2022. január 295. szám

MECSEK HÍRADÓ 295. szám 2022. január „Mikulás előtti barangolás Kőlyuk környékén” December 4-én 9 órakor a Mánfához közeli „Kőlyuki Betérő” étterem parkolójában 18-an gyülekeztünk a meghirdetett nyílt túrára. A csoport egy része busszal érkezett, de voltunk páran, akik autóval. Az útvonal átbeszélése közben megjelent az étterem tulajdonosa és közölte, hogy a parkoló az étterem vendégei számára van fenntartva. Ne parkoljunk ott, mert a „sok” autó láttán teltházasnak hiszik az éttermet és tovább mennek az utazók. Ajánlotta, hogy menjünk át az egy km-re lévő Árpád-kori templom parkolójába. Így is tettünk, öt autóval parkolót váltottunk. Tehát a „Mikulás előtti barangolás Kőlyuk környékén” – Schóber József vezetésével – az autóvezetőknek a templomtól kezdődött. Onnan indultunk a kerítés mellett a malom, illetve az étterem felé. Rögtön teszteltük a járhatóságot is, hogy az éjszakai fagy a korábbi esős napoknak köszönhetően felázott utakon az áthaladást mennyire fogja megkönnyíteni. A vékony jéggel fedett pocsolyák és a néhol süppedékes, „oldalazós” csúszásveszélyes részek miatt gyakran földre szegezett tekintettel, de jó tempóban haladtunk. A túra résztvevői a területet nagyon jól ismerték, ezért a hideg időben való várakozás helyett elindultak már a parkolóból a tervezett úton. A Görgetegen felfelé haladva felzárkóztunk, miközben meg-megállunk rácsodálkozni a romos pincemaradványokra. Vágotpuszta kútja, illetve a körülötte lévő asztalok és padok megállásra, pihenésre hívtak. A zöld sáv turistaút jelzését követve indultunk el Lóri erdészház felé. Itt az irányjelző oszlopon található QR kódról beszélgettünk. Megállapítottuk, hogy a papíralapú, füzetes, pecséttel igazoló teljesítést egyre inkább felváltja elektronikus utódja. A jelvényszerző túramozgalmak közül nálunk ez az első fecske. A GeoGo alkalmazás segítségével személyre szabottan, szabadabban tudunk túrázni, teljesítményünket visszakeresni. A Lóri-völgyben a sárga négyzeten északnyugati irányba indultunk. A völgyben az éjszakai fagy jótékony hatásának köszönhetően jól lehetett haladni, annak ellenére, hogy gyakran a meder volt járhatóbb, mint az oldal. Garajc után a Nagy-kő-oldalnál északra kimentünk a mezőre és pár perc napsütéses séta után elérkeztünk Bánosra, túránk fordulópontjához. A sokat fényképezett kút és a régmúltat idéző tűzoltószekér környezete ragyogó pihenőhely a település központjában. Pihentünk, ettünk-ittunk és szemetelés nélkül, csendben továbbálltunk. A sárga sáv turis-... 2. oldal tajelzést kelet felé követve indultunk Vágotpusztára, de még Bános külterületén észak felé, a szomszédos gerincet fürkészve egy későbbi felderítő túráról beszélgettünk. Jóval Bános után az erdészeti úton haladva, azaz sokszor csúszkálva el kellett fogadni, hogy a napnak ereje legyőzte az éjszakai fagyot. A különböző „sárkerülő technikák” kissé széthúzták a csoportot, de Vágotpusztán ismét felzárkóztunk egymáshoz. Ezután észak-északkeleti irányba elindultunk a zöld sávon. A temető után az erdészeti úton csúszkáltunk, de az avarral fedett részeken és a földút szélén az aljnövényzet közt jól lehetett haladni. A Malomi-erdő után a nyereg csodás kilátással ajándékozott meg bennünket. A Szent Imre-erdőben az erdészeti út lejtős részén „eséshatáros csúszások” árán, de leküzdöttük magunkat az aljra. A 66-os országút előtt megálltunk és átbeszéltük a hátralévő útszakaszt, mivel az autóval érkezők nem a kőlyuki buszmegállót célozzák meg. Az autóbusszal távozók is azt választották, hogy – egy kis többletet bevállalva – inkább Mánfán szállnak buszra. Az országút másik oldalán a Csík-gödörben haladtunk tovább a zöld sáv jelzésű úton, azaz haladtunk volna… A régen megalkotott turistaút egy szakasza olyan területen halad, mely már elkerített magánterület. A szekérút hívogatja a vándort birtokháborításra csábítva. A kerítés sarka mellett volna a csapás, de ez az út gyakran válik a sűrű aljnövényzet miatt „láthatatlanná”. Most könnyen átverekedtük magunkat, de az akadálypálya azért hosszabb. Az erdőhatáron haladva elértük a vadketrecet: itt már nyoma sincs a jelzéseknek, de egy alig látható csapáson sikerült a visszatérés. Ezen az útszakaszon a nyári vándortáboros fiatalság is jár. A telekhatáron túl az erdőszélre régen kihordott trágya és nem messze tőle a szemét (üvegek és egyéb a háztartásból származó dolog) a völgy szépségét nagyban csökkentik. El kellene kerülni ezt a területet a turistaútnak, mivel van is jól járható erdészeti út, mely a Palántáki-tető irányába csatlakozik a piros sáv turistajelzésre. Szóval haladtunk a zöld sávon, felértünk egy meredekebb szakasz után egy útra, ahol a piros sáv jelzéssel fonódva mutatja a jelzés az utat Sikonda felé. Terv szerint pár méteren Kőlyuk irányába a piros sávon, majd jelzetlen úton déli irányba, a Palántáki-tető felé tartottunk, majd keleti irányba, a Cserma felé folytattuk utunkat, ahol búcsúzkodás után a buszosok és autósok külön utakon ereszkedtek le a völgybe. A túra 17,3 km hosszú volt és 6 óra alatt jártuk meg, ebből pihenésre másfél órát szántunk. Nekem nagyon tetszett, sajnáltam volna kihagyni. Egészségünkre váljék! Müller János (POEÜ) Duplán… Mikulás előtti barangolás a Kőlyuk környékén… Elöljáróban a túra címéről… Az október 10-én elmaradt túrám pótlására kerestem és találtam időpontot: december 4-ét. Mivel az időpont éppen „Mikulás előtt” van, így a túra elnevezése „Mikulás előtti…” lett. Akkor még nem tudtam, hogy e cím kétszeresen is aktuális lesz. A Tisztelt Olvasónak ehhez tudnia kell, hogy másodállásban a komlói... 3. oldal Fekete Láng Tanodában dolgozom, ahol évek óta a Mikulás szerepet is vállalom. Az elmúlt héten írt nekem a tanoda vezetője, hogy az ünnepség időpontja változott, tudom-e vállalni a „fellépést”. Válaszoltam, hogy aznap túrát vezetek: sárosan, túrabakancsban is jó leszek? Annál hitelesebb leszel – válaszolta. Vállaltam, így a túrát követően, 16 órakor Komlón, a Dankó Közösségi Házban Mikulásként kellett ajándékot osztanom a gyerekeknek. Megérte vállalni… Így született a „Duplán…Mikulás előtt” cím. Müller János túratársam az előzőekben részletekbe menően leírta a túrát, ezért csak néhány információmorzsával egészítem ki remek írását. A túrát megelőző héten, csütörtökön rengeteg csapadék esett, ezért kissé aggódva gondoltam arra, hogy milyen időjárás lesz szombaton. A pénteki derűsebb időt követően, reggelre csípős idő lett, ez jót tett a talajnak: megfagyott a felső réteg. Hűvös, de gyönyörű, napfényes szombat köszöntött ránk. A Kőlyuki Betérőnél találkoztunk a túratársakkal. Egy kis reggeli „programmódosítást” követően 17 túratársammal Vágotpuszta irányába indultunk el. Jelzetlen földúton haladtunk északnyugat-nyugati irányban. A Görgeteg elnevezésű – az 1940-es évek végéig virágzó mezőgazdasági művelés alatt álló – területen haladtunk. Romokban álló présházak, beomlott pincék, elfeledett kutak mellett gyalogoltunk el. Lent, a völgyben tapasztalható reggeli csípős levegőt követően az „emelkedő” hamar levétette velünk a sapkát, kesztyűt, felesleges pulóvert. Vágotpusztán a pihenőpadoknál tízóraiztunk, de népszerű volt a „tüzesvíz” és Péter túratársunk forralt bora is. A 403 méter magasan fekvő település közigazgatásilag Mánfához tartozik. 1790 körül uradalmi csárda állt az út mellett, magyar és német családok telepedtek le a hegyi faluban. A 20. században fokozatosan elnéptelenedett (1970-ben már csak 9 lakosa volt), és üdülőtelepülés lett. Az 56’-os forradalom leverését követően rövid ideig a szovjet megszállás elleni harc egyik bázisa volt. A „Mecseki Láthatatlanok” mintegy 300 fős csoportja, a „Gazda” vezetésével innen támadta a megszállókat. A zöld sáv jelzésen a Lóri kulcsosházhoz, majd a sárga négyzeten a Garajc lábánál, a Lóri-völgyben haladtunk tovább. Szekszárdi túratársunk még nem járt itt, nagyon tetszett neki a Toplica-patak vájta vadregényes völgy (az óbányai völgyet juttatta eszébe). Egy kicsit geoládáztunk volna, ha… sikerrel járunk. Jenő és Péter túratársunk a völgy egy pontján egy jól elrejtett „ládát” keresett. Szorgalmasan segítettünk nekik a keresésben, de hiába, a „kincs” nem került elő. Majd máskor! A völgyből a Bános déli részén található legelőn keresztül jutottunk a település központjába. A települést a 14. századtól említik Bálványos, Bálvánus néven. A középkorban virágzó falu volt, de a török korban elpusztult. A 18. században német jobbágyokat telepítettek be, újjáépült a kis „hegyi falu”. Az 1930-as években a német lakosság aránya 90% volt. A település nevezetessége a Szent Imre herceg tiszteletére szentelt templom, amelyben iskola működött. Ma szállást lehet foglalni benne. A központban kialakított pihenőhelyen elfogyasztottuk szendvicseinket, majd a sárga sáv jelzésen újra Vágot felé vettük az irányt. Ahogy letértünk a Szentegyház dűlő felé, s a... 4. oldal csúcshegyi kertek irányába vezető kövezett útról, az út két oldalán (főként az északi oldalon) a „valaha volt legelő” hatalmas, terebélyes tölgyfái mellett haladtunk. A szerteágazó, mesekönyvbe illő faóriások sajnos egyre-másra pusztulnak. A vágotpusztai temető mellett folytattuk a túrát a „Mecseki Zöld” útvonalán. A Malomi-erdő és a Szent Imre-erdő déli szélén haladtunk a 66. sz. út irányába. A Szent Imre-erdő, Szent Imre-forrás egy elpusztult középkori falu nevét őrizte meg. Felette a hegyen (Felső-Kis-liget) közel kör alakú földvár sáncrendszerét rejti az erdő. A 66-os főúton átkelve a bekerített birtok mellett gyalogoltunk el, majd a Csík-gödörből továbbra is a zöld sáv jelzésen kapaszkodtunk a Palántáki-tetőre. Innen a földúton a román kori templomot vettük célba. Az erdőből kiérve a csapat kettévált: néhányan a Cserma-gerincen Mánfa budafai településrésze felé vették útjukat. A csoport gépkocsival a túrára érkező része a dombtetőről az Árpád-kori templom előtt parkoló autók irányába vette az útját… Schóber József A Hegyek Napján a Jakab-hegyen December 11-e a Hegyek Napja. Az ENSZ 2003-ban nyilvánította e napot a Hegyek Nemzetközi Napjának, felhívva a figyelmet a hegyvidékek jelentőségére és védelmük fontosságára. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2016-ban csatlakozott a Hegyek Napja programhoz, azóta minden évben december 11-én (vagy ha ez a nap munkanapra esik, akkor az ahhoz legközelebb eső hétvégén) a Jakab-hegyen emlékezünk meg e jeles napról. Így volt ez 2021-ben is. December 11-e ugyan ezúttal szombatra esett, de munkanap volt, így 12-én, vasárnap vártuk a túrázókat a Jakab-hegyen. Előre elterveztük, hogy a szépen felújított esőház melletti tűzrakóban nagy tüzet rakunk, s mire a túrázók megérkeznek, jókora parázs várja majd őket melegedés, no meg szalonnasütés céljából. Az időjárás azonban ezúttal nem volt kegyes hozzánk, egész délelőtt viharos szél fújt, olykor 70 km/órás széllökésekkel, így hát a tűzgyújtásról le kellett mondanunk. Nagy nehezen sikerült egy viszonylag szélmentes zugot találni, ahol atiKA, a tűzmesterünk csiholt némi lángot, és sikerült egy kis parazsat „gyártania”, amin aztán megsült egy-két szelet szalonna, néhány kolbász. Persze ahhoz kicsi volt ez a tűz, hogy az átfagyott turistákat átmelegítse, így ez a feladat – jobb híján – a különböző „folyékony melegítőeszközökre” maradt. Reggel Éger-völgyből indultunk a lányommal fel a Jakab-hegyre, s azt találgattuk, hogy ebben a rettenetesen szeles időben vajon hány túrázó érkezik majd? 4-5 főre tippeltünk. A Farkas-forráshoz közelítve egyszer csak a hátunk mögött óriási recsegést-ropogást hallottunk, és hatalmas csattanással dőlt ki egy fa (szerencsére már vagy 50-60 méterrel... 5. oldal odébb voltunk, és nem is a turistaútra dőlt, de azért félelmetes volt). Innentől aztán fokozott figyelemmel mentünk tovább. Háromnegyed tízre értünk fel a tetőre (10-től volt meghirdetve a program), ahol atiKA, Schóber Józsi és jómagam voltunk a „hivatalos személyzet” a túrázó fogadására. És lám: már jöttek is az első túrázók! És nem is kevesen! Csak néztük, hogy mennyi elszánt ember tisztelte meg a hegyet a Hegyek Napján! Sorra kerültek elő a hátizsákokból a különféle „melegítő italok”, finom sütemények, aszalt gyümölcsök, azaz a szokásos turista eledelek. Aztán néhány szelet szalonna, kolbász is nyársra húzatott, és – a pici parázson, amit sikerült csiholni – kitartó munkával meg is sült. A hangulatot színesítette még egy harminc kérdésből álló totó, amit ezúttal nem a Mecsekről, hanem hazánk hegyvidékeiről állítottam össze. A megoldáshoz segédeszközt (okostelefon) nem lehetett használni. A totót egyedül vagy csoportosan is ki lehetett tölteni, a legjobb megoldókat szövetségünk februári küldöttgyűlésén díjazzuk majd. A megjelentek mindannyian egy kitűzőt kaptak emlékbe, mely ezúttal a Jakab-hegy északi oldalában fakadó Pálos-kutat ábrázolta, a totót kitöltők pedig egy Balaton szeletet, energiapótlás címen. Végül is negyvenen voltunk e napon a hegyen, és átfagyva ugyan, de jó hangulatban ereszkedtünk le, azzal a tudattal, hogy negyven embernek sikerült egy jó programot szervezni! Köszönjük a résztvevőknek, hogy megjelenésükkel – a kedvezőtlen időjárás ellenére is – kifejezték szeretetüket és tiszteletüket a hegyek iránt! Találkozzunk 2022-ben is december 11-én a Jakab-hegyen! Strasser Péter A megújult Gyopár kulcsosházban Hagyományos eseményből több is van a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség éves programkínálatában. Az egyik legkedvesebb a – többnyire – december harmadik szombatjára eső túra, a Természetbarátok Klubjának év végi túrája. Ez annyiban különbözik az év többi nyílt túrájától, hogy a túrázók útba ejtenek egy kulcsosházat, ahol megpihennek, s „batyuban hozott finomságok” falatozása mellett beszélgetnek az év élményeiről, túráiról, és szó esik a következő év programjairól is. Persze a „hegy leve” sem marad otthon ilyenkor, hisz Scheitler Adri (aki hosszú évek óta a program szervezője) felhívása, túrakiírása erre is vonatkozik. Általában sikeres a felhívás: finomnál finomabb sütemények, ropogtatni valók, valamint a házigazda (többnyire Varga Jenő) által „főzött” zsíros kenyér és tea mellett folyik a beszélgetés, és egyedi receptúra alapján készült forralt borok (és forralatlanok!) kerülnek elő a hátizsákokban hozott termoszokból. Az elmúlt években már többször is „körbejártuk” a még működő kulcsosházakat a Mecsekben. Idén újra a Gyopár kulcsosházban vendégeskedtünk, ahol örvendetes a változás. Nemrégiben felújították a házat. Új tető került rá, korszerűsítették a fűtést, kicserélték a konyha és a szobák berendezését is. Igazán jó volt körbejárni, érezni a még friss fabútorok illatát. Varga Jenő – aki házigazdaként mindig szívesen fogad bennünket – elmondta, hogy jövőre a Gubacsos és a pusztabányai ház is megújul, a Mecsekerdő Zrt., és a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program segítségével. 6. oldal Idén – Scheitler Adrienn váratlan akadályoztatása miatt – Tóth Klára vezette a csoportot a ragyogó napsütésben. A talaj is megfelelő volt. Kissé fagyott, így nem lettünk nyakig sárosak. Hosszúhetényből az Üvegesek útján, majd Püspökszentlászló előtt elkanyarodva a Pap-rét és a Cigány-forrás felé haladtunk. A füstölgő kémény hívogatásának engedve tértünk be a házba, ahol a fentebb említett gasztronómiai sokszínűség mellett, jó hangulatú beszélgetéssel töltöttük az időt a busz indulásáig. Az erdei szálláshelyek egyre kedveltebbek, egyre többen szeretnék a szabadidejüket természetes környezetben eltölteni több napon át is. Bátran ajánlhatjuk ezt a házat is bárkinek! Tóth Klára MÚLTIDÉZŐ Széniszap-kaland Az 1980-as évek elején még javában működtek a mecseki szénbányák, köztük a vasasi külszíni fejtés is. Akkor az Apáczai Nevelési Központban, a 2. sz. Általános Iskolában dolgoztam, és vezettem a természetjáró szakkört. Egyik téli túránkra – nagyszámú gyerekcsapattal – Pécs-Vasasról, a Petőfi-akna autóbusz-végállomásról indultunk a zöld kereszt jelzésen a Hársas kulcsosház irányába (akkoriban még állt az épület). A vasasi lakóházakat elhagyva, mielőtt betértünk volna az erdőbe, a turistaút egy széles földutat keresztezett, melyen hatalmas teherautók hordták a vasasi külfejtés meddőjét a közeli meddőhányókra. A táj szép havas volt, a hőmérséklet viszont „pluszos” tartományban, így nem volt fagyott a talaj. A földúthoz érve át akartunk kelni azon, de nem várt nehézségbe ütköztünk: az utat vastagon borította a teherautókról lehulló szénporból kialakult sáros széniszap, vastagsága jó húsz centiméter – talán több is – lehetett. A nagy monstrumok, végighaladva a sáros úton, hatalmas súlyukkal csak mélyítették a sáros széniszap-takaró vastagságát. Tétovázva ácsorogtunk a „széniszap-folyam” innenső oldalán, s átkelési lehetőségeken törtük a fejünket. Végül is szélesebb fadarabokat kerestünk, és próbáltuk meg letenni magunk elé. Ahogy így szorgoskodunk, egyszer csak éktelen motorzúgást hallunk a bánya irányából. Hatalmas teherautó közeledett, meddővel megrakva. Gyorsan hátraléptünk, és vártuk, hogy elhaladjon a teherautó. Amint ismét „szabaddá vált a terep”, nekiláttunk folytatni az átkelési előkészületeket. Csakhogy az egyik gyerek, P. Józsi, nem vette észre, hogy olyan helyen ácsorgott, ahol a lába szép lassan belesüllyedt a széniszapba. Ahogy el akart indulni, és lépni egyet előre, a széniszapból nem tudta kiemelni a mélyre süllyedt lábát. A lendülettől viszont elkezdett imbolyogni, és két kezével előre-hátra körözve próbálta magát visszabillenteni az egyensúlyi helyzetbe. Néhány másodpercig folyt a küzdelem, aztán Józsi hangos csattanással előre dőlve belecsapódott a széniszapba, és teljes terjedelmével, hason feküdt benne. 7. oldal Persze – ahogy az ilyenkor lenni szokott – hatalmas röhögésben tört ki a gyereksereg (merthogy baja nem esett szegénynek), aztán közös erővel kiemeltük Józsit, akit elöl a feje búbjától a talpáig beborította a sáros szén. Miután sikerült átevickélnünk a szén-sár tengeren (hogy pontosan hogyan, arra már nem emlékszem, de valahogy megoldottuk, és beértünk az erdőbe), nekiláttunk Józsit lepucolni. Az arcát és a kezeit hóval lemostuk, a ruhájával persze nem tudtunk mit kezdeni. Az volt a szerencse, hogy Józsi egy orkán bevonatú téli kezeslábasba volt beöltözve, és mire Mánfára, a túra végére értünk, a túra során a ráragadt szén megszáradt, amit aztán az orkán anyagról a túra végén nagyjából le tudtunk törölni (porolni). Persze nem lett tiszta, de – mivel a ruha színe sötétbarna volt – nem volt nagyon feltűnő a látvány, így buszra tudtunk szállni. Azóta az eltelt négy évtized túrái során sokszor találtuk magunkat szembe nagy sártengerrel, ahol a gyerekek sivalkodásba kezdtek. Ilyenkor mindig el szoktam nekik mesélni Józsi kalandját a széniszappal, és máris nem tűnik olyan tragikusnak a helyzet. Egyébként pedig minden túrán szokott lenni egy-két „kaland” (sárban taposás, megáradt patakon átkelés, csúszós lejtőn leereszkedés vagy felmászás, bozótjárás stb.), ezek nélkül nem is túra egy túra! A végén persze mindegyik „kaland” szép, humoros emlékként maradt bennünk, amiket később szívesen felemlegetünk. Strasser Péter IN MEMORIAM Thuróczy Lajos (1925–2021) Lezárult az örök turista, a szervezett természetjárás ikonikus alakja, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke, Thuróczy Lajos földi útja. Rövid, de méltósággal viselt betegsége után 2021. december 14-én elhunyt mindannyiunk szeretett Lajos bácsija. Pótolhatatlan űrt hagy bennünk a távozásával, a megrendültség mellett mégis hálás szívvel gondolunk példaértékű szívósságára, céltudatosságára, humorára és még hosszan folytathatnánk jó és követendő tulajdonságait. Ha a tőle kapott tanításokból csak egy dolgot kellene kiemelnünk, akkor az az elköteleződés lenne: minden gondolatát és cselekedetét a hazai természetjárás fejlesztése, megőrzése és jobbítása iránt érzett elköteleződés határozta meg. Két évvel ezelőtt azt kérdeztük tőle, hogy mi a hosszú élet titka? Válasza egyszerű volt és nagyszerű. Pont olyan, mint Ő maga. Íme a recept, amihez nem kell sok hozzávaló: „Egyrészt úgy érzem, hogy a szerencsés természetemért mindenképp hálás lehetek. Nyugodt típus voltam mindig is, nehéz volt kihozni a sodromból. Nem őrjöngtem, ha kudarc ért. Ehhez társult egy aktív élet. Még most sem szeretek egy helyben ülni. A mozgás a lételemem. Emellett erős volt bennem az együttérzés. Egy nézeteltérés során például mindig megpróbáltam beleképzelni magam a másik helyzetébe, érzéseibe. Ez sokat segí- 8. oldal tett az elfogadásban. Harmadrészt azon kevesek közé tartozom, akiknek a munkája örömet okozott és nem bosszúságot. Természetesen voltak nehéz időszakok. De mindig volt bennem alázat, tisztelet és szeretet. A természet iránt és az embertársaim iránt. Ami pedig a legfontosabb: minden nap jót tenni. E nélkül nem is tudom, hogy van-e értelme az életnek?” Búcsúzunk tőled Lajos bácsi, köszönünk neked mindent! Életed leghosszabb túrájára indultál ma, egy példamutató élet lezárásaként. (MTSZ) Elismerve az Ő – országos mértékkel mért – nagyszerű életútját, mi baranyai természetjárók is nagy szeretettel, tisztelettel gondolunk mindig rá. A Magyar Természetbarát (később Természetjáró) Szövetségben eltöltött évtizedei során támogatta, elismerte a mindenkori baranyai szövetség tevékenységét, eredményeit. Ismerte az elődök munkáját, bizalmat szavazott az új időknek, tisztségviselőknek. Számtalan találkozón, rendezvényen itt volt, mindig nagy tisztelettel fordult a baranyai természetjárás ügyei felé. Számos értékes barátság is fűzte baranyai természetbarátokhoz. Személyes kapcsolatai is élők voltak, több nemzedéken át. Az élő kapcsolatok mellett Karádi Károly és Kiss Lajos temetésén is személyes megjelenésével fejezte ki részvétét. Kosztolányi szavaival élve ő valóban „egyedüli példány”. Néha felhívott bennünket, a véleményünket kérdezve dolgokról, vagy egyszerűen csak érdeklődött hogylétünk felől. Utoljára szeptemberben, a dobogókői Természetjárók Napja ünnepségen találkoztunk vele. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség új elnökét, Schóber Józsit azzal üdvözölte, hogy Baranya mindig – a legnehezebb időkben is – az első öt megye közé tartozott az országban a szervezett természetjárást illetően, s minden jót kívánt a munkájához. Ez olyan útravaló, ami hosszú időre motivál, és meghatároz. Lajos bácsi fiatal maradt, lépést tartott a változásokkal. A természetjárás ügyeiben és személyes, emberi sorsában is meghatározó volt élete utolsó pillantásáig. Örülünk, hogy ismerhettük. Tóth Klára HÍREK Lezárták az Éger-tetői kilátót: a Biokom Kft. statikai okok miatt lezárta az Éger-tetői kilátót, annak látogatása életveszélyes. Új kilátó a Pintér-kertben: megújult a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság székhelye, Natura 2000 bemutató múzeumszobája és új kilátó épült a Pintér-kertben. A fából épült, üveg mellvédes kilátó, ami a kert vadregényesebb, nehezebben megközelíthető, legmagasabb részén az erdőbe simulva nyújt páratlan városi panorámát, formavilágával egyszerre modernséget is sugallja, ugyanakkor felidézi a kert korai építménye