
A megújuló kék kör részeként megyénkben is lecserélésre kerülnek a bélyegződobozok. Ma és a holnapi napon a Mecseki rész befejezésre kerül. Én a Patacsi mezőnél találkoztam a Természetjáró Szövetség munkatársaival és így elsőként próbálhattam ki az új bélyegzőt. Újdonságként minden dobozban bélyegző van és használatához vinni kell bélyegzőpárnát. Búcsút mondhatunk a megyénkben hosszú évek óta használt "nyalókáknak". Ez a doboz csere csak a KÉK túrára vonatkozik, így a többi helyen maradnak a dobozok ill. a bennük lévő lenyomatok.
Nagy Balázs
Bensőséges,családias hangulatú órákat töltöttem el a múlt hét végén Komlón, ahol a helyi, szervezett természetjárás 65. évfordulója tiszteletére jöttek össze a Hétdomb Természetbarát Egyesület hívására a természetbarátok.
A Közösségek Házában tartalmas, igényesen megrendezett kiállítás várta a vendégeket, s az egyesület tagjait. Órákat is eltölthettünk volna a tablókon, vitrinekben kiállított fotók, tárgyak böngészése közben, de a színházba tervezett előadás és a baráti összejövetel is előttünk állt még, így 16.30-kor Polics József, Komló város polgármestere köszöntője nyitotta meg a rendezvényt. Megnyitójában elmondta, hogy szerencsés az a város, ahol ilyen civil szervezetek működnek, s segítik a városlakók szabadidejének értelmes eltöltését, egészséges életmódját. Mondanivalója végén virágcsokorral köszöntötte az egyesület vezetőjét, Őri Zsuzsannát.
A komlói Kenderföldi Általános Iskola természetjáró diákjaival október 9-én részt vettünk az MTSZ "Te szedd a Kéken" úttisztítási akciójában. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán az Óbányától Zobákpusztáig tartó szakaszt tisztítottuk meg. Három zsák szemetet szedtünk össze (leginkább sörös dobozok, műanyag flakonok, különböző italos üvegek és egyéb szemetek, de "zsákmányoltunk" két dísztárcsát és egy autógumit is).
Strasser Péter
Az elmúlt napokban esett sok csapadék miatt az erdő talaja rendkívüli módon felázott és ezért nehezen járható.
Emiatt a hétvégére ( október 17.) tervezett „Sás-völgyi csavargások” elmarad!