facebook_page_plugin

Élmény beszámoló !

oszi kikerics

A Közép-Mecseki túra "Hegyen völgyön át " áprilisban tervezett Melegmány-és Nagy-mélyvölgyi nyilt túra már kétszer halasztott, harmadszor október 20- án vasárnap nagy örömömre megtartatom.

Egy szép őszi szombaton Siposné Erzsike hívó idézetére:
"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok"
úgy terveztük barátnőmmel ,hogy szívesen töltenénk a vasárnapot a Mecsek völgyeiben.
A „Köpönyeg" ugyan igen magas csapadékoszlopot mutatott, de mégis Pécstől 70 km-re időben útnak indultunk .Útközben először csöpögött,majd szemerkélt,aztán csak esett,esett,esett...esett

Időben a pályaudvarra értünk,ahol 6 igen elszánt túrázó hölgy várta a buszt .Így lettünk nyolcan . Erzsike és Klári (Tóth) GPS-se „újratervezett". A Dömörkapunál még kettő hölgy csatlakozott hozzánk .Így indultunk el a Tettye irányába .Útközben a kilátókból a borús várossal ismerkedtünk.(Sebaj-barátnőmmel a Pünkösdi virágzó Tettyére emlékeztünk)
No, de ez a rövid,esős pár óra is jól felfrissítette a lelkünket : )
Erre volt szükségünk, hiszen hétfőtől újra munkanap lesz.
Köszönjük Erzsike a túrát!
Várjuk jelentkezésedet: Szetecska Gertrud

Most nem az égi áldást esőt, hanem amire vágytunk csodálatos ragyogó napsütést, lágy szellőt küldtek az égiek.
Nyugodtan maradhatott volna a szeptember végére túrára indított Petőfi idézet:
"Szeptember végén" Míg nyílnak a völgyben a kerti virágok"

Megállta helyét most október 20-án is, mert csodálatos harangvirágcsokrokra bukkantunk a színes aranysárga lomblevelek között. Az Ágnes vízesésnél olyan csodálatos látvány tárult elénk: színesebbnél-színesebb falevelek pillengéreztek a fáról, úsztatva tova a kis patakokba. Leírhatatlan szép most az erdő !
Maradandó élményért csak úgy kattogtak a fényképezőgépek.

A túrán 17 -en voltunk. Nagyon örültem, hogy vegyes korosztály jött el a huszonévesektől - majdnem a hetvenévesekig.

Akinek a fent idézett esős túrából jutott, többek között Szetecska Gertrudnak is sajnos a mostani túrára nem jött el, azok közül csak ketten voltak. Pedig jeleztem e-mail címre, és nagyon vártalak Benneteket. Nem fájditom a szíveteket, biztos megvolt az oka amiért nem tudtatok eljönni !
Ez úton szeretném megköszönni Gertrudnak a kedves megköszönő írását.

Nos a túra vidám jó hangulatú volt, a visszajelzésekből is ítélve mindenki jól érezte magát.

Köszönöm a részvételt !!

Sipos Imréné (Erzsike)
túravezető