facebook_page_plugin

„atiKA és Barátai” túra

oszi kikerics

 

2013. október 13-án, egy szép őszi napon került megrendezésre a hagyományos „atiKA és Barátai" túra. Mint mindegyiknek, így ennek az útvonala is csak az utolsó napokban derült ki. Az idei túrám az ősz szépségeit mutató Keleti-Mecsekbe, Pusztabányára vezetett.

 

Zobákpusztai indulást nem hátráltatta egy rövid betérő „Jenő Bácsi" kocsmájába. A kávék és egyebek elfogyasztása után a Takanyó-völgyön keresztül, vágtunk neki a nem nagy útnak. A völgyben virágszőnyeg fogadott bennünket. Az őszi kikericsek változatos csokrai, tövei mintha a fotósok kedvéért kerültek volna ide, ugyan úgy, mint a Kis-kaszáló utáni kidőlt famatuzsálemek gyökereinek formagazdagsága. Pusztabányára érve már látszott, hogy szép időt jósoltak. A tűzrakók körül nagy élet fojt, de szerencsénkre volt még üres hely, így letelepedtünk. A hamar összerakott tűznél várakozva a sütögetéshez szükséges parázsra folytatódhatott a túra tulajdonképpeni legfontosabb tevékenysége a beszélgetés. Az idei útvonalból is kiderül, hogy itt, ezeken a túrákon nem a teljesítmény kerül előtérbe. A barátság a jókedv és az összetartás a legfontosabb szempont. A diétásnak nem mondható szalonna csokrok sülésének illata és a különböző italok mindig kellő alapot adnak a társalgásnak. Minden jónak vége szakad egyszer, így el kellett indulnunk, mert a Hosszúhetényi busz indulása előtt még volt egy meghívásunk Dömös-aljára, Tonyó barátunk pincéjéhez. Ez méltó bezárása volt ennek a szép napnak.
Az idei túrán is mindenki jól érezte magát, így biztos, hogy ha az égiek is engedik, jövőre is lesz „atiKA és Barátai" túra!
Köszönöm mindenkinek, aki elkísért túrámra!

 

atiKA

 

A képeket Balog Árpi készítette.