facebook_page_plugin

Mi is ott voltunk a Balokány-ligetben!

Április 30-án a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség volt az egyik rendezője a Balokány-ligetben a Civil-napnak. A rendezvényt a "méhek napja" alkalmából szerveztük. A délután 14-18 óra közötti időtartamban kézműves játszóházak, vetélkedők, ügyességi játékok, ismeretterjesztő előadások és programok, totó,virágmagültetés ,termelői piac várta az érdeklődőket.


Szövetségünk asztalánál a természettel kapcsolatos rejtvényes feladatok várták a gyerekeket, mellette rátekinthettek jelvényszerző mozgalmaink szép kitűzőire, a szövetségünk életét, legfontosabb adatait tartalmazó szórólapunkra is. A legizgalmasabb mégis a közösségi szolgálatot teljesítő fiatalok (Leőwey Klára Gimnázium) által hozott mikroszkópok által kínált látnivalók voltak a gyerekek számára. A vizsgálat tárgyai között a hártyás szárnyú rovarok szárnyszerkezetétől, a rovarlábakon, a zöld moszatok szálain át az emberi hajszálig minden előfordult, amit a környezet kínált.
De Baumann Józsi az utánpótlást is nevelte: a gyerekek vízhőmérsékletet állapítottak meg az Aranyeső forrásnál (vízkifolyástól a tóbefolyásig), s izgalmas méréseket végeztek a vízhozammal kapcsolatban is.
Szövetségünk képviseletében Baumann Józsin (és Ági lányán) kívül Rónaky Gizella és Szűcs Olgi láttak el feladatot, de hosszabb-rövidebb ideig jelen voltak Szabó-Dalecker Ibolya, Gida Tibor, Andrasek Csaba és Andrasekné Dávid Erika is. A hat fiatal a Leőwey gimnáziumból, akik a mikroszkóppal varázsolták el a gyerekeket, szintén jó kedvvel, türelmesen foglalkozott a nagyszámú érdeklődő gyerekkel.
Köszönet a munkáért, a helytállásért és az érdeklődésért is. Legközelebb az ősz folyamán leszünk fő szervezők a Balokány-liget civil napján. Ekkor (bízva abban, hogy az építkezés addigra befejeződik) parkversenyt is szervezünk a tájfutás szabályai szerint, s mellette olyan programokat, amelyek a fiatalokat, gyerekeket közelebb hozzák a Balokány-ligethez és a természetbarát mozgalomhoz is.

Tóth Klára

 

Horváth Renáta  ( Leőwey Gimn. tanulója ) képei megnézhetők itt !