facebook_page_plugin

Körbejártuk Komlót

Nyári meleget ígért szeptember első hétvégéje, szombati túránkat célszerűnek látszott valamelyik fürdő felé irányítani. Előző héten a Szent Márton út Kisújbányától Sikondáig tartó szakaszát jártam be, a túrát is erre a környékre terveztem. A Várvölgyi megállóban szálltunk le a Szekszárdi buszról, ahol Derksen Gyöngyi, a Via Sancti Martini Baranya megyei nyomvonalának megálmodója várt bennünket. Útravalóként az Európát átszelő kulturális útvonalról szóló ismertetőt kaptunk Gyöngyitől.

 

 

A buszmegállónál tábla mutatja a Kisbattyánra vezető utat, a Szent Márton út ezen a szakaszon nagyrészt együtt halad a piros sáv jelzéssel. Gyorsan letudtuk az első hatszáz métert a műúton, aztán bekanyarodtunk az erdőbe. A változó vízhozamú Völgységi patakon palló segíti az átkelést. Az út melletti réten nyíló kikericsek megállásra csábítottak bennünket, aztán nekivágtunk az emelkedőnek. Kereszteztük a Magyaregregyre vezető piros+ jelzést, egy kis kitérőt tettünk a Margit forráshoz, majd egy tisztáshoz érve megpihentünk a fák tövében megbúvó szép kis vadászháznál. Kiérve a Battyán-hegyre, az irtásnak köszönhetően először pillantottuk meg a Komlói víztornyot, ami a nap folyamán végigkísérte az utunkat.

 

Mecsekjánosihoz közeledve találkozunk a zöld sáv jelzéssel, a Szent Márton út itt letér a piros jelzésről Kisbattyán felé. Az erdőből kiérve feltárul előttünk a völgybe lenyúló falu látképe. A takaros házak előtt felszedték a járdát, helyette a porták előtti bejáratot építtette ki az önkormányzat. A falu közepén van a Szent Márton iskolakápolna, kulcsát a templom alatti második háznál őrzik. Érdekes, hogy az oltárkép nem Szent Mártont, hanem Szent Bálintot ábrázolja. A miseruhák még itt vannak, de istentisztelet már nem tartanak. Egy ideje déli harangszó sem hallatszik a toronyból. Komlóról helyi járat közlekedik a faluba, a buszforduló melletti félbetört kereszt most lehangoló látványt mutat.

 

(Kisbattyánból a betonúton jutunk vissza a piros jelzésre, azon mehetünk Mecsekjánosiig. Néhányszor végigjártam már ezt az utat, végtelen hosszú unalmas gyaloglás maradt meg az emlékezetemben. Ha közben figyelünk a látványosságokra, akkor azért gyorsabban telik az idő. Az erdőt elhagyva jobbról egy lovastanyát pillantunk meg, aztán hamarosan Jánosi Engel Adolf egykori vadászkastélyához érünk. A komlói szénbányászat megteremtője 1900-ban építette ezt a pusztulásában is lenyűgöző kastélyt. Továbbhaladva érdemes lenézni a Gadányi tavakhoz, az út mellett vendégház is üzemel. A moto-cross pályához érkezve löszfalak vonják magukra a figyelmet, majd a „BORBÁLA” Hidépítő-Bányász emlékparkban csodálhatjuk meg a Zobák-Aknai torony kerekét. Mecsekjánosihoz közeledve Lenint is megpillanthatjuk, az egyik udvaron magányosan szemléli a világ proletárjainak ténykedését.)

 

Mivel a turisták nem szeretnek aszfalton gyalogolni, mi most egy másik utat választottunk.
A lovastanyánál felmentünk a gerincre, azon indultunk Mecsekjánosi felé (Rónaky Gizi javasolta ezt a földutat). Csodálatos panoráma tárult fel előttünk minden irányban. Hamarosan a moto-cross pálya fölé értünk, a kerítésen belül hatalmasat ugrató versenyezőket láttunk. Egy út melletti kereszt jelezte, hogy régebben a kerítésen kívül is nagyobb lehetett forgalom. A Mecsekjánosi Fő-utcára éppen egy vasúti átjárónál értünk ki. Átmentünk a patak fölötti hídon az Iskola utcába, közel a Keresztelő Szent János templomhoz. A rendezett utcaképhez illően a templomot is felújították, az épület mögötti kálvária rendberakása még várat magára. Dél fele járt az idő, a templom fölötti fák árnyékában megebédeltünk.

 

Ebéd után az Iskola utcán mentünk tovább, innét újra a piros sáv jelzésen folytattuk az utat. A falu végén jobbra kanyarodtunk Mecsekfalu irányába, felkapaszkodunk a tetőre, és egy kiégett épületet elhagyva letértünk a műútról az erdő felé. Most a másik oldalról láttuk Komlót, háttérben a Zengő és a Hármashegy is feltűnt. Látványos innen a moto-cross pálya vonalvezetése is. A túloldalon, a lombok között már megpillantottuk Mecsekfalut, a temető mellett elhaladva leértünk a házak közé. Ismerősöket üdvözöltünk a kultúrház udvarán, majd a Sarlós Boldogasszony templomot érintve továbbmentünk Sikonda felé. Az akácfás részt elhagyva hiányos a jelzés, először balra kell fordulni, majd a gerincen haladó távvezeték irányába. A gerincről már látjuk az út melletti keresztet. Néhány éve még ez is szomorú látványt nyújtott, most tisztességgel helyreállították, ha nem is az eredeti formájában. Egy utolsó pillantást vetettünk Komlóra, aztán leereszkedtünk a túloldalon. A pihenőhelynek is alkalmas Ökoturisztikai Oktatási Központ épületei, majd a Gyermektábor mellett elhaladva értünk a Sikondai Vadásztanyához. Az eredeti célhoz igazodva a fürdőben leáztattuk az út porát, majd a horgásztó mellett kimentünk a 17:06-os buszhoz.

 

Jónás István, Pécs, 2013-09-08