facebook_page_plugin

A Mecsekben már bőgnek a bikák!

A Pécs környéki erdőkben sok helyen már bőgnek a szarvasbikák, vadászati idényük csak jövő hétfőn kezdődik.
vadaszat


Gondos Gyula, a megyei vadászkamara titkára szerint augusztus közepén Baranya déli perifériáin, elsősorban a Dráva mellett már elkezdődött a szarvasok nászát jelző bőgés. Igaz, ez még csak az úgynevezett előbőgés, a „java bőgés" kezdetét szeptember első hetének végétől várják a vadgazdálkodók a Mecsekben is. Ez az időszak pedig várhatóan szeptember utolsó hetében fejeződik be.

Baranyában, akárcsak országosan, ekkor zajlik a legintenzívebb (főként) bérvadásztatás, amely a legnagyobb bevételi forrását jelenti minden nagyvadas területtel rendelkező vadásztársaságnak, valamint vadásztatással is foglalkozó erdőgazdaságnak és agrárcégnek. Érdeklődésünkre a vadászkamra titkára elmondta, ebben az időben megyei szinten összesen többszázmillió forintos bevételre tehetnek szert a vadászatra jogosultak.

Bár mindez elsőre nem hangzik rosszul, Gondos arra hívta fel a figyelmet, hogy szerencsés az a társaság, amely csak egy kis nyereséget is tud produkálni. Ennek oka főleg a vadkár, amely nem ritkán a vadászatra jogosult bevételének kétharmadát is elviheti, amellett, hogy vadvédő létesítmények, a takarmányozás és a kötelezően foglalkoztatott hivatásos vadászok bérét ugyancsak fedezniük kell.

Érthető tehát – derült ki szavaiból – ha a vadászok ilyenkor érzékenyebben reagálnak a területükön bóklászó túrázókra, gombagyűjtőkre, különösen, ha a hajnali vagy esti órákban találkoznak velük. Gondos a szarvasbika-idényben minden túrázót arra int, hogy fokozott figyelemmel és kizárólag a kijelölt turistaúton járja az erdőt szeptemberben. Ugyanis ha az erdész vagy hivatásos vadász a kijelölt ösvény mellett találkozik az erdőjárókkal, vadállomány zavarása szabálysértés miatt akár kemény pénzbüntetést is kiszabhatnak.

Bővebben itt!