facebook_page_plugin

Mecsek 50 teljesitménytúra...

Mecsek 50  teljesitménytúra ellenőrzőpontja a Bazsarózsa kulcsosházban.
 
Lelkesen és szeretettel vártuk a teljesitménytúra indulóit 2013 április 27-én.
A 30-as táv első versenyzője gyorsan befutott.
A 15-ösök napközben kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek.
Sok olyan túrázóval találkoztunk, akik minden évben végigjárják valamelyik távot.
Az 50-esek késő délután érkeztek. 45 km a hátuk mögött. Menetlapjukon az összes pecsét, ami begyűjthető volt a mai napon. Volt aki fáradt, megviselt, kimerült, - Teljes joggal  !


 
Süteményt és gyógynövényes teát kaptak a túrázók. A teát mecseki teafűvel és saját készítésű bodzaszörppel izesítettük.
A dicséret nem maradt el.  "Ez itt a legfinomabb pont" mondta egyik 10 év körüli teljesítménytúrás.
 
A nap fénypontja az volt, amikor Balog András érkezett pecsételésre, aki csapatával 30 évvel ezelőtt rendezte az  "első"  Mecsek 50 teljesítménytúrát. A csapat vezetője akkor Karádi Károly volt.
 
A képeken látható hogy a nevezők között sok volt a gyermek, a legfiatalabbak között még óvódás korú is volt, aki becsülettel végigjárta a teljesítménytúrát.
 
Büszkék vagyunk rátok!

 

Szöveg, képek: Bors Valéria