facebook_page_plugin

2007. június-augusztus 150. szám

MECSEK HÍRADÓ

           

150. szám                                                            2007. június-augusztus

 

 

Baranya-Tolna teljesítménytúra

A komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület idén május 19-én nyolcadik alkalommal rendezte meg sikeresen a Baranya-Tolna teljesítménytúráját, amelyen 182 versenyző vett részt. 15, 30 és 60 km-es távon indulhattak a túrázók, a Keleti-Mecsek legszebb pontjait érintve. Csurgó, Máré-vár, Tolna legmagasabb pontja a Dobogó, a Vörösfenyő kulcsosház, a Vékényi-árok, Barna-kő voltak az állomások, ahol csoki, nápolyi, ásványvíz, alma, zsíros és lekváros kenyér várta a résztvevőket. A rajt- és egyben célállomás a Kenderföldi Általános Iskola volt, ahol a fáradt érkezők forró levest és virslit kaptak, majd átvehették az emléklapot és a kitűzőt.

A teljesítménytúra a Nemzeti Bajnokság része volt, így az ország 60 településéről érkeztek a résztvevők. Komlói volt 20 fő, pécsi 22, Baranya és Tolna városaiból és falvaiból (összesen 17 helyről) még 32 fő vett részt a túrán. A fővárosból 15 fő jött, a legnépesebb csapat 20 fővel Bajáról, és csapatok voltak Galgahévízről és Mezőberényből is.

Mindannyian elégedettek voltak a szervezéssel, csupán néhány ponton hiányolták a jelzéseket, ugyanis ismeretlenek leszaggattak egyes szalagokat. Ezt jövőre másként oldjuk meg, a problémát orvosolni fogjuk. Az egyesület tagjai szívesen vállalták a szervezéssel járó sok munkát a jól sikerült túra érdekében.

Reméljük, jövőre még több résztvevőt fogadhatunk Baranyából, a pécsi egyesületekből és Komlóról is. Viszontlátásra 2008. május 17-én!

Feketéné Móró Erzsébet
titkár

Rekord a 75 km-en: 2 óra 14 perc

Bár nem versenynek lett meghirdetve a május 19-i "DÖKE 25, 50 és 75 km"-es országúti kerékpáros teljesítménytúra, mégis volt, aki az idővel harcolt. A negyedik ízben megtartott túrán 31-en vállalkoztak a távok leküzdésére. A leggyorsabbnak Ambrus Norbert bizonyult, aki a legrövidebb idő alatt tekerte le a 75 km-es utat (Komló - Magyarszék - Orfű - Remeterét - Árpádtető - Mánfa - Komló). A legidősebb résztvevő, Miklovits György és a pécsiek közül a Kalangya család nyerte el a ZOZO Pizza által felajánlott 60 cm-es pizzát különdíjként. A célba érkezők kemény terepről, de kellemes kerékpározásról számoltak be, amihez ezúttal a jó idő is hozzájárult. A folytatás szeptember 1-jén lesz a "2 x 50 km Baranyában" teljesítménytúrán.

Iván Attila

Ismét a Bükkben

Tizennégy évvel ezelőtt kis csapatunk, a Felhőtlenek már egyszer járta a Bükk rejtélyes tájait, s mivel nem sikerült mindent megnéznünk, ezért ismét elmentünk Miskolcra. Itteni szállással jártuk a Bükköt 2007. év tavaszán.

Első napunk a 174 ezer lakosú város nevezetességeinek megtekintésével telt el. Egyetemi városnak is nevezhető, főleg műszaki karok vannak a felsőoktatási intéz­ményekben. A város 27 km hosszú és 10 km széles. A város fölött lévő Avasra sok-sok lépcső vezet, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Miskolcra és annak környékére.

Az Avas lábánál fekszik a város egyik legrégibb műemléképülete, a református templom, ahol a Latabár dinasztia is nyugszik az itteni temetőben. A sétáló utcát végigjárva buszra szálltunk, és a Diósgyőri várhoz mentünk, amely az 1360-as években épült. Nagy Lajos király és Mátyás felesége, Beatrix is szívesen tartózkodott e helyen.

Diósgyőri várfesztivál, várjátékok várják az ide látogatókat minden év tavaszán reneszánsz stílusba burkolva. A várhoz gyönyörű gesztenyefasor vezet.

Másnap Aggtelekre mentünk, ahol a Baradla-barlangot látogattuk meg. Másfél óra hosszat gyönyörködhettünk a cseppkőképződményekben. A hangversenyteremben fény- és hang­játékban volt részünk. A 90 százalékos páratartalom bizony megviselte a szerve­zetünket. A barlangból kijövet örültünk a fénynek, s mindjárt fel is mentünk a közel 100 méterrel a barlangbejárat fölött magasodó kilátóponthoz, hogy a környékben és a karszthegység által nyújtott látnivalókban gyönyörködhessünk.

Harmadik nap busszal Ómassára utaztunk. Igen meredek úton felkapaszkodtunk a Csipkés-kúthoz, ahol a lipicai ménes lovait láthattuk meg. Innen szép úton ereszkedtünk le Jávor-kútra. Sok-sok kiránduló volt e helyen. Finom szarvasragu levest ettünk, s hosszas erdei műúton meredek lejtőn ereszkedtünk le Ómassára, kiinduló helyünkre. Elfáradtunk, amit lábaink is megéreztek.

A következő napon igen szeles és hideg időben kisvasúttal Garadnáig utaztunk. Hosszas keresgélés, tudakozódás után sem sikerült a Pisztrángos tanösvényt és a Turista emlék­he­lyet megtalálnunk. A garadnai pisztrángosnál viszont igen finom pisztrángot ettünk. Gyalogosan az Őskohó érintésével a Garadna-völgyön át a Palota szállónál kötöttünk ki. A sziklamászók most is vakmerő mutatványokat műveltek.

A Szeleta-barlang, a Források völgye és a Kecskelyuk-barlang érintésével a Czanik-völgyön a városba vezető útra értünk ki. A barlangtól gyönyörű kilátás nyílott a városra és annak környékére. A Hámori-tó és a 20 méter magas Szinva-vízesés szemet gyö­nyör­ködtető volt.

Utolsó napon Miskolctapolcára mentünk. Forrásbarlangját 1936-ban tárták fel, s azóta ál­landóan fejlesztik. A 150 méter hosszú barlangi fürdőben a 31 fokos hévíz emésztési és vér­keringési bántalmak gyógyítására szolgál. A meredek és látványos sziklatömbök alatt fürödni és bámészkodni maradandó élményt jelentett.

Most sem sikerült a tervbe vett látnivalókat mind megnézni, ami nemcsak a mi hibánk, hanem a körülményekre is visszavezethető.

Az időjárás nagyon kedvező volt számunkra, s utunk során mintegy 50 km-t tettünk meg 1200 méter szintkülönbséggel. Mint mindig, most is óhajként megfogalmazódik bennünk, hogy "de jó is lenne ismét e tájara visszatérni"!

Dr. Koncz Eszter

Eső

 

Esőcseppet szitál az ég csendesen,

Leveleken gyűlik, majd aláhull cseppekben.

Avarban szivárog szerte a sok lyukba,

Gyorsan halad semmi nincsen útban.

 

Szunnyadó magvakat egyenként érinti,

A magoknak a talajt gondosan készíti.

Az öreg tölgy gyökerén tovább jut a földbe,

Csurogva megpihen egy sziklának dőlve.

 

Máris szalad, szívja a föld beljebb,

Így jut az esőcsepp lejjebb egyre lejjebb.

Hegy lábához érve sokan találkoznak,

Azon tanakodnak vajon hova jutnak.

 

Vízcsepp fényre csillan egy nagy terembe érve,

Ahova a kíváncsi fénysugár óvatosan néz be.

Fényt nyújt a víznek, hogy a szabadba jusson,

Hogy onnan sietve a gyors folyókba fusson.

Baumann József

 

HÍREK

  • ź     Erdélyi Kárpát Egyesület XVI. Országos Vándortábora. Helyszín: Vármező, a Nyárád-patak partján, a Nagy-Mező-havas lábánál (Maros megye). Szállás saját sátorban, ill. helyi panziókban, vendégházakban. Részvételi díj: 18 euró, mely tartalmazza a táborozási díjat, a Vármező és környéke kiadványt, a túrák leírását, a kitűzőt, a tombolajegyet, a közös vacsora árát és az emléktárgyat. További információk: Dr. Péterffy Anna Erzsébet, (0040-742-616 786; 0040-726-184 056; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Internet: www.ekemvh.ro
  • ź     Túravezetők Klubja: szeptember 4-én, kedden 17 órakor Gál Tamás tart előadást Egészségünk megőrzése és helyreállítása címmel, gyógytermék bemutatóval.
  • ź     A Mecsek Híradó következő száma szeptember 4-én jelenik meg.

Rendezvények

  június 23-24: „Zengő–Misina” teljesítménytúrák (2x50, 30, 15 km). R.: PTTE Vándorsport Szakosztály. Rajt: 1. nap: Pécsvárad, tornaterem (a vasútállomástól 800 m), 2. nap: Pécs-Tettye, Vámos Mihály Turistaház; 6.00-7.00 (50 km), 7.00-9.00 (30 és 15 km). Cél mindkét napon a rajt helyén. Nevezési díjak túránként: 600 Ft/fő (50 és 30 km), 400 Ft/fő (15 km). Előzetes nevezés esetén (június 12-ig) 100 Ft kedvezmény. Diákoknak (14 éves korig) a nevezési díj 450, ill. 350 Ft. Információ: Valkai Zsolt
( 20/217-5338; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  július 28, szombat: "Hegymenet 55, II. Béla 35, Várad 15" teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécsvárad, II. Béla Középiskola, 6.00-7.30 (55 és 35 km), 6.00-8.30 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 600, 500, ill. 400 Ft/fő. Információ: Czigány Gábor (30/618-3186; Bota János ( 30/993-8595. E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; internet: www.pi-te.hu

  augusztus 11, szombat: "Ormánság 50, 30, 15"teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Sellye, Református Egyház vendégháza (Domb u. 11.), 6.00-7.30 (50 km), 6.00-9.00 (30 km), 7.30-9.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600, 500, ill. 400 Ft/fő. Információ: Karch Kálmán ( 20/520-4215, Bota János ( 30/993-8595. E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; internet: www.pi-te.hu

  augusztus 25, szombat: "Mecsek 600-as csúcsai (52 km), Mecsek 35, Tubes 20" teljesítménytúrák. R.: Erdők Népe Természetjáró Egyesület. 52 km-es túra rajt: Cserkút, Árpád-kori templom, 5.00-8.00, cél: Dombay-tó, kemping. 35 km-es túra rajt: Dömörkapu, 7.00-11.00, cél: Dombay-tó, kemping. 20 km-es túra rajt: Cserkút, Árpád-kori templom, 5.00-9.00, cél: Dömörkapu. Nevezési díj mindhárom távon 500 Ft/fő. Információ: Gruber Mihály ( 70/336-1540, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  szeptember 1, szombat: "Mecseki Dupla Maraton (86 km), Mecseki Maraton (42 km), Mecseki Félmaraton (20 km), Mecseki "Láthatatlanok" (43 km), Pécsbánya"éjszakai" (23 km) teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécsbányatelepi Általános Iskola (Pécs, Gesztenyés u. 17), 6.30-8.00 (Mecseki Dupla Maraton, Maraton, Félmaraton túrák), 18.00-19.00 (Mecseki "Láthatatlanok"), 19.00-20.00 (Pécsbánya-éjszakai). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 900 Ft/fő (Mecseki Dupla Maraton), 600 Ft/fő (Mecseki Maraton, Mecseki "Láthatatlanok"), 400 Ft/fő (Mecseki Félmaraton, Pécsbánya-éjszakai). Információ: Kovács István ( 30/378-3599, Bota János ( 30/993-8595. E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; internet: www.pi-te.hu

  szeptember 1, szombat: "2x50 km Baranyában, Baranya 50" kerékpáros teljesít­ménytúrák. R.: DÖKE Ifjúsági és Sport Egyesület, Komló. Rajt: Komló, Városház tér, 8.00-9.00 (2x50 km), 8.00-10.00 (50 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 750 Ft/fő (TTT, MTSZ tagsági igazolvánnyal és Magyar Turista Kártyával 100 Ft kedvezmény). Információ: Sásdi Viktória ( 30/210-4079, e-mail; Blum András ( 72/486-894. Internet: www.doke.hu

  szeptember 8, szombat: "Papi pipa 30" teljesítménytúra. R.: Dél-Zselic Természetbarát Klub. Rajt: Terecseny, Zrínyi kulcsosház, 7.00-9.00. Cél: Szigetvár–Zsibót, Szilvási csárda. Nevezési díj: 400 Ft/fő (TTT, MTSZ és MSTSZ tagsági igazolvánnyal 320 Ft). Információ: Strasser Péter, ( 72/256-508, 20/522-2953. E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

NYÍLT TÚRÁK

ź     június 9, szombat: Szebény - Szűr - Hímesháza - Erdősmárok - Kisnyárád - Babarc (21 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar csarnokában 6.45-kor. Túravezető: Gőbölös István.

ź     június 16, szombat: Mecseknádasd - Réka-vár - Szép Ilonka kilátó - Pécsvárad (14 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Kazal György.

ź     június 23, szombat: Hidas – Ófalu – Cikó – Széplaki templomrom – Berekalja - Hidas (18 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Szecsődi Imre.

ź     június 30, szombat: Komló – Petőfi akna (14 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Csábi Mária.

ź     július 14, szombat: Pécsbánya – Fehér-kút – Melegmányi-völgy – Kőlyuk – Páfrányos – Ezeréves (15 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 40-es autóbusz megállójában 8.45-kor. Túravezető: Kaszás Károlyné.

ź     július 28, szombat: Lámpás-völgy – Kantavár – Lapis – Remete-rét – Szentkút – Éger-völgy (12 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 38-as autóbusz megállójában 8.30-kor. Túravezető: Szabó-Dalecker Ibolya.

ź     augusztus 4, szombat: Csarnótai elágazás – Túrony (14 km). Találkozás a csarnótai elágazásnál 9 órakor (Pécsről az autóbusz 8.15-kor indul). Túravezető: Balog Árpád.

ź     augusztus 18, szombat: Barlangolás a Spirál víznyelőben és környékén. Találkozás a Remete-réten 8 órakor (az orfűi autóbusz Pécsről 7.30-kor indul). Barlangi túravezető: Glückler Gábor kutatásvezető. Túravezető: Baranyai Rudolf.

ź     augusztus 25, szombat:   Éger-völgy – Babásszerkövek – Sasfészek – Zsongor-kő – Jakab-hegy – Éger-völgy (14 km). Találkozás az uránvárosi autóbusz állomáson a 22-es autóbusz megállójában 8.30-kor. Túravezető: Kaszás Károlyné.

A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái,
komlói indulással

  június 10, vasárnap: Orfű – Vízfő – Vágotpuszta – Bános – Mecsekrákos – Orfű (10 km). Indulás a 8 órai orfűi buszjáratal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. (A túra hosszabb változata (18 km) Abaligetre is elvezet).

  június 17, vasárnap: Vékény – Vörösfenyő kulcsosház – Csöpögő-forrás – Vékény (10 km). Indulás a 7.35 órai mekényesi buszjárattal. Túravezető: Tasnádi János.

  június 24, vasárnap: Szilvás – Szöge-hegy – Barna-kő – Sín-gödör – Iharos-kút – Máré-vár – Máré csárda (12 km). Indulás 8.30-kor a SPAR áruház elől. Túravezető: Horváth Attila.

  július 1, vasárnap: Orfű – Pipás-forrás – volt Petőc-akna – Jakab-hegy – Fenyves-forrás – Farkas-forrás – Gégen-kút – Patacsi-mező – Cinke tanya emlékkő – Szuadó-völgy – Orfű (21 km). Indulás a 8 órai orfűi buszjárattal. Túravezető: Tasnádi János.

  július 8, vasárnap: Árpád-tető – Rábay-fa – Tubes – Meleg-mányi-völgy – Sikonda (17 km). Indulás a 9 órai bétai buszjárattal. Túravezető: Rácz János.

  július 15, vasárnap: Sikonda – Vágotpuszta – Vízfő – Orfű – Herman Ottó-tó – Magyerhertelend (20 km). Indulás a 8 órai sikondai buszjárattal. Túravezető: Rácz Jánosné.

  július 22, vasárnap: Komló, Petőfi tér – Mánfa, Árpád-kori templom – Petnyák-völgy – Kőlyuk – Sikonda (12 km). Indulás 8.15-kor a Petőfi térről. Túravezető: Németh Katalin.

  július 29, vasárnap: Szászvár – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (11 km). Szászváron a vár és a múzeum megtekintése. Indulás a 7.35 órai mekényesi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila.

  augusztus 5, vasárnap: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Cigány-hegy – Iharos-kút – Máré csárda (12 km). Indulás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin.

  augusztus 18, vasárnap: Nagymányok – Meleg-oldal – Harács-mező – Dobogó – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (20 km). Indulás a 6.50 órai bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. (A Vörösfenyő kulcsosháznál ott alvási lehetőség augusztus 20-ig.)

 

A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub kerékpártúra-ajánlatai

(A túrákról információ kérhető: (20/332–5000; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;
internet: http://ptkk.baranya.com)

ź     június 9, szombat: „Mecseki Hegyikerék” hegyikerékpáros teljesítménytúra. Rajt: Pécs, Tettye vendéglő előtti parkoló, 8.30–9.00. Cél: Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglője. Táv: 30 km. Nevezési díj: 500 Ft/fő (diákoknak 300 Ft). Információ Poór Balázs ( 20/952-1143.

ź     június 16-17: „Horvát oldali Dráva-kerékpárút” Gola és Barcs között; sátras vándortúra; előzetes jelentkezéssel. Túravezető: Dr. Novotny Iván.

ź     június 28-július 1: „XXXVII. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó”, Vajta. Részvétel egyéni jelentkezéssel: www.mktsz.hu; www.vajta.hu

ź     július 7-13: Vízitúra a Tiszán Tiszabecstől Tokajig. Részvétel előzetes jelentkezéssel. Túravezető: Keményfi Balázs.

ź     július 15-21 „Észak-dunántúli túra” – sátras vándortúra. Táv: 450 km. Túravezető: Dr. Novotny Iván. Részvétel előzetes jelentkezéssel.

ź     augusztus 4, szombat: „Tamási Kerékpáros Napok”, a Velodrom megtekintése. Útvonal: Pécs – Zobákpuszta – Kárász – Tamási – Pincehely (vissza vonattal Pécsre). Táv: 110 km. Találkozás Pécsett a 48-as téren 7 órakor. Túravezető: Gábor Tamás.

 

Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiad­ványa. Szer­keszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anya­gokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Apáca u. 2/1). (72/525–376 (napközben); 72/525–377 (ügyeleti időben). Fax: 72/525–377. Ügyeleti idő: kedd 16–19 óra.   
Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.