2018. október 262. szám
BARANYAI KITÜNTETETTEK A TERMÉSZETJÁRÓK NAPJÁN Idén is hagyományosan szeptember harmadik szombatján (szeptember 22-én) tartotta a Magyar Természetjáró Szövetség a Természetjárók Napja ünnepi rendezvényt Dobogókőn, amelyen az MTSZ kitüntetéseit is átadták. Ez évben is voltak baranyai természetjárók a kitüntetettek között: A természetjárás fejlesztése érdekében hosszú éveken át kifejtett tevékenységéért Baumann József (Mecsek Egyesület) „A természetjárás fejlesztéséért ezüst fokozat”, Tóth Klára (Mecsek Egyesület, BMTSZ elnöke) „A természetjárás fejlesztéséért bronz fokozat”, kimagasló ifjúsági (utánpótlás) nevelési tevékenységért Földesiné Kövi Ildikó (Mecsek Egyesület) „Gábor Ignác Emlékérem” kitüntetésben részesült. A kitüntetésekhez ezúton is gratulálunk! * * * Dunántúli megyék természetbarát vezetőinek találkozója Vendégeink voltak a dunántúli megyék természetbarát vezetői. A 2018. augusztus 24-26 között megrendezett találkozó helyszíne Mohács és térsége volt, horvátországi kirándulással. A találkozón minden dunántúli megye képviseltette magát, és Budapest (BTSSZ) képviselői is jelen voltak. Az MTSZ vezetősége részéről Szőke Viktor (és családja) a találkozó minden programján velünk volt. A péntek délutáni érkezés után a szállásról mindjárt Nagy Kálmán helyi lokálpatrióta, lelkes, önkéntes idegenvezetőnk kíséretében indultunk a központba, ahol először a mo-hácsi csata emlékére épült Fogadalmi templom nevezetességeit tekintettük meg. A városházán Kovácsné Bodor Erika alpolgármester köszöntötte a találkozó résztvevőit, majd rövid áttekintést adott a város turisztikai helyzetéről, az év során rendezett hagyományőrző programokról (busójárás, babfőző fesztivál, tamburafesztivál, jánoskázás, aratóünnep, szüreti és borfesztivál stb.). Rövid sétát tettünk a belvárosban és a Duna-parton. A busó udvar megtekintése után autóbuszra szálltunk, hogy a környék egyik fő nevezetességét, a Szent Miklós vízimalmot is megismerjük. Bugarszki Norbert, a vízimalom „életre keltője” nagy lelkesedéssel mesélte a felújítás történetét, majd a bátrabbak kipróbálhatták az újonnan épült taposómalmot is. Közben az agyagfazekakban rotyogott a sokác babnak nevezett finomság, ami az érkezésünkkor elfogyasztott kemencés lepény falatkák után éppen jókor került a malomban megterített asztalokra. A házigazda a vacsora alatt is szóval tartott bennünket. Színes előadásában megismerhettük azt a hatalmas munkát, amelyet ő és családja, valamint barátai, támogatói végeztek, hogy a romhalmazból felújítsák a Csele-patak egyetlen, működésre kész vízimalmát. Szívesen hallgattuk volna még tovább is ízes beszédét, de a másnapi hosszú program miatt 9 óra után a szállásunkra indultunk. A szombat reggel a kölkedi Fehérgólya Múzeum udvarán talált bennünket. A Duna-Dráva Nemzeti Park által fenntartott bemutatóhely nagyon változatos módon mutatja be a gólyák életét, vándorútjait, sajátosságait. Az udvaron lépegető, földközeli fészkében közelről is megcsodálható gólya pedig igazi élményt nyújtott. Születési rendellenessége miatt még sosem repült el melegebb vidékre, így – a falusiak gondoskodása mellett – télen-nyáron megörvendeztetheti a múzeum látogatóit. A határátkelés (Udvar) után Eszéknek vettük az irányt. Az autóbuszon – és egész nap – Varga György volt segítségünkre, aki a terepen otthonosan mozgott, régi jó kapcsolatai révén megkönnyítette a szervezők munkáját. Eszéken sétáltunk a vár vaskos épületei között, a szépen kiépített Dráva-parton, a főutcán, megtekintettük az eszéki „katedrálist”, a Szent Péter-Pál plébániatemplomot is. Rövid időre elvegyültünk a piac forgatagában is. A tökösi kastély parkjában sétálva az évszázados fák alatt emlegettük, hogy ki mindenki volt a kastély tulajdonosa, vendége, Habsburg Frigyestől Josip Broz Tito-ig. A parkban lévő Pápai Áldás Kápolnában megtekinthettük azt a fából készült könyvet, amelybe a szentatya életrajzának egy részét vésték bele, s amely könyvet eszéki látogatásakor 2003-ban II. János Pál pápa meg is szentelte. Ebédre a hajókázás előtt pljeskavicát fogyasztottunk, amely a délvidékiek kedvence a húspogácsával, ízletes paprikakrémmel, vöröshagymával. A hajó 13 órakor indult velünk a csatornán, amely a Duna és a Dráva alkotta háromszögben a Dráva irányába vitt bennünket. Lelkes, magyar fiatalember tájékoztatott a Kopácsi-rét sajátosságairól, mutatta be annak gazdag madárvilágát. A felröppenő madarak, a méltóságteljesen repülő gémek, a vízre olykor lecsapó, vadászó sasok, a kopasz fák koronáján szárítkozó kárókatonák látványa sokáig megmarad bennünk, meg a gyakran kattanó fényképezőgépek, telefonok felvételein is. Rövid buszozás után látogatást tettünk Hercegszőlősön, a borkombinátban is. Meg is kóstoltuk a Báni-hegy borát, s kedves magyar vezetőnktől – a hatalmas hordók között sétálva – hallgattuk az újjászülető borgazdaság történetét, sikereit. Vörösmarton megnéztük a pályázati forrásból kialakított Ökoházat, ahol láthattuk a főleg gyerekek foglalkoztatására kialakított termeket, interaktív játékokat. Vacsoránkat a Piros Csizma nevű étteremben költöttük el. Halászlét és rétest fogyasztottunk. A gépkocsivezető munkaidejének behatároltsága miatt kellett az idővel okosan gazdálkodnunk, pedig több helyen is szívesen maradtunk volna tovább. A beszélgetést Mohácson, a hotel udvarán, ill. a város különböző pontjain folytattuk. A vasárnap délelőttöt a Sátorhely közelében lévő Mohácsi Történelmi Emlékhelyen töltöttük. Megérkezésünk után Varga György vezetésével, értő ismertetése kíséretében sétáltuk körbe a mohácsi csata feltételezett színhelyét, a gondosan kialakított emlékhelyet, s helyeztük el csoportunk tisztelgő koszorúját a hősi halottak sírján. Ezután 9.30-tól 12.30-ig szokásos szakmai tanácskozásunkat tartottuk a fogadóépületben. A beszélgetést Szőke Viktor és Tóth Klára vezette a résztvevők előzetesen beadott javaslatai alapján. Szó esett az MTSZ nemrég újjáalakult Oktatási Bizottságról, a megkezdett munkáról, a jelzésfestési pályázatokról, az idén először megrendezett Természetjáró Fesztiválról, valamint arról, hogy elképzelhető, hogy lenne pályázati lehetőség szálláshelyek felújítására. A három napos találkozónk utolsó, hivatalos programja a vándorbot átadása volt. Örömmel vettük, hogy a tanácskozásainkon évek óta lelkesen résztvevő Budapesti Természetbarát Sportszövetség jelen lévő elnöke, Matolcsi György bejelentette, hogy 2019-ben szívesen fogadja Budapest (BTSSZ) a dunántúli megyék természetbarát vezetőit a hagyományos augusztusi találkozóra. Így Tóth Klára, a rendező Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöke Matolcsi Györgynek adta át a vándorbotot. A találkozó utolsó közös étkezése a mohácsi Bajor Sörözőben volt. Ezután a résztvevők hazaindultak. A programok résztvevői érdeklődőek voltak, nyitottak és barátságosak, tapasztalataim és visszajelzéseik alapján jól érezték magukat. Többen tervezik, hogy visszatérnek csoportjaikkal e környékre. Szívesen segítem őket tapasztalataimmal, címlistámmal. A találkozót támogatta Mohács város önkormányzata, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Magyar Természetjáró Szövetség. Segítőtársaim a tervezésben, szervezésben, megvalósításban Varga György és Szabó-Dalecker Ibolya voltak, akiknek ezúton is köszönöm értékes munkájukat. Tóth Klára Évente négyszer tanácskoznak a megyei vezetők Évente négy alkalommal gyűlnek össze a megyei természetbarát vezetők Budapesten, hogy segítsék az MTSZ munkáját a konkrét problémák felvetésével, a megyékben történő események ismertetésével, tapasztalatcserével, kérések, javaslatok megfogalmazásával. Ugyanakkor a megyei vezetők is segítséget kérnek a területen felmerülő problémák, nehézségek megoldásában. Gyakran egymás tapasztalataiból is merítünk. A legutóbbi két tanácskozáson az alábbi témák kerültek szóba: • Aggasztják a természetjárókat az erdőlezárások, amelyek helyenként olyan mértékűek, hogy bizonyos időszakokban (pl. agancs hullajtás) szinte lehetetlen teljes értékű túrákat szervezni. Annyi ígéretet kaptunk, hogy a további erdőlezárásokról időben kapunk tájékoztatást. • NEA pályázatok: egyre kevésbé lehet számítani e támogatási formára. A 19 megye beadott pályázatai közül 3-4 lett csak nyertes. • Többen panaszoltuk a teljesítménytúrák rendezésével kapcsolatban az engedélyek beszerzésének egyre bonyolultabb folyamatát. A szabályokat be kell tartani, korábban kell elkezdeni az engedélyek begyűjtését. Ígéretet kaptunk arra, hogy a megváltozott, szervezeteinket érintő jogszabályokról, eljárásokról időben tájékoztatás kapunk. • Szóvá tettük, hogy az új kiadványok megjelenésével megszűnik a tagszervezetek 50%-os kedvezményes vásárlási lehetősége. Az MTSZ vezetősége jelezte, hogy a bizományi értékesítés lehetőségét kidolgozzák. • Szó esett az adatvédelmi szabályozás szigorodásáról. Elhangzott, hogy a szervezeteknek fel kell mérniük, hogy milyen adatkezelést folytatnak, meg kell állapítaniuk írásban rögzítve, hogy mikor milyen személyes adatokat kérnek el magánszemélyektől, ha ezek megvannak, akkor meg kell határozniuk minden egyes adatnál, hogy azt miért kérik el és mennyi ideig fogják megőrizni, ha majd új tagokat vesznek fel, akkor az új tagoknak a tagfelvételkor kell majd adniuk egy adatkezelési tájékoztatót (ennek tartalmát a GDPR és az Info törvény határozza meg), van-e munkavállalójuk – ez is vizsgálandó, van-e bármilyen online tevékenységük – ez is vizsgálandó, az adatkezelésük nagyságrendjétől függően kell szabályzatot alkotniuk. Ezek az elsődleges feladatok, de ez minden „szervezetnél” az adatkezelési mértéktől függően változó. (E kérdéskörről a májusi választmányi ülésen is volt tájékoztató, konzultációs lehetőség.) • A tagkártyák és matricák témában kértük, hogy az MTSZ természetjáró kártyát továbbra is állítsa elő az MTSZ, de erre nincs a továbbiakban kapacitás. A matricákat a tagszervezeti tagok az egyesületi kártyára ragaszthatják. Javasolják a TEKA kártya megvásárlását 1500 Ft-ért, mert ez kedvezményeket biztosít a természetjárók által érintett területeken. • A jelzésfestési pályázatban 1300 km turistaút felújítására érkeztek be pályázatok. • A szakbizottsági munka újjászervezése folytatódik. Megalakult és elkezdte munkáját az Oktatási Bizottság. Ennek munkájába bekapcsolódott Tóth Klára, a BMTSZ elnöke is. • A nemzetközi kapcsolatok élénkítése érdekében javaslat érkezett – Dománszky Zoltán részéről – az Erdélyi Kárpát Egyesülettel való együttműködésre. • Ötletként merült fel egy, a jelzésfestési pályázathoz hasonló, turistaszállások felújítására kiírandó pályázat, amelynek az MTSZ lenne a gondozója. Első körben keressük azokat az egyesületeket, amelyek szeretnének a pályázatba bekerülni és rendelkeznek olyan turistaházzal, melynek rendezett a tulajdonviszonya. • Elhangzott, hogy a megújuló honlapon (www.mtsz.org) a tagszervezeteknek lehetősége lesz arra, hogy saját felületük, weboldaluk legyen. Szintén terv, hogy a tagszervezetek vezetői a Turistashop felületén külön regisztrációt kapjanak, hogy kedvezményesen tudjanak vásárolni, akár Természetjáró Kedvezménykártyát is (ugyanis ez utóbbit eddig csak személyesen lehetett megvásárolni). • A megyei támogatások témakörében elhangzott, hogy (mivel az idei támogatások EMMI-s forrásból finanszírozottak) a megyei szövetségek részére kifizetett támogatás akkor szabályos, ha a támogatott szövetségek tagjai a Magyar Természetjáró Szövetségnek. Szó esett az éves, MTSZ-nek küldött beszámoló néhány fontosabb feladatáról is, amely nagyobb körültekintést, adminisztrációs munkát igényel az eddigieknél. • Október 1-ig megkapjuk az MTSZ-től a 2019-es védett napok listáját, hogy a megyei programtervben az ütközéseket elkerüljük. • Sikeres rendezvényként könyvelhetjük el a szeptember első hétvégéjén lezajlott Természetjáró Fesztivált. Jövőre is lesz! Összességében elmondható, hogy időigényes, olykor fárasztó nap az, amit a tanácskozáson való részvétellel eltöltünk. Néha nem is tűnik úgy, hogy előrelépünk, de hosszú távon apróbb-nagyobb elmozdulások azért történnek. Úgy érezzük, szükség van arra, hogy a megyékben zajló eseményekről, a felmerülő problémákról szót váltsunk az MTSZ vezetőivel. Tassy Márk igazgató, Stramszky Judit szakmai igazgató szinte mindig, Szőke Viktor és Makrai Kornél legtöbbször jelen van, így kialakulhat párbeszéd. Ezen alkalmakkor kiadványokat és minősítő jelvényeket is tudok elhozni, ill. egyéb közügyeket intézek, „megtakarítva” ezzel a postaköltséget. Az élet olykor megnehezíti a feladatomat, mint legutóbb is, amikor szeptember 16-án, vasárnap reggel az 5.14-kor induló vonattal utaztam. 10-től 16.30-ig a tanácskozáson vettem részt, majd „vonatpótló” busszal utaztam Kelenföldről Százhalombattáig. Itt a szabad ég alatt közel 3 órát vártam a vonatra, amely „felsővezeték szakadása” miatt csak 20.40-kor indult Pécs felé – három vonatra való utassal. Így a menetrendi érkezési idő, 20.40 helyett 23.10-kor (!) érkeztem a pécsi állomásra. Úgy éreztem, nagyon messze van Budapesttől Pécs! De legalább volt időm az egész nap történésein gondolkodni, a tennivalókat rögzíteni, s „lazítani”! Legközelebb december 16-án kerül sor az év utolsó, megyei vezetők számára rendezett tanácskozásra. Remélem, addigra legalább a vonatközlekedés helyreáll Budapest és Pécs között! Tóth Klára Fesztivál a Börzsöny szívében Idén első alkalommal rendezte meg a Magyar Természetjáró Szövetség a Természetjáró Fesztivált a Börzsöny ölelésében, Verőcén, 2018. szeptember 7-9-e között. Lelkes csapatunk pénteken a kora esti órákban érkezett meg a kempingbe, ahol már minden készen állt egy fantasztikus hétvégéhez. Utunkat Verőcére érve már a fesztiválra irányító táblák terelték egészen a fesztivál kapujáig, ahol a parkolást segítő rendezők igazítottak minket útba. Zökkenőmentes, gyors beléptetés következett, ahonnan a recepcióra siettünk. Itt megkaptuk a reggelihez szükséges tiketteket, majd egy újabb segítőkész rendező mutatta meg, hol verhetünk tábort és röviden ismertette a házirendet. A kemping ezen részén ekkor még nem voltak sokan, azonban mire végeztünk a sátrak felverésével, örömmel tapasztaltuk, hogy szépen, lassan apró utcák alakultak ki a sátorsorok között. Újabb és újabb természetjárók érkeztek az ország minden pontjáról és szépen lassan benépesedett a kemping. A hétköznapokban ritkán tapasztalható nyitottsággal és mosolygó szemekkel találkoztunk, bármerre is jártunk, kicsit úgy tűnt, mindenki ismeri a másikat. Nem sokáig tétováztunk és felfedező útra indultunk. A fesztivál helyszíne praktikusan és logikusan volt felépítve, minden szempontot alaposan figyelembe vettek a szervezők. A kitelepült standoknál különböző szervezetek: Magyar Madártani Egyesület, Duna-Ipoly Nemzeti Park, barlangászok stb. kiállításaival, szakmai anyagaival lehetett megismerkedni, és a hozzájuk kapcsolódó feladatokat megoldani. Akik a feladatokat megoldották, a kezükre két fát ábrázoló matricát kaptak: az egyik egy fenyőfa, ami az erdőt, a másik egy almafa gitárral, ami az esti bulit szimbolizálta („nappal túra, este buli” – ahogyan a fesztivál szlogenje szólt). Szombaton reggel apró várakozás után megkezdtük kombinált túránkat Kismarosra. Velünk egy időben számos túra indult a létező összes variációban: gyalogos, kerékpáros, gyalogos-kenus, gyalogos-kerékpáros, természetesen különböző távok közül választhattak a vendégek. 18 km-es túránk 680 m szintemelkedést rejtett magában, ami kellemes szakaszokból adódott össze. Nem maradhatott el az első kilátóponttól azonnal elénk táruló Dunakanyar-panoráma és természetesen a nap sugaraiban büszkén sütkérező Visegrádi vár megcsodálása sem. Utunk változatos terepen vezetett egészen a Duna-partig, ahol hajóba szálltunk. A szükséges és elégséges oktatást követően 5 kenura osztottak bennünket, amiket gyorsan el is foglaltunk és megkezdtük a vízi programot. Pár perc evezés után ki is kötöttünk egy apró szigeten a Duna közepén, itt újra elképesztő kilátás tárult elénk. A kenutúra második felére már néha kibontakozott egy-egy „verseny” a hajók között, amit csak a hatalmas hullámokat csapó hajók szakítottak félbe. Kellemes izomlázzal a vállunkban és temérdek élménnyel a szívünkben sétáltunk vissza a kempingbe, ahol már nyüzsgő élet fogadott minket. Este a Vegas Show Bandnek köszönhetően közel 300-an táncoltunk a jobbnál jobb zenékre. Volt ott tűztánc, vonatozás, kolo, retro és friss dalok, de ami a legfontosabb, hogy egy nagy "család" benyomását keltette minden egyes pillanat. A hajnal már csípős hideggel érkezett, így örömmel ébredtünk a reggeli nap első melegére. Az utolsó napon is elrajtolt a fent említett túrák nagy része, ismét szép létszámokkal. Mi a kiállító sátrak felé vettük az irányt és egy kényelmes séta alatt bebarangoltuk mindet. A lángos most sem maradhatott el, ahogy a kézműves sátrak megtekintése és a "fesztivál póló" vásárlása sem. Rengeteg vicces és érdekes programot volt lehetőség kipróbálni a Teq Balltól kezdve egészen a fészek-felismerésig. Kora délután már egyre kevesebb volt a sátor, egyre halkabb lett a kemping és nem sokkal 15 óra után már a zene is elhallgatott... Szomorú volt látni, ahogy apránként véget ér ez a három napos csoda és minden elpakolt paddal, lebontott sátorral, leengedett matraccal, kiguruló autóval közelebb kerülünk az induláshoz... Összességében azt kaptuk, amit vártunk: egy karakteres, egyszerű, letisztult fesztivált Magyarország egyik ékszerdobozában. Tökéletes helyszín volt ez a turisták számára a magával ragadó faházaival, égig érő fáival, csendes völgyével. Köszönjük! Várjuk a folytatást 2019-ben! Kispál Péter Dél-Zselic Természetbarát Klub „Egy kis Torockó + Czárán nyomában a Padisban” (A Mecsek Híradó szeptemberi számában az írás – sajnálatos módon – hiányosan jelent meg, így azt ismét közreadjuk, immár teljes terjedelmében. A hibáért elnézést kérünk. A szerk.) A Dráva Természetbarát Sport Egyesület túrázói és barátaik augusztusban ismét Erdélyben jártak. Az utazás napján már csak egy rövid séta volt a Székelykő lábához és „ismerkedés” Torockó központjával. Az előző évek tapasztalata alapján, a legtöbb napon könnyebb és nehezebb túrák is voltak. Első túranapunkon egy kis nosztalgiával mentünk a Remete-sziklaszorosba. Több túrán voltunk már a kolostortól a kőkapuig, de most a 2004-es túrán tapasztaltak ismétlésére készültünk egy kis „csavarral”. Akkor Kondi Gyula szervezésével fentről jártuk be a sziklaszorost a vízben és a sziklákon, külön csoportokban. A mostani túrán is kétfelé váltunk, de most alulról együtt mentünk a kolostortól kőkapuig, majd az egyszerűbb túra itt is ment vissza és nézelődött a kolostorban és a környékén. A „nosztalgiások” és a kíváncsiak tovább mentek a kötelek és a sziklafalba erősített „lépcsők” segítségével, s ahol már ezek sem voltak, ott a vízben gázoltunk. A szoros felső végétől már a sziklapárkányokon – legtöbbször száz méterrel a víz felett egyensúlyozva – láncok és kötelek segítségével jutottunk vissza a patakmederhez. A büfénél már ismét együtt volt a csoport és meséltük élményeinket. Este a Forrásban folytatódtak a beszámolók erről az extrémnek is mondható túráról! Harmadik napunkon a „helyben járáson” az Ordaskőt céloztuk meg. Az első kilátópontnál azonban kiderült, hogy a magassági pontig már megint nem jutunk el. Északkelet felől jöttek a viharfelhők. Szedtük is lábainkat! Egy bátor (vagy talán felelőtlen) párral még beszélgettünk lefelé, félúton a padisi élményeikről. Ők felfelé indultak és nagyon megáztak... Mi a település egyik vendéglátó helyéig jutottunk a vihar érkezéséig. Szerencsések voltunk, mert itt már nem esett, hanem szakadt az eső, ahogy a csövön kifért. A „Gondűző” tulaja is szerencsésnek mondhatta magát, mert a szomjas turistánál nincs jobb vendég! Főleg, hogy a vihar jó háromnegyed óráig tartott... Vass Tibi még feljutott a Székelykő oldalán lévő barlanghoz is. Negyedik napunkon a torockói Ági-panzióból átköltözködtünk másik szállásunkra, a Padis lábánál lévő Bogatelepre. A Boga Gyöngye panzióban voltunk elszállásolva. Jó választás volt, mert innen fél órás utazással elértük túráink kiinduló helyeit. Ezen a napon a csapat együtt tett egy rövidebb, négy órás, nézelődős túrát a Padis menedékháztól a Ponor-forrás, Ponor-rét érintésével a Glavoj-rétig. Ötödik napon ismét kettévált csapatunk. A kevésbé megerőltető, rövidebb túra a „Csodavárt” a kilátók felé megkerülve átment a Ponor-rétre, majd innen, mivel a megbeszélt időnél jóval korábban voltak, az „Elveszett világhoz” is eljutottak. A „nosztalgiások” a „Csodavár” sziklaalakzatait alulról csodálhatták. Az egyes, kettes és hármas dolina között a barlangok világát is megismerhették. Itt csatlakozott hozzánk két szegedi fiatal, akik utána nagyon köszöngették a lehetőséget, hogy velünk jöhettek és még lámpát is kaptak! Egymást segítve majdnem mindenki száraz lábbal jutott ki a barlangból az egy órás túra során... Ezután ez a csapat is visszajutott a menedékházhoz vezető útra. Időnk nekünk is volt, ezért mi is beterveztük az „Elveszett világot”. A menedékházat útba ejtve úgy gondoltuk, hogy megérdemeljük a kávét és a „medvés” korsóba mért italokat a „barlangászás” után. Majd egy kis ejtőzés, és folytattuk utunkat a zsombolyok felé. A Fekete-, az Úttörő- és a Fedett-zsomboly érintésével jutottunk el az Iker-zsombolyhoz. Itt mindenki meglepetésére összefutott a két csoport, szervezni sem lehetett volna jobban! Együtt folytattuk utunkat a buszig. Este jó páran még elmentek az üdülőtelep szélén lévő vízesésig. A hatodik napot ismét együtt indítottuk a Glavoj-rétről. Ezen a napon a túrák mindenkinek kemények, de látványosak voltak. Nem messze a réttől már el is vált a már összeszokott két csapat, az extrém részeket kihagyók a Galbina-szirt után az Eszkimó-jégbarlanghoz jutottak és itt döntötték el, hogy lejönnek a Galbina-sziklaszoros aljához, majd tovább a Köves-Kőrös partjáig. A „nosztalgiás” csapat a „Csodavár” kilátóinak érintésével jutott fel a Porcika-zsombolyig. Tonyó és Zsuzsika innen a Galbina-szirt felé vette az irányt, majd az Eszkimó-jégbarlangtól visszamentek a buszig. A többiek folytatták útjukat le a Galbina-kitörésig. Innen kezdődtek a sziklákon mászások, láncon és kötélen lógások, vízben tocsogások, majd szinte ugyanez még egyszer... A sziklaszoros aljától ez a csapat is a Köves-Körös partját vette célba. A csoportok a folyó partján pár perc különbséggel ismét összejöttek a busznál. Innen vásárolni mentünk Vasaskőfalvára. Ezután megérdemelt pihenő következett szinte mindenkinek. Azért voltak, akiknek még volt erejük egy sétára a településen... A szálláson összeismerkedtük egy miskolci családdal, akik a másnapi túrán már velünk tartottak. Utolsó túranapunkon már csak egy kis levezetésre készültünk. Az Ordaskő oldalában megismert pár már mondta, hogy a Szamos-bazárból még csak az Aragyásza-barlang járható. Ezért erre a napra bekerült a Mócok temploma kilátópont megtekintése, ahonnan szép kilátás volt a Padis üdülőtelepre és a környék hegyeire: a Kék-Magurára és a kopasz tetejű Horgas-havasra. Innen lehetett legjobban látni a pusztítást, amit a tél okozott. Még mindig vannak lezárt utak, amire figyelmeztető táblák hívják fel a figyelmet. Ami nagyon fontos, ezeken és más ismertető táblákon is van magyar nyelvű felirat! A barlanghoz közeli nyeregnél jött egy kis zápor, amit a fenyők alatt simán átvészeltünk. A föld és a kövek nagyon csúszósak lettek, így már nem mindenki jött le a barlangba. A barlangtúra oda-vissza egy óránkba került. A délutánt a vízesés megtekintésével kívántuk zárni, az oda úton viszont már lehetett látni a közelgő vihar előjeleit. A hegyeken gyorsan átbukó felhők és az egyre közelebbről hallható dörgés hatására visszavonulót fujtunk. Szerencsénkre a vihar megint megvárta, míg a vendéglátóhelyre érünk. Erdélyi túráinkon többször is megtapasztalhattuk, hogy tudni kell megálljt parancsolni és visszafordulni! A hazaúton a kötelező pihenőkön kívül egy lei költéses bevásárlást és a múzeum megtekintését terveztük Nagyszalontán. Mivel csak az augusztus 20-i nemzeti ünnepünkre koncentráltam, elfelejtettem, hogy hétfőn a múzeum zárva. A költekezés viszont jól sikerült. Volt, akinek a pénztár után egy banija sem maradt! Összegzésképpen elmondhatom, a szállásaink és az ellátásunk is jó volt. Ajánlom azokat másoknak is. A túrákon mindenki teljesítette a saját maga választotta távot és ott remekült helytállt! Ahol kellett, segítettük egymást szóval, tanácsokkal vagy éppen fizikai erővel is. Az „időjárásfelelős” is kedvezett nekünk, reggelente tizennyolc-húsz fok volt és délutánra is csak huszonöt-huszonhat fokig kúszott föl a hőmérő higanyszála. Az előzetes egyeztetés alapján az extrémebb túrákat atiKA, a viszonylag könnyebbeket Várnainé Hajni vezette. Utazásunkat a kárászi önkormányzat buszával csináltuk végig. A csoport tagjai voltak: Ament Tamás, Bajzát Ilike, Bánfainé Nóri, Bayer Ferencné (Betti), Braun Andi, Csabáné Rigler Éva, Farkasné Piroska, Farkasné Tomecskó Zsuzsanna, Gáspárné Juhász Ibolya, Németh Kata, Nyújtó Terike, Kolin Edit, Simonics Alajos, Stiksz Zsuzsika, Varga Anikó, Vass Tibor és a két túravezető: Hajni és atiKA. A buszunk irányítója és szószólója Mennyes Zoli volt. Maradjon a végére ismét az, hogy: „Szép volt, jó volt, visszamennénk!” De hozzáteszem, hogy az extrémebb túrák már nem biztos, hogy benne lesznek a következő évek terveiben. atiKA A Mecsek Egyesület Természetjáró Osztályának munkái az idei évben TÖRÖKVÁRI-PIHENŐHELY: a tavaszi rongálásokat követően a hibák kijavításra kerültek, az eldobált szemetet egyesületünk tagjai összeszedték. Az erdei WC is teljesen megújult, kívül és belül újra lett mázolva. SCHRAM-KERESZT: az Erdősmároki-horgásztó közelében a zöld négyzet jelzésű turistaút mentén az erre járók az 1936-ban állított Schram-keresztet sok-sok éve már csak ledőlve láthatták. Az utóbbi években a kis fakerítés is elkorhadt mellőle, a bozót egyre jobban benőtte, így már nem is látszott, csak az tudta a létezését, aki régről ismerte. Egyesületünk gyűjtésbe kezdett és 180.000 Ft-ból újra felállításra került a kereszt, melynek talapzata az eredeti, a kereszt szára és a korpusz viszont teljesen újak. A felújításhoz 20 erdősmároki család, köztük az innen elszármazott és ma Mánfán élő Dreher család járult hozzá leginkább a költségekhez. A kereszt mellé új ismertető tabló és padok is elhelyezésre kerültek. Felszentelésére 100 fő jelenlétében került sor pünkösd hétfőjén. A feszületet Erb József plébános úr áldotta meg, mely eseményen a Mecsek Egyesület természetjárói is részt vettek. INFORMÁCIÓS TÁBLÁK: a Mecsek Egyesület két darab turisztikai útjelző táblát vásárolt a máriakéméndi kegytemplomhoz, melynek költsége 75.000 Ft volt a kihelyezéssel együtt. A táblák költségének felét a helyi plébánia fizette. A táblák a műút két oldalán kerültek kihelyezésre, így az autósok, kerékpárosok figyelmét is felhívják a műemlék épületekre. A templom bejáratához egy nagyméretű információs tablót is állítottunk, melyen a búcsújáró kegyhely története olvasható. Egy kisebb méretű olvasó is elhelyezésre került, melyen a Baranyai-dombság turistatérképe látható. A tablók festésében és kihelyezésében Biki Endre Gábor, Csép József, Kállai János és Kispál Adrián működött közre. ZSOLNAY PIROGRÁNIT ANGYALSZOBROK: három év küzdelmei után újra teljes pompájában láthatók a máriakéméndi Nagyboldogasszony kegytemplom előtt a szép magyaros mintázatú szobrok. Ezúton is köszönjük a természetjárók és magánszemélyek, cégek adományait, melyből 3,5 millió Ft-ból születhettek újjá a törött műalkotások. Az angyalok melletti lépcsősor és a két falsarok felújítását a pécsi püspökség vállalta, ámbár ennek költsége állítólag 5 millió Ft volt. TÁMFAL: az év során folyamatosan gyűjtöttük az adományokat, ebből először 550.000 Ft-ból a máriakéméndi kegytemplomnál az angyalok melletti jobb oldali romos falrész lett újjáépítve. A plébánia 100.000 Ft-tal járult hozzá a munkálatokhoz. A nyáron ismét gyűjtésbe kezdtünk, így remélhetőleg az ősszel a bal oldali falrész újjáépítése is megtörténhet, és megszépülhet az angyalok mellett álló teljes kőfalsor is. Ennek további munkálatai 760.000 Ft-ba kerülnek. Az ígéret szerint a költség java részét a plébánia fogja fedezni, a fennmaradó részt a Mecsek Egyesület Természetjáró Osztálya vállalja. Biki Endre Gábor Mecsek Egyesület, Természetjáró Osztály elnöke MÚLTIDÉZŐ Janika, a „seprű” Közeleg a 24. „Papi pipa” teljesítménytúra, ennek kapcsán jutott eszembe Janika „seprűzése”. 1995-ben rendeztük meg először a „Papi pipa” teljesítménytúrát. Ennek elődje a „Zselic 30” túra volt, melyet a szigetvári Dél-Zselic Természetbarát Klub rendezett meg hosszú évekig. Mivel az egyesület tényleges működése megszűnt, Balogh István (Pista barátunk, aki azóta már elhunyt, Isten nyugosztalja) kezdeményezésére átvettük az egyesület vezetését, a terecsenyi Zrínyi kulcsosház üzemeltetését, és újra élesztettük a Zselic 30 teljesítménytúrát, melyet – Pista ötlete nyomán – „Papi pipa” túrának neveztünk el, tekintettel arra, hogy a túra mindig Ibafán keresztül haladt, ahol a résztvevők megtekinthették a híres pipamúzeumot. Új egyesület, új feladatok. Teljesítménytúrák rendezésében még nem volt ugyan tapasztalatunk, de már sok ilyen túrán részt vettünk, és láttuk, hogy általában a mezőny végén megy egy „seprű”, akinek a feladata a túrázók sorának a zárása, az úton fellelhető szemét összeszedése, az esetleges szalagozások leszedése stb. Így mi is kerestünk egy erre megfelelő embert, akit Hochrein János (Janika) személyében találtunk meg, aki önként, szívesen ajánlkozott a feladatra. Idősebb természetjárók még emlékezhetnek Janikára, aki fiatalon, 42 éves korában hunyt el: „igazi természetbarát volt, nemcsak az erdőket szerette, de túratársait, sporttársait, valamennyit. Önzetlen, segítőkész, jó szándékú, másokért mindig tenni akaró társunk volt.” (idézet a Mecsek Híradó 1997. szeptemberi számában megjelent nekrológból). Janika – az előírtaknak megfelelően – az utolsó túrázó indulása után elindult, hogy végigjárja az útvonalat, és „seprűzzön”. Az ellenőrző pontokon lévő pontőrök az útvonalleírásban szereplő időpontokban nyitották a pontokat, illetve zárták (volna) azokat az utolsó túrázó áthaladása után. Én az utolsó ellenőrző pontnál vártam pontőr társammal a túrázók elhaladását. Az ellenőrző pont zárása előtt majd’ egy órával már elment az utolsó rajtszámú túrázó is (általában így szokott lenni), már csak Janikára, a „seprűre” vártunk, és mentünk volna vissza a célba. Vártunk, vártunk és vártunk – Janika csak nem jött. Az nem lehet, hogy eltévedt volna, hiszen ő is gyakorlott túravezető és teljesítménytúrázó volt, az útvonalat is ismerte. Annak idején még mobiltelefonunk sem volt, hogy érdeklődjünk felőle, hogy hol járhat, így csak vártuk tétlenül, és bosszankodtunk, hogy miatta nem indulhatunk el hazafelé, csak állunk egy helyben. Aztán – az ellenőrző pont hivatalos zárási időpontja előtt egy perccel – feltűnt Janika alakja az úton. Jellegzetes, imbolygó járásával, minden sietség nélkül ballagott felénk. „Kitörő örömmel” fogadtuk! „Miért nem jöttél gyorsabban, a túrázók már majd egy órája elmentek?” – szólt hozzá a kérdés. „Így volt leírva a szintidő a menetutasításban. A seprű tartsa magát a szintidőhöz, hátha közben rossz irányba ment valaki” – hangzott a válasz. És megértettük: Janika olyan ember volt, aki a rá bízott feladatot szó szerint értelmezte, és a leírtakat pontosan betartva, maradéktalanul teljesítette! Bosszúságunk elmúlt, nem is haragudtunk rá! Ma is kellenek nekünk ilyen „Janikák”! Strasser Péter Dél-Zselic TK HÍREK Elmarad: a rendezvénynaptárban 2018. október 6-ra meghirdetett „DÖKE 15, 30” teljesítménytúrák – technikai okok miatt – elmaradnak. Időpontváltozás: a rendezvénynaptárban november 3-ra meghirdetett „Esti Mecsek, Mecsek Éjszakai”, „Simics Tamás Emléktúra”, ill. „Elő a kerékpárral” teljesítménytúrákat a Fekete Bárány TE egy héttel korábban, október 27-én rendezi meg. Elzárt forrás: Kárász felett, Petrőcznél egy nagy területet (magánterület) körbekerítettek. A bekerítés jelzett turistautat nem érint ugyan, de a Petrőci-forrás – aminek bő vize egy vályúba folyt, és régebben ott állatokat itattak – az elkerített területen található, így a forrás most már nem megközelíthető. Misina tető, buszmegálló: a Misina tető fordulóban a munkálatokat befejezték, ismét az eredeti megállóban lehet felszállni a buszjáratokra. Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társasága internetes honlapján: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) • október 6., szombat: „Szent Imre 40, 30, 20, 10 „teljesítménytúrák, „Aradi vértanúk” emléktúra. R.: Szent Imre Is¬ko¬lai Sportkör, Siklós. Rajt: Máriagyűd, Közösségi Ház (buszforduló), 7.30-8.00 (40 km), 7.30-9.00 (30, 20 km), 7.30-11.00 (10 km); 7.30-16.00 („Aradi vértanúk”). Cél ugyanott. Az „Aradi vértanúk” emléktúra útvonala a rajthelytől a Bazilikáig vezet (800 m), a túra csak valamelyik teljesítménytúrával együtt teljesíthető. Nevezési díjak: 1200, 1000, 800, 700 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT, TFSZ tag¬sággal, Magyar Turista Kártyá¬val, Mecseki Turista Kártyával, ill. diák, nyugdíjas: 100 Ft kedvezmény. A kedvezmények nem vonhatók össze). Az „Aradi vértanúk” emléktúrára a nevezési díj: 200 Ft/fő. Információ: Pálinkás István ( 20/447-2141). • október 7., vasárnap: „Papi pipa 30, 15” teljesítménytúrák. R.: Dél-Zselic Természetbarát Klub. Rajt: Bükkösd, vasútállomás, 7.00-8.00 (30 km), 7.00-9.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 800, ill. 600 Ft/fő (TTT, MTSZ, MSTSZ, TFSZ tagoknak, ill. Magyar Turista Kártyával 100 Ft/fő kedvezmény). Információ: Strasser Péter ( 20/522-2953). • október 19., péntek: Örökségünk – délutáni diskurzus. „Hétdombosok” – 20 év pillanataiból. R.: Hétdomb Természetbarát Egyesület. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.); időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). • október 20., szombat: „Mecsek 1800, 1500, 1000, 700, 400” teljesítménytúrák. R.: Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE). Rajt: Hosszúhetény, Tavasz Vendéglő (Fő u. 154.), 7.00-7.30 (M1800), 7.00-8.00 (M1500), 7.00-9.00 (M1000), 8.30-10.00 (M700), 9.00-10.00 (M400). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 2000, 1800, 1500, 1300, 1000 Ft/fő. Családi kedvezmény: (legalább) 1 felnőtt és (legalább) 1 gyerek együttes nevezése esetén 300 Ft/fő, 6 év alatti gyerekeknek ingyenes! Online előnevezéssel (www.turarendezveny.hu) 200 Ft/fő kedvezmény; előre utalással (2018.10.16-ig) 400 Ft/fő kedvezmény. A kedvezmények nem összevonhatóak! A túrán nem használunk eldobható műanyag poharat, ezért kérünk mindenkit, hogy hozzon magával poharat, bögrét! A rajtban korlátozott számban vásárolható műanyag BTHE-túrabögre 200 Ft-ért. Információ: Matécz Péter ( 30/711-1012). • október 23., kedd: „Éger-völgy 40, 20, 10” teljesítménytúrák. R.: Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete. Rajt: Pécs, Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglője, 6.00-8.00 (40 km), 8.00-10.00 (20 km), 8.00-12.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 2000 Ft/fő (40 km), 1500 Ft/fő (20, 10 km). A nevezési díjból – előzetes nevezés esetén október 12-ig – 500 Ft kedvezmény; előzetes nevezés szeptember 1-től lehetséges a www.csucsokcsucsa.hu oldalon. Információ: Jávor Zoltán ( 30/241-8522). • október 26., péntek: Emlékezés régi túratársainkra. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Helyszín: Büdös-kút (Közép-Mecsek), Baranyai Természetjárók Panteonja. Időpont: 14 óra. Találkozás Remete-réten 13.10-kor (elérhető a pécsi a távolsági autóbusz-állomásról 12.45-kor induló orfűi autóbusszal), majd Remete-rétről gyalog Büdös-kútra (1,8 km). Információ Tóth Klára ( 20/527-8913). • október 27., szombat: „Aranyló Ősz” teljesítménytúra. R.: Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesület. Rajt: Szászvár, Új Vadrózsa Étterem, 8.00-10.00. Cél ugyanott. Távok: 26,8 km, 14 km. Nevezési díj: 900, ill. 600 Ft/fő. Információ: Berki László ( 30/678-6188). • október 27., szombat: „Elő a kerékpárral 105, 65”, „Mecsek éjszakai 40, 25”, „Esti Mecsek 17, 11, 6” teljesítménytúrák. R.: Fekete Bárány Természetjáró Egyesület. Rajt: Csülök Bár (Pécs, Pellérdi út 31.), 10.00-11.00 („Elő a kerékpárral”), 17.00-18.00 („Mecsek Éjszakai 40”), 18.00-20.00 („Esti Mecsek 17, Mecsek éjszakai 25”), 19.00-21.00 („Esti Mecsek 11, 6”). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1500 Ft/fő („Elő a kerékpárral 105”), 1300 Ft/fő („Elő a kerékpárral 65”), 1600 Ft/fő („Mecsek éjszakai 40”), 1400 Ft/fő („Mecsek éjszakai 25”), 1300 Ft/fő („Esti Mecsek 17, 11, 6”). Mecseki Turista Kártyával valamennyi távon 100 Ft kedvezmény. Információ: Hajdu György ( 20/919-1340), Révai László ( 20/400-6721). • október 31., szerda: Ötórai beszélgetések. A Szent Márton zarándokút – Derksen Gyöngyi előadása. R.: Mecsek Egyesület. Helyszín: Mecsekerdő Zrt. (Pécs, Rét u. 8.), időpont: 17 óra. • november 3., szombat: „A Mecseki Láthatatlanok nyomában” történelmi emlék- és teljesítménytúra. R.: Botond Egyesület. Távok: 7, 16, 28, 56, 100 km. (A 100 km-es távon csak október 29-ig leadott előzetes jelentkezéssel lehet indulni!). Rajt: Pécs-Árpádtető, Mecsextrém Park, Tepsifüles Étterem, 5.30-7.00 (56, 100 km), 7.00-8.00 (28 km), 8.30-9.00 (16 km), 9.30-11.00 (7 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 700 Ft/fő (7 km), 1000 Ft/fő (16 km), 1200 Ft/fő (28 km), 1500 Ft/fő (56 km), 2600 Ft/fő (100 km). Kedvezmények: MTSZ, MSTSZ, TTT, Magyar Turista Kártya, diák, nyugdíjas: 100 Ft/fő (a kedvezmények nem vonhatók össze). Teljes mértékben korabeli öltözetben, felszerelésben indulóknak további 50% kedvezmény. Információ és előzetes nevezés: Varga Jenő ( 30/475-5862, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • november 6., kedd: Természetbarátok Klubja. Kalandozások az Őrség legszebb tájain – Pallos-Rózsa Anita előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK ► október 6., szombat: Dél-dunántúli Piros Túra 1. szakasz: Szálka – Szekszárd (14,9 km, szintemelkedés: 300 m). Találkozás: Szálka, Petőfi u. 2 sz. buszmegállóban 8.30-kor (utazás Pécsről: a távolsági buszpályaudvar 8-as kocsiállásáról a 6.30-kor Győr felé induló busszal Szekszárd buszpályaudvarig. Érkezés 7.40-kor, átszállás a 8.00-kor Szálkára induló buszra, ami Szálka, Petőfi u. 2. autóbusz-megállóba 8.28-kor érkezik). A túravezető a szekszárdi buszpályaudvaron csatlakozik. Tervezett hazautazás: Szekszárdról a 15.20-kor induló busszal (Pécsre érkezés: 16.30-kor). Túravezető: Markesz István ( 20/772-0330). ► október 13.,szombat: „Eperjesi Ernő Emléktúra” (a Hétdomb Természetbarát Egyesülettel közös túra). Útvonal: Zobákpuszta – Püspökszentlászló – Diós-kút – Miske-tető – Cigány-hegy – Dobogó – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (16 km, szintemelkedés: 380 m). Indulás: Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 9.00 órakor induló szekszárdi buszjárattal, ill. Komlóról a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal Zobákpusztára. Túravezető: Horváth Attila ( 30/371-4545). ► október 20., szombat: „Megújult keresztény emlékhelyek nyomában I.”. Útvonal: Mánfa, Ciframalom – Szent Imre-forrás és kereszt – Vágotpuszta – Koponya-kutak – Görgetegi kőkereszt – Mánfa, Ciframalom (13 km, szintemelkedés: 250 m). Találkozás: 8.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 14-es kocsiállásnál (a kaposvári buszjárat 8.30-kor indul). Túravezető: Baumann József ( 20/474-7151). ► október 23., kedd: „Takács Gyula Emléktúra”. Útvonal: Hősök tere – Tripammer-fa – Rábay-fa – Büdös-kút – Remete-rét – volt Szentkúti erdészház – Éger-völgy – Lajkó (Ürög felső) autóbusz megálló (17 km, szintemelkedés: 500 m). Találkozás: 9.15-kor a Hősök terén (a 4-es busz 8.37-kor indul Uránvárosból). Túravezető: Becze László ( 30/172-2821). ► október 27., szombat: „Újra a kéken”. Útvonal: Vokány – Villány (16 km, szintemelkedés: 300 m). Találkozás: Vokányban, a vasútállomáson 7.30-kor (Pécsről 6.55-kor indul a vonat). Túravezető: Andrasek Csaba ( 70/375-4872). ► november 3., szombat: „Barangolás a tőkék között” (közös túra a Pécs Városi Természetbarát Bizottsággal). Útvonal: Vokány vasútállomás – Csukma-hegy – Máriagyűd – Siklós (10 km, szintemelkedés: 220 m). Találkozás: 8.50-kor a pécsi vasútállomáson a pénztárcsarnoknál. Túravezető: dr. Németh Gézáné Ani ( 70/315-1518). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► október 14., vasárnap: Túra az Ormánságban + mézek kóstolója. Útvonal: Szentegát, Hamuházai elágazás – Regeház – Sikotai-erdő – Punai-kastély – Szenetgáti-erdő (természetvédelmi terület) – Kígyós-erdő – Kárász-erdő – Okorág-Kárászpuszta, vasúti megállóhely (20 km, szintemelkedés: 70 m, nehézségi fok: közepes (síkvidéki erdők). Részvételi díj: 300 Ft. Találkozás: 8.15-kor Szentegát, Hamuházai elágazásnál (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 1-es kocsiállásáról 7.10-kor indul a busz Szigetvárra, onnan Szentegát felé 7.55-kor). Hazatérés: Okorág-Kárászpuszta vasúti megállóhelyről 16.09-kor indul a vonat és szentlőrinci átszállással Pécsre érkezés 17 órakor. Túravezető: Biki Endre Gábor ► október 25., csütörtök: Városlátogató túra Nagymányokra (táv: 6-7 km, szintemelkedés: 30 m, nehézségi fok: könnyű). Látnivalók: rk. templom, plébánia, evangélikus templom, Kálvária-domb, Nepomuki Szent János- és a Szent Vendel-szobrok, kápolnák, Német Nemzetiségi Helytörténeti Kiállítás, Bányász Emlékszoba, bányász emlékmű, Széchenyi Emlékszoba, Székely Közösségi Ház és Tájszoba, szabadidőközpont, a Magyarországi Új Apostoli Egyház épülete, a város északi és nyugati részén található hangulatos pincesorok. Találkozás: Nagymányokon az autóbusz-váróteremnél 10.10-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 2-es kocsiállásáról 9 órakor indul a busz). Hazatérés: Nagymányokról 14.08-kor indul közvetlen buszjárat, mely Pécsre 15.20-ra érkezik, de bonyhádi átszállással 12.23, 15.20 és 16.20-kor is van járat, mely Pécsre 13.30, 16.30 és 17.30-ra érkezik. Túravezető: Markesz István. A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► október 7., vasárnap: „Magyaregregyen át Kárászig”. Útvonal: Magyaregregy – Szent-kút – Borzi-tető – Cserma – Kárász (10 km, szintemelkedés: 250 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Sashalmi Lajos ( 30/356-1472). ► október 16., kedd: Túra az egészségünkért – Magyarszék értékei. Indulás: a 8.45-ös magyarszéki buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► október 20., szombat: Őszi munkálatok a Vörösfenyő kulcsosházban. Útvonal: Máré csárda – Vörösfenyő kulcsosház – Balincai-forrás – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 180 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Németh Margit ( 30/322–9959). ► október 28., vasárnap: „Őszi kör” Árpád-tetőről. Útvonal: Árpádtető – Tripammer-fa – Páfrányos – Petnyák – Nagy-Mély-völgy – Tripammer-fa – Árpádtető (9 km, szintemelkedés: 180 m). Indulás: a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin ( 20/507-0776). ► november 6., kedd: Túra az egészségünkért – Szent Márton útján. Indulás: a 8 órai mecsekjánosi busszal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez¬vé¬nyei¬ről infor¬máció kérhető, és a prog¬ra¬¬mok¬¬ra előzetes jelent¬kezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 tele¬fon¬¬¬¬szᬬmokon, illetve a kö¬vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. To¬vábbi információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. ► október 4., csütörtök: Állatok világnapja a Pintér-kert Arborétumban. A program során megismerhetőek a felelős állattartás szabályai, valamint a foglalkozáson résztvevők bepillantást nyerhetnek az állattartó telep lakóinak életébe. Helyszín: Tettye Oktatási Központ, Pécs. Időpontok: 9.00, 11.00, 13.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► október 20., szombat: Őszi kenutúra a Külső-Bédában. A Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa Tájegysége a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értéket képviselő élőhelyeit foglalja magába. A program erre a különleges területre kalauzolja az érdeklődőket. A résztvevők először kenutúrát tehetnek a Duna hullámterén található varázslatos Külső-Béda mellékágon, majd a Fehér Gólya Múzeumban egy tartalmas tárlatvezetés során ismerhetik meg e gyönyörű madarak életét. A program résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges! ( 30/846-6020). Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 4 óra, részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► november 6., kedd: DDNP Klub. Vaddisznók a városban – Nagy Gábor diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu