facebook_page_plugin

„TETTYE KAPU” lépcsősorának átépítése

A Mecsek Egyesület 1903-ban engedélyt kapott a várostól, hogy új sétautakat építhessen a Mecsek déli oldalán. Ekkor tervezték meg a Szaniszló utat, mely a Balog Károly sétaúttól - a mai Dömörkapui úttal párhuzamosan futó sétaút – a Tettyéig vezetett, mintegy 1342 méter hosszan és 122 lépcsőben végződött. Az út nyomvonalát Suha Rezső városi erdőmester jelölte ki.

A sétautat 1904-ben építették meg és adták át a kirándulóknak. Nevét Dr. Mócs Szaniszlóról, ciszterci rendi szerzetesről, főgimnáziumi tanárról, a Mecsek Egyesület egyik alapítójáról, választmányának tagjáról kapta. Az út építése akkoriban 1142 koronába került.

Az utat adományokból egyéb bevételekből az 1900-as években a Mecsek Egyesület gondozta csakúgy, mint a többi épített mecseki sétaútját.

Az elmúlt évtizedekben a sétaútnak, azon belül is a lépcsősor és lépcsőtámfal átfogó renoválására nem került sor, csak apróbb javítások történtek a balesetveszélyes részeken.

Sajnos napjainkra az erózió és a vandalizmus oly mértékben kikezdte a támfalat és a lépcsőelemeket, hogy a teljes felújítás elkerülhetetlenné vált.

  1. márciusában a BIOKOM Nonprofit Kft. Parkerdei részlege összeállított egy komplett felújítási tervet, amely tartalmazta a régi támfal elbontását, egy megerősített alapra épülő új erősebb támfal megépítését, a lépcsősor teljes helyreállítását, a korlátrendszer részleges cseréjét és a megmaradó elemek felújítását.

2018 őszén lezárásra került a turistalépcső, és a hatósági engedélyek birtokában megkezdődött a bontás.

Az idei év fagymentes időszakában megtudtuk kezdeni az új támfal és lépcsősor építését. A felhasznált anyagmennyiségek árulkodnak a munka nagyságáról.

Az új terméskő támfal 61 fm hosszú, legmagasabb pontján 285 cm-re magasodik az alatta húzódó sétánytól. A bontással és az újjáépítéssel 78 t terméskövet mozgatott meg kézzel a BIOKOM N. Kft. munkacsapata. A tömedék föld és kavicsanyagok 21,6 m3-t tesznek ki. A stabilizálásra felhasznált acélanyagok összesített tömege 460 kg. A betonanyag mennyisége 32,3 m3.

A tájba illő megerősített kőépítmény minden sziklája a Mecsekről származik. A régi támfal elbontott összes eleme visszaépítésre került.

 

         tettye kapu1   tettye kapu2

(fényképek: Nagy Balázs)

 

A lépcsősor felső harmadában egy pihenőpad került kialakításra, amely a megfáradt turistáknak biztosít pihenőhelyet.

A kivitelezés minden munkafolyamatát A BIOKOM Nonprofit Kft. saját munkacsapata, szállító járművei, illetve erőgépei végezték el.

A közel 10 hónapig tartó munka során, olyan értéket hoztunk létre, amely reményeink szerint évtizedekig fogja a kirándulók biztonságos közlekedését szolgálni, és amely méltán kapja a Tettye kapu elnevezést.

A „Tettye Kapu” elnevezés onnan származik valójában, hogy az elmúlt 100 év során ez a terület egyre inkább kezdte átvenni a Mecsek Kapu szerepét. Napjainkban, főként azóta, amióta a Tettye park megszépült, a gyalogos mecseki kirándulók döntően ezt az útvonalat választják a mecseki túráikhoz.

 

Szilasi Tamás – erdőgazdálkodási vezető