facebook_page_plugin

Turistaút felújítások

Turistaút felújítások a Villányi-hegységben és az Ormánságban.

 

kek jelzes

 

 

A túrázóknak felfestett jelzések a fákon, oszlopokon egy megszokott jó, amit ha nem figyelünk és elmegyünk mellette, vagy csak hiányzik egy-kettő, akkor már egy rossz, amit valaki elrontott!

A sok-sok jó vélemény mellett ilyen és hasonlók is szoktak lenni a turista jelzésekről! Általában ezek a vélemények azoktól származnak akik még az életben nem próbáltak meg segiteni a turistautak festésében, vagy bármilyen más a túrázást segitő feladatban!

Ezen vélemények dacára, vagy csak azért is, Mi minden évben próbálkozunk! Igy 2013-ban is festették a turista utak jelzéseit a Dráva TSE és a Tenkes TE túrázói.

Már megszokott, hogy rendezvényünkre, a Tenkes teljesítménytúrára megújul a turistautak jelzéseinek egy része a Tenkes körül. Az idei évben a Villányi-hegységben a piros és a zöld sáv jelzések voltak a főbb útvonalak, de volt rövidebb felújítás a kék sáv és a sárga kereszt jelű utakon is.

Egy új jelzés is kialakításra került kék háromszög jellel mely a Tenkestől keletre lévő útjelző táblától vezet a csúcsra vivő műúthoz, majd onnan le a kék és sárga sávok elágazójához. Ezek festések kb. 10 km-es távon szolgálják a túrázók jobb tájékozódását.

Az őszi időszakban is festettünk, most már javarészt az Ormánsághoz tartozó részeken. Ezekre az utakra a Magyar Természetjáró Szövetség útalapjából sikerült megszerezni az anyagiakat.

A pályázatban a kék sáv jelzések kerültek felújításra a Nagy-hegy Ny-i lábától Drávapalkonya határárban lévő régi Fekete-víz hídjáig, valamint a Mailáthi gátőrháztól a volt Háromfai határőrőrsig, ami Zalátától D-re található. Kék sávokkal együtt a fonódó jelek is megújultak. Így Diósviszlón a kék kereszt jelzés, és Mailáthpuszta körül a zöld és sárga sávok valamint a kék és sárga körútjelzések szakaszai. Ezek az útvonalak kb. 40km-t tesznek ki.

A kicsit több mint 50km turistaút festésében a következők vettek részt:

Jancsi Attila, Jancsi Ibolya, Kulcsár Gábor, Romvári Tibor és Soós Zoltán a Dráva TSE tagjai közül, míg a Tenkes TE-t Andrasek Csaba, Andrasekné Dávid Erika, Balog Árpád, Juhász László, Juhász Lászlóné és Ujságh Zsolt képviselte a festési munkákban. Ők összesen közel hetven munkanapjukat fordították az útjelzések felújítására!

Reméljük a turistautakra a jövő évben is lesz anyagi fedezet az útalapból, és nem csak a szakosztályok, egyesületek és a megyei szövetség pénztárcáját terhelik majd ezek a munkák, ahogy az, az elmúlt években történt!

atiKA

 

Képek: Jancsi Ibolya, Balog Árpád, Romvári Tibor és Ujságh Zsolt.