facebook_page_plugin

Dél-Baranya turistája nyomában

delbaranya

 

 

Április 21-én ezzel a névvel indult túrám. A szép napsütéses reggelen 27-en szálltunk buszra, hogy eljussunk az Ormánság kapujába, Diósviszlóra a túra kiinduló pontjára.


Harkányi buszt bevárva már eggyel többen mentünk a tájházához ahol megszemlélhettük a régmúlt tárgyi emlékeit és ismertetőt kaptunk a település múltjáról-jelenéről. Ez után az ismeretszerző kitérő után indultunk a kék sáv jelzéseket követve a Nagy-hegy irányába. A szőlőhegy után átléphettünk a Horvát tengerpartról jövő gázvezeték fölött, és kereszteztük az egykori Pécs-Harkány vasútvonal nyomvonalát. A Nagy-hegy lábánál a tavaszi héricsek sokasága, míg a kilátónál Balog Árpi barátunk várt bennünket, Ő hozott egy kis gyűdi kóstolót. A hegyről levezető, sziklákon kanyargó ösvény sokaknak annyira tetszett, hogy ide biztosan visszajönnek majd. Továbbra is a kék sáv jeleket követve haladtunk a Janus pincészet területén keresztül az útjelző tábláig. Itt egy kis pihenővel bevártuk a pincészetbe belátogató túratársakat. Majd tovább haladva a tisztás nyergében váltottunk másik turistajelzésre, a piros háromszögre. A sziklásnál kettévált csapatunk, páran borvásárlásra indultak Árpi pincéjébe, míg a túrázók nagyobbik része tovább ment az egyre meredekebbé váló hegyoldalban a Fájdalmas Szűzanya szobrát és a Kálváriát is érintve a kegytemplomhoz. Ki-ki vérmérséklete szerint szemlélődhetett, majd az Arany-hordó borozónál találkoztunk, hogy megtegyük utunk utolsó részét a Máriagyűdi elágazóhoz, ahol pár perc várakozás után felszállhattunk a pécsi buszra.
Úgy gondolom tartalmas napot tudhattunk magunk mögött és remélhetőleg többen is visszajönnek majd ide, a Villányi-hegység Ny-i végébe!

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség nyílt túráját vezette, és e pár sort összehozta atiKA, a Dráva TSE túravezetője.

 

A képeket:Hammer Emil és Balog Árpád készítette!