facebook_page_plugin

Mozgalmas délelőtt a Balokányban

Az Összefogás a Balokány-ligetért csoport tagjaként nekünk, természetbarátoknak kezdetektől elhatározásunk volt, hogy segítsük a liget értékes fáinak megismerését, mert tudjuk, hogy sok városlakó nem is gondolja, hogy, ez a helyi védettséget kiérdemlő terület mennyi ritka botanikai értéket rejteget.

 


Az elmúlt vasárnapon másodszor szerveztük meg a Miről mesélnek a Balokány-liget fái? címmel a bemutató sétát. Adorján Rita, a Mecsekerdő Zrt. Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola vezetője érdekes tudnivalókkal fűszerezve mutatta be a jelenlévőknek a mocsárciprusokat, a júdásfát, a fekete diót, a ginko bilobát és a többi értékes fát a parkban. Idén nyílt arra is lehetőség, hogy néhány fa mellé ismertető táblát helyezzünk el, hogy a parkban sétálók is tudják, mit látnak, mit érdemes tudni e fa-ritkaságokról. Az ismertető táblák szakmai anyagát is Adorján Rita állította össze, a táblákat tartó, környezetbe illő állványokat Baumann József, a BMTSZ túravezetője, technikai munkáink nagy segítője tervezte, a kivitelezésben is részt vett és a rögzítésüket is ő végezte el nagy gondossággal.


A vasárnap délelőtti bemutató sétán jelen volt Moór Eszter, Pécs M.J. Város Önkormányzata Népjóléti és Sport Bizottságának elnöke, Sztojkovics Éva, városunk kosárlabda-történelmének jeles alakja, önkormányzati képviselő, Kis Tünde, a Mecsekerdő Zrt kommunikációs vezetője is. Jelenlétük alkalmat adott arra, hogy megköszönjük az önkormányzatnak a közmunkát, amelynek során rendszeres a környezetszépítő, rendteremtő munka, megköszönjük a felújított nézőtéri padokat (a faanyag a Mecsekerdő Zrt ajándéka),az új kosárlabda-palánkot (Sztojkovics Éva ajándéka), amely a mozogni vágyó park-látogatók szórakozását is szolgálja

 

.
A vasárnap délelőtti programot Wágner László, a MME Baranyai Csoportjának tagja is gazdagította, a séta során az itt fészkelő madarakat, azok szokásait, tulajdonságait is bemutatva. Külön érdekessége volt jelenlétének az, hogy magával hozta egy nyitott odúban a nemrégiben –egy kidőlt fa fészkéből-hozzájuk került harkályfiókákat, amelyek kukacokkal való etetése és élénk, már a „felnőtt" madarakat idéző kopogtató tevékenysége igazi élményt jelentett a jelenlévő gyerekeknek és felnőtteknek.
A vasárnap délelőtti séta azt bizonyítja, hogy nem véletlenül választotta az Összefogás a Balokány-ligetért csoport a „Pécs zöld szíve" kifejezést tevékenysége vezérgondolatául. Valóban értékes zöld sziget a Balokány-liget a város szívében, amire vigyáznunk, tennünk érte közös érdek, közös felelősség.

Tóth Klára  BMTSZ Elnök