2022. szeptember 301. szám

MECSEK HÍRADÓ 301. szám 2022. szeptember Nyáron történt… ● Vándorlás a Dél-balatoni Várak túramozgalom útvonalán, avagy valóban az „idei nyár egyik legjobb kalandja” volt a Külső-Somogyban 2022. június 4-8. között megvalósított túrasorozat? E sorok írójának válasza: igen! Remélem, 30 túratársam is hasonlóképpen vélekedik…. A Jónás Beáta által írt MTSZ cikk így reklámozta a Nagy Balázs szervező, túravezető által megálmodott és megszervezett programot: „Várhatóan az idei nyár egyik legjobb kalandja lesz a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (BMTSZ) kezdeményezése. A szervezők várják mindazok jelentkezését, akik szívesen felfedeznék néhány nap alatt a Külső-Somogy területén vezető Dél-balatoni Várak Túramozgalom útvonalát.” A „nagy kaland” június 3-án a késő délutáni órákban kezdődött: ekkor találkoztunk szálláshelyünk – a Balatonszemesi Vadvirág Kemping – főbejáratánál. A túramozgalom „megalkotói”, Soós Lajos és felesége is meglátogatták a csapatot. Lajos felajánlotta segítségét, ha a vándorlás során bármilyen gondunk adódna, és jó túrázást kívánt. A bejelentkezés és az „adminisztrációs ügyek” elintézése, valamint a szálláshelyek elosztása után mindannyian elfoglaltuk faházacskáinkat. 19.30 órára a teljes és másnapi programmal, utazással kapcsolatos megbeszélésre hívtuk a résztvevőket a recepció előtti kis térre. Balázs tájékoztatását és a teljesítést igazoló füzetek kiosztását követően a gyakorlati kérdések is megválaszolásra kerültek. 1. túranap, június 4., szombat: Somogyvár – Gyugy (25 km) Az első túra kezdőpontjára, Somogyvárra, reggel vonattal utaztunk Balatonszemes – Fonyód, ill. Fonyód–Somogyvár viszonylatban. A vasúti megállóból a kastélyparkon keresztül sétálva a – speciális iskolaként és diákotthonként működő – Széchenyi-kastélyhoz értünk. Körbejártuk, megcsodáltuk a monumentális épületegyüttest, majd a családi sírkápolnát is megtekintettük. A sárga sáv jelzésen északnak vettük az irányt a vándorlás kezdő/záró pontja, Somogyvár Történelmi Emlékhely bejárata felé. Onnan igényesen kiépített emlékösvényen vezetett utunk a Somogyvár Bencés Apátság Látogatóközponthoz. A Kaposvár–Fonyód műúton átkelve Hács település felé indultunk. Kezdetben árnyékban, friss erdei levegőn, az előző napi esőktől kissé felázott talajon haladtunk a zöld sáv jelzést követve. Hács előtt, jobbra az erdőben érdekes építményt fedeztünk fel: ősi magyar vessző- és sárkunyhó lapult a lombok takarásában. A Gárdony-puszta táblától hosszú egyenes úton, nyílt terepen a déli órákban értünk Hácsra. Hál’isten volt bőven hidegital-választék a „helyi vendéglátóipari egységben”. A települést elhagyva a Béndeki kápolnaromok felé vettük az irányt emelkedő, nyílt terepen. A zöld rom jelzésen rövid kitérővel közelítettük meg a román kori kápolna maradványait és a romok előtt álló 19. századi (ma már elhagyott) templomot. A műemlékek csodálatos ligetes területen találhatók. Egy kis domb tetején, a körötte álló ritkás facsoport takarásából egyszerre csak szemünk elé tárult a régi téglaépítmény. Visszatértünk a zöld sáv jelzésre, jobbára északi, majd nyugati irányban haladtunk, fedett terepen. Később Gyugy határában megpillantottuk a Kacskovics-kastély elhagyott épülettömbjét. A jobb időket megélt épület úgy látszik gazdára talált: új tetőt kapott, s némi felújítás is elkezdődött. Gyugy középkori eredetű (román kori) temploma körül nemzetiszínű zászlós, erdélyi viseletbe öltözött csoportok gyülekeztek. Trianon… Nemzeti Összetartozás Napja… ünnepség… szentmise. Miután megnéztük a templom környékén kialakított emlékparkot, abban a reményben várakoztunk a templom előtt, hogy a templombelsőt is megtekinthetjük. Sajnos nem jutottunk be az épületbe, így célba vettük – a „Hírességek Sétánya” érintésével – az autóbusz-megállót (és a helyi kocsmát). Autóbusszal Balatonlellére, onnan vonattal Balatonszemesre, gépkocsikkal pedig a szálláshelyre utaztunk. 2. túranap, június 5., vasárnap: Látrány – Gyugy (19 km) A második túranapon újra Gyugy volt a túra végpontja, és Látrányból indult a túra. A tömegközlekedési eszközök optimális, biztonságos elérése a „menetirány” megváltozta-tását, sőt váltogatását kívánta meg tőlük. Balatonlellére autóval, onnan busszal utazva értünk Látrányba. A túra első szakasza jelzetlen útvonalon haladt. A település központjából indultunk (emlékpark, Kossuth szobor, református templom), majd nyugati irányban hagytuk el a községet. Szőlők és gyümölcsösök között haladtunk emelkedő utakon. Közös fotó készült a megadott kilátóponton. A szőlőültetvényeket elhagyva erdővel fedett terepen gyalogoltunk nyugati, majd déli irányban. A Várszói-erdőben egy kis tanácstalanság után egy aljnövényzettel, sarjakkal „eléggé” benőtt meredek nyiladékúton indultunk nyugati irányban. A csapat kissé szétszakadt, így kisebb csoportokban igyekeztünk a jó irányt tartani. A gerincúton a sárga sáv jelzést keresztezve az igényesen kialakított Kis-hegyi kilátóhoz érkeztünk. Csodálatos kilátás nyílott az északi part tanúhegyeire. Visszatértünk a sárga sáv elágazásához, onnan észak felé a jelzésen a Kis-hegyi kertek és a Szent Donát-kápolna felé vettük az irányt. A szőlőhegyre vezető lejtős kövesúton haladtunk a „hegy lábáig”. Itt „gémeskút-jelzés gyorstalpalón” vettünk részt a tájékoztató rajzok/feliratok segítségével. Nyugat felé vettük az irányt és elhagytuk a jelzett utat. Újra szőlők között haladtunk emelkedő úton, amíg el nem értük a Balatonlelle – Szőlőskislak közötti műutat. Rövid kitérőt tettünk a Rácfa elnevezésű, 1848-as emlékhelyhez. Némi pihenést és a kötelező közös fotót követően a műút mellett egészen Szőlőskislakig gyalogoltunk nyílt terepen, vakító napsütésben. Vasárnap lévén nem sok reményt adtunk egy, a déli órákban nyitva tartó vendéglátóipari egységnek, de jól fohászkodtunk… A zöld sáv jelzésen folytattuk utunkat egészen Gyugyig. Szőlők és „gabonamezők” között haladtunk. A Gaál-kastélyra csak a kerítésen keresztül vethettünk pillantásokat, viszont az út mentén finom cseresznyét és még kissé savanykás meggyet kóstolhattunk. A vándorlás legrövidebb távját tettük meg aznap, de a tűző nap és a magas hőmérséklet miatt számomra többnek tűnt. 3. túranap, június 6., pünkösd hétfő: Látrány – Kereki (Amália-puszta) (29 km) A harmadik túranap közlekedését – előzetes tervezés szerint – az ünnepnapi közlekedési rend és a hosszú táv (29 km) miatt bérelt autóbusszal oldottuk meg. Korán indultunk a kemping elől. A Látrány és Rádpuszta között – lapos területen – haladó szakaszt a reggeli hűvös, párás időben gyorsan teljesítettük. Az Árpád-kori romtemplom (Urunk mennybemenetele kápolna) megtekintése, fényképezése után kezdetben szőlőskertek között, majd emelkedő erdei úton haladtunk. A kötelező érintési pontként megjelölt Bóbita-forrást az út jobb oldalán található mély vízfolyásban leltük meg. Dokumentáltuk az érintési pont kódját, majd tovább kapaszkodtunk az emelkedőn. Az erdőből kiérve, balra tekintettünk és a Balaton keleti medencéjének csodálatos panorámája tűnt a szemünk elé. Hamarosan a Teleki község feletti háton haladtunk tovább. Itt a csapat kettévált: a csoport szomjasabb része „leereszkedett” a faluba, hogy onnan közelítse meg az Árpád-kori templomot, a többiek a gerincúton, a település felett haladtak tovább. Az ebédet a külsejében megújított épület mellett/előtt fogyasztottuk el. A kis pihenő után nyílt terepen, először földúton, majd a Teleki-Szólád közti műút mentén gyalogoltunk. A tikkasztó melegben hideg italról, fagyiról álmodoztunk, amikor túratársunk a településen élő ismerősétől megtudta: a cukrászda sütikkel és hideg itallal várja a megfáradt vándorokat. A közel 2 kilométeres kitérőt szinte mindenki vállalta. Frissen és üdén indultunk Nezde irányába. A kövesutat elhagyva a piros sáv jelzésen meredek kaptatón gyalogoltunk a nezdei szabadtéri szoborpark irányába. A szoborparkban a hun-magyar közös mondavilág nevezetes alakjai elevenednek meg fából faragott szobrokban. Ahogy keleti irányban egyre magasabbra jutottunk a füves domboldalon, a Balaton és a Bakony panorámája egyre teljesebben bontakozott ki nyugatról (a hátunk mögött). A tanösvény felső pontján kettős fakereszt áll, mögötte félköríves tetejű „szentélyszerű”, fedett pihenőhely. Innen újra megcsodálhattuk a gyönyörű kilátást. Rövid pihenő után továbbra is a piros sáv jelzésen déli irányban haladva jutottunk Somogy megye legmagasabb pontjára, az Almán-tetőre (316,43 m). A déli útirány délkeletivé vált, a piros jelzést a zöld váltotta. Elérve a legdélibb pontot, északkelet-északi irányban gyalogoltunk Kereki vára (Fehérkő vára) felé. Enyhe, de hosszú emelkedő vitt fel a romokhoz. A műemlék tábla tanúsága szerint a 14. századi várat a 16. században felrobbantották a török elől. Remek deszkából és oszlopokból készült járdán és korlátrendszeren járhatók körül a romok. Csúszós, meredek úton jutottunk le a várhegyről Kereki Amáliapuszta nevű településrészébe. A sportpályán várt már bennünket a bérelt busz. Örömmel foglaltuk el helyeinket, hiszen hosszú, élményekben, látnivalókban bővelkedő napot mondhattunk magunknak. 4. túranap, június 7., kedd: Kereki – Siófok-Töreki (23 km) A negyedik túranapon autóbusszal utaztunk Kerekibe. Keleti irányban indultunk el és meredek földúton kapaszkodtunk a 312 m magasan fekvő Gyugy-hátra. A túra első szűk másfél kilométere 152 m szintet „rejtett”. A fáradalmakat kárpótolta az elénk táruló látvány: előtérben a Körös-hegyi völgyhíd, háttérben a Balaton víztükre és a Bakony kéklő vonulata. A kötelező csoportfotót követően északnyugat-észak irányban az M7-es autópályát keresztezve az Öreg-erdő (innen sárga + jelzés), Besenyő és a Pap-erdő nevű területeken keresztülhaladva a Kilences-tetőre érkeztünk. Némi frissítőt vettünk magunkhoz, majd lejtmenetben indultunk tovább északkeleti irányban a zöld + jelzésen. A völgyben erdészeti betonútra értünk. Ezen indultunk el, hogy szemügyre vegyük a térképen jelzett „tölgyfa matuzsálemeket”. Hatalmas fák sorakoztak az út mentén (150 évesek is lehettek). 90 fokos fordulattal északkeleti irányban, de továbbra is a zöld + jelzésen kapaszkodtunk fel a 225 m magasan található „Vaskereszt”-hez. Itt némi erőt gyűjtöttünk és jelzetlen földúton haladtunk Balatonendréd felé kezdetben déli, majd keleti irányban. Először erdővel fedett területen, majd nyílt terepen gyalogoltunk. Újra kereszteztük a forgalmas autópályát, felette sétáltunk át. Balatonendréd központjában a csapat „megszállta” az élelmiszerüzletet. Ahogy a további útvonalat terveztük, szembesültünk az útvonalváltoztatás tényével. Kelet helyett északi irányban, a zöld sáv jelzést követve folytattuk utunkat. Az észak-déli irányban húzódó Endrédi-tavak láncolata feletti, fűvel benőtt úton kapaszkodtunk egyre feljebb. A tavak végén jelzetlen – fasorral szegélyzett – földúton keleti irányban (később a sárga + jelzésen) elértük a Töreki-tavak láncolatát. A Tóközi pihenőhelyen (madármegfigyelő toronynál) egy kis pihenőt engedélyeztünk magunknak, összevártuk a szétszóródott csapatot. A műút és tavak láncolata közötti erdősávban déli irányban a zöld sáv jelzésen az autóbusz-megállóig gyalogoltunk, ahol a busz indulásáig a fák árnyékában pihentük aznapi fáradalmainkat. A délutáni-esti program sűrű volt: hűsölés a Balatonban, a másnapi szálláselhagyást megelőző pakolás, „utolsó vacsora” a lellei Rudi Tanya étteremben (a csapatból szép számmal voltunk jelen). S végül kedves túratársaink (Adler Janiék) búcsúestre invitálták házikójuk teraszára a csapat tagjait. Szívmelengető, nagyon jó érzés volt beszélgetni vagy csak hallgatni a beszélgetést – italról és nass-ról is gondoskodtak vendéglátóink –, s közben egy-egy pohár italt elfogyasztani. 5. túranap, június 8., szerda: Ságvár – Töreki - Cinege-forrás (22 km) Az ötödik – egyben utolsó – túranapunk kedvezőtlen előjelekkel indult: dörgött-villámlott, hajnalban kiadós eső volt (igaz, a korábbi napokban is több éjjel esett az eső). Még induláskor is szemerkélt, s ez néhány túratársunkat elriasztotta az aznapi gyaloglástól. Összepakoltuk hátizsákjainkat, rendet raktunk a szálláshelyen. A megbeszéltek szerint a csapat egyik része vonattal Siófokra utazott, néhányan pedig a gépkocsikkal Törekibe (a túra végpontjára) autóztunk. Onnan Dodival a siófoki autóbusz-megállóba, ahol csatlakoztak a többiekhez is hozzánk. A Ságvár felé közlekedő busszal utaztunk vándorlásunk utolsó szakaszának kezdőpontjára. A DBVV kezdő/végpontját igazoló kód a református templom mellett volt fellelhető. Innen indultunk kelet-délkeleti irányban a sárga sáv (az első 200 m-en piros +) jelzésen. A település katolikus temploma mellett elhaladva hagytuk el a községet. Szőlőskertek mellett az emelkedő földúton kapaszkodtunk a Lándor-hegyen található Bújó-lik felé. A löszfalba vágott 21,6 m hosszú alagutat a hagyományok szerint a falu református lelkésze, Csicsvai Vasas András (1800-1832) készíttette, hogy a hegy nyugati oldalán levő szőlőjét könnyebben megközelíthesse. A Bújó-lik mai szélessége 2 m, átlagos magassága 1,75 m. Az elbeszélések szerint az 1950-es években még lovaskocsival is át lehetett hajtani rajta. Miután „átbújtunk” az alagúton, a turistaúton északi, majd nyugati irányban haladtunk tovább. A gyümölcsös és szőlőkertek szélében értett a cseresznye, le-le maradtunk, hogy felfrissítsük magunkat az ízletes, friss gyümölccsel. Magas fűvel borított réten, letérve a turistaútról déli irányt vettünk, s emelkedő erdei úton haladtunk mintegy 1,5 km-t. A gerincre érve egy darabon a piros + jelzést követtük, majd újra jelzetlen erdei út következett déli irányban. Háromnegyed órás gyaloglás után értünk a többszörös földsánccal körülvett régen volt földvárhoz. Kási vár romja, az ország egyik legnagyobb földvár maradványa. „A vár, az alatta lévő ma már nem létező Kás faluval a Csákok egyik birtokközpontja lehetett a XIII-XIV. században. Belső területe lapos, ovális alakú, átmérője 29x21 méter. Köröskörül rendkívül meredek oldal övezi, ami valószínűleg mesterséges kialakítású. Alatta 9-10 méterrel alacsonyabb szinten árok fut körbe, szélessége 7-8 méter. Az árok külső szélét sánc kíséri, magassága 2-5 méter. A sánc mögött újabb árok fut körbe, mély-sége 1-3 méter, szélessége 7-14 méter, majd a természetes lejtő folytatódik. A vár teljes területe 95x90 méter, 0,63 ha.” A 220 m szintmagasságban található „várhegyről” egy kisebb rövidítést követően a piros sáv jelzést követve nyugati irányban, majd északra, a Flóra-hegy felé vettük az irányt. A turistautak kereszteződésében keleti irányban a piros + jelzést választva indultunk tovább, hogy elérjük Böre-várat. A jelzett utat elhagytuk, észak-északnyugati irányú hosszú, egyenes gerincúton jutottunk el a földvárhoz. „A keskeny plató északi végén van a vár, kettős árokkal leválasztva a hegyről. A két árok előtt kb. 40 méter hosszan aszimmetrikus árkolás figyelhető meg a keskeny gerinc két oldalán a völgy felé, ezzel is megnehezítve a vár megközelítését. Az árkok rendkívül karakteresek (18 ill. 25 méter szélesek, 5 és 7 méter mélyek). A várat teljesen körbe árkolták a keleti és nyugati oldalán is. A vár teljes területe 150x57 m, 0,67 ha. A két várrész platójának területe együttesen 0,05 ha.” A sárga rom jelzést követve „zuhantunk le” hirtelen 60 m-t az északi meredek lejtőn, majd erdei kövesúton jutottunk az Ali-réti vadászházhoz (ez már a piros sáv jelzésen). Hosszú egyenes útszakaszok következtek, először a piros majd a zöld sáv jelzésen haladtunk a Cinege-forrás felé. A pihenőhelyen már várt bennünket a Soós házaspár és Csernus L. Gábor. A teljesítést igazoló füzetek ellenőrzését követően „ünnepélyes” keretek között 17 fő átvette Lajostól és Gábortól a teljesítést igazoló csodaszép jelvényt. Csoportkép, búcsúzkodás és indulás hazafelé. Rövid összefoglalóm (bizonyára nem teljes) végén még mindig úgy gondolom: az „idei nyár egyik legjobb kalandjának” lehettem részese. Köszönet Nagy Balázs szervező-túravezetőnek és mind a 30 túratársnak a „remek kalandért”! Schóber József ● Nyári fotós túra A fenti címen meghirdetett túra június 12-én vezetett az Éger-völgy – Szuadó-nyereg – Szuadó-völgy – Magyarok kunyhója – Zsongor-kő – Jakab-hegy – Éger-völgy útvonalon. Tizenhárman keltünk útra Éger-völgyből, a Teca Mama Kisvendéglőtől, hogy egy körtú-rán felfedezzük és fényképeken megörökítsük a vidék nyári szépségeit. Az időjárás éppen megfelelő, kirándulásra talán a legalkalmasabb, nincs túl meleg, lágy szellő fújdogál, kora reggel talán még egy kicsit alul is vagyunk öltözve... Az Éger-völgyben még látni a néhány nappal ezelőtti villámárvíz nyomait, de sáros, dagonyás útszakasszal szinte alig találkoztunk egész nap. A Szuadó-nyeregben, a Blokkháznál kifújtuk magunkat, majd leereszkedünk a vadregényes Szuadó szurdokvölgyébe. Néhány kalandos patakátkelés és hosszas völgyi kalandozás után felkapaszkodtunk a Körtvélyesi-hát gerincútjára, ahol egy kicsit csalódva nyugtáztuk, hogy a sok eső ellenére a környék erdeiben nemigen találunk gombát. A Magyarok kunyhójánál rövid pihenőt tartottunk, majd az emlékhelyet elhagyva egy jókora emelkedővel felkapaszkodtunk a Jakab-hegyet körbe ölelő vaskori földsánchoz. A túratervet „félredobva” egy kis kalandra indultunk, és a földsánc „körgyűrűjén” folytattuk utunkat. Tettük mindezt azért, hogy felkeressük a földsáncon egykor büszkén álló Isván-kilátó maradványait. Innen leereszkedtünk a Zsivány-barlanghoz, majd a meseszép kilátást nyújtó Zsongor-kőhöz. A Jakab-hegy fennsíkján hosszabban elidőztünk a 2021-ben megújult pihenőhelynél, miközben a hegy több ezer éves történelmi múltjával ismerkedtünk. A hegyről lefelé vezető útnak a zöld kört választottuk. A sáncokat elhagyva térd- és bokaszaggató köves úton ereszkedtünk le a kis erdei tavacskához. 12 kilométerrel a hátunk mögött, közel 450 méter szintet legyűrve érkeztünk vissza Éger-völgybe. A túracsapat tagjai közül többen még a Jakab-hegyen és a Zsongor-kőnél sem jártak, így a földsánc-kalanddal „fűszerezett” fotós túra mindenkinek igen emlékezetes élmény maradt. Müller Nándor túravezető ● Természetjáró tábor a Bükkben A Dél-Zselic Természetbarát Klub és a Kenderföldi Természetjárók ez évi – hagyomá-nyos – nyári természetjáró táborát a Bükk hegységben rendezte meg július 4-15. között. 25 fős csapatunk szálláshelye Andornaktályán, az Egri Kolping-Család Közösségi pihe-nőházában volt. Az egykori plébánia épületében kialakított szálláshely jól felszerelt konyhával is rendelkezett, így a napi főzéseket is meg tudtuk oldani, szokás szerint önellátóak voltunk. A 12 napos táborozás során keresztül-kasul bejártuk a Bükköt, túráink keretében felke-resve a legszebb helyeket, látnivalókat. Így bejártuk a hegység északi, keleti és déli pe-remén található „köveket” (Látó-kövek, Örvény-kő, Magos-kő, Bél-kő, Tar-kő, Három-kő), felkerestük a Bánkút melletti Bálvány csúcsán álló Petőfi-kilátót és a Szilvásvárad fölött emelkedő Millenniumi Kilátót, túráztunk a Bükk-fennsíkon (Nagy-mező, Csipkés-kút, Jávorkút), végigjártuk a Szalajka-völgyet. Megnéztük az Istállós-kői ősember bar-langot és Lillafüred két szép barlangját. Utaztunk a szilvásváradi erdei vasúton, és – különvonatot bérelve, mivel ezen a szakaszon menetrend szerinti közlekedés nincs – végig vonatoztuk a Miskolcról Mahócára vezető erdei vasutat (10 km 1 óra alatt!), ami különleges élmény volt. Az autóbuszos pihenőnapon személyautókkal és menetrend szerinti busszal utaztunk Szomolyára, ahonnan a nevezetes kaptárkövekhez túráztunk. Utolsó túranapunkon a dédesi vár romjait kerestük fel, a hazautazás napjának délelőttjén pedig még meglátogattuk az egri várat is. Ez évben is beiktattunk jelvényszerző túramozgalmat, ezúttal a „Bükk-fennsík” elneve-zésűt, melynek jutalmaként szép zománcjelvényt kaptunk a teljesítésért. Természetesen strandolásra is jutott egy nap, amit Demjénben a barlang- és élményfürdőben töltöttünk. Nagyszerű szórakozás volt. Ezúttal is szerencsénk volt az időjárással: a két utazási napot leszámítva a rekkenő hőség „szünetelt”, és kellemes, 26-28 fokos időben túrázhattunk. Túráink során megtettünk mintegy 100 km-t és leküzdöttünk 3652 méter szintemelkedést. A 12 nap jó hangulatban, gyorsan telt el, sok-sok élménnyel gazdagodva tértünk haza. Strasser Péter táborvezető ● Őrtilos környékén jártunk Valahogy sose jutottam még el gyalogos turistaként Belső-Somogy e varázslatos vidékére, pedig régóta szerettem volna. Most örömmel olvastam a DRÁVA TSE éves programfüzetében a háromnapos kirándulás tervét, amely július utolsó napjaiban valósult meg. Az Őrtiloson eltöltött napok, a környékbeli séták, barangolások, no és a remek társaság nem okozott csalódást. Pénteken délután indultunk, s már útközben is megálltunk egy-egy, az utóbbi évek során felújított, megőrzött emléket, egy-egy kastélyt, kúriát megcsodálni. Már itt is látszott, hogy a Zrínyiek „felségterületén” járunk (Zrínyi Miklós Általános Iskola, gondozóház, utca stb.), valamint az is, hogy a Dráva folyó meghatározó a tájkép szempontjából is. A szállásunkra érkezve kihasználtuk a jó időt, s még napsütésben felsétáltunk a hegyre. A Szentmihály-hegy ma Őrtilos község része, de 1949-ig jelentős része a Légrádban (Horvátország) élők birtoka volt és át is járhattak azt művelni. A Szent Mihály-kápolna elől gyönyörű kilátás nyílik. Már ezért a látványért is érdemes volt ennyit utazni. Előt-tünk a Dráva ártere, a fák közt a folyó, távolabb Légrád látképe, nyugat felé rálátás az utolsó horvátországi vízi erőmű csillogó víztükrére, vízlépcsőire. Marasztaló, idilli kép. Vacsora után lesétáltunk a Drávához. Ez a folyó – Magyarország és Horvátország határfolyója – most is kínált elég látnivalót. Sötétedésig figyeltük örvényeit, forgóit, a túloldali parton és a homokpadokon gázló, gyalogló embereket, játszó gyerekeket, a vízállást, a másnapi esőt jósoló hangyainváziót, a vízből ugráló halakat. A hely valamikor átkelőhely volt. 1848. szeptember 14-én Jellasics horvát bán seregeinek egyik drávai átkelési pontja a Légrádhegy volt. Ma is láthatók azok a földsáncok, amiket ástak az itteni ágyúk védelmére. Korabeli hadijelentésekből kiderül, hogy Perczel Mór személyesen vezényelte a magyar sereget Légrádhegyen. A történelmi események hosszú időre lezárták az átkelés lehetőségét. 45 év után, 1994. októberében – alkalmilag – újra megnyílt a határ, ez alkalomból emlékkövet is állítottak a parton. (A helybéliek híd megépülésében is reménykednek, időről időre megerősödő, vagy gyengülő realitással – a politikai helyzettől is függően.) Kellemes szálláshelyünkön még sokáig beszélgettünk, házigazdánk – igazi lokálpatrióta – közvetítésével sok érdekeset tudtunk meg a település múltbéli és jelen dolgairól. A késői lefekvés miatt sem bántuk, amikor a reggeli esőt látva túravezetőnk, Gida Tibi későbbre halasztotta a gyalogtúrára való indulást. Így szombaton „csak” egy kb. 10 km-es gyalogtúra várt ránk, miután vonattal elutaztunk Murakeresztúrra. Vonatunk kicsit késett, így Balla Laci nagy tudása a vasúti technikáról, mozdonyokról (Ludmilláról és Szergejről), fejlesztésekről, lehetőségekről, szakmai titkokról „közhasznúvá” vált. Érdeklődve hallgattuk tájékoztatóját e – számunkra – bonyolult, de rendezett világról. Murakeresztúrról gyalogoltunk vissza szálláshelyünk felé. Esőköpenyeinket hol elővettük, hol elrejtettük a túra során, hisz hol eleredt az eső, hol elállt. Ettől eltekintve, és a vizes aljnövényzetet, talajt nem számítva igazi túraidőnk volt. Kezdetben Murakeresztúr utcáin, aztán kukoricatáblák mellett, majd a Mura töltésén gyalogoltunk, később egyre magasabbra kapaszkodtunk. Belezna határában elérkeztünk a helyhez, ahol 1661-1664 között állt Zrínyi-újvár, egy palánkvár, amelyet saját költségén Zrínyi Miklós építtetett a Mura átkelőjének védelmére. Sajnos 1664 júniusában a törökök elfoglalták (mert az érvényes békeszerződéssel ellentétesnek tartották a felépülését), majd lerombolták a várat. A helyet a Nemzeti Örökség Intézete napjainkban Történelmi Emlékhellyé nyilvánította. Az emlékhelyet a környék önkormányzatai, civil szervezetei tartják rendben. Gondozott, méltó hely az emlékezésre. A feltárás során előkerült és rekonstruált Zrínyi-kút (hadikút) újabb jelentős nevezetessége lett Őrtilosnak (avatása 2020. június 10-én volt). Túránk továbbra is a piros kereszttel jelölt turistaúton haladt. Egy szép kilátópontnál megpihentünk, majd a késő délutáni órákban visszaérkeztünk szálláshelyünkre. Szálláshelyünk a Három Sárkány Fogadó nevet viselte. Mi egy ”sárkánnyal”, Zsuzsival találkoztunk, de ő a jó sárkányok közé tartozik. Kedves szavai, hiteles információi, mesélőkedve, finom főztje nélkül ez a hely nem az lenne, ami. Visszatérésre csábító, igazi kikapcsolódásra alkalmas, varázsos hely. Az egykori laktanyából varázsolt fogadó, az érett gyümölcstől roskadozó fügebokrok, a gyönyörű virágok, a Balla Laciékhoz beköszönő, a kertben bóklászó őzike mind-mind jóérzésünket növelték. Persze a „drávás” társaság is kellett a jóérzéshez. Nyitottak voltunk, érdeklődők, „vettük” az akadályokat. Összegyűlt némi finomság (pogácsa, kifli, linzer stb.) a csomagokból, de szíverősítőkben, és folyékony kenyérben sem szenvedtünk hiányt. Változatos, bőséges volt a kínálat, igazi logisztikai értéktár. Az otthoni ízeket Gida Tibi lecsója és rántottája biztosította. A nyersanyagokat összehozta a csapat, főzésre előkészítette Király Zsuzsi és a segítőtársak. Vasárnap délelőtt még benéztünk a falu tájházába, bogarásztuk a kivarrott falvédőket, csodáltuk a gazdag gyűjteményt, majd útnak indulva betértünk a Mátyás templomra emlékeztető beleznai templomhoz, majd a somogybükkösdi Peczel kúriát sétáltuk körbe, végül az Ágnes-laki arborétum hatalmas, gyönyörű fái között fejeztük be a közös programot. Az élmények visszatérésre csábítanak. Ezen a helyen torkollik a Mura folyó a Drávába, ami Őrtilos környékét a természetkedvelők, természetbúvárok paradicsomává teszi. Innen indulnak a vízitúrázók kalandos útjukra, és itt halad el a „Három folyó” nemzetközi kerékpártúra útvonala is. Van még bőven látnivaló, és lehetőség a természetben való kikapcsolódásra, élményszerzésre. A helyiek felkészülten várják a turistákat, ma is számon tartják, hogy Zrínyi földjét alkották egykor. Lokálpatriotizmusuk példa, hívogató erő. Köszönjük a szervezést, az élménydús napokat! Tóth Klára ● Túra Komló körül Július 30-án 8 óra előtt kezdtünk gyülekezni a komlói buszpályaudvaron. Mint később kiderült, a találkozás előtti percekben az utazási csomópont szolgáltatásai közül mindketten az ételárusok portékáit helyeztük előtérbe. Túravezető társam, Ujfalusi Máté hatalmas, finom illatokat árasztó pizza szelettel érkezett elsőként, melyet várakozás közben jóízűen el is fogyasztott. A reggeli erőgyűjtés ötletét jómagam is átvettem és az útra szánt három rántott húsos szendvics egyikét el is fogyasztottam, míg vártuk a nyolc órai találkozás részvevőit. Átbeszéltük az időjárás-előrejelzések alapján várható nehézségeket, és az esetlegesen szükséges változtatásokat. A felhők még nem, de a túrázni vágyók a kiírt időpontban gyülekezni kezdtek. A komlói túratársainkhoz picit később csatlakoztak a Pécsről érkezők is. Indulás előtt átbeszéltük az útvonalat, és amikor az időjárási előrejelzés került szóba, többen is a régóta használatos mondatot mondták, mely szerint „nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista...”. Szóval a jelenlévők közül kétség sem merült fel, hogy a várható nehézségek eltántorítsanak a 25 km-es távtól. Indulásunkhoz még egy vidám fiúcsapat is csatlakozott, akikkel együtt 12-re növekedett csoportunk létszáma. A Komló fotókban fb csoport negyedik nyílt túrája 8 óra után pár perccel elindult. Utunk a Templom téren át vezetett, majd az épületeket magunk mögött tudva, a jól ismert erdei úton haladtunk az Olajos-tó irányába. Két patakátkelés a szárazságnak köszönhetően most könnyebben ment, de azért pár cipőnek és hordozójának így is meg kellett tapasztalni, hogy a vizes farönk az csúszik, no meg hogy a sáros felszín alatt vastagon átázott is lehet talaj. Az Olajos-tó után felkapaszkodtunk a gerincre és onnan már lefelé, az országúton átkelve értünk a Kőbánya és Zobákpuszta közötti Kaszánya-patak völgyébe. A patakmederben felfelé haladva a turistatérképen jelzett Mecseki Bányász Emlékutat elérve és azon jobbra felfelé haladtunk Kövestető irányába. Kövestetőnél a kék sávra érve az égi figyelmeztető jelek után a szemerkélő eső egyre erősebb lett. Előkerültek az esőkabátok, poncsók. Az eső mennyiségét a kilátóig a fák lombja is enyhítette. Mivel nem villámlott, így a kilátó védelmében tartottunk egy 15-20 perces uzsonna szünetet. Ezután a csendesedő esőben elindultunk a volt fonolit bánya egyik magaslati pontjára, ahonnan meredekebb lejtőn leereszkedtünk a volt bányaudvarba. Az eső hatása nem volt érezhető, hiszen a köves, homokos felszín nem csúszott. A bányudvarban a frissen mosott szederből alaposan eszegettünk, majd a Béta-Vasas összekötő országutat egy alig járt erdészeti úton értük el. A volt kövestetői lejtakna közelében bepillantottunk a külfejtési bányagödörbe. Számomra meglepetés volt, hogy itt az eső után két „kéktúrázó” csoporttal is találkoztunk. A kék sáv jelzésen haladva a volt vasasi iszapolótavat érintve, a volt Hársas kulcsosház környékén kialakított esőbeállóhoz értünk. Itt egy kis pihenőt tartottunk és a megmaradt elemózsiák elfo-gyasztására is sort kerítettünk. Továbbiakban a zöld sáv turistaúton folytattuk utunkat. A Mecseki Zöldtúra az első túramozgalom közelünkben, amely bejárásának igazolása telefonon offline is történhet. A Hármasbükk-forrásnál a kiürült kulacsok feltöltésre kerültek, majd Koszonya után letérve a zöld sávról a vadregényes környezetben lévő bővebb vízhozamú Kőszegi-forráshoz érve, szükség szerint újratölthettük kulacsunkat. A rövid kitérő után utunkat ismét a zöld sávon a Bugyogó-forrás, majd a Rákos-völgy felé folytattuk. A Baranya-patak mellett a Mánfára vezető zöld négyzeten haladva értük el a budafai vízmű telep-helyét. Ezután jobbra kanyarodva ÉK-i irányában folytattuk utunkat Komló felé. Még a völgyben akadt azért érdekesség is, úgy mint geológiai, és a korai állattartásra utaló nyomok, illetve a bányaművelés utáni elhagyott romok. Az erdőben felkapaszkodva értünk el az erőmű volt kötélpálya végállomásához, ahonnan a kilátásban gyönyörköd-tünk. Komló közelsége érezhetően jelen volt: az út környéke szemetesebbé vált. Talán az un. „újrahasznosítók” napi gyűjtésüket pihenőikben szelektálják és a felesleget itt hagyják el. Nem lehetnek sokan, csak rendszeresen tehetik ezt, sajnos. Egy rövid dzsungelszerű szakasz után a kötélpálya nyomvonalára visszatérve a komlói öreg temető és az erőmű mellett érkeztünk a belvárosba, egy időben a „mi kis vonatunkkal”. A túrán résztvevők véleménye alapján szép helyeket érintettünk és az esős szakasz miatt sem volt ok a panaszra. Müller János, Ujfalusi Máté túravezetők ● Tenkes éjszakai teljesítménytúra Augusztus 6-án került megrendezésre a Tenkes éjszakai teljesítménytúra. A szokásokhoz híven a rendezők a túra előtt tartották közös étkezésüket és közben meghallgatták Andrasek Csaba eligazítását a feladatokról. Az összeszokott csapat (Tenkes TE és Dráva TSE tagjai, valamint barátaik) gördülékenyen bonyolították le a túrát. Ebben az évben is – Ignátkó Imrének köszönhetően – távcsővel nézhették az ég vándorait az erre kíváncsi túrázók. A résztvevők száma 152 fő volt. A húsz, tíz és hat km-es távok közül legtöbben a legrövidebb távot választották. Ehhez a létszámhoz ötvennél is több ajándék lett kisorsolva, minden harmadik szerencsés túrázó kapott valamit! Idén is a pincészetek felajánlásai voltak többségben, több mint harminc palack kisorsolt minőségi borral. Ezeken kívül családi várbelépő, térkép, harkányi fürdő ajándékai és az ingyenes indulási lehetőségek a Szent Imre és a tavaszi Tenkes túrára tették változatossá az ajándékok sorát… Köszönjük támogatóink önzetlen felajánlását! atiKA ● Túra a Péceli-kereszthez A Lokomotív TE 2022. augusztus 13-ára nyílt túrát hirdetett a Kelet-Mecsekbe. Az egyesület Szentendrén élő tagja, Berki Zoltán szervezésében és vezetésével valósult meg a program. A hosszan tartó szárazság ellenére csepergős reggelre ébredtünk, ám egy igazi turista kedvét ez sem veheti el. Zobákpusztán Berki Zoltán túravezető és Biki Endre Gábor köszöntötték a túrázókat. 16 fővel indultunk útnak, melyen a Lokomotív TE, a komlói Hétdomb TE és a Máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör tagjai közül is többen részt vettek. Utunk során nagyrészt végig a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát követtük, így kezdetben leereszkedtünk az Egregyi-völgybe, majd keskeny ösvényen megkezdtük gyaloglásunkat a Hidasi-völgyben. A rendkívüli szárazság itt is tetten érhető volt, a pa-takban csak igen kevés víz csordogált. Szerencsére azonban a Csurgó, ha szerényen is, de megmutatta bájos kis vízesését, és a Hidasi-forrás is adott még ivóvizet számunkra. Ez külön öröm, hiszen 16 évvel ezelőtt ennek a vízfakadásnak a felújításában magam is részt vettem, s az eltelt évek alatt mindvégig folyt a forrás. Itt megemlítettük Csokonay Sándor (1898-1983) munkásságát, akinek a természet iránti szeretete csillapíthatatlan volt, és évtizedeken át maga építette a mecseki forrásokat (hátizsákjában cipelve a cementet, márványtáblákat). A Nagy-kaszálót elhagyva az erdészeti műútra tértünk. Innen egy szép bükkösben - jelentős szintkülönbséget megtéve - értük el Kisújbánya határát. A Miske-tetőről általában nagyon szép panoráma élvezhető a Kelet-Mecsek erdős ma-gaslataira, ám a kiégett fű és az elszáradóban lévő fák látványa lesújtó volt. Az idei évben alig esett eső, ami nagyon meglátszik a patakok, források vízhozamán is, hiszen a legtöbb forrás már hónapokkal ezelőtt elapadt. A kisújbányai temetőben megnéztük a Mecsekerdő Zrt. által korábban felújított keresztet, ami mellett ismertető tábla is áll. Kisújbányán nagy jövés-menés volt, hiszen ezen a hétvégén rendezték meg az „Üveges hétvége” című rendezvényt. A Bodzás-forrás melletti pihenőhöz érve a Mecsekerdő Zrt. munkatársai egy kis vendéglátással készülve már vártak minket. Ez a forrás és szemben lévő társa szerencsére még bőven adja a vizet, igaz nem a kifolyócsőből folyik, hanem a kőfal alól tör elő. Merítéssel vételezhető a tiszta és finom forrásvíz. Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója bemutatta Ruppert Róbert erdész kollégáját, aki a Kelet-Mecsek ezen részén végzi szolgálatát, majd köszöntötte a megje-lenteket és örömét fejezte ki, hogy a keresztény emlékek megóvása összetartja a közös-ségeket, akik óvják és vigyázzák az elődeink szellemiségét. Az eseményen részt vett a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnökségének képviseletében Strasser Péter, aki turistatársaival évek, évtizedek óta oroszlánrészt vállal a mecseki turistaútjelzések karbantartásában. A közösséghez szólt még Vízkelety Judit, Vízkelety László lánya, a Lokomotív TE tagja, aki felidézte édesapja turista-munkásságát. Vízkelety László (1923–2007) aranyjelvényes túravezető 1949-ben alapította meg a Lokomotív Turista Egyesület jogelődjének számító Budapesti Lokomotív Sportkör Turista Szakosztályát. 1952-ben kezdeményezésére hirdette meg a Lokomotív Turista Szakosztálya az Országos Kéktúra jelvényszerző túramozgalmat, melynek útvonalát 1953-ban az elsők között teljesítette. A beszédek után átsétáltunk a közeli kereszthez, ahol sor került a Mecsekerdő Zrt. által állított tábla avatására. Ezen a kihelyezett olvasón látható a kőkereszt hiteles története: Arnold Fülöp kisújbányai molnár emeltetett kőkeresztet 1868. december 10-én 30 korona költséggel, az Arnold család vízimalmának közelében. A korabeli térképek Arnold-Mühle, majd a későbbiekben Fuchse-Mühle elnevezéssel jelölték a Ferde-vízesés feletti részen álló malmot, melyet az 1960-as években lebontottak, de maradványai még ma is láthatóak. Az Óbányai-völgyben, az 1940-es évek végéig még csaknem 30 vízimalom működött. A kereszt 1912-ben Reisz Ferenc püspöknádasdi (ma Mecseknádasd) kőfaragó mester munkája nyomán újult meg. Az 1960-as években, a szocializmus idején, a kereszten függő korpuszt a mecseknádasdi párttitkár és a tanácselnök vadászataik során céltáblaként használták – erről Szabados Tamás „Két falu között” c. dokumentumfilmjében számolt be. A kereszt hosszú évtizedeken át így csak torzóként volt látható, senki sem viselte gondját. A kőkereszt eredeti állapotban történő felújítását 2019-ben Berki Zoltán térképész, természetjáró kezdeményezte édesanyja emlékére. Utolsó közös túrájuk során megdöbbenve látták a kereszt múltjához, környezetéhez méltatlan állapotát. A túra után néhány nappal Berki Zoltán édesanyja egy baleset következtében elhunyt, fia ezt követően határozta el a helyreállítást. A Krisztus-feszület felújításának koordinálását a Mecsek Egyesület részéről Biki Endre Gábor vállalta. A kereszt helyreállításának költségeihez támogatóként a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Hosszúhetény Község Önkor-mányzata és a Mecsekerdő Zrt. is hozzájárult. A feszület táblájának avatásán részt vett dr. Péceli Endre özvegye, Erzsébet asszony is. Lánya, Péceli Gyöngyvér beszédében méltatta édesapja, Péceli Endre munkásságát, aki Mecseknádasd, majd Kisújbánya háziorvosaként látta el a helyieket. Régi történetek felidézésével ismerhettük meg, hogy édesapja és a család milyen szoros barátságot ápolt az itt élőkkel, valamint az „…és még egymillió lépés” forgatását (1986) követően Rockenbauer Pál (1933–1987) televíziós szerkesztővel. Ezt követően Berki Zoltán elmesélte érzéseit, hogy édesanyjával az utolsó közös túrájuk (2018) alkalmával milyen rossz érzés fogta el őket a kereszt pusztuló állapota láttán, amikor a legtöbb helyen keresztény kultúránkat igyekszünk megőrizni. Kérte, hogy jár-tunkban-keltünkben figyeljünk fel arra, ha az utak mentén magányosan álló, elhanyagolt keresztet vagy más megőrzendő emléket, emlékhelyet látunk. Hazánk és nemzeti értékeink gyarapodnak azáltal, ha rendbe tesszük ezeket, de legalább felhívjuk rájuk a figyelmet, kezdeményezzük a helyreállításukat. Kötelességünk megóvni ezeket az utókornak, hiszen generációk óta, akár 150-200 éve velünk vannak. Zoltán beszéde után édesanyja emlékére koszorút helyezett el a feszület talapzatán. Ripszám István kifejtette, hogy amióta itt Baranyában elkezdődtek a keresztek felújításai, és ebbe több szervezet is bekapcsolódott, azóta valami az egész megyében megmozdult. Korábban 70 év alatt nem volt annyi keresztfelújítás, mint ami az elmúlt néhány évben történt, sőt több településen vagy lakott helyektől távolabb is látni teljesen új feszületeket is. Ez is bizonyítja, hogy a mai, gyorsan változó világunkban is szükségünk van a kapaszkodókra, térben és lelki értelemben is. A kereszteket nem az egyház, hanem mindig magánszemélyek állították, hálából, fogadalomból, vagy súlyos természeti csapást követően. A feszületek addig voltak ápoltak, amíg ezek a családok éltek és utódaik is gondozták őket. A 20. század közepétől azonban gyökeresen megváltozott minden, a falvakból sok család elköltözött vagy kihalt, így a szokások, hagyományok ápolása is feledésbe merült. Ezért volt fontos a Mecsekerdő Zrt. azon kezdeményezése, amelynek keretében az elmúlt években több, a turistautak mellett álló kereszt felújítását el tudták végezni. Az itt elhelyezett tábla ehhez a munkához illeszkedik. Végül Biki Endre Gábor elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt még a legtöbb mecseki vagy baranyai kőkereszt rossz állagú volt, mely romos mementója volt egy olyan világnak, ahol az emberek Istenbe vetette hite megingathatatlan volt. 10 évvel ezelőtt elkezdtünk valamit, ami változást hozott. Miután sok-sok forrást, erdei pihenőhelyet rendbe hoztunk, elérkezettnek láttuk az időt, hogy a vallási emlékeket is megóvjuk a pusztulástól. Kisújbányától Máriakéménden át Erdősmárokig számtalan kőkereszt, képoszlop is megújult, de még kápolna is volt a felújítások sorában. Szerencsére mindig voltak támogatók, adományozók, s a Mecsekerdő Zrt. és a Mecsek Egyesület is partner volt ezek megújításában. Bizonyára sokan látták a megújulást, és mind a mai napig tanácsot kérve többen megkeresnek, hogyan állhatnának neki egy-egy ilyen munkának. Az utóbbi években a magyar kormány is kiemelt figyelmet fordít az út menti keresztekre. Immár pályázati források elnyerésével is lehetőség van helyreállítani a kőkereszteket. Éljünk minél többen a lehetőséggel! A Péceli-kereszt táblaavatójának befejeztével elindultunk a csodálatosan szép Óbányai-völgyön, érintve a Ferde-vízesést és a Csepegő-sziklát. Nem mentünk el megállás nélkül a Pataki-forrás mellett, így a szomjas turisták pótolhatták belőle vízkészletüket. A pisztrángos-tavakban szerencsére még megfelelő a vízszint, így a látványa is kellemesen felüdített bennünket. A túra után még volt idő egy kis beszélgetésre, evésre-ivásra is a Jéhn kocsmában. Óbányáról a 16.34-kor induló közvetlen járattal utaztunk vissza Pécsre. Köszönjük szépen Berki Zoltánnak, hogy Szentendréről, hajnali indulással is vállalta a túravezetést, és hogy motorja volt annak, hogy egy mecseki kőkereszt megújulhatott 3 évvel ezelőtt. Köszönjük Ripszám István vezérigazgató úrnak és az erdészet munkatársainak az emléktábla kihelyezését, így az öreg kőkeresztről most már minden erre járó, a hely múltjára, szellemére kíváncsi vándor pontos információkat kaphat. Biki Endre Gábor ● A Dráva TSE túrázói a Vértesben 2022. augusztus 15–21. Augusztus 14-én indultunk szokásos egyhetes túrahetünkre, amin a Dráva TSE tagjai, baráti túrázókkal kiegészülve vettek részt. Utazásunk napján megnéztük és körbejártuk a gánti földtani tanösvényt és múzeumot. A nagy meleg ellenére egy órát sétáltunk a „marsi” tájon… Ezután a Csákvár melletti Haraszt-hegyi tanösvényen edződtünk az egész hétre várható körülményekhez. Az időjárástól és a tereptől is hasonlót lehetett várni. Kora délután értünk a szállásunkra Oroszlányba, a Czermann panzióhoz. Itt felderítettük a vásárlási lehetőségeket és az éttermet, ahol másnaptól vacsoráztunk. Heti menülapról le is adtuk a megrendelésünket a Borostyán étteremben… Második napunkat Móron kezdtük egy körtúrával. A piros sáv jelzések mentén jutottunk el a Vértes táborhoz, ahol az üres sátrak mellett megpihentünk és kellemes hideg vízzel töltöttük fel készleteinket. A tábor lakói már korábban elindultak túrájukra. Egy húzós emelkedő után jutottunk el az Országos Kéktúra útvonalához. A kék sáv jelzések mentén értük el Csókakőtől északra a Vár-árkot, ahol lefelé a „rom” jelzések elágazójánál tartottunk rövid pihenőt. A Csóka-hegyre vezető piros „rom” jelzéseket követve egy meredek útvonalon értünk fel a hegyre. Itt a kilátópontnál tartottunk ebédszünetet. Az ösvény, amin a jelzett út kanyarog, kacskaringós és eléggé nehezen járhatónak bizonyult… A Lófar-völgy szikla alakzatjait nézve annyira belemerültünk a látványba, hogy egy nem tervezett kis kitérőt is tettünk a szőlők felé, de megérte… Ezen a túrán egy valami mindenkinek szemet szúrt: az egyik hazai zarándokút fára szöggel felerősített jelzései! Szándékosan nem írom le a nevét, ezek után nem akarom reklámozni őket, a képek között látható lesz! Ez biztos sokkal egyszerűbb, mint precízen jelzéseket festeni, no comment… (Lásd a Dráva TSE honlapját! A szerk.) A szállásunk felé még ellátogattunk a Bokodi-tónál lévő „úszó vagy lebegő faluba”. A magán kilátónál meg is vendégeltek bennünket a belépőnkért fizetett összegért! A stégeken álló hétvégi házak látványa újdonság volt számunkra. Pontos információnk nincs a házak számáról, de a helyiek szerint 400-500 között van. Keddre egy rövid túrát terveztem, amit egy másik tájegységben tettünk meg. A Gerecsé-be tett kitérőnkön a nehezebb utat választva északról, a Vértes László-barlang felől, a piros háromszög jelzések mentén érkeztünk fel az aknatoronyból átalakított Ratzinger Vince-kilátóhoz. A tíz emeletnyi (30 m-es) kilátóról csodás a panoráma, látszott a Bokodi-tó és a tatai vár is! Az ebédidő is itt ért bennünket, és szendvicseink elfogyasztása után a Szelim-barlanghoz mentünk. A kilátás innen is pazar. Ezután a Turul-szobor és az emlékkereszt kilátópontjainál nézelődtünk, majd a Gerecse kapuja büfénél tettünk rövid látogatást. Utána indultunk tovább buszunkkal. Rövid túránk a majkpusztai remeteség meglátogatása miatt volt. A felújított épületegyüttes belső részét vezetéssel néztük meg, ezért kellett időben érkezni. A vezetés egy tartalmas háromnegyed óra volt. A külső részeken lévő egykori barátlakásoknál, a toronyban és az angol kertben is eltöltöttünk másfél órát! Sietnünk kellett, hogy még bevásárolhassunk a vacsora előtt… Szerdán négyen a kéktúra útvonalát választották, ők Kőhányáspusztáról indultak Mindszentpuszta irányába. Kitérőt tettek az Oroszlánkői (Csáki) vár romjaihoz és az Oroszlánkő-barlanghoz. A csapat nagyobb része Gántról kezdte a túrát. A Géza-pihenőnél jól esett megállni, majd a tervek szerint Szentgyörgyvár, erdei telepnél találkozott a két csoport. Ez jobban nem is sikerülhetett volna, mivel teljesen egy időben értünk oda. Megpihentünk, beszélgettünk és egy kis folyadékpótlás után indultunk tovább. A gerencsérvári elágazónál várt a busz bennünket, ahonnan a vértesszentkereszti bencés kolostorromhoz mentünk, de legnagyobb meglepetésünkre az utolsó információnk óta változott a nyitva tartás a felújítás miatt. Azért felmentünk a romokhoz és a kerítés mentén körbejártuk… Ötödik napon volt a buszunk pihenőnapja, így itt a szállásunkról indultunk a Gesztesi vár felé. Közben az erre a napra rendelt látnivalónkat mindjárt a túra elején megnézhettük. Kicsit korábban értünk Majkra az Oroszlányi Bányászati Múzeumhoz, de a személyzet rugalmasan kezelte a dolgot és már mehettünk is vezetéssel körbenézni a látnivalókat. Ez a tartalmas program is jó két órásra sikeredett, mint a majki, de nem kellett siettünk, mert Kőhányáspusztáról csak fél ötkor indult vissza a távolsági járat. A Gesztesi vár előtti tetőig szinte végig folyamatosan emelkedik a sárga sávval jelzett turistaút, de nem volt megerőltető a 160 méteres szintemelkedés. A vár alatti kialakított pihenőnél tartottuk az ebédszünetet. A várról tudtuk, hogy felújítás alatt van, és így csak körbe tudjuk járni. Úgy időzítettünk, hogy ne keljen sokat várni a buszra… A kőhányáspusztai, szépen felújított turisztikai centrumot sajnos nem találtuk nyitva, pedig többször is jártunk arra a héten… A rövid buszozás után még három km gyaloglás várt a csapatra Majkpusztáról Oroszlányba. A hazautazásunk előtti napon ismét egy rövid túra Csókakőről az Orondi-szőlőkhöz. A vár megtekintése után páran felmentek a Kő-lyukhoz és a felette lévő kilátóponthoz, majd a Vértes délnyugati sarkának kilátópontjairól néztünk körbe, és az utolsóról már láttuk túra utáni programunk helyszínét és a buszunkat is… A szőlőkhöz érve egy kicsit rendbe szedtük magunkat és kezdődhetett a borkóstoló a Sáfrán pincében. A 2000-ben alapított családi pincészet borait kóstolva sok értékes ismerettel lettünk gazdagabbak a Móri borvidékről, a szőlőfajtákról és a borokról is. Köszönjük, a szíves vendéglátást, ajánljuk mindenkinek a Sáfrán pince meglátogatását! Eljött az a nap is, amikor hazaindultunk, de még maradt erre a napra egy rövid túra a Vértesi Panoráma Tanösvényen és a csákberényi Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdé-szeti Múzeum megtekintése. A csöpögő esőben tízen vágtunk neki a tanösvény bejárásának, ahol a kilátópontról csodálhattuk a Kilenc nővér-gerinc és a Pákodi-pihenő szikláit. A túra után jöhetett a kiállítás megtekintése. A technika vívmányait kihasználva itt már nem a tablókról kellett olvasnunk, hanem a nálunk lévő „fülesen” keresztül kaptuk az információkat azokról a helyekről, ahol éppen tartózkodtunk a termekben. Itt is köszönöm mindenkinek, aki elkísért erre az egy hétre, hisz a szervezők is oda vágy-nak, ahol még kevesebbszer jártak! Nekem ilyen volt ez hét a Vértesben. A túrák termé-szeti látnivalóival, borkóstolóval, kulturális és az épített örökségek megtekintésével sikerült szép, kerek napokat töltenünk ezen a vidéken! Szállásunkon jól éreztük magunkat, a választott éttermünkben mindenki megtalálta a napi vacsoráját. A közelünkben lévő nagyáruházakból napi szinten be tudtunk vásárolni. Buszunkat most is a Kárászi Önkormányzattól béreltük, amit Olaszi Robi vezetett. Vár mindenkit a Vértes, kis hegység, sok látnivalóval! atiKA ● Dunántúli Megyék Természetbarát Vezetőinek Találkozója Tatabánya, 2022. augusztus 26-28. 2022. augusztus 26-28. között a Komárom-Esztergom Megyei Természetjáró Szövetség szervezésében került megrendezésre a dunántúli természetjáró szervezetek vezetőinek tanácskozására. A találkozó helyszíne Tatabánya volt. A hétvégén a szakmai megbeszélés mellett ízelítőt kaptunk Tatabánya és a Gerecse természeti, kulturális és történelmi szépségeiből. Vendéglátóink az idei évben is gazdag programot állítottak össze a 2022. évi DMTV találkozóra. Pénteki megérkezésünk után átsétáltunk a „Tulipános Házhoz”, ahol Szücsné Posztovics Ilona polgármester asszony köszöntött bennünket. Ezután a gyönyörűen felújított épületben – szakavatott vezetéssel – megtekinthettük „Tatabánya és a szénbányászat” tematikájú interaktív teret és kiállítást. A vacsorát követően a Sport Hotelben (szálláshely) esti szakmai és baráti beszélgetést folytattak a résztvevők. A szombati nap is gazdag programot ígért: természeti és történelmi örökségünk emlékei-vel ismerkedhettünk. Pápai Lászlóné (Irma) elnök asszony és Fehér Péter, a Tatabányai Sport Club természetjáró szakosztály vezetője kalauzolt bennünket. Elsőként Tatabánya új „büszkeségét”, az év elején átadott kézilabda csarnokot tekinthettük meg. Szakavatott vezetőnk akadt: Nagy László létesítményvezető mutatta be az új építményt. Autóbuszra szálltunk és Majkra, a Kamalduli Remeteségbe látogattunk. Vendéglátónk, Irma remek vezetésével jártuk be a csodálatos épületegyüttest. Következő látnivaló Komáromban a megújult Csillagerőd volt. Itt az ebédet követően idegenvezető mutatta be a komáromi erődrendszer és Csillagerőd történetét, és kalauzolt bennünket a kiállított világhírű szobor és épületdíszek gipszmásolatai között. Következő helyszínünk Tata volt. Márkus Ferenc ökológus vezetésével megtekintettük a Fényes tanösvényt. Az élményekben gazdag, fárasztó napot a baji szőlőhegyen, a Kisbaka Borászatban zártuk. A „napzáró” program: szakszerű borászati tájékoztatással egybekötött pincelátogatás és borkóstoló vacsorával. A vasárnapi szakmai értekezlet helyszíne a Sport Hotel társalgója volt. Tassy Márk, az MTSZ igazgatója is részt vett a szakmai megbeszélésen. Aktuális kérdések merültek fel: az oktatási szabályzattal, a képzésekkel, a turista útvonalak felmérésével, térinformatikai rendszerbe rögzítésével kapcsolatban. Újra felmerült a megyei természetjáró szövetségek helyzete, szerepe, támogatásának kérdése. Tassy Márk igazgató válaszából kiderült, hogy nem támogatja a megyék megerősítését, sőt szükségtelennek látja őket. Igazgató úr beszámolt arról is, hogy 6 éve ugyanazt az állami finanszírozást kapja az MTSZ. A keret csak a jelzésfestésre és központilag szervezett rendezvényekre elegendő. A szakmai megbeszélést követően még sok nyitott kérdés maradt. A megbeszélésbe beékelve meghallgathattuk Majsa Ági soproni óvópedagógus képes „jó gyakorlat” bemutatóját a Sopronban működő, nyári gyermek táboroztatásról. Legvégül a rendező megye átadta a staféta túrabotot a következő rendező, Somogy megye képviselőinek, Böröcz Antalnénak (Andrea) és Fodor Péternek. Nagyon nagy köszönet illeti vendéglátóinkat: Pápai Lászlónét, Fehér Pétert, Pápai Lász-lót, Tatabánya Város Önkormányzatát és segítőiket. Remek programokkal halmoztak el bennünket. Schóber József  ASZÁLY: hullanak a falevelek a Mecsekben! A hárs két hónappal korábban ledobta a lombkoronáját Látványos és megdöbbentő változásnak lehettünk szemtanúi a Mecsekben már augusztus elején. Az aszály miatt idő előtt, már a nyár közepén megkezdődött a levélhullás. A hárs két hónappal korábban ledobta a lombkoronáját Az ezüst hárs a Mecsek több pontján már teljesen megvált a lombkoronájától: a szárazság ellen így védekezik. Ami rövidtávon még jót is jelenthet, hosszú távon viszont a szakemberek sem biztosak abban, ez mit eredményezhet. A Jakab-hegy északi oldalán mintha már őszbe fordultunk volna. Sok helyen az ezüst hárs idő előtt elsárgult. De így fest az Orfűre vezető bringaút is. Október környékén szokott ez végbemenni. – Ez a fajta lombszíneződés – ha sok a csapadék év közben – október, november környékén szokott beállni – mondta kérdésünkre Völgyi Sándor. A Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őre hangsúlyozta: bár mindig az ezüst hárs az, ami lehullatja leveleit, most mégis idő előtt tette. Két hete már megkezdte a védekezést az aszály ellen. Ha nincs levele, nem tud hol párologni a fa. Ezért nincs szüksége vízre. Azaz túlél! – A feltűnő száradás oka egyszerű. A nagy lombfelület nagy mennyiségű párologtatást jelent. Ha egy fa nem jut vízhez, akkor eldobja a lombját, ezáltal saját magának „meg-szünteti” a párologtatást. Így kevesebb vízre lesz szüksége, hogy túléljen – magyarázta Völgyi Sándor. – Ha viszont idő előtt dobja le a levelét egy fa, megszűnik a fotoszintézis, nem gyárt már cukrot és nem tud nőni.– Ez a fajta védekezési folyamat (lombhullatás) most jól működik, de éveken keresztül nem segíti a fákat. Hiszen ha nincs fotoszintézis, nem termel cukrot a fa, nem is tud növekedni és termést sem érlel – tette hozzá Völgyi Sándor. Mi lesz a mecseki bükkösökkel? – A Mecsek északi oldalán a bükk érezheti meg leginkább a mostani szárazságot. A bükk ugyanis a hideg és páradús környezetet kedveli. Egyelőre azonban nincs veszélyben, jól bírják a mostani aszályt – mondta Völgyi Sándor. Előtérbe kerülhetnek a szárazságtűrő fajok: a tölgy, a juhar és a hárs. – Bár a hárs most elkezdte ledobni a koronáját, ez az a fa, ami leginkább és leggyorsab-ban regenerálódik. Hosszú távon akár ezek előtérbe kerülhetnek a bükkel szemben – mondta a természetvédelmi őr. Völgyi Sándor hozzátette: sajnos ezek olyan folyamatok, amelyekbe hosszú távon egyelőre még nem látunk bele. De az erdészek már komolyan foglalkoznak vele. (Forrás: pecsaktual.hu) Jelentős felfedezést tettek az önkéntes barlangkutatók Nem akármilyen hobbit választottak azok a fiatalok, akik tavasszal barlangkutató csoportot indítottak. Nemrég fontos felfedezést tettek, sőt, régészeti és őslénytani leleteket is találtak már. A Mecseki Barlangkutató Csoport lelkes fiatalok kezdeményezésére alakult, akik kuta-tásvezetőnek a több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező Zalán Bélát kérték fel. A jelenleg tíz-tizenöt főből álló csoport rendszeresen indul új kalandokra, a kutatásvezető irányításával, és az elmúlt hónapokban egy új, 430 méteres barlangjáratot fedeztek fel a Törökpince-víznyelőben. Ennek a víznyelőnek volt egy 90 méteres ismert szakasza, melynek tovább kutatásával tárult fel egy újabb barlangszakasz, amely helyenként nagyobb, szélesebb a sokak által ismert Abaligeti-barlang főágánál – mesélte a kutatásvezető. Az új járatot az Abaligeti-barlang már ismert oldalágával sikerült összekötni, a híres baranyai barlang így egy csapásra több mint négyszáz méterrel hosszabbá vált. A felfedezésben Zalán Béla mellett Haász József, Bükösdi-Garai Fédra, Gregorits Máté és Simon Balázs vállaltak fontos szerepet. Figyelemre méltó, hogy rengeteg olyan cseppkőképződmény is található itt, amilyen a mecseki karsztvidéken kevés helyen fordul elő – számolt be a kutatásvezető. Azt is elmesélte, értékes régészeti és őslénytani leleteket is találtak már barlangtúráik során. – Késő rézkori kerámia töredékekkel és obszidián magkővel is találkoztunk már, ezek a Janus Pannonius Múzeumhoz kerültek. A víz szállította azokat a barlangba, hasonlóképp történt az őslénytani leletekkel is. Találtunk több jégkorszaki állati maradványt, többek között mamutok és gyapjas orrszarvúk csontjait, fogait – számolt be a felfedezésekről Zalán Béla. Fiatalon kezdtem el foglalkozni a barlangkutatással. Rájöttem, új kontinenseket már aligha fedezhetek fel, a talpunk alatt azonban található egy gazdag és különleges világ, amit kevesen ismernek – emlékezett vissza a kezdetekre. Azt is elmesélte, régi kutatók leírásai, a szakirodalom böngészése is segít támpontokat adni, merre érdemes a kutatásokat végezni. A szakértő elmondta, körültekintő odafigye-léssel, felelősségteljes hozzáállással biztonságosak a barlangtúrák, azonban mindenképp csapatban ajánlott útra kelni. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság pedig csak akkor ad kutatási engedélyt, ha a csapatban van egy szakképesített kutatásvezető, ez is a biztonságot segíti elő. A kutatásvezető elmondta, bárkit szívesen látnak az önkéntes csapatban, de tizennyolc év alatti fiatalok esetében szülői engedély szükséges; a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen tájékozódhatnak az érdeklődők. A csoport nem csak felszín alatti, hanem felszíni túrákat is tart a Mecsek karsztvidékein – természetesen szabadon és ingyenesen csatlakozhatnak azok, akik kedvet éreznek a barlangok világának felfedezéséhez. (A témához ajánljuk a Természetbarátok Klubja október 4-i programját! A szerk.) (Forrás: bama.hu) Ne építsünk kőtornyokat a Mecsekben, árt az élővilágnak! Egyre több kőtorony épül a Mecsekben, de vajon tényleg károsítja a természetet a jelenlétük? Építésüket Csehországban és Szlovákiában már régóta próbálják tiltani, mert többféleképpen károsíthatja a természetet. A Mecsekben bontás vár rájuk! Biztosan mindenki találkozott már a természetben tett túrái során az egymásra rakott kisebb-nagyobb kövekkel, amelyek egyfajta szobrokat alkotnak. Hívják kőembereknek vagy kőtornyoknak. Ha egy ilyen szobor megjelenik valahol, a kirándulók legtöbbször egy másikat állítanak mellé, majd még egyet, és így tovább. Sokan azt gondolják, hogy ez megszépíti a természeti környezetet és ez tetszeni fog a többi turistának is, ez azonban nem így van. A köveknek ott kell maradniuk, ahol vannak. Az élettelen természetnek is fontos funkciója van, és a kövek egyik helyről a másikra való áthelyezésével megzavarjuk a táj jellegét, amely különösen érzékenyen érintheti az ottani élővilágot. Más a helyzet a Himalájában, ahol ezek a „kőemberek” útjelzőként szolgálnak a hegymászók számára A világon gyakorlatilag bárhol találkozhatunk velük: Csehországban például nagyon népszerűek, Szlovákiában viszont világviszonylatban is az egyik legjobbnak mondható a túraútvonalak jelölése, így ebből a szempontból nincs értelme kőembereket építeni.