
Február 13-án esős, borongós időben gyülekeztünk a Pepita Kultúrtérben, hogy, értékeljük, összefoglaljuk a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2015-ben végzett munkáját. A meghirdetett időpontban ( 9 órakor) határozatképes volt a közgyűlés, minden tagszervezetünk jelen volt, vagy képviseltette magát. 13 tagszervezetünk vezetői (20 mandátum), s 50 vendég töltötte meg a barátságos környezetben lévő, üvegfalú földszinti helyiséget.
Vendégeink között a tagszervezetek tagjait, túravezetőket, a Somogy és Tolna megyei Természetbarát Szövetség vezetőségét (Balázs László, Dománszky Zoltán,Jakab Albert, Bischof Tamás), a Pécs városi Természetbarát Szövetség elnökét (Bota János)a Pécs Városi Természetbarát Bizottság képviselőjét (Földes Béla), a túravezetőképző tanfolyamunk hallgatóit, és a munkánkat segítő barátainkat üdvözölhettük.
VÁLTOZTAK A MEDVEHAGYMA GYŰJTÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK A MECSEKBEN!
A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyes területein ebben az évben tilos lesz medvehagymát szedni. Védett természeti területeken a gyűjtés csak a természetvédelmi hatóság engedélyével folytatható.
Néhány hét múlva ellepi az ország legnagyobb medvehagyma-gyűjtő területét, a Mecseket a tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetesen fokhagyma illatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövény, a medvehagyma, amelyet előszeretettel szüretelnek az erdőben járók.
A 2009. évi, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló XXXVII. törvény értelmében állami erdőben – nem védett területen – mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő mennyiségű gombát, gyógynövényt – így medvehagyma-levelet is – gyűjthet külön engedély nélkül. Ennek mértéke nem haladhatja meg a 2 kg/fő-t naponta. Amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván szedni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti. A Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehet megvásárolni.
Fokozottan védett területeken a gyűjtés tilos. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása szerint Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyes területeinek pihentetése szükséges a korábbi évek intenzív gyűjtési igénybevétele miatt, a tájvédelmi körzet egyéb területein hatósági engedéllyel a gyűjtés továbbra is folytatható.
A piros vonallal körülhatárolt területeken 2016. évben a medvehagyma gyűjtése tilos.
Forrás: turistamagazin.hu
Kedves Túratársak!
Sajnálattal kell közölnöm veletek, hogy egyesületi tagunk, túratársunk, barátunk Krifka László életének 61. évében elhalálozott.
A Dráva Természetbarát Sport Egyesület egyik alapítóját és személyében kulcsos turistaházunk munkálatainak egyik motorját vesztettük el. Aktív túrázói éveiben teljesítette az Országos kéktúrát. Ezekben az években érte el a természetjárók „Bronz” és „Ezüst” fokozatát. Munkája elismeréseként 2013-ban megkapta a „Czárán Gyula” emlékérmet.
Laci, emlékedet megőrizzük!
Dráva Természetbarát Sport Egyesület nevében, Jancsi Attila elnök.
BARANYA MEGYEI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG
7621 Pécs, Tímár u. 21.
7601 Pécs Pf.: 174
web: www.baranyatermeszetbarat.hu
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Meghívó
Tisztelettel meghívjuk (meghívunk) a 2016. február 13-án,szombaton 9.00 órakor tartandó éves, rendes közgyűlésünkre.
A közgyűlést a PEPITA KULTÚRTÉR-ben (Balokány-liget Pécs, Zsolnay v. u.12.) tartjuk.
Napirend:
1. A 2015. évi munkáról szóló beszámoló (írásos anyag, csatolva, nyomtatva a Mecsek Híradó 2015. februári számában)
Előadó: Tóth Klára és Strasser Péter
2. A 2015.évi költségvetés végrehajtásának megtárgyalása, elfogadása (írásos anyag)
Előadó: Tóth Klára
3. A 2015.évi Közhasznúsági melléklet megtárgyalása, elfogadása (írásos anyag)
Előadó: Tóth Klára
4. Az Ellenőrző Bizottság jelentésének elfogadása (helyszíni anyag)
Előadó: Dr. Tihanyi László –az Ellenőrző Bizottság elnöke
5. A 2016.évi tervek és költségvetés megtárgyalása, elfogadása (írásos anyag)
Előadó: Tóth Klára
6. Az Alapszabály módosítása (írásos anyag)
Előadó: Tóth Klára
7. Elismerések átadása
Tóth Klára, Strasser Péter
8. Egyebek
Az előterjesztések írásos anyaga megtalálható a www.baranyatermeszetbarat.hu honlapon és a februári Mecsek Híradóban.
Megjelenésére (megjelenésedre) feltétlenül számítunk.
A Közgyűlés nyilvános, minden sporttársat, érdeklődőt szeretettel várunk!
Amennyiben a meghirdetett időpontban a közgyűlés nem határozatképes, úgy azt egy fél órával később (9.30 órakor) tartjuk meg, s ekkor már a megjelent rendes tagok számától függetlenül határozatképes.
A napirend és a beszámoló kiegészítéséhez, módosításához javaslatokat előzetesen elfogadunk. A közgyűlésen a szabályszerűen közölt napirenden szereplő kérdésben hozható határozat, kivéve, ha valamennyi részvételre jogosult jelen van és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához egyhangúlag hozzájárul. (Ptk.3:17 §)
Pécs, 2016. január 13.
Tisztelettel:
Az Elnökség