
Kedves túratársak, segítőink, támogatóink!
Az országos vészhelyzet elrendelése miatt egyesületünk nem rendezi meg a 2020. április 4-re meghirdetett „Tenkes teljesítménytúrák” nevű rendezvényt!
Indoklás: A vészhelyzeti intézkedések egyik része, hogy a kabinet minden olyan eseményt betiltott, amire nyitott térben legalább 500 ember részvételével került volna sor! Bár együtt nincs ilyen létszám sehol a túra során, de a két rajthelyen, frissítőponton és a két ellenőrzőponton is nagy csoportosulás szokott lenni kis helyen. Ezért döntöttünk a rendezés elhalasztása mellett!
Amennyiben lehetőségünk lesz rá, találunk megfelelő időpontot a naptárban és a jogszabály is lehetővé teszi, szeretnénk ezt a sokak által kedvelt túrát még idén megrendezni! Reméljük a vis maior helyzet miatt az engedélyeztetési eljárásokat nem kell megismételni!
Jancsi Attila a főrendező egyesület, Dráva T.S.E. Elnöke.
Andrasek Csaba a társrendező egyesület, Tenkes T.E. Elnöke
Kelt: 2020. március 12.
Frissítés!
Az egyesületek vezetése a következő álláspontra jutott:
A Tenkes teljesítménytúrák pót napjának 2020. május 30-t nevezzük meg! A túrát csak akkor tartjuk meg ha a vírusos tiltásokat május 10-ig visszavonják! Minden ellenkező esetben a túra 2020-ban az eredeti formájában nem lesz megtartva! Gondolkodunk több lehetőségen, erről a későbbiekben tájékoztatást adunk!
Dráva T.S.E.és Tenkes T.E. elnöksége
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Mecsekerdő kezelési területén Árpádtetőn, a Pécs 132 A és a Komló 121 B erdőrészletekben fakitermelési munkálatok kezdődtek, ami kb. 250 m hosszan érinti a Kéktúra útvonalát is, az alábbi térkép szerint.
Az érintett szakaszon ezt figyelmeztető táblákon jeleztük, ami fokozott óvatosságra hívja fel az arra járó erdőlátogatók figyelmét.
Azokon a napokon, amikor a munkálatok közvetlenül érintik a turista útvonalat, további fakitermelési munkát jelző, átjárást tiltó táblák is kikerülnek – ilyenkor tilos és veszélyes áthaladni ezen a szakaszon (és elhelyezkedéséből adódóan kerülő útvonal is csak jelentős kitérővel érető el.)
A munkálatok előreláthatóan (az időjárási viszonyok függvényében) március végéig, április közepéig tartanak.
(információ: Mecsekerdő)