facebook_page_plugin

Megújul az Országos Kékkör

A Magyar Természetjáró Szövetség nemzetközi színvonalú komplex szolgáltatás- és programfejlesztési turisztikai rendszer elindításáról számolt be a napokban, és ismertette a közel 2000 km turistaút 2 éves felújítási programját.

 

orszagos kektura

 

 

A Magyar Természetjáró Szövetség, a hazai természetjáró szervezetek hagyományainak folytatója és ápolója, konzorciumi formában EU forrásból milliárdos nagyságrendű pályázati támogatást nyert el 7 regionális és egy kiemelt pályázati program keretében.
A támogatás közel 2000 km turistaút felmérésére, felújítására, jelzésfestésére, kitáblázására ad lehetőséget, 2015. márciusára szerte az országban színvonalas pihenőhelyek, források és kilátóhelyek épülnek. A 21 konzorciumi partner bevonásával induló projekt minőségbiztosított szolgáltatási hálózat kiépítését, az adott területeket érintő minőségi infrastruktúra fejlesztést és online térinformatikai alapú információs rendszer felállítását valósítja meg, továbbá egy hosszútávon fenntartható és gazdaságilag önállóan működő rendszer létrehozását vállalja magára.
A projekt elsődleges haszonélvezői az ökoturisztikai infrastruktúrát, az ökoturisztikai lehetőségeket pihenési, rekreációs, üdülési és sport/teljesítmény céllal igénybe vevő személyek, elsősorban a gyermekes és gyermektelen fiatal családok, akik számára a megfizethető kikapcsolódás jelenti a fő motivációt.
Számukra a jól szervezett, jól bemutatott, garantált minőségű szolgáltatásokat és megbízható információkat nyújtó rendszer jelenti a vonzerőt. A rendszer piaci célcsoportját alkotják továbbá a városi, és települési fiatalok és az életmódjukban fiatalos, sportos csoportok társaságai, akik közös szórakozásukat pl. kerékpáros kiránduláshoz kapcsolják, valamint a természetbúvárok, kultúrvándorok és az újabb területeket felfedezni akaró, elsősorban európai és amerikai turisztikai csoportok.
Az Országos Kéktúrát egy kérdőíves felmérés szerint a válaszadók 67%-a ismeri valamilyen formában, 24% nem hallott eddig róla. Azok közül, akik ismerik, a válaszadók 44%-a már végigment egyes szakaszain, 7,3%-uk pedig végigment az Országos Kéktúra útvonalán. 6,6% nem túrázott rajta és nem is tervezi, 9% pedig nem túrázott, de tervezi, hogy végigjárja.

 

A projekt részletei
A projektgazda: Magyar Természetjáró Szövetség
A projekt helyszíne: az Országos Kékkör nyomvonala (kivéve a Vas, Zala és Pest megyei, valamint budapesti szakaszokat)
A megvalósítás időszaka: 2013.03.01. - 2015.02.28.
Tervezett eredmények: nemzetközi mércével is „látható", kiváló szolgáltatási színvonallal és programkínálattal rendelkező országos szinten 1964 km gyalogos, túrasí és kerékpáros túraútvonal kijelölése, karbantartása és teljes szolgáltatásrendszerekkel támogatott fejújítása.
Támogatói lehetőségek: a gerincút vagy az útvonal hálózat kisebb-nagyobb útszakasza „örökbefogadásával", promóciójának és fenntartásának segítésével támogatói szerep nyerhető el. A fenntartás költségeinek előteremtése így a térségi szereplők összefogása mellett szponzorációval valósulhat meg. Egy ilyen komplex turisztikai rendszer fenntartása, működtetése a célközönség mellett a helyi vállalkozók, erdőtulajdonosok, önkormányzatok, erdőgazdaságok, nemzeti parkok és az állam érdeke is.

 

 

Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a projekt túlmutat a Kéktúrán. A Kéktúra projekt egy eszköz ahhoz, hogy a természetjárás ázsiója növekedjen hazánkban. Ezek a fejlesztések, beruházások nem a szövetség számára készülnek, a szövetség egy közvetítő abban, hogy a projekt lebonyolításával magasabb szintre kerüljön egy nemzeti brand és ezen keresztül maga a természetjárás. A Kéktúra projekt fizikailag is túlmutat a túra útvonalán, hisz a kapcsolódó turistautakra is fókuszál, a szállás- és egyéb szolgáltatásfejlesztés pedig nagyobb térségek túraúthálózatain járó turisták számára is kínálatbővülést jelentenek. Célunk, hogy a természetjárás a lehető legtöbb ember számára élményt adó, szükségletté váljon hazánk legszebb tájain.
Az MTSZ 1987-ben önállósodott, közhasznú szövetség célja, hogy elősegítse a természetjáró, aktív-, ökoturizmust, s a természetjárás szervezésének támogatásán keresztül az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését, a természet védelmét. A magyarországi, közel húszezer kilométernyi jelzett turistaút kialakítása a természetjáró szervezetek (egyesületek, szakosztályok) önkéntes munkájának eredménye, és egyben a szervezett turisták által a közösség számára létrehozott közkincs.
A szövetségnek immár 50 éve emblematikus programja – első számú terméke – az Országos Kéktúra (OKT) és az Országos Kékkör túramozgalom szervezése, koordinálása, népszerűsítése, útvonalának karbantartása, fejlesztése, tehát maga a Kéktúra.

 

 

(forrás: Turizmus Online )