Baranya Megyei Természetbarát Szövetség - Szép napunk volt!
facebook_page_plugin

Szép napunk volt!

A 16. Baranyai Aurél emléktúrát szervezte a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2018. január 8-án. E túra útvonalának első harmada – hagyományosan – évek óta azonos. Azon az úton megyünk, amelyen a Cinke tanya egykori látogatói, a négy barát is járt.
A szentkúti buszfordulótól a zöld háromszöggel jelzett úton kapaszkodunk fel a Vörös-hegyre, ahol a Cinke tanya helyén, a Mecsekerdő Zrt által kialakított pihenőhelyen idézzük fel Baranyai Aurél, Csokonay Sándor, Millner Jenő és Millner Pál alakját, a helyhez fűződő történéseket, emlékeket. Itt áll az az emlékkő is,amelyet a hőerőmű, az erdészet , a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Mecsek Egyesület állított 2003-ban. A megemlékezésben nagy részt vállal a Baranyai család, elsősorvban Baranyai Pál, aki nemcsak édesapját, hanem a családot, a barátokat, illetve a kort is idéző gondolataival segít rálátni az évtizedekre, amelyben a négy barát élt, barátkozott, járta az erdőt, használta menedékül a kis házat.

 

 

 

 


A túra további részében az elmúlt évek során igyekeztem mindig változatos, új utakat találni. Hol keletre, hol nyugatra, hol északra folytattuk utunkat, követve azok példáját is, akikre a Cinke tanyánál emlékeztünk. Túráztunk már metsző hidegben, térdig érő, frissen hullott hóban, szélben, sárban, de olykor – mint idén is – tavaszias időjárásban. Az általában 12-15km-es túrát nem mindenki járja végig. Előfordul, hogy néhányan önálló útvonalat választanak a visszatérésre. A Cinke tanyánál a Baranyai család finom mézes és „natúr” pálinkájával koccintunk egymás, és elődeink emlékére, tiszteletére, egészségére, majd a tovább túrázók indulnak, hogy a tervezett útvonalon még sötétedés előtt visszatérjünk a városba.


A túra első részéről Jónás István túravezető társunk gondolatait idézem:
A sok lehetőség közül ma a Baranyai Aurél emléktúrán vettem részt. Leginkább azért, mert közel áll hozzám az a szellemiség, amivel Baranyai Aurél közelített a világhoz, a természethez, a növényekhez. 49-en indultunk el a Szentkúti fordulótól a Tóth Klára vezette túrára. Meredek kaptatón kígyózott fel a csapat a csapat a Horvát Adolf Olivér emlékkőig, ahol egy rövid megemlékezéssel tisztelegtünk a Mecsek legnagyobb botanikusa előtt. A gerincet elérve a Cinke tanyához vezetett az utunk, ez az erdőben rejtőzködő házikó volt a négy barát - Baranyai Aurél, Csokonay Sándor, Millner Jenő és Millner Pál - kedvenc tartózkodási helye. A csapattal tartott Baranyai Aurél számos leszármazottja, közülük Baranyai Pál mesélt édesapjáról kedves és élvezetes családi történeteket. A visszaemlékezés után több részre szakadt a társaság, mi a Laci forrás érintésével leereszkedtünk a Szuadó-völgybe, ahol a főcsapatról leválva igyekeztünk az Orfűi elágazáshoz, hogy elérjük a Pécsre induló buszt.

Jónás István fotói itt.


A Szuadó-völgyben elbúcsúztunk néhány túratársunktól, majd – egy jelöletlen úton – felkapaszkodtunk a gyönyörű bükkösben a zöld sávval jelzett útra, majd leereszkedtünk – szintén jelöletlen úton – a Körtvélyesbe. Nagyon szép, tiszta erdőben gyalogoltunk, a változatos domborzati viszonyokat mutató tájban. Először lejtmenetben, majd a patak kanyargását követve lassú emelkedőn haladtunk. Ekkor már nagyon szép kék volt az ég, kellemes a hőmérséklet és a pihenőhelyeken a társaságról is érződött, hogy jól választottunk. Az értorna, amit a három komoly emelkedőn végzett keringési rendszerünk, nem volt könnyű, de a feladat maradandó pirosítót kent az arcunkra.


50. túratársunk, Betyár kutya is örömmel szaladgált (többnyire előttünk), így a menekülő őzek látványában is csak az élenjárók részesülhettek. Kényelmes tempóban haladtunk az avarral vastagon borított úton, majd megpillantottuk a piros cseréptetős, fehér falú kulcsosházat, amely a volt Petőcz-akna közelében helyezkedik el. A házat a Mecsekerdő Zrt. nemrég újította fel, s rönkasztalok, padok szolgálják az erre járókat. Elfogyasztottuk maradék elemózsiánkat, majd a Vásáros úton leereszkedtünk Orfűre. Hol a lábunk alá figyeltünk a sár és a nagyobb kövek miatt, hol az út menti csodálatos, szúrós csodabogyó bokrokkal gazdagon díszített töbrökben gyönyörködtünk. A nap is kisütött társaságunk tiszteletére, hogy még szebb képet mutasson a fák közül kivillanó Balázs-hegy fennsíkja a kilátóval és a nyaralókkal. Leereszkedve Orfűre még igénybe vettük az út menti kutat, hogy felszerelésünkről, botjainkról, bakancsainkról eltüntessük a sarat. A buszon hazafelé, a jóleső melegben kellemes fáradság jelei mutatkoztak rajtunk. Összegezve a teljesítményt úgy érzem, hogy ez a túra is gyarapított bennünket, szellemileg, érzelmileg és fizikailag egyaránt. Köszönöm mindenkinek, aki ebben partner volt.


Ami kissé árnyat vet jó hangulatunkra, hogy érzékeltük, hogy az erdő tulajdonosa, kezelője nem győzi eltakarítani a viharok által kidöntött fákat a turistautakról. Így akadályokba ütköztünk a zöld háromszöggel jelzett úton több helyen is. Ezek a kidőlt fák a vihar miatt fekszenek keresztben az úton. Amit azonban a kék körrel jelzett út (a kék sávról a Laci-forráshoz) utolsó harmadán tapasztaltunk, az emberi mulasztás, hanyag munkavégzés eredménye. Úgy látszik, hogy a gyérítés, amit e területen végeztek, csak addig fontos feladat, amíg eladható minőségű fák kitermelése folyik. A gallyak, ágak – úgy tűnik - már nem fontosak, keresztbe dobálják a turistaúton. Emiatt aztán ez a rész nem volt a legszebb, legkönnyebb szakasza a túránknak, sőt nagy óvatosságot igényelt tőlünk kerülgetni, átlépni a keresztben fekvő ágakat, hogy baleset nélkül megússzuk. Jelzésünket,fotóinkat továbbítjuk azokhoz, akik felelősek az erdei turistautak járhatóságáért, s reméljük csak idő kérdése, hogy elháruljanak az akadályok az erdőjárók elől.

                                                                                                                                                                                   Tóth Klára túravezető