2017. március 247. szám
MECSEK HÍRADÓ 247. szám 2017. március Közgyűlésünkről Február 11-én, szombaton reggel már fél nyolckor szorgos kezek dolgoztak a Balokány-ligetben, a PEPITA Kultúrtérben, hogy a 9 órakor kezdődő közgyűlésünkön minden rendben legyen. A Mecseki Kóborlók és a Nyugdíjas Szakosztály tagjai Szabó-Dalecker Ibolya vezetésével a büfé kínálatát állították elő: kenyeret kentek, szalámit szeleteltek, sajtot reszeltek, hogy majd a közgyűlés végén a kötetlen beszél-getéshez legyen elegendő muníció. Ugyanitt sorakoztak az üdítő italok, a narancs- és citromszörpös flakonok és a Tenkes TE tagjai – Andrasek Csaba és Balog Árpi – által kínált, a Villányi-hegység lejtőin érlelt „szőlőlevek”. A bejáratnál Rónaky Gizi és Scheitler Adri szorgoskodtak, hogy köszöntsék a folyamatosan érkezőket és aláírassák a jelenléti íveket, átadják a szavazócédulákat. Strasser Péter és Jancsi Attila az elismeréseket rendezték, hogy majd az ünnepi pillanatokban minden kézre álljon. Nagy Balázs a projektort szerelte össze, hogy – a gyülekezés és a közgyűlés teljes időtartamában – háttérben futó diavetítésen gyönyörködhessünk a számtalan túra, munkaalkalom, program, jelzésfestés, verseny pillanatait megörökítő, felidéző képekben. Mindeközben olykor jóleső érzéssel tekintettünk ki az üvegablakokon túlra, a tavaszra készülő liget fáira, bokraira, amely a rendezettség érzését keltette bennünk. E megnyugtató kép kialakulásához szövetségünk is hozzájárult, Baumann Józsi rendszeres környezetszépítő munkája ma is nélkülözhetetlen a területen. A liget régi állapotát és a fejlődést, a változásokat mutató – a Balokány Ligetért Egyesül által kiadott – kis füzetet a közgyűlés minden résztvevője megkapta. A közgyűlést a meghirdetett időben, 9 órakor megkezdhettük, mert – mint ahogy azt Strasser Péter alelnök jelentette – határozatképesek voltunk. 16 tagszervezetünkből 13 képviseltette magát, 17 mandátummal. Tóth Klára elnök köszöntötte a megjelenteket: a tagszervezetek vezetőit, tagjait és a vendégeket. Külön köszöntötte Dománszky Zoltánt, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnökét és Golubics István kerületvezető erdészt. A későbbiekben Tolna megyei sporttársaink közül Jakab Éva, Jakab Albert és Bischof Tamás, majd Somogy megyéből Fodor Péter és két fia is csatlakozott hozzánk. Tóth Klára elmondta, hogy – szokás szerint – igen nehéz összefoglalni a mögöttünk álló 365 nap eseményeit, eredményeit, nehézségeit az előttünk álló pár órában. A kiküldött anyagok alapján azonban remélhetőleg mindenki tudja, miről beszélünk, miről szavazunk. Jó munkát kívánva javasolta a közgyűlésnek, hogy Strasser Pétert válasszuk meg levezető elnöknek. A közgyűlés a javaslatot elfogadta, így Strasser Péter vette át a szót. Ezután a kiküldött napirendek szerint haladt a munka. Szóbeli kiegészítés Tóth Klára részéről érkezett a költségvetési táblázatokkal kapcsolatban. Elmondta, hogy egészen november végéig nagyon szűkös anyagi feltételek között működött a szövetség. Ennek oka az, hogy a NEA pályázatok mindegyikén (működési és szakmai) várólistára került a pályázatunk. Szinte csak a tagdíjak, az MTSZ támogatás és az 1%-os felajánlások, va¬lamint csekély mértékben a kiadványok árusításából befolyt összegek álltak rendelkezésünkre a kiadások fedezéséhez. Ez utóbbiak között egyre nagyobb összegben szerepel a sportszövetségi tagdíj, s az ezzel kapcsolatos kiegészítések. „Mentőövet” je¬lentett az a hír, hogy várólistás működési pályázatunk mégis elnyerte az igényelt támogatást, így biztonságosan zárjuk a 2016-os évet és még a következő év első negyedében sem lesznek anyagi nehézségeink. Az, hogy sikeresnek mondhatjuk a 2016-os évet, annak is köszönhető, hogy lelkes turistatársaink térítés nélkül, saját erőforrásokból megoldva teljesítették vállalásaikat. Sikeres szakmai napunkat pedig – amit Szaporcán tartottunk március elején – a régiós szövetség pályázatának köszönhetően valósítottuk meg. Ugyancsak e forrásból fedeztük nagyrészt a vezetőség országos tanácskozásokra történő utazásainak költségeit. Dombóvári kiindulással egy autóban utaztunk e megbeszélésekre a Somogy és Tolna megyei elnöktársakkal – a takarékoskodás és a környezetvédelem jegyében. Az anyagiak témájában Miklovich Csilla szólt hozzá a napirendhez. Biztatta a jelenlévőket, hogy nagyobb számban állíttassa ki minden egyesület a tagjai számára az MTSZ kártyát, hiszen ez az egyik alapja a Magyar Természetjáró Szövetségtől kapott támogatásnak. Tóth Klára elmondta, hogy az idei évben azok a megyék, amelyek együttműködési megállapodásuk 15 feladatból álló tennivalóit teljesítik, megkapják ennek fejében a 150.000 Ft-os működési támogatást, valamint MTSZ tagkártyánként 250 Ft-ot. Így reménykedve nézhetünk a jövőbe. A szöveges beszámolót, a gazdasági ügyekről szóló beszámolót, az Ellenőrző Bizott-ság beszámolóját (dr. Tihanyi László ismertette) a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A következő évi tervek sorában szó esett a jelzésfestésekről, a regionális találkozó szervezéséről és a tervezett Mecseki Zöldtúra Vándorlásról is. E napirendi pontot is elfogadta a közgyűlés, s ezután az alapszabály-módosítás került terítékre. Néhány apró helyreigazítási feladat volt, reméljük, ezúttal elfogadja az illetékes törvényszéki munkatárs. A közgyűlés végén Tóth Klára megkérte Kozmáry Pétert, a Hosszúhetényi Turista Egyesület elnökét, röviden mutassa be az egyesületet, amely 2016-ban alakult és még ez évben csatlakozott a Baranya Megyei Természetbarát Szövetséghez. Induló egyesületük már több szép programot szervezett Hosszúhetényben, s tervezik az MTSZ tagságot is. Ezután Tóth Klára röviden szólt az MTSZ idei terveiről, a kártyákkal kapcsolatos újításokról (nem lesz minden évben új kártya, csak matricával érvényesítjük a meglévőt), a hamarosan hozzáférhetővé váló kedvezménykártyáról, a jelzésfestési pályázatról (márciusban megjelenik a felhívás), a festés ellenőrzési munkáiról, s még néhány tervezett pályázatról (kulcsosházak felújítása), valamint a vándortábori mozgalom újjáélesztéséről, mely utóbbihoz valószínű több időre lesz szükség. Ezután a közgyűlésen az elismerések átadására került sor. Először az MTSZ minősítési rendszerében elért kiváló és érdemes természetjáró címet elért sporttársainkat köszöntöttük virággal, akik az elismerő jelvényt a Gyalogtúrázók Országos Találkozóján már átvették az MTSZ vezetőségétől. Takácsné Jakabos Laura „Kiváló természetjáró”, Biros Béláné és Feketéné Móró Erzsébet „Érdemes természetjáró” címet értek el. Mindhárman a komlói Hétdomb Természetjáró Egyesület tagjai. Ezt követően az egyéni túrapontversenyben legtöbb pontot szerzett túratársak kaptak oklevél elismerést, és mellé némi édességet, „további energiapótlásra”. (A túrapontverseny eredményei a közgyűlési beszámoló után olvashatók). Ezután öt túratársnak adtunk át ajándékot (névre szóló bögrét), akik A Hegyek Napja alkalmából megfogalmazott felhívásunkra eljöttek a Jakab-hegyre, és ott a legjobb eredménnyel töltötték ki a Mecsekről szóló totót: Braun Andrea, Stiksz Zsuzsanna, Schóber József, Rüll József, Nyujtó Teréz. Közgyűléseink alkalmat adnak arra, hogy megköszönjük természetjáró társainknak az egyesületeikben végzett áldozatos munkáját, segítségét céljaink megvalósításában, természetjáró programok, rendezvények szervezésében, túravezetésben, források karbantartásában, közösségi munkában. Az elismerésekre a javaslatokat részben az egyesületek, másrészt elnökségünk fogalmazta meg. Ennek alapján emlékplakettel köszöntük meg a következő természetjárók munkáját: Barka Bernadett (Szent Imre Iskolai Sportör), Benke Györgyné (Hétdomb TE), Hargitai László (Tenkes TE), Kriston Barnabás (Mecsek Egyesület), Stalenberger Tibor (Mecsek Egyesület), Szente Jánosné (BMTSZ Nyugdíjas Szakosztály), Szőke Jánosné (Hétdomb TE), Várnainé Meng Hajnalka (Dráva TSE). A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség legmagasabb kitüntetése az ARANY-BAKANCS-DÍJ, melyet ez évben is ketten vehettek át: Golubics István, az Árpádtetői Erdészet kerületvezető erdésze húsz éve segíti a ter-mészetjárók erdőben végzett tevékenységét a Nyugat-Mecsek területén. Farönköket biztosít az emlékoszlopok elkészítéséhez, szállítja a szükséges anyagokat a nehéz terepen a forrásépítésekhez és pihenők kialakításához. Mindig számíthatunk rá, ha erőnket meghaladó feladatot kell elvégezni a terepen – fogalmazta Baumann József forrásépítő a javaslatban. A tagság soraiból ebben az évben Őri Zsuzsanna, a Hétdomb Természetbarát Egye-sület elnöke kapta a díjat. Ő tíz éve vezeti a komlói egyesületet, amely a második legnagyobb létszámú közösség szövetségünkben. Egyesületével teljesítménytúrákat, nyílt túrákat vezet, szervez. Rendszeresen képviselik a megyei természetjárókat az országos találkozókon, tisztelettel ápolják az elődök örökségét, Komló város civil életének is jeles képviselői. Hosszú évek óta folytatott egyesületvezetői munkájával és természetjáró tevékenységével nagymértékben hozzájárul a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség programjaihoz és eredményes működéséhez, valamint a természetbarát mozgalom népszerűsítéséhez. A közgyűlés hivatalos része után – a büfé kínálatát fogyasztva – baráti beszélgetés kezdődött, amelyen még sok hasznos, praktikus, előrevivő gondolat fogalmazódott meg a következő év programjaival kapcsolatban. Tóth Klára Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2016. évi túrapontverseny végeredménye A túrapontversenybe hét tagszervezet: a Dráva Természetbarát Sport Egyesület, a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület, a Mecsek Egyesület, a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület, a Pécsi Orvos Egészségügyi Sportkör, a Pécsi Túrakerékpá-ros és Környezetvédő Klub és a Tenkes Természetbarát Egyesület adott le túrapont-számokat. Eredmények: Név Pont Egyesület „Tapasztaltabb” korosztály, hölgyek Simon Attiláné 5397 PTKK Müller Éva 4234 PTKK Kolin Edit 2540,5 Dráva TSE Takácsné Jakabos Laura 1936 Hétdomb TE Sisák Tiborné 1769 Hétdomb TE Feketéné Móró Erzsébet 1659 Hétdomb TE Kati Ildikó 1496,5 Dráva TSE Károly Terézia 1449 Hétdomb TE Várnainé Meng Hajnalka 1379 Dráva TSE Tapasztaltabb” korosztály, urak Nagy Balázs 2714 POEÜ Kapitány Albert 2486 Hétdomb TE Jancsi Attila 2045 Dráva TSE Balog Árpád 1561 Tenkes TE Miklovich József 1184 PTKK „Fiatalabb” korosztály, hölgyek Kovács Beáta 6778 PITE Kühár Zsuzsanna 4531 Hétdomb TE Mayer Krisztina 3722 Tenkes TE Miklovich Csilla 3037 PTKK Simon Szilvia 1667 PTKK „Fiatalabb” korosztály, urak Pető Sándor 7621 PITE Bíró Gábor 2274,5 Mecsek Egyesület Szutor András 1979 PTKK atiKA Tagszervezetink életéből (beszámolók a 2016-os évről) Dráva TSE Az évet a hagyományos évköszöntő pezsgős túránkkal indítottuk. Barátok és túratársak koccintottak az év elején egyesületünk tagjaival a Tubesen. Közgyűlésünket 34 fős taglétszámmal kezdtük. Három fő állandó, míg egy fő pártoló tagsági felvételét kérte. Így taglétszámunk 38 főre gyarapodott. Létszámunk megoszlása: 31 fő rendes, és 7 fő pártoló tag. Egyesületünk 2016-os eseménynaptára 78 lehetőséget kínált föl a szabadidő eltöltésére. Itt a saját szervezésű túráinkon kívül szerepeltek teljesítménytúrák, nyílt túrák, más szakosztályok által szervezett túrák, tájékozódási túraversenyek és rendezvények is. Túravezetőink nyílt túrák vezetését is vállalták az Ormánságban, a Villányi-hegységben, a Baranyai-dombságban és a Mecsekben. A tájékozódási túraverseny országos rendezvényein csapatunk, a „Dráva Talpasok” az „A50”-es kategóriában indult, összesen hét bajnoki futamon. Kétszer sikerült dobogós helyen végezni, egy ezüst- és egy bronzéremmel gyarapodtunk. Április elején tizenhetedik alkalommal rendeztük meg a Tenkes TE-vel közösen a „Tenkes” teljesítménytúrát, a szokásos öt távon, melyen összesen 1129 fő vett részt. A rendezésében 42 fő volt segítségünkre, munkájukat ezúton is köszönöm. Szponzorainknak is nagyon köszönjük a támogatásukat, melyek fénymásolás, ajándékok, pólók, bor, csokoládé, izotóniás italok, eszközök, felszerelések formájában segítették munkánkat és emelték a rendezés színvonalát. A túra jó hangulata köszönhető volt a jó szervezés mellett a meglepetésként kínált tájjellegű boroknak is. A Tenkes TE részéről megrendezésre került harmadik alkalommal augusztusban a „Tenkes éjszakai” teljesítménytúra, ahol társrendezőként vettünk részt. A két távon, a 10 és a 20 km-en 153 fő vett részt. A „Dél-Baranya Turistája” jelvényszerző túramozgalomban a 2007. évi meghirdetése óta fokozatosan vannak jelentkezők és teljesítők. Sajnos a pecsételő helyek karbantartása nehézségekbe ütközik. A kihelyezett pecsételő dobozainkat megrongálják, leszaggatják. Túravezetőink a túramozgalom útvonalán vezetett nyílt túrákkal segítik a teljesítést. Egyesületünkből 2016-ban túrázói minősítést értek el: Kolin Edit (arany fokozat), Szendrőné Babai Valéria, Kati Ildikó, Bájer Ferencné és Nyújtó Teréz (bronz fokozat) A természetjárásért végzett munkájáért Várnainé Meng Hajnalka a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elismerését kapta a szövetség közgyűlésén. Az év során sokat túráztunk. Túratervünkben 16, egyesületünk túravezetői által vezetett, saját szervezésű túra, 25 más szakosztályok szervezésében vezetett túra, vagy nyílt túra szerepelt. Ezen kívül még 21 teljesítménytúra, 8 túraverseny és 8 egyéb rendezvény, köztük a Tenkes nappali és éjszakai teljesítménytúrák, a mailáthi turistabál, és a regionális találkozó. Túraajánlásainkon túlmenően, közülünk többen spontán összeszerveződve is túráznak, vagy szerveznek maguknak több napos túrákat az Országos Kék Körön, vagy éppen zarándokutakon. Így túratársaink jártak a Vértesben, a Gerecsében, a Pilisben, a Budai-hegységben, a Mátrában, a Bakonyban, a Zempléni-hegységben, a Tihanyi-, Szekszárdi- és Geresdi-dombságban, valamint a Szent Jakab zarándokút egy-egy szakaszán. Az egyesületünk tagjai által leadott 156 db túrajelentővel igazolt összteljesítményünk: 183 túranapon 5748,5 túrapont. 1000 pont feletti túrázóink: Várnainé Meng Hajnalka (1379 pont), Kati Ildikó (1496 pont), Jancsi Attila (2045 pont), Kolin Edit (2540,5 pont). Munkatúráinkon már hagyományosan a Tenkes Természetbarát Egyesülettel össze-fogva tartjuk karban a Villányi-hegység és az Ormánság turistaútjait. 2016-ban jelzésfestő csapatunkkal egy régebbi ígéretnek eleget téve elkészítettük az Ormánságban az Ős-Dráva látogatóközpont tanösvényeinek jelzésrendszerét. Ezzel együtt ugyanitt felújításra került a kék sáv és a sárga körút egy szakasza. A Nyugat-Mecsekben a kék kör jelzést festettünk a Laci-forráshoz, valamint zöld kereszt jelzést a zöld sáv és a Farkas-forrás között. A legnagyobb feladat viszont az volt, hogy elvállaltuk a Mária zarándokútnak a Mecseknádasd, 6 sz. főút – Zobákpuszta – Árpádtető – Tettye közötti 35 km-es szakaszán a jelzések felfestését. Ennek bevételét egyesületünk működtetésesére fordítjuk, kitömve azt a lyukat, amit a „rendre elfogadott, de pénz már nem jut” címszóval félretolt működési pályázatunk okoz. A festésmunkálatokban részt vettek: Jancsi Atilla, Jancsi Ibolya, Kati Ildikó, Kulcsár Gábor, Kulcsár Gáborné, Kolin Edit, Romvári Tibor, Romvári Tiborné, Soós Zoltán, Várnainé Meng Hajnalka. Egyesületünk 12 fővel vett részt a „Te szedd a kéken” tavaszi akciójában. Jó kapcsolatot tartunk fönn más túraszakosztályokkal is. Sokat túráztunk együtt a „Tenkes”-esekkel, „Vándor”-osokkal, „POEÜ”-sökkel, Mediterránosokkal, de a mél-tán jó hírnevű hagyományos mailáthi turistabálon is jól éreztük magunkat és egymást. Itt 34-en voltunk turisták, valamint a környező önkormányzatok képviselői. Kulcsosházunkban idén főleg rendrakási és karbantartási munkálatokat végeztünk. Ebben segítségünkre voltak: Baumann József, Baumann Józsefné, Jancsi Attila, Jancsi Ibolya, Kati Ildikó, Nagy Csaba, Romvári Tibor, Soós Zoltán. Felavatásra került egy kis pihenés keretén belül a híres mailáthpusztai boronatárcsa. Atika főszakács közreműködésével sütöttünk benne finom húsokat. Eredményeinkről, gondjainkról, túráinkról időnként a Mecsek Híradóban és szövetsé-günk honlapján is hírt adtunk. A 2017-es túratervünkből felhívnám a figyelmet az április 1-jén tartandó 18. Tenkes Teljesítménytúrára, ahol az öt hagyományos távunkon kívül megrendezzük újra a Tenkes triatlont. A Tenkes 20-10 teljesítménytúra augusztus 12-én éjszaka kerül megrendezésre, ahova szintén várjuk a segítőket. A kulcsosház karbantartásán és a jelzésrendszerek felújításán anyagi lehetőségeinkhez mérten fogunk dolgozni. Reményeink szerint festéspályázat elnyerésére idén is lesz lehetőségünk, itt is elkél majd a segítő kéz. Idén a regionális találkozó szeptember végén kerül megrendezésre Mattyon, Baranya rendezi a délvidéken, jó lenne, ha minél többen ott lennénk. Továbbra is jó kapcsolatot szeretnénk fenntartani a többi túraszakosztállyal, ezért sokat túrázunk együtt, látogatjuk egymás rendezvényeit, közgyűléseit, valamint az ormánsági és a Tenkes körüli önkormányzatokkal is ápoljuk a kapcsolatainkat. Külön köszönöm még egyszer minden segítő kéznek és támogatóinknak a Tenkes Teljesítménytúra megrendezésében nyújtott segítséget, valamint tagságunknak a munkatúráinkon, jelzésfestéseinken végzett munkáját, és úgy összességében az egész évben végzett munkát. Romvári Tibor szakosztályvezető Ifjúsági Unió Pécs (Az alábbiakban az egyesület sokoldalú, több célú tevékenységéről szóló beszámolójából a természetjárással kapcsolatos részt közöljük. Szerk.) Szűkebb régiónk civil szervezeteként arra törekszünk, hogy a fiatal korosztály tagjai-nak lehetőséget teremtsünk egy minőségibb életmód megismerésére, melyben a kö-zösséghez tartozás, a természettel, a környezettel való összhangban élés és tenni akarás, diszkrimináció- és előítélet-mentesség értéknek számít. Kardos úti Kulcsosház ifjúsági szálláshely és szabadtéri közösségi tér A Kardos úti kulcsosházban ifjúsági szálláshelyet üzemeltetünk, azt önkéntes munkában felújítjuk, akciókat és közösségi eseményeket szervezünk a területére. A szállásdíjat az épület és a berendezés folyamatos karbantartására, komfortosabbá tételére fordítjuk. Rengeteg önkéntes munkával olyan értéket hozunk létre, melyet széles körben használhatnak, élvezhetnek a pécsi kirándulni, túrázni szeretők. Elkezdtük a kapuk rendbetételét. Folyamatban van a kidőlt fa felvágása, elpakolása. A természetjárás, a szabadidősport tevékenység nagyban segíti a fiatalok egészséges életmódjának, a természet szeretetének, védelmének kialakulását. A Kardos úti kulcsosháznál végzett munka a közösségformálásban és felelősség vállalásban, az értékek megőrzésében tölt be komoly szerepet. A kulcsosház működtetésével lehető-séget biztosítunk a fiataloknak, a város lakóinak, a hozzánk látogatóknak az olcsó szálláslehetőségre, a természetközeli, „nomád” életkörülmények megtapasztalására, társasági szabadidő eltöltésére. A Pécsi Városi Természetbarát Szövetséggel közös túraprogramokon (Nőnapi túra, Mikulás túra) több mint 500 fő vett részt. A Kardos úti kulcsosházban eltöltött ven-dégéjszakák száma: 281, a kulcsosháznál 9 fő önkéntes 420 óra önkéntes munkát végzett. Háber János Pécsi IFU elnöke Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Mindenek előtt tisztelegnünk kell alapító elnökünk, Dr. Novotny Iván (1936-2016) emléke előtt, aki áprilisban hagyott itt végleg bennünket. Iván bá ezentúl odafentről nézi, hogy folytatjuk az általa megkezdett munkát. Köszönet Iván bának mindenért! Eddigi gyakorlatunknak megfelelően tevékenységünk 2016-ban is szerteágazó volt. Legfőbb profil természetesen a túrázás, mely mellett tovább folytattuk lobbi tevékenységünket a kerékpáros közlekedés javítása érdekében. A médiából ismertek a nagyszabású kerékpárút-fejlesztési tervek, a szerepünk most már inkább a tervek forgalomtechnikai megoldásainak véleményezése, melyet a Magyar Kerékpárosklub szakértőinek bevonásával végeztünk el. Túráink az elmúlt évben is mindenki számára nyíltak volt, azokon bárki részt vehetett, aki kellően felkészültnek érezte magát az adott programra. A túrák kiírásai és beszámolói folyamatosan nyomon követhetők a http://ptkk.blogspot.hu oldalon. Fő profilunkat, a kerékpározást tavasztól őszig műveltük, melyet a téli időszakban gyalogtúrákkal egészítettünk ki. Ezt színesítette a nyár folyamán egy vízitúra a Tiszán Tokaj és Szolnok között, valamint egy téli sífutás a szlovéniai Roglán. Az év során összesen 38 db meghirdetett túránk volt, melyeken 3280 km-t kerékpá-rozhattunk, 532 km gyalogolhattunk, 220 km-t evezhettünk és 49 km sífuthattunk közösen. Az alapozó egynapos túrák mellett kiemelkedett a nyári egyhetes isztriai, valamint őrségi kerékpártúra, az AK (Alföldi Kék) első fele kerékpárral, de volt ezen kívül Balaton-kerülés is több változatban. Részt vettünk országos, illetve nemzetközi kerékpáros találkozókon, helyi kerékpáros rendezvényeken is. A téli szezonban teljesítettük a DDK visszalévő szakaszait, valamint egy lendülettel megkezdtük az OKT-t, pihenésképpen pedig a DDP Pécshez közeli szakaszait tapostuk. A kerékpáros időszakot a szokásos évadnyitó esttel köszöntöttük, melyet a szezon végén vetítettképes élménybeszámolóval zártunk. 2016-ban is megtartottuk a két kerékpáros nagyrendezvényünket: a „2x100 km Baranyában” országúti kerékpáros teljesítménytúrát, mely a 25. születésnapját ünnepelte, valamint „Mecseki Hegyikerék” hegyikerékpáros teljesítménytúrát. Az őszi program kiemelkedő rendez-vénye a Skóciai Szent Margit emléktúra volt. Programjainkat 2017-ben is hasonló struktúrában tervezzük, szeretettel várunk minden érdeklődőt! Keményfi Balázs A Mecsek szerelmese Édesapám Hellényi Miksa, Hell Miksa csillagász leszármazottja, 1917-ben született a mai Szerbia területén lévő Fehértemplomban, de életének 78 évét Pécsett élte le. Szü-letésének 100. és halálának huszadik évfordulójára emlékezünk ebben az évben. Gépészmérnökként a Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalatnál dolgozott, innen ment nyugdíjba. A Mecsek szerelmeseként, ettől kezdve minden idejét a túrázásnak szentelhette. A Pécsi Természetbarátok Nyugdíjas Társaságának (helyesen: a Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület (PTTE) Nyugdíjas Szakosztályának – szerk.) a tagja, illetve a későbbiekben a túrázók vezetője lett. Szívügye a természet védelme, óvása volt. Csapatával feltérképezték, lefényképezték a Mecseken található forrásokat, sokat kitisztítottak, rendbetettek. A forrásokról pontos feljegyzést vezetett, melyből 98 darab fennmaradt. Fontos volt számára a kulcsos turistaházak rendbetétele, neki is köszönhető, hogy sok ház nem lett véglegesen az enyészeté. Az erdő és a természet szeretetére tanított felnőtteket és gyerekeket egyaránt. Mér-nökként komoly munkát végzett az MTESZ-ben, illetve a Gépipari Tudományos Egyesületben, melynek egyik alapító tagja is volt. Meghívott tanárként évekig tanított a Gépipari Technikumban és a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. 1997. március 20-án, húsz évvel ezelőtt kedvenc túrázó helyén, a Mecseken a Rotary úton lett rosszul és halt meg. Emlékét a Tubesen lévő kilátón elhelyezett emléktábla ma is őrzi. dr. Hellényi Éva Budapest (Forrás: Új Dunántúli Napló) „MÚLTIDÉZŐ” A NAPKIRÁLY-FORRÁS A Hellényi Miksáról szóló írást olvasva jutott eszembe az alábbi történet. Az 1980-as évek közepe táján ismerkedtem meg Hellényi Miksa bácsival. Fiatal tanárként a pécsi Apáczai Nevelési Központ 2. sz. Általános Iskolájában dolgoztam, és szerveztem a gyerekeknek természetjáró szakkört. Kapcsolatba kerültünk a Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesülettel (PTTE), és 1984-ben beléptünk az egye-sületbe, annak is a Mecsek Szakosztályába. Miksa bácsi ugyancsak a PTTE-ben a Nyugdíjas Szakosztálynak volt aktív tagja, egy ideig vezetője. Ő akkor intenzíven foglalkozott a mecseki forrásokkal, azok feltérképezésével, nyilvántartásba vételével és karbantartásával. Egyik közreműködője volt a Mecseki forráskataszter elkészítésének, melynek összeállítói Eszéky Ottó, Hellényi Miksa, dr. Kassai Miklós, Kraft János, Molnár István, Navratil Géza, Rónaki László voltak. Összebarátkoztam Miksa bácsival, aki mindjárt meg is kérdezte: nem volna-e kedvünk részt venni a mecseki források vizsgálatában? Naná, hogy volt kedvünk, akkoriban még igen lelkes volt a gyereksereg, rendszeresen 20-30 gyerekkel jártuk a Mecsek turistaútjait, ösvényeit. Így aztán a továbbiakban a túráinkat Miksa bácsi javaslatai és útmutatása alapján szerveztük. Általában kéthetente mentünk túrázni, és Miksa bácsi minden alkalomra „előírt” nekünk néhány forrást, amelyeket aztán a túra során felkerestünk, hőmérséklet- és vízhozam méréseket végeztünk, kitisztítottuk a forrásokat és környéküket, és az egészet „jegyzőkönyveztük”, amiket aztán átadtunk Miksa bácsinak. Szép keretet adott ez a feladat a túráinknak, és nagyon élveztük csinálni. Történt egyszer, hogy az éppen aktuális túránkra a Nagy-Mély-völgy forrásai voltak előirányozva, köztük az ismert Kánya- és Mariska-forrás, valamint a Napkirály-forrás. Ez utóbbiról soha nem hallottam, pedig már sokszor jártam a Nagy-Mély-völgyben, így kíváncsian indultunk a felfedezésére. Miksa bácsi minden forrás megkereséséhez adott egy nagyon részletes útvonalleírást és hozzá egy általa készített térképvázlatot, amin pontosan be volt jelölve a forrás helye. Ennek alapján aztán – miután végeztünk a Kánya- és Mariska-forrással -, nekiláttunk megkeresni a Napkirály-forrást. A forrás a térképvázlatra a Kánya-forrástól északi irányban (ott, ahol a patakon át kell kelni, és a kék kör jelzés elágazik a Meleg-mányi völgy felé), a patakmeder szélére volt bejelölve, méghozzá a jobb partra. El is indultunk le a patakhoz – voltunk vagy húszan –, fel- s alá jártunk a parton, átnéztünk minden négyzetmétert, minden kis gödröt, a patakmeder szélétől jócskán eltávolodva, széles sávban, de vagy fél órai keresés után sem találtuk a Napkirály-forrást. Abban az időben még nem volt mobiltelefon, hogy „telefonos segítséget” kérjünk, meg hát lent a völgyben amúgy sem lett volna térerő. Így aztán reménytelenül feladtuk a keresést, és elindultunk a meder szélén vissza. Egyszer csak kiáltást hallottunk: ide gyertek, megvan! Az egyik gyerek, aki néhány méterre előre ment, félig a patakban állva kiabált felénk. Gyorsan odamentünk, és néztünk abba az irányba, amerre mutatott. Bent a patakban, nem túl messze annak a partjától, de már benn a vízben egy nagyobb fajta kőre piros festékkel ráfestve láttunk egy feliratot: NAPKIRÁLY”. Nagy lelkendezve lefényképeztük a mederben talált követ. Más tennivalónk ezzel a „forrással” nem akadt. Miksa bácsival több évig dolgozhattunk együtt. Sok-sok forrást felkerestünk és meg-vizsgáltunk, már nem emlékszem, hogy mit mesélt nekem aztán erről a forrásról. Baumann József szerint ezen a helyen van egy forrásmező, melyet annak idején többször vizsgáltak, valószínűleg ennek egy időszakos vízkilépést jelölhették meg a festett kővel, ami aztán a patak vízszintjének emelkedésekor belekerült a mederbe. Most, hogy visszaemlékezem a történetre, elővettem otthon az 1987-ben készített forráskatasztert, azt, amelyiknek készítésében Miksa bácsi is részt vett. Ebben minden, akkor ismert forrás benne van, pontos helymeghatározásokkal, koordinátákkal. A Napkirály-forrás nevét is felleltem: a kataszter elején, a forrásnevek felsorolásában, helymeghatározás és térképvázlatra utalás nélkül. A forrást (vagy inkább az azt megjelölő követ) a leírt esetet követő években többször is kerestük, de soha többé nem találtuk meg. Vagy a víz görgette el a követ, vagy a hordalék temette el, vagy egyszerűen csak lekopott róla a festék. Ha valaki többet tud a Napkirály-forrás történetéről, írja meg! Strasser Péter Felelős állattartással a természetvédelemért Az egyik nagy természetvédelmi probléma, melyre a mai napig nincs megoldás, a házi macskákhoz kötődik. Szinte minden falusi porta, városszéli családi ház udvarának elengedhetetlen tartozéka a macska. A háztáji rágcsálók kordában tartása miatt vagy csupán kedvtelés céljából tartott házi kedvenc azonban nem áll meg az udvar kerítésénél. Bármennyire is jól tartjuk, prémium minőségű eledellel kényeztetjük, a macska va-dászösztönét a háziasítás nem nyomta el. Sok esetben a gazdik nem is sejtik, hogy doromboló kedvencüknek van egy másik élete is. A házi macskák bizony vadásznak, így rengeteg védett énekesmadár esik áldozatul. Más természetű, szintén a kivadult házi macskákhoz kötődő probléma a vadmacskákkal való kereszteződés. Egyes kutatók szerint a Kárpát-medence vadmacska populációjában már nincsenek genetikailag tiszta egyedek. Vagyis ma Magyarországon nem él olyan vadmacska, melynek ne lenne legalább egy házi macska őse. A nagyon hosszú ideje jelen lévő, és nem csökkenő kereszteződések rontják a genetikai sokféleséget, mely hosszútávon mindenképpen a vadmacskák kárára válik. Mindkét problémára hatékony megoldást csak a felelős állattartás hozhat. A házi kedvencek ivartalanítása egyrészt megakadályozza a nem kívánt szaporulatot, másrészt az ivartalanított kandúrok nem kalandoznak el a vadmacska nőstények után, illetve az ivartalanított házi nőstények sem csábítják a vadmacska kandúrokat pacsmagolási időszakban. Mindenképpen fontos cél, hogy macskánk kalandozásait megakadályozzuk, hiszen kedvencünk élete és egészsége a mi felelősségünk. Csak akkor vágjunk bele a macskatartásba, ha ezeket a feltételeket biztosítani tudjuk. Természeti értékeink, őshonos állatvilágunk nem csorbulhat az emberi felelőtlenség miatt. Völgyi Sándor (Forrás: ddnp.hu) HÍREK „Tenkes triatlon” túramozgalom: 2017-ben újra kiírásra kerül a „Tenkes triatlon” túramozgalom, ami a Tenkesen megrendezésre kerülő 3 teljesítménytúrával teljesíthető (április 1: „Tenkes Maraton, 30, 20, 15, 10”; augusztus 12: „Tenkes éjszakai 20, 10, 5”; szeptember 30: „Szent Imre Maraton, 30, 20, 10”). A túramozgalmat három évente írják ki, az igazoló lapot a Tenkes teljesítménytúrán lehet igényelni, a Máriagyűdi ellenőrzőponton (400 Ft). Az igazoló lap tulajdonosa a három túra bármely távjának teljesítésével jogosult lesz a „Tenkes triatlon 2017” kitűző viselésére, és egy emléklapra. További információ: Jancsi Attila (20/580-6078). Hóvirág: a 2017-es „Év vadvirága” címet a hóvirág nyerte el. A hóvirág – mely a Mecsekben is nagyon elterjedt – 2005 óta védett növény, természetvédelmi értéke 10.000 Ft. Egyetlen szál letépését is büntetik! Medvehagymával kapcsolatos tájékoztatás: lassan ellepi az ország legismertebb medvehagyma-termő területét, a Mecseket a tavasz hírnökeként jegyzett, jellegze-tes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövény, amelyet elő-szeretettel szüretelnek az erdőben járók. A tavalyi előírásokhoz képest jogszabályi változás nem történt, a Mecsekerdő Zrt. továbbra is a 2009. évi, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló XXXVII. törvény értelmében jár el, mely szerint állami erdőben – nem védett területen – mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő mennyiségű gombát, gyógynövényt – így medvehagymalevelet is – gyűjthet külön engedély nélkül. Ennek mértéke nem haladhatja meg a 2 kg/fő-t naponta. Amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván szedni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti. A Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehet megvásárolni. A társaság védett területen csak a Természetvédelmi Hatóság engedélyének megléte esetén ad ki engedélyt, kivéve a kíméleti területekre és a fokozottan védett területekre vonatkozóan, ahol egyáltalán nincs lehetőség kereskedelmi célú gyűjtés folytatására. Az említett területek térképei a Mecsekerdő Zrt. honlapján (www.mecsekerdo.hu) megtekinthetők. (Mecsekerdő Zrt.) „Csodálatos barlangvilág 2017” – rajzpályázat: a Speleo Myotis Barlangkutató, Természetjáró és Természetvédő Egyesület a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat segítségével rajzpályázatot hirdet 9-14 éves általános iskolás gyerekek ré-szére. A pályázat ingyenes, beérkezési határidő: 2017. április 24. A pályázat részle-tei a Magyar Természetjáró Szövetség honlapján (www.termeszetjaro.hu) olvasha-tók. Információ: Lénárt Ibolya (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). (MTSZ) Rendezvények • március 17., péntek: „Örökségünk” – délutáni diskurzus. Megemlékezés és 2016 táborai. Őri Zsuzsanna előadása. Helyszín: Komló, Kö¬zösségek Háza (48-as tér 1.). Időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). • március 25., szombat: „XX. Bakancsos Atom Kupa” tájékozódási túraverseny. R.: Atomerőmű SE Természetjáró Szakosztálya, DEMETER Dél-Mezőföld Termé-szetbarát Egyesület. Helyszín: Geresdi-dombság, Bátaapáti térsége. Rajt: Bátaapáti, Petőfi utca, Közösségi ház (TEIT ház), 8.00-10.30. A verseny kategóriái: A, A/36, A/50, A/60-70-80 (felsőfokú, tájfutótérképen, 2-4 fős csapatok); „B” (középfokú, tájfutótérképen, 2-4 fős csapatok); „C – Kincskereső” (tájfutótérképen, 2-4 fős csapatok); „C – Kiránduló” (turistatérképen, 2-5 fős csapatok); „Családi” kategória (2-6 fős csapatok, a legkisebb résztvevő 6 éven aluli legyen). Nevezési díjak: előzetes nevezéssel 800 Ft/fő, helyszíni nevezéssel: 1000 Ft/fő, 6 évesnél fiatalabb gyerekeknek nevezési díj nincs. Előzetes nevezés március 20-ig e-mailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ), megjelölve a következőket: csapatnév, kategória, versenyzők száma, plusz térkép igény, szállítási igény. További információ a versenyről: 20/431-8112, 20/314-4650. • április 1, szombat: „Tenkes Maraton, 30, 20, 15, 10” teljesítménytúrák. R.: Dráva Természetbarát Sport Egyesület, Tenkes természetbarát Egyesület. Rajt: Máriagyűd, túraállomás: 7.00 (Maraton), 8.30-11.00 (10 km); Túrony, Diósvölgyi ifjúsági tábor: 7.00-8.30 (30 km), 8.00-10.30 (20, 15 km). Cél: minden túránál ugyanott, mint a rajt. Nevezési díjak: 1100 Ft/fő (Maraton), 900 Ft/fő (30 km), 700 Ft/fő (20, 15 km), 600 Ft/fő (10 km). (A „Tenkes Maraton” túrán csak előzetes nevezéssel lehet indulni! Előnevezés március 20-ig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen név, születési idő megadásával és kedvezmény megnevezésével. Tömegrajtos indítás! Jelentkezés a rajt előtt 6.30-tól 6.50-ig!) Nevezésidíj-kedvezmények: MTSZ/Természetbarát Turista Kártya, Mecseki Turista Kártya, diák, nyugdíjas: 100 Ft. A kedvezmény csak egy címen vehető igénybe, bemutatott igazolványra. Információ valamennyi túráról: Jancsi Attila (20/580-6078), Romvári Tibor ( 72/739-854 (esti órákban)). • április 4., kedd: Természetbarátok Klubja. Egy kontinensnyi ország: Ausztrália – Mánfai György fotóművész előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természet-barát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adri-enn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK ► március 11.,szombat: „Tenkes bolyongás”. Útvonal: Siklós – Kistótfalu, pince-sor – Bisse – Túrony – Csarnóta – Gyűdi elágazó (20 km, szintemelkedés: 500 m). Találkozás: Siklóson, az autóbusz állomáson 9.00 órakor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomásról 7.45-kor és 8.15-kor indul autóbusz). Túravezető: Balog Ár-pád ( 30/316-1891) ► március 18., szombat: XXXIV. „Csokonay Sándor emléktúra”. Útvonal: Árpád-tető – Erzsébet út – Jószerencsét-forrás – Kálmán-forrás – Barátság-forrás – Tripammer-fa – Zsolnay-kút – Bokor-forrás – Rigó-kút – Árpádtető (12 km, szintemelkedés: 200 m). Találkozás: Árpádtetőn a Mecsextrém Park pénztára előtti buszfordulóban 10 órakor (a 4-es busz Uránváros autóbusz-pályaudvarról 9.07 órakor indul). Túravezető: Baumann József ( 20/474-7151). ► március 25., szombat: „A természet ébredése”. Útvonal: Komló, autóbusz-állomás – Szilvás – Szöge-hegy – Kis-kút-orma – Pap-erdő – Almás –Magyaregregy, Szent-kút – Magyaregregy buszmegálló (14 km, szintemelkedés: 270 m). Találkozás 8.15-kor a komlói autóbusz-állomáson (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 7-es kocsiállásáról 7.30-kor indul autóbusz). Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 70/260-7059). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► március 11., szombat: „Horvát Adolf Olivér emléktúra”. Útvonal: Orfű – Szuadó-völgy (Bagoly-forrás, Laci-forrás, Szuadó-forrás, Mihály remete-forrás) – Szuadó-nyereg – egykori mészkemence – Farda-kereszt – Horvát Adolf Olivér-emlékkő – Mecsekszentkút (8 km, szintemelkedés: 300 m). Talál-kozás: 10.05-kor Orfűn a „Szent Márton templom” (volt „Orfű, iskola”) autóbusz-buszmegállóban (Orfűre beérve az első buszmegálló). (Pécsről a távolsági autó-busz-állomás 23-as kocsiállásáról 9.30-kor indul a busz.) Hazatérés: Mecsekszentkútról 13.12, 14.32 és 15.52-kor indul a 24-es helyi buszjárat. Túrave-zető: Pál Krisztina. ► március 18., szombat: „Gyermekes túra a Közép-Mecsekben”. Útvonal: Bálics – Tubes, János-kilátó – Misina-tető, TV torony (5 km, szintemelkedés: 320 m). Találkozás: Bálics-tetőn a buszfordulóban 9.50-kor (a Főpályaudvarról 9.25-kor indul a 47-es járat). Hazatérés: a Misina-tetőről minden óra 33 perckor indul a 35-ös járat a Főpályaudvarra. Túravezető: Biki Endre Gábor. ► április 1., szombat: „A régi bányászat emlékei a Kelet-Mecsekben”. Útvonal: Máza – régi bányavasút – egykori császtai szénbánya – volt szászvári bányate-lep, bányász emlékkő, Bányászati gyűjtemény – Pringli-forrás – volt Béke-akna – régi Rizmi vasút – Szászvár (11 km, szintemelkedés: 327 m). Találkozás: Máza, bejárati út buszmegállójában 10 órakor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 9.00-kor indul a busz). Hazatérés: Szászvárról 14.24-kor indul a busz, Pécsre 15.20-kor érkezik; később bonyhádi átszállással van hazautazási lehetőség. Túravezető: Bíró Gábor. A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► március 11., szombat: „Kilátók és pihenők”. Útvonal: Remete-rét – Sós-hegyi kilátó – János kilátó – Kis-Tubes kilátó – Misina – Dömörkapu – Ilonka-pihenő – Balázs-pihenő – Tettye (12 km, szintemelkedés: 220 m). Indulás: a 8.30-as pécsi buszjárattal, tovább Pécsről tovább a 9.30-as orfűi busszal. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet ( 20/260-1947). ► március 15., szerda: „Kalandozás a Vágyom-völgyben”. Útvonal: Magyareg-regy – Leánykő – Vágyom-völgy – Magyaregregy (11 km, szintemelkedés: 200 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin ( 20/ 507-0776). ► március 21., kedd: „Túra az egészségünkért”. A Tripammer-fa mondája. Indu-lás: a 8 órai pécsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► március 26., vasárnap: „Kalandozás a Kelet-Mecsekben”. Útvonal: Komló, Szilvás – Barna kő – Sín-gödör – Cigány-hegy – Pásztor-forrás – Máré-vár – Máré csárda – Pap-erdő – Szöge-hegy – Komló (26 km, szintemelkedés: 550 m). Rövidítéssel Máré csárdáig: táv: 17 km, szintemelkedés: 450 m. Indulás: 8.00-kor Szilvás, Spar elől. Túravezető: Horváth Attila ( 30/371-4545). ► április 4., kedd: „Túra az egészségünkért”. Kárász értékei. Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez¬vé¬nyei¬ről infor¬máció kérhető, és a prog¬ra¬¬mok¬¬ra előzetes jelent¬kezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 tele¬fon¬¬¬¬szᬬmokon, illetve a kö¬vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. To¬vábbi információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. ► március 8., szerda: „A denevérek világa” – Dombi Imre természetvédelmi őr, denevérkutató diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. ► március 11., szombat: „Hova érkeznek a fekete gólyák?” – túra Gemencben. Jelvénygyűjtő túra. A fokozottan védett fekete gólyák megérkezése előtt megis-merkedünk rejtett életmódjukkal, táplálkozó területeik sajátosságaival és fészkelési szokásaikkal. Helyszín: Csertai betonút (55.sz. főúton Baja irányába haladva Pörböly és Baja között az egyetlen letérő balra.), időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 6 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► március 17., péntek: „A víz világnapja” – előadás és túra a Kisincihez és a Hobogyokhoz. A Víz világnapja alkalmából az életteret adó víz áll a foglalkozás középpontjában. Helyszín: Szaporca, Ős-Dráva Látogatóközpont, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► március 18., szombat: „Az ártér emlősei”. A gólyák megérkezése előtt megismer-kedhetünk azokkal az ártéri emlősökkel, amelyekkel a fehér gólya is találkozhat. Lesz itt bemutató, kézműves foglalkozás, és a legbátrabbak még szőrméket is si-mogathatnak. Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 2 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► március 22., szerda: „Mecseki karsztkutatás” – Illés Andrea barlangkutató diave-títéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. ► március 25., szombat: „Elfeledett mesterségek felelevenítése Péterhidán”. Péter-hida ősi halásztelepülés, mindössze 3 kilométerre az Ó-Drávától. Egészen a hatva-nas évek végéig bőség volt itt a halakból. Majd lecsapolták a Rinyát, elmocsaraso-dott a folyó, így egy csapásra megszűnt a halászat, és az addig működő vízimalom is hanyatlásnak indult. A túrán a felújított malmot tekinthetjük meg, illetve elődeink halfogási szokásait, eszközeit ismerhetjük meg. A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! ( 30/474-3591, 30/377-3393, 82/ 461-285). Helyszín: Péterhida, vízimalom, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 2 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► március 29., szerda: „Denevérnap” Abaligeten. Helyszín: Abaliget, Denevérmú-zeum. 10.00: Játékos szakvezetés a Denevérmúzeumban. 10.45: Kalandtúra a De-nevér tanösvényen. 11.45: „Készíts Denevért” kézműves program. 13.00: Játékos szakvezetés a Denevérmúzeumban. 13.45: Kalandtúra a Denevér tanösvényen. 14.45: „Készíts Denevért” kézműves program. A részvétel feltétele: belépőjegy vásárlása a Denevérmúzeumba (az Abaligeti-barlang pénztáránál – felnőtt: 450 Ft/fő, gyermek/diák: 350 Ft/fő). Előzetes beje-lentkezés szükséges! (72/517-223, 30/377-3383, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) ► március 31., péntek: „Mi szól itt?” A program során kellemes séta keretében is-merhetik meg a résztvevők a tavaszi alkony madárhangjait. A program egyúttal a békamentésbe való bekapcsolódásra is lehetőség s lehetőséget nyújt. Helyszín: Sikondai-tavak nagy parkolója, időpont: 18.00 óra. A túra hossza: 3-4 km, időtar-tama: 3-4 óra. A program ingyenes. ► április 4., kedd: DDNP Klub. Az év madara: a tengelic. Wágner László diavetíté-ses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A prog-ram ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö-vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu