2021.december 294. szám
294. szám & & 2021. december „ Ahol a lombok alatt egy példakép nyugszik” - ezzel a címmel jelent meg a Turista Magazinban november 25-én Konfár Tibor tollából egy emlékező írás Rockenbauer Pálról, halálának 34. évfordulója alkalmából. Rockenbauer Pál és csapata 1986 őszén járt a zengővárkonyi gesztenyésben, amikor az „ ...és még egy millió lépés” című filmsorozatot forgatták. „A filmben Sinkó László baritonja szokatlanul szomorúan cseng ennél az epizódnál: E kedves, szép fák sátoros lombja alatt a napsütéses déli lejtő mediterrán békessége, nyugalma marasztaló. Épp a legjobb hely... megpihenni. A sorozat tévébe kerülését Rockenbauer Pál már nem érhette meg, éppen ezért hangoznak oly dermesztően ezek a mondatok a filmet figyelmesen követő néző számára. Rövid, burkolt, ám annál fájdalmasabb búcsú ez a képernyőn keresztül egy nagyszerű embertől.” Mi, baranyai természetjárók megkülönböztetett tisztelettel őrizzük emlékét, látogatjuk sírhelyét, s több mint 30 éve, november utolsó szombatján emléktúrával keressük fel a gesztenyést. Jártunk már esőben, hóban, napsütésben, szép időben, zivatarban. Idén is meghirdettük a túrát, s a megelőző napok esőzése miatti sáros talajon az apátvarasdi elágazástól a Fodor-gyöpön át, a Legénysírt is érintve ereszkedtünk le Zengővárkonyba. Mint annyiszor már az elmúlt évek során, most is ott találtuk a sírhelynél a „csapat” több tagját, akikkel felejthetetlen beszélgetéseket folytattunk azokról az időkről, amikor együtt dolgoztak, készítették a filmsorozatot. Varázslatosak ezek a sírnál töltött órák. Ilyenkor megszűnik a külvilág, csak ők vannak, akik mesélnek, és Rockenbauer Pál, akiről mesélnek. Érezni, hogy életük nagy ajándékának tartják, hogy vele dolgozhattak. Tegnap is így volt ez. Gyenes Károly rendező, Sáfrány József operatőr és Faludi Sándor hangmérnök múltidéző, emlékező mondatait, gondolatait szinte áhítattal hallgattuk, s hallgattuk volna egész estig, ha nem gyülekeztek volna az addig gyönyörű kék égen a szürke esőfelhők. Még elénekeltük együtt a jól ismert és kedves népdalokat, elhelyeztük a baranyai természetbarátok koszorúját, s búcsút vettünk - a jövőbeli találkozások reményében is. Hazafelé hasonló gondolatok jártak a fejünkben, mint Konfár Tibornak, a Turista Magazinban megjelent cikk írójának: „Nehéz megmagyarázni, még saját magunknak is, hogy mi az, ami elhoz ide egy késő őszi hétvégén, egy nyirkos, ködös novemberi napon. Talán egy nagyszerű ember emléke, akit idő előtt nyelt el a nagy magyar ugar, talán az emlékezés csendje, amely ablakot nyit egy mára megszépült, jobbnak gondolt, régi világra, talán az ismerősökkel való találkozás, talán egy kép, talán egy mondat. Egy biztos: a szépen gondozott síron több mint harminchárom esztendő múltán is mindig friss a virág.” Az is biztos, hogy a jövő évi emléktúra terve már a naptárunkban van. Tóth Klára túravezető „Dél-Baranya turistája nyomában ” A fenti néven indult november 28-án a nyílt túra Diósviszlóról. Már a pécsi autóbuszállomáson láttuk, hogy nem ez lesz az idei legnagyobb létszámú túránk. Gyűdi túratársaink vártak bennünket a szőlőhegyi megállónál, de azért megvártuk a Siklós felől érkező buszt is, hátha... Indulás előtt Andrasek Csaba elmondta, hogy ők (Tenkes TE) festették idén a kék sáv jelzést és megkért bennünket, hogy véleményezzük a munkájukat. A vélemény a végén: követhető, jól dolgoztatok! Ezután kellemes időben kilencen indultunk a túrára. Még jobb kedvünk lett, amikor felfedeztünk egy szép, kökénnyel teli bokrot. Érett kövér szemek, na, ez való a túrázónak. Rövid megállókat tartottunk és hamarosan már a Nagy-hegy (Kopasz-hegy) szikláit tapostuk, ahol a kilátónál pihentünk és nézelődtünk egy kicsit. A párás időben a Mecsek körvonala is látszott. Ezután a sziklaperemeken kanyargó ösvényen jutottunk el az 58-as főútig, majd megint egy kaptató fel a Tenkesre. Az útjelző táblánál új tanösvény táblát láttunk, amin egy-két hibát is észrevettünk. Pihenő közben gondolkodóba estünk, mivel elkezdett szemerkélni az eső. Túravezetői döntés: a sárga sávon megyünk le a hegyről. Így két kilométerrel rövidebb lett a túra, mint a tervezett, de ezzel kevesebbet is áztunk. Viszont útba ejtettük a Balog-pincét. Árpi felhívta a figyelmünket, hogy nála van a pincekulcs! A kóstoló után az eperfás úton értünk be Siklósra. Az eső egyre jobban rákezdett, a buszmegállónál már esett rendesen. A délutáni eső ellenére szép napot töltöttünk a Villányi-hegységben. Túránk adatai: útvonalunk a Diósviszló, szőlőhegy autóbusz-megálló -Nagy-hegy - Tenkes - útjelző tábla - kilátó - Balog-pince - eperfás-út - Siklós autóbusz-állomás volt, amihez 14,5 km és 360 m szintemelkedés tartozott. atiKA Megújult a turistajelzések szabványa Kevesen tudják, de hazánkban több mint 22 000 kilométernyi jelzett turistaút található, és ezzel dobogósok vagyunk a világ legsűrűbb turistaút-hálózatú országainak sorában. A mai Magyarországon a Mátrában jelentek meg az első turistajelzések 1888-ban, de ez a „hőskor” még meglehetősen zavaros volt, ugyanis az akkori turistaegyesületek saját színekkel, formákkal, néha számokkal jelölték ki a turistautakat. A Magyar Turista Szövetség kezdeményezésére 1930-ban született meg az egységesített, az egész országban bevezetett jelzésrendszer, amelyet a mai napig látunk és használunk. Magyarországon ekkor már nem voltak magashegységek, ezért a jelzésrendszer kialakításánál nem nehézségi vagy veszélyességi alapon rangsorolták a turistautakat, hanem fontossági sorrendjük szerint (kék, piros, sárga és zöld). A jelzések alapjául szolgáló fehér szín csak az 1930-as évek egységesítése nyomán jelent meg. Ekkor a jelzések szabványos mérte még 24 x 18 centiméter volt, a 10 * 12 centiméteres jelzésalapot „csak” 1979 óta használjuk. 1988-ban adták ki az első magyar turistaszabványt, amely a kezdő és haladó túrázóknak egyaránt biztonságot adó jelzésrendszer műszaki paramétereit határozta meg. Az azóta eltel közel három és fél évtized alatt rengeteg minden változott, ezért esedékessé vált a rendszer megújítása, korszerűsítése, amit a Magyar Természetjáró Szövetség a Magyar Szabványügyi Testülettel együttműködve készített el. A november 1-jén megjelent és életbe lépett új szabvány („MSZ 20587:2021 - Gyalogos turistautak jelzései és azok alkalmazása”) egy olyan egységes logikára és szakmai érvekre felépített műszaki dokumentum, amely meghatározza a hazánkban évtizedek óta használt, hivatalosan is elfogadott turistajelzéseket, valamint útmutatót ad azok használatához, értelmezéséhez. Fontos részlet, hogy a szabvány tárgya is változott, ugyanis, amíg a régi dokumentum csak érintőlegesen, a különböző útjelzések alkalmazásánál szólt a hálózat felépítéséről, az egyes utak, jelzések használatáról, az új szabvány külön fejezetben, egységes szerkezetben, általános alapelveket is rögzít, amelyek mentén hálózatként, rendszerben szemlélve lehet és kell(ett) ellátni az ország turistaútjait a különböző turistajelzésekkel. Ez különösen fontos az esetlegesen létrejövő új, illetve módosulásra kerülő turistaút/utak országosan egységes rendszerbe illesztésénél. A régi szabványhoz képest az egyes jelképek a jelentést jobban leíró neveket kaptak (pl. „omega” helyett „barlang”, „L” helyett „rom”, „irányított kör” helyett „körtúra”). A hálózat bővülése kapcsán az alábbi, az elmúlt évtizedekben szerves módon történő változások is bekerültek az új szabványba: egyértelmű lett, hogy a „kereszt” jelzésű turistautak szerepe lehet főúti, de ugyanez a jelzés továbbra is használható összekötő vagy leágazó utak jelölésére is. Újabb, leágazó típusú turistajelzések kerültek a(z új) szabványba, és így váltak a gyalogos turistaút-hálózat elfogadott részeivé: ilyen például a kápolna, az emlékmű és a bélyegző. Az új szabvány pontosan, jelképenként sorba rendezve rögzíti az utak fontossági sorrendjét, amely nagyrészt egybeesik a történelmileg kialakult sorrenddel. A fontossági sorrend szerepe kettős: a sáv - kereszt - leágazók sorrendnek elsősorban a hálózat tervezésénél, új/változó utak jelképének megválasztásakor van szerepe, a teljes sorba rendezés pedig több turistaút egy nyomvonalon haladásakor (fonódás) a konkrét útjelzések elhelyezésének egymáshoz képesti sorrendjét is meghatározza. A színek megnevezése mellett az új szabványba az egyes színekhez irányadó RAL/RGB/CIELAB értékek kerültek, ezzel segítve az országszerte egységesebb színárnyalatok használatát. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kék és a zöld szín a korábban sok helyen alkalmazottnál némileg világosabb, így jobban látható és megkülönböztethető legyen, illetve a sárga sok helyen különbözőképp használt árnyalatai egységesítésre kerüljenek. A régi szabványban függelékben szerepeltek a jelzések elhelyezésének egyes szempontjai (milyen sűrűségben, hová, hogyan). A régi szabvány egyes mérhető értékeket feleslegesen, betarthatatlanul pontosan rögzített, ezen értékek kikerültek az új szabványból. Ugyanakkor az elmúlt 30 évben a technika fejlődése (pl. új, jobb minőségű festősablo-nok-eszközök) lehetővé tettek a korábbitól eltérő, az út követhetőségét még hatékonyabban lehetővé tevő jelzési módokat. Az új szabvány ezen a területen „csak” az alapelveket rögzíti, így teret hagyva a részletesebb szakmai ajánlásoknak. Ezen ajánlások („MTSZ Szakmai füzetek”) legutóbbi verziója 2016-ban készült, és a jövő évben várhatóan pontosításra, újra-kiadásra kerülnek. A régi szabvány kizárólag a fehér jelzésalap fehér nyílheggyel bővítését tartalmazta. Az elmúlt évtizedek szerves fejlődésének eredményeképp a gyakorlatban alkalmazott, különálló és kanyarodást előrejelző, a jobb felismerhetőség miatt immár színes nyílformák kerültek be az új szabványba. Ugyancsak fontos részlet, hogy az új szabvány továbbra sem foglalkozik a tematikus (pl. tanösvények, zarándok útjelzések), vagy a sportcélú (pl. terepi kerékpáros, lovas) utakkal. Ezek jelentős részét a hazai, hagyományos gyalogos turista szereplőktől viszonylag távolabb elhelyezkedő szervezetek hozták létre, illetve tartják fenn. A történelmileg kialakult turistaúthálózatba nem, vagy nagyon nehezen illeszthetőek, így integrálásuk jelenleg még nem megoldott, további sok-sok egyeztetés szükséges. Elmondható ugyanakkor, hogy ezen utak hosszának jelentős hányada a szabványban foglalt jelzésekkel jelölt turistautak nyomvonalán halad, a hosszan együtt haladó nyomvonalon esetleges folyamatos kettős jelölések elkerülése, minimalizálása minden szereplő érdeke. (forrás: MTSZ) MÚLTIDÉZŐ Amikor a Mecsek turistaútjain a számjelzéseket felváltották a színjelzések Amint az ismert, a Mecsekben egykor - egyedüliként - számjelzésekkel látták el a turis-tautakat, erről tértek át az országosan alkalmazott színjelzésekre. Ezután egy ideig mindkét jelzést feltüntették. Gyerekkoromból emlékszem még a fákra festett régi számjelzésekre, és néhány olyan helyre, ahol ma már nem is láthatók turistajelzések (pl. Pécsett a Szent István téren a zöld sáv jelzés). A Természetjárás című újság 1956. januári számában bukkantunk az alábbi írásra, melyben a mecseki turistautak új színjelzéseit ismertetik, ezt az írást adjuk közre az alábbiakban, érdekességként a mai természetjáróknak. Érdemes összevetni az akkori utakat a mai turistautakkal. A szöveget változatlanul, az újságban megjelent írásmódban (helyesírás) adjuk közre. (Az eredeti újságcikk megtalálható az alábbi internetes címen: http://lazarus.elte.hu/tajfutas/magyar/szaklap/termeszetjaras/1956r.pdf). Strasser Péter A Mecsek átjelzései A közelmúltban készültek a Mecsek nyugati és középső részeinek útjelzései az OTSB által jóváhagyott tervek szerint. Tekintettel arra, hogy a Mecsekben ez ideig számjelzés volt, átmenetileg az új színjelzés mellett a régi számjelzés is megmaradt, némiképpen ésszerűbben, hosszabb útvonalakra átdolgozva. Egy-két mellékúton csak a számjelzés maradt meg, ezek színjelzést nem kaptak. Az útadatok mellett zárójelben közöljük a régi 75 000-es turistatérkép vonatkozó számjegyeit is. 1. ORSZÁGOS KÉK JELZÉS: Bükkösd v. áll. - Szt. Dómján - Bakonyai vh. - Petőc psz. (19) - Jakabhegy (8) - Szuadó nyereg (Patacsi mező) (12) - Vöröshegy (22) - Remete rét - Lapis vh. (4) - Erdei köves út - Fehérkúti th. - Kozári vh., Mánfai új műút -Rigókút. Számjele: 7. 2. PIROS JELZÉS: Tettyei romok - Irma út - Dömörkapú - Kis rét - Kartavári vh. -Mélyvölgy - Kőlyuki bg. - Ciframalom - Sikonda gyógyfürdő. Számjele: 1. 3. SÁRGA JELZÉS: Tettyei romok - Irma út (1) - Dömörkapú - Misinatető (21) - Tu-bes (Mecsek csúcs) - Lapis vh. (2) - Vágot psz. - Bános - Toplica f. - Rákos - Orfü (11) - Abaliget cseppkőbg. - Abaliget v. áll. Számjele: 2. 4. PIROS □ : Fehérkúti th. - Hármas f. (3) - Lámpás vgy. - Dömörkapú - Mecseki műút - Mandulás D-i erdőhatár (2) - Daindol - Istenkúti th. - Éger vgy. (9) - Farkas f. -Szuadó nyereg (Patacsi mező) - Petőc psz. - Petőc vgy. - Hetvehely v. áll. (8). Számjele: 3. 5. SÁRGA □ : Pécs, Mecsekkapú - Üdülőszálló - Szaniszló pihenő - Síugrósánc (4) -Lapis vh. (24) - Büdöskúti vh. (14) - Orfüi műút - Remeterét - Kismélyvölgy - Istenkúti th. Számjele: 4. 6. ZÖLD JELZÉS: Pécs, Szt. István tér - Damjanich u. - Donátus (6) - Ürög észak -Jakab hegy (5) - Orfü-Vízfő (18) - Lóré vh. - Vágotpsz. - Csik gödör - Sikonda gyógyfürdő. Számjele: 5. 7. SZÁMJELZÉS, 6-os. Vágott gerinc - Lóré vh. - Toplica f. - Rákos - Orfü -Vöröshegy (16) - Istenkút th. 8. ZÖLD + : Pécsszabolcs - József háza vh. - Nagyforrás vgy. (28) - Sugói rét, zöld sávig. Számjele: 8. 9. SZÁMJELZÉS 9-es. Mecsekalja-Cserkút v. áll. - Zsebedomb - Cserkút - Babás szerkövek - Jakabhegy - Páloskút - Mókus f. - Viganvári vgy. - Kikőhegy oldala - Nyárás vgy. - Hetvehely v. áll. 10. KÉK □ : Mecsekalja-Cserkút v. áll. - Zsebedomb - Kővágószöllős - Sepsekút -Petőc psz. - Abaligeti cseppkőbg. Számjele: 10. 11. ZÖLD O: Pécsbányatelep - Gesztenyés - Andor f. - Kozári vh. (13) - Penyáki vgy. - Barátság f. - Páfrányos - Kőlyuk - Zsidó vgy. - Darázs f. - Lapis vh. - Borvölgy -Istenkuti th. Számjele: 12. 12. KÉK + : Pécsbányatelep - Gesztenyés - Fehérkúti th. - Keresztkunyhó - Büdösviz (14) - Büdöskút - Orfü - Szuadó vgy. (15) - Szuadó nyereg (Patacsi mező) - Éger vgy. - Istenkúti th. Számjele: 14. 13. SZÁMJELZÉS, 15-ös. Mecsekkapú - Kardos úti vh. - Roboz pihenő - Misinai sétaút - Misina nyereg - Tubes K-i oldala (20) - Mecseki köves út. 14. PIROS + : Pécsbányatelepi út - Szamárkút - Középgyükés - Kantavári f. - Keresztkunyhó - Anyák kútja - Melegmányi vgy. - Mánfa - Kökönyös - Komló (nagyjából a régi 25-ös és a 29-es úton). Számjele: 16. A Széchenyi téren a közeljövőben felszerelésre kerülő nagy útjelző tábla igazítja útba a Mecseket felkeresni vágyó természetjárókat. A forgalmas turistahelyekre hasonló, nagyméretű táblák felszerelését tervezzük és ha az anyagi támogatás nem marad el, úgy reméljük, hogy egy év múlva a Mecsek sem fog szégyenkezni, hogy turistaútjai nincsenek rendben. Dr. Oppe Sándor Kedvező menetrendi változások a természetjáróknak December 12-én lép életbe az új vasúti és helyközi autóbusz menetrend, számos fejlesztést és lehetőséget kínál a természetjárók számára Baranya megyében is. A legfontosabb változás, hogy hétvégén, szombaton és vasárnap is lesz megfelelő időpontban eljutási lehetőség Pécsről és Bonyhádról is Óbányára. Pécsről a naponta 9 órakor Pécsváradon át Bonyhádra induló buszjárat szabad - és munkaszüneti napokon betér Óbányára is, mely ide 9.50-kor érkezik. Bonyhádról Pécsre a naponta 8.30-kor közlekedő járat szabad- és munkaszüneti napokon 15 perccel korábban, 8.15-kor indul, és óbányai betéréssel közlekedik Pécsre. Óbányára a járat 8.44-kor érkezik. Bonyhádról a naponta 16.05-kor Pécsre közlekedő járat szabad- és munkaszüneti napokon óbányai betéréssel közlekedik. A járat így hétvégén Óbányáról 16.34-kor indul, mely Pécsre 17.23-kor érkezik. A két új betérési lehetőséggel mind a pécsi, mind a Bonyhád környéki túrázók a hétvége mindkét napján ideális időfekvésben érhetik el a turisztikai szempontból kiemelt jelentőségű kelet-mecseki települést, Óbányát, ahonnan számos túralehetőség kínálkozik. Pécs - Mánfa - Komló között új és jobb ütemes menetrend lép életbe. A járatok a jelenleginél egyenletesebb elosztás szerint közlekednek. Komlóról Hosszúhetényen át Pécsre az eddig csak munkanapokon 14.00 órakor induló járat ezentúl a hét minden napján, azaz szabad- és munkaszüneti napokon is közlekedik. A túrákhoz ez nagyon kedvező változás, mert hétvégente így lesz lehetőség Zobákpusztáról 14.11-kor, Hosszúhetény, kultúrháztól pedig 14.17-kor Pécsre utazni, hiszen előtte eddig csak 12.32, utána pedig csak 15.17-kor volt járat Pécs felé. A közel 3 órás kimaradás így megszűnik. VASÚTI MENETRENDI VÁLTOZÁSOK A Komló - Sásd - Dombóvár vasútvonalon újra lesz elfogadható közlekedés naponta 4 járatpárral. A járatok igazodnak sásdi, illetve dombóvári átszállással a Budapestre induló vagy onnan érkező IC vonatokhoz. A Dombóvár - Bátaszék - Baja vasútvonalon a nyári időszakban kísérleti jelleggel indult délelőtti járatpár szabad- és munkaszüneti napokon továbbra is közlekedni fog a túrázók igényeihez is igazodva: Bajáról 8.15-kor indul és Dombóvárra 9.53-kor érkezik, feltárva a Geresdi-dombság (Mórágy, Mőcsény, Cikó), a Kelet-Mecsek (Nagymányok, Váralja, Szászvár) és a Hegyhát (Szalatnak, Mágocs, Alsómocsolád) falvait. Fontos tudni, hogy Mórágyon (kéktúra rácsatlakozási lehetőséggel) minden szerelvény ismét megáll az idei évtől. Dombóvárról a délelőtti járat visszaútja 10.20-kor lesz, mely Bajára 11.55-re érkezik. A kora reggeli és délutáni vonatindulások változatlanok. Biki Endre Gábor Nem kerül semmibe! - erdei wellness Erdőségeink, még ha közel is vannak a nagyobb településekhez, pompás lehetőséget kínálnak a teljes körű wellness élményekre, távol a lüktető városi élet nyüzsgésétől. Egy-egy erdei séta során fákat, virágokat, és ha szerencsénk van, a vadon élő állatokat is megpillanthatjuk. Az erdei séta felfrissít és megfiatalít. Eleve úgy érezzük mindannyian, hogy a természetben eltöltött idő jót tesz nekünk, de talán nem is sejtjük, milyen jót tesz az egészségünknek. Az erdők nemcsak levegőnk és vizeink megtisztításában játszanak nagy szerepet, hanem jótékony változásokat biztosítanak a fák között időt töltők lelkében és testében. Az erdőben való tartózkodás erősíti az immunrendszerünket, csökkenti a vérnyomást, növeli az energiát, javítja a hangulatunkat, és segít visszanyerni és fenntartani. Ahhoz, hogy ezt elérjük, nem feltétlenül szükséges az intenzív fizikai erdei tevékenységek, a túrázás vagy hegyi kerékpározás, elegendő egy-egy rövid erdei tartózkodás. A japánok “shinrin-yoku”-nak vagy “erdei fürdőzésnek” nevezik az egészségmegőrzésnek ezt a tudatos formáját, egy fák közötti meditáció, amelyben az ember megpróbálja mind az öt érzékszervét használni. Rendszeres, 20 perc erdős helyen való tartózkodás is elegendő ahhoz, hogy pozitív változásokat idézzen elő a szervezetünkben. A titok a mély lélegzetvételekben rejlik. Emellett alkalmanként érdemes megállnunk, leülnünk, és elmerülnünk a táj látványában, megérintenünk a fákat, mohát. Mozgásunk természetesebbé válik, hangulatunk könnyebben oldódik, érzéseinket, gondolatainkat könnyebben megosztjuk, felszabadultabbá válunk. Miért van ez így? A titkok a növényekben rejlenek. Az egyik ok, hogy az erdők nagyobb oxigénkoncentrációt tartalmaznak, mint a városi terek. A következő és talán legmeglepőbb ok a növények által előállított, fitoncideknek nevezett vegyszerekből származik. Ezek a vegyszerek természetes olajok, amelyeket a növények a nem kívánt kártevők, például rovarok, baktériumok vagy gombák elleni védekezésre használnak. A fitoncidek javítják az emberi immunrendszert azáltal, hogy növelik a természetes ölősejtek aktivitását. Ezek a sejtek gyorsan reagálnak a vírussal fertőzött sejtekre és a daganatképződésre. A tanulmányok azt mutatják, hogy a megnövekedett természetes sejtaktivitás több mint 30 napig is kitarthat egy-egy erdőbe tett kirándulásunk után. Mindez arra utal, hogy akár csak havi egyszeri erdőben tartózkodás lehetővé teszi számunkra, hogy magasabb szintű természetes ölősejt aktivitást tartsunk fenn szervezetünkben. A fitoncidek egyéb előnyei közé tartozik a rákellenes fehérjék mértékének emelkedése, valamint a vérnyomás, a pulzusszám csökkentése. A stresszhormonok, a szorongás, a depresszió, a düh, a fáradtság és a zavartság mérséklése. Ráadásul növeli az életerőt. Az örökzöld erdők a legjobb fitoncid-termelők, a fenyő, a cédrus, a lucfenyő bocsátja ki a legmagasabb mértékben. Tegyünk erdei sétákat, élvezzük a bennünket körülvevő látnivalókat, hangokat és szagokat, illatokat. Pihenjünk meg egy kicsit egy nagy tölgyfa árnyékában, vagy üljünk le és élvezzük a napot. Vegyünk néhány mély lélegzetet, és érezzük, hogy a körülöttünk lévő stressz eloszlik. (Forrás: biove.hu) A Hegyek Napja 2002 a „Hegyek Nemzetközi Éve” volt. Ezt követően 2003-tól az ENSZ december 11-ét a Hegyek Nemzetközi Napjának nyilvánította azzal a céllal, hogy felhívja tagországainak figyelmét a hegyvidékek, magasföldek jelentőségére, és hangsúlyozza a megkerülhetet-lenségét annak a feladatnak, hogy felmérjük országainkban a hegyvidékek adta lehetőségeket és korlátokat, és hogy ráirányítsa a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2016-ban csatlakozott Hegyek Napja programhoz, azóta minden évben december 11-én (vagy ha ez a nap mukanapra esik, akkor az ahhoz legközelebb eső hétvégén) a Jakab-hegyen emlékezünk meg e jeles napról. Sajnos tavaly a járványügyi korlátozások miatt elmaradt a rendezvény, de idén bízunk benne, hogy nem lesz akadálya a megrendezésének. Mivel december 11 -e, szombat ez évben munkanap, így december 12-én, vasárnap várjuk a természetjárókat 10 és 12 óra között a Jakab-hegyen, az esőháznál, ahol egy, a magyarországi hegyekkel kapcsolatos kérdéssort is meg lehet válaszolni. A legjobb megoldókat szövetségünk februári küldöttgyűlésen jutalmazzuk. Valamennyi túrázó, aki a Hegyek Napja alkalmából felkeresi a Jakab-hegyet, egy - erre az alkalomra készítetett - kitűzőt kap ajándékba. Akinek pedig egy kis szalonnasütésre támadna kedve: az érkezőket „friss parázs” fogja várni! Ez évi mottónk: „Ha ma nem volt rá lehetőséged, holnap menj hegyek közé, kirándulj egyet, közben gondolj arra, mennyire szerencsés vagy amiatt, hogy lehetőséged van megtenni ezt. Örülj a hegynek!” Szeretettel várunk minden természetjárót és érdeklődőt a Jakab-hegyen december 12-én! Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége „Barangolások a Mecsekben” — a Természetbarátok Klubja évzáró túrája Kedves Természetbarát Társaim! 2021. december 18-án, szombaton a Természetbarátok Klubjának idei évzáró programjára, a Kelet-Mecsekbe egy kellemes túrára és a Gyopár kulcsosházba, batyunkban hozott finomságok falatozásával egybekötött közös beszélgetésre hívlak benneteket. A kulcsosházban Varga Jenő kollégám vár majd minket sok szeretettel, meleggel és forró teával. Aki teheti, hozzon a batyujában szendvicsei mellé pogácsát, sütit, esetleg egyéb nyalánkságot, butykosában „hegylevét”. Kérlek, hozzátok magatokkal e napra kedvenc bögréteket is. Bízom benne, hogy a közösen eltöltött idő - hasonlóan az előző évekhez -jó beszélgetésekkel ajándékoz majd meg bennünket. Amennyiben nem az utolsó pillanatban derül ki, hogy velünk tartasz a túrán, kérlek, a részvételedet december 12-ig jelezd nekem, hogy a busztársaság felé továbbítani tudjam a létszámot (® 20/340-4184, email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). A túra útvonala: Hosszúhetény - zöld négyzet, majd kék négyzet útvonalon a Gyopár kulcsosházhoz - Zobákpuszta (6 km, szintemelkedés: 160 m). Találkozás: 8.30-8.45 között, a pécsi távolsági autóbusz-állomás várócsarnokában (az autóbusz 9 órakor indul). Várható hazaindulás: 12.26-kor Zobákpusztáról a Pécsre induló autóbusszal (az időpont tájékoztató jellegű). Scheitler Adrienn ***** HÍREK ■ Erdőlátogatási korlátozások a téli társas vadászatok idején 2021. december 31-ig a Mecsekerdő Zrt. vadászterületein: - Kelet-Mecsek: december 8., 11-12., 17-18., 21-22. - Nyugat-Mecsek: december 17-18. A társas vadászatok szervezése igen nagy körültekintést és komoly előkészületeket igényel, a vadászatok pontos helyszíne az időjárási körülmények függvényében az utolsó pillanatig változhat, így azokat erdőrészlet szintjén nem lehetséges előre elhatárolni. Az érintett területekre vezető főbb erdei- és turista utak mentén a vadászatra jogosult figyelmeztető táblákat helyez ki. Felújították a síházat a Misinán: felújították, korszerűsítették és bővítették a PVSK misinai síházát. A felújítás eredményeként a síház a jövőben a téli szezonon kívüli turisztikai, oktatási célokat is szolgálhat, a fejlesztésnek köszönhetően gyermektáborok és napközi jellegű programok helyszíneként, valamint erdei szálláshelyeként (turistaház) is üzemelhet. (Forrás: Pécsi Újság) Rendezvények ♦ december 12., vasárnap: A Hegyek Napja. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Helyszín: Jakab-hegy, időpont: 10.00 - 12.00. A részletes kiírást lásd fentebb! Információ: Schóber József (® 20/437-8314). ♦ december 14., kedd: Örökségünk - délutáni diskurzus. A „Hétdombosok” 2021-es éve. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.), időpont: 17.30. Információ: Őri Zsuzsanna (® 20/376-6437). ♦ december 19., vasárnap: „Dombay-tó” teljesítménytúrák (Maraton, 35, 30, 25, 15 km). R.: Közös Nevező Alapítvány, Mecseki Mátrix Csoport. Rajt: Dombay-tó északi partja, 6.00-8.00 (Maraton, 35, 30, 25 km), 8.00-9.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 2000 Ft (Maraton, 35, 30, 25 km), 1500 Ft (15 km). Az összes távon kötelező az előnevezés, határidő: 2021.12.18-án 20.00 óra! A túrák és az előzetes nevezés részleteit lásd a Teljesítménytúrázók Társasága honlapján! További információ: Kövecs Ferenc (® 70/704-4057, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ♦ január 4., kedd: Természetbarátok Klubja. Új év - januári népszokások, hiedelmek - Scheitler Adrienn előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn (® 20/340-4184). NYÍLT TÚRÁK ► december 18., szombat: „Barangolások a Mecsekben” - A Természetbarátok Klub- jának év végi túrája kulcsosházi beszélgetéssel. A részletes kiírást lásd fentebb! Információ: Scheitler Adrienn (® 20/340-4184). ► december 29., szerda: „Téli Tenkes”. Útvonal: Máriagyűd, Templom tér - Siklós (14 km, szintemelkedés: 213 m). Találkozás: 10.00 órakor Máriagyűdön a Templom téren (a találkozási helyre Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 8.15-kor, vagy 8.45-kor induló siklósi busszal a máriagyűdi elágazásig utazva, majd onnét 3,5 km-t gyalogolva lehet eljutni). Túravezető: Tollas Tibor (® 30/956-1695). ► december 31., péntek: „Koccintó túra”. Útvonal: Árpádtető - Fehérkúti kh. - Rábay-fa - Tubes - Misina-tető - Tettye (12,5 km, szintemelkedés: 296 m). Találkozás 9.15-kor az árpádtetői buszfordulóban (a találkozási hely elérhető az Uránvárosból 8.37-kor induló 4-es busszal, amelyre a Főpályaudvaron 8.47-kor, az Árkádnál 9.52-kor, a Mohácsi útnál 9.00-kor, a Budai vámnál 9.05-kor lehet felszállni). Túravezető: Nagy Balázs (® 20/976-5582). ► január 1., szombat: „Pezsgőbontás a Jakab-hegyen”. Útvonal: Éger-völgy - Patacsi-mező - Jakab-hegy - Éger-völgy (10,1 km, szintemelkedés: 370 m). Találkozás: 9.45-kor a Teca Mama Vendéglő előtt (elérhető „Ürög felső” autóbusz megállóból; a 23Y jelzésű autóbusz a Fagyöngy utcából 8.54-kor indul, 9.14-kor az Árkádnál, 9.27-kor Uránvárosban lehet felszállni rá. „Ürög felső” megállóba érkezik 9.34-kor, onnan 500 m a vendéglő). Túravezető: Becze László (® 30/172-2821) ► január 2., vasárnap: „A Zengőn át”. Útvonal: Hosszúhetény - Püspökszentlászló - Zengő nyereg - Pécsvárad (11,7 km, szintemelkedés: 360 m). Találkozás 8.50-kor a pécsi autóbusz-állomás 11 -es kocsiállásnál (a busz Hosszúheténybe 9 órakor indul). Túravezető: Becze László (® 30/172-2821) A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással (A túrákról információ kérhető: Őri Zsuzsanna @ 20/376-6437) ► december 11., szombat: X. Szent Borbála Emléktúra (a „Jó szerencsét!” Bányász Emléktúra 15 és 8 km-es útvonalán). Találkozó: 8.45-kor Komlón, a múzeum parkjában Túravezetők: Gáll László és Őri Zsuzsanna. ► december 19., vasárnap: „Tél a kerékpárúton”. Útvonal: Magyarszék - Mecsekpö-löske - Mecsekjánosi - Komló (11 km, szintemelkedés nincs). Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► december 21., kedd: Túra az egészségünkért! - Tél a Gadányi-tavaknál (Szilvás, SPAR - Gadányi-tavak). Indulás: 9.00-kor a SPAR-tól. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► január 2., vasárnap: Újév-köszöntő pezsgős túra. Útvonal: Kárász - Vörösfenyő kulcsosház - Kárász (11 km, szintemelkedés: 210 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Sashalmi Lajosné, Ági. ► január 4., kedd: Túra az egészségünkért! - Téli Csurgó. Útvonal: Zobákpuszta -Csurgó - Zobákpuszta. Indulás: a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. DDNPI rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programjairól részletes információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. • december 9., csütörtök: Madarak védelme a ház körül: téli madáretetés. A program lehetőséget biztosít arra, hogy a madáretetők téli vendégeinek életébe bepillantást nyerjünk. A résztvevők megtudhatják, milyen táplálékkel szabad etetni a télen itt maradt kismadarakat, valamint a résztvevők újrahasznosított anyagokból saját etetőt is készíthetnek. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ (Tettye tér 8.), időpont: 10 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. A programra előzetes jelentkezés szükséges (® 70/374-0295)! Békés, boldog karácsonyi ünnepeket és szép túrákban, élményekben gazdag új esztendőt kívánunk valamennyi természetbarát társunknak! Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu