7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

Szövetségünk működése 2016-ban taglétszámunk ismét növekedett: a törvényi változások miatt – nem önálló jogi személyiségű egyesületként – ismét tagja lehetett szövetségünknek a Mecseki Kóborlók szakosztály és a komlói Kenderföldi Természetjárók szakosztály, valamint új szervezetként léptek be a hosszúhetényi természetjárók. Így 2016-ban 16 tagszervezetünk volt: Dél-Zselic Természetbarát Klub (Pécs), Dráva Természetbarát Sport Egyesület (Pécs), Hétdomb Természetbarát Egyesület (Komló), Hosszúhetényi Turista Egyesület, Kenderföldi Természetjárók (Komló), Mecsek Egyesület (Pécs), Mecseki Kóborlók (Pécs), Nyugdíjas Szakosztály (Pécs), Pécsi Ifjúsági Unió, Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE), Pécsi Orvos Egészségügyi Sportkör, Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub, Pécsi Vörös Meteor, PTTE Vámos Mihály Szakosztály, Szent Imre Iskolai SK (Siklós), Tenkes Természetbarát Egyesület (Siklós). Szövetségünk 2016. február 13-án tartotta éves közgyűlését – az előző évihez hasonlóan – a Balokány-ligetben, a PEPITA Kultúrtérben. 13 tagszervezetünk képviseletében 20 mandátummal rendelkező képviselő, és még 50 vendég volt jelen. Vendégeink között a tagszervezetek tagjait, túravezetőket, a szomszéd megyék természetbarát szövetségeinek vezetőit (Somogy megyéből Balázs László, Tolna megyéből Dománszky Zoltán, Jakab Albert és Bischof Tamás), a Pécs Városi Természetbarát Szövetség elnökét (Bota János) és a Pécs Városi Természetbarát Bizottság képviselőjét (Földes Béla), valamint a túravezető-képző tanfolyamunk hallgatóit és munkánkat segítő barátainkat köszönthettük. A küldöttek elfogadták a 2015. évi beszámolót, pénzügyi beszámolót és közhasznúsági mellékletet, valamint a 2016. évi programtervet, illetve – immár sokadszor – az alapszabály módosítását, melyet a törvényi előírások tettek szükségessé. Az „egyebek” napirendi pontban a felszólalók sok aktuális témát érintettek (MTSZ tagsági kártyák igénylése, teljesítménytúrák engedélyeztetése, pályázati lehetőségek, a Dél-dunántúli Pirostúra megújuló igazoló füzete, Mecseki Turista Kártya bevezetése, 2016-os programok stb.) A közgyűlésen – a hagyományoknak megfelelően – elismerések átadására is sor került. Aranybakancs-díjat kapott Biki Endre Gábor a Baranyai-dombságban és a Mecsek Egyesület Természetjáró Osztályában sok éven át végzett fejlesztő és szervező munkájáért, valamint Martonné Horváth Teréz (Teca mama) több évtizedes, a természetjáró rendezvényeket és a természetbarátokat támogató tevékenységéért. Kimagasló természetjáró, ill. közösségi munkájukért – az egyesületek és az elnökség javaslatai alapján – emlékplakettet kaptak: Appelshoffer Józsefné (Hétdomb TE), Balassáné Csetényi Éva (Tenkes TE), Háber Jánosné (Ifjusági Unió Pécs), Jankai István (BMTSZ Nyugdíjas Szakosztály), Kovács István (Szent Imre ISK Természetjáró Szakosztály), Kovács Viktória (Ifjusági Unió Pécs), Légrádi Kitti (Ifjusági Unió Pécs), Mérő Andorné (BMTSZ Nyugdíjas Szakosztály), Soós Zoltán (Dráva TSE), Stranszky Istvánné (Hétdomb TE), valamint Baranyai Pál. Szövetségünk működésének feltételei 2016-ban biztosítva voltak, bár az év első 10 hónapjában komoly beosztással kellett élnünk. Növekedett az az összeg, amit a Sportszövetségek Szövetsége tagdíjaként kellett fizetnünk, s a székhelyünk rezsiköltségeihez is nagyobb mértékben kellett hozzájárulnunk. Pécsett, a Tímár u. 21. számú épületben, a megszokott helyen vártuk az érdeklődőket keddenként. Tátrai Bea (a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége főtitkára) az év folyamán is készségesen intézte gazdasági ügyeinket, pályázataink gazdasági szempontú gondozását, a Mecsek Híradó sokszorosítását. A Tímár utcai emeleti kis tanácskozóban tartottuk havonta a Természetbarátok Klubját is. Ez a szint már az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága használatában van, de ez nem okozott gondot a működésünkben. 2016 novemberében értesültünk arról, hogy a várólistás NEA pályázatunk nyertes lett, így biztonságos a működésünk jövő év elején is. Az MTSZ-től kapott támogatás az MTSZ tagszervezetek által megvásárolt Természetjáró Kártyák arányában (kártyánként 500 Ft) érkezett szövetségünkhöz. Ez az összeg – tagszervezeteink taglétszámához és más megyék összegeihez viszonyítva – igen kevés. Így ezúton is köszönjük azon tagszervezeteinknek a kártyaigénylésekkel kapcsolatos munkát, amelyek tagjaik számára kiváltották a Természetjáró Kártyákat, ezzel is támogatást szerezve megyei szövetségünknek. Összességében megállapítható, hogy anyagi lehetőségeink – ettől a váratlanul sikeres pályázattól – javultak. A 2016. évi, februári közgyűlésén megválasztott elnökség kitartó lendülettel, összefogással végezte munkáját. Elnökségünk tagjai mellett Scheitler Adrienn, Jancsi Attila, Baumann József segítette folyamatosan az operatív munkát. Az év során munkánkat több szervezet, intézmény is támogatta, illetve együttműködött velünk a programok propagálásában, szervezésében. Kapcsolataink sokszínűsége, gazdagsága nélkül szövetségi szinten és egyesületi, szakosztályi szinten is jóval nehezebben tudnánk megvalósítani elképzeléseinket. Esetenként konkrét segítséget, anyagi támogatást, szakmai együttműködést könyvelhettünk el. Kapcsolatainkat továbbra is fenntartottuk azokkal a szervezetekkel, intézményekkel, amelyek eddig is segítették munkánkat: Magyar Természetjáró Szövetség, Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége (Várhalmi Zsolt, Tátrai Bea), Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (Závoczky Szabolcs igazgató, Kulcsár Péter tájegységvezető, Nagy Gábor, Wágner László, Rózsa Anita), Mecsekerdő Zrt. (Keszi László vezérigazgató, Ripszám István termelési vezérigazgató-helyettes, Hohn Miklós, Sajgó Ferenc, Pintér Ottó erdészeti igazgatók, valamint Horváth Péter Brúnó), Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Orfű Község Önkormányzata (Füzyné Kajdi Zita polgármester), Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportja (Bank László irodavezető), Turizmus Zrt. Dél-dunántúli Marketing Igazgatóság (Hegyi Zsuzsanna igazgató), Dunántúli Napló (Horváth László, Mayer András), Kossuth Rádió (Zsoldos László) Lánchíd Rádió, Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága (Dénes Andrea, Pásztor Andrea, Burián István, Varga Ágnes), BIOKOM Kft. (Szilasi Tamás), Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete, Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, Baranya Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság és még mások. A szomszéd megyék természetbarát szövetségeivel, azok vezetőivel való kapcsolataink főként a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség keretein belül élnek, bár tagságunk alkalmanként részt vesz egymás rendezvényein, túráin, ünnepségein is. A 2016-os évben a Tolna megyei szövetség volt a soros a regionális turisztikai találkozó megszervezésében. A Paks melletti Cseresznyéspusztán rendezett találkozón igazi természetjáró programok, hangulatos baráti beszélgetések segítették a közös munkát. Szövetségünk tisztségviselői nagy részt vállaltak a március elején, a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpontban megrendezett regionális szakmai nap szervezésében, lebonyolításában. A délelőtt folyamán az erdőtörvény - munkánkat meghatározó - szabályait taglaltuk, majd a meghívásunkra a tanácskozáson részt vevő MTSZ munkatársakkal folytattunk beszélgetést, közös munkánk összehangolása céljából. Délután ismerkedtünk a Duna-Dráva Nemzeti Park legújabb oktatási központjával és környezetével. A tanácskozás hasznos volt, erősítette kapcsolatainkat a szomszéd megyék természetjáróival és a Magyar Természetjáró Szövetség új munkatársaival is. Szövetségünk a Balokány-ligetért Összefogás tagjaként továbbra is a legaktívabb tagja az összefogásnak, a város e megújulásra szoruló területén végzett munkákban élen jár. Ebben nagy része van Baumann Józsefnek, aki folyamatos ellenőrző tevékenységével, kritikus jelenlétével, kétkezi munkájával segíti az együttműködést. Tóth Klára az egyesület vezetőségének munkájában is részt vesz. A Balokány-ligetben végzett munkánkat – a közösségi szolgálat lehetőségeit kihasználva – segítették középiskolás fiatalok is. A Leőwey Kára Gimnázium és a Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola (mindkettővel együttműködési megállapodásunk van a közösségi szolgálat teljesítése terén) diákjai lelkesen vettek részt a ligetbeli munkákban, szemétszedésben, faültetésben stb. Az év során több alkalommal is támogatói voltunk a Janus Pannonius Múzeum programjainak. Tóth Klára a Mecsek Egyesület megalakításának 125. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján, Rónaky Gizella pedig a Múzeumi túrák során, illetve novemberben túravezetéssel segítette a Szent Márton tiszteletére szervezett programot. Kapcsolataink között számon tarthatjuk a Kisújbányai Baráti Kör Alapítványt (Derksen Gyöngyi). Nyílt túrát vezettünk Kisújbányára a Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre. Szövetségünk képviseletében Tóth Klára elnök több tanácskozáson képviselte a megyei természetbarát közösségeket, nyilatkozott természetbarát ügyekben a Kossuth Rádióban, a Pannon TV-ben, a Hír TV-ben és a helyi sajtóban. A Duna-Dráva Cement Kft. beremendi gyárában rendezett Zöld Alternatíva Vetélkedő zsűrijében, ill. a Zöld megoldások… c. pályázatok elbírálásában is részt vett. Az év során több országos természetjáró tanácskozáson, eseményen vettünk részt. Tóth Klára elnök 4 alkalommal vett részt a megyei természetbarát vezetők számára rendezett tanácskozáson (Katalin-pusztán (ápr. 1-2.), Budapesten (jún. 5., szept.11., dec. 11.)). A Túravezetők és Jelzésfestők Országos Találkozóján (Galyatető, nov. 12.) Strasser Péter alelnök vett részt. A Gyalogtúrázók Országos Találkozóján – melyet ez évben Felsőtárkány térségében rendeztek meg – a Baranya megyei természetjárók közül komlói turistatársaink (Hétdomb TE) vettek részt. Augusztusban a Nyugat-Magyarországi Természetbarát Vezetők Találkozóján, Sümegen Tóth Klára találkozott a dunántúli megyék vezetőivel. Szervezetünk sokrétűségét bizonyítják még az egyesületek, szakosztályok egymással, ill. más csoportokkal való kapcsolatai is. Tagszervezeteink majd mindegyike rendelkezik e-mail címmel, így ez is segítette a kapcsolattartást. Az év során három alkalommal tartottunk elnökségi ülést. Ezeken értékeltük az előző időszak eseményeit, megterveztük, szerveztük a következő időszak feladatait, aktuális problémákat oldottunk meg. Médiamegjelenés A Dunántúli Napló rendszeresen közli túrafelhívásainkat. Horváth László, majd K. Mayer András gondozta beküldött anyagainkat. A 2013. év elején megújított honlapunk (www.baranyatermeszetbarat.hu) folyamatosan frissül, 2015-től Facebook oldalt is létrehozott Nagy Balázs. Honlapunk látogatottsága az előző évhez képest 7%-kal nőtt. Néhány érdekesebb adat: 2016-ban a honlapunkra 205 cikk került fel. Honlapunkat a 2016-os évben 50 136-szor (2015-ben 46 748-szor) nyitották meg. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos napon 137-en (2015-ben 128-an) gondolták úgy, hogy érdemes a honlapra látogatni. A megnyitott honlapon átlagosan 3,49 (2015-ben 3,32) oldalt néztek meg, ez összesen 175 175 (2015-ben 155 097) oldal megnézését jelenti. Országonként a legtöbben: Magyarország (93,18%), USA (4,3 %), Egyesült Királyság (0,49 %). Magyarországi adatok: a honlap jellegéből adott, hogy a legtöbben Pécsett nyitják meg (47,04%), ezt követően Budapest (20,24%), majd Komló (2,82%) és Bonyhád (1,85%) szerepelnek. Technikai adatok: legtöbben windows rendszerű számítógépről kattintanak az oldalra, ez az összes nézettség 74,52%-a. Egyre többen nézik mobil készülékről a honlapot. Természetesen itt az Android vezet (16,25%). Ez összességében azt jelenti, hogy 22,18%-os a mobiltelefonok aránya. Ez a tavalyi eredményekhez képest közel 10%-os emelkedést mutat! A Mecsek Híradó – Strasser Péter szerkesztésében – júliust és augusztust kivéve minden hónap első keddjén megjelent nyomtatott formában, és olvasható a honlapunkon is, ill. letölthető onnan. A Mecsek Híradóban folyamatosan hírt adtunk az aktuális programokról, eseményekről és a nyílt túrákról. Közöltük a Mecsek Egyesület és a komlói Hétdomb TE nyílt túra kiírásait is. Megjelentettünk túraleírásokat, élménybeszámolókat, több írást, híradást vettünk át az MTSZ honlapjáról is, valamint más hírportálokról (pl. bama.hu, pecsma.hu, ddnp.hu, mecsekerdo.hu stb.), és ismertettük a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, illetve a Mecsekerdő Zrt. természetjáró programjait, továbbá a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség a Mecsek területén szervezett rendezvényeinek kiírásait is. Továbbra is arra törekszünk, hogy a Mecsek Híradó egyfajta történeti összefoglalását is adja a Baranya megyei természetjáró eseményeknek és természetjáró mozgalomnak, és az utókor számára is használható forrás legyen. A Mecsek Híradó 2016. évi számaiba írtak: Balázs László, Baumann József, Biki Endre Gábor, Biros Márta, Dománszky Zoltán, Háber János, Jancsi Attila, Jónás István, Keményfi Balázs, Marton József, Nagy Balázs, Pál Krisztina, Romvári Tibor, Scheitler Adrienn, Strasser Péter, Szabó-Dalecker Ibolya, Szücs Istvánné, Tóth Klára. Köszönjük írásaikat. Nyílt túráink kiírása (egy-két kivétellel) rendszeresen megjelent a Dunántúli Naplóban. Kiadványok 2016 márciusában megjelent a Mecsek – Villányi-hegység turistatérkép új kiadása (Cartographia), a Baranyai-dombság keleti részét ábrázoló kiegészítő térképpel. A térkép aktualizálásában több baranyai természetjáró is részt vett. Októberben „A Baranyai-dombság turistakalauza” című, színes fényképeket tartalmazó könyv jelent meg a Mecsek Egyesület kiadásában, Biki Endre Gábor szerkesztésében, dr. Lakatosné Novotny Sarolta lektori munkájával. Események, rendezvények Erdőtakarítás Március 12-én a PTTE és a Mediterrán Gyalogló Klub – a BIOKOM Kft. támogatásával – erdőtakarító túrát szervezett a nemzeti ünnep tiszteletére, melyen 50-en vettek részt, és takarították ki a Pécsi parkerdő turistaútjainak környékét. Április 30-án pedig a „TeSzedd!” akció keretében takarítottak a Dráva TSE és a PTTE tagjai a Tettyétől Jakab-hegyig. (A BIOKOM által beindított parkerdei szolgálatban (hétvégeken) a megye több túrázója is aktívan részt vett.) Jubileum Április 29-én ünnepi közgyűlésen emlékeztek meg a Mecsek Egyesület 125 éves megalakulásáról. A közgyűlésen részt vett Thuróczy Lajos, az MTSZ örökös tiszteletbeli elnöke, és Szőke Viktor, az MTSZ munkatársa is, akik emléklappal köszöntötték az egyesületet. A közgyűlés előtt a résztvevők koszorút helyeztek el a pécsi köztemetőben a Mecsek Egyesület hajdani vezetői, jeles alakjai sírhelyénél. Másnap emléktúrát szerveztek Kantavárra. Regionális természetbarát találkozó Május 6-8-a között Pakson rendezte meg a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozót, melyen szövetségünket a Dráva TSE, a Hétdomb TE, a POEÜ és a Tenkes TE tagjai képviselték. Dél-dunántúli Pirostúra Vándorlás Az év kiemelt rendezvénye volt az augusztus 6-21-e között megrendezett Dél-dunántúli Pirostúra Vándorlás. A vándortúra Siófoktól Szekszárdig vezetett, megrendezését a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség – élén Balázs László elnökkel – kezdeményezte, és szervezte meg a három érintett megye (Somogy, Baranya, Tolna) természetbarát szövetségeinek közreműködésével. Az útvonalon napi szakaszokban átlagosan 20 kilométert gyalogoltak a résztvevők (15-től 32 km-ig terjedtek a távok), a túrázók száma naponta 25 – 50 fő között változott. A vándorláson 15-en gyalogolták végig a teljes útvonalat, de voltak, akik előzőleg már egy-egy szakaszt teljesítettek, és a hiányzó útvonalakra kapcsolódtak csak be. A vándorlás végére összesen 24-en teljesítették a Dél-dunántúli Pirostúrát (Baranyából 5-en: Kühár Zsuzsanna (Hétdomb TE), Müller Éva, Simon Erzsébet (PTKK), Nagy Balázs (POEÜ) és Jankovics Béla), de sokan vettek részt egy vagy több napos szakaszokon. A Baranya megyei szakaszon öt napon át, augusztus 15-től 19-ig vándoroltak a túrázók, akiket szövetségünk túravezetői kalauzoltak: Bőszénfától Bükkösdig Strasser Péter, Bükkösdtől Éger-völgyig Tóth Klára, Éger-völgytől Sikondáig Nagy Balázs, Sikondától Magyaregregyig Őri Zsuzsanna, Magyaregregytől Mecseknádasdig Müller Nándor. A Magyar Természetjáró Szövetség a túrázók csomagjainak szállítását biztosította egy kisbusszal, melyet a Baranya megyei szakaszon Gida Tibor vezetett, aki élelmiszer beszerzéssel és más szállításokkal is segítette a csapatot. A vándorlás teljes hosszán részt vett az MTSZ részéről Matolcsi György. Hegyek Napja December 11-én a Hegyek Napja rendezvénnyel kapcsolódott szövetségünk az ENSZ által meghirdetett Hegyek Nemzetközi Napja programhoz. Ez alkalomból a Jakab-hegyen vártuk a túrázókat, akik maguk választotta útvonalon jöhettek fel a hegyre, és a túra emlékére emlékjelvényt kaptak. Nyílt túrák A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2016-os nyílt túra programjában az 50 tervezett túrából kettő maradt csak el a rendkívüli időjárás miatt. Az egyiket, az Átára vezetőt Siposné Mester Erzsébet túravezető egy másik időpontban megtartotta. A gondosan megtervezett, megszervezett túrákat 28 túravezető vezette. Az általunk meghirdetett túrákon átlagosan 40 fő vett részt, összességében közel 2000 turista. Honlapunkon sok nyílt túráról jelent meg képes beszámoló, de ennél jóval több volt a Facebook-on felfedezhető képek sokasága. 2016-ban a Csokonay Sándor Emléktúrán (Baumann József), a Bazsarózsa túrán (Szücs Istvánné), a Rockenbauer Pál Emléktúrán (Tóth Klára) és a Koccintó túrán (Nagy Balázs) voltak a legtöbben. A nagyszámú részvétel azt igazolja, hogy a nyílt túrák meghirdetésére, megszervezésére a továbbiakban is szükség van. Kiemelkedő jelentőségű volt a – hagyományosan a március 15-i nemzeti ünnep előtti szombaton megrendezett – erdőtakarító nyílt túra, amelyet Pál Krisztina és Marton József a szokásos lendülettel szervezett, és sajnos most is bebizonyosodott, hogy szükség van rá. Szövetségünk nyílt túráit a következő túravezetők vezették, kiknek munkáját ezúton is megköszönjük: Andrasek Csaba, Balog Árpád, Baumann József, Becze László, Földes Béla, Feketéné Móró Erzsébet, dr. Héjjas Péter, Horváth Attila, Ignátkó Imre, Jancsi Attila, Kis Olga, Marton József, Müller Nándor, Müller Norbert, Nagy Balázs, dr. Németh Gézáné, Őri Zsuzsanna, Pál Krisztina, Romvári Tibor, Rónaky Gizella, Scheitler Adrienn, Schóber József, Siposné Mester Erzsébet, Szücs Istvánné, Tóth Klára, Tollas Tibor, Ujságh Zsolt, Várnainé Meng Hajnalka. Tagszervezeteink közül a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület és a Mecsek Egyesület hirdette meg túráit nyílt túraként, melyek kiírásait a Mecsek Híradóban közzétettük. Ezek a túrák színesítették, kiegészítették a szövetség programját, és sok résztvevőt vonzottak. Köszönjük a felkészülést és a túravezetést a következőknek: Baumgärtner Norbert, Biki Endre Gábor, Bíró Gábor, Becze László, Éger Zoltán, Feketéné Móró Erzsébet, Földesiné Kövi Ildikó, Gál Péter, Gargya Lajos, Gayer Éva, dr. Héjjas Péter, dr. Hochmann Andrásné, Horváth Attila, Kalangya Attila, Kis Olga, Kollárné Kéri Ella, dr. Lakatosné Novotny Sarolta, Markesz István, dr. Mestyánné Szentmiklósi Zsuzsanna, Miklovits György, Nagy István, Németh Katalin, Németh Margit, Őri Zsuzsanna, Seregélyes Ildikó, Szász Károly, Szűcs György, Németh Gézáné, Nyáry Attiláné, Ripszám István, Treitz Károly, Zana Szilvia. Teljesítménytúrák 2016-ben is igen kedvelt rendezvények voltak, Baranyában bőséges választék várta a természetjárás ezen ágát kedvelőket. Valamennyi teljesítménytúránál rövidebb és hosszabb távok között lehetett választani, így mindenki megtalálhatta a kedvére való hosszúságú vagy nehézségű túrát. Tagszervezeteink eddig szokásos teljesítménytúráikat megrendezték. Kellemes meglepetés volt a „Mecseki Láthatatlanok nyomában” túra újbóli megrendezése, mely eredetileg nem szerepelt az eseménynaptárban. A szövetségünk, ill. tagszervezeteink (Dráva TSE, Dél-Zselic TK, Hétdomb Természetbarát Egyesület, Mecsek Egyesület, Mecseki Kóborlók, Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület, Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub, Pécsi Vörös Meteor SK Természetjáró Szakosztály, Szent Imre Katolikus Iskola DSK, Tenkes TE) által megrendezett teljesítménytúrák mellett több más baranyai és megyén kívüli szervezet is rendezett teljesítménytúrákat a Mecsekben, a Dél-Zselicben, ill. a Geresdi-dombságban (Fekete Bárány Természetjáró Egyesület, Mecseki Mátrix Csoport, Dombóvári Hangulat Szabadidősport Egyesület, DÖKE, Zöldgömb Sport Klub, Vásárosdombóért Egyesület, Dobogó Természetjáró és Hegymászó Egyesület, Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete, Erdők Népe TE, Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület, Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó egyesülete). A rendezők és rendezvények nagy száma azt jelzi, hogy a baranyai tájak kedvelt célpontjai a teljesítménytúráknak – köszönhetően többek között a karbantartott turistautaknak, a jó turistajelzéseknek, melyekért szövetségünk jelzésfestői sokat dolgoznak. Valamennyi teljesítménytúra kiírását megjelentettük a Baranya megyei rendezvénynaptárban, a Mecsek Híradóban, és a honlapunkon is. Köszönjük a rendezőknek a teljesítménytúrák megrendezését, és az útjelzésfestők áldozatos munkáját, ami nélkül nehezebb lenne a teljesítménytúrák megrendezése! Jelvényszerző túramozgalmak 2016-ban is Nagy Balázs irányította a túrmozgalmak bélyegzőhelyeinek gondozását. A feltöltések az év során folyamatosan megtörténtek, de – az eddigiekhez hasonlóan – ez évben is volt néhány olyan bélyegzőhely, ahol a feltöltés után néhány nap alatt kiürültek a dobozok (pl. rendszeresen Pusztabányán, vagy a volt Szentkúti Erdészháznál). Újdonság, hogy a Dél-dunántúli Pirostúra bélyegzőhelyein a bélyegzőlenyomatok mindenhol piros színűek lettek. Az ibafai pipamúzeumnál – a múzeum felújításának befejeztével – visszakerült a helyére a bélyegződoboz, Terecsenyben pedig a Zrínyi kulcsosháztól átkerült a bélyegzőhely a volt vasúti megállóhoz (Erdei pihenőház), a Dél-dunántúli Pirostúra útvonalára, így nem kell lemenni bélyegezni a faluba. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán a Magyar Természetjáró Szövetség által 2015-ben kihelyezett, láncra erősített bélyegzők valamennyi bélyegzőhelyen megvannak, rongálást nem tapasztaltunk. A bélyegződobozok feltöltésében rendszeresen közreműködtek: Baumann József, Futó László, Jancsi Attila, Lovas Ágnes, Müller Éva, Nagy Balázs, Simon Erzsébet, Strasser Péter, illetve alkalmanként más túrázók is vittek ki lenyomatokat. Köszönjük munkájukat! A jelvényszerző túramozgalmak teljesítőinek száma továbbra is igen alacsony. A baranyai jelvényszerző túramozgalmak teljesítőinek száma 2016-ban: Túramozgalom A teljesítők száma A változás iránya az előző évhez viszonyítva Baranya kilátói 4 ↓ Baranya legszebb templomai 3 ↑ Baranyai kerékpáros körtúra 0 ꞊ Baranyai várak 1 ↓ Baranyai-dombság turistája 2 ↑ Dél-Baranya turistája 0 ꞊ Dél-Zselic turistája 0 ↓ Kincses Baranya 3 ↑ Mecsek forrásai 4 ↓ Mecsek turistája 2 ↓ Mecseki barangolások háztól házig 1 ↓ Mecseki Zöldtúra 11 ↑ ÖSSZESEN 31 ↓ A megyei túramozgalmak igazoló füzeteit nagyrészt már letöltik a honlapunkról a túrákra indulók, az országos nagy útvonalak bejárásához szükséges füzetek iránt viszont a vásárlási kedv emelkedést mutat: közel háromszorosa az előző évinek. 2016-ban az alábbiak szerint volt igény az igazolófüzetekre szövetségünknél: Túramozgalom Igényelt igazolófüzetek száma A változás iránya az előző évhez viszonyítva Országos Kéktúra 30 ↑ Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra 28 ↑ Alföldi Kéktúra 12 ↑ Közép-dunántúli Pirostúra 3 ↑ Dél-dunántúli Pirostúra 9 ↑ Túramozgalmak Baranya megyében 2 ꞊ ÖSSZESEN 84 ↑ Természetjáró minősítések A természetjáró minősítések adminisztrálását, értékelését ez év során is Jancsi Attila végezte. Az elért minősítések: Aranyjelvényes természetjáró jelvény: 3db (Kolin Edit /Dráva TSE/, valamint Miklovich Csilla és Müller Éva /Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub/); Ezüstjelvényes természetjáró jelvény: 10 db (Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub: 5, Mecsek Egyesület: 2, Dráva TSE, Komlói Hétdomb TE, POEÜ: 1-1 db); Bronzjelvényes természetjáró jelvény: 14 db (Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub: 6, Dráva TSE: 4, Dél-Zselic TK, Komlói Hétdomb TE, Mecsek Egyesület és Tenkes TE: 1-1 db) Az MTSZ által odaítélhető minősítések közül Biros Béláné és Feketéné Móró Erzsébet KIVÁLÓ TERMÉSZETJÁRÓ, Takácsné Jakabos Laura pedig ÉRDEMES TERMÉSZETJÁRÓ címet érdemelt ki. Mindhárman a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület tagjai. Továbbra is kérjük a szakosztályok/egyesületek vezetőit, hogy amennyiben tagjaik közül valaki elér „Érdemes” vagy „Kiváló” minősítési fokozatot – melyeket az MTSZ bírál el –, azt jelezzék szövetségünk felé is! Gratulálunk valamennyi, minősítést elért természetjáró társunknak! Kerékpáros szakág 2016 nyarán „kísérletképpen” meghirdettünk egy több napos kerékpáros nyílt túrát az Ormánságban, Mailáthpuszta szálláshellyel. A három napos kerekezés a kevés jelentkező (7 fő) ellenére is sikeresnek mondható. 2017-ben tovább próbálkozunk. Ezen túlmenően a kerékpáros programokat 2016-ban is a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub szervezte. Az egyesület tevékenysége szerteágazó volt. Legfőbb profil természetesen a túrázás, mely mellett tovább folytatták lobbi tevékenységüket a kerékpáros közlekedés javítása érdekében. A médiából ismertek a nagyszabású kerékpárút fejlesztési tervek, az egyesület szerepe most már inkább a tervek forgalomtechnikai megoldásainak véleményezése, melyet a Magyar Kerékpáros Klub szakértőinek bevonásával végeztek. Valamennyi kerékpáros rendezvény nyílt volt, azokon bárki részt vehetett. A rendezvények kiírásai az egyesület internetes honlapján (http://ptkk.blogspot.hu) olvashatók. Az év során összesen 38 db meghirdetett túra volt. Az alapozó egynapos túrák mellett kiemelkedett a nyári egyhetes isztriai, valamint őrségi kerékpártúra és az AK (Alföldi Kéktúra) első felének bejárása kerékpárral, de volt ezen kívül Balaton-kerülés is több változatban. A pécsi kerékpárosok részt vettek országos, illetve nemzetközi kerékpáros találkozókon, helyi kerékpáros rendezvényeken is. Sikeres volt a két hagyományos kerékpáros teljesítménytúra: a „2x100 km Baranyában” – amelyet 25. alkalommal rendeztek meg –, illetve a „Mecseki Hegyikerék” MTB túra. Az egyesület rendezte a hagyományos őszi „Skóciai Szent Margit Emléktúrát” is. A baranyai kerékpáros programokat színesítették a komlói DÖKE rendezvényei is. Természetbarátok Klubja A Természetbarátok Klubja 2016-ban is Scheitler Adrienn vezetésével működött. Az év során érdekes témákban hangoztak el különböző előadások. Januárban Mezei Attila „Gombászkodás Kárászon” címmel tartott előadást, februárban Baumann József mutatta be az Ordas-tanya múltját, márciusban Völgyi Sándornak, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrének előadása hangzott el „Madarak és madárhangok” címmel, áprilisban Nagy Balázs vetített a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúráról, májusban Wágner László, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője mutatta be az „év madarát”, a harist, júniusban pedig Lebedy János előadása hangzott el „Történelmi barangolások a Mecsekben – várak, várromok” címmel. A nyári szünet után szeptemberben Nagy Balázs vetített, októberben Rózsa Anita, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa tartott előadást „Ég és föld között – a sziklakolostorok titkai” címmel, novemberben pedig Scheitler Adrienn előadása hangzott el „A csillagos égbolt meséi – csillagképek és történeteik” címmel. Decemberben a klub programját egy évzáró túra zárta. Képzések 2016 júniusában a Kardos úti kulcsosháznál adtuk át a túravezetői jelvényeket a 15 sikeres vizsgázónak. (Az előző év őszén megkezdett tanfolyamot egy fő nem fejezte be - családi okok miatt.) A tavaszi feladatokat is jó hangulatban, gyakorló túrákkal, egy Liptódon eltöltött hosszú hétvégével végeztük, s a gyakorlati vizsgát Dömörkapu térségében rendeztük. A hallgatók többsége (két Somogy megyei turistatársunk kivételével) baranyai természetjáró szervezet tagja, így remélhetően egyesületeikben és megyei szinten is örülhetünk majd túravezetői tevékenységüknek. A tanfolyam lebonyolításában nyújtott önzetlen oktató, ill. szervező munkájáért köszönet illeti: Nagy Gábort (DDNPI), Streicher Szilviát (Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete), illetve szövetségünk részéről Baumann Józsefet, Benczes Gábort, Biki Endre Gábort, Gida Tibort, Jancsi Attilát, dr. Lakatosné Novotny Saroltát, Nagy Balázst, Rónaky Gizellát, Scheitler Adriennt, Strasser Pétert, Tóth Klárát. A „logisztikai” feladatokban nyújtott segítségért pedig Kincses Mártit, Soós Marikát és Brandt Marikát, valamint Markesz Istvánt. Technikai munkák Turista útjelzések felújítása 2016-ban tovább folytatódott a turistautak jelzéseinek felújítása, részben az MTSZ „Útalap” pályázati támogatásával. A felújítások során a Mecsekben 34,3 km, a Dél-Zselicben 35,1 km (ebben a Dél-dunántúli Pirostúra teljes dél-zselici szakasza), a Baranyai-dombságban 38,8 km hosszan készültek felújítások. Azért nem több, mert az év során a baranyai természetjárók részt vállaltak a „Mária Út” zarándok túraútvonal baranyai szakaszain az útjelzések felfestésében 163,5 km hosszban, valamint a Pécsi Parkerdőben vezető, a BIOKOM Kft. által újonnan létesített (amúgy a meglévő jelzett turistautakon vezető) „Pécsi erdei körtúra” útvonal jelzéseinek felfestésében is (17 km). Így összességében 288,7 kilométeren festettünk, ill. újítottunk fel jelzéseket. A felújítások során néhány rövidebb új útvonal is elkészült, így a Nyugat-Mecsekben a K sáv jelzésről a Laci-forráshoz levezető K jelzés, a Farkas-forrástól Éger-tetőre vezető Z+ jelzés, a Dél-Zselicben a Bükkösdön a P sáv jelzésről a vasútállomáshoz bevezető P „bélyegző” jelzés, valamint a Baranyai-dombságban Kisgeresden a 300 éves akácfához és a mellette álló kereszthez, képoszlophoz valamint erdei pihenőhelyre bevezető Z „emlékmű” jelzés. A Mánfáról Komlóra vezető P+ jelzésű út nyomvonala pedig – magánterületek miatt – módosult, Mánfától a „régi országút” nyomvonalán vezet Komlóra. Az útjelzések felújítását, festését a Dél-Zselic Természetbarát Klub, a Dráva Természetbarát Sport Egyesület, a Mecsek Egyesület, a Mecseki Kóborlók, a POEÜ és a Tenkes Természetbarát Egyesület tagjai és segítőik végezték, valamint a Mária Út jelzéseinek festésében részt vettek a dombóvári Delta Turista Egyesület tagjai is. Az útjelzés festések részletezve (útvonal + festők neve) NYUGAT- ÉS KÖZÉP-MECSEK Z sáv: Lapis – Éger-völgy (3,9 km) /Nagy Balázs/ P +: mánfai Árpád-kori templom – Mánfa – Komló, Kökönyös (5,4 km) /Nagy Balázs/ Z +: Kantavár – Rábay-fa – Tripammer-fa (6,2 km) /Strasser Péter, Strasser Éva, Komáromi István / Z +: Farkas-forrás – Éger-tető (1,5 km) /Jancsi Attila, Kati Ildikó/ K ▲: Hetvehely vasúti megálló – Nyáras-völgy – K sáv elágazás (10,1 km) /Strasser Péter/ P ■: Cserkút, K ▲ elágazás – Kővágószőlős – Petőczpuszta (4,3 km) /Strasser Péter/ Z ● : Tripammer-fa – Z + elágazás (0,7 km) /Strasser Péter, Strasser Éva, Komáromi István / K ● : Fehér-kúti kulcsosház – Hármas-forrás (0,5 km) /Strasser Péter/ P ● : Kálmán-forrás – P+ elágazás – Jószerencsét-forrás (0,8 km) /Baumann József/ K ● : K sáv elágazás (Vörös-hegy) – Laci-forrás (0,9 km) /Jancsi Attila/ Összesen: 34,3 km DÉL-ZSELIC P sáv: Antalszállás, megyehatár – Bükkösd, vasútállomás elágazás (25,1 km) /Strasser Péter/ K +: Terecseny – P ■ elágazás (0,3 km) /Strasser Péter / P +: Sasrét, erdei iskola – Sasrét, kisvasút végállomás (0,6 km) /Strasser Péter/ P ■: Terecseny, volt vasúti megálló (P sáv elág.) – Terecseny – Sasrét (4,3 km) /Strasser Péter/ K ■: Sasrét, erdei iskola – Sasrét, vadászkastély (P■ elágazás) (0,4 km) /Strasser Péter/ S ■: Bükkösd vasátállomás – P sáv elágazás (1,0 km) /Strasser Péter/ S ■: Korpád, P sáv elágazás – Kisibafa (2,8 km) /Strasser Péter/ K ●: K +, P ■ elágazás – Aligvár-forrás (0,3 km) /Strasser Péter/ P „bélyegző”: Bükkösd, v.á. elágazás – Bükkösd, vasútállomás (0,3 km) /Strasser Péter/ Összesen: 35,1 km BARANYAI-DOMBSÁG Z sáv: Maráza – Hidáki-völgy – Geresdlak – Geresdlaki-kilátó – Kisgeresd – Erdősmecske, volt vasútállomás buszmegálló (10 km) /Dr. Héjjas Péter, Dr. Földes Krisztina/ Z sáv: Máriakéménd, autóbuszmegálló – Halastó – Törökvári-pihenőhely – Váralja – Liptód (9 km) /Biki Endre Gábor/ K L: Kéméndi-tető – Törökvári pihenő (1,5 km) /Biki Endre Gábor/ S sáv: Kátolyi elágazás – Váralja - Liptódpusztai-völgy – Liptód (7 km) /Biki Endre Gábor/ K : Máriakéménd, Nagyboldogasszony kegytemplom – Fűrész-kereszt – Lankás-dűlő – Nagy-pincesor – Kéméndi-csorgó – Máriakéménd – Máriakéménd, Nagyboldogasszony kegytemplom (7 km) /Biki Endre Gábor/ S▲: Liptódpusztai-völgy – Kéméndi-tető (2 km) /Biki Endre Gábor/ K■: Máriakéméndi Nagy-pincesor – Új-hegy (Héhwald) – Máriakéménd, autóbuszmegálló (2 km) /Biki Endre Gábor/ Z „emlékmű”: Kisgeresd, Z sáv – 300 éves akácfa (0,3 km) /Dr. Héjjas Péter, Dr. Földes Krisztina/ Összesen: 38,8 km BIOKOM Kft. „PÉCSI ERDEI KÖRTÚRA” útvonal a Pécsi Parkerdőben (17 km) /Baumann József/ MÁRIA ÚT BARANYA MEGYEI SZAKASZAI Észak-dél irányú, kék színnel jelölt szakasz Mecseknádasd, 6-os főút – Óbánya – Kisújbánya – Püspökszentlászló – Zobákpuszta – volt Béta akna – Koszonyatető – Árpádtető – Fehér-kúti kulcsosház – Rábay-fa – Kisrét – Dömörkapu – Pécs, Tettye tér (35,1 km) /Dráva TSE tagjai: Jancsi Attila, Jancsi Ibolya, Kati Ildikó, Kolin Edit, Kulcsár Gábor, Kulcsár Gáborné, Romvári Tibor, Romvári Tiborné, Soós Zoltán, Várnainé Meng Hajnalka/ Pogány – Bisse – Máriagyűd szakasz (39,7 km) /Tenkes TE és a Szent Imre ISK tagjai: Andrasek Csaba, Andrasekné Dávid Erika, Balassa Gyula, Balassáné Csetényi Éva, Balassa Péter, Balassa Bálint, Balog Árpád, Bosnyák Gabi, Juhász László, Juhász Lászlóné, Hargitai László, Hodics Mária, Pálinkás István, Ujságh Zsolt/ Kelet-nyugat irányú, lila színnel jelölt szakasz Mozsgó, turbéki templom – Nyugotszenterzsébet – Nagyváty – Boda – Bakonya – Kővágótöttös – Kővágószőlős – Cserkút – Pécs, 6-os út – Kodó dűlő (42,3 km) /Delta Turista Egyesület Dombóvár tagjai: Balogh Tibor, Endi István, Magda Erika, Mátrai Ella, Molnárné Doszpod Zsuzsanna, Müller Norbert, Orbán Károly, Villás Csaba/ Pécs, Mohácsi út – Újhegy – Nagykozár – Magyarsarlós – Hásságy – Berkesd-tető – Máriakéménd, kegytemplom (23,2 km) /Mecsek Egyesület: Biki Endre Gábor/ Pécs városon áthaladó szakaszok (23,2 km) (K–Ny irányú szakasz: Kertes-dűlő – Rácváros – Ifjúság útja – Forbáth A. út – Szent István tér – Széchenyi tér – Király u. – Felsővámház u. – Zsolnay Kulturális negyed – Basamalom u. – Mohácsi út; É–D irányú szakasz: Tettye – Ágoston tér – Kálvária utca – Szent István tér – Váradi Antal u. – Szabadság út – Verseny utca – Kertvárosi templom – Postavölgy) /Mecsek Egyesület, Mecseki Kóborlók: Szabó-Dalecker Ibolya, Szabó Sándor, Tóth Klára/ Források építése, karbantartása A Mecsekben 2016-ban is elsősorban a Mecsek Egyesület Munka Osztálya végezte – Baumann József vezetésével – a források karbantartásával, felújításával kapcsolatos munkákat, a Mecsekerdő Zrt. segítségével. Az év során felújításra került a Kiss Lajos-forrás és a Lóri-forrás. Ebben az évben is folytattuk a források tábláinak újrafestését, a kifolyócsövek csiszolását, átjáró hidak építését, megerősítését. Takarítottuk környezetüket, melyben nagy segítségünkre voltak a forrásvédnökök. A Mecsek 250 kiépített forrásából 160 forrásnak van védnöke. Forrásvédnökeink ebben az évben 610 alkalommal végeztek forrástisztítást. A forrástáblák újrafestését 52 helyen végeztük el. Az erdészet segítségével felújítottuk a Koponya-kutakhoz vezető utakat, ösvényeket a kidőlt fáktól, bokroktól. A Jószerencsét-forrásnál megerősítettük az előtér oldalát akácgerendákkal és zúzottkővel borítottuk, hogy csapadékosabb időben is biztonságosan megközelíthető legyen. Emlékhelyek gondozása a Mecsekben Május 6-án avatták fel ünnepélyesen az Éger-völgy közelében lévő, újjáépített „Darázscsípte” katonai emlékművet, melyet a Mecsek Egyesület újított fel Pécs Város Önkormányzatától kapott, pályázaton elnyert támogatással. Baumann József és segítői folyamatosan óvják és takarítják a mecseki emlékhelyeket: a Tripammer-fa környékét, a Balog fája pihenőt, a Lapisi keresztet, az Erdei keresztet, a Kutyasírt, a Cinke-tanya emlékkő és a Magyarok kunyhója emlékhelyeket. A petőcpusztai harangtorony Mária kápolnáját havi rendszerességgel takarítják, a kápolnába kegytárgyakat szereltek az oldalfalra a tisztítófestés után. A Széchenyi téri Időjelző házikó műszereit ellenőrizik, szükség szerint javítják, takarítják. Gondozzák a Büdös-kúti kulcsosház melletti Természetjárók Panteonját, elhunyt túratársaink emléktábláját elhelyezik a sziklafalba (sajnos egyre nő a táblák száma). 2016-ban ismét sikerült szorgos munkánkkal megőrizni elődeink épített emlékeit és újakat is tudtunk létrehozni. A források felújításában, karbantartásában, az emlékhelyek gondozásában részt vettek, ill. a munkákat segítették: Baumann József, Baumann Józsefné, Bánvölgyi Vilmos, Borbély András, Feketéné Czifra Éva, Dudás György, Földesiné Kövi Ildikó, Frick Ferenc, Golubics István, Jancsi Attila, Hirth István, Hofmann Ákos, Horváth Ákos, Jónás István, Ijjász István, Kámi Róbert, Kriston Barnabás, Kincses Miklós, Kiss Milán, Kovács Szabó János, Köntis Katalin, Kulcsár Péter, László József, Nagy Balázs, Pásztor Andrea, Plaszauer István, Ripszám István, Stalenberger Tibor, Strasser Péter, Szabó-Dalacker Ibolya, Szilasi Tamás, Tóth Klára, Tóth Péter, valamint a forrásvédnökök. Köszönjük valamennyiük munkáját! Köszönjük a szorgos munkát azoknak a ”névtelen” segítőinknek is, akik az év során kirándulásaik alkalmával kitisztították a források előterét, összeszedték a szemetet és óvták környezetünk tisztaságát Munkálatok a Baranyai-dombságban és a Geresdi-dombságban A Mecsek Egyesület Természetjáró Osztálya közreműködésével (vezetője: Biki Endre Gábor) felújították Kisnyárádon a Szent Apollónia képoszlopot, új kutat építettek a Török-váron, lecserélték az elöregedett erdei bútorokat Liptódon a Lókúti-pihenő¬he-lyen, valamint felújították a kátolyi Ruzsek-keresztet. Elkészült Máriakéménden a Szentkúti-kápolnafülke, és összegyűlt 3,7 millió Ft adomány a máriakéméndi templom Zsolnay angyalszobrainak felújítására, amely összegből a kegytemplom feletti Zsolnay kerámia domborművet is restauráltatták. A munkákban részt vettek, illetve a munkákat segítették: Baumgärtner Norbert, Berki Zoltán, Biki Endre, Biki Endre Gábor, Biber József, Biros Márta, Breitenstein Ferenc, Dobosy György, Dománszky Zoltán, Drozgyik Éva, Fábiánné Mester Rita, Gayer Éva, Hauck Nándor, dr. Héjjas Péter, Horváth János, Horváth Sándor plébános, Fábiánné Mester Rita, Feketéné Móró Erzsébet, dr. Földi Krisztina, Fledrich Gabriella, Kalangya Attila, Kállai János, Kállai Csilla, Kállainé Fischer Mária, Kispál Adrián, Kiss Milán, Krámos Csaba, Krámos László, dr. Lakatosné Novotny Sarolta, Latin Vilmos, Markesz István, Markesz Gergely, Mester Ferenc, Őri Zsuzsanna, Rácz Józsefné, Ripszám István, Rott Ferenc, Sándor Ferencné, Soós Kálmánné, Szabó-Dalecker Ibolya, Szilasi Pál, Szűcs Istvánné, Tihanyi Emilné, Tirnbach György, Trubicsné Csibi Nóra, Tóth Klára, Úz Mária és Vágó Bertold. Köszönjük valamennyiük munkáját! Végezetül megköszönjük mindazok közreműködését, segítségét, akik bármilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy szövetségünk 2016-ban is eredményesen működhetett. Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Elnöksége Tagszervezetink életéből BMTSZ Nyugdíjas Szakosztály Nyugdíjas túraszakosztályunknak 2016-ban 86 tagja volt, ami bizonyítja a természet szeretetére, szépségére, a jó levegőre vágyók egyre növekvő számát. Túráinkat heti két alkalommal (csütörtökön és vasárnap) szerveztük változatos útvonalakon, átlagosan 25-30 fő részvételével, korunknak megfelelő tempóban haladva, egymásra vigyázva. Mindenkor megemlékezünk elődeinkről egy-egy túra során, gyertyát gyújtva emlékhelyeiken. Majálist tartottunk a Kardos úti kulcsosházban, ami szép környezetben, nagyon jó hangulatban telt, valamint az Idősek Világnapját is itt ünnepeltük meg. Az év során a legtöbb túrán részt vevőt egy, a túrákon készített felvételekkel díszített naptárral jutalmaztuk meg. A naptár elkészítésében való segítségéért köszönetet mondunk Nagy Balázsnak és Tóth Klárinak, valamint Nagy Rozáliának, aki a felvételek nagy részét készítette. Decemberben a Pepita Kultúrtérben tartottuk az év végi beszámolót, megbeszéltük az év eseményeit, átadtuk a jutalmat és egy kis finomsággal búcsúztattuk az évet. Kívánunk további jó egészséget minden nyugdíjas túratársunknak! Szücs Istvánné szakosztályvezető Mecseki Zöldtúra vándorlás A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2017. augusztus 16-20-a között öt napos vándortúrát szervez a Mecseki Zöldtúra útvonalán. A Vándorlás célja, hogy közösségi élmény keretében végigjárjuk a Mecseki Zöldtúra teljes (100 km) szakaszát, közben a túramozgalom igazolófüzetébe begyűjtsük a bélyegzőket, és jól érezzük magunkat. Az előzetesen jelentkezők számára szállást és vacsorát szervezünk, de aki nem él ezzel a lehetőséggel, az külön is intézheti. Az ajánlott, leszervezett szállások és étkezések korlátozott számban állnak rendelkezésre. Az igénybe vett szolgáltatások költséget jelentenek a résztvevők számára. Csomagszállítási lehetőséget biztosítunk minden napra, így csak a napközben szükséges felszerelést kell az úton magunkkal vinni. Reggeliről és a napközbeni étkezésről mindenki önállóan gondoskodik, de kisebb településeken igyekszünk a boltokkal előre egyeztetni a nagyobb igényt. Útközben minden szakaszon túravezetőt biztosítunk. Aki nem szeretne együtt haladni a többiekkel, saját felelősségére megteheti, a túravezetővel való együtt haladás azonban ajánlott. Előfordulhat, hogy az egyes szálláshelyek nem az aznapi útvonal végén vannak, ezért a tömegközlekedést fogjuk igénybe venni, ami plusz költséget jelenthet. A gyaloglás általában reggel 8 óra körül kezdődik és várhatóan este 17 óra körül ér véget. Szükséges felszerelés: bejáratott túrabakancs, tartalék cipő, kis hátizsák a napközbeni felszereléshez, eső elleni felszerelés, ill. hálózsák és matrac azokhoz a szálláshelyekhez, ahol nem kapunk ágyneműt. Tervezett útvonal: 1. nap: Pécs-Vasas – Meleg-mányi-völgy (20 km; szállás: Fehér-kúti kulcsosház) 2. nap: Meleg-mányi-völgy – Szentkút – Orfű (26 km; szállás Orfűn) 3. nap: Orfű – Sikonda – Kisvaszar (26 km; szállás Kisvaszaron) 4. nap: Kisvaszar – Márévár (18 km, szállás: Vár-völgy, Kadarka kulcsosház) 5. nap: Márévár – Mecseknádasd (15 km). A túra kiírása szövetségünk honlapján olvasható. A túrára jelentkezni a kiírásban található űrlap kitöltésével lehet. Jelentkezési határidő: 2017. július 15. További információ kérhető Nagy Balázstól ( 20/976-5582, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). A PÉCSI TV-TORONY Az idén megszépülő pécsi tv-torony tavaly decemberben lépett 45. életévébe, a születésnap és a várva-várt Misina-fejlesztés alkalmából megemlékezünk az ország legmagasabb, Pécs szimbólumává vált építményének felhúzásáról is. Eltűnt kilátó, leszakadt betonlépcső és a kommunista időkben zajló titkosrendőrségi nyomozás is színesíti a torony múltját. A tv-torony „kisöccse” Kezdjük a tv-torony elődjével, mert bizony volt neki. A Misinán állt egykor a Kiss József-kilátó. Az 1908-ban épített 15 méteres építményt 1967-ben lebontották a tv-torony egy évvel később elindult építése miatt. Amíg állt, a Mecsek Egyesület titkáráról elnevezett tornyot egy őr vigyázta, és még őrháza is volt. A kilátóban egy Zsolnay Miklós által készített dísztábla is helyet kapott, amelyet ma már a tv-toronyban láthatunk. Mellé épült egy meteorológiai állomás és egy vasból készült 70 méteres adótorony is. Ebből a toronyból sugározták először vidékről az MTV 1-es műsorát 1958-tól az 1968-as lebontásáig. Rekordmonstrum épült Pécsen A Vízvárdy István, Söpkéz Gusztáv és Thoma József tervei alapján készült tornyot 100 millió forintból építették meg, ami a ’60-as évek végén kifejezetten komoly összegnek számított. Kellett is a tőke egy ilyen monstrum létrehozásához. A közel 19 ezer tonna vasbetonból felhúzott épület alapja 4 méter vastag és 22 méter átmérőjű, az építmény kettős gyűrűből áll: a belső átmérője 5 méter (135 méteres magasságig), ebben közlekedik a lift. A külső pedig 12 méter átmérőjű (ez 92 méteres magasságig ekkora), itt lépcsőzhetünk, és itt futnak fel a tűzoltók és a legedzettebbek is az év egy-két napján, ami nagyon kemény lehet, hiszen 459 lépcsőfokról van szó. Ma 197 méterével az ország legmagasabb építménye, amelyet hivatalosan 1973. április 4-én adtak át a pécsieknek és a turistáknak, de megnyitása előtt fél évvel – 1972. december 10-én – már készen volt. A TV-torony beüzemelése után (400 kW-os teljesítményével) javította az akkori MTV 1 és MTV 2, valamint a magyar és a helyi rádiócsatornák jelminőségét a Dél-Dunántúlon. Ekkor még azonban „mindössze” 191 méteres volt, de aztán megtoldották még 6 méterrel egy 1995-ös antennacsere során. A rekordtoronyban helyet kapott egy kávézó-cukrászda is (72 méternél), amelyről kevesen tudják, hogy közel 40 vállalat fogott össze kialakítása során: soproni volt a szőnyeg, kecskeméti a bútor, pécsi az étkészlet, a technikai berendezések pedig Svédországból és Németországból érkeztek. És persze a cukrászda felett ott van a kilátó 80 méteres magasságban, ami igazi turistacélpont a mai napig. Innen – a Misina tetőt is beszámítva – 610 méterről nézelődhetnek a látogatók. Érdekesség, hogy a torony az ország legnagyobb karácsonyfája is lett, hiszen 1972 decemberében hétvégenként díszkivilágítással ragyogta be a Mecseket. Amikor megnyitották, a kilátónak évente kétszázezer látogatója volt, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy a ’90-es években oltári nagy bulikat rendeztek itt a rendszeres szülinapi zsúrok mellett. A nemsokára megújuló Misina tető és tv-torony reményeink szerint újra visszahozza a hely partivarázsát. Egy szabotázsakciónak vélt baleset borzolta a kedélyeket Rozvány György „A pécsi panel története” című, Pécsi Szemlében megjelent cikkében találunk egy érdekes anekdotát a tv-torony építésének kezdeti időszakáról. 1968. október 22-én délután 4 órakor az történt, amitől sokan féltek akkoriban: baleset volt a toronyban. Lezuhant egy tucat – egyenként másfél tonnás – lépcsőelem a külső gyűrűben! Az eset során nem sérült meg egy munkás sem, a rendőrség azonban egyből nekiugrott az ügynek, hiszen a lépcsőpusztulás az 1956-os októberi forradalom évfordulójának előestéjén történt, amiből szabotázsakcióra gyanakodtak. A rendőrség megszállta a lépcsőpaneleket gyártó üzemet. Azonnal a terveket kezdték el böngészni, hol mennyi vasalásnak kellene lenni, aztán az üzemben tárolt többi lépcsőpanelt helyben szétvésették, hogy saját szemükkel is meggyőződhessenek, hiányzik-e belőlük a vas. Végül azonban nem találtak semmiféle szabotázsra utaló „nyomot”. Akkor mi történt? Rozvány megfejtette a rejtélyt: a balesetet nem emberkéz okozta, nem valamiféle terrorcselekmény volt, hanem a természet tört utat magának. Egyszerű fizika az egész. Munkájuk befejeztével a munkások kivonultak a toronyból, de az ajtót nyitva hagyták maguk mögött. Az őszi huzat befújt a toronyba, az íves felületen a felfelé áramló, felgyorsult légáramlat pedig egyszerűen leemelte a rögzítetlen legfelső lépcsőt, ami az alatta lévő lépcsőfokokra zuhanva esett le. Ennek az esetnek a nyomában kisebb közfelháborodás keletkezett, és sokan azt hangoztatták, hogy a torony rosszul van megtervezve, sőt számos olyan vélemény is elhangzott, hogy az egészet le kell bontani – írja Rozvány. Szerencsére azonban nem így lett. Sőt, nemsokára a pécsiek és az idelátogatók számára is még kedvesebb lehet, hiszen megújítják a létesítményt, díszkivilágítást kap, a szomszédos étterem is megszépül, a tetején nyáron minigolf-pálya, télen pedig korcsolyapálya működik majd. (Forrás: Pécsi Hírek) A mi szürkebegyünk Az elmúlt napokban érdekes hír borzolta a kedélyeket madarászberkekben. Hazánkban felbukkant egy új madárfaj, a szibériai szürkebegy (Prunella montanella). Az ázsiai faj egyetlen megfigyelt példánya szenzációszámba ment, és sokan felkeresték miatta a Szentendrei-szigetet. A madárfaunánk új tagja természetesen ilyenkor mindig a figyelem középpontjába kerül. Ám ne feledkezzünk meg róla, hogy Magyarországon is él szürkebegy, amelyről a nagyközönség ugyancsak keveset tud. Ez pedig nem más, mint az erdei szürkebegy (Prunella modularis). Hazánkban nem túl gyakori fészkelő, és bujkáló természete, jó rejtőszíne miatt nem is túl feltűnő madár. Nagyobb számban ősszel és tavasszal lehet vele találkozni, amikor az északi populáció egyedei átvonulnak a Kárpát-medencén. Ezekben az időszakokban is öröm a vele való találkozás, ám igazi meglepetést akkor tud okozni, amikor a téli madáretető mellett bukkan fel. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őreinek téli feladatai közé tartozik a madáretetés, amelybe az Igazgatóság több munkatársa is becsatlakozott. A Mecsekben működő nagy teljesítményű önetetőkben és a számos kis madáretetőben telente összesen 1 tonna napraforgó mag kerül feletetésre. A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben működő önetető forgalmának ellenőrzésekor derült fény arra, hogy ezen a télen itt két erdei szürkebegy is igénybe veszi a madáretető szolgáltatásait. A vonuló madárfajok esetében több fajnál előfordul, hogy egyes példányok a kockázatos vonulás helyett az áttelelést választják stratégiaként. Ez az erdei szürkebegy esetében is előfordul, ám a madáretetők vendégeként egyáltalán nem mondható gyakorinak. Felbukkanása legyen jutalom a madáretető üzemeltetőjének az elvégzett madárvédelmi munkáért cserébe! Az erdei szürkebegy Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 25.000 Ft. Völgyi Sándor (Forrás: DDNPI) Döntős lett az Erdő Háza Elindult a közönségszavazás! A Mecsekerdő Zrt. Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskolájának Sás-völgyi Erdő Háza bekerült az Energy Globe Magyarország rangos elismeréséért zajló megmérettetés döntőjébe! A „Jövő generációja” kategóriában versenyző három projektet egy független szakértőkből álló Bíráló Bizottság választotta ki, a győztesről azonban egy február közepéig tartó közönségszavazás dönt. A Mecsekerdő Zrt. most arra buzdítja mindazokat, akik egyetértenek az erdei iskola környezeti fenntarthatóságért és nevelésért tett erőfeszítéseivel, támogassák a megmérettetésen az Erdő Házát. A legjobbnak ítélt projektek az első Energy Globe Magyarország díjak – és az ezzel járó projekttámogatás – elnyerése mellett az Energy Globe Award nemzetközi versenyén is képviselik majd hazánkat. Mi az az E.ON Energy Globe díj? 2016 december közepéig pályázhattak fenntarthatósági és energiahatékonysági projektjeikkel vállalkozások és önkormányzatok, valamint a fiatalokat is bevonó programjaikkal civil-, oktatási- és diákszervezetek az energiavilág kiemelt elismerésére, az Energy Globe Magyarországi díjra. Erdő Háza A Mecsekerdő Zrt. által fenntartott, Hetvehely melletti Sás-völgyben található Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza épülete 2014-ben vált az országban egyedülálló ökoközponttá. A fejlesztés során környezetbarát és energiahatékony megoldások kerültek kialakításra, ezáltal az alternatív energiaforrások használatát a gyakorlatban is be tudják mutatni a célcsoportok számára. Mindezzel összhangban bővült a minősített erdei iskolai program is – élményorientált pedagógiai módszerek segítségével összeállított környezettudatos programok, képzések támogatják a környezeti fenntarthatóságot és a Mókus Suliba érkező fiatalok környezeti nevelését. Szavazni február 13-ig lehet az energy-globe.hu/kozonsegszavazas weboldalon a „Jövő generációja” kategóriában. A szavazók között a szervezők három Iphone 7 mobiltelefont és egy Ztech ZT-28 Malibu elektromos robogót sorsolnak ki! (Forrás: Mecsekerdő Zrt.) SZJA 1% Kedves Természetbarátok! Kérjük, támogassák adójuk 1%-ával szövetségünket, és ajánl¬ják ismerőseik körében is adószámunkat! A befolyt összegből a turistautak útjelzéseinek felújításához, és természetjáró rendezvényekhez járulunk hozzá. Adószámunk: 18312928-1-02 HÍREK  Helyesbítés: a Mecsek Híradó januári számában megjelent 2017. évi természetbarát eseménynaptárban két esemény téves időponttal szerepel. A helyes időpontok: „Mecseki Mátrix…” teljesítménytúrák: április 30-május 1., „Lafferton Henrik” emléktúra: június 11.  Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra turista- kalauz: megjelent a Cartographia Kft. kiadásában a Kéktúra III. – az Írott-kőtől Szekszárdig című, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát bemutató turistakalauz. Ára: 3990 Ft. Megrendelésre megvásárolható a Térképkirály Pécsi Térképboltban (Pécs, Alkotmány u. 47.,  72/315-987; 30/469-7358, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).  2017. évi Természetjáró Kártyák: a 2016. évi Természetjáró Kártyák 2017. márci-us 31-ig érvényesek. Az egyéni természetjáró kártyák 2017-től új változatban készülnek el, a kártyák formájáról az MTSZ elnöksége dönt február folyamán. Az MTSZ tagszervezeteinek egyéni tagjai – miután egyesületük befizette a 2017. évi tagsági díjat – az előző évihez hasonlóan, egyesületükön keresztül igényelhetik majd az ez évi Természetjáró Kártyát. Az alapkártya ez évben is ingyenes lesz, de már a bővebb kedvezményekre jogosító Természetjáró Kártyát is lehet majd igényelni. További részletekről az MTSZ döntése után adunk tájékoztatást.  Mecsek – Villányi-hegység turistatérkép: a Cartographia Kft. elkezdte előkészíteni a térkép új kiadását. Kérjük a természetjárókat, hogy ha a 2016-os kiadású térképen hibákat, vagy a térképen jelzettekhez képest eltéréseket, esetleg új ábrázolni valókat találnak (vagy javasolnak), jelezzék legkésőbb február 25-ig e-mailben Nagy Balázsnak (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)!  Mecseki Zöldtúra Vándorlás: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2017. augusztus 16-20-a között öt napos vándortúrát szervez a Mecseki Zöldtúra útvonalán. A kiírást lásd fentebb. További információ: Nagy Balázs ( 20/976-5582).  Arborétumi kirándulás: Kis Olga túravezető autós kirándulást szervez az Alcsúti Arborétumba, Magyarország legeredetibb angolparkjába. A kiránduláson sok látnivaló várja a résztvevőket: a József nádor megbízásából, Pollack Mihály terve alapján készült kastély megmaradt homlokzata, a neoromán kápolna, a babaház; óriás fák, platánok, 24 törzsű tuja, hazánk legnagyobb egybefüggő hóvirágmezeje, a Csaplári erdőben Magyarország legöregebb libanoni cédrusa (1830-ban, József nádor ültette) és a Cédrus-kilátó, Felcsúton a Pancho Aréna. A kirándulás tervezett időpontja előreláthatóan (a hóvirágok nyílásától függően) február vége, március eleje. A túravezető azok jelentkezését is várja, akik autóval, önköltségi áron túratársainkat elviszik. Jelentkezés, további részletek és pontos időpont: Kis Olga ( 30/238-8229, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). A túra kiírása honlapunkon is megtekinthető. Rendezvények • február 7., kedd: Természetbarátok Klubja. „Aranyásók nyomában Alaszkában” – dr. Kopári László utazásszervező előadása. Helyszín: Baranya Megyei Termé-szetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Ad-rienn ( 20/340–4184). • február 11., szombat: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlése. Hely¬szín: Pepita Kultúrtér, Pécs–Balokányliget. Időpont: 9 óra. A közgyűlés nyilvános, arra minden érdeklődőt szeretettel várunk! Információ: Tóth Klára ( 20/527-8913). • február 17., péntek: Örökségünk – délutáni diskurzus. „Pireneusi élmények” – Varga Jenő előadása. Helyszín: Közösségek Háza (Komló, 48-as tér 1.), időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437) • február 18., szombat: „PITE 30, 20, 10” teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Ter-mé¬szetjáró Egyesület. Rajt: Abaliget, Hotel Barlang, 7.00–9.00 (30 km), 7.00–10.00 (20, 10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1200 Ft/fő (30 km), 1100 Ft/fő (20 km), 1000 Ft/fő (10 km). Diákoknak 100 Ft kedvezmény. Minden távhoz: „20 éves a PITE 30 teljesítménytúra” jubileumi kitűző minden teljesítőnek! Információ: Bota János ( 30/993-8595). • február 18., szombat: „Dr. Pataki József” emléktúra. R.: Tolna Megyei Természet-barát Szövetség, Szekszárdi Kórház Sportkör Természetbarát Szakosztálya. Helyszín: Óbányai-völgy, Dr. Pataki József kulcsosház. A kulcsosház előtti kopjafánál 13 órakor tartanak megemlékezést. A helyszín megkö¬zelítése tetszőleges útvonalon történhet. A résztvevőket 11 és 14 óra között meleg teával és forró lángossal vendégelik meg (a teához poharat mindenki vigyen magá¬val!). Cso-portok (5 fő felett) részvételét kérjük telefonon előre jelezni Kövesdi Má¬riának ( 30/973–0809). • március 4., szombat: „Nőnapi túra, Nőnapi kirándulás, Nőnapi séta” teljesítménytúrák. R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. R.: Pécs, Kardos úti kulcsosház, 7.30-9.00 (Nőnapi túra, 20 km), 7.30-10.00 (Nőnapi kirándulás, 12 km), 7.30-11.00 (Nőnapi séta, 6 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1000, 900, 800 Ft/fő (diákoknak 100 Ft kedvezmény). Információ: Bota János ( 30/993-8595). • március 7., kedd: Természetbarátok Klubja. „Izraeli élményeim” –Tóth Klára előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK ► február 18.,szombat: „Téli séta Sikondáról Mecsekrákosra". Útvonal: Sikonda, autóbusz megálló – Vöröspart – Kereszthegy – Vágotpuszta – Bános – Mecsekrákos (9,5 km, szintemelkedés: 320 m). Találkozás: a „Sikondai elágazás” autóbusz-megállóban 9.00 órakor (elérhető a Pécsről 8.30 órakor Kaposvárra induló autóbusszal, a busz Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 14 kocsiállásról indul). Visszaút: várhatóan Orfűről a 14.48 órakor induló busszal. Túravezető: Schóber József ( 20/437-8314). ► február 25.,szombat: „A Zengő télen”. Útvonal: Hosszúhetény – Zengő – Mária-kápolna – Püspökszentlászló – Hosszúhetény (9 km, szintemelkedés: 420 m). Találkozás: Hosszúhetényben a kultúrház előtt 9.30-kor (elérhető Pécsről a távolsági autóbusz-állomásról 9.00 órakor Szekszárdra induló autóbusszal). Túravezető: Müller Nándor ( 20/957-5775). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► február 11., szombat: „Kalandtúra a Vágyom-völgybe” (egyes szakaszokon nehéz terepviszonyok). Útvonal: Magyaregregy – Leány-kő – Vágyom-völgy – Csonka Ferenc forrás – Kisbattyán – Margit-forrás – Magyaregregy (15 km, szintemelkedés: 450 m). Találkozás: „Magyaregregy, alsó” autóbusz-megállóban 8.00 órakor (Pécs felől ez az első megálló). (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 7-es kocsiállásáról 7.00 órakor indul a busz Komlóra, onnan tovább M