7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

& & 288. szám 2021. április Egy kicsit a Jakab-hegyről és környékéről Sokan járják kedvenc hegyemet, hegyünket főleg most, a pandémiás helyzetben. Sajnos sokan olyanok is, akik nem tudják, vagy nem akarják megérteni, hogy a túrázásnak van egy kultúrája, amibe az erdőben maradó sok szemét nem fér bele! A március 15-i ünnepi hosszú hétvégén újra sokan voltak a Jakab-hegyen a romok és az esőbeállóként is működő új templom környékén. Ez kedden meglátszott a szemétnél, valamint az épület és a romok körül. Most is a papírzsebkendők nyerték a „szemetelő versenyt”, mert a legeldugottabb sarokban is lehetett találni belőlük. Az üvegek beelőzték a sörös dobozokat, feljöttek a második helyre... A szemét lehet, hogy csak az én vesszőparipám? Aki otthonára fizeti a szemétdíjat, az miért az erdőben hagyja a sajátját? Az építési területen „vándoroltak” a zsaluzó táblák és egyéb ülésre használható deszkák. Pedig most már vannak padok is. A romok között szokásos tűzrakások, a kút még mindig a szemetes. Szóval zajlik az élet a Nyugat-Mecsek talán legszebb helyén. Az új templom felújításáról pár szót. A toronyépületre már ráfért egy nagyobb renoválás. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság pályázati segítséggel újítja fel az épületet. A tető új héjazatot kapott, alatta bivakszállás lesz kialakítva. A tűzrakók is újra lettek építve, mellettük padok, asztalok. Külön még az épületben és mellette is lesznek pihenő padok. A torony teteje teljesen új „sapkát” kap. Most már egyre kevesebb munka van vissza. Ami nekünk, túrázóknak lényeges, hogy szép, használható épületet kapunk, amikor elkészül. Csak vigyázni kellene majd rá! Kicsit lejjebb is működésbe lépett szokásos rongálónk. A Patacsi-mezőn most három napot bírt a kéktúra pecsétlenyomat. Erről annyit, hogy évek óta folyik ez a „játék” . Kirakjuk a pecsétet, de pár nap múlva a gumilenyomat eltűnik! Ez a szándékos rongálás sajnos azoknak fáj leginkább, akik messzebbről jönnek, hogy járják a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát. Bízom benne, hogy hamarosan sikerül találkozni ezzel a „gumigyűjtővel”. Éger-völgyben az erdészet kijavította a kék kereszt jelzésű úton a hidat. Most másik két deszkája adta meg magát. Murphy törvénye alapján, amit együtt csináltak, az - ha nem is egyszerre, de - közel egy időben megy tönkre. Itt az a folytonosság, hogy folyamatosan veszélyes a híd. Szerencsére már nem várható akkora hó, hogy eltakarja a lyukakat és valaki a lábát törje! De vannak szép dolgok is a környéken. Sorra bújnak elő a virágok, és ha kacsákat látunk a Jakab-hegyi kis tóban, az is mindig öröm a léleknek! Hangos a tavaszi erdő a „fadoktorok” kopácsolásától, de ezt jobban el tudjuk viselni, mint a láncfűrész hangját. A későn jött hó is nagyon szép látvány volt csütörtökön. A jóból ki ne maradjon, kezd illat lenni az erdőben, szépen fejlődik a medvehagyma! Sok szép túrát kedvenc hegyemen, hegyünkön! Vigyázzunk rá, hogy az utánunk jövő nemzedék is megtalálhassa benne az a sok szépet, ami nekünk örömet okozott! atiKA A kelet-mecseki erdők megtisztítása A Hosszúhetényi Turista Egyesület ebben az évben is megszervezte a már hat éve hagyományosnak mondható szemétgyűjtő akcióját a Kelet-Mecsekben. A program sikerét jól mutatja, hogy évről évre egyre többen csatlakoznak és érzik fontosnak a turistautak és erdők megtisztítását. Idén közel száz résztvevője volt az eseménynek, akik több mint 100 km-t tisztítottak meg. A szemétszedéskor összegyűlt több köbméternyi hulladékot a Hosszúhetényi Önkormányzat segítségével szállították el. A március 6-i eseményre - melyet mindenképpen az erdei vegetáció megindulása előtt kellett lebonyolítani - a járványügyi intézkedések betartásával került sor: a regisztrációnál kötelező volt a távolságtartás, a maszkviselés és a kézfertőtlenítés is, majd a szemétszedők 5-8 fős csoportokban indultak el a különböző úti célok felé az erdőben. Az szemétgyűjtésben a lelkes természetjárókon kívül részt vettek a hosszúhetényi 682. sz. Vácz Jenő Cserkészcsapat tagjai, a komlói Nagy László Gimnázium diákjai és több civil szervezet is. A turistaegyesület jövőbeni céljai közt ezzel összhangban a civil közösségek együttműködésének szorosabbra fűzése is szerepel, például a Hosszúheté-nyi Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel, illetve a Hosszúhetényi Nagycsaládos Egyesülettel is. A fiatalabb korosztályok bevonásával azt próbálja elérni az egyesület, hogy a gyerekek környezettudatosan nőjenek fel, ne szemeteljenek, és mutassanak példát társaiknak is. A legfiatalabb szemétgyűjtők lelkesedését csak fokozta a regisztrációkor kapott ellátmány és apró ajándék is. Minden résztvevő számára biztosított az egyesület kesztyűket és zsákokat is, a Magyar Falu Program támogatásával. A jó hangulatot a szép környezetben és a friss levegőn eltöltött idő, a jól végzett munka és a jótett után érzett elégedettség biztosította. Folkmann Judit (HOTE) Huszonöt évesek a Mecsekerdő erdei iskolái Negyed évszázada zajlik a környezeti nevelés a Mecsekerdő Zrt. erdei iskoláiban, ennek alkalmából az online oktatásban is felhasználható izgalmas játékokat és ismeretterjesztő sorozatokat készít, valamint közös emlékgyűjtésre hív a baranyai erdőgazdaság. A jubileumi évben kezdődik a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola nagyszabású fejlesztése is. A Mecsekerdő 1996 tavaszán az állami erdőgazdaságok sorában az elsők között hozta létre erdei iskoláit - március 16-án nyitotta meg kapuit a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola a Mecsekben, majd ezt követően a Kikerics Erdészeti Erdei Iskola a Zselicben. „Célunk, hogy erdei iskoláink valódi természetismereti központként működjenek, vagyis az idelátogatók korosztálytól függetlenül megismerkedhessenek az erdők mindennapi életünkben betöltött szerepével. Erdei iskolai programjaink képzett erdőpedagógusok vezetésével, gyakorló erdészek közreműködésével a fenntarthatóságra nevelnek, amelynek mintáját a szakembereink által folytatott gazdálkodás adja” - mondta a jubileum alkalmából Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója. A több szakmai szervezet minősítésével is rendelkező erdészeti erdei iskolák három helyszínen zajló erdőpedagógiai programjain évente több ezren vesznek részt. A témanapos és a bentlakásos foglalkozásokon óvodásokat, valamint általános- és középiskolásokat fogadnak, de a nyári táborokban és a túrákhoz, rendezvényekhez kapcsolódó foglalkozásokon széles körben érik el a természet iránt érdeklődőket is. A Mókus Suli Sás-völgyben található egysége, az Erdő Háza önfenntartható ökoházként működik, nem véletlenül nyerte el 2017-ben a fenntarthatóság és az energiahatékonyság egyik legrangosabb nemzetközi elismerését, az Energy Globe díjat. Az itt alkalmazott környezetbarát megoldások, alternatív energiaforrások használatát a gyakorlatban is be tudják mutatni a csoportok és szállóvendégek számára. „Erdei iskolai programunkban az erdő- és élménypedagógia módszereivel, kooperatív technikák alkalmazásával, természetismereti játékokon keresztül ismertetjük meg az erdőt, mégpedig a résztvevők életkori sajátosságaihoz igazodva, és mindig előtérbe helyezzük az önálló tapasztalatszerzést” - mutatta be az erdőpedagógia alapelveit Scheitler Adrienn, a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola vezetője. „Nevelőmunkánk során a környezettudatos gondolkodás és magatartás fejlesztésén kívül nagy hangsúlyt helyezünk a szociális kompetenciák fejlesztésére is. A közösség építésének nagyon jó lehetősége például az esti tábortűz gyújtás vagy a természetben, térerő nélküli helyen közösen megoldandó játékos feladat. Célunk, hogy kibővítsük és a személyes tapasztalatokon keresztül megerősítsük a diákok meglévő tudását, miközben kialakítjuk bennük a környezettudatos magatartás és a fenntartható életmód iránti igényt.” Az erdei iskolák jubileumi évének megünneplésére a Mecsekerdő több programelemmel is készül, amelyeket a járványhelyzethez igazítanak. Március 22-én iskolásoknak és kisgyerekes családoknak szánt online természetismereti sorozatot indítanak 25 év -25 erdei kincs címmel. A hetente megjelenő kis videókhoz és letölthető feladatlapokhoz egy nyereményjáték is társul az erdőgazdaság közösségi média oldalán. Amint a járványhelyzet engedi, jelvényszerző túrasorozatot is terveznek: a 25 év - 25 erdei kilométer szakaszait a Mecsekerdő meghirdetett nyílt túráit teljesítve lehet majd ösz-szegyűjteni. Mindemellett az erdei iskolai emlékek közös összegyűjtésére buzdítanak: az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre vagy a Mecsekerdő facebook oldalára küldött üzenetekben egész évben várják a fényképeket, videofelvételeket vagy akár relikviák felajánlását mindazoktól, akik korábban már részt vettek a Mókus Suli vagy a Kikerics erdei iskola programjain. A jubileumi évben kezdődik a Mókus Suli nagyszabású fejlesztése. Az erdei iskola a napokban ideiglenesen átköltözik a szomszédos Mecsextrém Parkba, mivel az árpádtetői iskolaépület helyén két éven belül egy új funkciókkal teli természetismereti oktató- és látogatóközpont épül. Az INTERREG horvát-magyar kooperációs program keretében megvalósuló Mecsek Discovery Center közel ötszáz négyzetméteres, kétszintes új épületében az erdei iskola oktatótermei mellett egy tematikus kiállítótér létesül, és megújul a környezetében futó Mókus tanösvény is. „A környezeti nevelés infrastruktúrájának fejlesztésével kiemelt célunk, hogy 21. századi színvonalon folyamatos lehetőséget kínáljunk a térség természeti értékeinek megismerésére, hiszen erdő, fenntartható gondolkodás nélkül nincs jövő” - összegezte a jubileumi év alapgondolatát Ripszám István vezérigazgató. Forrás: Mecsekerdő Természetismereti látogatóközpont Árpádtetőn — segítsük a megvalósítását! Kedves Természetbarát Társak! A Mecsekerdő Zrt. elkötelezett és tevékeny részese a térség turisztikai fejlesztésének. 2020-2022 között az EAGLE nevet viselő horvát-magyar projekt keretében infrastrukturális fejlesztések, turisztikai és ismeretterjesztő szolgáltatások jelentős bővülése várható a Dráva mindkét oldalán. Pécs-Árpádtetőn a Mecsextrém erdei kalandpark szomszédságában működő Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola helyén hamarosan egy új funkciókkal teli természetismereti látogatóközpont, a Mecsek Discovery Center várja majd a felfedezésre kész érdeklődőket. A közel ötszáz négyzetméteres, kétszintes új épület a fenntarthatóság jegyében közel nulla energiaigényű létesítményként épül. Turisztikai szempontból a létesítmény legfontosabb része az a 140 négyzetméteres tematikus kiállítás lesz, ahol a Mecsek és a hozzá kapcsolódó természetismereti, természetvédelmi, turistatörténeti, kultúrtörténeti (mecseki mondák), és ipartörténeti (a mecseki szén- és uránbányászat, az erdei üveghuták) érdekességeit szeretnénk komplex módon, interaktív eszközök és játékok segítségével bemutatni az idelátogatók számára. A kiállítás egyik meghatározó eleme lesz a mecseki szervezett természetjárás történetének méltó bemutatása. A kiállítótérben megelevenedik a Betyár-tanya, ahová belépve a látogatók ízelítőt kaphatnak egy turistaház hangulatából, felszereltségéről. A látogatók tablók, interaktív játékok valamint multimédiás élményterminál segítségével ismerkedhetnek majd a szervezett természetjárás történetével, a jelvényszerző túramozgalmakkal, turistajelzésekkel, de nyomába eredhetnek a Mecseki Gyógyitóka titkának is. Terveink szerint a kiállítótérben helyet kap majd egy digitális terepasztal is, ahol a Mecsek kilátóit, kulcsosházait, a legjelentősebb forrásokat, a területet érintő legfontosabb túraútvonalakat (OKK, Dél-dunántúli Pirostúra, Mecseki Zöldtúra) mutatjuk majd be, de a nagyképernyős terminál lehetőséget nyújt egy TV-toronyból történő körbetekintésre is. Mindezek megvalósításához a segítségetek szeretném, szeretnénk kérni! Amennyiben van olyan, a mecseki turistaság történetéhez kapcsolódó relikviátok (pl. régi túrabot, hátizsák, ételtároló doboz, jelvények ...), fotódokumentációtok, ami hozzájárulhatna a kiállítási anyag színvonalas és eredethű megjelenítéséhez és ezt megosztanátok velünk, azt örömmel fogadnánk. Akár oly módon, hogy másolatot készítünk róla, akár oly módon, hogy elhelyezzük a kiállításba, természetesen feltüntetve az adományozó tulajdonos nevét. Segítő együttműködéseteket előre is köszönöm! Természetbarát üdvözlettel: Scheitler A drienn túra- és erdei iskola vezető, a kiállítás egyik tervezője és megvalósítási koordinátora (Elérhetőségeim: M20/340-4184; 30/663-0924, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) Megújult a kéktúra weboldala A Magyar Természetjáró Szövetség, mint a kéktúrák koordinátora és a túramozgalom védjegyének birtokosa örömmel tájékoztatja a hazai természetjáró közösséget, hogy a kektura.hu weboldala teljesen megújult. Minden operációs rendszeren, asztali és mobil eszközökről egyaránt elérhető honlap dinamikus tartalmaival növeli a felhasználói élményeket és kiszolgálja a fiatalabb generáció informatikai igényét is. A letisztult dizájn átlátható képet nyújt a legismertebb, már-már legendás Országos Kéktúráról, a másodikként létrejött Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúráról és a legfiatalabbról, az Alföldi Kéktúráról. A három kéktúra alkotta Országos Kékkör és az Országos Kéktúra útvonalán teljesíthető Gyermekkéktúra információi is ezen az oldalon jelennek meg. Az egyes kéktúrák szakaszainál megtaláljuk a leírások, fotók mellett azok legfrissebb távolság adatát, átlagos teljesítési idejét, szintgörbéjét, a GPX fájlként letölthető útvonalát és a bélyegzőhelyek listáját magyar és angol nyelven. Az Országos Kéktúra teljes leírása angol, német és szlovák nyelven is elérhető. A megújult kektura.hu a publikus teljesítők immár kereshető adatbázisán kívül minden olyan hasznos tudnivalót és praktikus információt tartalmaz, amire a túrázáskor szükségünk lehet. Ilyenek például az aktuális erdőlátogatási korlátozások és lezárások, heti rendszerességgel a kéktúrás hírek és változások, a kéktúraszakaszok mentén található szálláshelyek és látnivalók, tömegközlekedési kapcsolatok, a parkolás lehetőségei, biztonsági előírások, valamint a felszerelésre vonatkozó hasznos tanácsok. Az oldalon izgalmas tippek, hasznos tudnivalók és további érdekességek is találhatóak a kéktúrákról. A Kéktúra a Nemzeti Értéktár része, ezért a honlap nem tartalmaz kereskedelmi reklámokat, kizárólag a hazai természetjárókat segítő és túrázásukat megkönnyítő tudásátadásra használja a szövetség. A kektura.hu szerkesztője a kéktúrák hazai működtetője, a Magyar Természetjáró Szövetség, így ez az oldal az egyetlen hiteles kiindulópont és információs bázis, amely az évente több tízezres, a kéket bejárni tervező természetjáró számára nyújt mindig biztos támpontot. MTSZ Országos Központ Búbos cinegék a Nyugat-Mecsekben Tíz évvel ezelőtt, egy őszi terepbejárás alkalmával a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet egy eldugott szegletében kollégánk búbos cinegéket figyelt meg (maximális megfigyelt egyedszám 8 példány). A néhány hektáros, telepített lucfenyvesben a madarak jelenléte a következő tél folyamán állandónak bizonyult. A helyszínen, a következő téli hónapokban sikerült számos megfigyelést végezni a fajjal kapcsolatban, melynek előfordulása a térségben addig meglehetősen ritkának számított. A búbos cinegék stabil jelenléte adta az ötletet, hogy kollégánk a fenyvesbe odútelepet létesítsen, azzal a céllal, hogy bizonyítsa a faj költését. Az odútelep sikerrel járt. A következő 4 évben háromszor is sikerült dokumentálni a búbos cinege költését a mesterséges fészekodúkban, ez által bizonyítva először baranyai költését. A búbos cinege monitoring az erdőben azóta is folyik, változó egyedszámban jelenlétük folyamatosnak mondható. Így volt ez a legutóbbi tél folyamán is. A kis fenyvesben más cinegék és királykák között rendre feltűnt 2-3 példány, megtöltve az erdőt kedves hangjukkal. A búbos cinege (Parus cristatus) Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 25.000 Ft. Völgyi Sándor (DDNP) HÍREK ■ Természetjáró túrák, rendezvények: a járványügyi korlátozások miatt a rendezvények - bizonytalan ideig - továbbra is szünetelnek. A korlátozó rendelkezések feloldását, és a rendezvények újbóli indulását honlapunkon jelezzük. ■ Turista útjelzések felújítása: ez évben is folytatjuk az útjelzések felújítását, a Magyar Természetjáró Szövetség támogatásával. A Dráva TSE, a Dél-Zselic TK, a HOTE és a POEÜ jelzésfestői előzetesen mintegy 100 km-en tervezik a felújításokat megyénk turistaútjain. ■ Megújult turistautak Máriakéménd környékén: 2021 márciusában két útvonalon is megújultak a turistautak jelzései a Baranyai-dombságban, Máriakéménd környékén. Újrafestésre került 2 km hosszan a kék „körtúra” útvonala Máriakéménd, Nagyboldogasszony kegytemplom - Fűrész-kereszt - Máriakéménd, Z sáv elágazás útvonalon, valamint 2,2 km hosszan a sárga háromszög jelzés a Liptódpusztai-völgy - Péter-sarok (löszbe települt homokkő hasadék) - Kéméndi-tető útvonalon. A munkálatokat Biki Endre Gábor végezte a Máriakéméndi Önkormányzat támogatásával. ■ Kéktúra honlap: 2021. március 26-án elindult a kéktúra megújult honlapja (az ezzel kapcsolatos írást lásd fentebb!). A továbbiakban a kéktúra (Országos Kékkör) útvonalával kapcsolatos friss információk (nyomvonal-változásokról, bélyegzőáthelyezésekről, gumilenyomat pótlásokról és cserékről stb.) a honlap Figyelmeztetések aloldalán olvashatók. ■ MTSZ kitüntetések: ez évben is április 30-ig lehet elküldeni a Magyar Természetjáró Szövetség kitüntetéseire a javaslatokat (a kitüntetéseket szeptember 18-án Dobogókőn, a Természetjárók Napja ünnepségen adják át). A kitüntetési javaslatokat továbbra is két MTSZ tagszervezetnek együttesen kell felterjeszteni, postán vagy elektronikus úton. A javaslatok benyújtásának részletei az MTSZ honlapján (mtsz.org) olvashatók. Rendezvények május 4., kedd: Természetbarátok Klubja. Magyar Camino - Budapesttől Lé-bényig. Ignátkó Imre előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn (® 20/340-4184). (A rendezvény csak a járványügyi korlátozások feloldása esetén lesz megtartva!) NYÍLT TÚRÁK A nyílt túrákat csak a járványügyi korlátozások feloldása esetén tartjuk meg! ► április 10.,szombat: „Tavasz a tavaknál”. Útvonal: Mecsekpölöske - Horgásztó - Újhegy - Sikonda, horgásztavak - Kaposvári út (11 km, szintemelkedés: 150 m). Mecsek-pölöskére, a túra kiinduló pontjára Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 7-es kocsiállásáról 7.30-kor induló komlói buszjárattal, majd Komlóról tovább a 8.15-ös dombóvári busszal lehet eljutni. Túravezető: Őri Zsuzsanna /Hétdomb TE/(S 20/376-6437). ► április 11., vasárnap: „Mecseki Zöldtúra másképp - GeoGo IV.”. Útvonal: Mecsekná-dasd, Szent István-kápolna - Stein-malom - Réka-vár - Ötös úti kunyhó - Hárs-tető -Pusztabánya - Kis-tóti-völgy - Hosszúhetény (15,5km, szintemelkedés: 380 m). Találkozás: 9.45-kor Mecseknádasdon, a Szent István kápolnánál (a találkozási hely elérhető Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 9.00-kor Bonyhádra induló autóbusszal). Túravezető: Markesz István /Vándormadár/ (S 20/772-0330). ► április 17.,szombat: „Mecseki Zöldtúra másképp - GeoGo V. Orfűtől Sikondáig”. Útvonal: Orfű, Mecsek Háza - Szakadás - Lóri kulcsosház - Vágotpuszta - Malom-erdő -Csík-gödör - Sikonda, Természetbarátok Háza - Sikondai tavak - Sikondai elágazás (12 km, szintemelkedés: 340 m). Találkozás: 7.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 23-as kocsiállásnál (az autóbusz 7.30-kor indul). Érkezés: Orfű, Szent Márton templomhoz 8.04-kor. Túravezető: Héjjas Péter (S 20/922-5984). ► április 18.,vasárnap: „Dombok, völgyek között”. Útvonal: Pécsudvard - Egerág - Szőkéd - Németi - Szalánta (15 km, szintemelkedés: 190 m). Találkozás a pécsi vasútállomáson 8.20-kor (a vonat 8.36-kor indul). Túravezető: Várnainé Meng Hajnalka /Dráva TSE/ (S 30/322-0432). ► április 24. szombat: „Túra a csúcs körül”. Útvonal: Hosszúhetény - Püspökszentlászló -Zengő kilátó - Bazsarózsa tanösvény - Dombay-tó (13 km, szintemelkedés: 581 m). Találkozás: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 11-es kocsiállásnál (az autóbusz 9.00-kor indul). Túravezető: Földes Béla /Pécs Városi TB/(S 30/232-5528). ► április 25., vasárnap: „Ormánsági turistautakon - a jubileum jegyében 1.”. Útvonal: Vajszló - Cser-erdő - Baranyahidvég - Sámod - Adorjás - Kórósi elágazás (15 km, szintemelkedés: elhanyagolható). Találkozás: 7.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 15-ös kocsiállásnál, a harkányi autóbusznál (az autóbusz 7.30-kor indul). Várható visszaérkezés: 17.45-kor. Túravezető: Gida Tibor /Dráva TSE/(S 20/989-1853). ► május 1., szombat: „Titkos ösvényeken”. Útvonal: Dombay-tó - Ruzsoma - Arany-hegy - Monyoródi-völgy - Nagy-mező - Hosszúhetény (12 km, szintemelkedés: 150 m). Találkozás: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásánál, a bonyhádi busznál (az autóbusz 9.00-kor indul). Túravezető: Tóth Klára (S 20/527-8913). Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (762l Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu