
A jelenlegi Természetbarátok Klubja, régi nevén Túravezetők Klubja már több, mint két évtizede várja különböző programjaira a természetre, valamint a természetjárásra fogékony, érdeklődő turistákat. A klub megálmodója és elindítója Lakatosné Novotny Sarolta (Sárika) volt 1989-ben, aki töretlen lendülettel és lelkesedéssel szervezte a klub sokszínű programját. Az időszakos szünetelés után a klub szervezését Scheitler Adrienn vette át 2010-ben.
A klub célja, hogy a túravezetők ismerjék, megismerjék egymást, túravezetési tapasztalataikat megoszthassák egymással, felfrissíthessék, bővíthessék terepi tájékozódási, növény- és állattani, kultúrtörténeti ismereteiket.
A klub emellett lehetőséget nyújt az új turistautak bemutatására, a gyalogos mellett a kerékpáros szakág programjainak megismerésére, párbeszédre és visszajelzésre a túravezetők és a nyílt túrákon résztvevő túrázók között, valamint a közösségi élet megélésére.
Azért, hogy azok a lelkes természetjárók is bátran ellátogassanak a klubfoglalkozásokra, akik még nem túravezetők, a klub neve 2013 januárjától megváltozott Természetbarátok Klubjára. Reméljük az eddig is nyitott, de így már nevében is többekhez szóló kedd délutáni programokon egyre többen üdvözöljük majd egymást ismerősként.
Sok szeretettel várlak Benneteket klubfoglalkozásainkra a hónapok első keddjén, délután 17-18 óra között a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség központjába – Pécs, Tímár u. 21.
Részletes programját az eseménynaptár menüpotban lehet megtalálni!