facebook_page_plugin

Gubacsos kulcsosház

A Mecsekerdő Zrt. kezelésében lévő kulcsosház Orfű közelében található. A ssav és kker jelzések találkozásától (parkoló) 150 méternyit sétálva találjuk a házat az erdőben, de megközelíthető a Gubacsos-forrás érintésével a kkor jelzést követve is.

A házat teljes körűen felújították, a mai kor elvárásainak megfelelően. A nagy házban három szoba található, melyekben 2-2 ágyat valamint 4 pótágyat rendeztek be. Továbbá étkezővel, fürdő- illetve mellékhelységgel valamint konyhával is felszerelt. A nagy ház mellett található egy kisebb ház, ahol egy kétszemélyes galériaágy, fürdő valamint egy kisméretű konyha kapott helyet.

Gubacsos kulcsoshaz


A kulcsosház udvarán fedett filagória alatt kényelmesen összeülhet a társaság, valamint a tűzrakó helyen bográcsozni és sütögetni is tudnak vendégeink. A kerékpárok tárolására is kialakítottunk egy bringatároló állványt.


Számos aktív kikapcsolódási lehetőséget nyújt a környék, így több napos, akár egy hetes itt tartózkodást is javaslunk vendégeinknek. Több túraútvonal vezet a ház környékén, így a sárga sávon eljuthatunk Abaligetre, vagy a másik irányban ugyanezen a jelzésen Orfűre, vagy a Lóri-völgybe. Kerékpárral remek körtúrákra nyílik lehetőség Abaliget, Kovácszénája, Orfű, akár Magyarhertelend irányába. Az orfűi Pécsi-tó közelsége a vízi sportok kedvelőinek számtalan lehetőséget nyújt.

További információk, szállásrendelés itt.