István-kilátó (Jakab-hegy)
A Jakab-hegyi földsánc nyugati ívén, 592 m magasságban található kilátó. 1892-ben építtette Szeifritz István, a volt káptalani erdők gazdasági vezetője. A kőből és fából épült kilátó építtetőjéről kapta a nevét. 1975-ben felújították. Napjainkra sajnos romos állapotba került: a fa része (tető) már hiányzik, a kő építmény része is omladozik. 2025-ben a Mecsek Egyesület állagmegóvási munkákat végzett a kilátón, de használatra továbbra sem alkalmas, nem lehet rá felmenni. Turistatörténeti emlék.. A
jelzés közelében található.

István-kilátó (Malomvölgy)
(Pécs, Malomvölgyi Parkerdő) A Malomvölgyi Parkerdő két tava (Málomi-tó, Kökényi-tó) közötti tisztás gerincén 2007-ben, fából épített kis kilátó. Tervezője Szatyor Győző. Az egyszintes kilátóból a tisztás és a Kökényi-tó figyelhető meg. Megközelíthető gyalogosan, déli és északi irányból a sétaútról, illetve Kökény-puszta irányából.
Jakab-hegyi-kilátó
(Nyugat-Mecsek) A Jakab-hegy fennsíkján, a Pálos kolostor romjai közelében álló építmény. A II. világháborút követően, 1947-ben a pálos rend új kolostort kezdett építeni, melyet 1951-ben – a szerzetesrendek feloszlatása miatt – nem tudtak befejezni. A pusztulásnak induló épületet az erdőgazdaság 1985-ben esőbeállónak és kilátótoronynak alakította át, a kilátóba egy belül elhelyezett függőleges vaslétrán lehetett feljutni. 2020-ban a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság az épületet felújította, és ezzel együtt a toronyban kialakított kilátót – mivel a feljutás nem volt biztonságos – megszüntette.

János-kilátó
(Közép-Mecsek, Mecseki Parkerdő) A 611 m magas Tubes csúcsán álló, terméskövekből felépített gyönyörű kilátó. Az eredeti kilátót 1910-ben építették és tervezőjéről, Rauch Jánosról nevezték el. A kilátót 1981-ben, a tubesi katonai torony felépítésekor lerombolták. 1991-ben Kovács Szabó János kezdeményezésével egy alapítványt hoztak létre egy új kilátó építésére, ami közadakozásból, valamint Pécs város támogatásával 2000 végére épült fel. Az új János-kilátót 2001 szeptemberében avatták fel. Tetejéről szép körpanoráma nyílik a Mecsekre, és a távolabbi tájakra, tiszta időben a Badacsony körvonalai is láthatók. A
, a
és a
jelzésű turistautak vezetnek ide.

Kis-tubesi-kilátó
(Közép-Mecsek, Mecseki Parkerdő) A Kis-Tubes csúcs nyugati oldalán 577 m-es magasságban álló, teraszos formában megépített kőkilátó. 1959-ben épült Kiss Tibor tervei alapján. Szép kilátás nyílik innen a Nyugat-Mecsekre és Pécs nyugati részére, valamint a várostól délre eső területekre. A
jelzésről leágazó
jelzésű ösvényen közelíthető meg.

Kiss József-kilátó
(Misina tető, Mecseki Parkerdő) A Pécs feletti Misina tetőn, a mai tv-torony mellett, attól kissé nyugatra állt ez a kilátó, melyet 1908. szeptember 13-án avattak fel. Kiss Józsefnek, a Mecsek Egyesület alapító főtitkárának a nevét viselte. A tv-torony építésének kezdése előtt, 1967-ben lebontották. A bejárata fölötti, a kilátó nevét tartalmazó, a pécsi Zsolnay gyárban készült majolika táblát az új tv-torony kilátó szintjén helyezték el.



Kopasz-hegyi (Nagy-hegyi)-kilátó
(Villányi-hegység) Csarnótától délre a Kopasz-hegy (Nagy-hegy) 272 m-es magaslatán álló, helyi mészkőből épült bástyaszerű kilátó. Csodálatos látványt nyújt a kopár felszín karrgerincén a barázdált formákban előbukkanó triász mészkő. A kilátót 2008-ban adták át. Szép panoráma nyílik innen a Tenkes gerincére és Harkány környékére, valamint északi irányban teljes panoráma a Mecsekre. A Tenkes csárdától a
jelzésen közelíthető meg

Kövestető-kilátó
(Közép-Mecsek) A Kelet-Mecsek Tájvédelmi körzet határában, 458 m magasságban, fából épített kilátó. 2014-ben épült Szabó László tervei alapján.
A névadó Köves-tető csúcs (460 m) ettől a ponttól nyugati irányban 500 méterre található. Innen légvonalban 4,4 km távolságra magasodik a Zengő 682 m magas csúcsa, a Mecsek legmagasabb pontja. A helyszínválasztás tudatos, a környék a természetjárók kedvelt kirándulóhelye, számos túraútvonal vezet a kilátó közelében.
A kilátó szintjén állva 14,6 m magasról tekinthetünk körbe: láthatjuk a Duna kölkedi ágától a Villányi-hegységig húzódó területet és tovább, a horvátországi Papuk hegység vonulatait, nyugatra pedig a Misinát és a Tubest is. A kilátót 2015. június 9-én avatták, mellette pihenőhelyet is kialakítottak (padok, asztalok, tűzrakó). A kilátó mellett egy négy méter magas, fából készült keresztet találunk, melyet 2021-ben állított a Mecsekerdő Zrt. a hazánkban rendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékére. A kilátó Kövestető parkolótól a
, majd az arról leágazó
jelzésű kövezett úton, vagy a Kövestető tanösvényen érhető el.
