennmaradt adatok szerint az Árpád-korban királyi vadászterület volt. Nevét 1332–1237 között említették először egy oklevélben. Vásárosbéc a török időkben sem néptelenedett el, de lakossága nagyon megfogyatkozott. A 18. század végétől német családok is érkeztek ide, azonban a második világháború után a német lakosság nagy részét kitelepítették a faluból. A településnek több birtokosa is volt, közülük ismertebbek a Batthyány és a Biedermann családok. A falu fafaragású református templomát 1710 körül építették, amely 1802-ben leégett. A jelenlegi templomot még ugyanabban az évben emelték. A faluban van még egy Szent Mártonnak szentelt rk. kápolna is. Jelzett turistaút nem vezet itt, a falutól északra halad a Z sáv – jobbára a Zselic északi részén, Somogy vármegyében vezető – jelzés.

 

Viadukt-forrás. Husztóttól délnyugatra, a vasút mögött, a régi vasúti viadukt tartópillére alatt található forrás, egy kiépített alagút végén. Az alagút alján végig mésztufakiválás figyelhető meg.

 

Vitál Szálló. Lásd: Szentmártonpuszta.

  

Vörös-kereszt. Lásd: Káni-kereszt.

 

Zrínyi-kulcsosház. Terecsenyben, a falu délkeleti végén található kulcsosház a Dél-Zselic Természetbarát Klub kezelésében. Egyedül álló épület szép környezetben, fenyőfák alatt, egy volt vadászházból alakították ki. A Dél-dunántúli Pirostúra egyik terecsenyi bélyegzőhelye (a másik a volt vasúti megállónál van). A K+ és a P■ jelzések haladnak el a ház előtt.

 

Zselici Csühögő. Lásd: Almamelléki erdei kisvasút.

 

Zsibót. Szigetvárhoz tartozó falu a várostól északkeletre. A 67-es főútról Szigetvártól északra leágazó bekötőúton, vagy délről a 6-os főútról Becefán keresztül érhető el. A település Zsibót faluból, Zsibót-Szőlőhegyből (az északi oldalon a falut körülvevő szőlőhegyek), Domolospusztából (egy régi kastélyszállóval) és Turbékpusztából áll. Jelzett turistaút nem vezet a faluban.

 

 

 

 

Lap tetejére