facebook_page_plugin

Galyatetőn jártunk!

II. Természetjáró Túravezetők és Jelzésfestők Országos Találkozója, Galyatető

Az elmúlt hét végén a címben említett eseményen vettünk részt, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség képviseletében hárman: Jancsi Attila, Nagy Balázs és Strasser Péter.
Szombaton, a reggelit követően Bogyó András szakmai vezető ismertette a nap várható programját és időbeosztását. Ezután a Magyar Természetjáró Szövetség jelenlévő munkatársainak bemutatása következett. Első előadónk Győri Tamás József, az MTSz igazgatója volt, aki beszélt az év során elvégzett munkákról és a jövő feladatairól. Szó esett a jelzésfestésekről, itt derült ki, hogy az elkövetkező évek turistaút felújításaihoz a kellő anyagi fedezet megvan. Ez annyit jelent, hogy évente 5000 kilométernyi turistaúton újulhatnak meg a jelzések! Ehhez kérte a tagszervezetek jelzésfestőinek munkáját. Ezzel az elképzeléssel 5 év alatt elvileg a teljes magyarországi turistaút-hálózat felújítható lesz. Az Országos Kék Kör kapcsán a térinformatikai rendszerről és annak működéséről is hallhattunk. Az előadás témája volt még a ranger hálózat és a túravezető-képzés is.



A hozzászólásokban a kéktúrával kapcsolatos táblakihelyezésekhez voltak elsősorban észrevételek. Az volt a kérés, hogy a „helyi erőket” jobban vonják be a táblák helyének és szövegének véleményezésébe. De szó esett a ranger szó magyar megfelelőjének kereséséről is...
Délelőtt még egy előadónk volt, aki a Földművelésügyi Minisztérium erdészeti és vadgazdálkodási osztályáról érkezett. Előadásában beszélt az erdőtörvény túrázókat érintő pontjairól, és a készülő módosításáról. A hozzászólásokban kérdések hangzottak el a rendezvények erdészetei engedélyeztetéséről, illetve ennek esetleges anyagi vonzatáról. A különböző szakági túrázók közös úthasználatával kapcsolatban is merültek fel kérdések. A lovas-gyalogos és a kerékpáros-gyalogos terepi találkozások kerültek elsősorban előtérbe.
Ezek után rövid szünet és kötetlen beszélgetés volt az ebédig. Az étkezés után először Pálmai Vencel beszélt a jelzésfestésekről, elsősorban a Kék Kör jelzéseinek megújulásáról. Beszámolójában kiemelte a tagszervezetek munkáját, amit a rövid határidők ellenére is legtöbbször kiválóan végeztek el. Szó esett természetesen a gyengébb minőséget produkálókról is! Ezeken a helyeken az ellenőrzések után javításokat kértek, és fognak kérni a jelzésfestőktől! (A Baranya megyei útszakaszokkal kapcsolatban nem volt negatív észrevétel.) Oláh Tamás következett szólásra, aki elsősorban a jelzések minőségéről beszélt. Képekkel illusztrált előadása közben többször is hangos derültséget okozott a jelzésfestők által végzett, minőséginek nem nevezhető példák látványa.
A hozzászólásokban a készülő tematikus utak jelzéseiről (pld. „kék alma”) és a megadott útjelzőoszlopok kihelyezésének pontos helyét leíró szövegekkel kapcsolatban merültek fel kérdések. Példának hozták fel az egyik megfogalmazást, ami így szólt: „Derenk felé félúton, közel Rudabányácskához”! Ember legyen a talpán, aki ebből kitalálja az oszlop pontos helyét...
Pihentetés és egy kis mozgás okán a szervezők beiktattak egy kilátó látogatást az újonnan átadott Galyatető kilátóba. A program nem volt túl hosszú, mert a hideg szél és a két-három fokos hőmérséklet hamar „lecsalogatott” mindenkit... Ezután Németh Imre előadása következett a készülő (vagy már végleges?) túravezető-képzési tematikáról és az ehhez készülő új könyvről. Az előadás végén és a hozzászólásokból lényegében a hallgatóság megállapíthatta, hogy a helyzet változatlan: a tematika és a témák még mindig csak vitát váltanak ki az elkészítésre felkért emberek között! A témában nincs válasz a feltett kérdésekre: kinek képezzünk, milyen színvonalon és hogy a megkívánt anyagokból melyik téma milyen súllyal essen latba! Ezek után, no comment a már több éves egyeztetésről, vitákról...
Mindent összevetve, háromfős baranyai küldöttségünk hasznosnak ítélte meg a tanácskozás megszervezését, és a hallottakat saját kis közösségünkben is hasznosítani tudjuk majd. Köszönjük a Megyei Szövetség utazási támogatását!

atiKA