facebook_page_plugin

Túrabeszámoló

Augusztus 16-án szombaton szép időben 44 fővel indultunk az előre meghirdetett Szent Márton útvonalon, ami a Sikondai elágazástól Kisbattyánig tartott.


Nagyon jó hangulatban indultunk a Sikondai tavak mentén, gyönyörködve a hangulatos tájban,majd az Ifjúsági tábort elhagyva tértünk rá a Sikondai tanösvényre. Itt egy rövid emelkedő után értük el Körtvélyes felett lévő mezőt majd leereszkedve Mecsekfalu temetőjébe csodáltuk meg az Erzsébet emlékfáját.
Tovább menve Mecsekjánosi szép házait a Római kat. templomot, valamint Dénes Gizella írónő lakhelyét néztük meg. Ezen az útvonalon hagytuk el a turista út piros sáv jelzését és tértünk rá a STM ( Szent Márton út ) jelzésre. Mielőtt a motoros kroszpálya fölé emelkedtünk, hosszabb pihenőt tartottunk, majd elindulva részesültünk a motorosok ügyességébe. Szép tisztáson mentünk tovább és gyönyörködtünk az elénk táruló tájba. Az erdőbe betérve hamarosan eljutottunk végcélunkra Kisbattyánba, ahol a helyi lakosú Teri néni nyitotta ki a Szent Márton templomot. Megtekintése után még maradt egy kis idő a busz indulásig, így a csapat egyik fele megtekintette az ott lévő tavat a másik fele az aznap tartott falu napra csöppentünk be, ahol lehetett fogyasztani finom gulyást , kávét, üdítőt, sört.
Nagyon kedves emberekkel találkoztunk.
A 14,30-kor induló busszal mentünk Komlóra ahol is elértük a 15 órai Pécsi járatott.

Összességében, túránk jó hangulatban kedves túrázók társaságában telt el. Mindenkinek köszönöm, aki velem tartott és végig haladt a nemrég elkészült zarándok úton.

Szűcs Olga