
A túrán való részvétel korlátozott, ezért a túravezető kérésére előzetes jelentkezés szükséges a következő elérhetőségek valamelyikén: Szász Tamás, tel.: +36/70/617-9725 vagy e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..
Sziasztok!
Az első Kumilla túra, melyet a BMTSZ-nek ajánlott fel egyesületünk, a Mecseki Barangolók Társasága.
Ez egy kis körtúra, mely egy elfelejtett, de vadregényes helyet mutat be a túrán részt vevőknek; ez pedig a Szigetvár határában fekvő Kumilla kút vagy Török kút!
A túra a Szigetvári Buszpályaudvarról indul 09:30 perckor, megvárva az esetleg vidékről érkezőket is!
A városon áthaladunk, és terveim szerint 3 helyen állunk meg, itt egy kis beszámolóval készülök a túrán részt vevőknek!
Elhaladunk a Szigetvári vár mellett és útba ejtjük a Hősi keresztet is!
Ezután a Kumillához megyünk, ahol szalonnasütés is tervben van!
Kérem, aki szeretne sütni, hozzon szalonnát, kenyeret!
A túrán való részvétel korlátozott, ezért előzetes jelentkezés szükséges! Köszönöm a megértést! Lesz még több alkalom!
Ajánlott a túracipő, bakancs, szúnyogriasztó használata illetve megfelelő mennyiségű víz legyen nálatok!
Bármilyen kérdés esetén írjatok Messengeren nekem vagy hívhattok is!
A változás jogát fenntartjuk illetve a túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt!
Rossz idő esetén máskor kerül megrendezésre!
Útvonal: Szigetvár, autóbusz-állomás – Zrínyi tér – Szigetvári vár – Csónakázó-tó – Hősi kereszt – Kumilla-kút
Táv: 3 km, szintemelkedés: elhanyagolható
Indulás: 9.30-kor Szigetváron az autóbusz-állomásról (elérhető Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 4-es kocsiállásáról 8.15-kor induló buszjárattal).
Túravezető: Szász Tamás (Mecseki Barangolók Társasága), tel.: +36/70/617-9725, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.