facebook_page_plugin

Hegyek Nemzetközi Éve

Az ENSZ 2003-tól – a 2002-es Hegyek Nemzetközi Éve után – december 11-ét a Hegyek Nemzetközi Napjának nyilvánította azzal a céllal, hogy felhívja tagországainak figyelmét a hegyvidékek, magasföldek jelentőségére, és hangsúlyozza a megkerülhetetlenségét annak a feladatnak, hogy felmérjük országainkban a hegyvidékek adta lehetősé geket és korlátokat, és hogy ráirányítsa a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

 

2016 jakabhegy

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség ez évben csatlakozik a Hegyek Napja programhoz.


2016. december 11-én, vasárnap 11 és 13 óra között a Jakab-hegyen, a kolostorromok melletti esőháznál várjuk azokat a természetjárókat, akik ez alkalomból megtisztelik a Mecsek egyik legszebb hegycsúcsát (a Jakab-hegyre tetszőlegesen, ki-ki a maga választotta útvonalon jöhet fel). A résztvevők a helyszínen egy TOTÓ-t is kitölthetnek szeretett hegységünkről, a Mecsekről. A legjobb megfejtőket szövetségünk februári közgyűlésén jutalmazzuk. Valamennyi túrázó, aki a Hegyek Napja alkalmából felkeresi a Jakab-hegyet, egy – erre az alkalomra készíttetett – kitűzőt kap ajándékba. Szeretettel várunk minden természetbarátot a Jakab-hegyen december 11-én!

 

BMTSZ elnöksége