2021. június-augusztus 290. szám
290. szám & & 2021. jún ius-augusztus Újraindul a szervezett természetjárás Kedves Sporttársak, Természetjárók! Gondolom egyértelmű számotokra is, hogy a járványügyi helyzet javulása alapján meghozott legutóbbi kormányrendelet ismét lehetővé tette a csoportos programokat, rendezvényeket. „Szabad a sport a közterületeken, akár egyéni, akár csapatsportról van szó. Magán- és családi rendezvény legfeljebb 50 fő részvételével tartható, egyéb szabadtéri rendezvény legfeljebb 500 fő részvételével korlátozás nélkül tartható (gyűlés is), 500 fő felett azonban csak koronavírus ellen védett személyek vehetnek részt a szabadtéri rendezvényen...” Egyszóval: jöhetnek a tervezett túraprogramok, összejövetelek, versenyek! Persze, most már tudjuk, hogy mit veszíthetünk, ha újra visszatér a járvány, ezért másként szervezzük életünket, nagyobb körültekintéssel, felelősséggel találkozunk másokkal, jobban vigyázunk magunkra és egyesületi társainkra. Megyei szövetségünk nyílt túrái is újraindulnak, s egyéb szolgáltatásaink (keddi ügyeleti rend, Mecsek Híradó, Természetbarátok Klubja) is segítik az intenzívebb kapcsolattartást. Örömmel várunk benneteket keddenként is, segítünk, ha túramozgalmakhoz való igazolófüzetre, vagy éppen térképre, Müller Nándi fotóalbumaira, könyveire, vagy csak egy kis beszélgetésre van szüksége valakinek. Jó egészséget, sok-sok szép, természet közeli élményt, vidám túratársakat, minden jót kívánunk! Természetbarát üdvözlettel: Tóth Klára elnök Jó időben - terepgyakorlat a Kelet-Mecsekben Örömteli szívvel olvastam Tóth Klári elektronikus levelét, melyben május elsejére, a BMTSZ e napra tervezett túrájára a túravezető képzés résztvevőit invitálta egy kis terepgyakorlatra. Nyílt túrát még nem lehetett rendezni a koronavírus miatt elrendelt korlátozások értelmében, de oktatási céllal gyakorlótúrát igen! Oly hosszú ideje nem volt alkalmunk tudásunk gyarapítása okán egybegyűlni, és a már elsajátított ismeretanyagot felfrissíteni! A gyakorlat azt mutatja, terepen sokkal élményszerűbb tudásunkat elmélyíteni. Szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadott. A szinte kora nyárias meleg még pompáza-tosabbá varázsolta azt a sok nyíló virágot, melyeket alkalmunk volt megcsodálni. A Pécsről Bonyhád irányába közlekedő helyközi busszal indultunk útnak Tóth Klári vezetésével. Dombay-tó elágazásnál egészült ki teljes létszámra a csapat. A zöld kereszt jelzésen haladtunk a tó a nyugati oldalán. Megemlékeztünk Dombay János régész, pécsi múzeumigazgató munkásságáról, az ő tiszteletére állított emlékkőnél. Érintettük a Dombay-forrást, majd végighaladtunk a Patak utcán a Kisnádasdi-forrásig. Itt letértünk a jelzett útról az Arany-hegy irányába. A túra nem hiába kapta a „Titkos ösvényeken” elnevezést, hiszen országosan is jelentős botanikai értékeket őriz a 100 hektáron elterülő természetvédelmi terület, melyet megcéloztunk. Az egykori gyümölcsösök, legelők, ritkás erdőfoltok védett növények sokaságának jelentenek élőhelyet napjainkban. Ebből kifolyólag fokozott óvatossággal közlekedtünk a területen. Rendkívül sok virágzó szépség (tavaszi hérics, bíboros kosbor, keleti zergevirág, agárkosbor, sápadt kosbor, fekete kökörcsin stb.) mellett a hazánkban csak ezen a vidéken található, fokozottan védett bánáti bazsarózsa életképes populációjának látványával is találkozhattunk. Alkalmunk volt képi emlékeket is rögzíteni, hadd jusson vizuális élmény az otthon maradottak részére is. Nem kis szerencsénkre atiKA is velünk tartott, így lehetőségünk volt terepgyakorlati feladatok elvégzésére, mérésekre, és gyakorló kérdések megválaszolására útközben. Áthaladtunk a Monyoródi-völgyön, és egy kis pihenőre megálltunk a mandulásnál található gémes kútnál, ahol a túravezető-képzéssel kapcsolatos megbeszélést tartottunk. Majd folytattuk az utunkat a Nagy-mezőre, ahol további szépségekben gyönyörködhettünk. A területet Hosszúhetény irányába hagytuk el, ahol befejeződött az erre a napra tervezett túránk. Klári példaértékűen strukturált és levezetett túrája igazán értékes volt a számunkra, hiszen mindazonáltal, hogy a látottak mellett rendkívül sok többletinformációhoz jutottunk, a jó túravezető ismérveit személyesen tapasztalhattuk meg általa. Köszönet a lehetőségért, a jó időért, a társaságért és a tanultak elmélyítésének lehetőségéért! Both Viki Elfoglalta helyét a három óriás a Mecsekben Három, fából készült óriás költözött nemrég a Kelet-Mecsekbe, de félni nem kell tőlük, ezek csak szobrok, amelyek a Mecseki Óriás Kaland kincskereső játék részei. A játék egy turisztikai együttműködésének köszönhetően nyolc kelet-mecseki település - Szászvár, Kárász, Magyaregregy, Hosszúhetény, Mecseknádasd, Pécsvárad, Bikal, Alsómocsolád - összefogásával született meg, szimbóluma a három hatalmas alkotás: Vasgyúró Mecseknádasdon, Kőmorzsoló Hosszúhetényben és Fanyűvő Bika-lon. A játék Pesti János Az ördögszántotta hegy mondáinak nyomán épül fel, amelyek szerint az óriások elcsatangolnak a helyükről, és meg kell őket keresni - most a kirándulókon a sor, hogy felfedezzék őket a települések határaiban, hogy segítségükkel játékos módon megismerhessék a Mecsek mondavilágát és történelmét. Az óriások a helyükre kerültek, de a járványhelyzet miatt a játék egyelőre még nem indult el, annyit azonban már lehet tudni, hogy nagy kalandok várnak az érdeklődőkre. A már említett településeken úgynevezett Kincsesházak nyílnak, itt kaphatjuk majd meg a játéklapokat, amelyek tartalmazzák a játék útvonalát, illetve az érintett községek múltjával, jelenével, mondáival kapcsolatos kérdéseket, amelyre út közben kaphatunk választ. Kétfajta játék között választhatunk, az egyik rövidebb és a könnyebb terepen visz végig, a másik pedig az egész térségre kiterjed, és mintegy 20 kilométer hosszan csábít kincskeresésre. Persze nem véletlen a kincskeresés kifejezés, hiszen a sikeres teljesítők kézműves ajándékokat, mesekönyveket kapnak ajándékba. (A mecseki Óriásokról, és a kincskereső játékról az alábbiakban olvashatnak. A szerk.) (Forrás: bama.hu) „MECSEKI ÓRIÁS KALAND ” Mecseki mondák kincsvadászata Kedves Kincskereső Vándor, Isten hozott! Tán messzi földről érkeztél, valahol hallottál a Mecsek kincseiről és most próbát tennél a felkutatásukkal. Ez azt jelenti, van elég bátorság s kitartás benned, hogy végigjárd azokat az utakat, amelyeket kis falvak, hegycsúcsok, völgyek, rétek, horgosok, patakok, bányagödrök, régi dicső várak regéi öveznek, s nem félsz találkozni azokkal, akik nem biztos, hogy jó néven veszik, ha felkutatod rejtett birodalmukat. Olyan hős vitézekről, tündérnépekről, mágusokról, boszorkákról beszélek, akik utad folyamán folyamatosan figyelemmel kísérnek majd, s nem tudhatod, mikor botlasz valamelyikükbe, hisz nagy rá az esély, hogy egyszer csak egy domboldali útkereszteződésben vagy az erdő fái alatt ott áll majd a Vőgyibanya, az Időmester és a földalatti fajzadékok. Egy erde vagy egy tündő vágtat el melletted hófehér szarvasbika hátán. Az Üvegmágus és a Bölcs remete figyel rád. Esetleg Kalán Miska, a cigány favágó és Bargyag, a rablóvezér csatározásának leszel tanúja. Talán láthatod a hegyháti garabonciást, amint meglovagolja Mocsoládia gonosz sárkányát. Vagy épp Kósza, a Szélúrfi repül el a fejed felett Sasúr hátán, hogy szerelmével, Rékával, a patak leányával találkozzék. Netán Hétkő, a 700 éves kobold és Csepplidérc kerül az utadba. A Szépasszonyokról - az erdő három boszorkányáról -, s a Bákászról nem is beszélve, amint ez az ördögfattya a varázsvesszejét pattingatja. Vagy éppenséggel a Mecsek három óriásainak egyike toppan eléd döngő léptekkel. Mit mondasz, Barátom? Hogy pont az óriások miatt jöttél? Hogy felkutasd Vasgyúrót, Kőmorzsolót és Fanyűvőt? A három kolosszust, akik már rég elhagyták eredeti lakhelyüket és most ismeretlen helyen tanyáznak, valahol itt, a Mecsek keleti fertályán, vagy kicsivel odébb, a Hegyhát szelíd lankáin? Tudod, mesebeli kincsek csak a mesékben léteznek. Ezért most szélesre tárjuk a Mesék Birodalmának Kapuját, lépj be, s leld meg kincseid! Kedves Vándor, igenis bátor vagy! S aki bátor, jutalmat érdemel. Hidd el, utad végén Te is elnyered merészséged és kitartásod méltó jutalmát. Ígérem, óriási kalandozásban lesz részed, s olyan rejtett kincsekre lelsz, mint még soha. Ígérem én, a mesemíves, aki rengeteg időt töltött már e misztikus lények társaságában. Készülj hát, végy egy mély levegőt, s irány a Kelet-Mecsek rengetege! Kincskereső kalandjátékunk összes szervezője és a Kincsesházak vezetői nevében kívánok neked élményekkel teli kutatást! Mecseki óriások Vasgyúró óriás - Mecseknádasd A baranyai mondavilág szerint Vasgyúró olyan irdatlan erővel bírt, hogy puszta kézzel bányászta a Zengő-hegy érceit, a kitermelt vasat pedig úgy formázta, mintha kenyértészta lenne. A mecseknádasdi óriás egy nagyjából 3-4 méter magas, akácfából készített alkotás, mely Dechandt Antal munkáját dicséri. Kőmorzsoló óriás - Hosszúhetény/Püspökszentlászló A Kőmorzsoló óriás Püspökszentlászló és Hosszúhetény között, egy békés erdőszélen talált rá új otthonára. A költözködésben Baráth Gábor képzőművész segítette, aki alapanyagot és energiát nem kímélve, sok köbméternyi akácfából alkotta meg a 3-4 méteres kolosszust. Nem csak környezetbarát, de biztonságos is, így a gyerekek nyugodtan kipróbálhatják, milyen érzés egy óriás tenyerén csücsülni. Fanyűvő óriás - Bikal Az akácfából épített, 3-4 méter magas kolosszust Baráth Gábor szobrászművész alkotta meg, aki mindig is kiemelt figyelmet fordított a környezettudatosságra. A baranyai mondakör szerint a meselény eredetileg a Hármashegy tetején éldegélt, és olyan hatalmas erővel bírt, hogy szabad kézzel, tövestől tépte ki a fákat a talajból. Új pihenőhelyén már visszafogottabb életet folytat, és megelégszik azzal, ha szórakoztathatja a Bikalra látogatókat. A jámbor óriást imádni fogják a gyerekek, hiszen a stabil szerkezet miatt kedvükre mászkálhatnak rajta. Mese a mecseki óriásokról Valamikor réges régen, még annál is régebben, amikorra gondolunk, óriások éltek itt, a Kelet-Mecsekben. Akikről most mesélek, Vashegyen (Zengő), a Hármashegyen és Kőhegyen (ma Kövestető Komló és Hosszúhetény között) meg a környező erdőkben éltek. Három törzsük volt: a Vasgyúrók, a Kőmorzsolók és a Fanyűvők. Vashegyen egy roppant nagy várban éltek a Vasgyúrók; egy közel akkora várban, Köves-hegyen a Kőmorzsolók; s az erdőkben, toronymagas faházaikban a Fanyűvők. A három törzset nemcsak lakhelyük különböztette meg, hanem az orruk formája is. A Vasgyúróknak hegyes, a Kőmorzsolóknak horgas, a Fanyűvőknek tompa volt az orruk. Kinek-kinek címerében is a hegyes, a horgas, vagy tompa orrú óriásfej díszelgett. Mind a három törzsnek hétszer hetvenhét tagja volt, a kicsinyek, a felnőttek és az öregek együttvéve. A Vasgyúrók vasat bányásztak, és abból fegyvereket gyúrtak, a Kőmorzsolók követ fejtettek a várak megerősítéséhez, máskor meg követ morzsoltak utak építéséhez. A Fanyűvők fákat téptek ki tövestől, mivel sok fa kellett a várak meg a toronymagas házak fűtéséhez. A három óriástörzs békességben élt egymás mellett. Ha időnként ellenséges óriások vagy emberfaló sárkányok törtek rájuk, rögtön egymás segítségére siettek, és győztek is. (Forrás: mecsekioriaskaland.hu) Kőmorzsoló A pandémia növelte az erdők népszerűségét A pandémia következményeként a szokásosnál is népszerűbbek a pécsi turistautak -az idei tél komolyabb károkat az erdei utakban nem okozott, a helyreállítási munkálatokat már az év elején megkezdte a városüzemeltetés. Beköszöntött a tavasz, egyre többen töltik szabadidejüket az erdőben túrázással. A pécsi turistautakat kezelő Biokom Nkft. tapasztalatai szerint már a pandémia előtt is igen terheltek voltak a malomvölgyi, illetve a Mecsek déli oldalán található erdei utak, és ez az elmúlt évben csak fokozódott. A Mandulásban vagy az Állatkerttől, a Dömörkaputól induló kirándulások mindig is népszerűek voltak, de a mostani tavasztól ugyanez mondható el a Tubes, a Lapis és a Remeterét környékéről is - mindez annak tudható be, hogy most azok is a friss levegőre vágynak, akik eddig inkább más szabadidős tevékenységet helyeztek előtérbe. A tél által megtépázott turistautak rendbe tételét már az év elején megkezdte a városüzemeltetés - a Biokom tájékoztatása szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy szerencsére az elmúlt, viszonylag enyhe tél nem okozott jelentős károkat a pécsi erdei utakban, azaz nem mosta el azokat például a hóolvadás patakokban csurgó vize. A malomvölgyi területen már végeztek is a szükséges munkálatokkal. - A tavakat körbeölelő sétány 6 km hosszan erősen elhasználódott, felsározódott, továbbá több helyen a parti rész leerodált, ezáltal csökkentve a turistaút keresztmetszetét. Március közepén álltunk neki a nyomvonal szélesítésének, majd a zúzalékborítási munkák elvégzésének. A körsétány felújítása április közepére el is készült, beleértve a teljes nyomvonal gépi vibrációs hengerrel történő stabilizálását is - közölte a Biokom. A mecseki túraútvonalak felületével kevesebb probléma adódott, ott jellemzően karbantartási munkákra volt csak szükség. Az elmúlt évben benőtt hajtások visszametszé-se, az időközben elszáradt, vihartört ágak levágása volt az elvégzendő feladat. - A déli oldal 450 hektáros területén csak néhány helyen kellett veszélyesen dőlt, turistaútra húzó száradékot termelni, illetve az autós utakat is csak négy helyen érintette veszélyes fa eltávolítása, tehát összességében nyugodt időszaknak mondható útfenntartási szempontból az elmúlt téli időszak - foglalta össze a városüzemeltetési társaság. (Forrás: bama.hu) HÍREK ■ Járványügyi korlátozások feloldása: a kormány 2021. május 23-tól feloldotta a szabadtéri sportesemények rendezésének tilalmát, így ismét szervezhetők egyesületi túrák, nyílt túrák, teljesítménytúrák, 500 főig minden korlátozás nélkül (500 főnél több résztvevő esetén a rendezvényen csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni). ■ Zrínyi kulcsosház: a Dél-Zselic Természetbarát Klub kezelésében lévő terecsenyi kulcsosház foglalási címe megváltozott. Szállás rendelhető: Kálló Csaba (® 20/246-0881, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ■ Könyvajánló: megjelent Müller Nándor könyv- és fotóalbum-sorozatának két újabb kiadványa: Barangolás a Bakonyban (túraleírások: 16 séta, 37 kirándulás és 7 bakancsos túra ajánlata 675 km túraútvonalon), ill. Négy évszak a Bakonyban (fotóalbum, a Bakony csodálatos tájai, védett növény- és állatvilága, épített öröksége, 168 oldalon, 300 csodálatos fotóval). A könyvek ára 2500, ill. 4000 Ft. Megrendelhetők a szerzőnél (® 20/9575-775, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ■ Megújult az állatkert melletti kőkereszt: az elmúlt évekre egyre rosszabb állapotba került Pécsett a Mecseki Parkerdőben, az Állatkerttel szemközt, a buszmegálló mellett álló kőkereszt. Talapzata szétfagyott, veszélyessé vált, és a feszület is málladozóban volt. Dr. Kormon József nyugalmazott tiszteletbeli esperes megbízásából Petrovics Ottó és Biki Endre Gábor elvégezték a kereszt felújítását. Így ezen a frekventált helyen újra egy megújult Krisztus feszület fogadja az erre járókat. ■ Mecsek Híradó: a következő szám 2021. szeptember 7-én, kedden jelenik meg. Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társasága internetes honlapján: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) ♦ PITE 30, 20, 10 teljesítménytúrák. A rendezvény időpontja még nem végleges, kérjük, nézzék a TTT honlapját (www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu), vagy a PITE honlapját (www.pi-te.hu). R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE). Rajt: Abaliget, kemping, 7.00-8.30 (30 km), 7.00-9.30 (20 km), 8.00-10.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1600, 1400 ill. 1200 Ft. Információ: Bota János (® 30/993-8595). ♦ június 11., péntek: Életmód Klub - Emlékezés: a komlóiak 71 éve szervezett túrái. Őri Zsuzsanna előadása. Helyszín: Közösségek Háza, Komló, 48-as tér 1. Időpont: 17 óra. ♦ június 12., szombat: Tenkes teljesítménytúrák (Maraton, 30, 20, 15, 10, 6 km). R.: Dráva TSE, Tenkes TE. Rajt: Siklós-Máriagyűd, túraállomás, 7.00 (Maraton), 8.30-11.00 (10, 6 km); Túrony, Diósvölgyi ifjúsági tábor, 7.00-8.00 (30 km), 8.0011.00 (20, 15 km). Cél minden távnál a rajttal megegyező. Nevezési díj: 1300 Ft (Maraton), 1100 Ft (30 km), 800 Ft (20, 15 km), 700 Ft (10 km), 500 Ft (6 km). Információ: Jancsi Attila (® 20/580-6078). ♦ június 18., péntek: Életmód Klub - Kéktúra a Mecsekben. Őri Zsuzsanna előadása. Helyszín: Közösségek Háza, Komló, 48-as tér 1. Időpont: 17 óra. ♦ július 2., péntek: Életmód Klub - Soha nem késő: sport idősebb korban is. Dr. Poronyi Gábor és Gosztolya József előadása. Helyszín: Közösségek Háza, Komló, 48-as tér 1. Időpont: 17 óra. ♦ július 16., péntek: Életmód Klub - Keresztény emlékhelyek képekben. Feketéné Móró Erzsébet előadása. Helyszín: Közösségek Háza, Komló, 48-as tér 1. Időpont: 17 óra. ♦ július 17., szombat: „Molnár István Emléktúra”. R.: Mecsek Egyesület. Részleteket lásd a Mecsek Egyesület nyílt túráinál! ♦ július 24., szombat: Baranya teljesítménytúra (60, 30, 15, 8 km). E. Hétdomb TE. Rajt: Zobákpuszta, Nomád Táborhely, 5.30-7.00 (60 km), 7.00-8.00 (30 km), 8.00- 9.00 (15 km), 8.30-10.00 (8 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 1800, 1500, 1200 ill. 800 Ft. A 60 és a 30 km-es távra előnevezés szükséges július 17-ig! Információ és előnevezés: Őri Zsuzsanna (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; S 20/376-6437). ♦ augusztus 7., szombat: „Jegenyés János Emléktúra”. R.: HOTE, Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Részleteket lásd a „Nyílt túrák” címszó alatt. ♦ augusztus 8. vasárnap: „Lafferton Emlék Emléktúra”. R.: Hétdomb TE. Részleteket lásd a Hétdomb TE nyílt túráinál! ♦ augusztus 14., szombat: „Tenkes éjszakai” teljesítménytúra (20, 10, 5 km). R.: Tenkes TE, Dráva TSE. Rajt: Máriagyűd, közösségi ház (buszfordulónál), 19.0021.00 (20, 10 km), 19.00-22.00 (5 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 1000, 800 ill. 600 Ft. Információ: Balog Árpád (S 30/316-1891). ♦ szeptember 4., szombat: Dechatlon - Mecsek Kapu 28, 14, 7, ill. 1800 m teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécs, Kardos úti kulcsosház, 6.30-8.00 (28, 14 km), 8.00-11.00 (7 km), 8.00-12.00 (1800 m). Cél ugyanott. Nevezési díj: 1700, 1400, 1300 ill. 800 Ft. Információ: Bota János (S 30/993-8595). ♦ szeptember 7., kedd: Természetbarátok Klubja. Magyar Camino - Budapesttől Lébényig. Ignátkó Imre előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn (S 20/340-4184). NYÍLT TÚRÁK ► június 5., szombat: „Reggelizz velünk a Zengőn!”. Útvonal: Hosszúhetény - Zengő -Püspökszentlászló - Hosszúhetény (10 km, szintemelkedés: 430 m). Találkozás Hosszúhe-tényben, a kultúrháznál 7.00 órakor (a találkozási hely Pécsről elérhető a távolsági autóbuszállomás 11-es kocsiállásáról 6.35-kor induló autóbusszal). Túravezető: Takács Ferenc HOTE/ (S 20/805-3405). ► június 12., szombat: „Nyárelő”. Útvonal: Árpád-tető - Tripammer-fa - Melegmányi-völgy - Páfrányos - Erzsébet út - Mánfa, Árpád-kori templom, Mánfa - Budafa (12 km, szintemelkedés: 320 m). Találkozás: 8.20-kor Árpádtetőn (a találkozási helyre 8.00 órakor indul autóbusz Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 7-es kocsiállásáról, illetve szintén 8.00- kor Komlóról). Túravezető: Őri Zsuzsanna /Hétdomb TE/ (S 20/376-6437). ► június 18.péntek: „Szentjánosbogarak nyomában az éjszakai parkerdőben I.” Útvonal: Tettye tér - Dömörkapu - Misina tető - Kis-Tubes - Északi Rotary - Bányász út -Mandulás (10 km, szintemelkedés: 310 m). Találkozás: 19.00 órakor a Tettyén, a buszmegállóban. Túravezető: Ignátkó Imre (S 30/270-2670). ► június 25.,péntek: „Szentjánosbogarak nyomában az éjszakai parkerdőben L” Útvonal: Tettye tér - Dömörkapu - Misina tető - Kis-Tubes - Északi Rotary - Bányász út -Mandulás (10 km, szintemelkedés: 310 m). Találkozás: 19.00 órakor a Tettyén, a buszmegállóban. Túravezető: Ignátkó Imre (S 30/270-2670). ► június 26.,szombat: „Szent Iván éjszakai túra”. Útvonal: Zobákpuszta - Hidasi-völgy -Csurgó - Máré-vár - Vár-völgy - Cigány-hegy - Püspökszentlászló - Hosszúhetény (18 km, szintemelkedés: 550 m). Találkozás: 18.45-kor Hosszúhetényben, a „Kultúrház” autóbusz-megállóban. Innen a csoport autóbusszal Zobákpusztáig utazik. A gyalogtúra 19.00 órakor Zobákpusztáról indul, és Hosszúhetényben végződik! Pécsről ajánlott telekocsit szervezni Hosszúheténybe, mert az éjszakai túra végén már nem járnak az autóbuszok. Túravezető: Takács Ferenc /HOTE/ (S 20/805-3405). ► július 3., szombat: „Túra kedvenc gyöngyszemeim között”. Útvonal: Sikonda -Vágotpuszta - Bános - Mecsekrákos - Malom Múzeum - Vízfő-forrás - Orfű (13 km, szintemelkedés: 280 m). Indulás Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 14-es kocsiállásáról 8.30-kor induló kaposvári buszjárattal a Sikondai elazás megállóig, illetve Komlóról a 9.00 órás sikondai autóbusszal. Túravezető: Őri Zsuzsanna /Hétdomb TE/ (S 20/376-6437). ► július 17. szombat: „Megyéken át”. Útvonal: Óbánya - Farkas-árok - Váraljai erdészház - Meleg-oldal - Nagymányok (13 km, szintemelkedés: 290 m). Találkozás: 6.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 9-es kocsiállásnál (az autóbusz 6.25-kor indul). Túravezető: Földes Béla /Pécs Városi Természetbarát Bizottság/ (S 30/232-5528). ► augusztus 7., szombat: „Jegenyés János Emléktúra”. Útvonal: Hosszúhetény - Pusztabánya - Kisújbánya - Hosszúhetény (16 km, szintemelkedés: 284 m). Találkozás: 9.30-kor Hosszúhetényben, a polgármesteri hivatal előtt (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11 -es kocsiállásról a 9.00-kor Szászváron át Bonyhádra induló autóbusszal érhető el). Túravezető: Takács Ferenc /HOTE/ (S 20/805-3405) ► augusztus 28., szombat: „Sás-völgyi csavargás nyáras-völgyi kitérővel”. Útvonal: Hetve-hely - Cserma-tető - Nyáras-völgy - Erdő Háza, lombkorona tanösvény - Sás-völgyi erdei tornapálya, „Kincset rejtő erdő” interaktív tanösvény - Hetvehely (10,5 km, szintemelkedés: 300 m). Találkozó: 8.15-8.30 között a pécsi vasútállomás főbejáratánál (indulás: a 8:37-kor induló vonattal). Hazaindulás: Hetvehelyről a 14:38-kor, vagy 16:38-kor induló vonattal. Túravezető: Scheitler Adrienn (S 20/340-4184). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással (a túrákról információ kérhető: Őri Zsuzsanna S 20/376-6437) ► június 1., kedd: Túra az egészségünkért - Andorlaki-tó. Indulás a 8.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► június 6., vasárnap: „Forrás-túra”. Útvonal: Máré csárda - Textiles-forrás - Márévár -Pásztor-forrás - Várvölgy - Máré csárda (12 km, szintemelkedés: 320 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin. ► június 15., kedd: Túra az egészségünkért - Kökényi-tó (túra a Kökényi-tó körül, nyársa-lással). Indulás: a 7.00-ás pécsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► június 19., szombat: Életmód Klub: „Az erdei keresztek útján”. Útvonal: Remete-rét -Erdei kereszt - Vágotpuszta - Görgeteg kereszt - Kőlyuki betérő (10 km, szintemelkedés: 300 m). Indulás: a 8.30-as pécsi járattal, tovább Pécsről 9.30-kor az abaligeti busszal. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet. ► június 27., vasárnap: „Kaland-túra elszántaknak”. Útvonal: Orfű - Sárkány-árok -Szuadó-völgy - Remete-rét - Büdös-kút - Zsidó-völgy - Kőlyuk - Sikonda (20 km, szintemelkedés: 510 m). Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila. ► július 6., kedd: Túra az egészségünkért - Tókerülő Orfűn (fürdési lehetőséggel). Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► július 10., szombat: Oroszló Falunap „Hétdombosokkal”. A részletekről információ: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► július 13., kedd: Túra az egészségünkért - Élmény a Deseda tónál. A részletekről információ: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► július 17., szombat: Életmód Klub - Rockenbauer Pál Emléktúra (a novemberben elmaradt emléktúra pótlása). Útvonal: Hosszúhetény - Ruzsama - Pécsvárad - Zengővárkony - Hosszúhetény (12 km, szintemelkedés: 130 m). Indulás: a 8.00-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► július 18., vasárnap: Körtúra a Leány-kő érintésével. Útvonal: Komló, Szilvás - Szöge-hegy - Leány-kő - Kisbattyán - Szilvás - Komló, autóbusz-állomás (20 km, szintemelkedés: 450 m). Indulás: 8.15-kor Szilvás, Spar elől. Túravezető: Horváth Attila. ► július 25. vasárnap: „Kő, gödör, hegy, forrás, vár...”. Útvonal, hosszú táv: Szilvás - Barna kő - Sin-gödör - Cigány-hegy - Pásztor-forrás - Márévár - Máré csárda - Pap-erdő - Szöge-hegy - Szilvás (26 km, szintemelkedés: 550 m); rövid táv: Szilvás - Barna kő -Sin-gödör - Balázs-orma - Márévár - Máré csárda (12 km, szintemelkedés: 420 m). Indulás: 8.00-kor a szilvási Spar elől. Túravezető: Horváth Attila (hosszú táv), Őri Zsuzsanna (rövid táv). ► július 31., szombat: Emlékezzünk! - „Másfélmillió lépés...”. Útvonal: Váralja - Óbánya - Kisújbánya - Zobákpuszta (17 km, szintemelkedés: 200 m). Indulás: a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► augusztus 3., kedd: Túra az egészségünkért - A Pécsi-tó partján (fürdési lehetőséggel). Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► augusztus 8., vasárnap: Életmód Klub: „Lafferton Henrik emléktúra” és Civil Találkozó a Vörösfenyő kulcsosháznál. Útvonal: Máré csárda - Textiles-forrás - Márévár - Lesoldal - Nyomákói-kút - Vörösfenyő kulcsosház - Nyárádi-tető - Máré csárda (14 km, szintemelkedés: 310 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Sashalmi Lajos. ► augusztus 14., szombat: Túra a Deseda tó körül (fürdési lehetőséggel). Útvonal: Deseda strand - Kerékpárút - Toponári szőlőhegy - Nagy híd - félsziget, P sáv turistaút - Kishíd - P + turistaút - Gát - Strand (14 km, szintemelkedés: 104 m). A részletekről információ: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► augusztus 15. vasárnap: Körtúra az Óbányai-völgyön át. Útvonal: Zobákpuszta -Püspökszentlászló - Réka-völgy - Stein-malom - Óbánya - Kisújbánya - Hidasi-völgy - Zobákpuszta (táv: 27 km, szintemelkedés: 460). Indulás: a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila. ► augusztus 22., vasárnap: „Kelet-Mecsek szépségein át”. Útvonal: Vékény - Csepegőárok - Vörösfenyő kulcsosház - Iharos-kút - Márévár - Barna-kő - Gadányi-tavak -Komló (18 km, szintemelkedés: 550 m). Indulás: a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila. ► szeptember 1., szerda: Túra az egészségünkért - Pécs város napja. A részletekről információ: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► június 5., szombat: „Várak, szekerek és legendák nyomában”. Útvonal: Máré-vári elágazás - Máré-vár - Sín-gödör - Hászé-tető - Máré-vári elágazás (16 km, szintemelkedés: 350 m). Találkozás: 9.45 Magyaregregy, Várvölgy autóbusz-megállóban. Túravezető: Molnár Dénes. ► július 17., szombat: „Molnár István Emléktúra”. Útvonal: Remete-rét - Büdös-kúti-kulcsosház, Büdös-kút, Feri-forrás - Erdei kereszt - Stiglicfogdosó - Molnár István emlékkő - Lapis - Remete-rét (8 km, szintemelkedés: 150 m). Találkozás: 9 órakor Remete-réten. Túravezető: Bóday Miklós. ► augusztus 21., szombat: „Zengő túra”. Útvonal: Hosszúhetény - Zengő - Hosszúhetény (10 km, szintemelkedés: 450 m). Találkozás: 8 órakor Hosszúhetényben a Hosszú Kávé előtt. Túravezető: Szily Attila. DDNPI rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/326-9459 telefonszámokon, illetve a következő e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. ► június 4., péntek: Környezetvédelmi Világnap. Helyszín, időpont: Tettye Oktatási Központ, 9.00 óra és 11.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Maximális létszám: 16 fő/időpont. Részvételi díj: 800 Ft/fő. ► június 12., szombat: „Lappantyúk nyomában” túra. Helyszín, időpont: Barcsi Borókás parkolója (6. sz. főút 253 km-szelvény), 19.00 óra. A túra hossza: 2-3 km, időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 700 Ft/fő. ► június 13., vasárnap: „Hódító hód” kenutúra. Helyszín, időpont: Baja - Vén-Duna, 15.00 óra. A túra hossza 8 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1800 Ft/fő. ► június 16.,szerda: Óvodás séták a Pintér-kert arborétumban. Helyszín, időpont: Pintérkert Arborétum, 9.00 óra, 11.00 óra, 13.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 400 Ft/fő. ► június 19., szombat: „Hódító hód” kenutúra. Helyszín, időpont: Baja - Vén-Duna, 9.00 óra. A túra hossza 8 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1800 Ft/fő. ► június 26., szombat: Gólyaszámlálás Kölkeden. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 700 Ft/fő. ► június 26., szombat: Denevérek szemtől szemben. Helyszín, időpont: Baja, Türr István híd jobb parti pillér alatti kősarkantyú (Potyka Csárda mellett), 20.30 óra. A program időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 700 Ft/fő. ► július 3., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► július 10., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► július 10., szombat: „Hódító hód” kenutúra. Helyszín, időpont: Baja - Vén-Duna, 9.00 óra. A túra hossza 8 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1800 Ft/fő. ► július 10., szombat: „Nőszőfüvek nyomában” - jelvénygyűjtő túra. Helyszín, időpont: Tésenfa, templom, 10.00 óra. A túra hossza 10 km, időtartama: 4-5 óra. Részvételi díj: 700 Ft/fő. ► július 11., vasárnap: „Hódító hód” kenutúra. Helyszín, időpont: Baja - Vén-Duna, 9.00 óra. A túra hossza 8 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1800 Ft/fő. ► július 15.,csütörtök: Óvodás séták a Pintér-kert arborétumban. Helyszín, időpont: Pintér-kert Arborétum, 9.00 óra, 11.00 óra, 13.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 400 Ft/fő. ► július 17., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► július 24., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► július 31., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► augusztus 7., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► augusztus 11., szerda: Óvodás séták a Pintér-kert arborétumban. Helyszín, időpont: Pintér-kert Arborétum, 9.00 óra, 11.00 óra, 13.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 400 Ft/fő. ► augusztus 13., péntek: „Gólyabúcsúztató”. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 700 Ft/fő. ► augusztus 14., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► augusztus 14., szombat: Magyar pásztorkutyák terelőversenye. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca. ► augusztus 21., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► augusztus 28., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► augusztus 28., szombat: Denevérest Abaligeten. Helyszín, időpont: Abaligeti-barlang bejárata előtti tér, 20.00 óra. A program ingyenes. ► augusztus 29., vasárnap: Megemlékezés a mohácsi csata 495. évfordulóján. Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata helyszínén, Sátorhely határában elterülő emlékhely több mint 1700 katona végső nyughelye. Az évforduló napján a csatában elesett hősökre emlékezünk. Helyszín: Mohácsi Nemzeti Emlékhely. ► szeptember 4., szombat: „Nyárvégi hangulat” - kenutúra. Helyszín, időpont: Baja-Dunafürdő, Bárka pihenőház, 16.00 óra. A túra hossza 8 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 1800 Ft/fő. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (762l Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu