Természetjárók Napja

BARANYAI KITÜNTETETTEK A TERMÉSZETJÁRÓK NAPJÁN

 

Hagyományosan szeptember harmadik szombatján, 23-án tartotta a Magyar Természetjáró Szövetség a Természetjárók Napja című ünnepi rendezvényt. Ez alkalommal az ország minden részéből túrázók, kirándulók látogattak el Dobogókőre, ahol déli 12 órakor ismét megkondult a harang a báró Eötvös Loránd Menedékházban működő Turistamúzeum előtti parkban, majd az alábbi programon vehettek részt a természetbarátok:


12:00 óra – Harangszó, himnusz

12:10 óra – Ünnepi köszöntő beszédek

12:30 óra – Kitüntetések átadása

13:00 óra – Koszorúzások a régi faháznál és Téry Ödön emlékművénél

13:15 óra – Ebéd

kepatmeretezes hu 20170923Termszetjrknapja015


A baranyai turistatörténetben is komoly szerepe van ennek a hagyománynak. Ritkán fordult elő az előző évtizedekben, hogy ne képviseltettük volna a szép számú – szervezett - baranyai természetjárót ezen az országos seregszemlén. Különösen akkor, ha a 12 órakor kezdődő ünnepségen baranyai természetjáró is volt az elismerést, kitüntetést átvevő turisták között.

 


Így volt ez idén is. Tagszervezeteink - elnökségünk egyetértésével, támogatásával- idén is küldtek javaslatot az elismerésre az MTSZ bíráló bizottságához. Javaslataink közül az alábbiakat fogadták el:


Andrasek Csaba (Tenkes TE) Természetjárás fejlesztéséért bronz fokozat


Nagy Balázs – ( POEÜ, BMTSZ elnökség) ) Czárán Gyula Emlékérem


Soós Zoltán – (DRÁVA TSE) Czárán Gyula Emlékérem

 

Gratulálunk sporttársainknak megérdemelt elismerésükhöz, s a további , a természetjárásért és másokért végzett, értelmes munkájukhoz jó egészséget, támogató, segítő társakat kívánunk!

 

Tóth Klára
elnök
Baranya Megyei Természetbarát Szövetség