2017. szeptember 251. szám

MECSEK HÍRADÓ 251. 2017. szeptember MEGHÍVÓ Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó Matty, 2017. szeptember 29. – október 1. A település a Duna–Dráva Nemzeti Park kapujában, Siklóstól 7 km-re délnyu-gatra, Alsószentmárton és Gordisa között, a Drávától és a horvát határtól 4 km-re található. Elhelyezés: a Kormorán Vendégház 3-4-6-8-10 ágyas szobáiban (www. tom-tura.hu/kormoran-vendeghaz.html). Program szeptember 29., péntek 12.00-től: érkezés a szálláshelyre 1. Kerékpáros túrák a környéken a) Matty – Alsószentmárton – Egyházasharaszti – Siklósnagyfalu –Nagyhar-sány – Siklós – Matty (35–40 km) vagy b) tekergés a Dráva töltésén A kerékpárokat a Szent Imre Katolikus Általános Iskola bocsátja rendelkezé-sünkre (korlátozott számban), de lehet saját kerékpárral is részt venni. 2. Aki nem szeretne kerékpározni, de időben jön, annak a faluban és környékén szervezünk sétát (Madár emlékpark, Dráva holtág stb.) 17.00-től: a Villányi-hegység és a Dráva természeti értékei – vetítés 18.00-tól: borkóstoló, majd vacsora 20.00-tól: „Ismerkedési est I.” szeptember 30., szombat Reggeli a szálláson, majd az alábbi programok közül választhatunk: 1. Részvétel (kedvezményes nevezési díjjal) a Szent Imre teljesítménytúrán (40-30-20-10 km) az alábbi útvonalakon: Máriagyűd – Tenkes-gerinc – Csarnóta – Túrony – Tenkes-gerinc – Máriagyűd. A nevezési díjból (1200 Ft, 1000 Ft, 800 Ft, 700 Ft) a találkozó résztvevői 300 Ft kedvezményt vehetnek igénybe. 2. Túra a Papuk hegységben (Horvátország). Itt is van lehetőség hosszabb és rövi-debb túrára: a) „Jankovaci kis kör” (vízesés, barlang, mészégető, Jankovac gróf síremléke, turistaház, esetleg Raholca vára) – kb. 8 km b) Jankovacról induló nagy túra az Ivačka Glava csúcsra (913 m) – 17 km Este: vacsora a szálláson, majd „Ismerkedési est II.” október 1., vasárnap Reggeli a szálláson, majd: 1. látogatás a Máriagyűdi kegytemplomban 2. városnézés Siklóson (vár, Malkocs bej dzsámi stb.) 13.00 órakor búcsúebéd 14.00-től hazautazás Vasárnap délutáni alternatív programnak ajánljuk a Harkány Strand és Gyógyfürdő, vagy a siklósi termálfürdő szolgáltatásait. Költségek A Papuk hegységbe utazók számára 12.000 Ft, a Szent Imre teljesítménytúrára nevezők részére 11.000 Ft a részvételi költség (a teljesítménytúrán a nevezési díjat a résztvevők maguk fizetik, a nevezési díjból 300 Ft-os kedvezményt kapnak). A részvételi költség tartalmazza a két éjszakai szállást, két reggelit, két vacsorát a szálláson, egy „baráti” borkóstolót s egy vasárnap déli ebédet, a buszköltséget és a belépőjegyeket. Gyakorlati tudnivalók Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 10. – jelentkezési cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., esetleg papíron: Tóth Klára 7634 Pécs, Fő u. 25. (jelentkezési lap a fenti címen vagy a Baranya Megyei Természetbarát Szövet-ségnél, ill. az egyesületek vezetőinél kérhető). A jelentkezést az egyes programokra a jelentkezési lapon a megfelelő rovatba írt x-szel jelöljük. Visszaigazolást küldünk, amelyen jelöljük a részvételi díj befizetésének lehetőségeit. Speciális igényeket (pl. étkezés, szobabeosztás stb.) kérjük jelezni! – Az egyesületi csoportok jelentkezését lehetőleg együtt kérjük, ebből is látjuk, hogy kik szeretnének egy szobában lenni. – A Papuk hegységbe tervezett útra személyi igazolvány, vagy útlevél szükséges. – A jelentkezési lapon kérjük azt is jelölni, hogy van-e igény a találkozó alkalmából elkészített pólóra (ára: 1500 Ft). Szeretettel várjuk Somogy, Tolna, Baranya természetjáróit, akik – velünk együtt – szívesen töltenek el egy hosszú hétvégét Magyarország legdélebben fekvő területén, illetve a horvátországi Papuk hegységben. Minden további, itt fel nem sorolt kérdést, felvetést várunk, s megválaszolunk. Jó szer-vezkedést kívánok a rendezőség (Dráva TSE, Szent Imre Iskolai SK, Tenkes TE) nevé-ben! Tóth Klára elnök Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Nyáron történt… Az alábbiakban a nyár folyamán szervezett túrákról szóló írásokat, élménybeszámoló-kat adjuk közre, időrendi sorrendben. ● Törökvári teljesítménytúra Június 4-én nyolcadik alkalommal rendeztük meg a Törökvári túrát. Először még nem teljesítménytúrának indult, hanem az új turistautak átadására szerveztünk egy túrát a Baranyai-dombságban a Török-várhoz. Azon a túrán akkor 60 fő vett részt. 2011-ben egy tájékozódási túraversenyt hirdettünk, de mivel ez még szokatlan volt, és talán sokan megijedtek tőle, hogy nem tudják teljesíteni, így csak 31 fő vett részt rajta. 2012-ben már teljesítménytúrát rendeztünk egy távon, de mivel a késői meghirdetés miatt a TTT füzetben és országos honlapon még nem tudtuk megjelentetni, ezért csak 43 indulónk volt. 2013-ban két távot (20, 10 km) hirdettünk, és 74 résztvevő volt. 2014-ben szintén két távon már 124 résztvevőnk volt. 2015-ben a két távon 131 indulónk volt. 2016-ban 3 távot hirdettünk (30, 20, 10), és az esős időszak ellenére is 129 indulónk volt. Idén már 4 távot hirdettünk (30, 20, 15, 8), amire ezúttal 157 túrázó + 1 kutya nevezett be. Látható tehát, hogy egy lassú növekedés jellemzi a Törökvári teljesítménytúrát, ahogy terjed a híre. A túrázók az alábbi településekről érkeztek: Pécs (innen érkeztek a legtöbben), Üszög-puszta, Bogád, Pogány, Nagykozár, Baja, Budapest, Budaörs, Mohács, Pécsvárad, Komló, Kaposvár, Kozármisleny, Veszprém, Kartal, Bóly, Nagykanizsa, Sellye, Sza-lánta, Hajdúböszörmény, Bonyhád, Szekszárd, Váralja, Siófok, Mikepércs, Somberek, Szederes, Siklós, Pellérd, Erdőkertes, Véménd, Máriakéménd, Szajk, Szederkény, Ud-var, Bár, Várda és Lánycsók. (Néhányan nem töltötték ki a nevezési lapon, hogy hon-nan érkeztek, így lehet, hogy jöttek máshonnan is.) A teljesítménytúra idén liptódi bázissal került megrendezésre, ahol már péntek esetétől összejöttünk a segítőkkel, és 3 napig itt is aludtunk. Összesen 32 rendezőnk volt, aki segédkezett a rendezvény napján, és sokan már az előző napokban is. A 4 távon kb. 40 km-es útszakaszon kellett bozótirtást végezni, ebből. kb. 15 km-en a vadásztársaság vállalta a réteken és erdei földutakon a fűkaszálást. A géppel nem elvégezhető szakaszokon kézi erővel vágtuk le a füvet és a csalánt. A jelzetlen szakaszokat kiszalagoztuk, és egy-egy helyre fénymásolt lapot is kihelyeztünk a könnyebb tájékozódás végett. El¬t鬬vedések, bizonytalanságok persze így is voltak, de a túrázók többsége gond nélkül teljesítette a távokat. A 15 km-es távon vezetett túra is indult Feketéné Móró Erzsébet vezetésével, melyen 19-en vettek részt. Az egyes távokon az utolsó induló után a söprűk indultak el, akik jelezték az állomáspontokon, hogy nincs már senki mögöttük. Az ellenőrzőpontokon különféle ellátmánnyal fogadtuk a gyaloglókat. Az István-kútnál pálinkát, süteményt, gyümölcsöt, a Vályús-forrásnál a bólyi mézeskalácsos gyártotta mézes puszedlit, a Margaréta-szobornál cukorkát, a máriakéméndi kegytemplomnál mogyorót és tökmagot, a Törökvári-pihenőnél kuglófot, a marázai Mária-kápolnánál müzliszeletet, a Lókúti-pihenőhelyen pedig almát kaptak a túrázók. A célba beérve a rendezvénysátorban babgulyást osztottunk valamennyi táv résztvevőjének. A túra után a résztvevők még maradhattak a liptódi Pünkösdi találkozón, melyen egész estig programok, fellépők és koncertek voltak. A koncerten fellépett az egyik túravezetőnk és pontőrünk, Baumgärtner Norbert is a 7végi Zajongás rockzenekar tagjaként. A liptódi önkormányzat egész nap óránként ingyenes kisbuszokat indított, melyekkel a rendezvényre érkezők az 57-es útról bejuthattak Liptódra és vissza, ahol a menetrend szerinti járatokhoz volt csatlakozás. Ezúton szeretném megköszönni a Mecsek Egyesület nevében a rendezvény kiemelt támogatójának, Liptód Önkormányzatának a segítségét, továbbá a Marázai Önkormányzat támogatását, valamint a Schlossberg Vadásztársaságnak, hogy vállalta a turistautakon a fűkaszálást. Köszönöm valamennyi segítőnek, rendezőnek a sok-sok munkát, a pontőrködést, bejárást, fűkaszálást, főzésben nyújtott segítséget, a süteményeket, és egyéb felajánlásokat, amivel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Külön köszönet Markesz Pistinek és családjának, aki szervezte a bevásárlást, főzést és biztosította számunkra a három napban vendégházában a szálláshelyet. Biki Endre Gábor ● Zipernowsky emléktúra A – mai nevén – PÉCSI SZC Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnáziuma, egyéb-ként régebben Zipernowsky Szakközépiskola, vagy még régebben Gépipari Technikum néven ismert iskola alapításának 105. évfordulója, és az orfűi Zipernovszky-forrás építésének 50. évfordulója alkalmából az iskola, az 1967-ben végzett Gépész A. osztály, illetve a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2017. június 14-én emléktúrát szervezett. (A túrát eredetileg tavasszal tartották volna, de a hirtelen közbejött rendkívül rossz időjárás miatt a rendezvényt akkor elhalasztották.) Reggel 8 órakor gyülekeztünk az iskola 10-es számú tantermében, ahol egy iskolatörté-neti kiállítást is megtekinthettünk. Fél 9-kor kezdődött a megemlékezés, melynek során az iskola tanulói felidézték Medovarszky László tanár úr személyét, akinek meghatározó szerepe volt abban, hogy az iskola aktív, tevékeny résztvevője lett a tájfutásnak és a természetjáró mozgalomnak. „Medó bácsi” – ahogyan nevezték – személyesen is részt vett az orfűi Zipernovszky-forrás építésében is (a forrás nevét nem véletlenül írom másképp, mint az iskola nevét, mert a forrás névtábláján így szerepel, annak idején így írták rá). Kilenc órakor különbusszal utaztunk Remete-rétre, ahol kezdetét vette az emléktúra. A Büdös-kútnál megálltunk a Baranya Megyei Természetjárók Panteonjánál, ahol rövid megemlékezést tartottunk Medovarszky Lászlóról. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség részéről Tóth Klára és Strasser Péter emlékezett meg Medó bácsiról, majd az iskola igazgatóhelyettese és diákjai koszorút helyeztek el, és mécsest gyújtottak a pan-teonnál, Medovarszky László névtáblájánál. A túra tovább Orfűre, a Zipernovszky-forráshoz vezetett, ahol már várt bennünket Petz Ferenc, az iskola öregdiákja és későbbi tanára, aki annak idején részt vett a forrás építésében. Elmesélte a forrás építésének történetét, és elmondta, hogy a forrás már hosszú ideje nem működik, elapadt, és szükséges lenne az „újrafoglalása”. Füziné Kajdy Zita, Orfű polgármestere, aki szintén megjelent a megemlékezésen, támogatásáról biztosította a forrás felújítását, amennyiben ezt szakmailag kivitelezni tudjuk. A túra résztvevői emléklapot és emlékjelvényt vehettek át. Annak reményében zártuk az emléktúrát, hogy közös erővel, rövidesen fel tudjuk újítani a Zipernovszky-forrást, hogy az ismét hűs és tiszta vízzel várhassa a természetjárókat, az építők ötven évvel ezelőtti szándéka szerint. Strasser Péter ● Végigjártuk a Balaton-felvidéki Kéktúrát Július 15–26-a között rendeztük meg a Dél-Zselic Természetbarát Klub és a komlói Kenderföldi Természetjárók szokásos nyári természetjáró táborát, ezúttal a Balaton-felvidéken. A tábor fő programját a Balaton-felvidéki Kéktúra jelvényszerző túramoz-galom teljesítése adta. Szálláshelyet a köveskáli turistaházban találtunk, ahol önellátó módon oldottuk meg az étkezést, és a jól felszerelt konyhában naponta, esténként finom vacsorákat főztünk (így is olcsóbbá téve a táborozást). Mivel az időjárás már akkor is „túl kegyes” volt hozzánk (33-36 oC), így minden nap korán kezdtük a túrázást. A Balaton-felvidéki Kéktúra útvonala Badacsonyból indul, és mintegy 100 km hosszan vezet végig a Balaton északi partjának hegyvidékein, gyönyörű helyeket érintve. Természetesen nem csak a kijelölt útvonalon mentünk végig – és bélyegeztünk az érintési pontokon –, hanem „becsempésztünk” egyéb látnivalókat is: Csobánc vára, Tóti-hegy, a szentbékkállai kőtenger, a Mindszentkálla mellet magasodó Kopasz-hegy a geológiai tanösvénnyel, a Hegyes-tű bányaudvara (geológiai bemutatóhely), a dörgicsei templomromok, a balatonfüredi Lóczy-barlang, a balatonedericsi Afrika Múzeum – hogy csak a fontosabbakat említsem. És természetesen egy egész napot szántunk Tihanyra, ahol egy 17 km-es túrát tettünk, végigjárva a Lóczy Lajos tanösvényt, ami végigvezetett bennünket a Tihanyi-félszigeten, bemutatva annak összes természeti csodáját. Régebbi emlékeimben a Balaton-felvidékről rosszul jelzett turistautak, romos kilátók képe jelenik meg. Ehhez képest nagyon pozitív élményeink voltak, óriási fejlődés lát-szik. A Balaton-felvidéki Kéktúra útvonala szépen ki van jelezve, az érintési pontokon egyedi bélyegzőket tartalmazó kis dobozokat találtunk, bennük kis láncra erősítve a bélyegző – hasonlóan az Országos Kék Kör bélyegzőhelyeihez –, de a többi turistaútra sem lehettet panaszunk, sokfelé vezettek felújított jelzések. Rengeteg új kilátót találtunk utunk során – szinte mindegyik jelentősebb magaslatra jutott egy –, melyek az utóbbi években épültek. Komoly, magas, fából készült építmények, gyönyörű kilátást adva a túrázóknak. Sok helyen találtunk geológiai bemutatóhelyeket, tanösvényeket, olvasmányos tájékoztató táblákkal ellátva. Látszik, hogy a környéken sokat törődnek a gyalogos turizmus fejlesztésével. Maga a kéktúra útvonal is nagyon változatos: a tanúhegyektől kiindulva a Káli-medencén át vezet a Balaton keleti végéig, közben hangulatos szőlővidékekkel (pl. Csopak), régi templom- és várromokkal, geológiai bemutatóhelyekkel, melyek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park gondozásában vannak. Természetesen a 12 napba több strandolás is belefért: a nagyon meleg, nyári időjárás mintegy „kötelezővé tette” e programokat, de hát a Balaton közelében ez úgysem hagyható ki. Hazatérve elküldtük a lebélyegzett igazoló füzeteket a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetségnek, ahonnan postafordultával meg is kaptuk a teljesítésért járó jelvényeket. Igazán szép, tartalmas és látnivalókban gazdag természetjáró tábort zárhattunk. Ajánlom mindenkinek e túramozgalom teljesítését! Strasser Péter ● „Vándortáborozók nyomában a Mecsekben” – teljesítménytúra a kánikulában Július 29-én a reggel még hűvös volt, friss levegő fogadta rendezőgárdánkat a Kardos úti kulcsosháznál. A túrázók közül többen a rajtidő előtt érkeztek, bízva abban, hogy a távot még a kicsit hűvösebb, délelőtti órákban teljesítik. Nem vártuk meg a 7 órai „ha-rangszót”. Aki ott volt, elindulhatott. Leírás, térkép a kézbe, s irány az erdő! Még 10.15-kor is elindítottunk két túrázót, akik igen messziről jöttek, nem tudták pontosan kiszámítani az érkezést. A 115 induló az ország különböző tájairól érkezett: Szekszárd, Kiskunhalas, Baja, Komló, Makó, Dombóvár, Kaposvár, Nagyharsány, Bonyhád, Nagyberki, Kaposszer-dahely, Bóly, Kozármisleny, Pomáz, Dunaszentbenedek, Kalocsa, Vértessomló, és még több baranyai helység is szerepelt a nevezési lapokon. A 30 km-en 51-en, a 15 km-en 64-en indultak, s mindannyian be is érkeztek bőven a szintidőn belül. Mindössze ketten „tévedtek el”, s hagytak ki egy szakaszt, és 3 ellenőrző pontot a 30 km-es útvonalból, de ők is szép helyeken jártak! Ahogy haladtunk előre a nap folyamán, úgy lett egyre melegebb a levegő a kulcsosház előtt is. Egyre fáradtabban érkeztek a túrázók is, jól esett megpihenniük az árnyas fák alatt. Az útközben elfogyasztott frissítők, kalóriapótló édességek (cukorka, szörp, csoki, müzli szelet, szilva) után a célban a szokásos zsíros kenyér hagymával, vagy paprikával, ill. lekvárok, tea és víz várta a teljesítőket. A legnagyobb keletje a görögdinnyének volt, érthető módon szívesen fogyasztották a kánikulában. Jó hangulatban, viszontlátást kívánva köszöntek el a túrázók, akiknek elismerésünket szóban és írásban is (egy vidám emléklappal) kifejeztük, s a hangulatos – túrázó gyerekeket ábrázoló – kitűzőt (Dalecker Ibolya munkája) is magukkal vihették. Rendező csapatunk is derekasan helytállt, köszönet illet mindenkit. Pontőrként vett részt a munkában: Balatonyi Laci, Dávid Zoli, Novotny Sári, Futó Laci, Jancsi Attila, Kati Ildikó, Kincses Márti, Komáromi István, Kühár Zsuzsi, Nagy Anikó, Strasser Éva és Strasser Péter. A Kardos úti háznál az adminisztrációs feladatokat Dalecker Ibolya és Gyenis Gizi látta el, a számítógépnél, nyomtatónál Nagy Balázs dolgozott, Arató Tünde pedig a vendéglátásban jeleskedett egész nap. Sokat segített még – amíg nem kellett elmennie - Miklós Márk, valamint a „látogatóba” érkező Baumann Józsi is – ő darabolta fel a hatalmas dinnyéket! A jól sikerült rendezvények között tarthatjuk számon a Vándortáborozók nyomában a Mecsekben c. teljesítménytúránkat, amellyel azok előtt a gyerekek és felnőtt vezetőik, tanáraik előtt is tisztelgünk (most már ötödik alkalommal), akik táboroznak, táboroztatnak. Minden okunk megvan arra, hogy jövőre is megrendezzük! Tóth Klára ● A Tátrában jártunk Már régóta motoszkált bennem a gondolat, hogy egyszer el kéne látogatni a Tátra magasabb régiójába. A tavalyi évben egyesületünk tagjainak és a hozzánk közel állóknak a fejében is megfogalmazódott ez a lehetőség, és ami a lényeg, ki is mondták. Több se kellett: elkezdtem érdeklődni a túrák, szállások felől. Egy biztos pont már ekkor is volt: az utazás busszal fog történni, még pedig Zoli barátunkkal Kárászról. Se szállás, se túrák, de a busz lefoglalva. A létszám még így is hamar betelt! Augusztus 14-20-a között szerveztük a túrát. A szállást a Miramonti Panzió és Apart-man Hotelben sikerült foglalni egy kis „angolos” segítséggel. A szálló Felsőtátra¬fü¬re¬den van (Horny Smokovec). Mint kiderült, jó választás volt, kényelem és tisztaság volt a kisebb-nagyobb apartmanokban. Étkezésünk is helyben volt. A fél nyolcas svédaszta-los „mindent bele” büfé reggeli, a vacsoránál pedig az aznapi leveshez adott két féle második fogásból lehetett választani és volt desszert és gyümölcs is. A büfében, mint a túrák során kiderült, a tátrai árakhoz képest olcsóbban jutott hozzá mindenki a megkí-vánt sör és Tátra tea adagjához. A túrákról szólva már többen pedzegették, hogy ez elég kemény lesz… Igazuk lett! A köveken lépegetős, lépcsőzős túrázás nem a mi legjobb szórakozásunk. Azok a túrák, amiken eddig „edződtünk”, erre vajmi kevés felkészülést nyújtottak. Még az erdélyiek sem! Az első napi túrán – ami a Szoliszko csúcsra vezetett – kiderült, hogy a következő napokban sok féle variációt kell felvetni, hogy mindenki jó szájízzel utazhasson majd haza! Ez a vacsora utáni megbeszéléseken mindig meg is történt, és ki-ki eldönthette, hogy másnap melyik szintű csoporthoz szeretne tartozni. Ehhez mindenkinek megadtuk a kellő információt: útvonal, útirányok szlovákul is, színjelzések. Menet közben pedig telefonos kapcsolat, ki merre jár. Programunk a következő volt: első napon utazás közben megnéztük a Szlovák Paradi-csom egyik gyöngyszemét, a Tamás kilátót (sziklát). Második napon a Szoliszko csúcs volt a célpont. A túra útvonala a Csorba-tótól indult, majd Furkota-völgy – Szoliszko menedékház – Szoliszko csúcs – Szoliszko menedékház – Csorba-tó útvonalat járta be a csapat nagy része. Voltak, akik a menedékházat a felvonóval közelítették meg és onnan csinálták a csúcstámadást. Harmadik napunkon volt a túraterv legnehezebb túrája, a Tengerszem-csúcs (Rysy). A Poprádi-tó vasúti megállótól indult mindenki és a Majláth menedékháznál még együtt kávéztunk. Akik előző nap lanovkáztak, azok most itt a tó körüli séta után a Szimbolikus temetőt nézték meg, majd hogy egy kis szint is legyen, a zöld, majd piros jelzésen mentek át a Csorba-tóhoz egy kis nézelődésre. A többiekkel irány a Hunfalvy menedékház. Az út középső szakaszán jött a tűző nap, ez a láncos mászás után sokunkat a menedékháznál marasztalt. A csúcsra ketten jutottak fel, azaz csak jutottak volna, mert az irdatlan embertömegben esélyük sem volt 20 méteren belülre kerülni a csúcson lévő határkőhöz (szlovák-lengyel határ)… Ezt mindenhol megtapasztaltuk: ember ember hátán. Aki nyugodtan szeret túrázni, az ne kívánkozzon a Magas-Tátra közelébe. Egy rövidebb, 5-6 kilométeres szakaszon több ezer ember naponta! Ezen a napon Baumann Józsi felfedező útra indult, és a Lorenz-hágó érintésével megkerülte a Szoliszko csúcsot. Kemény dió volt, gratula! Negyedik napon a tervhez képest változtattunk, a Lengyel-nyereg elérését célozva. Reggel átsétáltunk Ótátra¬fü¬redre, ahonnan a vonattal jutottunk fel Tarajkára (Hrebienok). Itt is három csoport alakult. Mindegyik a „Tatranska magistrála” utat célozta elsőre. A legrövidebb túrát teljesítők a kilátópont után visszafordultak és még megnézték a Tar-pataki-vízeséseket. Legtöbben a Sziléziai házhoz értek és itt váltak szét két csoportra. A középtúrások nézelődtek a Felkai-tónál és a vízesésnél, majd a sárga jelzésen jutottak le Ótátrafüredre és onnan gyalogosan a szállásra. A hosszabb túrát választóknak a Lengyel-nyereg volt a cél, ami 2200 méter magasan van. Itt is van egy láncos szakasz, ami úgy látszik, meg-rostálja az ide látogatókat. Itt voltak a legkevesebben, főleg fiatalok, akik még felmen-tek a hágó melletti csúcsra. Nekünk is javasolták, de a kb. 350 méteren leküzdendő 250 m szintemelkedés nem volt csábító számunkra. Nézelődés és kalóriapótlás után sokat fényképezve jutottunk vissza a Sziléziai házhoz. Itt gondolkodtunk egy korsó sörön, és jól döntöttünk: megittuk! Ezzel a fél órával lekéstük az ótátrafüredi késő délutáni jelentős záport… Ötödik napra egy völgyi túra lett betervezve, és a legtöbbeknek elvégezve. Útvonal: Csorba-tó – Felső Fátyol-vízesés – Szentiványi-tó és innen vissza. Ezen a na¬pon alulról csodálhattuk a mellettünk magasodó, és az előző napokban már járt hegyeket. Azért a tótól a látványért így is fel kellett jutni 1700-1900 méterig. Ketten megirigyelték Józsi előzőekben tett túráját és ők is megkerülték a Szoliszkót a Lorenz-hágón keresztül. Velem együtt többen csak a vízesést céloztuk meg, hogy a tóhoz visszajutva még lanovkázhassunk egyet a Szoliszko menedék-házhoz. Így itt fent 1840 méteren még egy-két helyi gőzgombóc elfogyasztására is volt lehetőség. Ezen a napon Baumann Józsi megnézte, milyen lesz a következő napi túránk. Nagyon jól tette, mert este mindjárt beszámolt róla, hogy az eredeti tervet vessük el. Az ő útvonala: Tátraerdőfalva – Tar-pataki-vízesések – Rainer ház – Zamkovsky ház – Kőpataki-tó – Tátralomnic volt. Eljött az utolsó túrázós napunk a Magas-Tátrában. Az előző esti megbeszélés szerint együtt indultunk Tátralomnicra, ahonnan a Kőpataki-tóig mentünk egy átszállással a kabinos felvonókkal. Innen szinte végig lefelé vezetett az utunk a túrák végéig. A már előzőleg is kialakult csoportok mentek együtt. A legkönnyebb a Zamkovsky ház érinté-sével a Tarajkára, a többiek innen a Zamkovsky háztól a Tar-pataki-vízeséseket vették célba a háztól. Közben láthattuk, hogy a Rainer háznál a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták erejüket sherpaként: nem lehetett könnyű 30 kg körüli vizesüveg csomagokkal a hátukon, és még az időt is mérték nekik. A vízesések látványa nézegetésre és fotózásra serkentett mindenkit. A táv innen már nem volt jelentős. A végére egy felhő széléből kaptunk pár csepp esőt. Én elővettem az esőkabátot, hogy legalább egy ilyen fotó is készüljön az itt töltött idő alatt. Ide kívánkozik, hogy a szervezéskor megkérdezettek egyöntetűen azt mondták, hogy a Tátrában délután automatikusan jön az eső. Vagy a szervezés volt nagyon jó, vagy az égieknek tetszett magas hegyekhez nem szokott csapatunk, de esőt nem kaptunk! Azaz a szállásra érve elkezdett esni és másnap estig jósolták az égi áldást, de reggeli pakolásunknál még biztosan esett. A hazautazás napjára már csak egy barlanglátogatást terveztünk a Gombaszögi-barlangba. Ezen a rövid, mindössze 40 perces barlangtúrán sok szép cseppkövet láthattunk. A barlang nevezetessége a szalma cseppkövek sokasága, van köztük 2 méteres hosszúságú is! A továbbiakban már csak technikai megállókat iktattunk be, na meg az M3-as főút „zabálós” büféjénél egy megállást. Szerencsésen hazaértünk és jókedvűen búcsúztunk el egy jól töltött héttel és sok szép látvánnyal a tarsolyunkban! Összegzésül arra biztatok mindenkit, járja meg ezeket a szép hegyeket legalább egy-szer! De azt vegye számításba a tervezésnél, hogy itt a lefelé 350 méteres szintesés nem egy ballagás a Jakab-hegyről! Ajánlom a „Tátra kártya” kiváltását is, mert ezzel a 3 eurós kártyával a Tátravasúton négy napig ingyen lehet utazni! A vasútra vannak más kedvezmények is (családos stb.). A felvonókon, barlangokban „nyugdíjas” jegyet 60 éves kortól lehet váltani, és ezzel pár eurót spórolni. Jók a szlovák és a cseh sörök, na meg a Tátratea sem utolsó… Erdélyi túráink után a végére mindig azt írtam: Szép volt jó volt visszamennék! Most meg legyen ez: Szép volt jó volt, a többit majd meglátjuk! atiKA ● Mecseki Zöldtúra Vándorlás Az elmúlt évek jó tapasztalatai (2012: közös vándorlás a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán, 2016: közös vándorlás a Dél-dunántúli Piros¬túra útvonalán) alapján, s az ezek során született igények kielégítésére is szerveztük meg a közös vándorlást a Mecseki Zöldtúra útvonalára 2017. augusztus 16-20-ig. Az ötletgazda és fő szervező, majd a teljes távon túravezető Nagy Balázs szakaszolta a 105 km-es távot az alábbiak szerint: 1. nap: Pécs-Vasas – Meleg-mányi-völgy (20 km; szállás: Fehér-kúti kulcsosház) 2. nap: Meleg-mányi-völgy – Szentkút – Orfű (26 km; szállás: Szent Márton Közös-ségi Ház) 3. nap: Orfű – Sikonda – Kisvaszar (26 km; szállás: Magyarszék. Magyarszékre Kis-vaszarról falubusz vitte a társaságot) 4. nap: Kisvaszar – Máré-vár (18 km; szállás: Lászlóffy Woldemár Hidrometriai Mérőtelep) 5. nap: Máré-vár – Mecseknádasd (15 km) A vándortúrára a meghirdetett határidőre 28 fő jelentkezett, az ország különböző pontjairól. Néhányan már ismerték egymást, együtt túráztak az előző évek közös vándorlásain, de voltak újak, egymás számára ismeretlenek is a csoportban. A csoport tagja volt – többek közt – Matolcsy Gyuri (Budapesti Természetbarát Szövetség) is, aki mindkét, előzőleg említett közös vándorláson részt vett, így tapasztalataival segítette a csoportot. Voltak fiatalok és gyakorlottabbak, nyitottak és kissé zárkózottabbak, de már az első nap estéjén jó hangulatban fogyasztották a Tátrai Bea által készített finom vacsorát a Fehér-kúti kulcsosházban. Annak ellenére, hogy aznap többen kora hajnalban indultak, hogy a Pécs-Vasasra meghirdetett indulási pontra időben érkezzenek, sokáig üldögéltek, beszélgettek a kulcsosház lépcsőin, s a rönkasztalnál. A további napokban könnyebb-nehezebb szakaszok váltották egymást. A meleg olykor megviselte a társaságot, s a napi túratávok sem jelentettek mindig könnyű feladatot. Víz-és vérhólyagok, sajgó testrészek, izomláz is elő-előfordult, de ennek ellenére az esti találkozások során örömmel lehetett nyugtázni a társaság jó hangulatát. Az zöld sávval jelzett turistaút a Mecsek sok szép pontját, vadregényes völgyeit, kite-kintést kínáló csúcsait, ismert és rejtettebb helyeit fűzi fel kanyargós útvonalára. A csoport nagy része derekasan teljesítette a napi távokat, de egészségi okokból egy-egy rövidítésre is sor kerülhetett. Sajnos az idei, rendkívül meleg és száraz nyárban erősen megszaporodott és megélénkült „fullánkosok” közül egy megtalálta a csoport – darázscsípésre érzékeny – tagját. Így a tavalyi DDP vándorláshoz hasonlóan idén is hozzásegítettük a mentősöket, hogy megismerjék a Mecsek turistaútvonalait. A történet az első ijedelmek után szerencsére jól végződött, bár Jakab Albi számára a túra Sikonda közelében befejeződött. A pécsi honvédkórház orvosai pihenésre kényszerítették, így a Mecseki Zöldtúra befejezése egyéni feladata, vállalása lesz, már felszerelkezve a darázscsípés mérgei ellen védő oltóanyaggal. Egyik túratárs így rögzítette az eseményt: „Az aggódás után jött a megnyugvás, maradandó emlék, hogy jól működött együtt a csapat.” A túrázóktól vasárnap délután Mecseknádasdon búcsúztunk el. Örömmel és köszönettel vették át az erre az alkalomra készített kitűzőt, büszkén viselték a találkozó emblémájával díszített pólót és tették el a Mecseki Zöldtúra bélyegzőivel betelt igazoló füzetet. Szövetségünk a túra szálláshelyeit, a közös vacsorákat előzetesen leszervezte, megren-delte, a csomagok szállítását is felajánlottuk, megoldottuk (Tátrai Bea és Tóth Klára). A szükséges napi vásárlásokat a helyi boltokban tehették meg a túrázók, az esti megérkezéshez frissítőket (szilva, őszibarack, körte, dinnye és egyéb) kínáltunk. Nagy Balázs tervező, szervező és túravezetői munkája jó emlékű, erőfeszítésekben és élményekben is bővelkedő időtöltést eredményezett a csoport tagjai számára, akik büszkék lehetnek teljesítményükre. Nagy Balázs még a hazaérkezés napján feltette a honlapra a napi túrák mért, pontos adatait (táv, szint), s az általa készített fotókat is. A túrázók is adtak visszajelzéseket, fotókat, köszönő szavakat: „Köszönöm, hogy ott lehettem…” „Sok szép élménnyel tértem haza.” „Köszönet mindenért… mindenkinek, aki dolgozott az ügyön.” „Szívesen látunk mi is benneteket Észak-Somogyban. Ha erre járnátok, keressetek meg, szívesen segítek, ha kéritek.” „Köszönöm a szervezést – remek túra volt.” „Köszönöm a rugalmas szervezést, a türelmet, jó hangulatot, mindenkinek a kedvessé-gét!” „Öröm volt találkozni régi ismerősökkel, megismerni kedves arcokat, jókat beszélget-ni.” Többen jelezték is, hogy szívesen visszatérnek a Mecsekbe. Számunkra ez is igazolja: érdemes volt! Tóth Klára ● Fürdőtúra Pettendre Augusztus 26-án, szombaton egy kis csapattal, hatan vágtunk neki a szigetvári járásban található falvak (részben Ormánság) felfedezésének. Útvonalunk a következő volt: Szentmihályfapuszta – Kétújfalu – Gyöngyösmellék – Pettend – termálforrás – egykori strand – Kisdobszai-erdő – Nyugati-Gyöngyös-patak – Kisdobsza, vasúti megállóhely (18 km, mindössze 82 m szintemelkedéssel). Pécsről a 8.15-ös szigetvári busszal indultunk, mely 9.05-re érkezik meg Szigetvárra. Innen a 9.20-as busszal mentünk tovább Kétújfalu felé, illetve az ahhoz tartozó Szent-mihály¬fapusztán szálltunk le, ahová a járatunk 9.39-re érkezett meg. Még Szigetváron az állomáson megszólított minket egy hölgy, aki hallotta, hogy a túráról beszélgetünk. Ő szintén éppen odáig utazott, ameddig mi, és sokat mesélt a kis falvakról, látszott, hogy nagy tudása van. Hamarosan ki is derült, hogy tanárnő, emellett minden helyi ismeret érdekli. Elmondta, hogy mit érdemes megnéznünk, és hogy merre menjünk. Sajnos a vidék helyzetéről sok jót ő sem tudott elmondani, a kis falvak egyre nehezebb helyzetben vannak. Itt a buszmegállónál áll az egykori Andrássy-kastély, jellegét elvesztve, modern formá-ban átalakítva. Jelenleg Kastély Söröző néven működik. Először a Kétújfalui-horgásztavat sétáltuk körbe, melynek csodálatos környezete kikapcsolódásra csábít. Az esőbeállónál el is fogyasztottuk reggelinket, majd visszatértünk a faluba. Hamarosan az elhagyott vasútállomáshoz értünk, ahol 11 éve robogott el utoljára a vonat. Az Ormánságban vezető Barcs–Villány vasútvonal a MÁV 62-es számú, egyvágányú, nem villamosított mellékvonala volt, melyet 1912-ben adtak át, az akkori kornak megfelelően magas színvonalon. A vonal előnye volt más vasútvonalakhoz képest, hogy az állomások eléggé közel helyezkedtek el a településekhez. A Barcs – Sellye – Harkány – Máriagyűd – Siklós – Beremend – Villány vonalon 101 km-t tett meg, és 26 települést érintett. A BZ motorvonatok csak 40-60 km/h sebességgel haladtak, de a megszüntetés évében egyes helyeken már 10-20 km-es „lassújelek” is voltak benne. A vonat helyébe lépő, annál ritkábban járó falujáró buszok ma sem képesek még ezt a sebességet sem elérni, vagy jobb menetidőt produkálni. Ma már jobbára csak csonkajáratok futnak, és 2-3 átszállással lehet csak a teljes szakaszon végigjutni (már, ha egyáltalán valaki vállalja ezt a 21. században). Közeledtünk Kétújfalu Németújfalu részéhez, a katolikus templomhoz, melyet 1895-ben Szent Mihály tiszteletére szenteltek. Éppen fényképezni kezdtük, mire egy hölgy jött oda hozzánk és megszólított, hogy szeretnénk-e belül is megnézni, mert van nála kulcs. Micsoda véletlen… Hát persze, hogy szeretnénk! Így belül is megtekinthettük, és még a falu életéből is kaptunk egy kis ízelítőt. Kiderült az is, hogy a paphiány miatt az itteni plébános segédjével 22 falut lát el. Innen átmentünk Magyarújfaluba, ahol a református templomot néztük meg, persze csak kívülről, mert ez nem volt nyitva. A templom a közelmúltban lett felújítva, de ereszcsatornája kiszakítva, ami a hanyagság netovábbja. A figyelmetlenség milliós károkat tud okozni. A szomszédos parókia épülete az összeomlás előtt, már régóta használaton kívül lehet, bár a református egyházközség címere és felirata még látható rajta. Innen visszafelé mentünk, és útközben egy kis élelmiszerboltot találtunk, ahová be is tértünk, hogy „védőitallal” hűtsük le magunkat, mert egyre jobban kezdett eluralkodni a hőség. Továbbra is nyílt, napsütötte területen mentünk, és hamarosan Gyöngyösmellékre értünk. Itt is megnéztük a református templomot, mely előtt most készült el a szép térkövezés. A közeli játszótér mellett fogyasztottuk el ebédünket, miközben két túratársunk elment megnézni a katolikus templomot is, mely egy kicsit arrébb található. A falut egy kis földúton hagytuk el, innentől egy kavicsozott ösvényen vezetett utunk, majd egy rozoga fahídon keltünk át ügyesen. Innen egy töltésen, betonjárdán folytattuk utunkat szép ormánsági réteken. Szemben már feltűnt a pettendi református templom fehér tornya. A kistamási bekötőút felőli útról értünk be Pettendre, ami egy parányi zsáktelepülés. A református magyarok kihaltak, jóformán csak roma lakosság lakja. A falu közepén áll az igencsak leromlott állagú református templom, ami egykor szebb napokat látott. Régóta nincs már gyülekezet, ezért sorsára hagyták… Elment a pásztor, elfogyott a nyáj is. Volt egy kontakt személyem, akivel előzőleg felvettem a kapcsolatot, és a segítségét ígérte, hogy segít megkeresni az egykori Jóvíz-forrást és az ott álló keresztet, mely valamikor a környék egyetlen katolikus búcsújáróhelye volt. Már a túra délelőttjén is hívtam, de akkor sajnálattal közölte, hogy mégsem tud segíteni, mert akit ki tudott volna küldeni, nincs itthon, elment valahova, de telefonon ő majd navigál minket. Így is lett: a faluból kiérve elbizonytalanodtunk, nem találtuk sem a termálforrást, sem a keresztet. Felhívtam telefonon, és útbaigazított. Hamarosan kiderült azonban, hogy amit mondott, az nem lehet jó, és teljesen rossz felé megyünk. Felhívtam még többször is, de mindig más irányt mondott, már teljesen követhetetlen volt. Végül azt mondja, hát nincs is meg a kereszt, az már ledőlt, nem lehet látni, mert az egy teljesen elvadult erődben van, út sem vezet hozzá. Nem szoktam hamar méregbe gurulni, de most kezd-tem. (Eddig végig arról volt szó, hogy ha szemben meglátják a fehér keresztet…) Le is tettem gyorsan a telefont. Ebben a kánikulában kb. 3 km-t tűző napon mentünk a semmiért… Na legalább annyi, hogy útközben munkásokkal találkoztunk. Megkérdeztük őket is, de mondták, hogy Kiskunhalasról jöttek, nem ismerik a környéket. Kérdeztük, hogy mit keresnek. Mondták, hogy olajat (olajkutató fúrásokat végeznek), mi pedig vizet, de nagyon, mert most már igencsak kitikkadtunk. Továbbmentünk és egyszer csak vizet láttunk, de nem azt, amit kerestünk. Sejtettük, hogy itt kell lenni a közelben, csak a nádas, vagy a bozótos erdő miatt nem tudtuk, merre menjünk. Egyszer csak Péter, aki előre ment, felkiáltott, hogy itt van! Itt zuhog a meleg víz! Szaladtunk oda mindannyian. Nagyon megörültünk a víznek, és fürdőruhát húzva mindjárt ki is próbáltuk. Sajnos túl meleg volt, a hőmérőm 39,4 fokot mért. Azért egy fél órát elpancsoltunk benne, szerkesztettünk magunk fölé esernyőből napernyőt. Itt a pusztában egy vascsőből kb. 100 liter/perces vízhozammal tör elő a gyógyító erővel bíró hévíz. Az 1970-es években olajat kerestek, de melegvíz tört fel, és akkor létesítettek itt egy kis strandot, mely 1984-ig üzemelt. Mivel nem fejlesztették, nem felelt meg az előírásoknak és bezáratták, viszont a kutat nem tömték el, azóta is folyik egy kibetonozott részen a melegvíz, ahová lépcsőn juthatunk le. A helyiek is néha járnak ide fürdeni, vagy lábat belógatni. Amíg én és Erzsike a termálvízben fürödtünk, a többiek átmentek megnézni a 200 m-el arrébb lévő medencét, melyet most már benőtt az erdő, de minden megvan töredezetten, a két medence és a taposók is. Szezonálisan működött a ’70-es évektől májustól szeptemberig. Egy-egy hétvégén kb. 1500-an is megfordultak itt, még büfé is üzemelt. Elindultunk egy földúton tovább, amikor egyszer csak Péter szólt, hogy tud egy jobb utat. Igaza lett, mert amin elindultunk, az végre egy árnyékos erdőben folytatódott. Átkeltünk a Nyugati-Gyöngyös hídján, majd egy tölgyes mentén értünk ki a Kisdobszai vasúti megállóhoz. Itt még egy óránk volt a vonatra. Nemsokára jött is egy Pécsre tartó gyorsvonat, de annak itt nem volt megállója. Sajnos mindegyikünknek elfogyott a vize, vagy ami még volt, az szinte teljesen felforrt, és azon tanakodtunk, hogyan juthatnánk vízhez. A legközelebbi lakott hely is messze van, és kérdés, lenne-e nyitva bolt. Amíg így „búslakodtunk”, jött egy helyi lakos két kerékpárral, aki itt letámasztotta azokat. Tőle kérdeztük, merre lenne bolt legközelebb. Mondta, hogy bent Kisdobszán, de hát gyalog nem érnénk vissza, míg jön a vonat. Mindenre van azonban megoldás: volt olyan rendes, hogy odaadta az egyik kerékpárt és Joci betekert vele a faluba. 22 perc alatt megfordult és ellátott mindannyiunkat jó hideg sörrel, ami ezúttal „életmentő” volt. Közben az úr felesége is megérkezett egy Szentlőrinc felől érkező vonattal, és kérdezte a férjét, hol az ő biciklije. Mondtuk neki, hogy mi a helyzet, de már nem is kellett neki sokat várni, mert Joci hamar visszaért, és visszaadta a kölcsönkapott bringát. 17.42-kor meg is érkezett a mindössze két kocsiból álló „Piroska” vonatunk, amit „jól kitöltöttünk”, hiszen rajtunk kívül csak egy utas volt a kocsiban, meg a kalauz. Szentlőrincen 15 perces várakozás után át kellett szállnunk a Budapestről jövő IC-re, ami nagyon kellemes volt, mert légkondis kocsi volt. 18.51-re értünk be a pécsi állomásra. Biki Endre Gábor ******** Dunántúli Természetbarát Vezetők Tanácskozása Nagykanizsán tartottuk idén a hagyományos tapasztalatcserét, amely a 48. volt a sorban. Mivel Zala megyében nem vállalta a természetbarát szövetség a program megszervezését, így Kiss László (egykori Zala megyei elnök) és nagy múltú egyesülete, a Kanizsa Kul-Túra Egyesület szervezte meg a találkozót, védve ezzel a mundér (Zala megye) becsületét, és nem felborítva azt a rendet, miszerint abc rendben követve mindig más megye a helyszíne ennek a programnak. Augusztus 25–27-e között zajlott a program, amelyben jó arányban követték egymást a szakmai programok és Zala megye turisztikai szempontból jelentős látnivalóinak megismerése, valamint a baráti beszélgetések. Péntek este a város polgármestere, Dénes Sándor köszöntötte a résztvevőket a Vasember¬házban, s szólt a város megvalósult és tervezett turisztikai fejlesztéseiről, majd Németh Imre (MTSZ elnökségi tag, NFM munkatárs) a kerékpáros turizmus és szabadidős turizmus fejlesztéseiről tartott előadást. Utána Tassy Márk, az MTSZ igaz-gatója adott rövid tájékoztatást az aktuális természetjáró feladatokról, pályázatokról, tennivalókról. Vacsora után szálláshelyünk hangulatos kertjében folytattuk az eszmecserét, amelyben előkerültek a jelzésfestési pályázattal kapcsolatos problémák, az oktatási szabályzat elavultságának ügye, valamint több más téma, melyek alaposabb megbeszélésére a vasárnap délelőtt kínált időt és teret. Szombaton autóbuszos kirándulás keretében mutatták be Kiss László és segítőtársai, miért is érdemes Zala megye e szegletébe kirándulni. Így felkerestük a letenyei könyv-tárat, amely az organikus építészet remeke, megcsodáltuk az előtte álló, több száz éves platánfát, majd Bázakerettyén az olajipar múltjának és jelenének adataival, műtárgyaival ismerkedhettünk. A finom ebédet is itt költöttük el. Ebéd után Pákára utaztunk, ahol Öveges József szülőházában tekintettük meg az emlékkiállítást. Szécsiszigeten a helyreállított vízimalmot mutatta be nekünk a lelkes gazda(asszony), majd átsétáltunk a templomba, ahol igazi, tiszta zenei élményben volt részünk. Zenetanár és tanítványa furulya- és hegedűpárosa csodálatos hangulatot teremtett a jó akusztikájú templomban. Nemkülönben emlékezetes Erzsi néni, a helyi lokálpatrióta, aki elmondta a templom építésének történetét, s bemutatta az épület rejtettebb zugait is. Homokkomáromban megtekinthettük a Kanizsa Kul – Túra Egyesület tervezett fejlesztéseinek helyszínét, majd egy hangulatos pincénél, a szőlőhegyen vacsoráztunk meg. Vasárnap délelőtt Nagykanizsán a Halis István könyvtárat mutatta be Strausz Ferenc könyvtári dolgozó, a vendéglátó egyesület alelnöke, majd a komoly munkáé volt a terep. Kiss Laci szorgosan jegyzetelt, amint a felmerült gondok, problémák előkerültek, azzal a szándékkal, hogy a tanácskozáson született javaslatokat, észrevételeket továbbítja az MTSZ vezetőségének, hisz ők csak az első este pár óráját töltötték velünk. Néhány megye részéről igény merült fel a jelzésfestési pályázat „készre jelentési” határidejének meghosszabbításával kapcsolatban, majd a fonódó jelzések festésének külön díjazását (emelt összeg) javasolta valaki. Rákérdeztünk a beígért ranger-hálózat működésére is – nem sok jó példa hangzott el. Az erdőtörvényhez most készülő végrehajtási rendeletről is szó esett, valamint a szervezetek számára kötelezővé tett cégkapu létrehozásának mikéntjét mutatta be Balázs Laci (Somogy megyei elnök), aki már bejelentkezett saját ügyfélkapuján keresztül. Én felhívtam a figyelmet arra, hogy 2017. novemberében lesz 30 éve, hogy meghalt Rockenbauer Pál, s felkértem a megyei vezetőket, képviseljék a természetjárókat az általunk szervezett emléktúrán. A tanácskozás végén átvettem a stafétabotot a Zala megyeiektől, hisz a „Z” (Zala) után a „B” (Baranya) következik a dunántúli megyék névsorában, jövőre – 2009 után – ismét mi leszünk a rendezők. Ezek a találkozók hozzásegítenek ahhoz, hogy tudjunk egymás örömeiről, gondjairól, programokról, újításokról. Az utóbbi években Tolna megyei és Somogy megyei elnök kollégáimmal utazunk együtt a találkozók helyszínére, így ezzel velük is növekszik a beszélgetésre használható idő. Idén is együtt mentünk, s útközben betértünk Kaszó-pusztára, ahol felkerestük a nemrégiben átadott lombkorona tanösvényt is. Nem váltjuk meg a világot ezeken a találkozókon, de valamiféle közösségi élményt is kapunk, s egymástól is tanulhatunk. Kedvet kapunk ahhoz, hogy a látott helyi értékeket másnak is megmutassuk, de legalábbis hírt adjunk róluk. Ez lesz a szándékunk a jövő évi találkozón is. Tóth Klára Megújult ösvények és turista útjelzések a Koponya-kutakhoz A nyár folyamán – a Mecsekerdő Zrt. munkatársainak segítségével – megtisztítottuk a Vágotpuszta közelében lévő Koponya-kutakhoz vezető utakat a bozóttól és az útra dőlt fáktól. A nagy melegben nem volt könnyű a szederindával, bozóttal benőtt utak tisztítása. Az utak megtisztítása után az új turistajelzéseknek megfelelő fák környezetét is megtisztítottuk, hogy jól láthatóak legyenek a jelzések. A vágotpusztai temetőtől mindkét forrásig felfestettük a zöld kör jelzéseket. Az első elágazásnál, ami a forráshoz vezet, ahogyan a turista térképen is látható, a nyílra az 1-es szám lett festve, és a közelében lévő másik nyilazott jelre a 2-es szám került, ami a következő távolabbi forráshoz irányít. Az erdészet megígérte, hogy a nyári szabadságolások után forrásokhoz vezető meredekebb szakaszokon lépcsőket fognak kiképezni a biztonságosabb lejutás érdekében. Száraz időben a lejutás így sem okoz gondot egy kis odafigyeléssel. Jó túrát kívánok mindazoknak, akik felkeresik a Mecsek hegység két kevésbé ismert csodálatosan szép környezetben lévő forrását. Baumann József forrásépítő „Pista bácsi pihenője” – emlékkő avatás 2017. június 28-án a Mecsekben a Lapistól északra 400 m-re, az Árpád-tetőre vezető műút mentén erdei pihenőt avattak Molnár István erdőmérnök emlékére. Molnár István – többek között – az Országos Erdészeti Egyesület Baranya Megyei Csoportjának a titkára volt 1955-ös alapításának idején és az azt követő 20 évben. Tevékenyen részt vett a mecseki turistautak kialakításában, a forrásépítésekben, az 1987-re elkészült forráskataszter összeállításában, valamint a Panoráma út létesítésében, melyet az 1990-es években kézi erővel vágtak be a Jakab-hegy oldalába társaival. Pista bácsinak volt egy nagy álma, életében sokszor beszélt erről. Mint köztudott, ő hozta létre a Közép-Mecsekben a Kis-réttől a Trippamer-fáig szintben vezető, kanyargós vonalvezetésű Tölgyes utat, aminek egy szakaszán a Z+ jelzés is fut. Az utat nem kizárólagosan a turistaút számára hozta létre, hanem a nagy terve az volt, hogy a mecseki kisvasutat – ami az Állatkerttől indul és csak a volt Vidámparkig (Dömörkapu) vezet – meghosszabbítsa a Kis-réten át egészen Árpád-tetőig. Sajnos ez az álma sohasem valósult meg. Kár, hogy erről az ötletről ma már senki sem beszél, mert éppen jelenleg több milliárdos beruházásokat valósít meg a kormány kisvasútfejlesztésre. A pihenő a család munkájával és költségén létesült Pista bácsi halálának 10. évfordulóján. Biki Endre Gábor Újabb emléktábla a Büdös-kúti panteonon Jónás István barátommal igyekszünk felfelé az erdészeti úton a kék sáv jelzés irányába. Az autók zaja egyre távolabbról hallatszik, és felérve a tetőre meg is szűnik. Az úton a kiszáradt keréknyomokban ropognak bakancsaink talpa alatt a megszáradt agyagrögök. Az erdő üde zöld levelei közt a hársfák levelei már sárgulnak a szárazság miatt. Lefele haladunk és most a mészkősziklák kiálló darabjai koptatják bakancsaink talpát. Lent a völgyben a tisztás szélén feltűnik Rudi esőbeállója és odébb a Büdös-kúti kulcsosház. Pistának és nekem is a látottaktól azonos emlékek jutnak eszünkbe: szinte látjuk ma-gunk előtt Rudit a gangon állva kezében egy szerszámmal. Sok éven keresztül ő volt a ház őrzőangyala, az eltévedt kirándulók útbaigazítója, mindenkihez volt egy jó szava. Az erdő csendjét megzavarókat figyelmeztette az írott és íratlan viselkedési szabályok-ra. Barátai számára mindig lapult tarisznyájában egy kis villányi itóka, amit ők viszo-noztak hátizsákjukból elővett hasonló jó nedűvel. Megbeszéltük, ki merre túrázott a közelmúltban és melyik túrán találkozunk legközelebb. Sajnos ő is eltávozott az égi túramezőkre, hogy többi túratársához csatlakozzon, akik-nek emlékét őrzi a Természetbarátok Panteonja a Feri-forrás közelében. Most oda igyekszünk Pistával, hogy Rudi fekete márványtábláját beépítsük elhunyt társai mellé. A kis tisztás némán nyúlik el a fák között, zöld színével nyugtatja lelkünket. Hamar a panteonhoz érünk, lepakoljuk szerszámainkat és a hozott anyagokat a tábla beépítéséhez. Bemérjük a tábla helyét és felváltva vésni kezdjük a kemény, durvaszemű homokkősziklát. A vésés hangja megzavarja a völgyben pihenő csendet, melynek az acélszerszámok csörömpölése telepszik helyére. Pattognak a kőszilánkok a véső éle alól, és hullanak ruhánkról a földre. Pihenésképpen bepróbáljuk a táblát, majd újabb vésés és végre jó a méret. Pista vizet hoz a forrástól, én pedig a cementet és homokot keverem össze a kellő arányban, majd a vízzel a kellő töménységűre alakítom. A kivésett részt bekenem vastagon az anyaggal és kopogtatva a helyére igazítom a táblát. Benézzük, hogy jól álljon, majd lesimítom a széleit. A kivésett törmeléket feltakarítjuk, majd kis idő elteltével leveszem a tábláról a védőfóliát. Felcsillannak a hófehér betűk, melyeket összeolvasva Baranyai Rudolf neve olvasható. Ismét egy jó barátunk, túratársunk emlékjele került a panteon sziklájába, többi túratársunk közé. Összepakoljuk dolgainkat, hogy lefotózhassuk az emlékhelyet, majd indulunk a Feri-forráshoz, hogy a szerszámainkat elmossuk. Hazafele a Büdös-kútra dőlt comb vastagságú farönköket odébb gurítjuk. Az esőbeállótól fotókat készítünk a házról és környékéről, majd elindulva felnézünk a szélkakasra, megbízva őt, hogy vigyázzon a házra és a környékre. Baumann József forrásépítő Lombkorona sétány és tanösvény a Sás-völgyben Átadásra került a Mecsekerdő Zrt. új közjóléti létesítménye a Nyugat-Mecsekben. A Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza mellett épült lombkorona sétány és tanösvényt augusztus 29-én avatták Sás-völgyben. Dél-Dunántúl első, fák koronája között haladó sétánya az Erdő Háza mellett 2014-ben kialakított madármegfigyelő toronyhoz kapcsolódik: a fiatalos, sűrű erdőben mintegy 50 méter hosszú, 6 méter magas járószintű, a terep emelkedésének következtében a talajszintre érkező, tiszta faszerkezetű lombkoronasétány épült. A kihelyezett tájékoztató táblák révén létrejött tanösvény az erdészeti erdei iskolai programok tematikájával összehangoltan segíti az erdő alsó szintjeiről nem látható lombkorona szint jellegzetes élővilágának megismerését. Az ingyenesen látogatható fejlesztéshez kapcsolódva egy odú- és fészektanoda is kialakításra került, ahol a gyerekek az ő méretükre kialakított cinke- és denevérodúba vagy gólyafészekbe mászva próbálhatják ki az élőlények lakhelyeit. A társaság – a Mecsextrém Parkban működő hasonló játéktérrel együtt – az egykori kárászi Első Magyar Fészekodú- és Madáretető-készülék Gyárnak állít emléket. A lombkorona sétány harmonikusan illeszkedik az erdei környezetbe, szinte az egész építmény fából készült. A sétányt a Mecsekből származó, 40 centinél vastagabb tölgy-farönkök tartják, az oszlopok mellett a korlátokhoz és egyéb elemeihez pedig égerfa került felhasználásra. (Forrás: Mecsekerdő Zrt.) Bejártuk a „magyar Svájcot” Egy Kelet-Mecsekben élő barátom már régóta invitált az Óbányai-völgybe, és nem mellesleg ódákat zengett róla. Augusztus közepén végre találtunk egy napot, ami mind-kettőnknek jó volt, így útra kelhettünk a „magyar Svájc” felé. A fenti elnevezést nemcsak szépsége és gyönyörű fekvése miatt kapta a környék, de azért is, mert Óbánya lakossága még ma is döntően német nemzetiségű. Az Öreg-patak völgyében megbúvó egyutcás falu hagyományos, zömében fehérre meszelt, tornácos házai eleven őrzik a századokkal ezelőtt itt élt elődök emlékét. Üveghuták az erdő mélyén A 17–18. század fordulóján a mai Óbánya (Altglasshütte) helyén indult meg keleti-mecseki erdei üveggyártás. Az üveghuták általában az erdőbe települtek, mert az üveg-gyártás során rengeteg fára volt a szükség, és könnyebb volt szekérrel homokot ideszállítani, mint a fát. A kemencék fűtése mellett a bükkfa hamujából készült hamuzsír előállításához is rengeteg fára volt szükség. A hamuzsír azért kellett, mert a mész mellett ez az anyag csökkentette a homok illetve a kvarckavics zúzalékának olvadáspontját, és gyorsította ezáltal az olvadást. Mivel a 18. századra Nyugat-Európában már jelentősen megfogyatkoztak az erdők, Magyarországon azonban még volt elegendő fa, az ország egyik legfontosabb exportcikkévé vált a hamuzsír. Az erdőirtások mértékét látva azonban Mária Terézia 1755-ben elrendelte a hamuzsír exportjának tilalmát, majd 1761-ben annak korlátozását. Ha a fa elfogyott a huta közeléből, az üveggyártás új helyre települt. Óbánya után, 1762-ben a mai Kisújbánya (Neuglasshütte) területén, majd 1780-as évek közepétől a Hosszúhetény területén található egykori Pusztabányán működött tovább a huta. Óbánya és Kisújbánya az üvegolvasztó műhely távozása után sem néptelenedett el, a hátramaradt irtásfalvak lakossága mezőgazdaságból illetve különböző háziipari tevékenységekből próbált megélni, ekkor alakult ki az óbányai fazekasság is. Az üvegesek rögös útján A kelet-mecseki üveghutákban a környékbeli lakosság használati eszközei mellett elsősorban a pécsváradi apát és a pécsi püspök részére készítettek üvegtárgyakat. Nagy felvevőpiacot jelentettek a borvidékek is, ahol a borkészítésben sokféle üvegtárgyra volt szükség. A hutatelepülések élén a hutamester állt, ő bérelte az erdőt és az üveggyártás jogát az uradalomtól. Övé volt a település legnagyobb háza, körülötte egyszerű kis házikókban laktak a hutában dolgozó munkások családjukkal. Az Óbányai-völgyön is áthaladó Üvegesek útja elnevezésű tanösvény tábláit olvasgatva sok érdekes dolgot lehet megtudni az egykori üveghuták életéről. A Kisújbányai Baráti Kör Alapítvány által alapított Üvegesek útja a hosszúhetényi Üvegkiállítástól indul, a Zengő alján, a Réka-völgyi hutahelyen, Óbányán, Kisújbányán és Pusztabányán áthaladva, 23 km megtétele után ér vissza a kiindulási helyre. Az úton 16 tájékoztató tábla mutatja be az üveg történetét, alapanyagait, az üvegkészítés eszközeit, a lakosság életmódját és a Kelet-Mecsek 18. századi hutáit. A völgy leghíresebb sziklája Reggel, mikor Óbányára értünk, még egy-két túrázó mozgott csak a faluban, de a faluszéli Pisztrángos-tavaknál már nagy munka folyt. A karsztforrások által visszaduzzasztott tavak egyikét épp leeresztették. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát követve indultunk el a völgyben, mely egyre szűkebbé, sötétebbé és hűvösebbé vált, ahogy egyre beljebb haladtunk. Persze, a kánikulában ez egyáltalán nem jött rosszul. Itt kezdődik az 1977-ben létrehozott Kelet-Mecseki Tájvédelmi Körzet is, melynek legféltettebb botanikai értéke a világon már csak itt élő bánáti bazsarózsa. A sétaút könnyen járható, bár néhol köveken lépkedve lehet csak átkelni a patakon. A patakmederben a víz néhol kisebb-nagyobb mészkőlépcsőkön, kis zúgóként kel át. Ezek a bukók forrásmészkő-kiválással alakultak ki, hasonlóan, mint a szilvásváradi Szalajka-völgyben. A kőzetek jellegzetes szürkés-sárga színét a hegyből kioldott mész márgatartalma okozza. Hamarosan elértük a völgy egyik látványosságát, a Csepegő-sziklát. A kb. 30 méter széles forrásmészkő-lerakódást vízfolyások táplálják felülről, ezért „csöpög” belőle a víz folyamatosan, melyből cseppkőszerű formák is kialakulnak. A jelenség különösen télen látványos, amikor lelógó jégcsapok képződnek a vízből. A sziklát élénkzöld moha és páfrány borítja be, még ritka gímpáfrányt is láthatunk itt. A tündérek meseszép lépcsője Innen nem messze található a völgy másik látványossága, a Ferde-vízesés vagy Tündérlépcső, amit nem forrásmészkő-kiválás hozott létre, hanem a krétában lejátszódó szerkezeti mozgások. A vízesés lépcsős szerkezetű, amelynek 10-25 cm magas lépcsői az alapkőzet jurakori rétegei, melyeket a tektonikus erők billentették ki vízszintes helyzetükből. Hajdan a völgyben 28 vízimalom működött, az üveggyártáshoz ugyanis sok vízre is szükség volt. A hutához közel volt a békasótörő malom, amelyben a kvarctartalmú köveket zúzták össze, a fűrészmalmokban pedig az üveg szállításához szükséges falá-dák deszkáit vágták. A Ferde-vízesés után dr. Péceli Endre emlékkövéhez érkeztünk, aki Kisújbánya házior-vosa és neves lokálpatriótája volt. Az emlékkő mellett egy különös feszület áll, melyen a Krisztus-szobor testéből jelentős darabok hiányoznak. Ennek oka állítólag az, hogy a szocializmus alatt egy helyi vezető itt gyakorolta a célba lövést. Skanzen az erdő közepén Hamarosan beértünk az erdő közepén rejtőző Kisújbányára. Az egykori sváb falu mára üdülőfaluvá vált, ma már Hosszúhetényhez tartozik. A szép, tornácos házak egyik legszebbike a település közepén álló Faluház. Innen egy falépcső vezet fel a közeli dombra, melynek tetején a 1794-ben az itt élő német üvegfúvók egy Szent Mártonról elnevezett kápolnát építettek. A völgyön keresztülhalad az Európai Szent Márton kulturális útvonal. A Szombathelytől Toursig vezető út Európa legnépszerűbb szentjének életét és kultuszának emlékeit mutatja be. Az itteni üveghuta 1809-ig működött, ezután a lakosság tehéntartásból illetve faklum-pák és más faeszközök gyártásából próbált megélni. A mostoha életkörülmények miatt a falut 1970-ben utolsó lakói is elhagyták. Megértem őket, mert bár csodaszépnek tartom a völgyet, de huzamosabb ideig azt hiszem, nem tudnék itt élni, a széles alföldi látóhatárhoz szokott szememnek meglehetősen szűk itt a belátható élettér. Az elnéptelenedett település házait később városiak vették meg, akik számára szerencsére fontosak a hagyományos értékek, és eszük ágában sem volt a szép tornácos házak helyett kacsalábon forgó nyaralókat építeni. Ameddig a szem ellát Kisújbányától már nincs messze az 524 méteres Cigány-hegy, melynek tetején egy kilátó áll. Így, bár már jócskán elmúlt dél, és ezt gyomrunk is jelezte, úgy döntöttünk, előbb felszaladunk a hegyre, és csak utána ebédelünk. Az út felfelé nem hosszú, bár elég meredek. A kilátóból meseszép körpanoráma nyílik a Mecsekre. A közelben a Zengő magaslik, a távolban a Misina tető tévétornyát és a Villányi-hegységet is látjuk. Innen számos lehetőség nyílik a túra folytatására, például Márévár, Magyaregregy vagy a Zengő felé, de mi ezúttal a kényelmesebb megoldást választottuk, és visszamentünk Kisújbányára, hogy elfogyasszuk rég várt ebédünket. A település egyetlen fogadójában letelepedtünk egy diófa alá. Életemben nem ettem még akkora kenyérlángost, mint amit itt kaptunk. Teli hassal legszívesebben leheveredtünk volna egy kis délutáni sziesztára, de vissza kellett indulnunk, mert el kellett érnem az aznapi utolsó buszomat Bonyhádon. Kisújbányán meglepően sok holland és belga családdal találkoztunk, ennek oka valószínűleg az, hogy a közelben több, hollandok által üzemeltetett szálláshely is van. Visszatérve Óbányára, még kicsit bóklásztunk a faluban, és mint már oly sokszor, most is hangos fohászkodásba kezdtem egy uniós pályázatért, amit a „Meseszép magyar települések légvezetékeinek föld alá helyezéséért” írnak ki. Mert mennyivel jobb lenne, ha a kék eget és a házak homlokzatát nem vezetékek sűrű hálózatán keresztül lehetne csak látni. Egy hűsítőre még betértünk az óbányai kocsmába, ahol egyik asztalánál helyi öregurak, egy másiknál egy túrázó család beszélgetett. A háttérben szólt a tévé, az egyik kereskedelmi adó délutáni reality sorozata ment éppen, amivel engem ki lehet kergetni a világból. De most valahogy még ez sem zavart. Pitypang szörpömet iszogatva csak mosolyogva bambultam magam elé, és ha tehettem volna, hosszan elnyújtottam volna még ezt a pillanatot. Az Óbányától a Cigány-hegyig tartó körtúra nem túl hosszú, alig tíz kilométer, és ked-vező időben bárkinek ajánlható. Nehéz terepviszonyok nincsenek, látnivaló viszont annál több. (Forrás: Turista Magazin) IN MEMORIAM Baranyai Rudolf (1936 – 2017) Talán illene Rudolfnak neveznem ilyen megrendítő pillanatban, de idegen volna, ne-künk mindig Rudi volt. Rudi volt, aki a szövetség nyílt túráit kezdte járni a bányában töltött évek után, így kapott kedvet ahhoz, hogy ne csak élvezője legyen a természetjárásnak, hanem – munkájával – támogassa is azt. Később – a Mecseki Kóborlók tagjaként – túrákat is vezetett, s a forrásépítésben, karbantartásban is részt vett. Túrái a mecseki bányászat emlékeinek őrzését is szolgálták. Szeretett letérni is az útról, s a rejtett szépségeket, érdekességeket is felkeresni. Emlékszem, ő vezetett el egyszer egy nyílt túrámon a Róka út közelében lévő rókavárakhoz. Rudi volt, akit a 2000-es évek derekán leginkább a büdös-kúti munkákkal kapcsolatban emlegethettünk. Rudi lekaszálta a füvet, Rudi rendbe tette a tűzrakóhelyet, Rudi a források környékén dolgozott, a patakmedret tisztította, s aztán a