7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

 

337. szám & & 2026. március Küldöttgyűlés 2026. február 7-én tartotta meg a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség évi rendes, a 2025. évet záró küldöttgyűlését, melynek helyszíne - az előző évekhez hasonlóan - Pécsett a Balokány-ligetben lévő Pepita Kultúrtér épülete volt. A korábbi évekhez képest szokatlan időpontban, kora délután 13.30 órakor kezdődő eseményen 14 tagszervezet képviseltette magát. A regisztrációt követően és a mandátumok ellenőrzése után a küldöttgyűlés határozatképessége megállapításra került. Schóber József elnök köszöntötte a tagszervezetek vezetőit és képviselőit, külön köszöntötte a Somogy és Tolna vármegyéből érkezett vendégeket és Tóth Klára korábbi elnököt. Levezető elnöknek Strasser Pétert kérte fel, akit a küldöttgyűlés ezt követően megszavazott. A továbbiakban a levezető elnök vette át a szót. Jegyzőkönyvvezetőt és hitelesítőket választottak a mandátummal rendelkező képviselők. A 2025. évi munkáról szóló szöveges beszámolót, majd ezt követően az elmúlt év pénzügyi beszámolóját, közhasznúsági jelentését, valamint az Ellenőrző Bizottság jelentését is egyhangúlag elfogadta a küldöttgyűlés. A 2026. év programterveit, valamint az előzetes költségvetést - Strasser Péter és Schóber József kiegészítéseivel - szintén megszavazta a küldöttgyűlés. Az „Egyebek” napirendi pont tárgyalása során Schóber József elnök tájékoztatta a küldöttgyűlés résztvevőit a 2026. szeptember 25-27. között - a BMTSZ által - rendezendő Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó előkészítéséről, helyszínéről és a tervezett programokról. Takács Ferenc alelnök a Természetbarátok Klubja 2026. évi programsorozatáról adott ismertetőt, Strasser Péter elmondta, hogy elkészült a Mecsek Híradó eddig megjelent számainak „tartalomjegyzéke” az első számtól (1992. áprilistól), melyben visszakereshetők a megjelent írások, valamint ismertette a „Mecsek turistája” jelvényszerző túramozgalomnak a 2026-os év nyílt túrái keretében történő teljesítésének lehetőségét. Nagy Balázs elnökségi tag, honlapszerkesztő a szövetség internetes honlapja fejlesztésének szükségességéről és lehetőségéről adott tájékozatót. A napirendi pontok tárgyalása után Jancsi Attila ismertette a 2025. évi túrapontverseny helyezéseit, és adott át okleveleket és jutalomkönyveket. Ezt követően - a tagszervezetek javaslatai alapján - elismerések átadására került sor azoknak, akik kiemelkedően segítették egyesületük munkáját. Az elismerő okleveleket és tárgyjutalmakat Schóber József elnök és Takács Ferenc alelnök adta át. Elismerésben részesült Nyujtó Teréz, Várnainé Meng Hajnalka (Dráva TSE), Papp-Szabó Erika, Ambach Attila (Hétdomb TE), Dr. Polyák Lívia (HOTE), Polgár Tamás (Mecseki Barangolók Társasága Egyesület), Szente Jánosné Rózsika (BMTSZ Nyugdíjas Szakosztály), Simara Gyula (Tenkes TE). Végezetül Schóber József és Takács Ferenc átadták az Aranybakancs Díjakat. 2026-ban Aranybakancs Díj kitüntetésben részesült Becze László túravezető, aki színvonalas túravezetői, rendezvényszervezői és egyéb tevékenységével évtizedeken át „külsősként” (nem szövetségünk tagjaként) segítette a BMTSZ munkáját, illetve Hang Csaba, a Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesület elnöke a baranyai természetjárásban és a természetjáró közösség építésében több mint egy évtizede kifejtett sokoldalú, magas színvonalú munkájáért. A küldöttgyűlés záró akkordjaként pogácsa és némi itóka mellett kötetlen beszélgetést folytattak a résztvevők, és a jelenlévők egy része már indult is tovább Keszübe, a farsangi turistabálra. Schóber József Név Pontszám Egyesület 10 év alatti gyermek Papp Gergő 532 Hétdomb TE 10-14 év között gyermek Papp Luca Panna 838 Hétdomb TE Hölgyek 50 év alatt — — — Hölgyek 50 év felett Várnainé Meng Hajnalka 3251 Dráva TSE Braun Andrea 3169 Dráva TSE Gáspárné Juhász Ibolya 2743 Dráva TSE Bajzáth Ilona 2172 Dráva TSE Kühár Zsuzsanna 1405 Hétdomb TE Farkasné Tomecsekó Zsuzsanna 1363 Dráva TSE Urak 50 év alatt Papp László 1665 Hétdomb TE Urak 50 év felett Vass Tibor 2913 Dráva TSE Jancsi Attila 2203 Dráva TSE Ambach Attila 1980 Hétdomb TE Balog Árpád 1535 Tenkes TE Romvári Tibor 1350 Dráva TSE 2025. évi egyéni túrapontverseny eredménye Az egyesületek által leadott adatok alapján összeállította: atiKA A Dráva TSE szakosztályi beszámolója a 2025-ös évről Az évet a hagyományos évköszöntő pezsgős túránkkal indítottuk, melyet 27. alkalommal rendeztünk meg. Barátok és túratársak koccintottak az év elején egyesületünk tagjaival a Tubesen. Harmincketten köszöntöttük az új évet. A 2025-ös évet 52 fős taglétszámmal kezdtük, mely 36 fő állandó tagból és 16 fő pártoló tagból állt. Egyesületünk eseménynaptára megújult, a papíralapot felváltotta az interneten tagjainkkal megosztott Google naptár. Itt tudunk reagálni a változásokra, így ez naprakész. Naptárunk 2025-ben 87 programot kínált a szabadidő eltöltésére. A programok összetétele: 20 szakosztályi túra, 34 nyílt túra vagy más szakosztály, egyesület túrája, 15 teljesítménytúra, 6 túraverseny, 10 rendezvény és 2 munkatúra. A hosszú évek alatt túraterveinkbe beépült ismétlődő, hagyományt őrző túráink is sikeresek, mint a Pezsgős, a Kikerics, a Csurgós, a Borkóstolós, az Emléktúra, a Pincétől pincéig és az atiKA és barátai túrák. Túravezetőink 12 nyílt túra vezetését vállalták a BMTSZ keretein belül. A tájékozódási túraverseny országos rendezvényein csapatunk, a „Dráva Talpasok” az „A60”-as kategóriában indult, és a kiírt versenyekből 3 versenyen vett részt. Huszonhatodik alkalommal rendeztük meg a Tenkes TE-vel közösen a Tenkes teljesítménytúrát, a szokásos öt távon. Az idő kegyes volt hozzánk. A túrát 466 fő teljesítette: 6 km-t 49 fő, 10 km-t 161 fő, 15 km-t 93 fő, 20 km-t 110 fő, 30 km-t 25 fő. A maratoni távot most egy 50 kilométeres távra váltottuk palkonyai rajttal, emlékezve a szervezett természetjárásban eltöltött ötven évre, ami az Ifjúsági és Munkás Klub, majd az ebből alakult Dráva TSE közös múltja. Ezen a távon 28 fő vett részt és 2 fő adta föl. A rendezésben 40 fő volt segítségünkre, munkájukat ezúton is köszönjük. Szponzorainknak is nagyon köszönjük a támogatásukat, melyek fénymásolás, ajándékok, pólók, bor, csokoládé, eszközök, felszerelések formájában segítették munkánkat és emelték a rendezés színvonalát. A túra jó hangulata köszönhető volt a jó szervezés mellett a meglepetésként kínált tájjellegű boroknak is. A Tenkes TE augusztusban rendezte a Tenkes éjszakai teljesítménytúrát, amelyen társrendezőként vettünk részt. A három távon 163 fő nevezett: 5 km-en 22 fő, 10 km-en 95 fő, 20 km-en 46 fő túrázott. A Szent Imre és a Mecsek 1800 teljesítménytúrákat, valamint a Hegyek napja rendezvényt technikai munkával és pontőrséggel segítettük. A Dráva TSE és a Tenkes TE közös összetartó disznóvágását idén is megtartottuk Mailáthpusztán. A kétnapos rendezvény első napján vágtunk, másnap túráztunk és ettünk. Részt vettünk a Déldunántúli Regionális Természetbarát Találkozón, amit Bonyhádon rendeztek. Kitüntetések terén: a természetjárásért végzett munkájáért Barta László és Bartáné Gida Ágnes a BMTSZ küldöttgyűlésén a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elismerését kapta. Az egyesületünk által alapított díjaink nyertesei: „Menő Manó” díj, férfi kategóriában: első Vass Tibor (2913,3 MTSZ pont) második Jancsi Attila (2203 MTSZ pont), harmadik Romvári Tibor (1349,9 MTSZ pont), a „Menő Manó” díj, női kategóriában: első Várnainé Meng Hajnalka (3251,1 MTSZ pont), második Braun Andrea (3169,5 MTSZ pont), harmadik Gáspárné Juhász Ibolya (2742,9 MTSZ pont). Idén is sokat túráztak szakosztályunk tagjai. Túraajánlásainkon túlmenően, közülünk többen spontán összeszerveződve is túráznak, vagy szerveznek maguknak többnapos túrákat. Hajnalka szervezésével tíz fős csapatunk járja az Országos Kéktúrát és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát. Gida Tibor szervezésével volt egy túra Bács várához. Tíznapos túrát szervezett atiKA Erdélybe. A megemlékezés jegyében emléktúrát szerveztünk Baumann Józsi emlékére az Ordas tanyára. A pihenés, szórakozás jegyében Both Viki és segítői pedig játékos szórakoztató pikniket szerveztek Mailáthpusztára. Teljesítménytúra-rajongóink szívesen mennek az ország több más pontjára is túrázni. Tagjaink közül többen is részt vettek az „Ormánsági bringakörön”. Túratársaink a következő vidékeken túráztak 2025-ben: Alföld, Balaton-felvidék, Baranyai-dombság, Bács hegyei, Budai-hegység, Bükk, Erdély hegyei, Geresdi-dombság, Kemeneshát, Keszthelyi-hegység, Kiskunság, Kőszegi-hegység, Mecsek, Ormánság, Őrség, Pilis, Szekszárdi-dombság, Velencei-hegység, Villányi-hegység, Visegrádi-hegység, Zempléni-hegység és a Zselic. Szakosztályunk tagjai az év 255 napján túráztak, vagy vettek részt munkatúrákon, sokszor ugyanaznap rendezett más-más túrákat teljesítve. Ezt 281 db leadott túrajelentővel igazolták. Összteljesítményünk: 8857 túrapont. Egyesületünkből a túrajelentőkkel igazolt túráinkon 33 fő vett részt. 500 pont feletti túrázóink tizenketten vannak, ezer pont feletti túrázóink a következők: Várnainé Meng Hajnalka (3251,1 pont), Braun Andrea (3169,5 pont), Vass Tibor (2913,3 pont), Gáspárné Juhász Ibolya (2742,9 pont), Jancsi Attila (2203 pont), Bajzáth Ilona (2171,5 pont), Farkasné Tomecskó Zsuzsanna (1363,3 pont), Romvári Tibor (1349,9 pont). Munkatúráink a szokásos mederben zajlottak: általunk rendezett teljesítménytúra előkészítése és lebonyolítása, részvétel más szervezetek által rendezett teljesítménytúra pontőrségében, rendezvények szervezésében, vagy egyéb - egyesületünk működéséhez kapcsolódó - munkák, adminisztrációs tevékenységek elvégzése, a mailáthpusz-tai kulcsosházunk gondozása (takarítás, udvargondozás, karbantartás, mellékhelyiség felújítása, csempézés, díszablak kialakítása az északi falon kívülről, belülről pedig elhelyeztük benne Terike új festményét). Pályázati festéseink a Nyugat- és a Közép-Mecsekben zajlottak, illetve tematikus utat is festettünk, a Denevér tanösvényt kellett egy részen áthelyezni a kék sáv jelzéssel együtt. Ez így több mint 18 km volt. Munkatúra pontokat 30 fő gyűjtött. Nagyon köszönjük azok munkáját, akik a munkatúráinkon való részvételükkel és egyéb segítségnyújtásukkal, munkájukkal segítik egyesületünk működését. Jó kapcsolatot tartunk fönn, és túrázunk együtt más túraszakosztályokkal is. Eredményeinkről, gondjainkról, túráinkról saját honlapunkon rendszeresen, és időnként a Mecsek Híradóban is hírt adtunk. Továbbra is jó kapcsolatot szeretnénk fenntartani a többi túraszakosztállyal, ezért sokat túrázunk együtt, látogatjuk egymás rendezvényeit, közgyűléseit. Az ormánsági és a Tenkes körüli önkormányzatokkal is ápoljuk a kapcsolatokat. Külön köszönjük még egyszer minden segítő kéznek és támogatóinknak a Tenkes teljesítménytúra megrendezésében nyújtott segítséget, valamint tagságunknak a munkatúráinkon, jelzésfestéseinken végzett munkáját, és úgy összességében az egész évben végzett munkát. Jó túrázást, irány a hegy! Romvári Tibor szakosztályvezető Útjelzővezetők Országos Találkozója 2026. február 14-15. A hagyományokhoz híven a Magyar Természetjáró Szövetség idén is megrendezte az Útjelzővezetők Országos Találkozóját, ezúttal a Budapesthez közeli Hármashatár-hegyen álló Rotter Lajos Turistaházban. Az esemény elsődleges célja a hazai turistautak karbantartásáért felelős szakemberek szakmai összefogása és a tapasztalatcsere volt. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség az MTSZ-szel kötött szerződés alapján koordinálja a megyei jelzésfestési pályázatokat. A gyakorlati kivitelezési munkálatokat a tagszervezetek azon tagjai végzik, akik rendelkeznek a szükséges útjelzővezetői képesítéssel. Vármegyénket a Dráva TSE, a Hétdomb TE, a HOTE és a POEÜ tagjai képviselték - szép számmal. A találkozó szakmai programja keretében Stramszky Judit, az MTSZ szakmai igazgatója a 2025-ös évről adott összefoglaló értékelést azzal kapcsolatban, hol tart a turista-út-hálózat nyilvántartása és fejlesztése. Vázolta a munkatársakra háruló teendők elvégzésének részleteit és a turistaút területi felelősök eddigi tevékenységének értékelését, valamint az egyre bővülő szerződött partnerek listáját és a kapcsolati rendszer kiépítésének sikereit. Makrai Kornél beszámolt a 2025-ös év pályázatának tapasztalatairól, statisztikájáról. Prezentációjában végigvezette a résztvevőket az idei pályázati portál használatán. A teljesített munkálatok ellenőrzésével kapcsolatos tapasztalatokat és jellemző problémákat Sajtos Péter tárta fel a résztvevőknek. A jelenlévők egy rögtönzött útjelzővezetői kérdőív kitöltésével adhattak számot pillanatnyi tudásukról. Érdekes volt megvitatni az álláspontokat és az egyéni döntési mérlegeléseket. Argalász Péter bemutatta az idei pályázati rendszer egyik legfontosabb újdonságát, a „nehéz szakaszok” kategóriát, amely egy teljesen új szempontrendszer alapján kezeli a speciális karbantartást igénylő útvonalakat. A Turistaút Szakbizottság részéről dr. Berecz Tibor ismertette a jövőben megszervezésre kerülő jelzésfestő alapképzés szakmai tartalmát. A képzés célja az utánpótlás biztosítása, kinevelése. Sebestyén Pál tájékoztatást adott egy, a közeljövőben minden regisztrált útjelzővezető részére elektronikus úton küldeni szánt kérdéssorról. A hivatalos programot követő vacsora után hajnalig tartó, kötetlen beszélgetések zajlottak az MTSZ munkatársai, az ország különböző tájegységeiről érkezett tapasztalt útjelzővezetők és a lelkes újonc jelzésfestők között. Ebben a baráti hangulatban rendkívül sok gyakorlati tapasztalat és szakmai fortély átadására került sor, amely tovább erősítette a közösség összetartását. A találkozó vasárnapi záróeseményeként a résztvevők háromfős csapatokba szerveződve, egy nyolc állomást érintő szakmai vetélkedő keretében mérték össze felkészültségüket, ahol a metsző hideg és a zord időjárási körülmények ellenére is példás lelkiismeretességgel, tudásuk legjavát adva adtak számot elméleti és gyakorlati jártasságukról. A hármashatár-hegyi helyszín kiváló lehetőséget biztosított a gyakorlati problémák helyszíni elemzésére és a szakmai eszmecserére. Az MTSZ vezetősége köszönetét fejezte ki az útjelzők áldozatos munkájáért, amely a hazai gyalogtúrázás alapköve. Both Viktória Dráva TSE Balázs napi „esőkerülgető tekergés” Február 8.: „Balázs napi tekergés” címmel meghirdetett nyílt túra. Reggel kinéztem itthon az ablakon, és mondtam: na, szép nap elé nézünk, ilyen időben nem sokan fognak eljönni a túrámra. De menni kell, mert hátha lesz valaki az indulási ponton. Már az Árkádnál megláttam a fiam és a menyem, így legalább hárman már biztosan megyünk. Közben jött egy telefon is, a Főpályaudvarnál is felszálltak négyen a buszra. És még egy „hétdombos” túrázó is befutott, így a Hősök terén az autóbusz-fordulóban már nyolcan vártuk az indulást. Pár percet még vártunk, hátha érkezik még valaki. Közben már a nap is ki-kisütött, így kezdtem megnyugodni. Aztán jött az eső második hulláma. A Zsolnay-kútnál már rendesen esett, a Tripammer-fánál már az esőházba is be kellett állni! Úgy beszéltük meg, hogy Árpádtetőn befejezzük. Hárman be is fejezték (pár perc múlva jött busz a város felé), de a többiek úgy döntöttek, már mindegy, ennél vizesebbek nem leszünk, menjünk tovább! Az eső csendesedett, de folyamatosan esett. Somogyban a pincémnél egy hölgy elbúcsúzott, így már csak négyen maradtunk. A présházban legalább nem esett. Kis felszerelésigazítás és egy pohár bor után a Somogyi templom autóbusz-megállóig még lementünk, és onnan haza. A fényképezőgépemet nem nagyon használtam, csak egy pár kép készült. Sikerült az első idei (erdei) hóvirágot lefényképeznem! Úgy néz ki, csak jön a tavasz! Nagy Balázs POEÜ Mulatozva múlattuk el a telet Az idei évben immár harmadszorra rendezte meg a Mecseki Barangolók Társasága Egyesület a Turista Farsangi Bált, ezúttal február 7-én Keszüben, a Faluházban. A farsang a Dél-Dunántúlon nem csupán egy mulatság, hanem egyfajta „érzelmi ragasztó”, amely a közös nevetés és a hagyományőrzés révén képes egyetlen mulatság alatt szoros barátokká összehozni különböző régiók turistáit. Egyesületünkből 9 fő jelezte részvételi szándékát. Ez a létszám már elegendő volt ahhoz, hogy egy csoportos jelmezes beöltözésen kezdjünk el gondolkodni csakúgy, mint a tavalyi évben. Először arra gondoltunk, nekünk kell a legmegnyerőbb ötlettel előállnunk, hiszen jó érzéssel tölthetne el bennünket a jelmezversenyen való kimagasló szereplés. Aztán hamar átgondoltuk: a turistának nem számít a helyezés, a sporttársainkkal eltöltött önfeledt mulatság sokkal fontosabb számunkra. Ahogy az előző években, idén is valami helyi természeti értékhez kötődő élményt kívántunk megeleveníteni mókás jelmezbe bújva. Hamar jött az ötlet, hogy erdei állatnak öltözzünk. Na jó, de a kötődés a Mecsekhez mégis mi legyen? Hegycsúcs? Rét? Tereptárgy? Forrás? Kilátó? Valami központi helyet kerestünk. Mondjuk egy jellegzetes fát, ahova több turistaút is összefut. Így esett a választás a Rábay-fára. A jelmezkészítésre nem sok időnk jutott, így leginkább készen szereztük be. Egytől egyig az erdőlakók színes seregletévé lényegültünk át, ki-ki azon vadonbéli jószág gúnyáját öltve magára, amely legközelebb állt szívéhez és természetéhez. Bemutatkozásként a Rábay-fa kedvencei nevet választottuk. Ági erdei nyúllá, Nelli szürke farkaslánnyá, Laci róka komává, atiKA jómadárrá, Manya hóddá, Gábor „jóllakott” szürke farkassá, én pedig éjjeli pávaszemmé lettem. Árpit felkértük: legyen a Rábay-fa. Nellivel atiKA instrukciói szerint, mint jó tanítványok a mester segedelmével festettük fel a fa törzsére a jelzéseket. Király Zsuzsi nagyon ötletes jelmezt készített magának. Borúra derű néven mutatkozott be. Aranyos felhőcske kalapjában és szivárványos felsőjében szívderítő látványt nyújtott. Gida Tibi is velünk mulatott ezen a Keszüben töltött estén. Hangulatalapozásként koccintottunk egymás egészégére, a turistaságra, az egyesületre, a barátságunkra, a világbékére és erre is és arra is. Jó ízzel fogyasztottuk el a felszolgált vacsorát, majd rendhagyó turistakvízt töltöttünk ki. Aztán kezdődött a zenéstáncos része a mulatságnak. Táncra perdültünk. Közben tombolán ki-ki értékes nyereményekhez jutott. Furcsa véletlen folytán néhány tombolajegy duplikálva került kiosztásra, így többször indult meg két személy ugyanazért a tárgynyereményért. Mikor éjfélt ütött az óra, tűzijáték gyúlt egy tortán. Jakab Évit köszöntöttük evvel és egy dallal a születése napján. Évinek - saját szavaival - lett egy tortája, amivel meg is kínált mindannyiunkat. Roptuk a táncot hajnali kettőig, aztán búcsút intettünk egymásnak és a 2026-os Turista Farsangi Bálnak. Amikor a különböző egyesületek tagjai együtt szórakoznak, az egyéni érdekek háttérbe szorulnak. Ez az élmény mélyíti el a résztvevőkben azt az érzést, hogy ők egy nagyobb, egységes regionális természetjáró közösség szerves részei. A rendezvény végére a résztvevők szívét a közös élményekből fakadó felhőtlen derű és elégedettség töltötte el, emlékezetessé téve minden együtt töltött pillanatot. A búcsú pillanataiban minden arcra őszinte mosolyt csalt az elmúlt órák felszabadult jókedve, s a közösség tagjai a maradandó élmények gazdag útravalójával térhettek haza. Köszönjük a szervezést a Barangolóknak! Both Viki Dráva TSE Tüzeskerék-gurítás Sikeres télűzés a Kelet-Mecsekben? Majd meglátjuk! 29 fővel indultunk útnak Hosz-szúhetényből a hagyományos Tüzeskerék-gurításra. Túratársak érkeztek az ország több pontjáról: Zalaegerszegről, Kiskunhalasról, Szekszárdról, Mohácsról és természetesen a környékről is. A gyönyörű időben induló túrán igyekeztünk minél többet megmutatni vendégeinknek a Kelet-Mecsek különleges értékeiből. Útvonalunk érintette Püspökszentlászlót, Kisújbányát és az Óbányai-völgyet, miközben az egykori üveges mesterség emlékei is szóba kerültek. Óbányán ismét fantasztikus fogadtatásban volt részünk. Köszönjük az önkormányzatnak és a segítőknek a zsíros kenyeret, a meleg teát és főleg azt a vendégszeretetet, amellyel évről évre várnak bennünket. Amikor az óbányai legények legurították a tüzeskereket, sokaknak véget ért a program, de hatan még rátettünk egy lapáttal: fejlámpát fel, és irány vissza Hosszúhetény! Innentől már inkább az idővel versenyeztünk. Kisebb pihenőkkel végül este 21 órára értünk vissza. Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott ezen az élményekben gazdag napon! Takács Ferenc túravezető HOTE Csúszka túra Tüzeskerék gurításra, Invitált a túratársam. Összejött a hivatal előtt, Egy jókora csapatnyi jelölt. Mókás kacagásokba merülve, Lépkedtünk a sártengert kerülve. Okosodva ismételtünk, amit tanultunk, Kissé átbecézve a "nagy fehér madarunk". Szóba került az üveges mesterség menete, Melynek emlékútját a mesélő is festette. Néhol még hófoltokba sétáltunk, A bókoló hunyorokat csodáltuk. Szép patakon billegve átkelve, Óbányára csúszópályán beérve, Érkezett meg a HOTE jókedve, Hogy a tüzeskereket megnézze. Ulmer Eszter Új fahíd az Iharos-kút közelében Hosszú évek óta dédelgetett álmunk volt, hogy megújuljon a Kelet-Mecsek egyik népszerű túraszakaszán, a Dél-dunántúli Pirostúra útvonalán az Iharos-kút utáni elkorhadt fahíd. Sokszor terveztük, beszéltünk róla, szerettük volna közösen megépíteni -de az időnk és energiánk gyakran más fontos feladatokra ment el. A környezeti nevelési programjaink során községünk intézményeiben és közparkjaiban kihelyezett madárodúk, etetők gondozása, pótlása mindig elsőbbséget élvezett. Ezek szívügyünk és bár sokszor elvitték a kapacitásunkat, tudjuk, hogy fontos küldetést szolgálnak. Hozzá kell tennünk: az erdészet soha nem zárkózott el a kéréseinktől. Mindig meghallgattak bennünket, értékelték a munkánkat, és segítőkészen álltak mellénk. Ezért különösen hálásak vagyunk! Az idei év elején újra felvettük a kapcsolatot a Mecsekerdő Zrt. munkatársaival, és előhoztuk régi álmunkat: jó lenne, ha végre megújulna az ominózus fahíd. Faanyagot és szaktudást kértünk - mi pedig a lelkesedésünket tudtuk hozzátenni. Abból viszont igazán sokat! És egyszer csak megszólalt a telefon... Megérkezett a jó hír: van faanyag, van szakember - kezdődhet a hídépítés! A közös munka eredményét most már minden túrázó láthatja és használhatja. Hálás köszönet a Mecsekerdő Zrt.-nek és a Pécsváradi Erdészet igazgatójának, Nagy Attilának, valamint a munkatársainak: Hauck Nándornak és Dittrich Dávidnak, hogy a híd elkészülhetett! Biztosak vagyunk benne, hogy nagyon sok, a Kelet-Mecsek ezen részén túrázó természetbarát nevében is mondhatjuk: ez a híd nemcsak fából készült - hanem összefogásból, kitartásból és közös akaratból is. Találkozzunk a túraútvonalon - és próbáljátok ki az új hidat! Takács Ferenc HOTE IN MEMÓRIÁM Sáfár Józsefné (Fehér Márta) (1942 - 2025) Kissé késve jutott el hozzánk a hír: 2025. november végén Dorogon elhunyt Sáfár Józsefné, Márti, régi túratársunk. A mai természetjárók közül már kevesen ismerik. Férjével, Jóskával együtt az 1982-1994 közötti időszakban a baranyai gyalogos természetjárás ismert, aktív tagjai voltak. Márti a szervezett természetjárásba az 1970-es években a Pécsi Bőrgyár természetjáró szakosztályának tagjaként kapcsolódott be, majd 1982-től munkahelye, a Dél-dunántúli Tervező Vállalat által támogatott Pécsiterv Sportkör természetjáró szakosztályának (mely később egyesületté alakult „Barangolók” néven) lett a tagja. Aktívan részt vett a szakosztály által Bánoson működtetett „Harangláb” kulcsosház gondozásában. Ettől kezdve - férjével együtt -bekapcsolódott a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség munkájába is. Túrákat vezetett, közreműködött a „Kirándul a család” túramozgalom elindításában és szervezésében, a turista útjelzések festésében. Emlékezetes esemény volt, amikor 1986 őszén az ..és még egymillió lépés” c. film forgatásakor a baranyai természetjárók is várták Rockenbauer Pálékat, és a Kelet-Mecsekben a Pásztor-forrás mellett, a Delelőréten Márti és férje sóval és kenyérrel fogadta a kéktúrás stábot, majd megvendégelték őket bográcsban főtt gulyással és palacsintával. Később életútja más irányba vezetett. Márti mindig jókedvű, kedves személyisége, lelkes természetjáró munkája példaként állhat a természetjárók mai, fiatalabb generációja előtt is. Fájó szívvel gondolunk rá, emlékét megőrizzük. Strasser Péter MÚLTIDÉZŐ A lapisi római őrtorony (Castrum) története „Castrum (Közép-Mecsek). A 4. sz.-ból származó római őrtorony maradványa volt a vágoti gerincen. A műút mellett, Lapistól mintegy 800 m-re északra, a S sáv és a Z+ jelzések kereszteződésének közelében állt. Az egykor Pécs területén lévő római kori település (Sopianae) egyik északi útvédő őrhelye volt. A romokat 1938-ban tárták fel. Ma már nem láthatóak, azokat a műút építésekor eldózerolták. Régebbi térképek még feltüntették, utolsóként a 2013-as kiadású Mecsek turistatérkép. ”(A Mecsek természetjáró lexikona) Az alábbiakban forrásként legfőbbképpen „Márf Attila: Adatok a lapisi római kori őrtorony történetéhez levéltári források alapján, 1982” című írásának adatai lettek felhasználva. A római őrtorony Egyes leírások szerint az őrtorony romjainak egy része a műút alatt található: „...Jelenleg tehát az építmény alapjainak mintegy fele az aszfaltút alatt fekszik. Az őrtorony jelenlegi állapota szerint erősen romos, töltelékkel feltöltött, szederindával benőtt... ” A római romok 1938-ban egy halom elhordása során kerültek elő: „...1938. július végén a városi erdő „A” gazdasági osztályú 15. számú erdőrészletében a Lapis tetőtől Vágót puszta felé vezető makadám út építése alkalmával egy kisebb halom lehordása közben vastagabb méretű falmaradványokra, téglákra és tetőcserepekre bukkantak. A romok közvetlenül a kövezés alatt álló műút jobb oldalán feküdtek, a lapisi vadászháztól mintegy 800-900 méterre. Rábay Gyula erdőmester utasítására a további munkálatokat megkülönböztetett figyelemmel végezték... ” „A romok megtalálásakor Tömösközi Györkő Vilmos erdőőr volt szolgálatban, aki másnap tájékoztatta az esetről az Erdővédelmi Szolgálat vezetőjét, Bereznai Józsefet. Bereznai visszaemlékezése szerint a romhalmaz és környéke kőlapokkal volt borítva. Először ezeket a lapokat távolították el s akkor bukkant elő a romok közepén egy kis nyílás, melyet először ‘kútnak’ gondoltak...” 1938 - Dr. Horváth Tibor régész szakvéleményéből az őrtorony kapcsán: „Mindaddig, amíg az épület teljesen nincs feltárva, elhamarkodott dolog lenne határozott véleményt nyilvánítani a rendeltetéséről. Mégis valószínűnek látszik, hogy ezen a fontos kilátóponton az őrtorony szerepét töltötte be. Sopianae helyrajzáról a temető és az ókeresztény épületek kivételével meglehetősen keveset tudunk. Így örülnünk kell ennek az emléknek, mely egyrészt a város védelmi rendszerére nyújt adatot, amiről eddig semmit sem tudtunk, másrészt pedig, erre turisztikai szempontból szeretnék rámutatni, a Mecsek történeti emlékeinek a számát szaporítja. Amennyiben anyagilag ez lehetséges, nagyon érdemes és kívánatos az épület falait teljesen kiásni, azután pedig a megőrzésükről kell gondoskodni (vékony betonréteggel burkolva a.felületet), nehogy a téli esőzések és.fagyok rongálják. Az erdei út építésével kapcsolatban a romokat teljes egészében fel fogjuk tárni, és annak megtörténte után, részletes jelentésemet be fogom terjeszteni.” 1939-ben állagmegóvásról intézkedtek és figyelembe vették a hely turisztikai jelentőségét is: A Lapisi római őrtorony romjáról fennmaradt egyik kép 1939 körül: A kép forrása: Somogyi Géza „A mi városunk” című könyve „...Az 1939.VIII.6-i helyszíni bejárás alkalmával mindannyian egyetértettek abban, hogy a falmaradványokat sürgősen helyre kell hozni és a turisztika, valamint az érdeklődők rendelkezésére kell bocsátani. Olyan elképzelések is akadtak, mely szerint pavilonszerű építményt kellene a romok fölé emelni, hogy állagát ezzel is megóvják.... ” A római őrtorony romjai a Lapisi út mentén kerültek elő. Adatok és leírás a Lapistető vonatkozásában (Dr. Kápolnai Zoltán leírása, Új Dunántúli Napló, 1994. március): „Lapistető az antik Sopianae városához legközelebb eső mecseki átjáró. Több kutató véleménye, hogy itt vezetett ki a Sopianae-Arrabona útvonal, melynek első állomása Pons Mansuetina (Dombóvár) volt. Tény, hogy Dombóvár irányába a Lapison keresztül vezető út a legrövidebb. Az is tény, hogy az Itinerárium Antonini szerint a két helység közötti távolság 25 római mérföld, azaz 37 km. Ez az érték megfelel a Pécs-Lapis-Dombóvár távolságnak. A 30-as években feltárt Lapisi őrtorony előtt és után további őrtornyok (burgusok) maradványai figyelhetők meg. A vízválasztón talált őrtorony helyezéséből adódóan és a terepadottságok következtében egyértelműen jelöli ki a Mandulás-Lapis út nyomvonalát. A másik őrtorony maradványa Lapistető után, a nyergen, a Vágót pusztára vezető erdei út mentén található. A sorban és egyenesvonal mentén elhelyezkedő 3 őrtorony északi irányba a Lapis-Vágótpuszta nyomvonalat rögzíti... ” Részlet dr. Horváth Tibor régész leírásaiból a lapisi római romok kapcsán (1938-ból): „Az őrtorony történetére az éremleletekből következtethetünk. Kb. a IV. század elején épült, amikor a Pannónia tartomány az egész római birodalom biztonságát védte. A Duna könyökénél a guádok, az Alföldről érkezve pedig a jazygok és gótok ismételten átcsaptak a Dunán és rendszeres hadjáratokban lehetett csak őket leverni. Sopianae, a római kori Pécs, nem volt megerősített katonai város. A rendkívüli háborús időkben mégis védelméről kellett gondoskodnia, hogy legalább a portyázó kisebb csapatokkal szemben védekezhessen. Eddig semmi adatunk nem volt, hogy a védelmi vonalukat hol és mikor állították fel. Így ennek az őrtoronynak a jelentőségét épp ez a körülmény adja meg. I. Valentinianusnak sikerült ugyan legyőzni a guádokat, a most talált érmek nagy részének hátlapja az ő dicséretét hirdeti: teljes alakjában látható a császár, jobbjában a Christus monogrammos laborumot tartja, tőle balra hátrakötött kezekkel térdel egy fogoly guádus. Felirat: Triumfator Gentium Barbarum. Testvére, Valens azonban elbukott a nyugati gótokkal vívott harcban. 378 augusztusában vívták meg a döntő ütközetet Hadrianapolisnál és a pannóniai születésű császár is áldozatul esett az öldöklő germánoknak. Ott, azon a csatatéren pecsételődött meg Pannónia sorsa is. 378 végén a nyugatnak forduló barbár hordák végig dúlják, végig rabolják. Ha nehéz harcok árán sikerült is békére lépni velük, nagy részüknek helyt kellett adni Pannóniában. Bár 935-ig tessék-lássék hivatalosan fent is állt a római adminisztráció és katonai szervezet a tartományban, az állapotok egyre inkább rosszabbodtak, aki tehette menekült a római lakosságból. Ezeknek az időknek volt tanúja a lapisi őrtorony. A 378-as eseményekkel kezdődött pusztulása. Az V. század kezdetén, amikor a Dunántúl keleti része, így Baranya megye is a hunok kezébe került, már bizonyára romokban hevert. Pécs, 1938. augusztus 6. Dr. Horváth Tibor a városi múzeum régésze” Az őrtorony maradványai az állagmegóvást követően, 1939 körül: A kép forrása: Márfi Attila idézett írása Adatok a római őrtoronynál 1938-ban előkerült érmékről (Dr. Horváth Tibor régész leírásaiból, 1938): „...összesen 149 db került elő. Nagyrészük a padlószinten szerteszórva feküdt, csak néhány db került elő az épületen kívül a bejárat előtt. 32 ezüstözött darabot találtam köztük, a többi bronzpénz. Meglehetősen megviselt, rossz állapotban kerültek elő, így a megtisztításuk hosszabb időt vesz majd igénybe. Eddig 58 darabot sikerült meghatározni. Ezeknek zöme Valentinianus császár (364-375) (22 db) és Valens császár (364379) (31 db) idejéből való. Az alsó korhatárt II. Constantinus (337-361) egy érme képviselte, a felsőt pedig Gratianus császár érme (367-383)... " Az előkerült római őrtorony romjainak végnapjai: „...Az építmény azonban az idők folyamán újból vesztett állagából. Az időjárás viszontagságait nem bírta az amúgy is gyenge cementhabarcs-réteg. Köveit pedig elhordták, szétdobálták, így az 1952-ben Dombay János múzeumigazgató által elrendelt újbóli állagmegóvási munkálatokat már el sem tudták kezdeni, mivel a falakból alig maradt 30-40 cm-nél magasabb rész. 1956 novemberében a Vágót puszta környékén zajló harci események során újabb károsodások érték. Nem kímélték az időközben esedékes fakitermelések sem. 1978-ban, az út korszerűsítése alkalmával keleti irányban mintegy 3 méterrel szélesítették az utat, így az azóta romossá vált falmaradványokat lebontották. Jelenleg tehát az építmény alapjainak mintegy fele az aszfaltút alatt fekszik. Az őrtorony jelenlegi állapota szerint erősen romos, töltelékkel feltöltött, szederindával benőtt... " 1982-ben még ezt írták a romokról: „. .Mivel az őrtorony helye csupa törmelék, halom, más konkrét falmaradványokat nem sikerült találni. Ajánlatos lenne a még meglevő falakat feltárni, állagmegóvást végezni és a romok közelében jelzőtáblát elhelyezni... ” Az előkerült római őrtorony 1939-ben még rekonstruált maradványai az utókor által azóta megsemmisültek és feledésbe merültek, azokat ismét betemette az idő. (Forrás: https://balays.blog. hu/2023/07/10/lapisi_romai_ortorony) HÍREK ■ Útjelzővezetők Országos Találkozója: az MTSZ 2025. február 14-15-én a Hármashatár-hegyen álló Rotter Lajos Turistaházban rendezte meg a találkozót, melyen a baranyai útjelzésfestőket négy egyesületből tízen képviselték: Both Viktória, Kertész Kornélia (Dráva TSE), Ambach Attila, Gergász Attila, Papp László (Hétdomb TE), Lorenz Csaba, Sárközi Gergely, Takács Ferenc (HOTE), Nagy Balázs, Rácz Eszter (POEÜ). Lásd még fentebb a találkozóról szóló írást! ■ Új fahíd a Kelet-Mecsekben: az Iharos-kúttól mintegy 230 m-re délnyugatra, a Dél-dunántúli Pirostúra útvonalán a Vár-völgybe torkolló Cigány-horhos patakja fölött átvezető régi, szétesett fahíd helyett új fahidat készített a Hoszúhetényi Turista Egyesület a Mecsekerdő Zrt. támogatásával, a Pécsváradi Erdészet munkatársainak közreműködésével. Lásd még fentebb az erről szóló írást! ■ Útlezárás: a Mecsekerdő Zrt. folytatja a balesetveszélyes faállományok eltávolítását a Pécs és Orfű között vezető műút mentén. A Pécs és Orfű között húzódó, nagy forgalmú 6604. számú közút nemcsak a helyiek közlekedését szolgálja, hanem kiemelt turisztikai útvonal is. Az út mentén található idős, 90 évnél korosabb erdőállományok egészségi állapota az elmúlt évek klímaváltozása és a szárazabb időjárás következtében jelentősen leromlott, stabilitásuk csökkent. Ebből kifolyólag egyre több alkalommal történtek fadőlések az érintett útszakaszon, így közvetlen balesetveszélyt jelentenek a közlekedőkre. A Mecsekerdő Zrt. a közlekedésbiztonság növelése érdekében átfogó beavatkozást végez, ezért a Remeterét és az orfűi elágazás közötti műút-szakaszon 2026. március 2. és március 31. között időszakos, teljes útzár lesz munkanapokon 8.00 és 14.55 óra között. A munkálatok ideje alatt - balesetveszély miatt - az úttal párhuzamosan haladó kerékpárút is teljes lezárásra kerül. Az útlezárás a menetrend szerinti autóbusz-közlekedést is érinti. A munkálatok március 2-án kezdődnek, és az időjárási körülményektől függően, lehetőleg folyamatosan, 10 napos időtartamot vesznek igénybe. Viharos szélben, csapadékos körülmények között a munkálatok szünetelnek, ekkor útzárásra sem kerül sor. A Mecsekerdő Zrt. kéri a lakosságot, hogy indulás előtt feltétlenül tájékozódjanak. Az éppen aktuális munkanapi lezárásokról a társaság honlapján, az alábbi linken érhető el naprakész információ: https://mecsekerdo.hu/felhivasok/utzarlatok/ ■ Kvízjáték: A Duna-Dráva Nemzeti Park fennállásának harmincadik évfordulóján „30 év - 30 kérdés” címmel kvízjátékot indít a DDNPI. A 30 kérdés megoldását március 31-ig kell beküldeni. A nyeremény 3 db, 10 alkalomra érvényes bérlet a DDNPI bemutatóhelyeire. A játék elérhető: https://ddnp.hu/jatek Rendezvények ♦ március 7., szombat: „Nőnapi túrák” teljesítménytúra (20, 14, 6 km). R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Rajt: Pécs, Kardos úti kulcsosház, 7.30-8.30 (20 km), 7.30-9.30 (14 km), 8.30-10.00 (6 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 2500 Ft/fő (20 km), 2000 Ft/fő (12 km) ill. 1500 Ft/fő (6 km). Információ: Bota János (® 30/993-8595, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). ♦ március 10., kedd: Természetbarátok Klubja. „Mecsek 2026 előadássorozat”: Források, vizek és vízvédelem a Mecsekben - Bíró Gábor /Mecsek Egyesület Forrásvédnök osztály/. Helyszín: Mecsekerdő Zrt. székháza (Pécs, Rét u. 8.), időpont: 17.00 óra. Információ: Takács Ferenc (® 20/805-3405, e-mail: tf. Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). ♦ március 20., péntek: Örökségünk - délutáni diskurzus. Ármin időutazása -Képzelet és valóság egy "képeskönyvben". R.: Hétdomb Természetbarát Egyesület. Helyszín: Közösségek Háza (Komló, 48-as tér 1.), időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna (® 20/376-6437). ♦ március 25., szerda: Ötórai beszélgetések. Hátizsákos kirándulás Kirgizisztán-ban - Karsai Nóra Mária előadása. R.: Mecsek Egyesület. Helyszín: Mecsekerdő Zrt., Pécs, Rét utca 8. Időpont: 17 óra. ♦ március 21., szombat: „XLI. Csokonay Sándor Emléktúra”. A kiírást lásd a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség nyílt túráinál! ♦ március 28., szombat: Bakancsos Atom Kupa tájékozódási túraverseny. R.: DEMETER Dél-Mezőföld Természetbarát Egyesület és az Atomerőmű SE Természetjáró Szakosztálya. Helyszín: Natur Hotel Kövestető (Hosszúhetény és Zobákpuszta között). Az első rajt 8 órakor, az utolsó 10 óra 30 perckor lesz. Kategóriák: „felsőfokú” (A/36-50 és A/60-70-80) - tájfutótérképen), „középfokú” (B és B/60) - tájfutótérképen, „alapfokú (C, Kincskereső - tájfutótérképen, C kiránduló -turistatérképen), „családi” (tájfutótérképen). Demeteres vezetett túra: lehetőség van a kiránduló C kategória pályáját paksi túravezetővel, csapatosan teljesíteni - ilyen irányú igényt kérjük a nevezésben előzetesen jelezni. A csapat tervezett indulási ideje: 9.15 óra. Nevezési díjak: felnőtteknek előzetes nevezéssel 2000 Ft/fő, 15 éves kor alatt előzetes nevezéssel nevezési díj nincs; előnevezés nélkül mindenkinek 3500 Ft/fő. A Demeteres vezetett túrán nevezési díj nincs. A nevezési díjat a verseny helyszínén, indulás előtt kell befizetni. Helyszíni nevezésre a maradék térképek erejéig (tehát korlátozottan) lesz lehetőség. Kedvezményes előzetes nevezési lehetőség 2026. március 23-ig írásban a következő e-mail címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. A verseny az Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság és az Országos Középfokú Tájékozódási Túrabajnokság fordulója A verseny részletes kiírása: http://turaversenyek.hu/wp-content/uploads/2026/02/Atomkupa2026kiiras.pdf További információ: Jakab Albert (8 20/431-8112, 20/314-4650). ♦ április 11., szombat: „Tenkes” teljesítménytúrák (Maraton, 30, 20, 15, 10, 6 km). R.: Dráva Természetbarát Sport Egyesület. Rajt: Máriagyűd, túraállomás, 7.00 (Maraton), 8.00-11.00 (10, 6 km); Túrony - Diósvölgyi táborhely, 7.00-8.00 (30 km), 8.00-11.00 (20, 15 km). Cél: a rajttal megegyező. Nevezési díjak: 2500 Ft/fő (Maraton), 2000 Ft/fő (30 km), 1400 Ft/fő (20, 15 km), 1000 Ft/fő (10 km), 800 Ft/fő (6 km). A Maraton és a 30 km-es távokon csak előzetes nevezéssel és előzetesen befizetett nevezési díjjal lehet részt venni (létszám limit), helyszíni nevezésre nincs lehetőség! Előzetes nevezés határideje: március 20. Információ: Jancsi Attila (8 20/580-6078). További részletek a túrákról és az előzetes nevezésről az interneten: - dravatse.hu/index.php/rendezvenyeink/teljesitmenyturak/2026/tenkes - https://tturak. hu/hikeOccasion/7978/details A BARANYA MEGYEI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG NYÍLT TÚRÁI ♦ március 14, szombat: „Tenkes bolyongás”. Útvonal: Csarnótai elágazás - Tenkes - Siklós (14 km, szintemelkedés: 300 m). Indulás: 9 órakor a Csarnótai elágazás autóbusz-megállóból (elérhető Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 15-ös kocsiállásáról 8.15-kor induló siklósi buszjárattal, Siklósról az autóbusz-állomás 1-es kocsiállásáról 8.15-kor induló pécsi buszjárattal). Túravezető: Balog Árpád /Tenkes TE/ (8 30/316-1891, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). ♦ március 14, szombat: „Mecsek turistája túramozgalom”. Útvonal: Hetvehely vasúti megálló - Hetvehely - Nyáras-forrás - Nyáras-völgy - Abaligeti barlang (10 km, szintemelkedés: 160 m). Találkozás: 8.30-kor a pécsi főpályaudvar csarnokában (a vonat 8.43-kor indul Dombóvár felé). Túravezető: Polgár Tamás /Mecseki Barangolók Társasága/ (8 20/481-1581, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). ♦ március 21., szombat: „XLI. Csokonay Sándor Emléktúra - Csörgedező források, patakok mentén”. Útvonal: Remete-rét - Cinke-tanya-emlékkő - Laci-forrás - Magyarok kunyhója - volt IV-es akna - Virágos-völgy -Csokonay-kút - Bodó-hegy - Gubacsos kulcsosház - Nagy-kaszáló - Remete-rét (19 km, szintemelkedés: 554 m). Találkozás: 8.50-9.00 óra között Remete-réten, az esőbeállónál (a túra indulási helyszínének megközelítése: gépkocsival, vagy Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 23-as kocsiállásáról 8.30-kor induló abaligeti buszjárattal). Túravezető: Takács Krisztina /HOTE/. Információ: Takács Ferenc (8 20/805-3405, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). ♦ március 22., vasárnap: „Túra a víz világnapján”. Útvonal: Dombay-tó elágazás - Dombay-tó - Kisnádasdi-forrás - Arany-hegy - Nagymező - Hosszúhetény (8 km, szintemelkedés: 160 m). Indulás: 9.00 órakor a pécsi távolsági autóbuszállomás 8-as kocsiállásáról induló bonyhádi buszjárattal (Komlóról elérhető a 8.30-as pécsi buszjárattal, átszállással Pécsett a Budai vámnál). Túravezető: Őri Zsuzsanna (8 20/376-6437, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). ♦ március 29., vasárnap: „Túra a víz világnapja jegyében”. Útvonal: Sikonda - Vágotpuszta - Zsidó-hegy - Zsidó-völgy - Kőlyuk - Páfrányos - mánfai Árpád-kori templom (Sarlós Boldogasszony-templom) - Ciframalom -Sikonda (22 km, szintemelkedés: 700 m). Indulás: 6.45-kor Komlóról az autóbusz-állomás 1-es kocsiállásáról induló 17B jelzésű autóbusszal (Pécsről elérhető a távolsági autóbusz-állomás 7-es kocsiállásáról 6.00-kor induló komlói buszjárattal). Túravezető: Papp László /Hétdomb TE/ (S 30/243-1860, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). ♦ április 4., szombat: „Mecsek turistája túramozgalom”. Útvonal: Misina - Kis-Tubes - Tubes - Lapis - Sós-hegyi kilátó - Remete-rét - Mandulás - Állatkert (10 km, szintemelkedés: 160 m). Találkozás: 9.40-kor a pécsi főpályaudvar előtt a 35-ös autóbusz megállójában (a busz 9.50-kor indul). Túravezető: Pál Krisztina /Mediterrán Gyaloglóklub/ (S 30/742-7188, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással (A túrákról információ kérhető: Őri Zsuzsanna S 20/376-6437) ► március 7., szombat: „Mecseki kilátók, tavaszi virágok - Fotós túra 1.” A Mecsek Egyesülettel közös túra, a kiírást lásd a Mecsek Egyesület nyílt túráinál! ► március 9., hétfő: „Viráglesen I.”. Útvonal: Kövestető parkoló - Hármas-hegy -Kis-tóti-völgy - Pusztabánya - Z sáv - Diós-kút - műút - Ferenc-kápolna - jelöletlen út - K^ - Z+ - Kövestető (14 km, szintemelkedés: 560 m). Találkozás: Kövestetőn a parkolóban 8.30-kor (autóbusszal utazóknak indulás a 8.00 órai hosszúhetényi buszjárattal). Túravezető: Korcz Miklós. ► március 14., szombat: „Körtúra a Kelet-Mecsekben”. Útvonal: Zobákpuszta -Hidasi-völgy - Csurgó - Cigány-hegyi kilátó - Miske-tető - Hárs-tető - Pusztabánya - Zobákpuszta (15 km, szintemelkedés: 390 m). Indulás a 8.00 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Szentpáliné Kovács Judit. ► március 21., szombat: „Túra az erdők nemzetközi napján”. Útvonal: Vásáros-dombó - Tarrós - Tékes - Mecsekpölöske (16 km, szintemelkedés: 384 m). Indulás a 8.15 órai dombóvári buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila. ► március 22., vasárnap: „Túra a víz világnapján”. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség nyílt túrája, a kiírást lásd ott! ► március 28., szombat: Takarítás a Vörösfenyő kulcsosházban. Útvonal: Máré csárda - Vörösfenyő kulcsosház - Kata-forrás - Vörösfenyő kulcsosház -Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 200 m). Indulás a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Németh Margit. ► március 29., vasárnap: „Túra a víz világnapja jegyében”. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség nyílt túrája, a kiírást lásd ott! A Mecsek Egyesület nyílt túrái (Információ a túrákról a Mecsek Egyesület honlapján: mecsekegyesulet.hu/esemenyek/) ► március 7., szombat: „Mecseki kilátók, tavaszi virágok — Fotós túra 1.”. Útvonal: Tettye - Flóra-pihenő - Misina tető - Kis-Tubes (kilátó) - János-kilátó -Lapis - Sós-hegy (kilátó) - Remete-rét - Vörös-hegy - Szuadó-nyereg - Égervölgy (15 km, szintemelkedés: 400 m). Találkozás 8.50-9.00 óra között a pécsi főpályaudvarról induló 33-as busz megállójánál (a vasútállomás épületének keleti végénél). Az autóbusz 9.05-kor indul. Túravezető: Müller Nándor (® 20/957-5775, e -mail: muller. Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). ► március 29., vasárnap: „Baumann József Emléktúra”. A Mecsek Egyesület és a Dráva TSE közös túrája. Útvonal: Abaliget - Denevér tanösvény (kis kör) - Virágos-völgy - Csokonay-kút - Herma-hegy - Kővágószőlős (9,5 km, szintemelkedés: 325 m). Találkozás 8.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomás 23-as kocsiállásánál (az autóbusz Abaligetre 8.30-kor indul). Túravezetők: Jancsi Attila, Tóth Klára (®20/580-6078; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). DDNPI természetjáró rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programjairól részletes információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. • március: Barlangok hónapja”. A hónap folyamán a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendhagyó programokkal várja a látogatókat Abaligeten és Pécsen. A részletes program a DDNPI honlapján olvasható: https ://www. ddnp.hu/igazgatosag/hirek/marcius_a_barlangok_honapj a_ 1 • március 6., péntek: Idegenvezetés a Pintér-kert Arborétumban. A program résztvevői szakvezető kalauzolásával betekintést nyerhetnek a közel száz éves múltra visszatekintő gyűjteményes kertben megtalálható különleges örökzöldek, gyümölcsfák, díszfák világába. A program részét képezi a kert középső részén elhelyezkedő Mecsek Kiállítás megtekintése is, amelyben a résztvevők egy audiovizuális installáció segítségével átfogó képet kaphatnak a Mecsek természeti és kultúrtörténeti értékeiről, valamint a legfontosabb kirándulási célpontokról. Helyszín: Pintér-kert Arborétum (Pécs). Időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő. • március 6., péntek: Fotós túra az Abaligeti-barlangban. A program során fotós szakvezető segítségével lesz lehetőség a cseppkövekben gazdag barlang képződményeinek fényképezésére. Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont: 15.00 óra. A program időtartama: 2 óra. Részvételi díj: a barlangi belépő ára. A résztvevők száma maximum 10 fő. A programra előzetes bejelentkezés szükséges (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)! • március 7., szombat: Tematikus barlangtúra az Abaligeti-barlangban - földrajz. A program résztvevői az általános barlangi túránál részletesebben ismerhetik meg a barlang kialakulásának földrajzi folyamatait, a karsztterületek működését. A tematikus túra során nemcsak szemügyre vehetjük a szebbnél szebb cseppköveket, a barlang oldásos és koptatásos formakincsét, hanem kialakulásukról, fejlődésükről is számos érdekességet hallhatunk. Helyszín: Abaligeti-barlang. Időpont: 15.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: a barlangi belépő ára. A résztvevők maximális létszáma 20 fő. A programon való részvételt 12 éves kor felett ajánljuk. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges (® 72/498-766)! • március 10., kedd: Beporzók napja. Az elsősorban gyerekeknek szóló programon megismerkedhetnek az érdeklődők a rovarok által végzett beporzási munka fontosságával, a méhek szerepével és a méhek által készített termékek egészségre gyakorolt hatásaival. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont (Szaporca), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. A programra előzetes bejelentkezés szükséges (® 30/377-3383)! • március 14., szombat: Fekete nap. A fekete gólya ritkán látható, melyet így kevesen is ismernek. Pedig a béda-karapancsai tájegységen is élnek ezek a titokzatos madarak és ez a nap róluk fog szólni, hogy jobban megismerjük őket. Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, időpont: 9.00 óra. A program időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. • március 14: szombat: Megélni a sötétséget - különleges barlangtúra. Milyen élmény az igazi, teljes sötétség? Milyen lehet végigjárni egy barlangot kiépített világítás nélkül - akárcsak a régi felfedezők? Hogyan működik egy karbidlámpa? A különleges barlangtúrán a résztvevők zseblámpa vagy fejlámpa fényénél járhatják be az Abaligeti-barlangot és vehetik szemügyre a szebbnél szebb cseppköveket, a barlang oldásos és koptatásos formakincsét, valamint a lámpák lekapcsolásával a teljes koromsötétséget is megtapasztalhatják. A programon való részvétel 18 éves kor felett lehetséges. Szükséges felszerelés: kérjük a résztvevőket, saját jól feltöltött zseblámpát vagy fejlámpát hozzanak magukkal, e nélkül nem lehet részt venni a túrán. Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont: 15.00 óra. A program időtartama: 1 óra Részvételi díj: a barlangi belépő ára A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges (® 72/498-766)! A résztvevők maximális létszáma 10 fő. • március 21., szombat: Bátai-Duna túra. A Bátai-Holt-Duna valamikor a folyó főmedre volt, a folyószabályozási munkák során vált holtággá, a maga több mint 10 kilométeres hosszával az egyik leghosszabb ilyen élőhely a Duna árterében. Számos védett vízinövény (sulyom, tündérfátyol, rucaöröm) élőhelye, fontos táplálkozóhelye a védett gázlómadaraknak. Ahhoz, hogy ez hosszú távon is így maradhasson, a természetvédelmi kezelő DDNPI több ütemben is élőhelyhelyreállítási tevékenységet végez a területen. A program során a múlt eredményeit és a jövő terveit mutatjuk be az érdeklődőknek. Helyszín: Báta, buszforduló, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 3 km, időtartama: 2 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő. • március 23., hétfő: A víz világnapja. A jeles nap alkalmából megemlítésre kerülnek a Duna-Dráva Nemzeti Park kiemelt természetvédelmi jelentőségű vizes élőhelyei, megtudhatjuk, hogy milyen nélkülözhetetlen szerepe van a víznek az életünkben, valamint egy vízminőség-vizsgálatra is sor kerül. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont (Szaporca), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. A programra előzetes bejelentkezés szükséges (® 70/374-0295)! • március 28., szombat: Magyar Pásztorkutyák Terelőversenye. 2026-ban újból megrendezésre kerül a régi magyar pásztorkutya fajták izgalmas megmérettetése. A részletes program az eseményt megelőző hetekben a DDNPI honlapján (ddnp.hu) és hirdetményeinkben lesz elérhető. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont (Szaporca). Részvételi díj: 1000 Ft/fő. • március 28., szombat: Tematikus állati napok - Racka és cikta juh. Mi jellemző az egyes hazai juhfajtákra? Mi a különbség racka és cikta között? Mire használható a gyapjú? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat a juhokat bemutató tematikus napon. Minden résztvevő betekintést nyerhet egy állattartó telep mindennapi életébe és mindenki egy bárányos kézműves apróságot készíthet magának a foglalkozás végén. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont (Szaporca), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 90 perc. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. A programra előzetes bejelentkezés szükséges (® 30/377-3383)! • április 4., szombat: Holdvilágos túra a Zselici Csillagoségbolt-parkban. A program helyszíne az idén 50 éves Zselicségi Tájvédelmi Körzet, mely terület 2009 óta a Csillagoségbolt-park cím birtokosa. A túra útvonala változatos terepen halad, és számos érdekességgel kecsegtet. A résztvevők megtudhatják, miért is oly egyediek a zselici erdőtársulások, mit keresnek itt a hegyvidéki régióhoz kötődő állatfajok, és vajon mi is az a fényszennyezés? Helyszín: Bőszénfa, Lidi néni háza (GPS: 46.223158, 17.787168), időpont: 17.00 óra (gyülekező: 16.30-tól). A túra hossza: 8-10 km, időtartama: 4-5 óra. Részvételi díj: 2500 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). Maximális létszám: 50 fő. Csapadékos idő, vagy járhatatlan terepviszonyok estén a holdvilágos zselici túra elmarad • április 7., kedd: DDNP Klub. Zöldvári Ákos: Barangolások a Dráva nyugati kapujában. A Dráva folyó Őrtilosnál éri el hazánk területét és egyben itt figyelhető meg a Mura betorkollása is. Ezen területen még a Zalai-dombok átnyúlnak Igazgatóságunk működési területére és a dombok között meghúzódó völgyeket érő illír hatások miatt, sok ritka növényfajjal jellemezhető társulások alakultak ki. Ezen növényfajok és a dombság folyóval érintkező természeti adottságaiból eredő különleges táj bemutatását tűztük ki célul. Helyszín: Tettye Oktatási Központ (Pécs, Tettye tér 8.), időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16.30-18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., internet: www.baranyatermeszetbarat.hu