facebook_page_plugin

Forrástisztítás a Zengő körül

6-os útról befordulva még elég bánatosnak tűnt a Hármashegy-Zengő vonulata, de Püspökszentlászlóra éve már erőlködött a nap a Zengő fölött. Az utcaképet nézve rögtön eszembe jutott, hogy itt csak az egyik oldalon sütik a palacsintát. A templomhoz érve először megkerestem Göbölös Pista sírját, aztán Győrfy Misi megrogyott síremlékénél is megálltam. Az arborétum őszi színekbe öltözött, mint ahogy a domboldal is a Zarándok kút felé. A forrásnál mindig rend van, apácák látogatnak ide mostanában – valamikor a háborúból hazatért szentlászlói férfiak zarándokoltak hálából minden évben a Mária-kápolnához.

Meredek az út a Zengőre, jó volt megállni egy-egy képet csinálni. A kilátó oldalán tábla emlékeztet a tervezett lokátor elleni összefogásra. Győrfy Misi itt feküdt a markoló elé (végül aztán az életét is itt végezte be, de az már egy másik történet). Sokon aludtak akkor télen is az esőházban, ami most már düledezik, kiírták rá, hogy életveszélyes.

A Réka kunyhó felé végig lejt az út, gyorsan lehet haladni. Útba esik a Gizella forrás, a felújítás óta mindig folyik víz a csövön. Az Etelka forrás a szokásos képét mutatta, a környék sem (nagyon) szemetes. Gyorsan ment az idő, a gerincen visszafordultam a Miske tető felé, nem mentem le Kisújbányára. Inkább a legelőn bóklásztam gombát keresve, nem sok sikerrel, virágot többet találtam. Már amit nem legeltek le a tehenek. Ők is a turistaúton szeretnek lenni, nem könnyű közlekedni tőlük. Szerencsére már csak két hétig lesznek kint (ezt nem ők mondták, hanem a pásztor).

A Diós kút közel van Szentlászlóhoz, lassan körbeér a túra. Itt is rend van, bővizűen folyik a forrás, csak a leveleket kellett félrehúzni. Valaki egy üvegtartó fát rakott a medence fölé, azt meghagytam. Még egy kis kitérőt tettema Csendes kúthoz. Van egy érzésem, hogy csak én járok ide, de most megérte, mert találtam egy nagy adag gyűrűs tuskógombát. A forrás a kidőlt fáktól egyre hangulatosabb lesz. Csak az elszökő vizet kellett megfogni egy kis agyagtapasztással, hogy a kifolyócső felé vegye az irányt. A Ferenc kápolna felől értem vissza a faluba. Szép idő volt ma, kár hogy egyedül voltam (de legalább jó volt a társaság).

 

Keleti Mecsek, 2016-11-10.                                                                                                                      Jónás István (POEÜ)