facebook_page_plugin

2009. január 165. szám

 

 Mecsek Híradó

                       


                                 165. szám                                                                                                                     2009. január


 

Beszámoló a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2008. évi tevékenységéről

1. Szövetségünk működése

2008-ban szövetségünk taglétszáma csökkent; ez a tendencia az országos létszám­ada­tok­hoz hasonló. Tagszervezeteinkben összesen 480 igazolt természetjáró volt, különösen az iskolás (általános és középiskolás) korosztálynál alacsony a létszám. Kevés a vezető tanár, aki túrákat szervez a gyerekeknek. Ilyenek szövetségünkben Iván Attila, Pálinkás István, Takácsné Hartmann Piroska, Schóber József, Strasser Péter, akik rendszeresen túráznak ta­nít­ványaikkal, és ifjúsági szakosztályt működtetnek. Az ő lelkesedésüket követhetnék má­sok is.

Felnőtt és nyugdíjas tagjaink száma az előző évihez hasonló. Új jelentkező viszonylag kevés volt, mindössze 55 igazolványt igényeltek. Sajnos néhány szakosztály, egyesület tag­­sági érvényesítési száma minimálisra, némely esetben 1-2 főre csökkent. Ugyanakkor örömmel mond­hatjuk el, hogy hosszú évek után ismét tagjaink között tudhatjuk a Pécsi Bőr­gyár Szak­osztályt, és a Mecseki Erdészeti Zrt. Szakosztálya is ismét rendes taglét­szám­mal szere­pel.

A taglétszám kérdésével a Magyar Természetbarát Szövetség is foglalkozik, reméljük, egy országos megújulás keretében rövidesen sikerül e kérdésben is előbbre lépnünk.

Az alacsonyabb taglétszám nem befolyásolta rendezvényeink számát, és szín­vo­na­lát sem. Tagszervezeteink 2008-ban is igen gazdag programmal álltak az érdeklődők – nem csak a szervezett természetbarátok – rendelkezésére. A programokról a későbbiekben szólunk.

A működés személyi és tárgyi feltételei 2008-ben is adottak voltak, bár az év közepén ismét egy „költözés” jelentett nem kis munkát. A már megszokott helyünkről, az Apáca utca 2/1. sz. alatti helyiségből a Tímár u. 21. sz. alá költözött szövetségünk, a többi sport­szö­vetséggel együtt. Itt kissé szűkösebb körülmények között, de azért biztosított volt működésünk. Az előző évekhez hasonlóan keddenként 16 és 19 óra között tudtuk fogadni az érdek­lő­dőket.

A működéshez elsősorban az NCA-pályázaton szereztünk támo­gatást, vala­mint tá­mo­gatást kaptunk a Baranya Megyei Önkormányzattól, a Baranya Megyei Sport­­szö­vet­sé­gek Szö­vet­sé­gétől és a Turizmus Rt. Dél-dunántúli Marketing Igazgatóságától.

Szövetségünkről, programjainkról, s az egyesületek életéről két helyen adtunk hírt fo­lya­ma­tosan. Internetes honlapunk (www.baranyatermeszetbarat.hu) az év során fo­lya­ma­tosan, mindig friss tartalommal működött, és új rovattal is bővült: a „Programok” menü­pont alatt található „Hírek” rovatban az aktuális információk mellett fényképes is­mer­te­tő­ket is olvashatunk. Köszönet Biki Endre Gábornak és Fenyvesiné Fehér Mó­ni­ká­nak a honlap működtetésével kapcsolatos naprakész, odafigyelő munkájáért.

A Mecsek Híradó – Strasser Péter szerkesztésében – 2008-ban is folyamatosan megjelent,és tudósított a természetbarát programokról, eseményekről. Nem csak szövetségünk és tag­­szervezeteink rendezvényei jelentek meg; közreadtuk a Mecsekben megrendezett más természetjáró események kiírásait, így a nem szövetségünkhöz tartozó egyesületek tel­je­sít­mény­túráit, valamint a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által rendezett túrákat, elő­adá­sokat is. A Híradót valamennyi tag­szer­ve­ze­tünk számára – korlátozott pél­dány­számban – biztosítottuk, egyénileg azonban némi előfizetési díj fejében lehetett hozzájutni. A Híradó változatlanul olvasható internetes honlapunkon.

A Híradóban az év elején a szakosztályok, egyesületek beszámolhattak előző évi mun­kájuk­­ról. Ezzel a lehetőséggel csak kevés – mindössze négy – tagszervezetünk élt (Dráva TSE, Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület, Felhőtlenek, PTTE Nyugdíjas Szak­osz­tály). Be­szá­mo­lói­kat a februári számban olvashattuk. Ezúton köszönjük a Mecsek Híra­dóba küldött írásaikat a következőknek: Balogh Bettina, Baumann József, Benczes Gábor, Biki Endre Gábor, Bota János, Börcsök György, Cziczer István, Fehérné Kardos Ágnes, Feketéné Móró Erzsébet, Gábori Márton, Glöckler Gábor, Hajdú Örs, Herman Tibor, Iván Attila, Jancsi Attila, Kis Olga, dr. Koncz Eszter, Lakatosné Novotny Sarolta, Milkovics Jenő, Müller Nándor, dr. Novotny Iván, Őri Zsuzsanna, Papp Lászlóné, Plaszauer István, Pu­lai Lászlóné, Raub Bálintné, Romvári Tibor, Sásdi Viktória, Stefánovits Istvánné, Strasser Péter, Szabó-Dalecker Ibolya, Szabó Sándor, Tóth Klára.

Szövetségünk 2008. február 9-én tartotta meg évi rendes közgyűlését, melyen részt vett Szabó Imre, a Magyar Természetbarát Szövetség elnöke is. A közgyűlésen veze­tőség­vá­lasz­tásra is sor került: a következő öt éves időtartamra elnöknek választották Baronek Jenőt, alelnöknek Strasser Pétert, titkárnak Lakatosné Novotny Saroltát, az elnökség tagjainak Börcsök Györgyöt, dr. Novotny Ivánt, Rónaky Gizellát és Tóth Klárát. Az ellenőrző bizottság elnöke dr. Tihanyi László, tagjai Andrasek Csaba és Őri Zsuzsanna lettek. A közgyűlésen – a ha­gyo­mányoknak megfelelően – el­isme­ré­sek át­adására is sor került. Aranybakancs Díjat kapott Kulcsár Péter, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazga­tóság Mecsek tájegységvezetője, illetve Csiszár Gyula, a Dél-dunántúli Távközlési SE vezetője. Elismerő plakettet kaptak a természetbarát mozgalomban végzett munká­jukért: Balla László, Balog Árpád, Csábi Mária, Eperjesi József, Juhász Zoltán, Keményfi Balázs, Lengyel Zoltánné, Marton József, Mátyás Elemérné, Őri Zsuzsanna, Papp Lászlóné, Szabó-Dalecker Ibolya, Tollas Tibor, Zana Szilvia.

A baranyai természetbarátok közül 2008-ban Baronek Jenőa Mecseki Erdészeti Zrt.-től a „Mecseki Erdőkért Díj” elismerésben részesült.

A Túravezetők Klubja – Pál Krisztina vezetésével – csak az év első felében működött, majd munkája elszólította Pécsről. Utódját keressük.

Szövetségünk sokoldalú kapcsolatokat tartott fenn más intézményekkel, szervezetekkel, ami az év során egyrészt segítette programjaink propagálását, másrészt szakmai együtt­mű­kö­­dést, de több esetben anyagi támogatást is jelentett. Ezek a kapcsolatok termé­sze­tesen sze­mé­lyekhez is köthetők, akik közül itt csak a vezető munkatársakat sorolhatjuk fel, de ter­mé­szetesen segítőink köre ennél bővebb: Magyar Természetbarát Szövetség (Bog­nár Mária, Pálmai Vencel, Szabó Imre, Duró Imre), Mecsek Egyesület, Baranya Me­gyei Önkor­mányzat, Bara­nya Megyei Sportszövetségek Szövetsége (Tátrai Bea, Feny­vesi­né Fehér Mónika), Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (Závoczky Szabolcs igaz­gató, Kulcsár Péter táj­egy­ség­vezető, Nagy Gábor), Mecseki Erdészeti Zrt. (Káldy József vezér­igaz­­­gató, Szőnyi János ve­zérigazgató helyettes, Nagy Gábor természetvédelmi igazgató, Rip­szám István, Hohn Miklós, Várady József, Sajgó Ferenc erdészeti igazgatók), Nemzeti Sport­szövetség (Elbert Gábor sportért felelős szak­állam­tit­kár, Szántó Éva főtitkár, ill. dr. Rózsa­ligeti László), Pécsi Városüzemelési és Vagyon­ke­zelő Rt. (dr. Kelemen László ve­zér­igazgató, Nagy János), Pécs Megyei Jogú Város Önkor­mány­zata (Tasnádi Péter polgár­­mester, dr. Tóth Bertalan és Gonda Tibor alpol­gár­mes­te­rek), Pécsvárad Város Ön­kor­mány­zata, Pécsváradi Művelődési Köz­pont, Orfű Köz­ség Ön­kor­mány­zata (Füziné Kajdi Zita polgármester, dr. Harmat Béla jegyző), Magyar Madártani és Ter­mészet­védelmi Egye­sület Ba­ranya Megyei Csoportja (Bank László irodavezető), Turizmus Rt. Dél-dunán­túli Mar­ke­ting Igazgatóság (Hegyi Zsuzsanna igazgató), Dunántúli Napló (dr. Grünwald Géza főszerkesztő-helyettes), Pécs TV (Mokos Tibor ügyvezető, Szí­jártó Ildikó szer­kesz­tő), Régió Rádió (Kis Tünde, Gungl László), Pont Most hirdetőújság (Bota János), Ba­ra­nya Megyei Múzeumok Igazgató­sá­ga, Baranyai Pe­da­gó­giai Szakszolgálatok és Szak­mai Szol­­gál­ta­tá­sok Központja (Koszta Zsuzsanna), Dél-dunántúli Környezet­vé­delmi, Ter­mé­szet­védelmi és Víz­ügyi Felügyelőség (Jeszták Lajos igazgató, dr. Riskó Andrea természet- és tájvédelmi osz­tály­ve­zető), és még mások. Köszön­­jük partnereink támo­gató együtt­mű­kö­­dé­­sét!

A szomszéd megyék természetbarátaival a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szö­vet­ség keretében ápoljuk kapcsolatainkat, mely mindkét megyével jónak mondható. Szövetségünk részt vesz a Dél-dunántúli Regionális Civil Fórum, a Baranya Megyei Civil Fórum és a Pécsi Kistérségi Civil Fórum, valamint a Természet­védelmi és Terület­fej­lesz­tési Kerekasztal munkájában.

2. Részletesen az egyes területekről

2.1. Találkozók, táborok

2008. június 30-tól július 4-ig a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület rendezte Aba­li­ge­ten a Természetjáró Gyerekek és Diákok Országos Találkozóját (TEGYOT-TEDOT). Az egyesület későn kapta a felkérést a találkozó megrendezésére – eredetileg a ren­dezvény Sopronban lett volna, de a rendező az utolsó pillanatban visszamondta –, ennek ellenére a PITE sikeresen, zökkenőmentesen szervezte meg és bonyolította le az orszá­gos találkozót és annak programjait. A fiatal természetjárók ismét bizonyították jó szervezőkészségüket, nem véletlen, hogy a megyében a legtöbb rendezvényt ők szervezik. Köszönet Bota Jánosnak és csapatának! Sajnálatos, hogy a találkozón baranyai csapat csak egy vett részt, a komlói Kenderföldi Természetjáróktól.

2.2. Versenyek

A tájékozódási túraversenyek köre 2008-ban bővült. Májusban a Pécsi Ifjúsági Ter­mé­szet­járó Egyesület I. PITE Kupa néven új túraversenyt rendezett a volt Pécsbánya­te­lepi Is­ko­lá­tól. A verseny – melyen 42 csapat indult – része volt az országos csapatbaj­nok­ságnak is.

A hagyományos „elSant Őszi Kupa” tájékozódási túraversenyt 12. alkalommal rendezte meg az elSant Bt. és a Pécsi Orvos Egészségügyi Sport Kör, ezúttal is – az előző évekhez hasonlóan, immár ötödször – tájékozódási hétvége ke­re­tében, szeptemberben. A versenyek hely­színe Fehér-kút volt, ahol 17 egyesület 46 csapata versenyzett. A tájékozódási hétvé­gén a túraverseny mellett egyéni túraverseny és tájfutó verseny, valamint teljesít­mény­­túra is szerepelt a programban. Köszönjük a versenyek rendezését Bota Jánosnak, Benczes Gábornak és segítőknek.

Októberben került sor a hagyományos „A Zselic csücs­­ben” elnevezésű túraversenyre, melyet a Mindszentgodisai Általános Iskola sportköre rendezett általános iskolások részére Schóber József vezetésé­vel.

A november 8-án megrendezett Pécs Városismereti Versenyen három kategóriában 46 csapat indult. A verseny témája ezúttal Pécs történelmi belváro­sa volt. A versenyt a Pécs Városi Természetbarát Szövetség rendezte Strasser Péter vezetésével.

Köszön­jük a versenyek szervezésében és lebonyolításában a közreműködést valamennyi rendező­nek, résztvevőnek!

Tudjuk, hogy néhányan rendszeresen vesznek részt Baranyán kívül is tájékozódási túraversenyeken. Örömünkre szolgálna, ha az ott elért eredményeikről beszámolnának, és ezeket a Mecsek Híradóban is közzétehetnénk.

2.3. Nyílt túrák, emléktúrák

A szövetség programjában kiemelten fontosnak tartjuk a nyílt túrákat. Nem csak azért, hogy új résztvevőkkel szerettessük meg a túrázást, hanem azért is, mert sok, rendszeresen velünk járó tagunk van. A szakosztályok nagy része nem minden hétvégén szervez túrákat, és többen vannak, akiknek igényük van a heti egy kimozdulásra. A nyílt túra programot Lakatosné Novotny Sarolta állította össze, aki a túravezetőkkel fo­lya­ma­to­san tartotta a kapcsolatot, s tette közzé a kiírásokat. A nyílt túrák kiírásait a Mecsek Híradó közölte, de az érdeklődők már többnyire az internetes honlapunkról szereztek in­for­má­ció­kat az útvonalakról, indulási helyekről és időpontokról. A Pécsi Hírek ingyenes informá­ciós újság is közölte a nyílt túrák kiírásait, és mellette Müller Nándor újságíró érdekes túraleírásait olvashattuk a különböző túraútvonalakról.

Szövetségünk 2008-ben 50 nyílt túrát tervezett, ebből 47-et tartottunk meg. A résztvevők száma változó volt, és elsősorban az időjá­rás­tól függött. A legtöbb résztvevő – szokás szerint – a dr. Novotny Iván által vezetett Skóciai Szent Margit emléktúrán volt, szám szerint 208 (!).

A nyílt túrák sorába kapcsolódtak az emléktúrák. A tervezett valamennyi emléktúrát megtartottuk, így a Baranyai Aurél, a Csokonay Sándor, a Takács Gyula, a Rocken­bauer Pál, a Skóciai Szent Margit emléktúrákat, ill. 2008-ban először a Horváth Adolf Olivér emléktúrát.

Köszönjük a felkészülést és a túrák vezetését a következő túra­ve­ze­tők­nek: Andrasek Csaba, Balog Árpád, Baranyai Rudolf, Baumann József, Becze László, Biki Endre Gábor, Csábi Mária, Eperjesi József, Gida Tibor, Gőbölös István, Gruber Mihály, Jancsi Attila, Kaszás Károlyné, Kazal György, Lakatosné Novotny Sarolta, Marton József, Márton Zoltán, Má­tyás Ele­mérné, dr. Novotny Iván, Pál Krisztina, Raub Bálintné, Romvári Tibor, Rónaky Gizella, Schóber József, Szabó-Dalecker Ibolya, Szecsődi Imre, Tollas Tibor, Tóth Klára.

Szövetségünk nyílt túra programját kiegészítette a Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület, illetve a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub túráinak sora, melyeket nyílt túraként hirdettek meg a Mecsek Híradóban.

2.4. Teljesítménytúrák

Változatlanul a legnépszerűbb természetbarát rendezvények, melyek évente több ezer résztvevőt vonzanak. Néhány rendezvényen a vártnál jóval magasabb résztvevői létszám volt, nem kis munkát adva ezzel a rendezőknek (pl. PITE teljesítménytúrák: 512 fő, Ten­kes teljesítménytúrák: 600 fő). A baranyai teljesítménytúra-kínálat 2008-ban is gazdag volt. Tagszervezeteink az év során a következő teljesítménytúrákat rendezték meg: „Téli Me­csek 30, 15” (PITE); „PITE 30, 20, 10” (PITE); „Tenkes 30, 15” (Dráva TSE, Tenkes TE); „PITE XI.” születésnapi túra (PITE); „Mecsek 50, 30, 15” (BMTSZ); „Baranya-Tolna 60, 30, 15” (Komlói Hétdomb TE), „Mecseki Maraton”, Mecseki Dupla­ma­ra­ton”, Me­cseki Félmaraton”, „Mecseki Láthatatlanok”, „Herman Ottó” (PITE); „Mecsek 1800”, „Mecsek 23” (PITE);; „Hegymenet 50”, „II. Béla 30”, „Vá­rad 15” (PITE), „Gyalogolj az ötösért” (DÖKE, Komló); „Papi pipa 30” (Dél-Zselic TK); „Szent Imre 20, 10” (Szent Imre Katolikus Iskola DSK, Siklós); „2 x 50 km Ba­ra­nyá­ban” – kerékpáros (DÖKE, Komló), „DÖKE 75, 50, 25” – kerékpáros (DÖKE, Kom­ló), „2x100 km Baranyában” – kerékpáros (Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub). Kö­szönjük a teljesítménytúrákat rendező egyesületeknek, és a munkákban résztvevő va­lamennyi sporttársnak a munkáját!

A baranyai teljesítménytúra-kínálatot bővítették más rendező szervezetek túrái is, mely túrák kiírásait a Mecsek Híradóban szintén közöltük.

A Baranya Megyei Teljesít­ménytúrázók Szövetsége 2008-ra is meghirdette a „Baranya Tel­jesítménytúrázója” túramozgalmat, melyben 12 baranyai teljesítménytúra szerepelt. A túramozgalom értékelésére 2009 januárjában kerül sor.

2.5. Jelvényszerző túramozgalmak

Szövetségünk 2008-ban is biztosította a feltételeket ahhoz, hogy a turisták továbbra is hó­dol­hassanak jelvénygyűjtő szenvedélyüknek. Az állandó túramozgalmak korábban ki­ala­kí­tott bélyegzőhelyeit rendszeresen ellenőriztük, és helyeztük ki a bélyegző lenyomatokat, pótoltuk a hiányosságokat. Biztosítottuk az érdeklődők számára az igazoló füzeteket, kiadtuk a teljesítések után járó jelvényeket, és két új mozgalmat indítottunk útjára.

A bélyegzőhelyek a Vár-völgyi táborhely (Máré-vár alatt) kivételével rendben vannak, he­lyü­kön vannak a dobozok és a táblák. A Máré-várba májusban betörtek és elvitték a dobozt is, de hamarosan pótoltuk. Feltehetően ekkor vitték el – már másodszor – a vár alatti táborhelynél lévő dobozt is; ezt még nem tudtuk pótolni. A már nem kulcsosházként üze­melő házaknál – a Lóri erdészháznál, az orfűi Sárkány kulcsosháznál, Koszonya-tetőn és Kis­újbányán – még helyükön vannak a dobozok, új tulajdonosaik még „eltűrik” azokat. Nagymányokon megszűnt a bélyegzési lehetőség.

A jelvényszerző túramozgalmakat, a bélyegzőhelyeket Rónaky Gizella gondozta. A bélyegzőlenyomatok kihelyezésében és a Máré-vári doboz felszerelésében Kazal Márton, a Pécsi Vörös Meteor Szakosztály ifjú tagjasegített. Futó László a Szuadó-nyeregben (Patacsi-mezőnél) lévő, Baumann József pedig a Petőc-pusztán lévő dobozt töltötte fel rendszeresen bélyegző-lenyomatokkal.

A két új jelvényszerző túramozgalmunk a MECSEKI ZÖLD TÚRA és a MECSEK FORRÁSAI.

A Mecseki Zöld Túra egy hosszabb távú mozgalom, a 101 km-en át kacskaringózó zöld sáv jelzésű utat kell végigjárnia és 10 helyen kell bélyegeznie az erre vállalkozónak. Új bélyegzőt nem készítettünk, olyan helyeket jelöltünk meg bélyegzőhelyként, ahol már van kialakított bélyegzőhely, vagy más formában megoldott a bélyegzési lehetőség. A teljesítés „jutalma” egy szép kitűző, amely Plaszauer István rajza alapján készült.

A Mecsek Forrásai túramozgalom Biki Endre Gábor – lelkes forrásfelújító – ötlete. A Me­csek­ben található 210 kiépített forrás közül 60-at kell felkeresni, és azt fényképpel igazolni. A fény­képeket hagyományos formában, CD-n, vagy akár kinyomtatott formában (fény­má­soló papíron) is le lehet adni. A teljesítésért Plaszauer István rajza alapján ké­szült kitűző jár.

Mindkét új túramozgalom iránt nagy volt az érdeklődés. A régi baranyai mozgalmak inkább a vidékieket érdekelték jobban. A baranyai túramozgalmak összesített számai el­ma­radást mutatnak a tavalyihoz képes, ami éppen a két új mozgalom népszerűségével magyarázható, melyeket sokan kezdtek el, de a Mecseki Zöld Túra hosszúsága, illetve a források felkeresése több időt vesz igénybe, így azok teljesítése később jelentkezik.

2008-ban összesen 43 jelvényt, kitűzőt adtunk ki a különböző túramozgalmak telje­sí­té­séért, a következők szerint: Mecsek Turistája (5), Baranyai Várak (4), Kincses Baranya (4), Mecseki Barangolások (8), Kerékpáros Körtúra (1), Dél-Zselic turistája (1), Baranya Leg­szebb Templomai (3), régi Dél-Dunántúli Piros Túra (2), Mecsek Forrásai (4), Mecseki Zöld Túra (11). A három hosszú távú túramozgalom (Országos Kék Túra, Rocken­bauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra, Dél-dunántúli Piros Túra) teljesítésekről nincs adatunk.

A Dráva TSE által szervezett Dél-Baranya Turistája túramozgalom igazolófüzetéből a 2007-es meghirdetés óta 66 fő vásárolt (ebből 2008-ban 17 fő). A túramozgalmat eddig 9-en teljesítették, ebből négyen 2008-ban.

A túramozgalmakhoz kapcsolódóan az év során 170 igazoló füzetet vásároltak a kü­lön­böző túramozgalmakból, így jövőre több teljesítés várható.

2.6. Technikai munkák

Kulcsosházaink száma az utóbbi években – leginkább tulajdonos-váltások miatt – csökkent. A meglévő házak folyamatosan fogadtak vendégeket. Jó hír, hogy „életre kel” a már-már romossá vált Kardos úti kulcsosház, amelyet átvett kezelésre az Ifjúsági Unió, és ősszel elkezdte a ház felújítását.

A turistautak jelzéseinek felújítása tervszerűen, illetve a szükségesnek megfelelően folytatódott. Megyénkben – ezt mások, az itt túrázók véleménye alapján mondhatjuk – jók a turistaút-jelzések. Természetesen mindig kapunk kritikákat is, de ezt a munkát „naprakészen” nem lehet végezni, hiszen a nem várt erdőirtások sokszor, sok helyen adnak előre nem tervezett feladatokat az útjelzés-festőknek. Ennek ellenére nem csak a felújítások folynak, hanem új jelzett útvonalak is születnek. Ezt mutatja az is, hogy míg a Mecsekben 1994-ben – a Mecsek Turistakalauz 1995-ös kiadásában szereplő adat szerint – 642 km jelzett út volt, addig mára ez a szám 734 km-re nőtt, és ehhez jön még az új ormánsági, egyre bővülő úthálózat. A Dél-Zselic és a Villányi-hegység turistaútjait is folyamatosan karban tartjuk. 2008-ban Baranyában mintegy 130 km hosszan újítottunk fel turistaút-jelzéseket.

A Mecsekben:

  • Lapis – Sós-hegyi kilátó (Z▲)
  • Tubes – Lapis – Mandulás (Bányász-út, P▲)
  • Tettye – Dömörkapu (S sáv)
  • K+ elágazás – Zipernowszky-forrás (K●)
  • K+ elágazás – Sárkány-kút – Orfűi-tó gátja, aut.m. (S●)
  • P sáv elágazás – Húsvét-forrás (P●, új út)
  • Kárász, S sáv elágazás – Derzsó-forrás (S●, új út)
    ●  Füstös-lik, S+ elágazás - Horgász-forrás (S●, új út)
  • a „Baranya-Tolna 30, 60” teljesítménytúrák teljes útvonala a Keleti-Mecsekben
  • Komlón és környékén a „Bányász emléktúra” útvonalán egyedi jelzés

A Villányi-hegységben:

  • Máriagyűd – Harkány, autóbusz pályaudvar (P sáv)
  • Bisse, szőlőhegy – Bisse – S+ elágazás (Z sáv)
  • Túrony, templom – Bisse, szőlők (S sáv)
  • Csukma, emlékkereszt – borút – Máriagyűd (S sáv)
  • Bisse, Z sáv elág. – Tenkes gerinc (S+)
  • Máriagyűd – Siklósi szőlők v.m. – Siklós, autóbusz pályaudvar (P■)

A Dél-Zselicben:

  • Bükkösd v.á. – Dinnyeberki – Ibafa (P sáv)
  • Ibafa – Szabás (S sáv)
  • S sáv elágazás – Kisibafa – Korpád – Bükkösd, v.á. (S■)

●  K sáv elágazás - Tóth-forrás (K●, új út)

Az Ormánságban:

  • Diósviszló – Hegyszentmárton, szőlőhegy (K+)
  • Vajszló a.m. – Cseri-erdő – Kisszentmárton (Z sáv)

Ezen kívül a felújított forrásokhoz vezető „kör” jelzéseket is felfestették.

A jelzéseket a Dél-Zselicben, a Nyugati- és Közép-Mecsekben a Dél-Zselic TK, a Villányi-hegységben és az Ormánságban a Dráva TSE és a Tenkes TE, a Keleti-Mecsekben a komlói Hétdomb TE tagjai festették. A felújított forrásokhoz a munkát végzők festették fel a jelzéseket.

Források felújítása: 2008-ben is folytatódott az a lelkes forrásfelújító munka, mely már sok éve folyik a Mecsekben, köszönhetően elsősorban Baumann Józsefnek, Biki Endre Gá­bornak és Tasnádi Jánosnak. Így felújították a Húsvét-forrást, a Hársas-forrást, a Hármasbükk-forrást, a Bokor-forrást, a Zarándok-kutat, a Zipernowszky-forrást, a Gubacsos-forrást. Új forrás épült a Virágos-völgyben, mely a Kiss Lajos-forrás nevet kapta. Új beépített táblát kapott a Szürke-forrás, az Egészség-forrás, a Szőke-forrás, a Zarándok-kút, a Csendes-kút, a Három-kút, a Bokor-forrás. A forrásfelújításokat, építé­se­ket a Mecseki Erdészeti Zrt. erdészetei és a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tá­mo­gatta, és sokan segítették: Baumann Józsefné, id. Biki Endre, Biki Endréné, Farkas Tibor, Feketéné Cifra Éva, Herke Barnabás, Kézsmárki Zsolt, Lévai Gábor, Sárszegi Attila, Schumann Tamás, Varga Jenő.

A felújítások mellett felmérték a mecseki és a zselici forrásokat és azok állapotát. A forrá­sok helyét GPS beméréssel ellenőrizték. Csiszár Gyula anyagilag támogatta a GPS mérő­eszköz beszerzését. Információkat gyűjtöttek a források történetéről, legendáiról. A munkákat a Mecseki Erdészeti Zrt. kerületvezető erdészei segítették. A kutatás és a mé­ré­sek eredményei olvashatók a szövetség internetes honlapján.

Ezúton köszönjük meg mindenki munkáját, akik a turistaút-jelzések és a források felújításában közreműködtek.

2.7. Turista térképek

A Cartographia turistatérképek a Mecsekről és a Zselicről szinte évente megjelennek új kiadás­ban, sajnos elég sok pontatlansággal. A 2008-as Zselic térképre például vissza­kerültek olyan – régen megszűnt – turistaút-nyomvonalak is, melyeket az előző ki­adáso­kon már módosítottak. A Mecsek turistatérkép 2008-as kiadásán a lektorok által beküldött mó­dosításoknak csak egy része jelent meg, így téves jelzések láthatók a térképen. A térké­pe­ket szövetségünktől többen, folyamatosan ellenőrzik, lektorálják, és a módosításokat összegyűjtve elküldjük a Cartographia kiadónak. Ebben ki kell emelni Biki Endre Gábor munkáját, aki mind a Mecsek, mind a Zselic turistatérképpel kapcsolatban igen részletes – helyszíni bejárásokon alapuló – „feltáró munkát” végzett, és összesítette a változásokat. Reméljük, hogy a további kiadásokban a térképek már pontosabbak lesznek, és tartal­maz­zák az általunk jelzett változásokat.

2.8. Kerékpáros szakág

A szakág fő képviselője 2008-ban is a dr. Novotny Iván vezette Pécsi Túrake­rék­pá­ros és Környezetvédő Klub volt.

A Túrakerékpáros Klub 2008-ban is megtartotta fő rendezvényeit: a Pün­kösdi Túrakerék­pá­ros Találkozót Pécsváradon, a „2x100 km Baranyában” ország­úti kerékpáros tel­jesít­mény­túrát, és a „Suliba? Bringával!” akciót az iskolás korosztálynak. A „Kerékvá­ros” című újság az eddigieknek megfelelően, kéthavonta jelent meg. A klub programjait nyílt túrákként a Mecsek Híradóban is közreadtuk.

Másik kerékpáros tagszervezetünk, a komlói DÖKE (vezetője: Iván Attila) kerékpá­ros szakosztálya 2008-ban is két rendezvénnyel kapcsolódott be a teljesítménytúrák sorába (DÖKE 25-50-75, 2x50 km Baranyában). Az egyesület a Mecsek Híradóban rendszeresen beszámolt programjairól. Mindkét egyesület saját internetes honlapot is működtetett, melyeken olvashatók az aktuális hírek, programkínálatok, élménybeszámolók.

2.9. Természetjáró minősítések

A minősítések összesítését és nyilvántartását ez évben is Plaszauer István végezte, kö­szön­jük mun­ká­ját! Összesen 39 minősítést értek el tagjaink. A minősítések száma önmagában nem túl nagy, ugyanakkor két szempontból is jónak mondható: egyrészt a regisztrált tagság 8%-a ért el valamilyen minősítést, másrészt a 26 tagszervezetből 10-ből érték el a minősítéseket, ez a szakosztályok 38%-át jelenti. A minősítések viszonylag kis száma valószínűleg az ifjúsági korosztály alacsony létszámával is összefügg: idősebb ter­mé­szetjárók már rendelkeznek a természetjáró minősítések különböző fokozataival, az új minősítéseket inkább a fiatalok érik el.

2008-ban a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnél benyújtott minősítések:

Egyesület

Bronz

Ezüst

Arany

BMTSZ Öttorony Szakosztály

3

4

Büdöskút Barátai

1

5

DÖKE, Komló

1

1

2

Dráva TSE

2

Kenderföldi Természetjárók

5

Komló Hétdomb TE

3

1

Pécsi Vörös Meteor SK

1

1

Radír Pók Túra Club

1

2

Szent Imre Iskola DSK, Siklós

2

Tenkes TE

2

Összesen

19

14

4

Arany fokozatot értek el: Sásdi Viktória, Hohmann Ferenc (DÖKE, Komló); Andrasek csaba, Újságh Zsolt (Tenkes TE, Siklós).

Végezetül szeretnénk megköszönni minden természetbarát társunk munkáját, akik hozzá­já­rul­tak ahhoz, hogy a 2008-ra tervezett programjainkat sikeresen megvalósíthattuk, vala­mint támoga­tóink­nak, együtt­­­működő partnereinknek, hogy hozzájárultak szövetségünk eredményes működésé­hez.

Pécs, 2008. december 31.

Összeállította
a Baranya Megyei Természetarát Szövetség Elnöksége

Baranya Kerékpáros Teljesítménytúrázója 2009 túramozgalom kiírása

A Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete (DÖKE) 2009-ben – a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klubbal és a Fekete Bárány Természetjáró Egyesülettel közös szer­ve­zés­ben – meghirdeti a „Baranya Kerékpáros Teljesítménytúrázója” túramozgalmat. A túra­moz­galom célja: a Baranya megyei kerékpáros teljesítménytúrázás minél szélesebb körben való megismertetése, népszerűsítése.

A túramozgalom teljesítésének feltételei: az alábbi, kiírt túrák közül legalább 300 km teljesítése, ami legalább három túra teljesítésével érhető el.

1.

2009. március 22.

Tavaszi Tekergés 82K/53K

Fekete Bárány TE

2.

2009. május 16.

DÖKE 75K/50K/25K

DÖKE

3.

2009. június 6.

2x100 km és 100 km Baranyában

PTKK

4.

2009. szeptember 6.

Baranya 100K/50K

DÖKE

5.

2009. szeptember 26.

Elő a kerékpárral 97K/57K

Fekete Bárány TE

Díjazás: akik a feltételeket elfogadják és teljesítik, azok egy, a „Baranya Kerékpáros Teljesítménytúrázója 2009” feliratú emléktárggyal lesznek gazdagabbak. A díjat minden érintetthez eljuttatjuk az 5. túra után. Részvételi díj: 500.- Ft/fő. Nevezni lehet és igazoló lap beszerezhető a fent említett rendezvényeken. A túrák teljesítésének igazolását utólagosan is elfogadjuk az igazoló lapok bemutatásával. Információ: Iván Attila 20/911-4050; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Internet: www.doke.hu.

Közgyűlés

Szövetségünk ez évi közgyűlését 2009. február 14-én tartja a szokott helyszínen, a Baranya ­­ház nagytermében (Pécs, József Attila u. 10.). A kezdési időpont: 8 óra. A közgyű­lés új Elnökséget választ. Az Elnökség személyi összetételére javaslatot lehet tenni a Jelölő Bizottság tagjainál. A jelölőbizottság elnöke Börcsök György (tel.: 30/267-6716), tagjai: Őri Zsuzsanna (tel.: 20/376-6437, 70/260-7059) és Csiszár Gyula (tel.: 30/407-1063). A közgyűlésre a tagszervezetek hivatalos küldöttei mellett minden érdeklődőt szeretettel várunk.

                                         Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Elnöksége

àààààà

A Velencei-hegység és környéke

A „Felhőtlenek” kis csapata 2008. évi őszi túráját a Velencei-hegységben és annak kör­nyé­kén tartotta. Szálláshelyünk Sukorón volt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a tóra és a fölötte elterülő hegységre.

A Velencei-hegység és a Velencei-tó kicsiben hasonlít a Balaton-felvidékre és a Bala­ton­ra. A hegység keletkezése mintegy 300 millió évvel ezelőttre tehető; kőzete a gránit. A kő­zet­ből a málladékot kimosta a csapadék, amelynek következtében alakultak ki a labilis Ingó-kövek. A Velencei-tó nádfolyosókkal szabdalt, de azért kisebb hajófor­ga­lomra al­kal­mas.

Szeptember végén szakadó esőben indultunk el gépkocsival Pécsről. Útközben megnéztük a hatalmas területen fekvő egykori római település, Gorsium maradványait. Még fel­lel­he­tők a templom, az amfiteátrum és egyéb épületek maradványai. Az egész terület cso­dá­la­to­san rendben tartott.

Jártunk a Bory-várban is, amely ma múzeumként működik. Az építész és szobrász tu­laj­donos Bory Jenő 40 évig építette a várat. A vár öt tornyát a három gyermeke, felesége és maga emlékére alkotta. Több szobor is található a területen, melyeket részben maga, részben kortársai alkották koruk hírességeiről.

Mire szálláshelyünkre érkeztünk, az eső elállt, s a Nap is megmutatta magát.

Másnap a Martonvásáron lévő Bronszvik-kastélyt látogattuk meg. Az arborétum és a kiállító­csarnok megtekintése után megnéztük az országban egyedüli babamúzeumot. Kápolnásnyéken a Vörösmarty múzeumot látogattuk meg, ahol tulajdonképpen a költő született. Nadapon a szintezési ősjegyet néztük meg, amely emlékhely. A Pákozd mellett lévő emlékparkba gyalog mentünk el, ahol megcsodáltuk a Makovecz Imre által tervezett emlékkápolnát. A pákozdi szüreti mulatság látványos és szórakoztató volt.

Harmadnap Alcsutra, az arborétumba mentünk, amely az ország legeredetibb angolparkja. Az ország legelső állatkertjének maradványai és a pálmaház romjai még ma is fellel­he­tőek. A kertet hatalmas fák uralják, és a tórendszert áthidaló átkelők is igen lát­vá­nyo­sak. Délután a pákozdi csata emlékparkjába látogattunk el, ahol a jeles évfor­dulóra rendezett nagy ünnepségen vehettünk részt.

A közelben, a Velencei-tó partján működő szúnyog-szigeti hajókikötőt bámultuk meg, ahol épp kikötött egy utasszállító hajó. A nádrengeteg és a vízi állatok közeli látványa megkapó volt.

Negyedik nap Pákozdról túráztunk, az Ingó-köveket közelítettük meg. Voltunk a Pogány-kőnél, a Gomba-kőnél, a Likas-kőnél és a Pandur-kőnél is. Hazafelé a füves területen rengeteg nagy őzláb gombát találtunk és szedtünk is vacsorára. Délután szálláshelyünket, Sukorót fedeztük fel. Két dombot megmászva rátaláltunk a Gyapjaszsákokra, a két templomra és a csodálatos kálváriára.

Az ötödik napon turistajelzéseket követve próbáltuk megtalálni a térképen jelzett forrá­so­kat. Az Anikó-forrás helyét csak sejtettük, mert se tábla, se kifolyócső nem jelezte a forrás je­lenlétét. A többi forrást meg sem próbáltuk felkutatni. Felkapaszkodtunk a Csúcs-hegyre, de jelzés hiányában a műúton kötöttünk ki. Délután a Velencei-tavat jártuk körül gépkocsival, ahol a településeken azok nevezetességeit néztük meg.

Hatodik nap hazafelé tartva ellátogattunk Balatonfüredre és Tihanyba is, ahol olyan nagy volt a forgalom, mintha nyár lett volna.

A kezdeti esős idő ellenére később gyönyörű kirándulóidőnk volt. A hat nap alatt inkább a Velencei-tó környéke nevezetességeinek megismerése volt a célunk; itt nagyobb túrázásra nincs lehetőség. A két gyalogos túranapon mintegy 25 km-t tettünk meg, és 400 m szintet győztünk le. A táj szépsége, a Velencei-tó és a hegység bármikor „ismétlésre” szólít”.

Dr. Koncz Eszter

Hegymászás a Dolomitokban

(2. rész)

2008. augusztus 7, csütörtök. A táborban sokan a hajnali eső okozta károkat mérik fel, mások pedig már a kis asztaloknál ülnek, és reggeliznek. Kicsit ráérősen kávézunk, mert a felvonó csak kilenc órakor indul.

A felvonó ülőszékei már himbálóznak a köteleken, amikor odaérünk. Kellemesen süt a Nap és tiszta az idő. Ádám megveszi a jegyeket, és indulunk felfelé a Varda házhoz a kétüléses lanovkán. Gyorsan haladunk és gyönyörködünk a hegyek világában és az alattunk kéken elterülő nagy Misurina-tóban. A 117-es úton indulunk egy hosszan elnyúló hegy alatt futófenyők között, füves kőlavinás oldalban. Messze ellátni, és mindenütt világos dolomitsziklák ágaskodnak ki a zöld környezetből. Előzünk néhány turistát, akik lassab­ban haladnak, és elérünk a sziklafal alá. Kicsit bíbelődünk a ferrata szett felvéte­lé­vel, felvesszük a fejvédő sisakokat és nekivágunk a kötelekkel és létrákkal biztosított hágó meg­mászásának. Könnyen haladunk és hamarosan felérünk a Misurina nyeregbe.  Most 2395 méteren vagyunk, ahonnan szép csipkés csúcsokat és sok kőlavinás oldalt látunk. Innen le kell ereszkednünk az alattunk húzódó széles kőlavinás völgybe.

Sziklafal tövében „csorgunk” lefele, biztosítva magunkat, mert meredek és csúszós a terep. Lent a völgy közepén útbaigazító táblát találunk, ahol már többen pihennek és isznak valami frissítő folyadékot. Mi is követjük példájukat és iszunk egy kis ásványvizet. Izzadt testünket tűzi a nap, ezért a sziklák mellett az árnyékban keresünk menedéket. Innen a 118-as utat választjuk, ami egy meredek kőlavinás oldalban indul felfelé. A kövek között lépkedünk és csúszkálunk, és így érünk fel a gerinc alá. Innen létra- és kötél­biz­to­sí­tás­sal feljutunk a nyeregbe, 2500 méterre.

Már leírni is és talán olvasni is unalmas a táj szépségét méltató szavakat, de egyszerűen nem lehet betelni vele. Kattognak a fényképezőgépek és készül a videofelvétel is. Szussza­nunk a szikláknak dőlve és nézzük az elmúlt napok alatt bejárt völgyeket, hegyszirteket. Csip­­­késre formálta a fagy és a szél a sziklatömböket a hegygerinceken és nincs két egy­for­ma alakzat sehol. A csúcsok alatt mindenütt törmeléklejtők vannak, melyeket sok kis ösvény hálóz be. Sok jelzett hegyi ösvény vezet a szép helyekre, melyeket rend­sze­re­sen ellenőriznek és karbantartanak. Ismét ereszkedés, kézmosás a hűsítő hóban és létrázás fel­felé. A távolban látjuk az üde zöld Misurina völgyet elnyúlni. Hullámvasút föl-le, és a tá­volban meglátjuk a Fonda Savio menedékházat pirosan csillogó tetejével. Jobbra me­re­dek sziklafal terpeszkedik, keressük rajta a ferratát. Kis színes emberkéket veszünk észre, akik haladnak lassan felfelé. Negyed óra ereszkedés, és leérünk a fal tövéhez. Látjuk a magasba törő létrasorokat és a kifeszített biztosító köteleket. Tanakodunk, vitatkozunk, hogy nekivágjunk-e vagy sem a csúcsmászásnak.

Egbe

Égbemenő létrák

 

Az előző napok és a mai nap mászásai után felelősséggel el kell döntenünk, hogy bírják-e lá­baink és karjaink a meredek létrasorokat. Úgy dönt a kupaktanács, hogy nem koc­káz­ta­tunk, lesz rá még lehetőségünk, hogy feljussunk a csúcsra. Kicsit sóvárogva indulunk tovább, a törpe alakokat nézve a sziklafalon. Óvatosan lépkedünk fáradt lábainkkal a nagy kö­vek között, és leérünk a menedékházhoz, ami 2367 méter magasan van. Kinyújtózunk a zöld füvön és nézzük az odébb magas fémcsövön lengedező zászlót. Eszünk egy keveset, majd iszunk rá és elindulunk lefelé egy szép zöld füves völgybe a 118-as úton. Tarka vi­rá­gok mindenütt, a sziklák mellett foltokban havasi rózsák virítanak, mellettük aszat nyújtózkodik tüskés leveleivel. Fehér kövek közt kék tavaszi tárnics pompázik, odébb sárga virágok, melyeket nem ismerek.

Ahogy haladunk lefele, egyre magasabbak a fenyők, és patakok csörgedeznek mindenütt. Rózsaszín telepeket alkotnak az erdei derécék, lilát a bérci lapuk és sisakvirágok, sárgát a zergevirágok. A moha vastag párnával borítja be a sziklákat az árnyékosabb helyeken. Kényelmes tempóval haladva, sokat fotózva két óra alatt leérünk a táborba. Sokan el­men­tek és újak jöttek, pezseg a tábor. A Napnak még ereje van, ezért többen csak egy nad­rág­ban mennek fürdeni, vagy éppen a sátor körül üldögélnek. Felhúzzuk sátrainkon a cipzá­ra­kat és szellőztetünk, majd körbeadjuk a rumosüveget. Tisztálkodunk, és utána nekiállunk a ká­posztás bab melegítésének. Kellemes az idő itt lent a táborban, fent a hegyek körül habos felhők keringenek. A kiterített térképet nézegetve tervezzük a másnapi túrát. Ma este kis hazai borozgatásra meghívtuk budapesti turista barátainkat. Már mindent elő­ké­szí­tet­tünk a fogadásra, amikor távolból dörgést hallottunk. Beszélgetünk és figyeljük a tábor ilyenkor nyüzsgő életét, és a szemközti hegyek felett gyülekező, most már szürke felhőket. Egy óra sem telik el és cikázó villámok csapkodnak mindenütt, nappali sötétség, és iszonyú hangerővel dörög az ég. Gyorsan erősítünk a sátrak rögzítésein, és mire végzünk, nagy cseppekben elered az eső. Egyre jobban esik, és a tábor mélyebben fekvő részein kis tavak keletkeznek. Az itt sátrat verők most mentik, ami menthető, és akinek van, kocsiba pakolja cuccait. Szerencsénk van, mert a mi sátraink alatt elfolyik a víz, és reméljük, az alsó rész elég vízállónak bizonyul. Ülünk, várunk, és reménykedünk, hogy a villámok valahol másutt vezetik le fölös energiáikat.

Csendesedik az eső és a szél is elállt. Szemrevételezzük sátrainkat belül, és örömmel lát­juk, hogy minden rendben. Még egy órát beszélgetünk a szomszédokkal, nézzük a hegyek felett cikázó villámokat, majd elpakolunk, és nyugovóra térünk.

2008. augusztus 8, péntek. A szokásos reggeli pára száll a magasba, amint a napsugarak elérik a völgyet. A csapat úgy dönt, hogy a fiúk hárman nekivágnak a csúcsmászásnak, én pedig a felső L. de Antorno tóhoz megyek túrázni. Térdizületeim nem bírnák a gyors menetelést fel a Fonda Savio házhoz, ami 610 méter szintemelkedés, s onnan a csúcs további 421 méter. Az időjárás sem mondható stabilnak, várható, hogy a déli órák kör­nyé­kén zivatar alakul ki. Együtt indulunk egy darabig, majd elválnak útjaink. Csend min­de­nütt, harmatos fűszálakon fehér vízgyöngyök csillognak. Az út mellett egy napsütötte oldalban végre látok kinyílt fecsketárnicsot, nem messze tőle egy szártalan bábakalács búvik meg az oldalban. Az erdei tisztásokon tehenek legelésznek, melyekre villanypász­torok vigyáznak. Felérek egy fennsíkra, ahol szép tavat látok, körülötte sétányt padokkal. Amerre csak nézek, mindenütt magas hegyeket, és zöld fennsíkokat látok. Látom azt a hosszú meredek völgyet, ahol most barátaim erőltetett menetben mennek felfelé. Párás az idő, de messze el lehet látni.

A tó alsó felénél szép, fából kiépített forrás található, kellemes ízű vízzel. Nem messze tőle hosszú fahíd vezet át a forrásmezőn és a lápos részeken. Jobbra fent fenyves erdő kis ma­­gaslattal és alatta sok áfonyabokorral, balra a sípálya teteje és a gyerekeknek egy ját­szó­­park. Az Antorno ház az aszfaltút mellett 1880 méter magasságban. Előtte fából fara­gott kis törpefigurák fejszével a kezükben, éppen egy fát akarnak kivágni. A tó körül kis stégek vannak kialakítva, melyen horgászok szorgoskodnak hosszú horgászbotjaikkal. Ülök a padon a kellemes napsütésben, és a hegyet nézem, ahol barátaim mennek felfelé. A ter­­vezett idő szerint most kell a menedékház körül lenniük. Sajnos ott most fekete felhők ka­va­rognak, és talán már esik is az eső. Dörgést nem hallok, ami jó ebben az esetben. A köd sem jó, mert megnehezíti a tájékozódást és a tájból sem látni semmit. Elindulok le a régi sípályán, ahol még látszanak a régi tartószerkezet betontömbjei. Kicsit csúszik a me­re­dek oldal, de kárpótolnak a tarka virágok, melyek körbevesznek. Most sikerül fotóznom szún­yoglábú bibircsvirágot, olyat, ami még nincs elnyílva. Hangyabogáncsok bólogatnak az enyhe szélben nagy rózsaszín fejükkel felém. Kényelmesen fotózgatok, megvárom, amíg mozdulatlanok lesznek a virágok. Több, számomra ismeretlen növény is van, me­lye­ket a fotók alapján otthon majd beazonosítok. Innen kényelmesen elérem a tábort tíz perc alatt.

to

Az Antornó-tó és a hegyek

A tábor most szinte mozdulatlan, mindenki a hegyeket járja. Van még időm, ezért el­me­gyek, és világosban is készítek felvételeket a Misurina-tóról. Sok a sétáló kiránduló a séta­uta­kon. A padokon többen pihennek, napoznak, és nézegetik a mozdulatlan víztükröt, me­­lyen látszanak a hegyek és szállodák képmásai. A kirakatokat még egyszer végigné­zem, és visszasétálok a táborba.

Az esti vihar nyomai mindenütt látszanak, többen kis vízelvezető árkokat mélyítettek a sátraik köré. Kiterítem a nagy nap- és esővédő sátrunkat a kerítésre, hogy megszáradjon. Ül­dögélek a sátor előtt és sörözgetek. Éppen az ebéd főzésének állok neki, amikor észre­ve­szem a rohamosan közeledő viharfelhőket. Gyorsan összetekerem a kiterített sátrat, és a ko­csiba pakolom. Már erősödik a szél és szitál az eső. Beülök a kocsiba, és a fej­hallga­tómmal zenét hallgatok. Barátaimra gondolok, akiknek a tervek szerint hamarosan vissza kell érniük. Kicsit felélénkült a tábor, mindenki pakolgat, készül az újabb esőre. Feltűnnek barátaim a bejáratnál, és szaporán szedik lábaikat. Örömmel mondják, hogy sikerült a mászás, igaz a háznál kaptak egy gyors jégesőt, amit bent egy meleg teával ellensúlyoztak. A vihar elmúltával kitisztult az idő, kisütött a Nap és elkezdhették a csúcs meghódítását. Meredek falakon másztak felfelé, beépített létrákon és biztosítóköteleken. Jól elfáradtak, de megérte a feszített program.

Jegeso

Kárpótlás a jégesőért

A fiúk hazafele jövet megbeszélték, hogy az idő rosszra fordulása miatt haza kellene menni még ma, mert holnap úgy sem mennénk túrázni. Ádám és Tibor vállalja a hazafele ve­zetést megfelezve. Egyetértek velük, és gyors tempóban nekiállunk pakolni és bontani a tá­borhelyünket. A szél egyre jobban fúj és szitál az eső. Amikor az utolsó darabokat töm­köd­jük a kocsiba, leszakad az ég, és nagy sűrű cseppekben esik az eső. A recepción fize­tünk és indulunk hazafelé. A 750 km-es úton hazáig esett az eső, de szerencsésen hajnali három órakor Pécsre érkeztünk.

Baumann József

♣♣♣♣♣♣♣♣♣♣♣

TURISTA HITVALLÁS

Boldogok a völgyek szegényei, mert övék a hegyek gazdagsága

Boldogok, akiknek nincsen egyebük a vándorbotnál, mert övék a Föld minden hegyvilága

Boldogok, akiket ha legázolt az élet, a hegyek felemelnek

Boldogok, akik szomjúhozzák a források vizét, mert a föld mámorát isszák

Boldogok, akik hisznek a hegyek igaz barátságában, mert azok sohasem csalatkoznak

Boldogok, akik már sötétben keresik a magasságokba vezető utat, mert övék lesz a kelő Nap világossága

Boldogok, akik a hegyekbe érve levetkőzik a hétköznapok szürke gondjait, mert azoké a Természet minden szépsége

Boldogok a természetjárók, mert a természetjárás új energiaforrás, mellyel közelebb kerülnek a lelki megtisztultsághoz

Mindezekért hát: JÖJJETEK A HEGYEKBE MINDNYÁJAN!

(Ismeretlen szerzőtől)


HÍREK

  • 2008. évi túrapontverseny: akik részt kívánnak venni az egyéni túrapontversenyben, a túrapont-összesítéseket január 20-ig adják le a szövetségben Lakatosné Novotny Sarolta titkárnál.
  • Szakosztályi, egyesületi értékelések, beszámolók: az előző évhez hasonlóan idén is megjelentetjük a Mecsek Híradóban a szakosztályok, egyesületek 2008. évi te­vé­keny­sé­gé­ről szóló beszámolóit. Akik a beszámolóikat meg szeretnék jelentetni, január 20-ig adják le azokat a szövetségben Lakatosné Novotny Saroltánál, vagy küldjék el e-mail­ben a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
  • 2009. évi természetbarát szövetségi tagsági érvényesítések: az új tagsági érvényesítő lapok, ill. új igazolványok január közepétől megvásárolhatók a szövetségben. Az árak nem változtak.
  • Kardos úti kulcsosház: az Ifjúsági Unió egyesület 2008 júliusától átvette kezelésre a Kardos úti kulcsosházat, melynek állaga az utóbbi években erősen leromlott. A villanyt visszavezették, a házat belülről rendbe hozták, szerény körülmények között már igénybe lehet venni. A teljes felújítást 2009-re tervezik. További információ az Ifjúsági Unió internetes honlapján olvasható (www.ifupecs.hu)
  • Járhatatlan útszakasz: a Gubacsos kulcsosháztól Abaliget felé vezető K+ jelzésű útnak a K●–S● elágazásig vezető szakasza – bozót benövések és fakivágások miatt – nehezen járható, ill. helyenként járhatatlan. Helyette az abaligeti országúton lehet menni.
  • Mecsek Híradó: a Mecsek Híradó ingyenes példányait a 2008. évre előfizetők a 2009. évi februári számig kapják meg. Tagszervezeteink részére az ingyenes példányokat márciustól a 2009-es tagsági érvényesítés alapján biz­to­sít­juk. További példányokra az egye­sü­le­tek, ill. egyénileg az igazolt természetbarátok kedvezményesen, évi 600 Ft-ért fi­zet­hetnek elő. Természetbarát szövetégi tagsággal nem rendelkező személyek évi 1000 Ft-ért fizethetik elő a Mecsek Híradót. A Híradó szövetségünk internetes honlapján továbbra is mindenki számára el­érhető és olvasható.

Rendezvények

  január 3, szombat: „Téli Mecsek 30, 15” teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Ter­mé­szet­járó Egyesület. Rajt: Pécs–Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglője, 6.30-8.00 (30 km), 8.00-9.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600 Ft/fő (30 km), 500 Ft/fő (15 km). Információ: Kovács István, ((30) 378-3599, internet: www.pi-te.hu

  január 6, kedd: DDNPI Klub. R.: Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. Nagy Gá­bor: Nőszőfüvek a Mecsekben – vetített képes előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ (Pécs, Tettye tér 8.), 17 óra. A részvétel ingyenes.

  január 15, csütörtök: „Örökségünk” – délutáni diskurzus (képes élménybeszámoló). R.: Hétdomb TE. Helyszín: Komló, Múzeum, 17 óra.

  január 20, kedd: Barlangász Klub. R.: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. Glöckler Gábor–Gál György (Mecseki Karsztkutató Csoport): Vizek útján a Mecsek hegység gyomrában (a Spirál-barlang kutatása) – vetített képes előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ (Pécs, Tettye tér 8.), 17 óra. A részvétel ingyenes.

Nyílt túrák

  • január 17, szombat: „Baranyai Aurél emléktúra”. Útvonal: Szentkút – Cinke tanya emlékkő – Orfű, Barlangkutatók háza – Lapis – Remete-rét – Szenkúti-völgy – Éger-völgy (18 km). Találkozás a pécsi uránvárosi autó­busz-pályaudvaron a 24-es autóbusz meg­álló­jában 7.45-kor. Túravezető: Tóth Klára.
  • január 31, szombat: Mandulás – Remete-rét – Jakab-hegy – Éger-völgy (14 km). Ta­lál­kozás a pécsi főpályaudvar előtt a 34-es autóbusz megállójában 8.50-kor. Túra­ve­ze­tő: Baranyai Rudolf.

Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiad­ványa. Szer­keszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anya­gokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21). (72/525–376 (napközben); 72/525–377 (ügyeleti időben). Fax: 72/525–377. Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra.   
Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.