facebook_page_plugin

Régiós vetélkedő

„Selymit a barka

már kitakarta,

sárga virágát bontja a som…

Azok a fiatalok, akiket a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség által szervezett vetélkedő március 16-án a Közép-Mecsek turistaútjaira vitt, mindent megláttak, amit Áprily Lajos megfogalmazott Március című versében . Ők már azok az ált. iskolás és középiskolás gyerekek voltak, akik az előző hetekben megtartott megyei fordulón túljutottak, s bizonyították, hogy tájékozottak a természet-és térképismeretben, szívesen járják a turistautakat és –ha a felnőttektől egy kis támogatást, biztatást kapnak- nem idegenkednek az effajta megmérettetéstől.

 Délelőtt 9 óra körül az átlag vasárnap délelőttihez képest nagyobb nyüzsgés volt a Pintér-kert előtt. Először a Zipernovszky Károly Műszaki Szakközépiskola 17 fős csapata érkezett Kámi Róbert tanár úr vezetésével. Ők nem versenyezni jöttek, hanem éppen a verseny lebonyolítását segítették pontőri munkájukkal- a közösségi szolgálat keretében. A feladatok szétosztása után indultak is őrhelyeikre: a Dömörkapuhoz, a PVSK síházához, a Kis-Tubesre, Tubesre, a Roboz-pihenőhöz és a Balázs-pihenőhöz.

„Nélkülük ez a program nem jöhetett volna létre!”

Azután lassan érkeztek a vetélkedő gyerekek és kísérőik, tanáraik, s néhány szülő is Kaposvárról, Szennáról,Szekszárdról, Bonyhádról, Komlóról és Pécsről.  A sorsolás izgalmai után az első 6 csapat 8 percenként rajtolva átvette a feladatlapokat, s nekiindultak az erdőnek. A második 6 csapat a Pintér-kertbe indult, ahol egy térképvázlaton megjelölt útirányban körbejárták a gyönyörű helyet, s érintették a megadott pontokat, megválaszolták a kezükbe kapott feladatlap kérdéseit, amelyekre a válasz a terepen megtalálható volt.

Nem „üresjáratban” telt a várakozási idő.

Az utolsó csapat 11 óra 38 perckor indul el, ekkor néhány órára elcsendesült a DDNPI Oktatási Központja. A rendezvény munkáját segítő Baranya megyei társaim (Szabó-Dalecker Ibolya,Csábi Mária,Sipos Imréné és Arató Tünde)elkezdték kenni a zsíros kenyeret, aprítani a lilahagymát,keverni a málna-és narancsszörpöt, megteríteni az asztalokat, s aztán izgatottan vártuk a híreket. Úgy gondoltuk, ha nincsenek hírek, az jó. Akkor rendben megy minden. Kevés kivétellel ez így is volt. Egy komoly „keverés” volt: egy középiskolás csapat a menetutasítást felületesen olvasta, a térképet nem böngészte. Lapisnál nem fordult vissza a város felé, hanem egészen Vágotpusztáig gyalogolt, s csak ott kezdett gyanakodni, hogy valami nincs rendjén. Telefonon hírt adtak magukról, s Strasser Péter, aki tanítványait hozta a vetélkedőre, autójával elment értük és behozta őket a célba. Mivel az idő eljárt, így az utolsó állomás feladatai kimaradtak számukra. Ez meg is látszik az eredményükön. A másik szabálytalanság a sorrendiségben volt, egyik csapat megelőzött három másikat is, nem vették komolyan a menetidő betartását.

14 óra után perccel kezdtek visszaérkezni a csapatok. Az első hat csapat még átment a Pintér-kertbe, hogy végigjárják ők is a megadott utat. Aztán összesítettük az elért pontokat, s közben örömmel hallgattuk az élményeket, gyönyörködtünk a kipirult arcokban, fogadtuk a hol jogos, hol alaptalan kifogásokat, bogarásztuk az olykor olvashatatlanul csúnya bejegyzéseket. Jó volt látni a zsíros kenyeret jóízűen falatozó, az átélt élményeket tárgyaló, beszélgető gyereksereget.

Elég hamar sor kerülhetett az eredményhirdetésre. Az eredmények között nem volt túl nagy „szórás”, ez bizonyítja a tanulók felkészültségét, a témában való jártasságát. Köszönet jár ezért a felkészítő, támogató nevelőknek!

Az eredmények:

Általános Iskola

Helyezés

Iskola

rajtszám

állomások+

Pintér-kert

össz.

1. 

Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule Szekszárd

10.

34+4

38

 

2.

  • Fekete László Általános Iskola Szenna
  • Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule Szekszárd

4.

31,5+4

35,5

5.

32+3,5

35,5

3.

Budai Városkapu Iskola Pécs

1.

30+3,5

33,5

4.

Kenderföldi Általános Iskola Komló

8.

28+2,8

30,8

5.

Budai Városkapu Iskola Pécs

11.

25+2,5

27,5

Középiskola

 

Helyezés

Iskola

rajtszám

állomások+

Pintér-kert

össz.

1.

Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium Pécs

9.

39+3,8

42,8

2.

Római Katolikus Gimnázium Kaposvár

5/a

38+3,5

41,5

3.

Perczel Mór Szakközépiskola

Bonyhád

3.

31,5+2,8

34,3

4.

Perczel Mór Szakközépiskola

Bonyhád

2.

27+2,8

29,8

5.

Római Katolikus Gimnázium Kaposvár

6.

24+3,8

27,8

6.

Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Pécs

7.

17,5+2,5

20

 

 

Az eredményhirdetésnél hangsúlyoztuk, hogy az igazi ajándék ezen a napon a gyönyörű tavaszi erdőben való séta, barangolás, a kilátókról elénk táruló táj képe, az útközben látott tavaszi virágok, virágzó cserjék látványa és az együtt töltött idő, de azért tárgyi ajándékok átadására is sor került támogatóink jóvoltából. Ezek az ajándékok alkalmasak arra, hogy a témában további ismeretekre, gyakorlatra tehessenek szert a fiatalok. Így térképek, tájolók, könyvek, ismertetők voltak az asztalon. A két első helyezett csapat iskolája számára kupát adtunk át, minden résztvevő emléklapot kapott. A kísérő, segítő és felkészítő nevelők, felnőttek Müller Nándor ajándékaként a Völgyi Sándor madárfotóit tartalmazó naptárt vehették át, köszönetképpen fáradozásukért. A DDNPI jóvoltából minden résztvevő kitűzőt és ismertető kiadványt kaphatott. A rendezvény egyéb költségeit a MOB szabadidős pályázatán elnyert pénzösszegből fedeztük.

Áprily Lajos fent idézett versét így kezdi:

„A nap tüze, látod,

a fürge diákot

a hegyre kicsalta…”

Esetünkben nem annyira a „nap tüze” (bár az időjárás is a támogatóink között volt!), hanem inkább a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség elnöksége,  Dománszky Zoltán, Berlinger Anita, Balázs László, Fodor Péter és segítőtársaik,valamint Baranya megyei segítőtársaink munkájának köszönhető, hogy a fiatalok ezt a napot természetes környezetben, szellemi és fizikai gyarapodásukat szolgáló , egészséges tennivalókkal töltötték. Köszönet mindenkinek, aki segítette a program megvalósulását. Számu(n)kra az igazi ajándék az lesz, ha még több fiatalt látunk az erdőben túrázni, ill. tevékenykedni a természetbarátok körében.

Tóth Klára

 a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség elnöke