
Az országos "" akcióhoz csatlakozva a Máriagyűdi lakosok és a Tenkes TE részt vett a szemétszedésen.
Április 30.-án 9 órakor indult a nap a Máriagyűdi közösségi háztól. Az egyesületünk a Református templomtól a sárga sáv -útjelző tábla-kék sáv jelzés mentén a tisztásig tizenkét fővel,majd itt a lányoktól elválva, akik a kék sáv jelzésen a gerincen tovább haladva és a piros sáv jelzésen térve vissza Gyűdre folytatták a szemét gyűjtését.
Az addig összegyűjtött zsákokkal a fiúk elindultak a sziklásig, és innen két fő a sárga keresztjelzés mentén a Református templom felé, a többiek a piros háromszögjelzésen a fájdalmasig együtt majd itt kettéválva a piros körút mentén gyűjtötte a szemetet. Az összeszedett szemetet a kijelölt depópontnál helyeztünk el.
A lakosok többi része több útvonalon tevékenykedett , a közösségi háztól a (sárga kereszt jelzésen) a Református templom-turista pihenő-Radnóti utca, egy "csapat" a piros sáv jelzésen a közösségi ház- Siklós-Harkány közti kerékpár útig (piros kereszt jelzésig ), egy másik a piroson a Katolikus templom-szentkút útvonalat (a templomtól sárga sáv), és volt, aki a templomtól az epres úton (piros négyzet jelzés) szedte a szemetet.
Az önkéntesek kb: 20 km-t jártak be és tisztítottak végig. A munka után jól megérdemelt jutalomként egy közös babgulyás elfogyasztásával zártuk a napot . Az önkéntes napon a 42 fő 20 zsák szemetet gyűjtött össze.
szöveg: Balog Á.,
fotók: Hargitai L., Schillingerné J.A., Balog Á.
...mindenkinek az Irénkéje volt a túrasportéletben.
Karádi Károlynéról van szó, aki április 22.-én pénteken két kísérője társaságában „betoppant” a Bazsarózsa kulcsosházba.
Karádi Károly - Irénke férje - közel 30 éven keresztül, 1989-ig volt a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, és ugyanezen idő alatt Irénke a titkára, majd főtitkára volt. Később Irénke a Megyei Tanács Sportosztályára került mint főtitkár, és a megyei tömegsport szervezése volt a feladata.
Mi, akik a kulcsosházban épp előkészítettük a Mecsek50 teljesítménytúra ellenőrzőpontját, (rövidebb távok pecsételő helye) - örömmel mutattuk meg elődeinknek és példaképeinknek a jelenlegi turistaélet egy szeletkéjét.
Az első Mecsek 50 teljesítménytúra szervezői is Karádiék voltak. Karádi Károly már 90 fölött van, kirándulni már nem tud, Irénke ápolja.
Irénke!
Sok erőt kívánunk ehhez a nagy és embert próbáló feladathoz!
Diktálta Gőbölös István, leírta Bors Valéria
A képek a Bazsarózsa kulcsosházban készültek.
Az 1968-1973 között épült Tv torony helyén az 1960-as évekig az 1908-ban épült Kiss József-kilátó állt. Kiss József természetbarát a Mecsek Egyesület főtitkára volt, és számos könyve jelent meg a Mecsekről. Ez a kilátó 24,6 méter magas, kb. 5x5 méteres alapterületű épület volt, mellette egy kis épülettel. Emlékét a Zsolnay porcelángyárban készült mázas pirogránit emléktábla őrzi, melyet a Tv torony falában helyeztek el.
A kilátó mellett 1959-től 1968-ig 70 méter magas acélszerkezetű adó állt, az első vidéki adótorony, mely az MTV 1 műsorát sugározta.
A kilátó történetét az 1908 évben megjelent Turisták Lapja című újságból és régi fényképekből, képeslapokból ismerhetjük meg !
A fenti képekre kattintva a szöveg nagyobb felbontásban olvasható!