Tóth György-emlékmű
Tóth György-emlékmű (Nyugat-Mecsek) Tekeres elején található emlékkő. Tóth György mentőrepülős pilóta (1925–1971) emlékére állították, aki 1971-ben betegszállítás közben tragikus repülőbalesetben hunyt el. Emlékére a Tekeres előtti füves területen 1973-ban emlékparkot létesítettek, benne egy emlékművel és egy kiállított kisrepülőgéppel, amilyennel Tóth György is repült. Az idők során a repülőgépet vandálok tönkretették, így 1994-ben a maradványait elszállították. Az emlékmű is szétmállott. Az új emlékművet, mely Nagy Gábor alkotása, 2007-ben állították: kis obeliszk, emléktáblával. A S+ jelzés vezet el mellette.