A fél nyolcas busszal utaztunk Orfűre, a községházától indult a túra. Mivel hosszú út állt előttünk, a buszmegállóban rögtön elvégeztük a bemelegítő gyakorlatokat. Először a Mecsekrákosi Szent Márton kápolnát néztük meg, aztán Bános felé indultunk a sárga sáv jelzésen. Hangulatos házacskák között értünk a falu szélére. A domboldalon álló, félig földbe épített ház elől csodálatos kilátás nyílik a völgyre.

A Lóri völgyben folytattuk az utat. A patakmederben most alig volt víz, de a fára, kőre rátelepülő zöld moha hangulatossá tette az őszi színeket. A lepketapló is nagy érték, annak, aki szereti a szépet. Van belőle fehér, egészen sötét, de a bársonyos barna a legszebb. És a természet- alkotta szobrok mellett sem lehet csak úgy elmenni. A völgyből kiérve ragyogó napsütés fogadott bennünket. A patakmedren átkelve megnéztük a nemrég felújított Lóri forrást.

A vadászháztól átmentünk a kulcsosház udvarára, itt tartottunk egy kis pihenőt. A zsákokból előkerültek a Mikulásra kapott finomságok is (úgy tűnt, hogy legtöbben pálinkát kaptunk a Télapótól).

Vágotpuszta valamikor a megye legmagasabban fekvő települése volt, ezt mi is érzékeltük a kaptatón fölfelé. De a fák között átszűrődő napsugarak, a pirosló csodabogyó és a petrezselyemgomba hamar másra terelte a figyelmünket. Nemsokára felértünk a faluba. Kiss Lajos bácsi jóvoltából valamikor gyakran jártunk a kúttal szemben lévő turistaházba. Mostanra kihalt a település, csak a „Mecseki Láthatatlanok Nyomában” teljesítménytúra idején népesedik be a környék. A Kecskehát felé folytattuk az utat, gyönyörű napsütéses időben. Felmásztunk a vadlesre, megnéztük a vadetetőt, és kiderült, hogy lepketaplóból sosem lehet eleget gyűjteni. Egy merész rövidítéssel lementünk a gerincről a Kőfejtő kúthoz. Itt csatlakozott hozzánk Pintér Zoli – délre beszéltük meg a randevút, percre pontosan érkezett. Kicsit elidőztünk a meseszép környezetben, lefotóztuk a jégcsapokat, a gímpáfránnyal és aranyos fodorkával borított sziklákat, aztán továbbindultunk a Bikfa forrás felé.

Izgalmas patakátkelésekkel érkeztünk a Kőlyuknál eredő Cserkész forráshoz. A vízmű gátjánál már igazi jéglerakódással is találkoztunk. A Nagy-mélyvölgyben is egyre több helyen csipkézte a vizet jég. A Cirkó forrásnál értük el a Petnyák-völgyet. Itt az Ágnes vízesésnél már alakulnak a jégcsodák. A Melegmányi forrás felé haladva kicsit tempósabb lépésekre váltottunk. Csak a patakátkelések (és a lepketaplók) lassították az iramot. A mésztufa-vízeséshez érve aztán csak álltunk, és bámultuk a jégcsodákat. A vízesés szélén mentünk fel a Janus-arcú sziklához. Az Anyák kútja után elhagytuk a Melegmányi völgyet, elkanyarodtunk a Tripammerfa felé. A Kozári vadászház előtt még megnéztük a Mecsek Egyesület madárodú-oszlopát (1930-ban készült), majd az Andor-forrás mellett elhaladva a zöld kör jelzésen lementünk a Gesztenyésbe. Várnunk sem kellett, máris jött a 40-es busz.

Jónás István (POEÜ)

2016. 12. 03. – SZOMBAT

Gyönyörű, napfényes idővel ajándékozott meg ma Bennünket az időjárás, s aki csak tehette az mind bakancsot húzott és túrázni indult. Bár nem mindenki velünk – sokan a város által szervezett túrán vettek részt – indult el a hegyre, de a mi lelkesedésünket ez cseppet sem csökkentette. A Tettyéről a Balázs-pihenő érintésével, hol jelzett, hol jelzetlen utakon járva az Állatkert és a Mandulás érintésével felkapaszkodtunk a TV-toronyhoz, ahonnan a sárga háromszög, sárga kereszt jelzésen haladva elértünk a Lapisra. A családias létszám remek lehetőséget adott a jóízű beszélgetésekre. A Lapisról a Tubes déli oldalán sétáltunk vissza a Mandulásba. Túránk a Kardos úti kulcsosházban ért véget, ahol Tóth Klári és lelkes segítő csapata várt minket lilahagymás zsíros kenyérrel, meleg teával, forralt borral és süteményekkel. A napsütéses falatozás után jókedvűen indultunk haza.

Köszönöm, hogy velem tartottatok és ne felejtsétek, hogy jövőre is lesz Természetbarátok Klubja minden hónap első keddjén, ahova az előadókkal együtt sok szeretettel várlak Benneteket. A januári és februári programról bővebben a honlapon olvashattok.

Mindenkinek áldott, békés karácsonyt, örömökben, egészségben és jó élményű túrákban gazdag boldog új esztendőt kívánok!

Scheitler Adrienn
túravezető

Négyen indultunk el a Borbála napi délutáni sétára a Cserkúti templomtól. Előtte lefotóztuk az ádventi látványosságokat, Rudi a rénszarvas aratta a legnagyobb sikert. Először a rekultivált meddőhányó tetejére mentünk fel, onnan élveztük a csodálatos körpanorámát. Az I-es bányaüzem kerítése mellett átmentünk a Kővágószőlős határában található Római villa maradványaihoz. Csemegéztünk egy kicsit a zsebekből és a hátizsákokból előkerült finomságokból.

A Golgota épületei felé haladva megcsodáltuk, ahogy a lemenő nap sugarai bearanyozzák a tájat. Nemsokára a Hadnagy-tavakhoz értünk. Már sötétedni kezdett, el kellett dönteni, merre megyünk tovább. Rövid tanakodás után a hegy felé fordulva követtük az utat, amíg el nem fogyott. Egy szerencsés kimenetelű bozótharc után elértük a piros négyzet turistajelzést. Innen már egyszerű dolgunk volt, Bia ismert egy rövidítést, ami a Jubileumi kereszt alá vezet. A szikla tetejéről visszanéztünk az esti fényekben tündöklő falura.

A Babás szerkövek után lefele indultunk a Bia sziklája felé. Túravezetőnk rögtön be is mutatta, hogy miről kapta nevét a szikla. Macskaügyességgel mászott fel rá. Innen már a gravitációra és Bia helyismeretére bíztuk magunkat. Nem is csalódtunk, az ádventi gyertya gyújtására értünk le a faluba. Rudi kivilágítva várt bennünket.

Jónás István

Nagy létszámmal vettek részt a baranyai természetjárók azon a megemlékezésen, amelyet november 26-án tartottunk Zengővárkonyban, Rockenbauer Pál sírjánál. A Dombay-tónál, az indulásnál 62 főt számoltunk, a sírnál pedig, kiegészülve Komlóról túrázó barátainkkal, illetve a Budapestről és más helyekről érkező természetbarátokkal száznál is többen álltuk körül a vörös márvány kőtömböt.
Az idei szándékunk az volt, hogy a „csapatot” köszöntjük, még élő tagjaival emlékezünk abból az alkalomból, hogy 30 éve fejezték be az „ ...és még egy millió lépés Magyarországon” című filmsorozatot. Sokan nincsenek már köztünk, akik akkor a filmben is szerepeltek, s nincs köztünk már a csapat lelke, motorja Rockenbauer Pál sem. De csak testi valójában, mert a lelke köztünk volt, s bizonyára örült, hogy még mindig ennyi embert össze tud hozni, meg tud szólaltatni. Gyenes Károly emlékező szavai, Szabados Tamás gondolatai, Őri Zsuzsanna tisztelgő versmondása, a közös énekek hallatán ez jut az ember eszébe. A megemlékezés után a legfiatalabb résztvevők, egy Zengővárkonyban pihenő, budaörsi, a túrára idelátogató család gyermekei helyezték el a koszorút a sírnál.
Ezután – a filmsorozat szellemiségének is megfelelni akarva – felkerestük a zengővárkonyi „helyi értékek” közül a Szalmamúzeumot és a tájházat. Megcsodáltuk a természetes anyagokkal való munkálkodás gyönyörű eredményeit, a szalmából készült csodálatos dísz- és használati tárgyakat, illetve a szép, rozmaringos motívumokkal díszített szőtteseket és a sokat látott szövőszéket. Ilyenféle értékeket mutatott be a filmsorozat, amelynek darabjait jó ma is megnézni. Jövőre, Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján talán erre is sort kerítünk majd közösen a megemlékezések sorában.
Köszönet mindenkinek, aki részt vett ezen az emléktúrán, a megemlékezésen és külön köszönet Sólyom Emmának, hogy megörökítette e szép nap pillanatait és köszönöm azt is, hogy fotóit közreadhatom.

                                                                                                                                                             Tóth Klára

                                                                                                                                                             túravezető