facebook_page_plugin

Túra Bozsokról Sombereken át Dobokára

tura bozsokrol

 

December 1-jén, vasárnap tartottuk a záró túránkat a Baranyai-dombságban. Kellemes ragyogó napsütésben indultunk el a tél első napján, hogy vidékünk természeti és építészeti értékeit felkeressük. Három sváb faluval ismerkedtünk:

Palotabozsok külterületi látnivalóit ismertük meg (Szent Rókus-kápolna és a Szent-kút fölé épült Mária-kápolnát.) Elmentünk a Sombereki-halastavak mellett, melyekben most kevés víz volt, mert leengedték vizüket. Sombereken a település vezetői fogadtak minket, akik bemutatták a helytörténeti gyűjteményt és a szerb templomot, melynek érdekessége, hogy jól megőrzött állapotában az eredeti berendezési tárgyakkal látható, pedig már nincs jelentős funkciója, hiszen egyetlen szerb család él csak a faluban. Rendszeres szertartásokra ezért nem használják a templomot. A katolikus templomot idő hiányában belülről nem néztük meg (jövőre lesz erre túra, akkor pótoljuk), mert a látnivalók óhatatlanul is megnövelték a túra menetidejét, na meg persze a völgyben lévő sár, ami lassította haladásunkat. Következő állomásunk a Sombereki-horgásztó volt, ahol egy órás pihenés, beszélgetés és evés-ivás után folytattuk utunkat. Útközben érintettük a sombereki templomromot, aminek helyreállításáért, megóvásáért, és megőrzéséért két éve küzd egyesületünk, reméljük a közeljövőben eredménnyel zárulhat-e kezdeményezésünk. Útközben több helyen megálltunk megkóstolni és begyűjteni a kökényszemeket, de igazán szép nagy szemű kökénybokrokkal csak utunk vége felé a Dobokai-tetőn találkoztunk. Görcsönydobokán megnéztük a 2012-ben belső terében teljesen megújult templomot, majd egy érdekes kálváriát és stációit kerestük fel a domboldalban. Végül betértünk a faluházba, mely a település egyik ékessége, büszkesége, színvonalas rendezvények gyakori színhelye.
Útvonalunk végig a sárga túra útvonalán haladt, mely Szekszárdról indul és Kátolynál van a vége. Ennek az útnak egy 15 km-es szakaszát jártuk be a nap folyamán. A túrán 30 fő vett részt, a résztvevők között voltak Pécsről, Komlóról, Kozármislenyből, Véméndről és Somberekről is. Köszönöm mindenkinek, aki eljött a mai túrára, és a testmozgást választotta ezen a napon. Jövőre ismét találkozunk a Baranyai-dombságban, ahol havonta szervezünk majd nyílt túrákat, melyek látványossága a népi mesterségek bemutatása lesz.
Biki Endre Gábor
túravezető

 

Képek itt.