facebook_page_plugin

Hellényi Miksa emlékére

Részlet a PTTE Nyugdíjas Csoport Emlékkönyvéből 1973-1983


"A Négybarát-forrás kiépítése a Mecseken"


antik konyvekPécs, 1984. május hó 3. délelőtt 9 óra: az újmecsekaljai autóbusz végállomáson lelkes kis csapat találkozik, valamennyien a Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület nyugdíjas szakosztályának tagjai, kik ezúttal hátizsákjaikban a szokásos turista felszerelésen kívül még egy márványtáblát, cementet, homokot, fűrészt és kőműves szerszámokat vittek azzal a szándékkal, hogy a Jakab-hegy északkeleti lábánál lévő Patacsi-mező partoldalában fakadó "Négybarát-forrást" kiépítsék.
A magyarürögi megállóig autóbuszon utaztak, majd innen gyalog folytatták útjukat az Éger-völgy - Farkas-forráson át a már említett forrásig. Ennek medencéjét, valamint a márvány tábláját tartó kövét már több évvel ezelőtt Csokonay Sándor nyugdíjas testnevelő tanár - akit Pécsett a "mecseki források atyja-ként" ismernek - készítette el a helyszínen, de részben előrehaladott kora, majd később bekövetkezett halála miatt befejezni már nem tudott. Most rájuk vár a feladat, hogy ezek felhasználásával kiépítsék.
A helyszínre érve néhány percre letelepedtek, kifújták magukat, majd munkához láttak, mely úgy erejüket, mind pedig ügyességüket erős próbára tette.
A partoldalból előtörő víz útját az idők folyamán a vihartól kidöntött fák keresztezték, s az elvezető kis patak tele volt ágakkal, gallyakkal, levelekkel, kövekkel. Az első feladat tehát ezek eltávolítása volt, melynél ugyancsak akadt dolga a fűrésznek, na meg a "hó-rukk"-nak is.
A szétdarabolt fatörzseket a patakon átfektetve mindjárt hídnak képezték ki, megkönnyítve így az odajutást.
Ezután a patakban lévő kövek, levelek kiszedése következett, mire a víz szabadon elfolyhatott, nem képezve tócsákat.
A legnagyobb szakértelmet igénylő munkát Patkó József végezte, ki a partoldalban elhelyezkedő vízkifolyás teknőjét oly mélyre ásta ki, hogy oda az egy kőből kifaragott medencét behelyezhette, a "forrás odúját" nyers kövekkel barlangszerűen kifalazta, elől a homlokzatra a márvány névtáblával ellátott tartókövet felerősítve, s végül a falazat kövei közé egy jól lezárható műanyaghengerben lévő "építő okmányt" is elrejtett. Ez utóbbi tartalmazza az építés keltét, a sportegyesület megnevezését, s mindazok névaláírását, akik e munkában részt vettek.


Így: Döbrentei Gyuláné, Exner Miklós, Fodor Béláné, Hellényi Miksa, Patkó Józsefné, Patkó József.


Közben a sziklafalból kifolyó víz a medencén áthaladva azt lassan kimosta, úgyhogy a forrás nemsokára iható vizet adott, s a táblára vésett név most már ennek helyét is pontosan megadta. A márványtábla közepén a "Négybarát-forrás", négy sarkában pedig "BA-Cs-MJ-MP" betűk olvashatók, s jelentésük: Baranyai Aurél, Csokonay Sándor, Millner Jenő, Millner Pál, kik valamennyien a Mecsek szerelmesei voltak.
Ezzel a munka véget is ért. A "forrásépítők" összepakoltak s elindultak a Farkas-forrás felé, hol tisztálkodtak, hozott ennivalójukból erőt merítettek, s a jól végzett munka örömével hazafelé sétáltak.


Pécs, 1984. május 5-én.


Hellényi Miksa                                                                                                                                           (Közreadta: Baumann József)