MECSEK HÍRADÓ

Téli megpróbáltatások a Papukban

Papuk: egyre kedveltebb túracélpontja a baranyai természetjáróknak a Drávától délre húzódó horvátországi hegység, közelsége és szép természeti adottságai miatt. A hegység fő népszerűsítője dr. Montskó Péter, turista barátom, akit több, együtt megtett túránk után tavaly „Papuk Péter”-nek kereszteltem át.

Vezetésével először öt éve, március 15-én jártunk ebben a hegységben, s az akkori élményeink ösztönöztek további túrákra. Akkor gyönyörű időben jártuk az erdőt, tavaszi virágtengerben. A zöld alapszín alig látszott az illír sáfrány és a kakasmandikó tömegétől, melyek közé más ismert tavaszi virágok is bőségesen keveredtek. Az Ivačka glava 913 m-es csúcsáról csodás körpanoráma tárult elénk. Elhatároztuk: következő évben ismét megyünk.

Mentünk is, csakhogy 30–40 cm-es hóban és hófúvásban végig, fel az Ivačka glava-ra. Még januárinak is kemény volt az idő, nemhogy márciusinak! De nem adtuk fel: következő évben két napos túrát terveztem, ezúttal a Papuk nyugati felében. „Természetesen” ismét hóban jártunk, ami erősen olvadt, így a második napi túránk már jobbára hatalmas sárban vezetett. Mire visszaértünk buszunkhoz, az alatt felengedett a talaj, és a busz magától nem bírt a sárból kijönni, úgy kellett „kiásni”. Ezután elhatároztam, hogy a következő évben későbbre tesszük a túra időpontját. Így tavaly áprilisban indultunk útnak. Hó ugyan már nem volt, viszont egész délelőtt esett az eső, s a nap csak délutánra sütött ki.

Az első túránk emléke viszont tovább kísértett, így idén úgy döntöttem, hogy ismét már­cius 15-ére tűzöm ki a Papuk-túrát. Az érdeklődők száma nőtt, így már nagy busszal indul­tunk összesen 39-en. Komlói iskolások: a Kenderföldi Természetjárók, néhány szülő kíséretében, valamint barátaim a Dél-Zselic TK-ból, és természetesen túravezetőnk, Montskó (Papuk) Péter barátom. Péter ezúttal nehéz túrát tervezett: célpontunk a Papuk-csúcs volt (953 m), melyen – elmondása szerint – a baranyai természetjárók közül eddig csak mintegy tízen jártak. Sejtettük, hogy hó lesz, hiszen itthon is havasak voltak a hegyek.

Elhagytuk a Papuk középső részén fekvő Zvečevot, s egy útszéli tisztásnál álló két vadászház mellett szálltunk ki az autóbuszból. A buszt tovább küldtük Velika településre, mely a Papuk déli lábainál fekszik, s túránk tervezett végállomása volt.

10–15 cm-es, jól járható hóban indultunk egy völgyben, mintegy 300 m-es tenger­szint feletti magasságban. Elindulá­sunk után vettük észre, hogy egy kismacska kísér bennünket, valószínűleg a vadász­házak­tól csapódott hozzánk. A völgy enyhén, de tartósan emelkedett, s ezzel együtt a hó vastagsága is lassan-lassan növekedett. Beérve a Kis Papuk-csúcs alá, toronyiránt indultunk a csúcs melletti hágó felé. Erős emelkedő kö­vetkezett, ami már rendesen próbára tette a lábakat és tüdőket (főleg a velünk tartó szülőkét, akik nem szoktak velünk rendszeresen túrázni). Felérve mintegy 600 méteres magasságba a hóréteg már 25–30 cm körüli volt. Előttünk tornyosodott – szó szerint – a Papuk-csúcs, párába burkolózva. Rövid pihenő után nekivágtunk: út nem volt, toronyiránt mentünk, majd másztunk az egyre vastagabb hóban. Úgy éreztük, hogy függőlegesen megyünk felfelé: a lábak többször nem úgy mozogtak, ahogy kívántuk. A végén néhol egy-két helyen valóban csúsztunk-másztunk felfelé a hihetetlen meredek oldalban, míg végre felértünk egy igen keskeny (kb. egy-másfél méter széles) gerincre, s azon mentünk tovább. A szél – ami szerencsénkre akkor nem fújt, de az előző napokon bizonyára igencsak – érdekes alakzatokat épített a hóból: volt, hogy majdnem látszott a talaj, majd néhány lépés múlva combtőig süllyedtem a hóba, úgy, hogy ki se bírtam lépni belőle, úgy kellett kimásznom. Végre nagy nehezen felértünk a csúcs alá egy kis tisztásra, ahonnan szép kilátás nyílott nyugati és északi irányba. Kb. 930 m magasban voltunk, a hóréteg néhol 80 cm körüli. Magára a Papuk-csúcsra egészen nem lehet felmenni, mert ott katonai lokátorállomás működik, és a csúcs le van zárva.

Megvártuk a csoport végét, majd rövid pihenőt tartva visszaindultunk az előbbi meredek oldalon. Kb. 200 m megtétele után keleti irányba kanyarodtunk, hogy a hegyoldalban „oldalazva” megkerüljük a csúcsot, majd ismét felmenve a gerincre annak déli oldalán ereszkedjünk le Velikára. Az „oldalazás” a nagy hóban mintegy másfél km hosszan tartott: az egyenetlen terepen nagyon nehéz volt haladni, egyrészt, mert igen vastag hóban kellett utat törni, másrészt, mert nem úton mentünk, és minduntalan keresztbe dőlt ágakat, fatörzseket kellett kerülgetni, vagy csúszkálni, csetleni-botlani a hóban meglapuló ága­kon. Egyre lassabban haladtunk, és többen kezdtek erősen fáradni. A kis macska még mindig velünk volt, de már egyre nehezebben ment a nagy hóban. Bizonyára igen fáradt volt: néha belegömbölyödött egy-egy mélyebb lábnyomba a hóban, és keservesen nyá­vo­gott. A csapatból néhányan többször felvették és vitték szegényt. Ha itt hagyjuk, biztos megfagy.

Már délután 2 óra felé járt az idő, amikor véget ért az „oldalazás”, és kiértünk egy tisztább, havas sávra, mely alatt utat sejtettünk. Ez egyik irányba felfelé vezetett a gerincre – amerre terveztük a továbbhaladást –, másik irányba pedig keletre tartva lefelé. Péter barátom aggodalmának adott hangot: akkora a hó, hogy tart tőle, esetleg néhány embernek – főleg a gyerekeknek – begörcsöl a lába a felfelé haladásban, hiszen már erősen fáradtak voltak. Ezért azt javasolta, hogy ne menjünk tovább felfelé, hanem inkább a lejtmenetet válasszuk: ezt az utat ugyan nem ismerte, de az irányt tekintve valószínűleg Slatinski Drenovac nevű faluba érünk le. Oda aztán majd áthívjuk mobiltelefonon az autóbuszt. Elővettem a térképvázlatot, melyen a falu távolságát légvonalban úgy 5–6 km-re becsültem. Természetesen elfogadtuk a javaslatát, és elindultunk lefelé.               
Nemsokára egy keresztúthoz értünk, melyen balra fordulva haladtunk tovább. Az út erősen kanyargott, és – ami egyre inkább nem tetszett – egyáltalán nem lejtett, hanem nagyjából szintben haladt a hegy oldalában. Ráadásul észak felé kezdte venni az irányt, nekünk pedig keletre kellett volna tartanunk. Ránéztem az órámra: fél 3 elmúlott, kezdett „szorítani” az idő is! Péternek sem tetszett az út iránya: megállt, majd rövid tanácskozást és iránymérést követően úgy döntött, hogy keletre fordulunk, és irányban, egy vízmosást követve lemegyünk a völgybe, ami már jócskán alattunk volt. Újabb csetlés-botlás következett a nagy hóban, és igen meredeken leereszkedve nagy nehezen leértünk a völgybe, aminek az alján már egy kisebb patak folyt. Itt ráleltünk egy útra, ami már láthatóan a völgyben haladt, a patak vonalát követve, és ami a legfontosabb, egyértelműen keletre. Délután 3 óra volt. Gondoltam, 4 óra, legkésőbb fél öt felé kiérünk, áthívjuk a buszt, és rendben lesz a hazautazás is. Úgy mondtam Komlón a szülőknek, hogy este 9 felé otthon lesznek a gyerekek.

Elindultunk a völgyi úton, melyen nemsokára egy dózert találtunk, majd onnan kezdve már lánctalpas és autókerék-nyom is vezetett az úton. A hó is kisebb volt, a társaságnak is jobb kedve lett, kicsit feledték a fáradtságot. Örömünk azonban nem tartott sokáig: az út rútul megtréfált bennünket. A völgy beszűkült, és elképesztő kanyargásba kezdett: jobbról-balról meredek oldalak között haladtunk. Egyszer csak az út keresztezte a patakot, ami ekkorra más kisebb folyóvá duzzadt: szélessége úgy 6 méter lehetett, a víz mélysége pedig jó 20 cm. Nem volt mese: belegázoltunk a vízbe. Nemsokára jött a következő átkelés, majd még egy, és így tovább. (Futó Laci barátom megszámolta: összesen 11-szer kellett átkelni a folyócskán. Ezt semmiféle bakancs nem bírta szárazon.)                
Az óramutató vészesen haladt előre: öt óra elmúlott, és nyomát sem láttuk annak, hogy a hegyek „összemenjenek”, és a völgy „kiegyenesedjen”. Papuk Péter barátom előresietett, és eltűnt a szemünk elől, csak a nyomait láttuk a hóban. Már fél hat volt, és kezdtem aggódni, hogy ránk sötétedik: a csapat vége nagyon lemaradt. Minden kanyarulat újabb elhalt reményt jelentett: utána újabb kanyar jött. Ennek a völgynek sosincs vége?

Egyszer aztán egy újabb kanyar után hirtelen egyenesbe váltott a patak, és a hegyek „elfogytak”. Egy házat pillantottam meg, az úton Péter állt és várt bennünket. Kiértünk! Határozottan mondta: ez biztosan Slatinski Drenovac. Nagy megkönnyebbülés vett rajtam erőt: kellemetlen lett volna, ha ránk sötétedik az erdőben. Pétert és Futó Lacit előre küldtem, hogy próbálják meg előkeríteni a buszt, én meg vártam a csapatot. Közben számolgattam: menettempómat alapul véve a kanyargós völgyben jó 10 km-t jöhettünk. Sokáig kellett várnom, míg feltűntek a csapat következő tagjai. A társaság vége – elcsigázva – jóval 6 óra után ért ki. Már sötétedett. Megvolt mindenki: nagy baj már nem lehet! És Fogaras Csaba barátom kabátja alatt ott lapult a macska is! A mi „papuk-macskánk!”

A sors azonban még egy kis „tréfát” szánt nekünk. Beértünk a faluba, gondoltuk, megmelegszünk valahol, a gyerekek vásárolni is szerettek volna valamit. Nem találtunk azonban mást, csak szétlőtt, kiégett, romos házakat: a délszláv háború maradványait. Slatinski Drenovac egy majdnem romfalu, négy-öt teljesen új házat láttunk csupán. Közben Laci jött elénk, és mondta, hogy Péter nem tudott telefonálni, mivel nem volt térerő, egy kedves helyi lakos, egy idősebb bácsi azonban felkínálta a segítségét, és autóval elvitte telefonálni. Reménykedve vártuk, toporogva a hidegben a falu közepén. Este hét óra volt, mikor visszaértek: a szomszéd településre mentek át autóval, és onnan egy kocsmából, vezetékes telefont használva tudták nagy nehezen elérni a buszvezetőt. Velika, ahol a busz várt, 23 km-re volt innen a hegyen átvezető úton, de ezt nem tisztították, így a busznak hatalmas kerülővel kellett értünk jönnie. Az bácsi és felesége felkínálták, hogy melegedjünk addig náluk, mind a 39 embert (!) behívták a házukba, teát főztek, és azt mondták, szükség esetén maradhatunk reggelig is. (Ezt azért nem kéne – gondoltam). Nagyon kedvesek voltak, bár beszélni senki nem tudott velük, mert csak horvátul értettek, közülünk viszont senki sem tudott az ő nyelvükön.

A busz háromnegyed 9-re ért oda (valószínűleg tévelygett egy kicsit, hiszen Slatinski Drenovac az autós térképen nincs rajta). Holtfáradtan, de „megváltásunknak” örülve ültünk be a buszba. Pécsre éjjel 11-kor, Komlóra fél 12-kor ért a busz. A szülőknek persze csak a határt átlépve tudtunk telefonálni, akik közben halálra izgulták magukat.

Egy túratársunknál lévő lépésszámláló alapján 22 km-t mentünk, nagyon nehéz terepen. A gyerekek előtt – akik közül a legkisebb másodikos volt – le a kalappal ezért a teljesít­ményért (s természetesen a velünk tartó szülők előtt is)! Az iskolában másnap reggel azonban nem tudtam gratulálni nekik, mert közülük csak öten jöttek suliba. Volt, aki délutá­nig aludt egyfolytában.

És mi lett a macskával? A kedves horvát család befogadta. Volt már nekik nyolc, elfért mellettük a Papuk-macska kilencediknek.

„Legyőztük” hát a Papukot, de a Papuk is legyőzött – legalábbis engem: feladtam! Többet nem kísérletezek a március 15-i túrával. Legközelebb május előtt nem megyünk. Akkor talán tavasz lesz!

Strasser Péter

Tavaszi túra Székesfehérvár környékén

A Dél-Dunántúli Távközlési SE tavaszi túráját a Velencei-hegységbe tervezte. Először a Nyírséget céloztam meg, de számítva a nagy belvízre, megváltoztattam a helyszínt. A mostani túrán látottak is bizonyították döntésem helyességét. Ősszel, október végén remélem már nem lesz belvíz, és kellemes túrákat tarthatunk a tirpákok földjén is.

Általában március 15-höz szoktuk kapcsolni a tavaszi túrát, de mivel ez idén szerdára esett, előrébb hoztuk. Ez az időjárás miatt pont jól jött ki.

Pénteken (10-én) Pécsett szakadt az eső, a mi helyszíneinken csak borult volt, illetve egy picit csepergett. Először a dégi kastély parkját és a Hollandi házat néztük meg. A kastélypark nagyon tetszett, szép nagy fák voltak, és a létesítmények ugyan már tönkre­mentek, de azért idézték a régmúlt gazdagságát. Csalódtunk is, mert a prospektusok­ban a kas­télyok fényképe sokkal jobb állapotot mutatott. Ez a nádasdladányi kastélynál is így volt. Az épület felújítása folyamatban van, biztos nagyon szép lesz, ha elkészül. A láto­gat­ha­tó­ságát előzetesen kellett egyeztetni. Következő látnivalónk Székesfehérváron a Bory vár volt. Sokunknak ez is újdonság volt. A TV-ben nem régen volt róla kisfilm, amiből sok mindent meg lehetett tudni, de a valóság nagyobb élményt adott. Mivel a szállás elfog­la­lá­sáig volt még sok időnk, a belvárosban kisebb csoportokban nézelődtünk. Nagy sikere volt többek között Kati néni szobrának, aki a „fertályos kacsák” árusítóinak idézte az emlé­két. Hangulatosak voltak a macskaköves sikátorok is. A vacsorához menetelkor, de főleg utána, amikor már elég jól esett az eső, mindenki a másnapi programra gondolt. Magam­ban összeállítottam az „esőprogramot”, de bíztam benne, hogy nem kell ezt alkalmazni.

Szombaton reggelre, mint azt az évek során máskor is, szép idő kerekedett. A túrázást két csoportban, az igényeknek megfelelően szerveztük. Mindkét csapat Bodajkon, a Galya-szurdokban kezdett. A sípályán felsétáltunk a hegytetőre. Többen reklamáltak, hogy miért nem működik a sífelvonó. A hegytetőről lefelé találkoztunk egy létrával, amin át kellett mászni a bekerített erdő miatt. Először meglepő volt, de segítséggel mindenki át tudott jutni ezen az izgalmas akadályon. Aztán jött még egy, majd megint egy, majd kettő, aztán már nem is számoltuk, olyan sok. A gyerekek nagyon élvezték, de minden korosz­tály baj nélkül megbirkózott velük. Csapó Julcsi meg is jegyezte, hogy ezután már a Me­csek­ben hiányolni is fogja ezeket az egyébként jó műszaki állapotú átjárókat. A „hosszú­túrás” csapat a Galya-szurdokból Bakonykútin keresztül Isztimérre gyalogolt. Az eredeti prog­ram nem ez volt, de a túra előtti napon derült ki, hogy az én térképemnél már van újabb is, és az általam jelölt turistaút a valóságban már nem létezett. Az én tervem szerint az útvonal a szurdok után Isztimér, majd a Burok-völgyön keresztül Királyszállás lett volna. A „rövidtúrás” csapat a Galya-szurdokból az Alba Regia-forrás érintésével, a Kál­vá­rián keresztül visszatért Bodajkra. Itt buszra szállva mentünk a Tési-fennsíkon keresztül a királyszállási elágazóhoz. A terv az lett volna, hogy a Burok-völgyön áthaladva Hétház-puszta felé egy kis körutat teszünk, és esetleg találkozunk a velünk szembejövő másik cso­port­tal. A Burok-völgybe való elindulásunk előtt mobilon egyeztettünk, de akkor kaptam az információt az isztiméri végpontról. Mivel a fennsíkon nagyon erős szél fújt, elkezdtük a völgyben a túránkat. A szűz hóban, a szép napsütésben kellemesnek tűnt a túra. A völgy elha­gyott, vadregényes és szép volt. Az útvonal egyre nehezedett. Először csak a 20–30 cm-es hó volt az akadály, majd egyre sűrűbben és egyre nagyobb kidőlt ágakkal, fákkal kellett megbirkózni. Az úttörők megint a gyerekek voltak. Ahogy haladtunk egyre mélyebben a magas sziklák szegélyezte völgyben, és már szinte áthághatatlan akadályok között, egyszer csak mint egy égi jel, hogy „ne tovább”, sűrű hódara záporba kerültünk. Vissza­fordulásunk után megint kisütött a nap, és most már könnyebben jutottunk vissza a buszhoz. Mivel a másik csapatra még elég sokat kellett volna várni, Várpalotán körbesétáltuk a várat, melyben a Vegyészeti Múzeum működik áprilistól.

Vasárnap reggel gyönyörű napsütéses időre ébredtünk. Ahogy azonban jöttünk ki a városból, nyugat felöl hirtelen nagyon sötét felhők kerültek fölénk. Mi kelet felé, Pákozdra tartottunk, reméltem, hogy a túránk alatt nem ér utol ez a viharos idő. Az ingóköveket akartuk megnézni, az eredeti terv szerint a sárga sávon indulva, és ezeket érintve a piros + jelzési úton jöttünk volna vissza a buszhoz. Mivel a szél egyre erősödött a Sár-hegy teteje felé, megváltoztattam az útirányt, hogy mielőbb érjünk el a kövekhez, azután meg majd ráérünk sétálni a völgyben a hosszabb tanösvényen. A Pogány-kőnél elrendeltem ¾ óra pihenőt, de senki sem akart vele élni. A nagy szél és a szitáló hóesés inkább távozásra késztetett. A gyerekek természetesen megmásztak minden elérhető csúcsot a köveken. Láttuk az Oroszlán-sziklát és a Kockát is, de a legfélelmetesebb a Pandúr-kő melletti leereszkedés volt a havas, csúszós szűk úton. Ez volt a legnagyobb és legszebb ingókő. A sikeres leérkezés után a tanösvény jeges útján jutottunk vissza Pákozdra. A program következő állomása az 1848-as szabadságharc emlékkiállítása volt. A kiállítást előzetes egyeztetéssel csak a mi részünkre nyitották ki. (Hivatalosan március 15-e után nyitottak.) Az érdekes tablókon kívül sok szép fényképet, prospektust, plakátot lehetett vásárolni, de érdekes volt a csatát bemutató terepasztal is. Itt a tájékoztató szöveggel egyidőben felvillanó LED-ek mutatták a csapatmozgásokat, a csata lefolyását. E kiállítás után egy másik bemutatóra is kaptunk meghívást, ami a Magyar (Nép)hadsereg békefenntartási tevékeny­ségeit ismertette. A leírásokon, térképeken kívül érdekes személyi eszközök voltak itt kiállítva. A gyerekek is megtalálták a részükre kikészített honvédségi eszközök kipróbálásával a különleges élményt. Felpróbálhattak gázálarcot, acélsisakot, és kereshet­tek homokban taposóaknát is. A bemutató megtekintése után megnéztük a felújított 1848-as honvéd emlékművet. Itt azonban az erős szél miatt nem tudtunk sokat időzni.

A hideg és erős szél miatt kihagytuk a terv szerinti Sukoró és Nadap közötti 4 km-es szakaszt. A busszal elmentünk Nadapra és megnéztük a szintezési ősjegyet. Az Osztrák-Magyar Monarchiában három ilyen geodéziai alappont volt, Magyarországon ebből ez az egy. A stabilnak tűnő gránitszikla hegy miatt esett erre a pontra a választás. Később azonban kiderült, hogy ez sem annyira stabil pont. Számomra furcsa volt, hogy egy ilyen fontos alappontot egy dombokkal körülvett kis hegyecske aljában helyezték el. Ezután Pázmánd következett a Zsidó-hegyen található kvarcitszikláival. Ez a kis hegy is hasonlított a korábbi túránkon megismert Hegyesdre. Kicsi volt, de meredeksége megnehezítette a tetejére való feljutást. Egy nagy sziklahasadékon való átjutás után kisebb sziklák átmászása tette élménydússá ezt a programot. Érdekes látványt nyújtottak a kőzetben kivált kvarctelérek.

Túránk utolsó színhelye Tác-Gorsium volt. Sajnos e régi város romjainak látványát nem igen élvezhettük a hideg erős szél miatt. A sétautakon végigmentünk, de inkább a busz melegére vágytunk.

Összességében e túránk is adott sok új élményt. Lehetett volna sokkal jobb idő is, de sokkal rosszabb is. Tulajdonképpen mindent, ami szépnek, látványosnak tűnt, megnéztünk. Talán egyszer eljutunk ide jobb időjárási körülmények között is. Ajánlom másnak is ezt a kevésbé reklámozott vidéket kellemes túrázásra.

Fényképek láthatók a http://dtse.minicomp.hu/ honlapunkon.

Csiszár Gyula

Egy elfelejtett túra

A „múlt évezredben” több nyílt túrának is részese voltam, ami január végére, február elejére volt meghirdetve. A túrák célja a magyar kikerics élőhelyén való megtekintése volt. Ezek a túrák sajnos megszűntek, de nekem, és más túratársaknak is kezdett hiányozni ez a tél közepén nyíló kis virág. Ez indított arra, hogy 2002-től elkezdtem szervezni a „Kikerics túrát”.

Az idei túrát január 29-re tűztük ki, most már három egyesület (Dráva TSE, PTTE Vándorsport, Tenkes TE) éves programjába illesztve. A pécsi vasútállomás pénztáránál volt a találkozó 6.45-kor. A korai kelés és az egész heti mínusz tíz fok ellenére szép számban szálltunk fel a Villányba induló vonatra. A Vokányi állomáson csatlakoztak hozzánk gyűdi túratársak is. Utazás közben sokan kezdték találgatni, hogy az ilyen égig érő hidegben találunk-e nyíló kikericset? A válaszom az volt, hogy egyet biztosan, amit Baranyai Rudi talált a pécsi állomáson (ja, az egy kétforintos hátoldalán volt)!

A villányi leszállást követően a szokásos sürgés-forgás, túrajelentők pecsételése és fém flaskák tartalmának összehasonlítása folyt. Elindultunk a kék sáv jelzést követve, és eljutottunk első megállónkhoz, a Templomhegyi tanösvény bejáratához. Itt rá kellett jönnünk, hogy ez a tanösvény is túl közel van a településhez. „Gondos kezek” mindegyik tanösvény táblát megrongálták, de szerencsére az ammoniteszek a helyükön voltak, így ezeket megcsodálva folytathattuk utunkat. A jelzésről letérve a szőlők között egy-két szép régi présházat is láthattunk, amíg a Szársomlyó lábához értünk. A szoborparknál egy kis ösvényen jutottunk el a magyar kikerics termőhelyére, egy sziklás letöréshez, ahonnan a követ termelték ki a szobrokhoz. Egypár gömbforma még most is látszik az egyre jobban elburjánzó növényzetben. A nagy hideg ellenére a kis növény már nyílott és ettől még jobb lett a kedve mindenkinek. A fényképek készítése után a szoborparknál tartottuk első hosszú pihenőnket. Mivel a januári születés- és névnaposok aránya elég nagy volt, előkerültek a pezsgők. Gyűdi túratársaink jóvoltából a választék többféle borral bővült. A lányok, asszonyok is készültek, így a süteményekkel már egy „terülj-terülj asztalkám” kerekedett. A pihi után a Csillag-völgyön keresztül jutottunk el a volt Teleky présházig, ennek felújítása nagyon szépen halad. A Fekete-hegy lábánál folytattuk utunkat a kék sáv jelzést követve. Sajnos az újonnan telepített szőlők miatt elég sok jelzés eltűnt, ezeket igyekszünk majd pótolni. A Vylyan pincészet érintésével jutottunk el a vokányi vadász­há­zig, ez sajnos elég romos állapotban van. A házba mindig benézek, hogy megvan-e még a ház építésére emlékeztető márványtábla; most még megvolt. Hamarosan elértük az „Írisz” kulcsosházat, ide terveztem a második hosszabb pihenőt. Itt a Tenkes TE jóvoltából kellemes meglepetésben volt részünk, két túratársuk (Jani, Marika) tábortűzzel és forralt borral fogadott minket. A tűznél beszélgetve az volt a benyomásom, a túra mindenkinek tetszett.

Szeretném ajánlani más egyesületeknek is, hogy a tél közepén nézzék meg ezt a szívet melengető kis világot. Az útvonalat az időjárás függvényében lehet rövidebbre vagy hosszabbra is venni. Ez a változat 18 kilométeres volt. Köszönöm azoknak, akik elkísértek erre a szép túrára.

atiKA 

Erdőtakarító cserkészek

A 47. számú Szent László király cserkészcsapat tíz tagja megtisztította a Körtvélyesi- forrás környékét. Harminc zsák kommunális hulladékot, tizennégy autógumit és egyéb erdőbe nem illő dolgot hordtak ki az erdőből két óra leforgása alatt. A meredek hegyoldal és a sok szederinda nehezítette munkájukat, de lelkesedésüket nem szaggatta szét. Az Árpádtetői erdészet az összegyűjtött szemetet elszállította. A Mecsek Egyesület zsákokat és védőkesztyűt biztosított a cserkészeknek. A megtisztított területen így hamarosan megkezdődhet a forrás teljes felújítása.

hátsó sor balról: Tarjányi József, Hantbauer Máté, Kerdi Bálint, Mestyán Márton, Angeli Mátyás; első sor balról: Ihász Bence, Cseh András, Budavári Péter, Eördög Ádám, Richter Péter. Köszönjük a fiatalok segítségét.

Baumann József

„Tenkes” előzetes

Lassan megjön a tavasz a Villányi-hegységbe. A nyíló tavaszi hériccsel, fekete kökörcsinnel és most már hagyományosan a Tenkes teljesítménytúrával. A rajt és cél a hegység északi lábánál megbúvó hangulatos kis településen, Túronyban lesz, mely jól megközelíthető személygépkocsival és autóbusszal is (autóbusz indul a pécsi távolsági buszpályaudvarról: 6:30, 7:00, 7:30, 8:15). A szép útvonalak, és a rövidebb táv 7 órás szintideje kínálja magát azoknak is, akik a teljesítménytúrából „csak” a túrát részesítik előnyben.

A túra immár második alkalommal része a „Baranya teljesítménytúrázója” és a rendező egyesületek (Dráva TSE, Tenkes TE) által 2006-ra meghirdetett „Dél-Baranya Turistája” túramozgalomnak is.

Várunk minden, túrát kedvelőt a Tenkes túrán április 8-án, Túronyban.

atiKA 

        Út a Miska-forráshoz: elkészült a Miska-forráshoz a Nyugati-Mecsekben Bakonyától északra a Farkas-tetőn haladó P sáv útvonalról leágazó PO jelzésű út. A munkát Biki Endre Gábor végezte.

Kőomlás a Remete-barlangnál: a Jakab-hegyen, a Zsongor-kő fölötti Remete-barlangnál egy nagy szikladarab leomlott. A barlangba veszélyes bemenni, a kőzet instabil. Kérjük a természetjárókat, ha arra járnak, erre másokat is – főleg a gyerekeket, akik előszeretettel bújócskáznak ott – figyelmeztessenek!

Rendezvények

►  április 8, szombat: „Tenkes 30, 15” teljesítménytúrák (Villányi-hegység). Rendező: Dráva TSE. Rajt: Túrony, templom előtti tér, 7.00-9.00 (30 km), 8.00–10.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 500 Ft/fő (30 km), 450 Ft/fő (15 km). Diákoknak, nyugdíjasoknak, MTSZ tagsági igazolvánnyal 50 Ft kedvezmény. Információ: Romvári Tibor, 7632 Pécs, Kamilla u. 6., 72/437–443, e-mail:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Jancsi Attila, 7624 Pécs, Szigeti út 4/a, 20/580–6078, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

►  április 20, csütörtök: ÖRÖKSÉGÜNK – délutáni diskurzus. „Védett természeti értékeink”. R.: Komlói Hétdomb TE. Helyszín: Komló, Helytörténeti Múzeum, 17 óra. Vendégek a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.

►  április 29, szombat: „Kovács Béla” emlék- és teljesítménytúra. R.: Szent Orsolya Iskolaközpont, Dombóvár. Távok: 44, 33, 20 és 14 km. Rajt: Pécs–Misinatető, TV torony, 8.15-8.45. Cél: Dombóvár (44 km), Vásárosdombó (33 km), Mecsekpölöske (20 km), Sikonda (14 km). Nevezési díj valamennyi távon 600 Ft/fő. Információ: Kisné Kelemen Ibolya, Kerényi Zsolt,  (74) 565–135; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

►  április 30, vasárnap: „Mecsek 50, 30, 15” teljesítménytúrák. R.: Baranya Megyei Ter­mészetbarát Szövetség. Rajt: Zobákpuszta, 6.00-8.00 (50 km), 6.00-9.00 (30 km), 8.00–10.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600 Ft/fő (50 és 30 km), 500 Ft/fő (15 km). MTSZ, MSTSZ, TTT tagsági igazolvánnyal, ill. diákoknak 100 Ft ked­vez­mény. Információ: Lakatosné Novotny Sarolta,  (72) 412–796, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Karch Kálmán, (20) 520–4215, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

►  május 7, vasárnap: „Az ismeretlen Mecsek” túramozgalom 8. (záró) túrája. Rendező: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Helyszín: Dobogó, kopjafa (Keleti-Me­csek), 11–13 óra között. Itt adjuk át a teljesítőknek a jelvényeket, okleveleket. Infor­máció: Strasser Péter,  72/256–508.

NYÍLT TÚRÁK

        április 8, szombat: Mecseknádasd – Óbánya – Kisújbánya – Hidasi-völgy – Zobák (15 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Mátyás Elemérné.

        április 15, szombat: Óbánya – Püspökszentlászló – Hosszúhetény (12 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 6.15-kor. Túravezető: Pál Krisztina.

        április 22, szombat: Bükkösd – Boda – Bicsérd  (14 km). Találkozás a bükkösdi vasútállomáson 8.15-kor (elérhető a Pécsről 7.17-kor induló dombóvári vonattal, ill. a Komlóról 7.00-kor induló sásdi vonattal, godisai átszállással). Túravezető: Müller Norbert.

        május 1, hétfő: Mecseknádasd – Harsányi kereszt – Bátaapáti  (15 km). Találkozás Mecseknádasdon a Schlossberg vendéglő előtt 8.00-kor (Pécsről az autóbusz 7.20-kor indul.) Túravezető: Frey István.

A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái,
komlói indulással

►  április 17, hétfő: Locsoló túra a Vörösfenyő kulcsosházhoz. Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Bora Tiborné.

►  május 1, hétfő: Majális a Vörösfenyő kulcsosháznál. Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal.  Túravezető: Király László.

►  május 7, vasárnap: Túra a Közép-Mecsekben. Útvonal: Pécs, Mohácsi út – Szamár-kút – Lámpásvölgy – Kantavári-forrás – Rábay-fa – Kánya-forrás – Anyák-kútja – Meleg-mányi-völgy – mánfai Árpád-kori templom – Komló, Kökönyös (18 km).  (Rövid túra a Rábay-fáig ugyanazon az útvonalon, majd Árpád-tetőig, 11 km). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Iván Attila.

A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub kerékpártúra-ajánlatai

(A túrákról információ kérhető:  20/332–5000; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;
internet: http://ptkk.baranya.com)

• április 8, szombat: „Emléktúra a Somogyi betyár sírjához”. Útvonal: Kaposvár vasút­állo­más – Ka­posmérő – Bánya – Visnyeszéplak (Pali betyár sírja) – Zsibót – Szent­­lő­rinc – Tar­csa­puszta – Pécs (89 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar csarno­ká­ban 6.50-kor. Túra­vezető: Eperjesi József.
• április 23, vasárnap: Pécs – Bogád – Vasas – Somogy (látogatás a Misina Természet­védő Egyesület állatmenhelyén) – „Siratófal” – István-akna – Árpád-tető – Pécs (30 km). Találkozás Pécsett a 48-as téren 9 órakor. Túravezető: dr. Novotny Iván.

május 6, szombat: Pécs – Görcsöny – Baksa – Páprád – Vajszló – Kémes – Dráva­szerda­­hely – Harkány – Siklós – Vokány – Kozármisleny – Pécs (67 km). Talál­kozás Pécsett a 48-as téren 9 órakor. Túravezető: Kasza Ernő.