facebook_page_plugin

Szent Márton út Baranyában

szent marton jelzes

Az első szakasz (a patacsi templomtól Orfűig) végigjárására 2015. április 11-én hívjuk, várjuk az érdeklődőket.
Az útvonal hossza 12,5 km, a szintemelkedés 390 m.


Találkozás szombaton reggel 8.45-kor a patacsi templomnál. Ide a 25-ös számú autóbusszal lehet eljutni, amely 8 órakor indul a Budai vámtól, és az Árkádnál is van megállója.


A résztvevők zarándoklevelet kapnak az indulásnál, amelyben a Szent Márton templomokban található bélyegzőket gyűjthetik.

 

Szent Márton 316-ban született a pannóniai Savariaban, melynek helyén a mai Szombathely épült.
Katonai tribunus fiaként maga is katonának állt. A Római Birodalom katonái közül nemcsak vitézségével, hanem jóságával, a betegek és szegények iránti részvétével tűnt ki.
Szent Mártonról Európában több száz települést neveztek el, tiszteletére több ezer templomot szenteltek fel. Országok, egyházmegyék, plébániák, karitatív szervezetek patrónusa, kórházak, óvodák, iskolák, kórusok, különféle civil szervezetek vették fel nevét.

Márton 316-ban a mai Szombathely területén található egykori Savariában született, bejárta egész Európát, a franciaországi Tours városának püspökévé választották, s ott is lett eltemetve 397. november 11-én.
Születésének és halálának helyszínét a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal, a Via Sancti Martini köti össze. Az út fejlesztését Magyarországon a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa koordinálja.
A Tanács a Szent Márton Kulturális Központok Európai Hálózatának többi tagjával célul tűzte ki, hogy 2016-ra, Márton születésének 1700. évfordulójára megvalósítja a 2400 kilométeres gyalogos útvonal teljes kiépítését, és elkötelezetten munkálkodik a Mártoni örökség, az egymással való osztozás nemes cselekedetének széles körben való megismertetésén."

2010-ben kezdődött a SZENT MÁRTON ÚT BARANYÁBAN – VIA DIVIDE CARITATEM kiépítése, amely a megyében található, Szent Mártonnak szentelt templomokat és a róla elnevezett településeket köti össze egy természeti szépségekben, építészeti, művészeti, néprajzi örökségben, kortársalkotókban- és alkotásokban gazdag, különféle nemzetiségek által tarkított közel 500 kilométeres, gyalogosan és kerékpárral is járható útvonallal. Jelzése:

szent marton jelzes

Az út létrehozásának ötlete a Kisújbányáért Alapítvány képviselőjétől, Derksen Gyöngyitől való, kialakítása a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség irányításával, tevőleges részvételével zajlott. Továbbra is fontosnak tartjuk a Baranyai Szent Márton Gyalogos Zarándokút gondozását, megismertetését, ezért az idei Nyílttúra programunk keretén belül 7 szakaszra bontva mutatjuk be az érdeklődőknek.
„Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki „osztozni" szeretne egy imán, egy nevetésen, egy szép túrán, egy könnycseppen, egy történeten, egy éneken, egy jelfestésen, egy beszélgetésen, egy koccintáson, egy versen..."
(az idézett mondatok a Kisújbánya weboldalról valók).

Mindenkit szeretettel vár a túravezető:

Tóth Klára
0620/527 8913