Hamedli-pihenő
Hamedli-pihenő (Közép-Mecsek, Mecseki Parkerdő) A Tettye és Dömörkapu között vezető,
jelzésű Irma úton található, kőből épített pihenő. Hamedli Gyula (1862–1904) emlékére 1910-ben építette a Mecsek Egyesület, amiért halála után vagyonának felét a Mecsek Egyesületre hagyta, és kérésére a turistautat feleségéről Irma útnak nevezték el.

Harsányi-kereszt pihenője
Harsányi-kereszt pihenője (Geresdi-dombság) Fekedtől északra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra mentén található kereszt. 1932-ben állították. Mellette esőbeállót találunk, asztallal paddal és tűzrakóval. A kereszt története: egy vaddisznóhajtás alkalmával Vitéz Harsányi János Harsányipuszta közelében vadászbalesetet okozott. A baleset szerencsés kimenetelű volt, ezért hálából, Isten dicsőségére emeltette a keresztet, és felhagyott a vadászattal.
Hársas-forrás pihenője
Hársas-forrás pihenője (Közép-Mecsek) A Hársas-forrás mellett létesített, fából készült fedett pihenő, esőház. Közelében állt az egykori Hársas kulcsosház. melynek ma már csak az alapja látható. A Z sáv jelzés (Mecseki Zöldtúra) vezet el mellette, közelében pedig a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala.
Hesz-kereszt pihenője
Hesz-kereszt pihenője (Geresdi-dombság) Az Erdősmecskétől 2 km-re északra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és a Z sáv jelzésű turistaút kereszteződésénél található kereszt mellett kialakított pihenőhely padokkal, asztalokkal. A keresztet 1853-ban Hesz Antal állította.
Héthárs-pihenő
Héthárs-pihenő (Geresdi-dombság) Fekedtől északra található pihenőhely esőbeállókkal, asztalokkal, padokkal, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala mentén. A Geresdi-dombság legrégebbi pihenőhelye, már az 1970-es években is kedvelt volt. Nevét onnan kapta, hogy az erdészet egykor itt hét db hársfát ültetett egymás mellé. (A közeli Nyolchárs-pihenőhely elpusztult, sem a fák, sem a pihenőhely nincs már meg, csak térképi névként maradt fenn.)
Ilonka-pihenő
Ilonka-pihenő (Közép-Mecsek, Mecseki Parkerdő) A Tettye-fennsík fölött, a Miléva út (
(elzésű turistaút) mentén 1934-ben felépített, a Mecsek legnagyobb, művészien megtervezett, oszlopos pihenője. Dr. Kenessey Aladár sebész, a Pécsi Szemklinika alapítója terveztette és adta a pénzt az építésére feleségének, Szántó Ilonkának az emlékére. A pihenőt Hoffmann László mérnök tervezte. 2001-ben felújították.

István-kunyhói pihenő
István-kunyhói pihenő (Geresdi-dombság) A Véméndtől északnyugatra, kb. 7 km-re található kunyhó mellett kialakított pihenőhely asztalokkal, padokkal, tűzrakóval, előtte 100 m-re, a
jelzésű turistaúton szintén komfortos nagy esőbeálló és tűzrakó. Megközelíthető Feked felől a
jelzésen, valamint a Holló-tető felől a
jelzésen
István-kúti pihenőhely
István-kúti pihenőhely (Baranyai-dombság) A Liptódpusztai-völgyben található pihenőhely asztallal, padokkal, a névadó forrás mellett. Megközelíthető Liptód vagy Kátoly felől a S sáv jelzésen (Baranyai Sárgatúra). Egykor itt kis település létezett Liptódpuszta néven, mely az 1960-as évekre megszűnt. A forrásnak az utóbbi száraz években nincs kifolyása, a kút merítős medencéjében lévő víz emberi fogyasztásra nem alkalmas.