Jakab-hegyi pihenő
Jakab-hegyi pihenő (Nyugat-Mecsek) A Jakab-hegy fennsíkján, a Pálos kolostor romjai közelében álló építmény. A II. világháborút követően, 1947-ben a pálos rend új kolostort kezdett építeni, melyet 1951-ben – a szerzetesrendek feloszlatása miatt – nem tudtak befejezni. A pusztulásnak induló épületet az erdőgazdaság 1985-ben esőbeállónak alakította át. 2020-ban a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság az épületet felújította, benne bivakhelyet is kialakítottak. Az épület mellett padok, asztalok, tűzrakó található.
Jámborka-forrás pihenője
Jámborka-forrás pihenője (Dél-Zselic) Az Almamellék – Sasrét erdei kisvasút mellett, a Jámborka-forrásnál található, fából épített kétszintes pihenőhely, asztallal, padokkal, tűzrakóval, a felső szintjén bivakszállás lehetőséggel. Elérhető a kisvasút „Jámborka” megállójánál a kisvasút nyomvonalával párhuzamosan haladó, P+-tel jelzett Hársas útról, a forráshoz a betérést P jelzés mutatja.
Jószerencsét vadászház pihenője
Jószerencsét vadászház pihenője (Közép-Mecsek) Árpádtetőtől nyugatra, az Erzsébet út elnevezésű erdészeti aszfaltút mentén található vadászház melletti pihenőhely asztalokkal, padokkal, a háznál esőbeálló lehetőséggel. A P+ jelzésű turistaút vezet mellette.
Kantavári-forrás pihenője
Kantavári-forrás pihenője (Közép-Mecsek) A Kantavári-forrás mellett létesített pihenőhely padokkal, asztallal és esőházzal A forráshoz a Dél-dunántúli Pirostúra útvonaláról leágazó P+ és a S jelzésen lehet betérni.
Kápolnai-pihenőhely
Kápolnai-pihenőhely (Baranyai-dombság) Kisnyárádtól nyugatra mintegy 1,5 km-re, a Keresztelő Szent János-kápolna előterében kialakított erdei pihenőhely asztalokkal, padokkal. A kápolnánál évente búcsút tartanak, mellette található a merítős kialakítású Csoda-kút, melynek vize nem iható. A pihenő a S sáv jelzésű turistaúton (Baranyai Sárgatúra) található.
Kardos úti kulcsosház pihenője
Kardos úti kulcsosház pihenője (Közép-Mecsek, Mecseki Parkerdő) A Kardos úti kulcsosház udvarán található erdei pihenő asztalokkal, padokkal, tűzrakóval, a S▲ jelzésű turistaút mentén. Innen indul a Tettyére vezető, Z■ jelzésű „Fellbach” sétaút.
Kátolyi pihenőhely
Kátolyi pihenőhely (Baranyai-dombság) Kátolytól keletre, a pincesoron az aszfaltos út végén található pihenő, esőbeálló, benne asztal padokkal. A Szent Márton zarándokút nyomvonalán juthatunk el ide.
Keresztkunyhó-pihenő
Keresztkunyhó-pihenő (Közép-Mecsek) A Mecsek-háti műút (Melegmányi út) mellett, a Meleg-mányi-völgy lejáratánál, a Keresztkunyhó elnevezésű helyen álló kő kereszt (Rábay-kereszt) mellett épített, fából készült fedett pihenő asztalokkal, padokkal, tűzrakóval. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és a P+ jelzés vezet el mellette.
Kisgeresdi pihenőhely
Kisgeresdi pihenőhely (Geresdi-dombság) Kisgeresd határában, a Geresdlaki-kilátó mellett található szabadtéri pihenő asztallal, padokkal. A Geresdlakról Kisgeresd felé vezető, Z sávval jelölt úton érhető el.
Kisinci- pihenő
Kisinci- pihenő (Ormánság) A Kisinci-tó keleti partján, a K sáv jelzésű út és a „Dráva élővilága” tanösvény mentén a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által karbantartott fedett pihenő, tűzrakóval.
Kis-réti pihenő
Kis-réti pihenő (Közép-Mecsek) Dömörkaputól 1,2 km-re északnyugatra, a Dél-dunántúli Pirostúra útvonalán, a Kis-rét tisztásán kialakított erdei pihenőhely asztalokkal, padokkal, fedett esőbeállóval, tűzrakóval. Népszerű kirándulóhely.
További cikkeink …
1. oldal / 2