7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

MECSEK HÍRADÓ 307. szám 2023. március Küldöttgyűlés A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2023. február 11-én tartotta küldöttgyűlését, ezúttal is a megszokott helyen, a pécsi Balokány-ligetben lévő Pepita Kultúrtér épületében. Schóber József elnök köszöntötte a tagszervezetek megjelent képviselőit és a vendég résztvevőket, valamint Földes Bélát, a Pécs Városi Természetbarát Bizottság vezető-jét, majd felkérte Strasser Pétert a küldöttgyűlés levezetésére. Az előzetesen kiadott napirendi pontokhoz más javaslat nem érkezett, így az egyhangúlag elfogadott napirend szerint zajlott le a küldöttgyűlés. Először a 2022. évi beszámoló és a pénzügyi beszámoló került megvitatásra, melyeket előzetesen a tagszervezetek megkaptak. Ezekhez Schóber József elnök fűzött kiegészítéseket, majd – más hozzászólás nem lévén – a küldöttek a beszámolókat egyhangúlag elfogadták. A következő pontban Őri Zsuzsanna, az Ellenőrző Bizottság tagja ismertette az Ellenőrző Bizottság jelentését a 2022. év gazdálkodásáról, melyet szintén egyhangúlag elfogadtak a küldöttek. Végül a 2023. évi program- és pénzügyi tervezet került napirendre, melyekhez ismét Schóber József tett kiegészítéseket, illetve a tervezett programokhoz az „Egyebek” napirendi pontban később többen hozzászóltak. A küldöttgyűlés a 2023. évi tervezeteket is egyhangúlag elfogadta. Ezután az „Egyebek” napirendi pont következett, melyben többen is felszólaltak: – Strasser Péter ismertette a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és az MTSZ között az útjelzés-felújítási pályázattal kapcsolatban kötött szerződés részleteit, mely szerint a festések ellenőrzési munkáit is – külső ellenőrök helyett – szövetségünk végzi el, így annak díjazását is szövetségünk kapja meg. Ez javíthatja a bevételi forrá-sokat. – Schóber József – kapcsolódva az előző tájékoztatáshoz – elmondta, hogy tavasszal tervezünk egy regionális (Baranya, Somogy, Tolna) szervezésű útjelzésfestő tanfolyam indítását, erre várjuk az érdeklődőket, jelentkezőket. Így a későbbiekben még többen kapcsolódhatnak be az útjelzésfestési, felújítási munkákba, melyben Baranya országosan is elismert. – Szuhán-Glass Beáta, újonnan vizsgázott túravezető a márciusban rendezendő „Satöbbi Kupa” tájékozódási túraverseny részleteit ismertette a résztvevőkkel. Elmondta, hogy a tavalyi túravezetői tanfolyamon végzettek közül többen elhatározták, hogy szerveznek a Mecsekben egy tájékozódási túraversenyt, többek között azzal a szándékkal is, hogy visszaállítsák ennek régi hagyományát (az egykoron gazdag baranyai túraverseny-program már több éve megszűnt, a rendezők elfogytak). A szándék szövetségünk részéről is természetesen támogatásra talált. A versenyre már lehet nevezni, a részletek szövetségünk honlapján olvashatók. Szuhán-Glass Beáta kérte a résztvevőket a verseny propagálására egyesületeikben és ismeretségi körükben. – Tóth Klára és Gida Tibor tájékoztatást adtak az őszre tervezett Regionális Termé-szetbarát Találkozó előkészületi munkáiról, tervezett programjairól. A találkozót szövetségünk fogja rendezni az Ormánságban. – Scheitler Adrienn felszólalásában röviden bemutatta az Árpádtetőn – magyar-horvát közös pályázat keretében – megépült Mecsek Discovery Center nevű természetismereti bemutatóhelyet, ami márciustól lesz látogatható. Elmondta, hogy a Természetbarátok Klubja egyik őszi programját Árpádtetőre tervezi, ahol a helyszínen is megismerhetik az érdeklődők a látogatóközpontot. – Nagy Balázs elmondta, hogy a – tavaly sikeresen szervezett – „Dél-balatoni Várak” vándorlás után 2023 nyarán egy hasonló programot tervez a Balaton-felvidékre, ennek kidolgozása folyamatban van. – Ujságh Zsolt felhívta a résztvevők figyelmét egy civil kezdeményezésre, mely Ár-pádtetőn, a forgalmas 66-os főútvonalon való biztonságos átkelés megvalósítását kezdeményezi egy gyalogos felüljáró építésével (ezt indokolja többek között az ott működő erdei iskola és az ott vezető Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvona-la, mindkettő jelentős gyalogos forgalmat jelent). Ezzel kapcsolatban várhatóan egy aláírásgyűjtés is indulni fog, kérte a résztvevőket ennek támogatására, terjesztésére. A küldöttgyűlés zárásaként elismerések és az Aranybakancs Díj átadására került sor. Először Schóber József elnök köszöntötte a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesüle-tet (PITE) abból az alkalomból, hogy fennállásuk 25. évfordulóján tavaly szeptemberben Dobogókőn, a Természetjárók Napja rendezvényen Jubileumi Emlékplakett elismerésben részesültek. Ezután Jancsi Attila ismertette a 2023. évi egyéni túrapontverseny eredményeit, és adott át oklevelet és csokoládét a legjobb eredményt elérőknek. A küldöttgyűlésen szövetségünk elnöksége köszönte meg azoknak a természetjáró társainknak a munkáját, akik régóta aktívan segítik a természetjárást túraszervezéssel és vezetéssel, a technikai munkákban (útjelzés festések, kulcsosházi munkák), illetve saját egyesületük életében. Schóber József elnök – az egyesületek és a BMTSZ vezetőségének javaslatai alapján – oklevelet és tárgyjutalmat adott át a következő természetjáróknak: Bosnyák Gabriella (Tenkes Természetbarát Egyesület, Siklós), Hang Csaba (Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesület), Horváth István (Hétdomb Természetbarát Egyesület, Komló), Kovács Dávid (Szent Imre Iskolai Sportkör Természetjáró Szakosztály, Siklós), Krifka Lászlóné (Dráva Természetbarát Sport Egyesület, Pécs), Kulcsár Gáborné (Dráva Természetbarát Sport Egyesület, Pécs), Schmidtné Samu Szilvia (BMTSZ), Takácsné Király Judit (Hosszúhetényi Turista Egyesület), Treitz Károly (Vándormadár Baráti Kör, Pécs), Vida Gabi (Ifjúsági Unió, Pécs), Viola István Lászlóné (Hétdomb Természetbarát Egyesület, Komló). Végezetül Schóber József elnök átadta az idei Aranybakancs Díjakat. 2023-ban Aranybakancs Díj kitüntetésben részesült Szarkándi Lajos, Túrony polgármestere, aki 2000 óta segíti a Tenkes teljesítménytúra rendezését, szerepet játszik a térség turisztikai fejlesztésében a Diósvölgy körüli tematikus utak kialakításával, és javaslatára szervezett szövetségünk egy „zarándok modullal” kiegészített túravezető képző tanfolyamot. Aranybakancs Díjat kapott Scheitler Adrienn, aki 12 éve szervezi a Természetbarátok Klubja programjait, melyeken havonta érdekes előadásokat, vetítéseket hallhatunk-láthatunk hazai és külföldi úti élményekről, a természettel kapcsolatos különböző témákról (növények, állatok, barlangok stb.), és minden évben kulcsosházi beszélgetéssel egybekötött évzáró túrát is szervez a Természetbarátok Klubja keretében. Ezenkívül a Mecsekerdő Zrt. munkatársaként az erdészettel kialakított és fenntartott jó kapcsolatunk ápolásához is hozzájárul. Az elismerésekhez ezúton is gratulálunk, és mindenkinek köszönjük a természetjárás érdekében végzett önzetlen munkáját! A küldöttgyűlés lezárásaként Schóber József elmondta, hogy a tavalyi év kedvező tapasztalata alapján az utolsó, napirenden kívüli pontot, a büfés vendéglátást ezúttal sem most, a küldöttgyűlés végén tartjuk meg, hanem egy későbbi időpontban (nyár végén vagy ősz elején) szervezünk egy tagszervezeti találkozót, amelyen egy közös bográcsozás keretében lehetőség nyílik majd egy szélesebb körű, kötetlen eszmecserére, és az aktualitások megbeszélésére. Ez egyben egy plusz lehetőség a találkozásra. Ettől függetlenül a küldöttgyűlés befejezését követően egy kis ideig még többen ma-radtunk, és folytattunk beszélgetést különböző témákban. Strasser Péter A 2022. évi egyéni túrapontverseny eredménye Név Pontszám Egyesület Hölgyek 50 év felett Várnainé Meng Hajnalka 3482 Dráva TSE Gáspárné Juhász Ibolya 3222 Dráva TSE Kühár Zsuzsanna 3104 Hétdomb TE Sándorné Balogh Emese 2570 Dráva TSE Braun Andrea 2561 Dráva TSE Király Zsuzsanna 1470 Dráva TSE Bajzáth Ilona 1195 Dráva TSE Farkasné Tomecskó Zsuzsanna 1044 Dráva TSE Bánfainé Meng Nóra 1003 Dráva TSE Urak 50 év felett Vass Tibor 3525 Dráva TSE Jancsi Attila 2623 Dráva TSE Balog Árpád 1791 Tenkes TE Gida Tibor 1290 Dráva TSE Romvári Tibor 1034 Dráva TSE Urak 50 év alatt Szőke Zoltán 6280 PITE Az egyesületek által leadott adatok alapján összeállította: atiKA A Dráva TSE szakosztályi beszámolója a 2022-es évről Az évet a hagyományos évköszöntő pezsgős túránkkal indítottuk, melyet 24. alka-lommal rendeztünk meg. Barátok és túratársak koccintottak az év elején egyesületünk tagjaival a Tubesen. Összesen huszonnyolcan voltunk. Az évet 52 fős taglétszámmal kezdtük. Évközben két fő lépett ki egyesületünkből. Így 50 fős taglétszámuk 36 fő állandó tagból és 14 fő pártoló tagból áll. Egyesületünk eseménynaptára 2022-ben 88 programot kínált föl a szabadidő eltöltésére. A programok összetétele: 20 szakosztályi túra, 5 más szakosztály, vagy egyesület túrája, 36 nyílt túra, 10 teljesítménytúra, 9 túraverseny, 8 rendezvény. A hosszú évek alatt túraterveinkbe beépült ismétlődő hagyományt őrző túráink is sikeresek, mint a Pezsgős, a Kikerics, a Csurgós, a Borkóstolós, az Emléktúra, a Pincétől pincéig, és az atiKA és barátai túrák. Túravezetőink 15 nyílt túra vezetését vállalták a BMTSZ keretein belül. A tájékozódási túraverseny országos rendezvényein csapatunk, a „Dráva Talpasok” az „A60”-as kategóriában indult. A kiírt 10 versenyből 3 versenyen vettünk részt. Az országos összetett versenyben az 10. helyen végeztünk. Huszonharmadik alkalommal rendeztük meg a Tenkes TE-vel közösen a Tenkes Teljesítménytúrát, a szokásos öt távon. Az idő nem volt kegyes hozzánk. A túrát 167 fő teljesítette, néha szakadó hóesésben. 6 km-en 8 fő, 10 km-en 33 fő, 15 km-en 46 fő, 20 km-en 38 fő, 30 km-en 20 fő, a maratoni távon 22 fő túrázott. A maratont Siklós várossá nyilvánításának 45 éves évfordulójára 45 kilométeresre terveztük. Az összes távon 4 fő adta föl a túrát. A rendezésben 45 fő volt segítségünkre, munkájukat ezúton is köszönjük. Szponzorainknak is nagyon köszönjük a támogatásukat, melyek fénymásolás, ajándékok, pólók, bor, csokoládé, eszközök, felszerelések formájában segítették munkánkat és emelték a rendezés színvonalát. A túra jó hangulata köszönhető volt a jó szervezés mellett a meglepetésként kínált tájjellegű boroknak is. A Tenkes TE rendezte meg augusztusban a Tenkes éjszakai teljesítménytúra, melyen társrendezőként vettünk részt. A három távon 152 fő túrázott: az 5 km-en 47 fő, 10 km-en 75 fő, 20 km-en 30 fő. A Szent Imre és a Papi pipa teljesítménytúrát technikai munkával segítettük. Pontőrséget adtunk a Papi pipán, a Szent Imre és az Esti Mecsek teljesítménytúrákon pedig egy rajtoltatót. A hagyományos turista bálunkat a kevés jelentkező miatt nem tartottuk meg. Helyette disznóvágást, majd másnap egy tort és egy túrát szerveztünk, melyen a két egyesületből közel 20 fő vett részt. Természetjáró minősítések: 2022-ben Bajzáth Ilona bronz, Bánfainé Meng Nóra bronz, Sándorné Balogh Emese bronz és ezüst, Farkasné Tomecskó Zsuzsanna ezüst, Király Zsuzsanna arany jelvényes minősítést értek el. A BMTSZ közgyűlésén a ter-mészetjárásért végzett munkájáért Both Viktória és Vass Tibor a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elismerését kapta. 2022-ben is sokat túráztak szakosztályunk tagjai. Túraajánlásainkon túlmenően, közülünk többen spontán összeszerveződve is túráznak, vagy szerveznek maguknak több napos túrákat az Országos Kékkörön, idehaza vagy éppen Horvátország hegyeiben. Túratársaink a következő vidékeken túráztak 2022-ben: Bakony, Balaton-felvidék, Baranyai-dombság, Budai-hegység, Bükk, Gerecse, Mátra, Mecsek, Mezőföld, Ormánság, Őrség, Papuk, Szekszárdi-dombság, Tolnai-dombság, Vértes, Villányi hegység, Zemplén és a Zselic. Háromnapos túrákat szerveztünk a Balaton-felvidékre és Őrtilosba. Egyhetes túránk a Vértesben – ebben egy túra a Gerecsében – volt. A 264 db leadott túrajelentővel igazolt összteljesítményünk: 10974 túrapont. Ebből 2022 túrapont a munkatúrákból származik. Egyesületünkből a túrajelentőkkel igazolt túráinkon 34 fő vett részt. 500 pont feletti túrázóink tizenhatan vannak. Az első hatba csak 2000 pont felett lehetett beférni: Braun Andrea (2561 pont), Sándorné Balogh Emese (2570 pont), Jancsi Attila (2623 pont), Gáspárné Juhász Ibolya (3222 pont), Várnainé Meng Hajnalka (3482 pont), Vass Tibor (3525 pont). Munkatúráink közül kiemelném először a mailáthpusztai kulcsosházunk gondozását. Konyhabútort cseréltünk, leburkoltuk a lépcső melletti falrészt, elkészült az emeleti zuhanytálca és felszereltük a fűtőpaneleket. Az udvar rendbetétele, földmunkák, betonelemek helyretétele, festések, glettelések, javítások és takarítások folytak. A kulcsosházi munkáinkban 20 fő vett részt. Másik munka a turistaútjelzések festése, és ennek előkészítése volt. Pályázati festése-ink a Mecsekben zajlottak, itt 27 km-t festettünk. Önerőből pedig az Ormánságban festettük a zöld sáv, sárga sáv és sárga körút egy-egy szakaszát. A festési munkákat 10 fő egyesületi tag, 7 fő túravezető képzős tanfolyami résztvevő és velük 4 gyerek végezte, 398 munkaórában. Harmadik munka pedig a közreműködés volt a Tenkes teljesítménytúra, vagy más szervezetek által rendezett teljesítménytúrák pontőrségében, valamint egyéb, egyesü-letünk működéséhez kapcsolódó munkák, adminisztrációs tevékenységek. Az elvégzett munkák és a munkát elvégző tagjaink és segítőink nevei olvashatók a honlapon a „Magunkról” lapfül alatt, jelzésfestés, kulcsosház, és egyéb felosztásban. Nagyon köszönjük azok munkáját, akik a munkatúráinkon való részvételükkel és egyéb segítségnyújtásukkal, munkájukkal segítették egyesületünk működését. Jó kapcsolatot tartunk fönn más túraszakosztályokkal is. Túráztunk együtt a Tenkesesekkel, a Vándorokkal, Dél-Zselic TK-val, Szent Imrésekkel. Eredményeink-ről, gondjainkról, túráinkról időnként a Mecsek Híradóban és szövetségünk honlapján is hírt adtunk. A 2023-as túratervünkből felhívnám a figyelmet az április 1-jén tartandó 24. Tenkes Teljesítménytúrára. A Tenkes 20-10-5 teljesítménytúra augusztus 5-én éjszaka kerül megrendezésre, ahova szintén várjuk a segítőket. Lesz túra a Papukban, lesz egyhetes túránk és a hagyományos túráink is meg lesznek tartva. Eseménynaptárunkban idén is gazdag programot állítottunk össze, böngésszétek és túrázzatok. Honlapunkon ezekről is részletesen beszámolunk az „Eseménynaptár” lapfül alatt, illetve a híreknél a „Nemsokára” sorban. Lesz útvonalfestés, valamint kulcsosházi munkák is. Vannak terveink és pénzünk. Így elkél majd a segítő kéz a munkatúráinkon. Továbbra is jó kapcsolatot szeretnénk fenntartani a többi túraszakosztállyal, ezért sokat túrázunk együtt, látogatjuk egymás rendezvényeit, közgyűléseit. Az ormánsági és a Tenkes körüli önkormányzatokkal is ápoljuk a kapcsolatot. Külön köszönöm még egyszer minden segítő kéznek és támogatóinknak a Tenkes Teljesítménytúra megrendezésében nyújtott segítséget, valamint tagságunknak a munkatúráinkon, jelzésfestéseinken végzett munkáját, és úgy összességében az egész évben végzett munkát. Jó túrázást, irány a hegy! Romvári Tibor szakosztályvezető Turistaútjaink A Magyar Természetjáró Szövetség felméri és egységes kódrendszer alapján nyilván-tartásba veszi Magyarország jelzett turistaútjait. A felmérés során végigjárják a turis-tautakat, GPS méréssel rögzítik az utak nyomvonalát és hosszát, majd valamennyi utat – egy egységes kódrendszer alapján – kódszámmal látnak el. Ez a hiteles adatbázis adhatja majd az alapját – az MTSZ kezdeményezésére – annak a már régóta kívánatos törvényi szabályozásnak, mellyel a turistautak helyzetét („státuszát”) jogilag is rendezik, illetve mely alapján a turistautak létesítésének, az útjelzések karbantartásának egyedüli jogosultságát az MTSZ kaphatná meg. A felmérés több éves munka, melyet Baranyában már sikerült befejezni. Az így elkészült adatbázis alapján – melybe valamennyi, a vármegyében futó jelzett turistaút belekerült, a leghosszabbaktól a legrövidebb (pl. forrásokhoz beágazó, néhány tíz m-es) utakig – szövetségünk honlapján frissítettük Baranya vármegye turistaútjainak adatait, az aktualizált útjegyzék a Régiónk/Turistautak jegyzéke menüpontban olvasható. Strasser Péter HÍREK  Medvehagyma gyűjtés: elkezdődött a medvehagyma szezon. Az eddigi előírá-sokhoz képest jogszabályi változás nem történt, a Mecsekerdő Zrt. továbbra is a 2009. évi, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló XXXVII. törvény értelmében jár el, mely szerint állami erdőben – nem védett területen – csak az egyéni szükségleteinek megfelelő, azaz naponta 2 kg/fő mennyiségű gomba, gyógynövény – így medvehagyma-levél is – gyűjthető kü-lön engedély nélkül! Amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván gyűjteni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti. Az erdészet védett területre engedélyt nem ad ki. (Forrás: Mecsekerdő Zrt.)  Vártúra programsorozat: a Hosszúhetényi Turista Egyesület (HOTE) hét túrából álló túrasorozatot hirdet. A túrák során a résztvevők meglátogatják a Kelet-Mecsekben található hét várat, várromot! Aki mind a hét túrán részt vesz, a végén egyedi kitűzőt kap jutalmul. További részletek a HOTE facebook oldalán fognak megjelenni, a túrák kiírását a Mecsek híradóban is közzétesszük.  Barlangok hónapja: a 2023 márciusában megrendezésre kerülő Barlangok Hónapja kampány célja hazánk barlangjainak bemutatása, népszerűsítése. A hónap során a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendhagyó programokkal várja a látogatókat az Abaligeti-barlangban, a Denevérmúzeumban, valamint a Denevér tanösvényen. (Lásd a DDNPI rendezvényeknél! A szerk.) A programokat a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai vezetik. A kampány részeként március folyamán a Denevérmúzeum ingyenesen lesz látogatható! (Forrás: DDNPI) Rendezvények • március 17., péntek: Örökségünk – délutáni diskurzus. Szépségek és értékek világunkban, vetítéssel. Helyszín: Közösségek Háza (Komló, 48-as tér 1.), idő-pont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). • március 25., szombat: STB Kupa (Somogy-Tolna-Baranya) tájékozódási túra-verseny. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, Demeter Egyesület. Hely-szín: Pécsbányatelepi Közösségi Ház (Pécs-Pécsbányatelep, Gesztenyés u. 17). Időpont: 8.00 (első rajt) – 10.30 (utolsó rajt). Kategóriák: „B”, „emelt C” (tájfutó térképen), „kiránduló C”, „családi” (turistatérképen). Nevezési díjak: 2023. március 20-ig történő előzetes nevezés esetén 2000 Ft/fő (felnőtt), 1000 Ft/fő (diák, 14-18 év), 500 Ft/fő (gyermek, 6-14 év); helyszíni nevezés esetén 3000, 1300 ill. 700 Ft/fő. 6 éves kor alatt a versenyen való részvétel ingyenes. Kedvezményes előzetes nevezési lehetőség 2023. március 20-ig az alábbi webolda-lon: https://satobbikupa.hu/nevezes/. Információ: Szuhán-Glass Beáta ( 20/928-9928), Schóber József ( 20/437-8314). • március 25., szombat: „Szuadó” teljesítménytúrák (60, 40, 25, 17, 11, 6 km). R.: Fekete Bárány Természetjáró Egyesület. Rajt: Csülök Bár (Pécs, Pellérdi út 31.), 6.00 (60 km), 6.00-8.00 (40 km), 7.00-9.00 (25 km), 8.00-10.00 (17, 11 km), 10.00-12.00 (6 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 4000 Ft/fő (60 km), 3000 Ft/fő (40 km), 2800 Ft/fő (25, 17, 11 km), 2500 Ft/fő (6 km). A 60 km-es távon előneve-zés kötelező, a többi távon előnevezés lehetséges. A célban csak az előnevezett tel-jesítőknek tudnak meleg ételt biztosítani. Az elő¬¬nevezés, valamint a túrák részletei a TTT honlapján olvashatók (https://tturak.hu/hikeOccasion/5474/details). Infor-máció: Hajdu György ( 20/919-1340), Révai László ( 20/400-6721). • március 29., szerda: Ötórai beszélgetések. A 2023-as év élőlényei – Scheitler Adrienn előadása. R.: Mecsek Egyesület. Helyszín: Mecsekerdő Zrt., Pécs, Rét utca 8. Időpont: 17 óra. • április 1., szombat: „Tenkes” teljesítménytúrák (Maraton, 30, 20, 15, 10, 6 km). R.: Dráva Természetbarát Sport Egyesület. Rajt: Máriagyűd, túraállomás, 7.00 (Maraton), 8.00-10.00 (10 km), 8.00-11.00 (6 km); Túrony, Diósvölgy, 7.00-8.00 (30 km), 8.00-11.00 (20, 15 km). Cél minden távon a rajttal megegyező. Nevezési díjak: 1500 Ft/fő (Maraton), 1300 Ft/fő (30 km), 1000 Ft/fő (20, 15 km), 700 Ft/fő (10 km), 500 Ft/fő (6 km). A Maraton távon csak előzetes nevezéssel lehet részt venni! Az elő¬¬nevezés és a túrák részletei a Dráva TSE honlapján (https://www.dravatse.hu/index.php/rendezvenyeink/teljesitmenyturak/2023/tenkes), ill. a TTT honlapján (https://tturak.hu/hikeOccasion/5434/details) olvashatók. Információ: Jancsi Attila ( 20/580-6078). • április 4., kedd: Természetbarátok Klubja. Hatvan forrás hatvan percben –Jovics Ibolya előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK • március 11., szombat: „Források - kutak”. Útvonal: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Csurgó – Hidasi-forrás – Szederindás-kút – Somosi-patak – Nyomákói-kút – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (15 km, szintemelkedés: 360 m). Találko-zás: 7.50-kor Zobákpuszta, szászvári elágazás autóbusz-megállóban (elérhető Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 12-es kocsiállásáról 7.15-kor induló komlói buszjárattal, vagy Komlóról a 7.40-es mekényesi buszjárattal). Túravezető: Őri Zsuzsanna /Hétdomb TE/ ( 20/376-6437). • március 11., szombat: „Tenkes bolyongás”. Útvonal: Máriagyűdi elágazás – Tenkes – Siklós (16 km, szintemelkedés: 400 m). Indulás: 9 órakor a Máriagyűdi elágazás autóbusz-megállóból (elérhető Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 12-es kocsiállásáról 8.15-kor induló siklósi buszjárattal, ill. Siklósról a 8.15-kor induló pécsi buszjárattal). Túravezető: Balog Árpád /Tenkes TE/ ( 30/316-1891). • március 18. szombat: XXXVIII. Csokonay Sándor Emléktúra. „Patakok, for-rások, pihenők”. (A Mecsek Egyesülettel közös túra). Útvonal: Éger-völgy, Teca Mama vendéglő – Éger-völgyi források – Blokkház – Szuadó-völgy – Laci-forrás – Cinke tanya-emlékkő – Éger-völgy – Teca Mama vendéglő (12 km, szintemelkedés: 390 m). Indulás: 9.30-kor a „Teca Mama” vendéglőtől (elérhető a pécsi 24-es helyi buszjárattal, ami a Fagyöngy utcából 8.24-kor indul, Árkád: 8.44, Uránváros autóbusz-állomás: 8.57, Éger-völgy megállóba érkezik: 9.04), vagy személyautókkal egyénileg. Túravezető: Ujfalusi Máté /Dél-Zselic TK/ ( 20/345-8201). • március 26., vasárnap: „Medvehagyma leső túra”. Útvonal: Misina, TV-torony – János-kilátó – Sós-hegyi-kilátó – Büdös-kút – Orfű (13 km, szintemelkedés: 354 m). Találkozás: 10.20-kor a Misina tető autóbusz-fordulóban (a pécsi Főpályaudvarról 9.50-kor indul a 35-ös autóbusz). Túravezető: Éger Zoltán /Vándormadár Természetjáró Baráti Kör/ ( 30/537-6416). • április 2., vasárnap: „Mecseki mondák nyomában”. Útvonal: Teca Mama ven-déglő – Éger-völgy – Éger-tető – Babás-szerkövek – Zsongor-kő – Jakab-hegy – Remete-rét – Lapis – Sós-hegyi-kilátó – Remete-rét – Szentkút – Mecsek Gyöngye Panzió – Teca Mama vendéglő (22,6 km, szintemelkedés: 799 m). Ta-lálkozás: 9 órakor az Éger-völgyi Teca Mama Vendéglőnél. Túravezető: Szuhán-Glass Beáta ( 20/928-9928). • április 6., csütörtök: „Napnyugta megtekintése a Zengő-kilátóból, majd telihold túra”. Útvonal: Kövestető – Hegymöge – Zengő – Viki-pihenő – Almás-gödör – Hosszúhetény – Basa-gödör – Kövestető (20 km, szintemelkedés: 700 m). Indu-lás: 16.10-kor Kövestető autóbusz-megállóból (elérhető Pécsről a távolsági autó-busz-állomás 12-es kocsiállásáról 15.30-kor Hosszúhetény vásártér megállóba in-duló busszal, majd ott átszállva a 16 órakor Komlóra induló buszra (Kövestetőre ér 16.07-kor), illetve Komlóról a 15.30-kor induló hosszúhetényi buszjárattal (Kövestetőre ér 15.43-kor), vagy személyautóval. Parkolási lehetőség Kövestető parkolóban). A telihold túra egyenes, biztonságos szakaszain nem használunk fényforrást! Legyen nálad piros fényű lámpa, indokolt esetben használjunk csak erős fényű lámpát! Túravezető: Müller János ( 30/331-2486). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással (A túrákról információ kérhető: Őri Zsuzsanna  20/376-6437) ► március 7., kedd: Túra az egészségünkért! – „A magyar Svájc” – séta Óbánya és Kisújbánya között (körtúra). Indulás: a 9.30-as pécsi buszjárattal, pécsi (Budai vám) és mecseknádasdi átszállással, vagy egyénileg autóval. Túravezető: Őri Zsu-zsanna. ► március 11., szombat: „Források – kutak”. A BMTSZ nyílt túrája, a kiírást lásd ott! ► március 12., vasárnap: „Tavaszi túra apróságoknak”. Útvonal: Kövestető – Tanösvény – Kövestető-kilátó – vissza a tanösvényen (3-4 km, szintemelkedés: 80 m). Indulás: a 9.20 órai, Hosszúhetényen át Pécsre közlekedő buszjárattal. Túravezető: Papp László. ► március 19., vasárnap: Tavaszi körtúra a Kelet-Mecsekben. Útvonal: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Csurgó – Cigány-hegyi-kilátó – Miske-tető – Hárs-tető – Pusztabánya – Zobákpuszta (15 km, szintemelkedés: 270 m). Indu-lás: a 8.00 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Szentpáliné Kovács Judit. ► március 25., szombat: „Viráglesen I”. – Erdő-mező virágai. Útvonal: Kövestető – Hármas-hegy – Pap-rét – Zengő – Bazsarózsás – Diós-kút – Pusztabánya – Hidasi-völgy – Zobákpuszta – Kövestető (20 km, szintemelkedés: 760 m). Talál-kozás: 9.15-kor Kövestetőn, a parkolóban (odajutás Komlóról a 9.00 órai hosszúhetényi buszjárattal, vagy autóval). Túravezető: Korcz Miklós. ► március 26., vasárnap: „Tetőről tetőre a Kelet-Mecsekben”. (A Mecsek Egyesü-lettel közös túra). Útvonal: Zobákpuszta – Püspökszentlászló – Hárs-tető – Mis-ke-tető – Cigány-hegy – Dögkút-tető – Dobogó, kopjafa – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (16 km, szintemelkedés: 380 m). Indulás 9.40-kor Zobákpusztáról (odajutás Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 9.00-kor induló szekszárdi buszjárattal, Komlóról a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal). Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► március 29., kedd: Túra az egészségünkért! – Virágom… Indulás: a 8.00 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► április 4., kedd: Túra az egészségünkért! – Virágom, virágom… Útvonal: Dombay-tó – Kinádasdi-forrás – Hosszúhetény. Indulás a 8.30-as pécsi buszjá-rattal, pécsi átszállással (Budai vámnál). Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). A Hosszúhetényi Turista Egyesület nyílt túrái • március 18., szombat: „Vártúrák” 1. túra. Útvonal: Szászvár – Kantár-hegy – Szamár-hegy – Dobogó – Szószék – Cigány-hegy – Püspökszentlászló – Hosz-szúhetény (17 km, szintemelkedés: 530 m). Utazás reggel Szászvárra a Pécsről (tá-volsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról) 9.00-kor induló, Hosszúhetényen át közlekedő szekszárdi buszjárattal, az autóbusz 9.28-kor van Hosszúhetényben, a Kulturház megállóban. Túravezető: Takács Ferenc ( 20/805-3405). • március 26., vasárnap: Dombay János Emléktúra. Útvonal: Hosszúhetény – Nagymező – Somkerék-dűlő – Arany-hegy – Dombay-tó – Hosszúhetény (15 km, szintemelkedés: 170 m). Ezzel a túrával emlékezünk meg a 123 éve született régész muzeológusról. Hosszúhetényből elmegyünk a Somkerék-dűlőbe a római kori villa maradványaihoz, amit Dombay János tárt fel. Itt Szabó Máté régész elő-adást tart a villáról. Ezután átmegyünk a róla elnevezett Dombay-tóhoz, és megkoszorúzzuk az emléktábláját, majd visszajövünk Hosszúheténybe. Indulás: Hosszúhetényből a Tavasz vendéglőtől 9.30-kor (elérhető Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 9.00-kor induló szekszárdi buszjárattal). Túravezető: Takács Ferenc ( 20/805-3405). DDNPI természetjáró rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programjairól részletes információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. • március 4., szombat: Tavaszköszöntő túra a Lankóczi-erdőben. A túra során Gyékényes községhatárban, a Dráva magas ártéri szintjén található keményfás li-geterdőben megfigyelhető kora tavaszi lágyszárú növényfajokat keressük fel. Az itt nagy tömegben megtalálható tavaszi tőzikét, csillagvirágot és kockás liliomot nagy valószínűséggel virágzása idején tudjuk megfigyelni. Rácsodálkozhatunk az ébredő tavaszi erdőre, kétéltű és egyéb hüllőfajok megjelenésére is számíthatunk. A túra végén igény szerint szalonnasütési lehetőséget biztosítunk. A helyszín önállóan, gépjárművel közelíthető meg. Helyszín: Gyékényes, Polgármesteri Hivatal (8851 Gyékényes, Szabadság tér 7.), időpont: 9.00 óra. A túra hossza: 6 km, időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges ( 30/377-3393, 82/461-285)! • március 4., szombat: Barlangi földrajzóra az Abaligeti-barlangban („Barlangok hónapja” program). Az izgalmas program résztvevői megismerkedhetnek a barlang különleges természeti képződményeivel és a cseppkövek növekedésének folyamatával. Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont: 16.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: a barlangi belépő ára. A programra 12 éven felülieket várunk! Maximális létszám 20 fő, előzetes bejelentkezés szükséges (72/498-766)! • március 10., péntek: Fotós túra az Abaligeti-barlangban („Barlangok hónapja” program). A program során fotós szakvezető segítségével lesz lehetőség a csepp-kövekben gazdag barlang képződményeinek fényképezésére. Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont: 15.00 óra. A program időtartama: 2 óra. Részvételi díj: a barlangi belépő ára. Maximális létszám: 10 fő. Amatőr és profi fotósokat is várunk! A programra előzetes bejelentkezés szükséges e-mailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)! • március 10., péntek: Beporzók napja. A programon megismerkedhetnek az érdek-lődők a rovarok által végzett beporzási munka fontosságával, a méhek szerepével és a méhek által készített termékek egészségre gyakorolt hatásaival. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. A programra előzetes bejelentkezés szükséges ( 70/374-0295)! • március 11., szombat: Beporzók napja a Fehér Gólya Múzeumban. Egy előadás keretében megtudhatjuk, hogy mennyire fontos a növények, az állatok és az emberek életében, elsősorban a méhek jelenléte. A méhész elmeséli a méz készítésének folyamatát, megmutatja eszközeit, a méhcsaládok életét, majd meg is kóstolhatjuk a folyékony aranyat. A bemutató végén vásárlási lehetőség is lesz. Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 700 Ft/fő. • március 11., szombat: A denevérek világa – tárlatvezetés a Denevér-múzeumban („Barlangok hónapja” program). A program résztvevői érdekes tárlatvezetés keretében ismerkedhetnek meg a denevérek különleges világával. Helyszín: Abaliget, Denevérmúzeum, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. A program ingyenes, maximális létszám: 25 fő. Előzetes bejelentkezés szükséges ( 70/374-0295)! • március 18., szombat: Barangolás a Denevér tanösvényen („Barlangok hónap-ja” program). A program során az Abaligeti-barlang felett húzódó Denevér tan-ösvényen teszünk egy felszíni túrát, ahol megismerkedünk a mészkőterületekre jel-lemző formakinccsel, valamint a területen előforduló állat- és növényvilággal, ter-mészeti értékekkel. Helyszín: Abaligeti-barlang bejárat, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 3 km, időtartama: 1,5 óra. A program ingyenes. Előzetes bejelentkezés szükséges ( 70/374-0295)! • március 18., szombat: Tőzike túra Hosszúvízen. A túrán Hosszúvízről északra indulunk, a gyótai halastavakhoz. A Boronka-völgy üde gyertyános tölgyeseiben ilyenkor a védett lágyszárúak mellett megcsodálhatjuk egy védett cserje, a farkasboroszlán virágait is. Visszafelé tavaszi tőzike szőnyeg borította égeresek mellett vezet utunk. Helyszín: Hosszúvíz, temető parkoló, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 7 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. • március 22., szerda: A víz világnapja. A jeles nap alkalmából szóba kerülnek a Duna-Dráva Nemzeti Park kiemelt természetvédelmi jelentőségű vizes élőhelyei, megtudhatjuk, milyen nélkülözhetetlen szerepe van a víznek az életünkben, vala-mint egy vízminőség-vizsgálatra is sor kerül. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 600 Ft/fő. A programra előzetes bejelentkezés szükséges ( 70/374-0295)! • március 25., szombat: Barlangi földrajzóra az Abaligeti-barlangban („Barlan-gok hónapja” program). Az izgalmas program résztvevői megismerkedhetnek a barlang különleges természeti képződményeivel és a cseppkövek növekedésének folyamatával. Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont: 16.00 óra. A program időtar-tama: 1 óra. Részvételi díj: a barlangi belépő ára. A programra 12 éven felülieket várunk! A programon a maximális létszám 20 fő, előzetes bejelentkezés szükséges (72/498-766)! • március 25., szombat: Kockásliliom túra. A kora tavasz legnagyobb virágának segítségével bepillantunk az ébredő hullámtéri erdő mindennapjaiba. Ha szeren-csénk lesz a Dráva túloldalán fészkelő rétisasok életébe is betekinthetünk. Hely-szín: Gyűrűspusztai gátőrház, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 3 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. • április 5., szerda: Gyógynövények réten és legelőn. A környezetünkben is megta-lálható gyakoribb gyógyhatású, házilag is felhasználható növényeket lehet megis-merni az interaktív foglakozáson. A programot kiegészíti az Ős-Dráva Látogató-központban található gyógy- és fűszernövénykert bemutatása és gyógynövényes szappangolyó készítése. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 90 perc. Részvételi díj: 600 Ft/fő. A programra előzetes bejelentkezés szükséges ( 70/374-0295)! Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16.30–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu