facebook_page_plugin

Emlékezés

Keczeli Vilmosné (Amál) 1925-2015

keczeline.1

 

Köszöntőre készültünk Amál kilencvenedik születésnapja alkalmából, ám az élet felülírt mindent, bár semmi sem jelezte, szíve a közeli napokban cserbenhagyta, eltávozott közülünk.

Mivel már sok éve korlátozva volt mozgásában, nem járhatott velünk, közöttünk, bizonyára sokan nem ismerik, ki is volt Ő, s mit jelentett megyénk természetjáró mozgalmában 1970-2000 év között.
A Pécsi Tervező S.K. majd a P.T.T.E. Nyugdíjas Szakosztály tagja volt, bronzjelvényes túravezető, megyénk Kéktúra Bizottságának vezetője, különböző rendezvények résztvevője, szorgalmas támogatója, segítője.
Személyében Jó túravezetőt, túratársat, a túrák pontos könyvelőjét ismerhettünk meg.
Természetbarát minősítései folyamatosan épültek egymásra s mivel nála a túra, kirándulás, a természetben való járás, vagy vízitúra életforma volt, elsőként érhette el megyénkben a Kiváló Természetjáró , legmagasabb fokú minősítést.
Nyugdíjasként, sok lemondás és takarékoskodás árán teremtette elő az utazáshoz szükséges összeget, felszerelést,, hogy ismereteit gyarapítsa, új barátokat szerezzen,új, eddig számára ismeretlen tájakat ,országokat lásson.
Az OKT teljesítése 1986-ban történt 2460 sorszámon, majd ezt követte a Barátság Nemzetközi Túra Német(1987), Cseh és Szlovák (1988), Lengyel (1989) és Magyarország (1990) teljes szakasza.
Ezt az időszakot fémjelzi a Téry Ödön, a Mátyás Király, a Széchenyi és a Rockenbauer emléktúra.
Ha itthon volt részt vett a turistautak jelzésében, karbantartásában, a kulcsos házak körüli munkákban, jelen volt a túraversenyeken,vagy mint résztvevő, vagy mint pontőr.
Tapasztalatai, széleskörű ismeretei, segítő, szeretetteljes egyénisége tekintélyt, sok jó barátot szerzett számára és túramozgalmaink számára megyénkben, de annak határain túl is.
Úgy gondolom, emblematikus alakja példával szolgál nekünk, de az utókornak is.
Emlékét szeretettel megőrizzük!

(Géber Sándor)