facebook_page_plugin

KÖZGYŰLÉS-2014. FEBRUÁR 8.

bmtsz logo

 

 

Az eső ugyan esett a 2013-as évet értékelő, lezáró közgyűlésünkre való gyülekezés idején, de ezt inkább úgy fogtuk fel, hogy legalább nem kívánkozunk a természetbe az eső miatt, s nyugodt körülmények között, a végzett munkához méltó módon tudjuk közgyűlésünket megtartani . A Kulturális Központ (Szivárvány Gyermekház) tanácskozó terme megújult berendezéssel várt bennünket.

A bejáratnál Rónaky Gizella fogadta a vendégeket, a regisztrációnál Papp Eszter és Sipos Imréné teljesített szolgálatot. A büfében - Szabó-Dalecker Ibolya és a Mecseki Kóborlók részvételével szorgos kezek munkálkodtak, készítették a szendvicseket, fogadták az otthonról hozott finomságokat. A teremben Nagy Balázs a technikát (projektor,laptop) tette alkalmassá a vetítésre, Strasser Péter és jómagam pedig előkészítettük az írásos anyagokat, okleveleket, s még egyszer áttekintettük a forgatókönyv néhány pontját. Zsula Ákos egy szomszéd teremben „bemelegítette" klarinétját, s az ő szereplésével, egy kedves Glinka dallammal köszöntöttük az egybegyűlteket. Üdvözlő szavaimban -az előző évről szólva- a Magyar Turista Szövetség megalakulásának 100 éves évfordulójára is emlékeztem, s – ezzel elődeink előtt is tisztelegve - megidéztük annak a filmnek a részletét, amelyet a központi ünnepségen is levetítettek. Peregtek a képek, amelyek Karádi Károly, a Baranya Megyei Természetbarát Bizottság egykori elnöke szavait idézték.
A közgyűlést –mint az utóbbi években mindig- Strasser Péter, a BMTSZ alelnöke vezényelte le. Jelezte, hogy – a jelenléti ívek alapján- határozatképesen kezdhetjük tanácskozásunkat. A szöveges beszámoló-amit előzetesen megkaptak a tagszervezetek- kiegészítéseképpen Gida Tibor (Dráva TSE) és Őri Zsuzsanna (Hétdomb TE) számolt be egyesületük előző évéről. Gida Tibor, annak okán, hogy egyesületében a hamarosan sorra kerülő közgyűlésükön átadja a stafétát a fiataloknak, kicsit régebbi idők (40év!) emlékeit is felidézte. A közgyűlés a kiadott napirend szerint haladt. Az előterjesztések után a közgyűlés elfogadta a beszámolókat (a 2013. évi munkáról, a 2013.évi költségvetés végrehajtása, a 2013.évi közhasznúsági melléklet).Dr Tihanyi László, az Ellenőrző Bizottság elnöke beszámolójából kiderült, hogy anyagi szempontból nehéz év áll mögöttünk. A pályázati források bizonytalanok,a támogatások összege is csökken. Ez indokolta azt is, hogy a 2014. évi tervek és költségvetés elfogadásakor előrevetítettük a változtatás szükségességét az anyagi lehetőségek függvényében. Örömteli része volt a közgyűlésnek az elismerések átadása. Először az egyéni túrapontversenyben kiválóan teljesítő sporttársakat köszöntöttük, oklevéllel tettük emlékezetessé kitartó, komoly éves munkájukat.

A különböző korosztályokban az alábbiak kaptak oklevelet:
Takácsné Jakabos Laura (Hétdomb TE) 3841 pont
Feketéné Móró Erzsébet (Hétdomb TE) 2325 pont
Várnainé Meng Hajnalka(Dráva TSE) 1602 pont
Jónás István (POEÜ) 2527 pont
Kapitány Albert Hétdomb TE) 2132 pont
Jancsi Attila (Dráva TSE) 1794 pont
Mayer Krisztina(Tenkes TE) 1897 pont
Kühár Zsuzsanna(Hétdomb TE) 1344 pont
Ujságh Zsolt(Tenkes TE) 1599 pont
Soós Zoltán (Dráva TSE) 1012 pont
A legifjabb korosztályból
Zsula Ákos (Hétdomb TE-590 pont) és Ujságh Rudolf( Tenkes TE-440 pont)vehetett át dicsérő oklevelet.
Elismerő oklevéllel köszöntöttük Biros Bélánét(2109 pont), aki egyesületen gyűjti a pontokat teljesített túrái után. Az oklevelek átadásában Jancsi Attila segédkezett, aki szövetségünkben a minősítések, egyéni túrapontverseny felelőse.


Ezután azokat köszöntöttük, akik még tavaly szeptemberben Dobogókőn vehették át az MTSZ elnökétől az országos elismeréseket.

Így:
Balog Árpád (Tenkes TE) CZÁRÁN GYULA Emlékérem,
Feketéné Móró Erzsébet Hétdomb TE) dr TÉRY ÖDÖN Emlékérem,
Jancsi Attila (Dráva TSE) Természetjárás fejlesztéséért „BRONZ" fokozat,
Krifka László (Dráva TSE) CZÁRÁN GYULA Emlékérem
Strasser Péter (Dél-Zselic TK) Természetjárás fejlesztéséért „EZÜST" fokozat
Az egyesületek és az elnökség javaslatai alapján
Horváth Attila (Hétdomb TE),
Jancsi Ibolya (Dráva TSE),
Juhász Lászlóné (Tenkes TE),
Kovács Árpád (Hétdomb TE),
Kuizs Sándorné (Hétdomb TE),
Raub Bálintné (Nyugdíjas Szakosztály)
több éves, néhány esetben több évtizedes, a természetjárás érdekében végzett lelkiismeretes, minőségi munkáját ismertük el egy –üveglapra vésett- köszönő mondattal.


A közgyűlés érdemi részének csúcspontján az ARANYBAKANCS-DÍJ-ak átadására került sor.


Szövetségünk tagjai közül idén dr Gundrum Károlynak ítélte oda elnökségünk a díjat. Több évtizedes természetjáró tevékenysége, a Pécsi Vörös Meteor –ban vállalt vezetői munkája, példás élete, a Bazsarózsa kulcsosház körül végzett szervező és építő munkája alapján érdemelte ki a díjat.
ARANYBAKANCS-DÍJ-jal köszöntük meg Sajgó Ferencnek, a MECSEKERDŐ Zrt Szigetvári Erdészete Igazgatójának azt, hogy segíti a Dél-Zselicben végzett munkánkat, támogatja forrásépítő tevékenységünket, segítségünkre van ottani turisztikai tevékenységünk fejlesztésében. Legutóbb éppen az melengette meg szívünket, hogy emlékkövet avathattunk Balogh István barátunk, szövetségünk egykori technikai vezetője, a Dél-Zselic Klub egykori elnöke, „a Zselic szerelmese" emlékére az Aligvár-forrásnál.

A közgyűlésnek vezetőséget is kellett választani, mert jelenlegi elnökségünk mandátuma lejárt. A Jelölő Bizottság (elnöke Gida Tibor) munkája nyomán a közgyűlés választása értelmében a

BMTSZ elnöke Tóth Klára, alelnöke Strasser Péter, titkára Sipos Imréné, tagjai pedig Scheitler Adrienn és Nagy Balázs lettek.

Az elnökség „új" tagjai Sipos Imréné és Nagy Balázs is évtizedek óta természetjárók és évek óta segítik az elnökség, ill. a BMTSZ munkáját. Nagy Balázs az informatikai, technikai eszközökkel kapcsolatos tudásával, az új honlap létrehozásával, kezelésével, térképészeti munkáival,Sipos Erzsike pedig az elmúlt években a titkári feladatokat vette át akkor, amikor erre szükség volt, a lemondások és betegségek miatt. Az ügy iránti elkötelezettségükről, segítőkészségükről, nyitottságukról elnökségünk, az, egyesületvezetők, nyílt túrák résztvevői, a munkánkat közelebbről ismerők egyaránt meg vagyunk győződve. Az elnökségi tagságról lemondó társaink, Baumann Józsefné és Rónaky Gizella munkáját megköszöntük, s reményünket fejeztük ki, hogy továbbra is a közelünkben maradnak, hasznosítva évtizedes tapasztalataikat, tudásukat. A kitüntetetteket, a régi és új elnökség tagjait Zsula Ákos klarinét szólója köszöntötte.


Egyebekben érkezett a javaslat: legyen a BMTSZ tagszervezeteinek tagdíja 2000 Ft a 2014-es évtől, követve a társadalom változásait, a csökkenő egyéb támogatások ellensúlyozására. A közgyűlés a javaslatot egyhangúlag elfogadta. Ezután az MTSZ-ben végbemenő változásokról szóltunk, megfogalmazva kritikánkat is abban a vonatkozásban, hogy még mindig nincs végleges döntés a Természetbarát Kártya idei változatairól, a különböző szintekről és árakról. A hozzászólásokban is ez fogalmazódott meg: bonyolultnak és nehézkesnek tartjuk az igénylő lapot és a hozzá kapcsolódó tennivalókat.


A közgyűlés hagyományosan baráti beszélgetéssel, az elkészített szendvicsek, ízletes sütemények , az elmaradhatatlan káposztás pogácsa elfogyasztásával, finom máriagyűdi borok kóstolgatásával zárult.
Köszönöm a közgyűlés munkáját előkészítők segítségét, a helyszíni munkát, a tagszervezetek, szakosztályok, túravezetők, pártoló tagjaink aktív részvételét, a jó hangulatot, s elnökségünk nevében köszönöm a bizalmat is. A továbbiakban hasonló aktivitást, együtt töltött értelmes programokat, a természet és egymás iránti barátságot kívánok magunknak!
Tóth Klára régi és új elnök